Part 2

A magyar könyvnyomtatás második korszaka 1534-től 1711-ig terjed. Ezen utóbbi évet azért vettük határ gyanánt, mert ebben az évben kötötték meg a szatmári békét, mely után a vallási és függetlenségi harcok korszakát a békés fejlődés és a modern állam kialakulásának korszaka váltotta fel.

A XVI. és XVII. században a magyar könyvnyomtatás már nagyobb arányokat öltött. Ezt a körülményt mindenesetre a reformációval kell kapcsolatba hoznunk. Az új hit terjesztésére főleg a vitairatok szolgáltak, melyeket nyomda nélkül nem igen lehetett terjeszteni. A reformátorok ezt jól tudták, azért, aki csak tehette, elsajátította a könyvnyomtatás mesterségét és ahol az új hit szilárd talajra számíthatott, ott ügyük érdekében azonnal nyomdát állítottak. Innen van, hogy a XVI. és XVII. században a magyar nyomdák majdnem mind a protestánsok kezében voltak. De tény az is, hogy a reformátorok lendítették fel nálunk a könyvnyomtatást. A katolikusok csak későbben ismerték fel a könyvnyomtatás jelentőségét. Mikor a visszahatás szelleme mindinkább érezhetővé vált, akkor gondoltak csak arra, hogy nyilatkozataikat a nyilvánosság elé viszik, de minthogy nyomdájuk nem volt, azokat Bécsben nyomatták. Szegedy Gergely, Draskovics György, Oláh Miklós, Telegdy Miklós és a katolicizmus többi védőinek művei mind itt nyomattak. Feltünő és egyetlen kivétel a XVI. század vége felé Szilvási János volt, ki katolikus szellemű vitaíratát a Heltai-örökösök nyomdájában nyomatta.

A XVI. század könyvnyomtatását a napi szükséglet korának is nevezhetjük, mivel a könyvnyomtatás célja inkább a szellemi fellendülésre irányult s a technikát elhanyagolta. Jellemző erre nézve a tudós pap és csínra törekvő könyvnyomtatónk, Abádi Benedeknek nyilatkozata: «Jobban tetszék, hogy a könyv hamar kikelhetne, noha nem igen szip betűvel volna, – hogy nem mint szip betűre erőlkednénk, nagy késedelemmel, – mely dolog a keresztyéneknek igen káros volna.»

A XVII. században azonban már a könyvnyomtatás technikai kifejlődése is fellendült.

A magyar könyvnyomtatás második korszakának első könyvnyomtatója Honter János protestáns pap volt, ki 1534-ben Brassóban állította fel nyomdáját. A nyomda felszerelését Bázelben szerezte be. Honter János állította fel az első papirmalmot is s ő alapította a híres brassói könyvtárt, mely 1698-ban leégett. Nyomdájából latin, görög és német nyelvű művek kerültek ki, melyek csinos kiállításukkal nagy feltünést keltettek. Honter János különben kiváló fametsző-művész is volt. Halála után Wagner Bálint brassói lelkész kezelte a nyomdát 1557-ig. Utóda Szebeni Nyirő János volt, ki 1580-ig működött. Brassóban ő nyomtatta az első magyar nyelvű könyvet «Az életnek kútfeje» címen. Ebben az időben, 1577-től 1628-ig működött még Brassóban Greusz György.

E korszak második nyomdáját 1537-ben Nádasdy Tamás gróf állította fel Ujsziget nevű birtokán, Sárvár mellett. E nyomdában 1540-ig egy bécsi könyvnyomtató működött. Erdősi Szilveszter János felügyelete alatt, de nem igen boldogult. Közben megérkezett Sárvárra Abádi Benedek, ki Krakóban hallgatta az egyetemet és ott a könyvnyomtatás mesterségét is elsajátította. Nádasdy Tamás gróf meghivására ő vette át azután a nyomda vezetését és igyekezett a megkezdett műveket befejezni. Három mű jelent meg: Dévai Biró Mátyás «Orthographia Ungarica» és Erdősi Szilveszter János «Grammatica» és «Uj Testamentum magyar nyelven» című műve. Ezek voltak az első magyar nyelvű könyvek, melyeket hazánkban nyomtattak. Az utolsónak említett könyv minden tekintetben elárulja, hogy Abádi Benedek nemcsak kitünő könyvnyomtató volt, de jeles betüöntő és fametsző is, mert a bibliában előforduló fametszetek állítólag tőle származnak. 1542-ben a nyomda megszünvén, Abádi Benedek kiment Wittembergbe, ahol 1543-ban pappá szentelték. 1543-ban visszatért hazánkba és előbb Eperjesen, majd utóbb Szegeden lelkészkedett. Halálának éve ismeretlen. Bod Péter «Magyar Athenász» című művében így szól róla: «Keveset lehet erről az emberről tudni; eredetét kiktől és hol vette, hivatalát hol és micsoda viszontagságok közt folytatta? Mindazonáltal illendő, hogy neve maradjon jó emlékezetben, kiváltképen ez okon, mert ez volt, aki legelsőben Magyar Országban az Istennek új testamentomi Szent Beszédét Magyar nyelven kinyomtatta.»

Nyolc évvel az újszigeti nyomda megszünte után, 1550-ben, Kolozsvárott Heltai Gáspár állított fel nyomdát. Heltai Gáspár protestáns lelkész és író származására nézve szász volt s tanulmányait a wittembergi egyetemen végezte. 1545-ben elnyerte a kolozsvári lelkészi állást s 1550-ben, egy külföldről jött szakképzett könyvnyomtatóval, Hoffgref Györggyel felállította igen szép betűkkel, csinos díszítményekkel és hangjegyekkel felszerelt nyomdáját. Legelső ismert könyve «Kisded magyar káté»-ja, mely még a nyomda felállításának évében, 1550-ben készült. Ez évben még egy könyvet bocsátottak közre, a «XIII. század elején hozott itéletek jegyzőkönyvé»-t, latin nyelven. A következő évben pedig megjelent 4 kötetre tervezett biblia-fordításának I. kötete. Ugyancsak 1551-ben kezdték és 1552-ben fejezték be «Jesus Sirah és Bölcs Salamon könyvei»-t, valamint a «Részegségről és tobzódásról» című művet és a bibliai-fordítás IV. kötetét. Ezeken a könyveken mint a nyomda tulajdonosa Heltai Gáspár és Hoffgref György van feltüntetve. 1553-tól 1557-ig azonban csak az utóbbinak a neve szerepelt a nyomdából kikerült könyveken. Úgy látszik, a két társ nem tudott egymással összeférni, minek folytán Heltai Gáspár kilépett.

Heltai Gáspár 6 éven keresztül nem foglalkozott könyvnyomtatással. De már 1559-ben ismét átvette a nyomdát s ez időtől kezdve egymaga volt a tulajdonos. Újabb könyvnyomtatói munkásságát «Magyar Agendájá»-nak a kiadásával kezdte meg, melynek latin előszavában ezt írja: «Ime legkedvesebb atyámfiai! a ti magatok és az egyházak használatára újra kiadtam az Agendát, az az: az egyházi cselekedetek formáit magában foglaló könyvet, első szüleményét újra megindított munkásságomnak, melyet előbbi társammal való kijöhetetlenségem miatt, bizony nagy fájdalmamra, kénytelen voltam félbeszakítani. Nem is gondolhatok különös megindulás nélkül ezen 6 esztendő lefolyására, mely az egyház valami kitünő haszna nélkül enyészett el.» E sorokból azt vesszük ki, hogy a nyomda az alatt a 6 év alatt nem mutatott fel valami fényes eredményt. De a mulasztást Heltai Gáspár fényesen pótolta. Egészen haláláig szakadatlanul folytatta könyvnyomtatói munkásságát. Utolsó műve a «Krónika a magyarok viselt dolgairól», mely hosszú ideig nemzetünk egyik legkedveltebb olvasmánya volt. Ennek a műnek a nyomtatását azonban már özvegye fejezte be 1557-ben. Az öreg Heltai Gáspár közben meghalt. Joggal mondhatjuk, hogy működésével halhatatlan érdemeket szerzett a magyar könyvnyomtatás és irodalom terén. De mondhatjuk azt is, hogy az erdélyi zománc-technikát, mely a híres kolozsvári Rákóczi-kehelyben maradt meg legnagyszerűbb formájában, ő vitte be a könyvdíszítésbe.

Halála után 7 évig özvegye bírta a nyomdát, kitől azután fia, ifj. Heltai Gáspár vette át, ki apjának méltó utódja volt s ugyancsak számos művel gazdagította irodalmunkat. Többek között nyomtatta Werbőczy «Hármaskönyvé»-t és Tinódi «Króniká»-ját, az első históriás énekeskönyvet és a «Kopaszság dicséreti»-t.

Ifj. Heltai elhunytával a nyomda leányára, Heltai Annára szállott, kinek révén Láng Tamás lett a tulajdonos. Ezután 1630-ban az utóbbi egyik rokonának, Raviusz Mátyás kezébe került a nyomda. Mint művezetők működtek ifj. Heltai Gáspár elhalálozása után ezen nyomdában: Makai Nyirő János (1619–1621), Válaszuti András (1624), Szilvási András (1625–1630), Abrugi (Abrugyi) György (1630–1660). Ez volt a Heltai-nyomda utolsó művezetője.

A XVI. századbeli magyar könyvnyomtatásnak egyik legérdekesebb alakja kétségkívül Huszár Gál, a tudós pap és reformátor volt, ki először 1554 végén tűnt fel, mikor Oláh Miklós érsek üldözése elől Magyaróvárra menekült. Az érsek valószínűleg az új hit terjesztése miatt vette üldözőbe. Huszár Gál Magyaróváron 1557-ig időzött. Még ez évben Bécsbe ment, ahol barátságot kötött Hoffhalter Ráfáellel, az akkor általánosan ismert könyvnyomtatóval. Tőle megtanulta a könyvnyomtatás mesterségét s mielőtt Bécsből eltávozott, nyomdát is vásárolt, melyet 1558-ban Magyaróváron állított föl.

Huszár Gál könyvnyomtatói működése azonban a környékbeli katolikus papságnak nem tetszett. A káptalan Ferdinánd király előtt be is panaszolta «eretnek könyvek» nyomtatása miatt. Emiatt Magyaróvárról menekülnie kellett, különben börtönbe került volna. Épen ekkor kapott Kassa városától meghívást, az ott megüresedett hitszónoki állásra. Így lett 1560-ban kassai hitszónok. Kassai rövid tartózkodása azonban folytonos zaklatások, idézések közben telt le. Alig hogy Kassára ért, ott is megkezdődött a protestánsok üldöztetése s így többekkel együtt ő is börtönbe került. Híveinek azonban sikerült őt a börtönből kiszöktetni és álruhában kijuttatni a város falain kívül. Szabad volt tehát az út és gyorsan menekülnie kellett. Útja Debreczenbe vitte. Itt sem pihent tétlenül. Nyomdáját, melyet sikerült Kassáról magával hoznia, azonnal felállította s megkezdte működését, nem mint pap, hanem mint Debreczen első könyvnyomtatója. Itt 1561-ben már kiadta a «Szent Pál apostol levelei» című művet. Ezenkívül még néhány könyvet nyomtatott. Csakhogy a könyvnyomtatás nem biztosított neki megélhetést s így Debreczent is hamarosan otthagyta. Innen 1562-ben Révkomáromba ment, majd 1565-ben Nagyszombatba, de egyik helyen sem volt maradása az új hit terjesztése miatt. 1570-ben Komjátiban állapodott meg s itt 1573-ig könyvnyomtatói munkásságot fejtett ki. 1574-ben a pápai egyház meghívta lelkésznek és itt fejezte be 1575-ben viszontagságos életét.

Huszár Gál után Török Mihály volt Debreczen könyvnyomtatója, ki 1563-tól 1567-ig működött. Egyidőben telepedett meg Debreczenben vándornyomdájával Hoffhalter Ráfáel bécsi könyvnyomtató, ki Bécsből az új hit terjesztése miatt volt kénytelen Magyarországba menekülni. Itt 1565-ben, későbben pedig Nagy-Váradon nyomtatta Meliusz Péter szuperintendens műveit. Utánuk következett Komlós András, ki 1569–1575-ig működött. Komlós Andrást Hoffhalter Rudolf váltotta fel, Hoffhalter Ráfáel fia. Debreczenben 1576-tól 1587-ig működött, de közben Nagy-Váradon is megfordult nyomdájával. 1590-től 1593-ig Csáktornyai János volt Debreczen könyvnyomtatója.

Gyulafehérvárott János Zsigmond meghivására Hoffhalter Ráfáel állított fel nyomdát 1567-ben, ki Debreczenből jött ide. Minthogy pártfogója a választott magyar király címet viselte, magát királyi könyvnyomtatónak nevezte. A nyomda 4 évig működött s ezen idő alatt kizárólag az unitárius hitfelekezet érdekét szolgálta. János Zsigmond halála után a katolikus Báthori István fejedelem rendeletet adott ki a nyomtatás korlátozására vonatkozólag s ennek következtében a nyomda megszűnt.

Számottevő nyomdák voltak a XVI. században Nagyszebenben is. Itt 1575-ben Heuszler Márton és Wintzler Márton állították fel az első nyomdát. Utóbbit későbben Frautlinger Gergely váltotta fel. Mint nagyszebeni könyvnyomtatók szerepeltek még: Greusz György (1588), Krato János Henrik (1590–1594), Fabriciusz János (1596–1598), Thilen Jakab (1618), Pisztoriusz Márk (1629–1657), Hermeliusz János (1659), Hildebrand Kristóf (1659).

Felsőmagyarország egyik nagyfontosságú kereskedelmi és politikai városában, Bártfán, 1578-ban Gutgeszell Dávid állított fel nyomdát, melyből 1599-ig számos latin és német nyelvű könyv került ki. Bártfa akkori könyvnyomtatásáról a «Vasárnapi Ujság» 1870. évi 22. számában Eötvös Lajos tollából a következő érdekes sorokat olvassuk: «Gutgeszell Dávid bizonyosan német ember volt, a város és az egész környezet szász, a katonai főparancsnokság idegen s a felső vidék irodalmi nyelve latin, német s némi részben szláv volt, csak magyar nem. Egészen más helyzete volt Debreczennek, Kolozsvárnak, Váradnak és Nagyszombatnak – mely utóbbi akkor még tiszta magyar város volt – s épen ezért lehetett az itteni nyomdák működése csaknem kizárólag magyar, míg ellenkezőleg Bártfáé idegen.» Gutgeszell Dávidot 1598-ban a nem kevésbé termékeny Klösz Jakab váltotta fel és működött 1667-ig. Nyomdája meglehetős berendezéssel bírt, minek bizonyítéka az a könyv, melyet I. Rákóczi György költségén 1628-ban nyomtatott. Ez a könyv, Gvedvara Antal «Fejedelmeknek serkentő órája» című műve volt, Prágai András szerencsi udvari predikátor fordításában. A több 100 ívre terjedő ívrétű mű különösen ízléses címbetűivel tűnt ki és az akkori kor egyik legolvasottabb könyve volt. Ebből a műből Péchy Jenő gyűjteményében fennmaradt egy példány, melynek belső lapján I. Rákóczi Györgynek ezen, saját kezeivel bejegyzett parancsa olvasható: «Ez könyvet adtam mostam szerencsi tiszttartóm Tállyai István kezében, hogy gondját viselje és a várhoz megtartsa, jövendőben ha ő róla leszállana is, ezt akármi módon inventáriumban tartozzék beiratni és az vártól nem idegeníteni, becsületi oltalmazás alatt, ő utána az többi is ezen pena alatt. Datum Szerencs 28 die Anno 1629. Rakoczy Georg.»

Míg az eddigi nyomdák a protestántizmus érdekében működtek, addig a Telegdy Miklós nagyprépost által 1577-ben felállított nagyszombati nyomda kizárólag a katolicizmus szolgálatában állott. Telegdy Miklós ugyanis időszerűnek látta, hogy végre energikus eszközökhöz forduljon s ezért megvásárolta a bécsi jezsuiták évek óta heverő nyomdáját és saját házában felállította. Ebből a nyomdából kerültek ki azután az ébresztő katolikus irodalom első termékei. A nyomda legelső ilyirányú terméke Telegdy Miklós «Evangelium»-a volt, melynek címlapja végső sorai így szólnak: «Nyomtattatott Nagy-Szombatban, Az Felséges Romai Chaszarnac Kegyelmes engedelmeboel, ugyan azon Telegdy Miklós házánál M. D. LXXVII. Esztendoeben.»

A «kegyelmes engedelem» alatt a cenzura lappangott. Ballagi Aladár dr. «A magyar nyomdászat történelmi fejlődése 1472–1877» című művében a cenzura történetét a következőkben adja elő: «A cenzurát Magyarországon nem lehetett elismerni. Egy ügyben nem a hivatott forum, a magyar országgyűlés, hanem I. Ferdinánd császár önhatalmilag intézkedett, midőn az 1529-iki birodalmi gyűlés elnapolása után elrendelte, hogy minden nyomtatvány, kinevezett értelmes férfiak által megvizsgáltassék s azokból a hiányos tételek kitörültessenek. A visszaélés megvolt s az alattvalók elösmervén azzal, hogy meghajoltak előtte; a bitorolt hatalom odáig ment nálunk, hogy alkotmányos országban is törvénnyé akarta emelni az önkényt.» Majd így folytatja: «1570-ben II. Miksa ismét római császár rendelkezett Magyarország jogai felől is, midőn nálunk csakúgy megparancsolta, mint a szent birodalomban, hogy minden könyv, röpirat, füzet, vagy bármely nyomtatvány a szerző és könyvnyomtató nevével, valamint a nyomtatási évszámmal legyen ellátva s egyúttal elrendelte, hogy felsőbb engedelem nélkül, minden nyomda felszerelése és működése szigorúan tilos.» Kétségtelen, hogy a protestánsok sokat szenvedtek a cenzura részéről, mert már 1665-ben mint sérelmet terjesztették az országgyűlés elé: libros protestantium per censuram Viennensem impediri.

A nagyszombati nyomdát különben 1584-ben Rudolf király, mint az első katolikus nyomdát külön pártfogásába vette és a többi nyomdák működését a régebbi királyi rendeletre való hivatkozással megszüntette. Ez az intézkedés azonban csak írott malaszt maradt.

Telegdy Miklós halála után, 1586-ban, az esztergomi székes-káptalan tulajdonába ment át a nyomda. Későbben pedig Forgách Ferenc a jezsuitáknak adományozta, kik azt 1635-ben «akadémiai nyomda» címmel ruházták fel. Itt nyomtatták Pázmány Péter műveit, többek között a híres «Igazságra vezető Kalauz»-t, fényes és pazar kiállításban. E könyv első kiadása 816 folio-lapon 1613-ban Pozsonyban jelent meg; 2-ik kiadása 1623-ban és 3-ik kiadása 1637-ben. Ez utóbbi nyomatott Nagyszombatban.

Tekintélyes nyomdahely volt a XVI. század végén Vizsoly is. Itt 1585–1588 között a főurak pártfogása mellett Mantskovics Bálint állított fel nyomdát. A nyomda Károli Gáspár vezetése alatt működött, ki technikailag is értett a könyvnyomtatáshoz. A nyomda legelső, de egyszersmind e század legnagyszerűbb műve Károli Gáspár 2 folio-kötetes biblia fordítása volt, mely ezzel a záradékkal látott napvilágot: «Mantskovit Bálint nyomtatása által Visolban kezdettetett böjtelőszombaton, az az 18. napján böjtelő havának, 1589. esztendőben. És elvégeztetett Istennek kegyelmességéből, 20. napján szent Jakab havának, Krisztus Urunk születése után ennyi esztendőben: 1590. Kiből dicsértessék az Urunk állandó szent neve, mind örökkön örökké. Amen.» A vizsolyi biblia irodalomtörténeti szempontból még ma is nevezetes könyv, mert ez a szentírás első teljes magyar fordítása, mely magában foglalja az apokrif könyveket is. A nyomda 1625-ben Kolozsvárra került.

Kisebb nyomdák működtek ebben az időben a következő helyeken: Abrudbánya (1569), Komjáti (1570), Szempte (1573), Alsólendva (1573), Eperjes (1573), Nedelic (1574), Varasd (1574), Pápa (1577), Szászváros (1582), Keresztur (1610), és Simánd (1610).

Pozsony első könyvnyomtatója Waló János volt, kitől azonban csak egy nyomda-termék maradt reánk 1594-ből. Egy német nyelvű «Zeitung», mely a törökök megveretését hozta hírül.

Az első állandó nyomdát Pozsonyban 1604-ben Forgách Ferenc primás állította fel, mely a protestantizmus ellensúlyozását célozta. E nyomdából került ki 1643-ban az «Asszonyunk Szűz Máriának Három külömb időre való Szolosmája» című imakönyv, mely az akkori magyar könyvnyomtatás remekei közé tartozott. A nyomda 1666-ban szűnt meg.

A magyar könyvnyomtatás első virágzása Lipsai Rhéda Pál felléptével kezdődött, ki 1596-ban Debreczenben állított fel nyomdát. 1619-ig működött s ezen idő alatt tekintélyes szerepet játszott nemcsak Debreczenben, de egész Magyarországon, mert termékei szép haladásról tettek tanuságot. 1607-ben nyomtatta Károlyi Péter «Elementae Grammaticae Græcae» című művét, az első debreczeni könyvet, melyben görög betük is használtattak. Rhéda Pál halála után, 1620 március 20-án, két fia, Pál és Péter vették át a nyomdát, 1630-ban pedig vétel útján a város tulajdona lett.

Kassa, Felsőmagyarország fővárosa, csak a XVII. század elején lett nyomdahely. Első könyvnyomtatója a bártfai Klösz-családból került ki. Kassa város tanácsa ugyanis felszólította a bártfai könyvnyomtatót, hogy helyezze át nyomdáját Kassára, de az vejét, Fischer Jánost ajánlotta a tanács jóindulatába. Ezek után Fischer János 1610-ben felállította Kassa első nyomdáját. Kassa város 1613. évi december 5-iki jegyzőkönyve szerint «az könyvnyomtató küldött az becsületes tanácsnak egy kötés új kalendáriumot ajándékon; az becsületes tanács is igért neki 4 köböl gabonát». Az említett kalendárium az 1614. évre szólott. 1614-ben bekövetkezett halálával özvegye állott a nyomda élén, vezetését pedig Feszt János tanult könyvnyomtatóra bízta. Őt követte 1621-ben Moller Miklós, ki Bethlen Gábor fejedelem tipográfusának nevezte magát. Utána Schultz Dániel vezette a nyomdát, majd özvegye, egészen 1640-ig. Schultz Dánielné halála után a nyomda csak vegetált, 1645-ben pedig az örökösök Kassa városának lekötötték adósság fejében. A nyomda 1653-ban a város kezéből vétel útján Geversz Bálint tulajdonába került. Geversz Bálint a nyomda felszerelésére úgy látszik, nagy gondot fordított, mert 1657-ben a nyomdának a latin és német betükön kívül voltak görög betüi is, sőt betüöntőkészülékkel és ehhez való matricákkal is bírt. Ezeken kívül működött még Kassán Szeverini Márk (1658–1662), Türsch Dávid (1663–1668); ennek özvegye (1668–1669), Erich Ericusz (1669–1670), Bositz István (1671–1683) és Schultz János (1691).

Felsőmagyarország másik kulturvárosában, Lőcsén, 1617-ben Schultz Dániel állított fel nyomdát, ki azonban csak rövid ideig működött. 1623-ban Kassára ment. Schultz Dániel távozása után Brewer (Breuer) Lőrinc lett Lőcse könyvnyomtatója 1623-tól 1662-ig. Működésének ideje alatt elég sok könyvet állított elő s ezáltal csakhamar a nagytekintélyű könyvnyomtatók sorába emelkedett. 1641 óta voltak görög betüi is. 1665-ben Gyöngyösi János nála nyomatta «Vellus Aureum Beatificandae Animae» című latin művét, melyért 138·50 frtot fizetett. Csak az a kár, hogy nem lehetett megállapítani, hány példányban nyomatott. Ez a fennmaradt nyugtából sem tűnik ki, melynek szövege így szól: «Én Samuel Brewer Löchei Typhographus tenore præsentium megh vallom, hogy a Nemzetes Szabó Márton wram, Palatinus wram eő Nagysága Murányi tisztartója, azon könyv felől, az kit Rudus Pater Joannes Chrisostomus eő Nagyságának dedikálta jámborul megh contentalta kézpénzel fl 138·50. Die 2. Januarii Ao. 1666. Idem qui supra. – Ita est fr. Chrysostomus de Gyöngyös m. p.» Halála után fia, János hasonló szellemben vezette a nyomdát.

A lőcsei nyomda papirszükségletét – Ballagi Aladár dr. szerint – már hazai papirmalom elégíthette ki. Lőcse közelében a város birtokát képezett szepesmegyei Tepliczen 1613-ban kezdte meg működését a Spilenberger Sámuel lőcsei orvos által felállított második magyar papirmalom. A régi tepliczi papir vízjegye nyomtatványon: hármas halomból kiemelkedő kettős kereszt, melyre kétfelülről oroszlánok ágaskodnak; fölötte kilencágú korona.

Gyulafehérvárott, ahol már a múlt században is volt nyomda, 1620-ban Bethlen Gábor felállította a nagy fejedelmi nyomdát, melynek vezetői Válaszuti András és Mezleni Márton voltak. Későbben I. Rákóczi György és neje, Lorántffy Zsuzsánna fejlesztették s csakhamar jelentős szerephez juttatták a nyomdát. Ebben az időben Effmurt Jakab és Major Márton voltak a vezetők. Alattuk a nyomda alig győzte «az ő Nagyságok s egyes buzgó uraságok rendeletére kinyomásra küldött magyar s oláh művek elkészítését».

Szabó Károly «Régi magyar könyvtár» című művében 26 magyar nyelvű, többnyire vallásos és pedagógiai tartalmú művet sorol fel, melyek ebben az időben a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában készültek. Legkiválóbb ezek közül a «Graduál» (Énekeskönyv) volt. Felette érdekes, amit erről Szilágyi Sándor «I. Rákóczi György» című művében ír: «A protestánsok énekeskönyvei az összes hívek használatára szolgálván, egyszerű alakban láttak világot. A közhasználatban lévő énekeskönyvnek sok fogyatkozása volt. Bethlen udvari papjának, Geleji Katona Istvánnak ösztönzésére a püspök, Keserüy Dayka István, hozzá fogott annak kijavításához s kiegészítéséhez. A himnuszokat kiigazítá, rimekbe szedte s énekhez alkalmazá, a hiányokat külömböző példányokból pótolta. Bethlennek megtetszett ez a munka, leiratta és fényesen beköttette. Természetes csak egy példány volt meg: a fejedelmi templomban. De Rákóczi azt akarta, hogy az összes egyházakban egyforma legyen a kultusz, mi csak úgy volt elérhető, ha azt minden egyház megkapja s «elméjét ottan annak kinyomatására bírta». Megbízta a püspököt, készítse sajtó alá, de a püspök mindjárt a munka elején meghalt s így annak befejezése Gelejire, mint a püspök munkatársára maradt. Geleji a kéziratot új javítás alá vette, hagyott ki belőle, toldott hozzá, azt mintegy negyedrésznyivel öregbíté. A fejedelem saját költségén kinyomatta. Minthogy a katolikusok Graduáljának nagy ívrétű alakját választá, a betüket és hangjegyeket külön kellett hozzáönteni. Nem a hívek, hanem az egyház használatára volt szánva. Kétszáz példányban volt nyomva, ajándékul kétszáz egyháznak. A példányokba a fejedelem beírta a maga nevét, és jeligéjét s azután szétküldte azokat.»

A fejedelemnek azonban sok baja lehetett könyvnyomtatóival, mert amint egy bizalmas emberének panaszolja, «a Graduált két sajtón nyomják s még sem tudnak vele elkészülni». Végre is úgy segített a dolgon, hogy a lengyel király útlevelével Hamburgon át, Hollandiából hozatott könyvnyomtatókat s a «Graduál» 1636 elején elkészült.