Part 7

A könyvkötők közül, kik a XVIII. században közreműködtek a hazai irodalom terjesztésénél, a következőkről van tudomásunk: Beszterczén Eckart Péter, Beszterczebányán Grimm Keresztély és Gündl Sámuel, Brassóban Madátsch Mihály, Budán Nudow J. F., Eperjesen Kollár Godofréd, Eszéken Klinger Kristóf, Győrött Müller Ferenc, Ludwig János Mihály, Holtzer Simon «compactor Jauriensis» és Bischell János Frigyes, ki 1736-ban kiadta Rheniusz latin grammatikáját; Hőgészen Neumann Jakab, Kassán Kecskeméthy József és Viszth János. Kassán különben 1750-ben még több könyvkötő is működött s mint tudjuk, már a XVII. században külön céhet képeztek. Kitetszik az Molnár Gergelynek 1750-ben megjelent «Elementa grammaticae latinæ» című tankönyvéből is, melynek címlapján ez áll: «Extant apud compactores Cassoviæ 1750.» Kecskeméten Miskólczi Miklós, Késmárkon Spiner János András, Kolozsvárott Lőcsei Sámuel és Guttmann János, kiről Kazinczy Ferenc is megemlékezik, azt mondván róla, hogy magyar könyveket «a vevő a németül nem értő Guttmannál talál»; Komáromban Túróczi Mihály, ki egyebek között Gyöngyösi István «Csalárd Cupidónak kegyetlenségé»-t adta ki, továbbá Sátor Péter és Fülöp Mihály, kikről az a feljegyzés maradt reánk, hogy összes könyvkészletüket 1740-ben a nagysallói vásáron fegyveres pandurokkal foglalta le a plébános; Lőcsén Kollár János Dávid, Nagyszebenben Eiszer György, Grimm Károly, Löw János és Pos Gottlieb, ki 1776-ban saját költségén kinyomatta a «Mennyország kulcsa» című imakönyvet; Pozsonyban Frank Fridrik, Geiszler Károly, Gollner József, Finszterbach Jakab János, Kämpf Sándor, Spaiszer Ferenc Domokos és Németh Mihály, Rozsnyón Ámon András, Sopronban Fischer Mátyás, Krüg Ferdinánd és Wohlmuth János és Veszprémben Baumeiszter Ferenc.

Külön kell megemlékeznünk Voigt Kristóf tanárról, ki 1712–1713 táján Nagyszebenben alapított könyvkereskedést. Mint ő maga kijelentette, könyvkereskedése olyan, amilyen Erdélyben még nem volt. És ebben talán igaza is volt, mert amint adatainkból kitünik, meglehetős nagy készletet tartott könyvekből. Hogy csak egy példát említsünk: 80 bibliát és 200 új testamentumot tartott egyszerre raktáron. Mindazonáltal a közönség még sem volt vele megelégedve. Többen panaszt is emeltek ellene a városi tanácsnál, aminek a vége az lett, hogy könyvkereskedését meg kellett szüntetnie.

Mária Terézia trónralépte után (1740) már rendszeresebb könyvkereskedők léptek fel, kik a könyvkereskedelmet a könyvnyomtatástól és könyvkötészettől elkülönítve űzték.

Ilyen volt elsősorban Mausz János Gellért, ki 1748-ban Pesten alapított könyvkereskedést. 14 évig működött mint könyvkereskedő és könyvkiadó és ezen idő alatt mindössze csak 7 kiadványt bocsátott közre s azok is a tudós körökben kedvelt latin műveknek az utánnyomatai voltak. Könyvkiadói működése a magyar irodalomra nézve tehát elveszett; azonban a külföldi kiadásoknál aránylag olcsóbb latin utánnyomataival, némi hasznos szolgálatot mégis teljesített. S ezzel ő is hozzájárult azon nagy szellemi átalakulás előkészítéséhez, mely hazánkban – Toldy Ferenc szerint – a deák irodalom művelésével «szerencsésen közvetítette s általánosította az európai tudományos műveltséget».

Pesten újabb könyvkereskedést 1768-ban Weingand János Mihály alapított, 1769-ben pedig Köpf György. E két cég a kiadványaikon használt impresszum szerint, úgy látszik, egyesült, mert azokon «Weingand és Köpf» cég szerepel. Azonban az sincs kizárva, hogy könyvkereskedése mindegyiknek külön volt s csak mint könyvkiadók állottak társas viszonyban. De a század vége felé Weingand János Mihály már csak egyedül szerepelt mint könyvkiadó. Működésükre vonatkozólag igen kevés adat áll rendelkezésünkre. Köpf Györgyről csak annyit tudunk, hogy Budán, Pesten és Kassán volt üzlete és hogy «előfizetést bé-vevő» volt több magyar író művére. 1769-ben a városi közigazgatásban mint centura viratus vett részt és 1777-ben külső tanácsosa (exterior senatus) lett Pest városának. Weingand János Mihályról meg annyit, hogy ő volt az első, ki Pesten a külföldi könyvek nagy készletével rendelkezett; továbbá hogy Kazinczy Ferenc könyvkereskedője volt és 1792-ben a cenzurával gyűlt meg a baja. Ugyanis Verseghy Ferenc magyarra fordította Millot francia apátnak «A világ közönséges története» című művét s annak I. kötetét cenzurai engedéllyel 1790-ben 500 példányban kinyomatta és azután átadta Weingand János Mihálynak bizományi kezelésbe, ki a mű II. kötetét a reá következő évben már saját költségén adta ki és 1000 példányban nyomatta. Alig hogy a II. kötet megjelent, Verseghy Ferenc két rosszakarója titkos feljelentésben magas helyen bevádolta őt, mint oly veszedelmes tételeket tartalmazó könyv közrebocsájtóját, mely a keresztény vallás legszentebb dogmáiba ütközik s a legelvetemültebb francia írók libertinisztikus tanaival van tele. Ennek következménye természetesen az lett, hogy az összes raktáron levő példányok lefoglalását rendelték el, amiből Weingand János Mihálynak nagy kára volt. Nem is volt sürgősebb teendője, mint a helytartó tanácshoz folyamodni, hogy azt a kárt, mely reá a lefoglalásból háramlott, teljesen térítsék meg. Az I. kötetből 240-et, a II. kötetből pedig 800-at foglaltak le, a kár tehát elég nagy volt. Kártérítési folyamodványára azonban azt a választ kapta, hogy szabadságában áll kárát Verseghy Ferencen behajtani. Hogy azután ezt polgári per útján megpróbálta-e, nem tudjuk. Ez az eset mindenesetre eklatáns példája azoknak a durva támadásoknak, melyeket akkoriban a szellemi szabadság ellen állandóan intéztek.

A cenzuráról lévén szó, nem lesz érdektelen, ha röviden ismertetjük azokat a rendeleteket, melyek a XVIII. század második felében a könyvkereskedelem rendszabályozására adattak ki.

Két rendeletet ismerünk (az egyik 1770-ben, a másik 1771-ben kelt), melyek a zsidóknak a keresztyén könyvekkel való kereskedést – az illető könyvek elkobzásának terhe alatt – tiltották meg.

A kalendáriumokra vonatkozólag pedig négy rendeletet ismerünk. Az egyik szerint a bekebelezett könyvkereskedők és könyvnyomtatók informáltassanak, hogy minő feltételek mellett kaphatnak privilégiumot kalendáriumok nyomtatására; a másik megvédelmezte a magyar könyvkereskedőknek kalendáriumi privilégiumát s így a külföldi kalendáriumok árúsítását csak az alatt a feltétel alatt engedte meg, ha azokból a naptári részt kiszakítják. A harmadik és negyedik rendelet pedig a kalendáriumok nyomtatására és árusítására nézve általános szabályokat tartalmazott.

Azonban volt egy üdvös rendelet is, mely 1772 augusztus havában «Ordo pro bibliopolis in Hungaria stabiliter manentibus» címen latin nyelven tétetett közé. Ebben a rendeletben ugyanis a Magyarország területén tartózkodó könyvkereskedők kvalifikációja és jogviszonyaik állapíttattak meg. Érdekes tartalmánál fogva Békesi Emil magyar fordításában egész terjedelmében ideiktatjuk:

1-ször. Mindenki, aki magát a könyvkereskedésre szánja, azt előbb kellőképen tanulja meg; azért köteleztetik valamely szabadalmazott könyvkereskedőnél hat évet mint tanuló tölteni.

Azon esetben pedig, ha a tanuló a járandó szabad koszt és szálláson kívül felső- és fehér ruhát is kapna, a tanulóidő hét évre terjesztetik ki.

2-szor. A tanulóidő alatt, avattassék be a tanuló a könyvkereskedés szükséges ismeretébe és a német és latin nyelven kívül még egy idegen nyelvet tanuljon meg.

3-szor. Ha valamely tanuló főnökétől megszökik, azt felfogadni és kitanítani az örökös tartományok egy másik könyvkereskedőjének nem szabad, hanem a tanuló első főnökéhez vitessék vissza; ha pedig rossz bánás következtében szöknék el a tanuló főnökétől, vagy ez őt rossz viselete miatt távolítaná el: az ügy a helyi könyvkereskedői hatóság által vizsgáltassék meg és intéztessék el, de a tanulót előbb más főnök fel ne fogadja.

4-szer. A könyvkereskedősegédek üzletbe lépésükkor rendes szerződést kössenek, melynek lejárta előtt sem a segéd főnökét el nem hagyhatja, sem a főnök segédjét el nem küldheti.

De ha akár az egyik, akár a másik résznek elegendő oka volna a szerződést megmásítani, vagy a kikötött határidőt megrövidíteni, a felmondás egy fél évvel előbb történjék. A segédeket pedig főnökeiktől elcsalni szigorúan és az esethez képest kiszabandó büntetés alatt tilos.

5-ször. Senki sem nyerhet könyvkereskedésre jogot, aki azt előbb annak rendje szerint kellőleg meg nem tanulta s legalább négy évet ily kereskedésben nem szolgált, s egyszersmind a különböző tudományszakokban a szerzők és iratok közül elegendő ismerettel nem bír. Azért, aki ilyen kereskedést akar nyitni, valamely cs. kir. egyetemen megvizsgálandó és képességéről bizonyítványt kell felmutatnia. Azonkívül ki könyvkereskedést akar kezdeni, elegendő pénzalapot mutasson ki, és pedig: Pozsony szab. kir. városában legalább 500 forintot, míg más helyeken, ahol valamely könyvkereskedő meg telepedni és kereskedni akar, a legfelsőbb cs. kir. határozat kinyerése után, a helytartótanács szabja meg az alap összegét, melynek felét maga a tulajdonos, másik felét pedig elegendő jótállás kell, hogy biztosítsa.

6-szor. A könyvkereskedés sehol se szoríttassék a könyvkereskedők bizonyos számára, de szükség nélkül ne is sokasíttassék, ha azonban valaki újat akar kezdeni, arra a helytartótanács engedélye lesz kikérendő. Valamint a jogosított könyvkereskedőknek és özvegyeiknek is szabadságukban áll a már megkezdett üzletet akár személyesen folytatni, akár fiukra, – ha ez a felsorolt kellékekkel bír – vagy a felsőbbség engedélyével segédjükre átruházni, kivéve azon esetet, ha a kereskedés különös szabadalom gyanánt csak egy személy részére engedélyeztetett volna.

7-szer. A könyvkereskedőknek szabadságában áll bárminő könyvekkel (kivéve a tiltottakat) kereskedni: következőleg akár kötött, akár kötetlen, új vagy régi könyvekkel, ércbe metszett képekkel, földabroszokkal, nemkülönben nyomtathatnak és vehetnek könyveket másoktól. A közönség nagyobb kényelme végett azonban nemcsak a könyvkereskedőknek, hanem másoknak is megengedtetik némi kereskedés régi, bekötött könyvekkel, miért is ilyenek elárúsítása a nyilvános kereskedéseknek bizonyos száma határoztatik meg, nemcsak Pozsony szab. kir. városában, hanem más városokban is, azonkívül az ilyen kereskedőknek új könyveket árulni, vagy ilyeneket kiadni, elkobzás terhe alatt tiltatik.

8-szor. Hasonlóképen tiltatik az erre nem jogosítottnak a városokban, mezővárosokban és falukon könyvkereskedést űzni, a könyvnyomtatók és könyvkötők is tartózkodjanak minden ilynemű kereskedéstől, kivéve amire eddig is jogosítottak voltak, úgy mások is, és pedig annyival is inkább, miután ellenkező esetben az illetéktelen eladásra szánt készlet, ha megtaláltatik, el fog koboztatni, a jogosított könyvkereskedőknek, kérésükre, karhatalom adatni, a feladónak egyharmad kiszolgáltatni fog, az ismételten rajtakapott törvényszegők pedig ezenfelül még érzékenyen meg fognak büntettetni.

9-szer. Az idegen könyvkereskedők, miután az örökös tartományok évenként előforduló vásárait meglátogatták, annak elmultával, az elkobzás büntetése alatt többé ne áruljanak, hanem a megmaradt könyveket vagy más városokba, vagy a kültartományokba szállítsák, vagy a nyilvános vásári raktárakba, akár pedig egyes boltokba is, a helybeli könyvkereskedők által lezáratva tegyék el a legközelebbi vásárig.

10-szer. Joguk van a könyvkereskedőknek a kereskedésükbe veendő könyvek részére nyomtatási engedélyt kérni, s ha az engedély megadatott, az örökös tartományok egy könyvkereskedőjének sem engedtetik meg a szabadalom tartama alatt az ilyen könyvet akár toldásokkal, akár anélkül kinyomatni, vagy annak itthon vagy kint nyomatott példányait árulni és pedig elkobzás vagy más a szabadalomban megjelölt büntetés alatt.

11-szer. A könyvkereskedők személyes és vagyoni ügyei szokott bíróságuknak, – könyvkereskedési ügyei pedig a helytartótanácsnak rendelkezése alá tartoznak.

12-szer. Az árveréseknél jogában áll az illetékes joghatóságnak esküdt becslőket választani a könyvkereskedők közül s ezek által hajtatni végre a becslést és nyilvános elárusítást, úgy azonban, hogy hivataluk elvesztése mellett tilalmas az általuk végrehajtott elárusításnál maguk vagy mások számára vásárolni.

13-szor. Szabadságában áll tehát a könyvkereskedőknek saját könyveikre árverést tartani, de ugyanazok az ily elárusításnál semmi elsőbbségi joggal sem bírnak, még akkor sem, ha az özvegy, vagy aki a kereskedést átveszi, a készletnek csak egy részét akarná ily módon eladni.

14-szer. A nagyobb helyeken, hol több könyvkereskedő van, ezek közül két, évenként változó előljáró rendeltessék ki, a kisebb helyeken pedig, ahol háromnál többen nem volnának, közülük az egyik tétessék ugyanolyan időtartamra, felváltva, előljáróvá. S ez nemcsak a kisebb bajokat és hiányokat intézze el, de ezen rendelet megtartására is ügyeljen, s bármely felmerülő áthágást azonnal jelentsen a felsőbbségnek.

Valóban nem ártana, ha ezen rendelet egyik-másik pontja még ma is érvényben volna. Mint például a kvalifikációra vonatkozó pontok. Egészen másképen festene a magyar könyvkereskedelem, ha a mai könyvkereskedők (persze tisztelet a kivételnek) az azokban körülírt képzettséggel bírnának.

Mint tudjuk, a Martinovics-féle összeesküvésnek volt egy könyvnyomtató tagja is: Landerer Mihály. Ennek következtében, az összeesküvés felfedezése után, 1795 február 25-én I. Ferenc általános könyvrendeletet bocsátott ki, melynek 2-ik szakasza így szól:

Amely könyvkereskedő egy tiltott vagy «erga schedam» engedélyezett könyvet, röpiratot, vagy nyomtatványt, különösen engedély nélkül, – melyet csupán a generális direktorium s a tartományokban az illető kormányszék van jogosítva adni, – elárusít, első esetben példányonként 50 forinttal, második esetben az említett pénzbírságon kívül iparjoga elvesztésével büntettetik.

Ezen könyvrendeletből ezenkívül még a következő szakaszok érdemelnek különös figyelmet:

15. szakasz. Ha valamely könyvkereskedő nyilvános elárusításra szánt könyvek katalógusát vagy kisebb jegyzékét terjeszti be a revizori hivatalhoz s a jegyzékben tiltott könyvek találtatnak, ez utóbbiakat kötelesek a revizori hivatalnak haladéktalanul átadni s mindaddig otthagyni, míg vagy vevőre nem találnak, ki különös engedéllyel bír a tiltott mű megvételére vagy a rendes elővigyázati szabályok megtartásával az illető művet külföldre nem küldhetik. Az olyan művek azonban, melyek nagy mértékben vallás-, erkölcs- és államellenes tartalmúak, úgyszintén a becsületben gázoló, gonosz indulatú gúnyiratok, a revizori hivatal által azonnal megsemmisítendők.

16. szakasz. Ha valamely könyvkereskedő, vagy magánember, tiltott vagy «erga schedam» korlátozott nyomtatványért folyamodik s vagy álnevet használ folyamodványában vagy a kieszközölt engedély után a folyamodványban nem említett könyvet jegyez be az engedély-okmányba, 50 forinttal büntetendő. Ugyanezen büntetés éri azt a könyvkereskedőt, vagy magánembert, ki ugyanazon könyvért ugyanazon név alatt többször folyamodik, hogy ezáltal a cenzurával megbízott embereket gonoszul félrevezesse. Aki a kiszabott pénzbüntetést nem lenne képes megfizetni, minden forintért egy napi fogsággal büntetendő.

Ezekből a rendeletekből azt láthatjuk, hogy az akkori könyvkereskedők működési köre meglehetős korlátok közé volt szorítva s bizony igen kellett vigyázniok, hogy valamely rendeletbe ütköző kihágást el ne kövessenek. A mai könyvkereskedők közül – azt hisszük – vajmi kevés tudja, hogy elődeinek milyen nehéz helyzete volt!

Tovább kisérvén a magyar könyvkereskedelem kifejlődését, azt látjuk, hogy a rendszeresebb könyvkereskedők különösen Pozsonyban, Temesvárott, Nagyszebenben, Kassán, Brassóban, Sopronban, Maros-Vásárhelyen, Szepesszombatban és Zágrábban tüntek fel.

Ilyenek voltak Pozsonyban, az akkori fő- és koronázó városban Kochberger János Mihály (1747–1745 táján), Löwe Antal (1775 táján), a Doll könyvkereskedőcsalád (1776–1789 között), Benedikt Mihály, majd utódai (1779–1787 között), Karabinszky János Mátyás (1793 óta), Mahler Fridrik Ulrik (1785–1806), Schauff Nepom. János (1786–1800), kinek előbb műkereskedése, későbben pedig könyvkiadó-üzlete volt és Thiel Xav. Ferenc budai könyvkiadó fiókja. Ezekről a cégekről közelebbi adataink nincsenek.

Számottevő könyvkiadó és könyvkereskedő volt azonban Pozsonyban Landerer János Mihály, ki 1750-ben megvette a Royer-féle nyomdát a kiadványokkal együtt. Igy mindjárt kezdetben igen tekintélyes kiadványokhoz jutott. Az 1750 március 2-án felvett leltár szerint a könyvkészlet ez volt: 1570 példány magyar Evangyéliom, 300 «Lenkötelecske», 900 magyar Katekizmus, 572 «Arca Domini», 1114 «cseh Evangyéliom», 1757 «Seelenwecker», 1058 «Rajska Ruze», 250 «Octava Seraphica», 458 «Morgenstern», 1150 német Katekizmus, 194 «Quotidiana pietatis exercitia», 184 «Ethica Symbolica», 550 «Perlitska», 735 «Cathechesis minor», 1176 «Rhenii Donatus», 620 német principia, 500 szláv principia, 202 «Grammatica slavonica». Ilyen arányban fejlesztette a könyvkiadó-üzletet tovább. Számos kiadványai közül megemlítendő a «Pressburger Zeitung», melyet 1754-ben alapított és a híres Windisch szerkesztésében jelent meg. E lapot utódai is folytatták egészen 1812-ig, midőn I. Ferenc, hogy a francia háború által szánandó állapotba jutott városi pénztárt némileg felsegítse, a lap kiadási jogát Pozsony város hatóságára ruházta. Későbben Landerer János Mihály birtokába jutott a pesti Landerer-féle nyomdának is, 1773-ban pedig megvette a kassai jezsuita-nyomdát, hol kiadványainak terjesztése végett könyvkereskedést is alapított s ezzel Kassán megvetette a rendszeresebb könyvkereskedelem alapját.

Landerer János Mihály 1795-ben bekövetkezett halálával a kassai üzletet a család egyik tagja, Landerer Ferenc vette át és vezette 1822-ig. Mint könyvkiadó is fejtett ki némi tevékenységet. Kiadványainak legnagyobb része azonban a népies, jórészt a ponyvairodalom irányát követte s ezekkel látta el a felvidék könyvkötőit. 1813-ban kölcsönkönyvtárt is rendezett be.

Temesvárott 1771-ben Heimerl Mátyás könyvnyomtató alapított könyvkereskedést. Még ez évben indított «Intelligenz-Blatt» címen egy hetilapot, évenként pedig kalendáriumot adott ki. Üzletét halála után, 1784-ben, veje Slovatzeck József Antal temesvári vegyeskereskedő örökölte, ki az üzlet átvételekor a városi hatóságtól a könyvkötői iparjogot is megszerezte. Azonkívül bizományosa volt Trattner János Tamásnak, a híres bécsi könyvnyomtatónak és könyvkereskedőnek. Üzletét 1790 táján eladta Jónás Jakab József temesvári könyvnyomtatónak.

Mint igaz magyar könyvkereskedőről és könyvkiadóról kell megemlékeznünk id. Hochmeiszter Márton nagyszebeni könyvnyomtatóról, kinek Mária Terézia – 1777 október 15-ről kelt legkegyelmesebben adományozott szabadalma szerint – megengedte, hogy Nagyszeben városában nyilvános könyvkereskedést nyithasson s abban mindennemű közhasznú könyveket szabadon és háborítlanul árulhasson. 1780-ban pedig legmagasabb helyről «privilegium privatum»-ot nyert egy nagyszabású mű érdekében. E szabadalmával azután 10 évre kiváltságos kiadója lett Bethlen Farkas «Erdélyország története» című latin nyelvű művének. A szabadalom-levél egyszersmind elrendelte, hogy e mű minden újabb kiadása előbb a könyvvizsgáló hatóságnak terjesztendő be és egy-egy példány a kolozsvári egyetemi könyvtárnak küldendő; esetleges utánnyomatók pedig 5 márka nehéz súlyú arany pénzbírsággal büntettessenek. A műből azonban újabb kiadás megjelenése sohasem vált szükségessé, annál kevésbé kellett a kiadónak utánnyomástól tartani. E becses hazafias vállalatot id. Hochmeiszter Márton még 1772-ben kezdte meg és fia tetemes anyagi áldozatokkal 1792-ben végezte be.

Hazafias és közhasznú működésének id. Hochmeiszter Márton még nagyobb mértékben adta jelét, mikor 1784-ben megindította az első erdélyi német ujságot, a «Siebenbürger Zeitung»-ot, mely hetenként kétszer jelent meg és előfizetési ára évi 3 tallér volt. E lap első évfolyamait Erdély legkiválóbb tudósai szerkesztették és hogy magas színvonalon állott, amellett szól az, hogy még külföldön is az olvasottabb lapok közé számíttatott.

Id. Hochmeiszter Márton üzletét még II. József is kitüntette magas látogatásával. Erről naplójában ezeket olvassuk: «1786. évi július hó 16-ik napján ¾7-kor ő felsége II. József császár könyvesboltom, nyomdám, valamint egész házamat legmagasabb látogatásával szerencséltetni kegyeskedett.» Id. Hochmeiszter Márton e látogatást emléktáblával örökítette meg.

1789-ben bekövetkezett halálával, kiterjedt üzletének vezetése 22 éves fiára, ifj. Hochmeiszter Mártonra maradt. S hogy fiatalsága dacára értett az üzlet vezetéséhez, az kétséget nem szenved. Ugyanis még atyja életében II. József különös parancsára a bel- és külföldön körutat tett, hogy magát tökéletesen kiképezze minden, egy nyomda és könyvkereskedés vezetéséhez szükséges ismeretekben.

Ifj. Hochmeiszter Márton mindenben édes atyja nyomdokain haladt. Könyvkiadói tevékenységének szép jelét adta mindjárt önállósága elején, midőn kiadta Erdély első tudományos folyóiratát, a «Siebenbürger Quartalschrift»-et, melyet még édes atyja tervezett. Ezen évnegyedes szemle körül Erdély legkiválóbb írói csoportosultak. Az első füzetben a szerkesztők őszinte elismeréssel emlékeznek meg áldozatkész kiadójuk ama érdemeiről, melyeket e folyóirat kiadásával szerzett magának Erdély irodalma körül.

Még nagyobb érdeme azonban ifj. Hochmeiszter Mártonnak, hogy Erdélyben ő alapította az első magyar lapot, az «Erdélyi-Magyar Hir-Vivő»-t, melynek első száma 1790 április 1-én jelent meg. Előfizetési ára egész évre 5 forint volt. E lapot, mikor Kolozsvárott is alapított üzletet, oda vitte át s ott később «Hiradó» címen adta ki tovább. Kolozsvárott azért alapított üzletet, mivel az országos kormányzat összes hivatalait oda helyezték át. Erre vonatkozólag naplójában a következőket olvassuk: «1790-ben Kolozsvárott a dikaszteriális munkák olcsóbb szállíthatása tekintetéből nyomdát és az irodalom terjesztése céljából könyvkereskedést rendeztem be, mely utóbbit a magyar irodalom sok közhasznú eredeti és fordított műveivel gyarapítottam.»

Hazafias érzelmeit igen híven tükrözi vissza az az «Ajánlás» melyet 1790-ben kibocsátott könyvjegyzéke elé írt: «Mentől nagyobb fájdalommal kellett eddig tapasztalni, hogy annak a nemzetnek, amelynek dicsőségéről kisebb vagyok én, hogy sem szólhassak, fiai közül oly kevesen találkoztak azelőtt, akik anyjokhoz tartozó tiszteletekről megemlékeztek volna, hogy annak nyelvét gyarapítani és az erre szolgáló könyveket szaporítani kivánták volna: annál nagyobb örömére és vigasztalására szolgálhat kinek-kinek valaki csak a nemes magyar nemzethez érdeme szerint való tisztelettel viseltetik, hogy már ma ezen nemzetnek fiai is felébredvén ebbeli kötelességeket bővebben teszik és ebbeni szorgalmatosságokat már is annyira léptették, hogy kevés neme légyen a tudománynak, amelyről könyvek ezen nyelven is ne találtassanak. – Én is azért ezen nemes hazának fia lévén, vétkezném, ha ezen örömben részt nem vennék és kötelességemet tehetségemhez képest nem tenném. Több pedig tőlem ki nem telhetvén, udvarlok nemes magyar hazámfiainak következendő könyvek lajstromával, ki kérvén egyszersmind méltóztassanak velem más könyvek iránt is, amelyek eddig könyvtáramban nem találtatnának parancsolni. Akármely alkalmatosságon is örömmel fogok kapni, amelyben csak megbizonyíthatom, mely nagy tisztelettel és készséggel legyek Kedves Magyar Hazámnak. Szebenben Boldogasszony havának 21-ik napján 1790 alázatos szolgája Hochmeiszter Márton különös királyi szabadsággal való könyvárus.» A jegyzék címe és ajánlása 4 lapra terjed. Ezután következik 9 számozatlan lapon 239 magyar könyv címe betürendben.