Part 17

Mikor valami nagy, kegyetlen tettre készül a dervisgenerális, olyankor eltiltja az ajkától a bort; olyan józan marad, hogy még álma sincsen. Olyankor nem érez. Se haragot, se szeretetet. Egy gép, egy hazajáró kisértet szívtelenségével hajtja végre tervét. Nem szól, csak tesz. Csak előre megy, meg nem áll, hátra nem lép, s ha mond valamit, az már akkor meg is van téve.

Zsófia, a mint felismerte a rögeszméjét e hidegvérű őrültségnek, nem küzdött ellene; tudta, hogy hasztalan az. Ez csak törik, de nem hajol.

– Jól van, Miklós, monda neki szeliden. Legyen úgy, a hogy te intézkedel. Készülj a várvédelemre minden tehetséged szerint. Ámbár én nem hiszem, hogy ez a próba bekövetkezzék. Azt a várat, a hol én és két fiacskám lakunk, az én uram nem fogja tüzzel-vassal megtámadni. Ha jön ide hozzánk: úgy jön, mint a ki haza siet, egyedül, magában, s nem hoz magával más fegyvert, mint a nyájas szót. Azzal küzdj majd, ha tudsz. A szerencsétlen ápoltjaimat, ha kitiltod a várból, ám tegyed. Én megtartom őket a váralján. Kiürittetem a magtáraimat s berendezem számukra szállásnak. A tiszttartómnak kiadom a rendeletet, hogy az én vagyonom rovására lássa el őket, szükséget ne szenvedjenek. A betléri kastélyom is üres, abban elférnek az asszonyok mind. Te azután rendelkezzél az egész palotámmal bölcs akaratod szerint. Átadom neked a lakosztályaimat, apáid czímertermét, a vármegye tanácsházát, belső palotámat, magamnak elég hely lesz az ágyasházam, abban én elférek mind a két fiammal. Hanem egyet mondok neked, és ezt jól megjegyezd, Miklós! A mivel fenyegetőztél (bizony haragodban tetted, első furiában és talán mámoros fővel is), hogy te még a mi templomunkból is, vagy a hogy csufolni szoktad, az imádkozó házból, kaszárnyát fogsz csinálni: ezt a szót vedd vissza! Mert bizony mondom neked, hogy a milyen alázatos, hosszantürő lelket ismersz bennem, de ha te az én templomom küszöbét át akarod lépni, hogy azt megszentségtelenítsd, én vissza fogok emlékezni arra az ősanyánkra, a ki az örökébe tolakodót fegyverrel verte vissza, és hasonlóul fogok cselekedni.

Az a gyenge, ætheri alak e szavak kimondása után valami tüneményszerű jelenség volt. Egy égi lény, emberfölötti dicsfénynyel.

A csuhás alak epés gúnynyal nézett rajta végig. Ez a szó az ő megalázása volt. Dölyfösen emelte föl a fejét. Forrt benne minden indulat, hogy egy élő teremtésre akadt, a ki tőle nem fél, a ki őtet fenyegetni meri.

Lenézte az egész emberiséget; asszonyát, férfiát egyaránt. Maga egy közép lény volt közöttük, egy semleges lélek; a kinek emberi gyöngeségei nincsenek. Egy harczoló barát. Egy istentagadó, papi köntösben. Ittas korában inkább állat, józan korában inkább dæmon, mint ember.

Hideg megvetéssel fordult el az őt fenyegető asszonytól, s szótlanul indult kifelé. A hideg dölyf tiltotta, hogy valami választ adjon e fenyegetésre, mely haragja sárkány-farkára mert gázolni.

Hanem, a mint az ajtóig jutva, hátrafordítá még egyszer a fejét, s meglátta azt a diadalmaskodó csoportot, a mint a két gyermek dicsőségtől ragyogó anyjának ölébe kapaszkodik s azt csókjaival halmozza el, egyszerre urrá lett szivében a düh ördöge. Még ez a két fiu is őt meri kigúnyolni, eddigi mesterét. Ez visszatérítette. Megfordult az ajtóban s odalépve ismét, a hol az anya és két gyermeke győzelemittas csoportja ingerlé haragját, jobb kezét a karszék támlányára tette. S baljával a szemközt álló arczképre mutatott, tompa, kemény hangon motyogva a szókat.

– Hát te azt hiszed, szent asszony, hogy ez az ember itten azért jön Krasznahorkába, mert a te ölelő karjaidba sietteti hazavágyó lelke?

Zsófia ártatlan, semmit nem értő tekintettel bámult a kérdezőre.

– Hm! ümmögött Miklós, keményen befogva összeharapott ajkait, mintha tusakodnék, szóljon-e? ne szóljon.

Balra dült az elhatározása.

Szólt.

– Te azt mondád nekem, hogy ha én belépni akarnék abba a házba, a hol az égi malasztot árulják: hát te kész vagy fegyvert fogni kezedbe, s vissza versz engem férfi kézzel. No hát, én nem jövök ellened fegyverrel, a mivel férfiak harczolnak: hanem csak olyannal, a mivel asszonyok szoktak hadakozni, és megsujtalak vele úgy, hogy te lész az, a ki soha többet be nem lépsz egy házba, a hol oltár előtt égetik a tömjént. Tudd meg, hogy a te bálványképed nem azért siet Krasznahorkára, hogy téged öleljen, hanem hogy ide hozza azt az asszonyt, azt a százszorszép ördögöt, a ki őt árulóvá tette!…

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Helyesebben Gatterhäuschen. A lőcseiek egészen különös német nyelvet beszéltek abban az időben. Egy példát megörökített belőle a képes krónika.

«Au Voter, mei rap! Ez Nachprs Hänsl aus Holmus hot mech mit an grussen Stein gejukt. – Kumm mei Sun, Keibe bis gein zum Richter. – Harr Richter! hie leig ech 4 Poltroken Kloggeld, seht mein Jan! Ech vell flux Satesfatiun, sunst dreisch ech nen die Kottln aus sein Treüber wanst raus – Liebes Hons Mechl! ihr krikt Satisfatiun, geit nov einter a heim und leigt nen an gutten Brandwn off. – Keibe, wu worst? Beym Richter, ech hob dich Hänsl verklogt, her hot gesogt, her wer mer Satesfatiun gahn – Lieber Keibe, du werst mer ja ouch von der Satisfatiun a kleb zu kosten gahn. –

A miből megérti, a ki tud ezen a nyelven, hogy Hans Michelnek a fiát fejbe dobta egy nagy kővel a szomszéd Hanslija, Lomniczból; ezért az apa fiastól panaszra megy a biróhoz, s leteszi a négy poltura panaszdíjt, s elmondja dolgát. A biró biztatja, hogy majd ád neki satisfactiót, csak menjen haza s borogassa a fiának a fejét pálinkával. Útközben találkozik a bevádlottal s mondja neki, hogy bepanaszolta a birónál s ez majd ád neki satisfactiót. Ugyan kérlek, adj nekem is majd abból a satisfactióból egy darabkát, hadd kóstoljam meg.]

[Footnote 2: Zsedényi.]

[Footnote 3: Még most is megvan az alagút egy része; a jelenlegi Probsztner kertbe nyilik a bejárata, magam több száz lépésnyire hatoltam előre benne, boltozata embermagasságnyi. – A hozzátartozó vizvezeték csöveit az illustrált lőcsei krónika szerint a század elején találták meg egy uj építkezés alkalmával a fundamentom lerakása alkalmával.

J. M.]

TARTALOM.

I. Az elmulhatatlanok (Tájékozás) 1 II. Német magyarok 5 III. A kétfejü gyermek, – az iramszarvas, és a százszorszép asszony 11 IV. Szent Jakab és Luther Márton; – német palást; sáfrány-kérdés a tanácsban 18 V. A tizenkét apostol. – A feltámadt Lázár 29 VI. Ki az a Fabriczius? 33 VII. A Ketterhäuschen, a jezsuitaszöglet, a kőember és a kőasszony 40 VIII. A madár a kalitban 42 IX. Vagy a hajat, vagy a fejet 49 X. Az ablakban, a tűzhelynél, a bölcső mellett 54 XI. A dülő-rács szabadalma meg a sánta doktor 69 XII. Regina mea 80 XIII. A megszabadított leány. A megjutalmazott udvarló. A város veszedelmes titka 96 XIV. A csalhatatlan panacæa 112 XV. Te Deum laudamus et cætera 118 XVI. A Valhalla és a vegyes törvényszék 128 XVII. A földalatti út 157 XVIII. Áruló és szabadító. Egy élő, a ki halott akar lenni és egy halott, a ki fel akar támadni 161 XIX. Mikor a tűz és víz egyezkedik, s a ki a kettő közül odaszorul 176 XX. A fehér zászló 194 XXI. Krasznahorka. A dervisgenerális. A védszent 198 XXII. Az elátkozott ünnepnap 207

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.

* * * * * *

Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

20 |lehűtjük öket |lehűtjük őket

22 |tanács, tekíntetes |tanács, tekintetes

30 |kísugárzó szem |kisugárzó szem

87 |Attót tartok |Attól tartok

146 |Ot, a magyar |Őt, a magyar

148 |Auztán sorba |Aztán sorba

187 |O kerítette |Ő kerítette

217 |oda sietettt |oda sietett