Part 15

A daróci III. 15. kis kendő virágai négyszögletű edényféléből indulnak ki, amelyen négy majoránna van; a középrózsa belső elválasztó vonala két sinyórból s köztük párhuzamos öltéssel készített fogasos varrásból áll, felső két oldalán két-két majoránna; az oldalsó virágok keskeny levélalakúak, belső részük vonalakkal s pontokkal van kitöltve; az alsó csigákon levő virágzat közepén csillag s körülötte hézagos levelek. Éppen ilyen, csak kissé tömöttebb, a I. 13.

A I. 14-en a két alsó virág belseje csillag, köröskörül majoránnákkal, fönt pedig sujtásos kitöltésű rózsákat látunk. A zentelkei I. 14. varrottason hálósan diszített edényből nőnek ki a virágok; a középső virág közepének kicsiny hézagában keresztvonalat látunk, a két alsó s két oldalsó közepe üres; a szegély majoránnái két tömött csigát képeznek. Egészen tömött a I. 4.; két oldalsó virágából indul ki a majoránnás virág szára. Zentelkén leltük a III. 3.-at is; két oldalsó virágának közepén rózsaalakot látunk. A XIII. 1. oldalvirága szilvamagalakú, körül csipkeszerű sinyór, fönt majoranna horgassal (képünkön a varrottasnak csak az egyik fele látszik; hasonló a III. 7., I. 12., XIII. 11., XIII 5., de azért mindeniken van némi változat).

A I. 3. zentelkei nagy törülközőn két alakzat kerül egymás mellé s érdekesek az aránybéli változatok, amelyek világosan mutatják, hogy a tér egyenletes betöltése volt a cél s ezt különféle járulékokkal el is érték. Egészen eltérő külső alakulása van a III. 8.-nak: az alsó tömött két csigából emelkedik magasra, keskenyen, a két oldalvirág, négy sor sinyórral bélelve. A I. 7.-nél aprók a felső virágok, de meg leljük bennök mégis a jellegzetes elemeket; a vezető szerep két csigavonalé. Egy inaktelki (III. 2.) kis kendőn a három egymás mellé helyezett virágformának oldalvirága dupla majoránna; egy zentelkei kendő (I. 10.) oldalvirágának közepén fekvő keresztet látunk s az így képzett négy mezőcskében egy-egy tyúkszemet. Elnyúlik a csigavonal szára a III. 14.-en, úgy, hogy még egy csillagalak elfér a rendes alsó virág mellé; e szárak fölött két rövidebb szár van mint térkitöltő, folytatásában pedig, két oldalt, egy-egy majoránnás rózsa; ez az átmeneti alakítás a nyolc virágos alakhoz. Kis ablakszerű formából nőnek ki a virágok egy zsoboki (I. 1.) varrottason; hosszú, keskeny levélalakú az oldalvirág, vaskos majoránnákkal. Egy magyarvalkói varrottason (III. 13.) rácsozva van a virágcserép s a középvirág belső része is.

Nagyon ritkás varrású a (I. 8.) kendő; közép- és két alsó virága majoránna, oldalsó virágai keskenyek; viszont, mennyire túltömött a I. 9., – középső virága hozzásimuló keskeny mellékvirággal, erősen kidomborodó töltelék van a felső virágok belsejében, ami a különben tömött diszítést némileg érthetőbbé teszi.

Az eddigiektől különbözik az ötvirágos alakzatúak egy másik csoportja annyiban hogy az alsó virágok nincsenek mintegy csigavonalba begöngyölgetve, mint ezt idáig láttuk, hanem a tőből egyenesen nőnek ki vagy pedig lefelé csüngenek.

A II. 12. és II. 13. zsoboki és magyarvalkói varrottas mutatja ezt a különbséget; az alsó virágok tojásdad alakúak, bévül párhuzamos öltésekkel kitöltve s ugyanígy varrott nagy pontok vannak körülöttök; e kettő teljesen hasonlít egymáshoz, csak a szegélyük különböző.

Különös a diszítés a XIII. 12.-en, de ez is a majoranna változata, két lecsüngő alsó virággal. A II. 20. zsoboki varrottason a hosszú két oldalszárból csüng le a két alsó rózsa; a II. 6. alsó virága egészen az alapvonalra fekszik lecsüngő felső részével s két oldalt hullámvonal tölti ki a megmaradt teret. Alulról kunkorodik föl egy damosi varrottas (II. 11.) csillagalakú alsó virága, a szárakon levélerezetszerűen befelé összefutó öltésekkel, hegyesedő véggel. Széles vaskos formái vannak a II. 19.-nek; a II. 5. magyarbikali varrottason a középvirág komplikált, többszörös virágzattá lesz; a II. 18. zsoboki varrottas keskeny oldalvirágjai alatt csillagalak is ül a száron s az alsó virágok száraiból az előbbiekhez hasonlók nőnek ki; a szegély felső részén mákformákkal találkozunk. Nagy csigavonalai vannak az oldalvirágnak a XII. 14.-en s az alsó diszítés csillag. Tömött, vaskos formákat látunk a XII. 10-en; középvirága mellől nagy horgasvonal nő ki; az oldalsók fölé vízszintesen fekszenek az alsók. E csoporthoz tartoznak még azok az alakítások is, amelyeknek alsó virágai kifejezetten majoránnák, nagyok, vízszintesek (III. 4., III. 5., III. 19., III. 12., III. 11., XII. 8.) vagy lecsüngők (III. 18., III. 17., XII. 19.); további változata e csoportnak a III. 16. s a kissé tömött III. 6. A III. 10. két oldalvirága rácsos, hosszú, lecsüngő szára van az alsó virágnak s rózsákkal vannak kitöltve az üresen maradt közök; a 364. ábra három felső virágának szárába csillagok vannak szorítva.

E csoportba sorozhatjuk még azokat a varrottasokat is, amelyek hasonlítanak ugyan az elébb ismertetettekhez, de a két oldalvirág a két leveles szár oldalából nő ki, nem pedig végéből; ilyeneket leltünk Zsobokon (II. 3., II. 10.), Nyárszón (II. 17.), Zentelkén (II. 15.) és Magyar-Bikalon (II. 2., XII. 4.). Ugyancsak egy bikali kendőn (II. 4.) két-két csillag van az alsó száron s ebből lefelé kis ágacska kanyarodik az alsóbb alá. E két újabb virágalak valószinűleg csak térkitöltő volt s a szár folytatásába jutván, bevonták magába a szerkezetbe, épúgy, mint azt azon a kalota-szt.-királyi varrottason (II. 8.) látjuk, ahol az oldalvirágok szárai alatt lévő csillag jutott ilyen helyzetbe.

Különösek a II. 7. 365. 366. bikali varrottasok: a három felső virág nagy mákalakú, az alsók majorannák csigavonalban vannak, – az oldalsókból, a szerkezetbe nem is illesztve, két-két többszörösen ismétlődő majoranna nő ki.

Magyar-valkói a II. 16. melyen a főszár egymásra helyezett apró karikákból áll, erre rózsa következik és föléje ismét egy nagy rózsa; kétoldalt s lennt, nagy mákok vannak lefelé fordítva. Egy bikali (II. 1.), egy szentkirályi (II. 9.), s egy zentelkei (II. 14.) varrottason a főszár kimaradt és a felső virágok vízszintes vonalon ülnek, – nyilván csak az előbbiek változatai.

Az eddig ismertetett varrottasok diszítésének bizonyos egyöntetű jelleget adott az ötös fővirág, – egy újabb, harmadik csoportba sorozhatjuk azokat, amelyeken ötnél több a fővirág. Azzal is megszaporodik egygyel az ötös szám, hogy már a kiindulás pontjában levő kis virágzat- vagy edényféle lesz határozottan virágalakúvá (IV. 9.) s ezt feltünően tapasztalhatjuk egy magyar-gyerővásárhelyi varrottason (IV. 19.): egy pontból sugarasan nő ki a hat virág; a IV. 9. különösen szép, gondos munkájú példány, csomózott szélcsipkével. Az utóbbihoz hasonló a kissé sovány IV. 13. érdekesen központi megszerkesztésével a diszítésnek.

Sok varrottasnál a főszárból három oldalszár nő ki, amelyek közül többnyire a két középső vízszintes irányú s a felsők fölfelé, az alsók lefelé kunkorodnak. Ilyen például a IV. 13., – szép ritkás varrásu, két középső virágja mák; hasonló, bár kissé fölületesebb munka egy zentelkei (V. 13.), s kisebb eltérésekkel hasonlókat leltünk Szentkirályott (IV. 5. V. 11. V. 2.).

Szép s új alakításokat mutat a XIII. 2.; a tőnek mintegy gumója gömbölyűaljú edényfélében van, az egyenes szár közepe mákalakú virágon halad keresztül s fent nagy rózsában végződik, a hosszúkás oldalbimbók hullámosan vannak két sor sinyórral bekerítve, az oldalsó középbimbók mintegy virágcsészébe vannak foglalva s félig kinyílt bimbóhoz hasonlítanak, míg a felsők egészen zártak; az alsó rózsák is szokatlan formájúak; hullámvonal tölti ki a teret oldalt s a szegély alsó része apró csészés rózsákból áll. Egy mákói (IV. 8.) varrottas fő középvirága kicsiny, jelentéktelen s két oldalt, középen, körtealakú, mácsonyaszerű ornamentum van kiemelve, széles, tömött, domború belsővel. Kissé zavaros egy zsoboki (IV. 3.) varrottas; csillagtőből párhuzamos vonalak indulnak ki, közük hullámvonallal vannak betöltve, – fönt tölcséresen szélesül ki, különös virágot alkot, úgy, hogy az egész hosszúkás virágzathoz hasonlít; oldalából két-két széles száron, nehezen kivehetőleg, túlhalmozott tulipán nő elé. Egyszerű a IV. 14., – kis virágban végződő, széles szárak képezik díszét. Szintén túlhalmozott a XII. 18.; fönt is, oldalvást is, tulipán van rajta, alul rózsák, a szegély felső része ismét tulipános; különben hasonlít a IV. 9-hez, kissé tömöttebb s főtörzse meg van vastagítva.

Az első csoportba sorozhatnók a IV. 1-et, de az alsó csigavonalas virág fölé a törzs közepéből kiinduló oldalvirág szárából, vízszintesen, még egy rózsa is nő ki, beilleszkedve a megmaradt közbe. A IV. 10. nagy törülköző, különös terjedelmes tulipánjával, kerékre emlékeztető oldalvirágaival, lecsüngő alsó rózsáival szintén ide tartozik, – épígy a IV. 6. is.

Tömött nagyvirágú a XII. 12., – kicsiny a törzs tetején levő majoránna, oldalt, egymás alatt nagy tulipán van lent széles száron kis csillagok. Egészen középpontos kialakulás a XII. 12. neve: «ágatlan virág lapickával», középen köralakban körülvevő majoránnák s csillagok teszik még nagyobbá, ebből indul szét, sugarasan, a sok szár; fölfelé s lefelé, egy-egy rövid száron, négyszögletes virágalak; két szár tartja a két oldalsó szintén négyszögletes virágot, a szegletekbe, középről, tulipánok, majoránnák nyulnak ki. Ez és a következők kétszer megismétlik ornamentumukat, – párnacsúpok, ágyfűtől valók és lepedőhajtások. Ilyen a 367., gömbölyű rózsáival. A magyar-gyerő-vásárhelyi IV. 18., szintén «lapickás», alatta párhuzamos szárak haladnak el oldalt s végükre cifra tulipán jut, – lent két elmetszett lapicka s benne virág. A IV. 15. is ehez hasonló, sok szárral; a felső lapicka és tulipán közé, ismét virág van szorosan beillesztve.

A IV. 17., V. 4., V. 8, varrottasok hasonlítanak egymáshoz; a hosszan elnyuló oldalvirágok jó nagyok; a varrottas alsó fele a képen le van metszve, de ha tükörben nézzük, megkapjuk az összhatást. A IV. 17-en tömött a varrás, a fekvő oldalvirágok négyszögletesek.

Ritkásan van tartva a V. 10. lepedő «ágatlan rózsa» nevű dísze, nagy oldalsó rózsákkal; hasonló a V. 3., de tömöttebb; a V. 6. lapickás, az oldallapickák levélerezetesek; kissé zavaros a varrottas a sok apró virág és a sok vékony ág miatt; a V. 9. és V. 12. masszásabbak és érthetőbbek is. E csoport igen gazdag, sikerült példái a magyarókerekei V. 2. V. 7. V. 5. V. 1. amelyeken az eddigi formai elemek változatai föltalálhatók. Masszás megoldású a IV. 4. V. 14.; ez utóbbi sűrűn tartott varrottason csak annyi hézag van hagyva, amennyi a tömegek külön választására szükséges. Középponti elrendezésű a IV. 11. párnacsúp dísze; egy nagy komplikált majoránna a középvirág, mellette az alapvonalból nő ki a nagy oldalrózsa s úgyanannak szárából az alsó mák; ez ismétlődik az elválasztó vonal alatt; hasonló 368 és 369. de az elrendezés nem egészen középponti, az elválasztó vonal alatt a szegély van nagy lefelé csüngő rózsákból.

A 370. IV. 12. IV. 7. egyenes, szegletes alakítások, sűrűn bevarrva nehezen kivehető rajzzal; különösen a IV. 7. elszórt közeivel valósággal szövethez hasonlít.

Szabadabb, egyénibb s a szokottól eltérő alakításokat mutatunk be a bikali VI. 14. és VI. 7. varrottasokon; tömött majoránnasorból indul ki, mereven, a VI. 14-en az egyetlen sinyórból álló törzs s belőle nagy, merev, vízszintesen álló hosszúkás rózsák, «körték» nőnek ki; fölül majoránna; ehez hasonlít a VI. 7., de inkább levélfűzér, mint virág az, ami két oldalt van rajta. A törzsnek nagy köralakú kiszélesedését mutatja a nyárszói 371 példány; rózsa van a vaskos kör belsejében, külső részéből, fönt és lent, két kis levélszerű forma nő elé, a felső közt kis csenevész majoránna tölti ki. Hasonló a kalotaszentkirályi VI. 3. példány, de fölül három virágzattal, lennt horgassal, a kör belsejében majoránnával. Ilyen megoldású, de gazdagabb, a daróci V. 15. példány; a nagy kör könnyebb s csipkés, csak a belseje tömött, körül majoránnák, csigák, levelek s fönt három majoránnás virágzat. Némileg hasonló ugyan, de sokban eltér e kettőtől a kalotaszentkirályi VI. 18. varrás, – túlgazdagon van díszítve s a formai alapgondolat nehezen ismerhető föl rajta; két vonal indul ki az alapvonal közepéről, csigásan görbülve, két oldalt majoránnás rózsában végződik; középen egy csipkésen kitöltött tojásdad alak a tő kezdete s egy másik, kisebb, tojásdad alak köti össze a nagy csipkés körrel, amely körül majoránnák vannak, fölötte pedig nagy virág fejezi be a törzset; a csigavonalból, két oldalt, az előbbihez hasonló alakítású törzs nő ki s két oldalt kisebb virágok nyúlnak elé belőle, egészen betöltve a teret. Ezekhez hasonló a XII. 2., – a törzs kezdete rózsa, ebből nő ki a nagy kör s mellőle, hozzá símulva az alsó ívoldal virágokat hordó vastag szár, felső részén nagy majoránnával. Kissé soványabb de hasonló megoldású a XIII. 7. A VI. 1-esnél a törzsből kehelyszerűleg szétválik a két oldal virágszára s benne foglal helyet a nagy tulipán; a törzs mellett kisebb csillagok vannak. Érdekes a magyarókerekei 372., melynél az öt virágzat annyira megnövekszik, hogy egymással érintkezve teljesen betölti a teret; – a XII. 17-nél a két alsó csillag kiemelése jellemző, vékony szárakon van a két kis oldalrózsa s a nagy középvirág, alatta vízszintes csipkézett vonal; hasonló csipkézett vonal van a magyar-bikali VI. 5. varrottason is, a vonal alatt az alsó virágot magában fogadó csigavonalú szár s fölötte a két oldalmajoránnát viselő vastag szár; a szár közepéből nő ki a középvirág. A csigavonalas csoporthoz tartozik a VI. 2. is, – maga a vonal csipkézett, a virágok nagy tömött horgasokkal vannak kivarrva. Ezekhez tartozna a kalota-szentkirályi 373. is, mely érthetlen szerkezetével és izléstelen, durványos megoldásával igazi korcspéldány a szép varrottasok között. A sok melléktulipánnal terhelt nyárszói VI. 19-en is csigavonalba vannak elhelyezve az alsó virágok, a fő- és oldalszárak közét nagy tulipánok töltik ki. Különös a daróci VI. 6. tömöttsége miatt alig kivehető vízszintes levélfűzér nyugszik a szegély alapvonalán s belőle négy hosszúkás, egész végig egyforma vastag virág nőtt ki, köztük keskeny, vékony hézag. Szokatlan alakítás a XIII. 6., homályos szerkezettel.

Valamennyi eddig bemutatott példány között a leggazdagabb, talán legegyénibb a VI. 16.; kis rózsából nő ki a két hosszú nagy oldalvirág s a két alsó virág; a középső nagy virágmajoránnának a tovább képzése; alul, két oldalt, a két nagy rózsa csak térkitöltő s nincs szervi összeköttetésben a többivel; hasonló szerepük van a mellettük lévő szokatlan háromszögű alakzatoknak is; a nagy gazdagságnak megfelelőleg a szegély felső része is nagy rózsákból áll, kissé elnyomva a szegély alsó keskeny, majoránnás részét.

Egészen szabad, könnyed, nem részarányos, nagyon ritka megoldása az öt virágzatnak a VI. 4.; kis horgassal nő ki az alapvonalból, ívalakban, a főszár, belőle lent egy leveles ágacskás virág tör elé, mellőle egy másik szár, amelyen kerek rózsa ül s ennek szárából egy másik virág szára indul és keresztezi a fő szárat, amelynek végén majoránnaféle ornamentumot látunk; lent térkitöltő rózsák, oldalt horgasos hullámvonal. A szárak keresztezése oly motivum, amely egyedül csak ezen a varrottason fordul elő.

E legutóbbi és a következők, nagyon elütők, mondhatni idegenszerűleg hatnak a többi varrottas mellett, egyik-másik emlékeztet székely varratosakra, – a csipkézett akantusos levelek idegen befolyásra mutatnak s egészben oly ritkásan vannak tartva, hogy ez által is kirínak a többiek közül. Ilyen a zentelkei VI. 12. példány, egy nagy törülköző dísze, rózsából nő ki a középszár, csipkés, szokatlan levelekkel, horgasos majoránákkal s fent nagy rózsa; különös a két oldalvirág szárán levő ágazat; a virág alatt az alsó rózsák alulról fölfelé kunkorodó száron csüngnek. Ehez hasonló a VI. 11.; a kidolgozás kissé hanyagabb, – két oldalt térkitöltő egyenes leveles száron álló mákkal. Ilyenféle a VI. 13. nagy törülköző varrása; ez különben egészen székelyes, nincs is sinyórral varrva, de vannak kalotaszegi elemek is rajta. A VI. 17. nagy törülköző ritkás díszén a virágok már díszesebb füles vázából nőnek elé, középen nagy tulipán van, két oldalt különös rózsák; az alsó virágok hiányzanak s helyüket két kétfejű sas foglalja el; e motivum elég gyakori Kalotaszegen, különösen a templomok mennyezetén, de kancsókon s kályhacsempéken is. A VI. 8. egészen elüt a kalotaszegi formáktól; a csipkés levelek idegenszerűek, virágai a varrottasokon nem fordulnak elő, csak az egésznek elrendezésében marad meg valami kalotaszegi jelleg. Kezdetleges, sovány alakítás a VI. 9. végig egyforma részei nagy szegénységre vallanak, erős ellentétben a varrottasokon szokott díszítéssel. Még soványabb, még ügyetlenebb a XII. 13.; annyira felületes, hogy inkább ecsettel odacsapkodottnak, mint himzettnek látszik. Hasonló a XII. 1. ágyfűtől valónak szegélye; maga a dísz egy rózsából mint tőből indul ki, vékony száron van a széles ívbe foglalt rózsa vagyis inkább mák; a tőből két oldalra nő ki az oldalszáron három kis virág s azután visszafelé kunkorodva, nagy rózsában végződik; alulról is össze van kötve e virág a tővel; két, a középső elemhez hasonló virágzat van jobbról s balról. Ágyfűtől való a XII. 3. is; nagy tulipán van lent a középen, aljából nő ki a különös hoszszúkás virágzat s belőle, oldalt, fölfelé s lefelé egy-egy mák; a középvirág ismétlődik jobbról-balról s a XII. 13. már látott egyszerű motivumok formálják a szegélyt; – ehez hasonlít, kissé elütő szegélylyel, a XII. 5. A VI. 10. ágyfűtől való formai alapgondolata egy hullámvonal («fojó»-nak nevezik e vonalat) s belőle tulipán és egyéb alakú virágzatok nőnek ki váltakozva fölfelé, lefelé pedig fordítva; a szegélyen mák van. E nehány vékonyvonalú varrottasnak formailag rokona a VII. 6. «fojó tulipántos»; főmotivuma, a tulipán világosan van tartva, de a mellékrózsák masszások; a hullámvonal domború felén van a tulipán fölfelé és lefelé fordítva; homorú felében ritka majoránna. A hullámvonal gazdagabb kialakítása látható a «kapusi formában». A VII. 5. lepedőhajtás kissé egyszerűen kidolgozott ornamentumán jól felismerhető a «kapusi forma» lényege. Az egyenes vonalok közé szorított díszen hullámvonal, az egyenes által képezett trapezalakú mezőben ennek a keskenyebb részéből fejlődik ki a virágzat, betöltve a teret, itt szegletes keretben levő rózsa van s e keret, fölül, nehezen felismerhető majoránnában végződik; a megmaradt helyet hullámvonalból kinövő rózsák és horgasok töltik ki; a szegély alul is, felül is, hármas ágú virág, köztük majoránna; magán a lepedőn meg nagy fehér rózsák vannak, és szinte empiros hatású ez a díszítés.

A hullámvonal rendesen nem oly egyszerű, mint ezen a példányon, hanem különféle, már ismert módon, vastagabbá fejlesztve, két különálló egyenes, vagy csak kevéssé meghajtott vonalból áll, amelyek ferdén állva s csigavonalakban végződve érintkeznek egymással. E csigavonalak érintkezése pontjából nő ki a nagy komplikált virág, amelynek rendesen majoránnákból képzett három nyúlványa, fölfelé kiszélesedve, tölti be a teret; ilyen a VII. 2. párnacsúp, ahol két rózsa is van egymás fölött s rajtuk két nagy majoránna, oldalt pedig két virágból képezett nyúlvány nő ki s fölnyulik a felső vonalig; az egész, megfordítva, lefelé ismétlődik; tömött, különálló négyszögeket képező, _ötös_ virágzatok képezik az alsó és felső szegély díszét. Hasonló a XIII. 9. párnacsúp, de kissé ritkább, egyszerűbb rózsával. A VII. 11. 3. 9. 4. 8. 10. párnacsúpok díszének túlsó fele nem látszik (az előbbi kettő fel van fejtve és szétterítve); lefelé mindig a szomszéd motivum fele kerül mindegyik alá. Egymáshoz többé-kevésbé hasonlók ezek, csak a VII. 10. tér el némileg a többitől. A XII. 6. kiterítve, egész mivoltában megmutatja a VII. 1. és VII. 7. párnacsúp díszét is; ezeken láncból áll a hullámvonal, s nem nagy rózsából indulnak ki az ágak, amelyek a tért betöltik.

Egy nyárszói (VIII. 2.) kiterített párnacsúp dísze mintegy átmenet a középponti formából a «pápaszemes» vagy «jármos» mintához; ilyenféle a VIII. 5. is. A láncos hullámvonalnak csak egyik oldalán nő ki egy kis majoránna s a nagy, élén álló négyszög közepét egy közömbös rózsa foglalja el, jelezve az egész dísz középvonalát, tengelyét; ugyanilyen rózsák vannak a két egymásfelé keskenyebb véggel fordított trapézekben is; a XII. 11. XIII. 3. már felismerhetőbb módon «jármas»; a hullámvonalnak a tengelytől számított domború és homorú része nincs egyenlően betöltve; a megkeskenyedő homorú részbe, jól beillő, fölfelé szélesedő majoránnaalak jut, a domborúakba, részben összefüggve a hullámvonallal s körrel bekerítve, rózsaalak; vagy egész külön állva (X. 8. X. 10.) vagy ritka rózsás (VIII. 9. és X. 9.) ritkábban előforduló szegéllyel. Az inaktelki X. 12. tömött varrottasban csak két elem van: egy rózsa és egy majoránna, köztük a hullám – a két szimmetrikus részt erősen hangsúlyozott díszített tengely választja el. A hullámvonal a többieken három részből álló tagozatokban szakad meg. Még jobban felismerhető ez az alakítás a körösfői «Tamás Erzsóké» felirású párnacsúpokon (VIII. 1. VIII. 3.) míg egy zentelkei (X. 1.) varrottason a hullámvonal domború részei visszakunkorodva végződnek rózsákban, s ez a tipikusan jellemző formája a «pápaszemes»-nek, – a szegély dísze csak bizonyos változata az «ötvirágú» dísznek, az alsó virágok egyszerű alakja az előbbeni kettőnél kissé gazdagabb kiképzésű. A VIII. 11. és VIII. 7. ritkább rózsáival és a tömött VIII. 4. az egyszerűbb pápaszemesekhez tartozik széles szegéllyel. A X. 5. magyar-gyerő-vásárhelyi párnacsúp is az egyszerűbbek közé tartozik e csoportban. A szintén magyar-gyerő-vásárhelyi VIII. 6. és X. 4. párnacsúpokon hiányzik a szegély s ezt helyettesíti az egyes motivumok fölé varrott rózsák sora; ehez hasonló a VIII. 8. de tömöttebb és gazdagabb. A magyar-bikali X. 11. párnacsúp szintén szegélytelen, a szegélyt a szegletesen megtört hullámvonal homorú részéből kinövő virágzat kiemelkedő és összeérő ágai pótolják; a bekunkorodó csigavonalból különös ágszerű toldalék borúl az ágakra. A X. 6. varrottason toldalékos ágról majoránna csüng le egyik oldalán, a másikon csipkés levél. A X. 7.-en egészen fölfelé igyekvő ág nyúlik ki a magasra kiszökő rózsa mellé. A VIII. 10. szinte a kivehetetlenségig gazdag alakulása e formának; a X. 3. egyszerűbb, de ide tartozó. A VIII. 10. szokatlan forma e csoportban, – a rendesen erősen kiképzett tengelyvonal hiányzik, az alsó rész alárendelt kiegészítése része lett a felső virággá alakított hullámvonalnak.

A «pápaszemes» formával rokon a «selyemkeszkenős»: két egymás felé fordított hullámvonal ágai meghosszabbítva kereszteződnek, – e két kereszteződő átlós vonal és a középpont kidomborítása s a tengely elhagyása jellemzi e formát, amelyet egyszerű alakjában a XIII. 4. példány mutat be. Az átlók láncszerű továbbképzése s a középnek négy majoránnával való hangsúlyozása látszik a IX. 8. párnacsúpon, épúgy a IX. 4.-en; tömött példányai ennek az alakításnak a IX. 3. 14. 12. és 15.; az átlók közei rózsákkal vannak kitöltve, maguk az átlók virágalakban végződnek. Szép példányok a IX. 5. és XII. 7. átlátszó tiszta szerkezettel s jól elosztott pontokkal.