Part 6
Frigyes nyugtalankodni kezdett: felállt a helyéről.
– Ne békétlenkedjék, kicsikém. Ezóta már a király is tudja azt: holnap már nem fog ön neki ujságot mondani vele. Tegnap délelőtt hatalmas janicsárzene riasztott fel. Azt hittem, megint komédiások jönnek: kisiettem az erkélyre. Hát kicsiny külömbséggel ugyanaz a pereputy. Csakhogy ezek nem a közönség megnevettetésére játszanak. Trenk Ferencz jött a veres köpönyegesei élén. Egész török muzsika jár előtte, síp, dob, trombita, réztányér, csinelli, fantasztikus jelmezbe bujtatott czigánybanda. Ezzel hirdeti jövetelét. Egyenesen ide tartott az én kastélyomba. Ellenállhatatlan vágya volt, hosszas távollét után, ismét találkozhatni velem. Alig ismertem rá. Azelőtt sem volt valami szép, de a lőporrobbanás óta össze-vissza van dulva az arcza veres forradásokkal s tele szórva fekete pontokkal; egy-egy pamat szakáll, bajusz, mint a jégverte vetés, berzed ki belőle.
«Megszépültem, ugy-e?» enyelgett, mikor rokoni öleléséből kibontakoztam. «Mennyi szép időt elvesztegettünk azóta mind a ketten! No de a mi halad, nem marad. Holnap meg fogja ön látni a szebbik Trenket, az unokaöcsémet.»
– Ő már tegnap értesülve volt a kémei által, hogy ön egy volontér-csapatot állít össze, a melylyel rekviziczióra fog kiindulni. S megtett minden intézkedést, hogy akármerre veszi ön az utját, mindenütt kész kelepczébe kerüljön.
Nekem természetesen, mint egy osztrák tábornok özvegyének, ezt a tervet nagy helyesléssel kellett fogadnom.
«Hallom, hogy igen szép gyerek a ficzkó: monda Ferencz; csupa tej és rózsa az arcza; még a szakálla sem ütközik. No, majd adatok rá szép chlamiszt, a milyent Ganymedes visel a komédiában. Ezer ördög: a szerezsánjaimnak kell egy Ganymedes, ez jó lesz annak.»
Frigyes most már dühösen ugrott fel a helyéről s a kardja tokjával ütögette a padlót.
Miranda kaczagott rajta.
– No lássa ön! Ilyen atyafiságos tréfa várt önre ennél az ekszpedicziónál. Én ma a kastély tornyáról néztem a távcsövemmel az ön közeledését. Láttam, micsoda nagy ostobaságokat követ ön el. A csapatja jobbik részét, a huszárokat felküldi a kolostorba, a gyöngébb csapatjával közelít a kastély felé, a gyalogosokkal. Édeském! Az ilyen taktikával nem lesz az ember hadvezér. Önnek az lett volna a feladata, hogy azt az ötven huszárt szerte szét portyáztassa, kifürkészve, nincs-e valahol a parkban, a templomkerítés mögött, az árokban elrejtőzött ellenség? Én tudtam, hogy van. Itt lappangott a huszárcsapat a vadas kertemben. Ön kész prédának hozta ide magát. Virgácsot érdemelne ezért a könnyelműségeért, mint egy rossz gyerek. Én önt még nem láttam, csak a Ferencz iránti gyülöletem sugallta, hogy megszabadítsam. Talán még egyéb ok is. Egy inasomat parasztruhába öltözve, kerülő uton a kolostorhoz futtattam, az ön altisztjének üzenetet küldve, hogy siessen rögtön a hadnagya megszabadítására. De addig is ön a legnagyobb veszélyben forgott. Arról bizonyos voltam, hogy egy gárdista kornet, ha egy kastélyba szüleséget rekvirálni beront, el nem mulasztja látogatást tenni a kastély uránál. Hanem az megint bizonyos volt, hogy a mint ön meghallja, hogy az udvaron lárma van: verekednek, le fog sietni, s akkor veszve van. Meg nem ölik, mert arra parancsuk van; de van egy stratagémájuk, a mivel minden vitézséget csuffá tesznek, egy kerek hálót hajítanak önnek a fejére, melybe gubanczolva, ha Herkules erejével bir is, le kell fegyvereztetnie. Akkor aztán megkötözve, lóra dobják s elvágtatnak. A megmentésére jövő huszárok nem érik ezeket utól. Én tehát egy drasztikus eszközhöz folyamodtam önnek a megmentésére.
Tehát csak drasztikus módszer volt: semmi egyéb!
Miranda egész hideg vérrel nézett szét, valamit keresett. Frigyes kitalálta: a szivarját, a mit a kerevet melletti polczkára tett le. Sietett neki vele szolgálni.
– Köszönöm; másodszor nem gyujtok rá a szivarra ha kialudt.
Ez is napkeleti virágnyelv volt.
S uj szivarra gyujtott, annak a füstjét fujta az ifjú szeme közé.
– Már most még egy jó mappát kell önnek átadnom a melyben veres vonallal megjelölve találja meg ön a kerülő utat, melyen a királyhoz egész kényelmesen eljuthat a szénás szekereivel együtt; a huszárjait hadirend szerint à cheval bocsátva az ut két oldalán az esetleges ámbüszkádok felverésére. Az avantgárdáról és arriere gárdáról se feledkezzék meg. E kerülő uton ki fogja ön játszani a pandurvezér minden kelepczéit s holnap délig rátalál a király táborára. De semmiféle lövöldözés által ne hagyja magát zavartatni.
Ez a hölgy úgy beszél, mint egy tapasztalt katonáné.
De Frigyes is úgy fogadta az utasításokat, mintha a generálisa szájából jönnének.
– Grófnő! Én az örök hála érzetét fogom ön iránt megőrizni szivemben.
– Sohse hálálkodjék ön; én első sorban Frigyes királynak akartam jó szolgálatot tenni. Az a bonne fortune, a mi önt érte, a királynak szólt, nem önnek.
– Ah «Per procura!» szólt nevetve Frigyes.
A nevetést a hölgy is viszonozta.
– No lássa ön: ez jó bon mot volt egy gárdista kornettől. Hát per procura…
Trenk Frigyes kezdette már egész közelből látni ezt a hölgyet.
Frigyes király mellé is oda illenék egy Chateauroux herczegnő.
Reasszumálva a látottakat, hallottakat és tapasztaltakat, ez a fantázia nem is egészen ködfátyolképnek való.
Trenk Frigyes egy tiszteletteljes kézcsókkal vett bucsut tündérasszonyától, ki őt, a hogy kitüntetett vendéget szokás, egész a lépcsőtornáczig kikisérte. Ott is még gyönyörü büsztjével a lépcsőkorláton keresztül dőlve, utána nézett.
Mikor már odalenn volt Frigyes a korridoron, megcsendült a delnő szava.
– Apropos! Trenk! Jőjjön csak vissza! Még egy mondani valóm van önnek.
Az ilyen visszahivás követte mondanivalók szoktak igen kellemesek lenni.
Frigyes négyesével ugorva át a lépcsőket, sietett Miranda előtt teremni.
A szép asszony akkor a két gömbölyü karját Frigyes két vállára téve, olyan közel hajolt hozzá, hogy csakugyan azt hihette, hogy ebből egy szívteljes bucsucsók lesz: pour la bonne bouche.
De bizony nem az lett. A hölgy azt sugta Frigyesnek a fülébe:
– Majd elfeledtem önnek a legnevezetesebbet elmondani. Az ön kedves nagybátyja néhány nap előtt önnek igen jó szolgálatot tett. A pandurjaival megrohanta Budweisst, melyet a porosz Walrabe ezred tartott megszállva. A poroszok az első rohamra kapituláltak. Trenknek a pandurjai aztán süveget cseréltek a poroszokkal. Csupa tréfa volt látni a veres köpönyegeseket az önök granátosainak hegyes püspöksüvegforma bonnetjeikkel a fejükön.
– S ezt nevezi a grófnő nekem tett jó szolgálatnak? szólt Frigyes elkomorodva.
– Várja ön be a végét. Budweiss kapitulácziója után gyorsan, még az nap feladták a poroszok Trenk Ferencz pandurjainak Thábor és Frauenberg várait s ez utóbbiban foglyul esett a Walrabe és Kreuz ezredek dandárparancsnoka, A.. Z. herczeg. Az isteni Amália herczegasszony most már hosszú időre szalmaözvegy.
Ezzel a két ujja hegyét Frigyes ajkára nyomva, mint a hallgatás pecsétjét, a szeme közé nevetett a hölgy s aztán elfutott, még egyszer visszafordulva az ajtóban s egy daemoni incselkedő kacsintás nyilát lőve a szivébe, a hogy a futó pártusok szoktak.
Frigyes elámulva állt ott, egészen buta képpel: egész darázsraja által a legviszásabb érzelmeknek körülrajozva.
Két porosz ezred megadta magát egy pandurvezérnek! Minő szégyen, minő gyász! S maga az ezredek parancsnoka, a vezérek kitünője, A.. Z. herczeg elfogva. Minő szerencsétlenség!
De az imádott hölgy egyedül maradt! Minő öröm, minő szerencse!
Frigyes király elveszté ezt az egész hadjáratot! Minő siralom!
De most sietve fog seregestől Berlinbe visszatérni! Minő öröm!
Ezen az egy rövid délutánon Trenk Frigyes a paradicsom gyönyöreitől kezdve a purgatórium kinszenvedéseig mindent megkóstolt.
Az alkonyat oltalma alatt utra kelt huszonkét megterhelt szénásszekerével.
Egész éjjel folyton hallotta a puskalövéseket, melyeket Trenk Ferencz pandurjai váltottak egyes porosz szénázó csapatokkal. Éjféltájban egy erdőből negyven lovas vágtatott eléje, a kikben porosz ulánusokra ismert. Azok is szénázni jártak. Saját magukat ki tudták vágni a pandurok közül, de szekereik ott vesztek.
Most aztán ez a negyven lovas is szaporítá az ő csapatját, mely másnap dél felé szerencsésen baj nélkül elért a király táborába.
Csak Frigyes szivének volt baja.
VII. FEJEZET. FERDE HELYZET.
Trenk Frigyes a porosz tábor előőrseit és bagázsiás szekereit már hajnalban maga előtt találta s ebből megtudhatá, hogy a király serege keleti irányban mozdul előre s gyors menetben halad. Konopist közelében talált rá a főhadiszálláson. A király épen sátorában ebédelt legközelebbi környezetével. Ágyutalpakra fektetett szekéroldalak képezték az asztalt, sült marhahus főtt csicsókával (topinambur) a vendégséget. Italul szolgált a jóféle almabor (Gose), a mi ott helyben készül.
A király maga használta ülőkének az almaboros hordót, még pedig úgy, a hogy Bachust szokták rá pingálni, lovagolva, hátul a csap a hordóba volt ütve; ha kifogyott a kanna, a király maga töltötte teli. Azt a szép tabourettet, melyet a királyné sajátkezüleg himzett számára, átengedé az angol követnek, a ki jobbján ült s kivételképen brandyval frissitette fel magát.
Mikor Trenk Frigyes a király sátorába belépett, nagy üdvriadal támadt a vendégeskedő társaságban.
– Ah! Itt van Trenk! Megérkezett Trenk.
Mindenki azt hitte róla már, hogy odaveszett, minthogy egész éjen át elmaradt.
– Nos, Fritzi! szólt a király, hát egyedül jön maga?
– Nem, felség, másodmagammal s azzal a kék köpönyege alól előhuzott egy tokaji boros átalagot s azt a király elé tette.
– Hát ezt hol vette?
– A jámbor beneschaui barátok disputálták rám erővel hogy hozzam el felséged számára.
– És a katonái?
– Két vadász kivételével, a kiket Trenk huszárjai levágtak, mind itt vannak.
– De megfizetett értök?
– Hetet a kettőért. Huszonkét huszárt pedig elhoztam foglyul. A lovaikat huszonkét szénásszekér elé fogattam; azok is eljöttek szépen.
Nagy örömriadal támadt e szóra! Huszonkét szénás szekér! Ebben az inséges időben. Voltak Tamások, a kik nem hittek benne, a míg saját szemeikkel nem látták, hogy csakugyan létezik ilyen heraldikai csoda! Nagyobb csoda, mint a kétfarku oroszlán: szénás szekér!
Ez aztán a csodahős!
S még foglyul is ejti a megtámadóit: a másik Trenk mesevitéz huszárjait, egész csapatszámra! S keresztül sétál trombita szóval a pandurok táborán, melyben a többi vállalkozók mind odavesztek. Sőt még egy elszakadt után csapatot is felszed az uton s azt is magával hozza.
– Ide ülj mellém! Mondá a király, helyet szorítva Frigyesnek maga mellett. Hozd ide magadnak azt a dobot a szögletből; arra ülj s azzal eléje tolta a rosztbifes tálat, hogy szeljen belőle. Frigyes nem is hagyta magát kétszer kináltatni. Falt mint egy farkas: minden hozzá intézett kérdést hallatlanná téve.
A király láthatólag gyönyörködött benne.
Majd az angol követhez fordult s Trenk vállára téve kezét, azt mondá neki:
– C’est le matador de ma jeunesse!
Trenk pirult e dicséret miatt. Volt oka a pirulásra. Madame Circe mondhatná azt meg, hogy milyen matador? Hüvelybe tett fegyverrel.
A tokaji boros átalag kézrül-kézre járt: azt nem szokták kláziból inni, hanem az akonáról. Malicziózus egy edény! Tüdő kell hozzá, hogyha az ember egy kortyot ki akar belőle szivni.
Az ebéd végeztével a király kijött a sátorából, mustrát tartani a Trenk Frigyes által elhozott szekerek, katonák és foglyok fölött. Azok rendben fölállítva vártak a sátor előtt. A saját katonáit megdicsérte, a foglyokon végig próbálta nyelvtudományi ismereteit s miután azok se a magyar, se a szarmata kérdésekre nem feleltek s még arra a kérdésre is, hogy «styi rumunyesztye?» csak a fejüket rázták, meggyőződött, hogy azok valami egészen ismeretlen népfajhoz tartoznak.
Azzal ott a vezérek csoportja előtt levette a nyakából a szalagon függő katonai érdemrendet s azt Trenk Frigyes nyakába akasztá.
– Jutalmul e derék hőstettért!
Trenk Frigyes alig tudott valamit rebegni. A lelke azt mondá, hogy soha még érdemrend rosszabbul meg nem volt érdemelve.
A király még e fényes kitüntetésen fölül egy erszénynyel is megjutalmazta Frigyest. Az erszényben ötszáz arany volt.
Ez a szénának az ára.
De Trenk a maga részéről szintén nem maradt hátra a nagylelküségben. A király által ajándékozott pénzből az őrmesternek és a káplároknak husz Frigyes-aranyat adott egyenkint s minden katonának egy aranyat, azonfelül az ezredkáplánra rábizott száz aranyat, hogy ezt majd a két elesett vadász édesanyjának küldje el.
Ezzel a bőkezüséggel gondolta biztosítani a hallgatásukat.
Hiszen egész dicsősége addig tart, a mig ezek ki nem beszélik az igazat.
Jasinszky karon fogta s fensőbbségi grácziával gratulált neki e szép katonai bravurhoz.
– El kell nekünk mondanod, hogyan ment végbe ez az egész brilliáns affér?
Most aztán Frigyesnek kellett volna hazudni egy hősi fordulatokkal teljes mesét. Meg voltak a hozzá való eszközei: nagy költői tehetséggel volt megáldva. De azt nem vette most elő.
– Bocsássatok a sátoromba. Két éjszaka nem aludtam. Folyvást a nyeregben. Fáradt vagyok, mint a kutya.
Mielőtt még is a sátorába bocsátották volna, a király mégegyszer behivatta őt magához. A király egyedül volt vele.
– Tudja maga már a tábori jelszót?
– Még nem közölték velem, felség.
– Akkor ne is tudakolja. Mire fölébred, más jelszó lesz: azt közlöm magával: «Mollwitz!»
– «Értem» felség.
– Mért nyomta meg azt a szót, hogy «értem»?
– A jelszó azt jelenti, hogy szembe megyünk az ellenségre és megverjük.
– Helyesen magyarázta. Hát azt tudja maga, hogy igazi ellenséggel állunk szemben?
– Tudom felség. Lotharingi Károly érkezett meg a rajnai hadsereggel; csatlakozott Nádasdy hadtestével és a szász hadsereggel. Drezda felől közelítenek.
– Helyes. Előttünk Lotharingi Károly, a hátunk mögött Trenk Ferencz. Micsoda rokonságban áll maga ezzel a Trenkkel?
– Apáink testvérek voltak, de egymást nem szerették. Életutjaik külön váltak. Én és nagybátyám Ferencz sohasem láttuk egymást.
– Többet nem tud maga a nagybátyja felől?
– A mit hallásból-mondásból lehet tudni: vitéz embernek, de rossz jellemünek irják le. Nem az én dolgom, biráskodni fölötte. De ha a csatatéren találkozunk, valamelyikünk le fogja vágni a másikat, annyi bizonyos.
– Ezt szeretem hallani. A míg én a derék sereggel előre nyomulok Lotharingi Károly ellen, az alatt maga a tartaléknál marad a testőr századdal és részt vesz a hátvéd csatározásaiban s rajta lesz, hogy az ellenfélt visszaverjék.
– Nem lesz nehéz feladat, felség.
– No, csak semmi elbizakodás. Trenk Ferencz jókora haderővel rendelkezik s gyors mozdulatokra képes. Ma három hiobhir érkezett hozzám egy óra alatt. Budweiss és Frauenberg kapitulált egy ágyulövés nélkül s utánuk másnap Thabor, a Walrabe-ezreddel. A másik kettővel nem törődöm. Szedett-vedett hesszeniek voltak; de a Walrabe-ezred! S különösen a hadakban edzett főparancsnok A… Z. herczeg…
Ennek a névnek a kimondásánál a király soká nézett Trenk Frigyes szemébe. Olyan volt e királyi szemek nézése, mint a gyujtó üveg sugártüze. Trenk Frigyes kiállta azt.
Egy pillahunyorítás nem árulta el az érzelmeit.
Pedig teljes nyugalmat mutatni is veszedelem volt. A… Z. herczeg nagy tekintély volt a hadseregnél s Trenk Frigyes gyakran volt neki meghivott vendége. Egy kicsit mégis csak kellene mutatni a megütközést az elfogatás fölött, ha már az örömöt nem akarjuk is elárulni.
– No! És maga annyit sem mond ily kitünő pártfogójának a balesetéről, hogy «Isten őrizz!»
Trenk Frigyes nyugodtan felelt:
– Ezt a rossz hirt már tegnap ilyenkor hallottam, felség. Nem lepett meg.
– Kitől tudhatta meg?
– A fogoly huszároktól.
– Hát tud maga ezeknek a fogoly huszároknak a nyelvén beszélni?
– Én nem; hanem a háziasszonyom, a kinek a kastélyában szállva voltam.
– Ah há! Tehát magának háziasszonya volt.
– Tudósításomban mindent elő fogok adni. Beneschau földesasszonya Sch..in grófnő. Ő küldte általam fölségednek az élelmi szereket a kocsikkal együtt, hódolatból.
– Szép-e?
– Igen distingvált hölgy.
– Nem azt kérdeztem, hogy milyen a magatartása? hanem hogy szép-e?
– Nagyon szép, fölség.
– Megfizetett maga az élelmi szerekért?
– Ismétlem, hogy ajándékba küldte felségednek.
– Nekem igen! De maga csak nem maradt adósa?
Trenk Frigyes minden prüderiáját elővette, hogy szabadkozzék.
– Mit gondol, fölség? Ilyen helyzetben! Ellenséges tábor közepett!
– Ejh! Katona fegyverének mindig fel kell huzva lenni. De csak megölelgette a bucsuzáskor?
– A bucsuzáskor nem, fölség.
– No hát az alkudozáskor. Az én nevemben, per procura.
A király nevetett; erre aztán Trenk Frigyes is elnevette magát, míg hirtelen észrevette, hogy ezzel a nevetéssel a titkába enged látni s nagy hirtelen összeszedte magát.
– Az etikett korlátai között.
– Jól van, ismerjük ezt a dolgot. Most elmehet aludni. Estére megkapja a parancsomat.
Trenk Frigyes a királytól kijövén, sietett a sátorát fölkeresni, a hol a két lovászlegénye várt reá; a sátor mögött volt a két vezeték paripája. Leveté magát a medvebőrre s rögtön elaludt. Az esteli trombitaszó ébreszté föl.
Akkor tudta meg, hogy a király a főhadiszállással együtt már délután elköltözött s őt a testőrségi századdal együtt hátrahagyta, négy ágyuval. Hanem azt az ötven huszárt, a kik a kirándulásban részt vettek, magával vitte a király.
Trenk Frigyes fel tudta fogni helyzete ferdeségét.
Ma minden ember az ő csoda vitéz tettéről beszél; bámulják, irigykednek rá: nagy jövendőt jósolnak neki; de ha a király maga elé találja hivatni Norbertet, a huszár őrmestert s elmondatja vele magának az egész hadi kalandot, egyszerre kisül, hogy a vezénylő tisztnek ebben az egész bravourban csak szégyenteljes kelepczében kussadás jutott. Ekkor aztán, ha kérdi valaki: hol nyerte ez a «grüner Junge» azt a vitézségi érdemrendet? azt fogják rá felelni: «madame alkovenjében».
Ez a nyugtalanító érzés kisérte őt az egész hadi uton. Harmadnap utólérte a királyt s azontul ő vezette az első szakaszt a testőr lovasságnál; a király a dobverők szakaszánál lovagolt.
Egyszer odainti magához a király Frigyest, s azt mondja neki:
– No Trenk, most ráérünk a dolgunk felől: beszélje el nekem, hogyan történt az a maga vitézvágása Beneschauban?
Frigyes elmondott mindent a királynak hiven, szépítés nélkül; bevallotta az elkövetett nagy hibát, a minek balkövetkezéseitől csak egy asszony furfangja s az altisztjei vitézsége szabadíták meg.
A király arczvonásain látszott a meglepetés. Nem árulták el még neki e titkot: Frigyes szájából hallotta ezt először, mint önkénytes vallomást.
– No lássa, ezt szeretem, hogy igazat mond. Nem titkolja el a hibáját, nem kérkedik hamis érdemekkel. Azért a hőstett érdeme csak maradjon a magáé. Megtörtént ez már hires hadvezéreken is, hogy hibából nyerték meg az ütközetet. Mollwitznál magam is megfutottam s csak másnap tudtam meg, hogy fényesen győztem: derék gránátos ezredeim legázolták az ellenséget. Kicsinyben magával is ez történt. Köszönjük meg Fortuna istenasszonynak, hogy ránk kacsintott. Hanem már most ezzel aztán vége legyen ám az istenasszonyokkal való kaczérkodásnak! Maga fiatal ember, sok szép tehetséggel van megáldva. Szive, feje helyén. Tudományos képzettsége sok. Testgyakorlatokban, férfi-küzdelmekben az elsők közül való. Lelkében tetőtől-talpig nemes ember! Ezt ne vegye dicséretnek. Egyetlen egy indulat képes lesz magánál mindezeket a jó tulajdonságokat lerontani. Ez az érzékiség. Erre pedig magának nagy hajlandósága van. Egyetlen egy órájáért a gyönyörnek maga el fogja veszteni az eszét, elfeledi a kötelességét, elárulja a hazáját s lesz komisz, alávaló jellem, háládatlan, fizetett kém. Ez mind lesz magából, ha be nem vakczináltatja magát a szerelem ragálya ellen.
És azután még egy félóráig tartotta atyai oktatásokkal Trenk Frigyest a király, mellette lovagolva.
Elmondta neki, hogy ilyen idős korában ő nála is hasonló pusztító betegség volt az érzékhevülés, ő is el tudott minden kötelességet felejteni egy édes csengő hangért; az ábrándok világába hagyta magát ragadtatni.
És azután áldva emlékezett vissza arra az atyai vas kézre, mely ábrándjait kiméletlenül összetörte és eltévedt fiát a férfifeladatok teljesítésére kényszeríté, egy börtönfelügyelő szigoruságával.
– Én hasonló atyai gondviselést fogok maga felett gyakorolni, mondá a király. Én magából egész embert akarok csinálni. S ha nem megy máskép, összetöröm s ujra öntöm, a hogy én velem tett az apám. De tudja maga, mi a neve annak az ujraöntő anyamintának? Börtön. Maga most azért a beneschaui asszonyhistóriáért rászolgált egy esztendei várfogságra. Ez most el van téve; de nincs elengedve. De eszébe jusson magának, valahányszor még egy olyan hosszan aláomló asszonyi hajzatot, mely egy tündértermetnek utolsó takarója, végig czirógat a kezével, hogy Frigyes király fekete könyvébe be van irva az adóssága.
Frigyes a könyekig meg volt hatva a király atyai dorgálásai által. Szentül fogadta, hogy spartai életet fog élni ezentul.
A király megerősítette ebben a szándokában. Valóban semmi sem oly hathatós védelem egy ifju férfira nézve a szerelem és bujaság csábító démona ellen, mint a test edzése, fegyvergyakorlat, athlétai versenyek: a merész daczolás az elemekkel, a szomjazásban és koplalásban való tökéletesítés, a hogy már a Gradus ad Parnassum mondja, melyet minden syntaxista ismer: «Multa tulit, fecitque puer: sudavit et alsit. Abstinuit Venere et vino». (Hej sokat eltürt s tett a fiu izzadva, didergve. Elkerülé a szerelmet, a bort.)
Azután majd ha Berlinbe visszatérnek, ott lesznek Trenk Frigyes előtt a hires tudósok, Pöllnitz, La Mettrie, Jordan: azokkal társaloghat, azoknak a szelleméből sokkal több táplálékot gyüjthet a lelke számára, mint holmi hiábavaló asszonyszemélyek fecsegéseiből.
Trenk Frigyes egészen megadta magát. Ünnepélyesen felfogadta, hogy ezentul napjának minden óráit a vivó és lovagló porondon fogja tölteni, a hevülések ellen jeges fürdőket vesz: éjszakáit a tudományoknak fogja szentelni s ha egy asszonnyal összetalálkozik, annak csak a czipője orrát fogja nézni lesütött szemmel.
Tesz az ember ilyen fogadásokat, mikor naphosszant masirozik hóval vegyes záporesőben, sárban, éhezve s keresve az ellenséget, a kivel össze akar verekedni.
Hogy azután megtartja-e ezeket a fogadásokat, az otkolon-illatos szobában, a kandalló tüzénél, a forró puncs szürcsölése mellett? Az megint más kérdés.
VIII. FEJEZET. A KÉT TRENK SZEMTŐL SZEMBEN.
II. Frigyes rátalált a keresett ellenfélre. Lotharingi Károly szembe jött rá, egyenlő haderővel.
Marsovicznak hivják a helyet, a hol II. Frigyes elvesztette – nem az ütközetet – hanem az egész hadjáratot. Ütközetre nem került a sor.
Pedig mind a két tábor katonáinak forrott a vére a verekedési vágytól. De a «mama» azt mondta a gyerekeknek: «Csitt! mentek aludni!» Ez a mindnyájunk közös mamája, a föld: ez akadályozta meg a verekedést.
Lotharingi Károly serege egy félkör alaku hegyen tanyázott, a hegy lankáin elhelyezett ágyuütegekkel. A hegy mindkét oldalán volt egy tó, melyeket egy lomha folyásu csatorna kötött össze. A csatorna két oldalán süppedékes mocsár.
Szemben II. Frigyes hadserege szintén egy hegymagaslatot foglalt el; a két ellenség egymásnak a beleibe láthatott: megszámlálhatták az ágyuikat, lovasezredeiket; láthatták minden mozdulataikat. Azonban nem is mozdulhattak. Itt meg kellett állniok és egymással farkasszemet nézniök. A két ellenfél egymásnak az állását csak keskeny völgyeken át közelíthette meg; de maguk azok a hegyvápák is ketté voltak szakítva, mély sziklameredélyektől. Sziklák, mocsarak, tavak, lehetetlenné tették az ütközetet. Károly herczeg meg sem mozdult a helyéből. Neki kényelmes helyzete volt: hadserege bőven ellátva élelemmel. De Frigyes király háta mögött minden élelmezést lehetetlenné tudott tenni Trenk bátya. A király belátta, hogy a támadás lehetetlen. Visszavonulót fuvatott. Átvonult seregével az Elbe tulsó partjára. Az egész hadjárat el volt veszve. Vissza kellett adnia Csehországot egy ágyulövés nélkül, a hogy elfoglalta.