Part 25

Most már a sugárküllői tíz ágra szakadva, a fél eget látszottak beborítani; a legkülső fénykévék puszta szemmel is észrevehető lobogó mozgást árulva el.

Ez az üstökös a naptávolban tíz lábnyi lassusággal libben, a naprendszerbe jutva haladása mértani arányban növekszik, míg végre a napközelben perczenkint ötvenhárom mérföldet repül. Hét nap alatt öt millió mérföldnyi utat tett az égen: annyival közelebb jött a földhöz.

Az üstökös feje a gönczöl csillagképletében állt már, míg két középső lángfarka a keleti láthatár alatt tünt el.

Gyönyörű látvány volt maga az üstökös feje ily közelből.

Az üstökös egy élő csillag. Nemcsak halad, de mozog is. Fejlődése szemmel látható.

Fénytekéje tizmillió mérföldnyi távolból akkorának látszik, mint a hold. Csillagászi felmérés szerint átmérője hatszorta nagyobb, mint a földé. E fényteke után huzódik a lángüstök, mely a hány ágat képez hátul, elől annyi rétegben burkolja körül a csillag gömbjét. És e rétegek mozognak. A gömbnek nap felől elfordult részén teljes sötétség van: egy fekete ür látszik, a háta mögött elnyuló lángkisugárzást megszakítva. A nap felé fordult részét pedig fényudvarok körítik.

De e fényudvarok sokkal tündöklőbbek, mint a hold és napudvar; öt-hat rétegben következnek egymás mögött, s égyik réteg szüntelen tolja a másikat előre szemlátomást. A legkülső udvar, míg egyre tágul, s szélesebb félkört foglal el, lassankint szivárványossá lesz, külseje veres, mellső íve kék. És egyre tágul. Egyszer aztán szélei megszakadoznak, kifelé sugárzó fénykévekre bomladozik, mik szétsugárzanak, mint az északfény lángoszlopai s azzal elmulik. Nyomában jön a másik fényudvar, és azután a többi, a végtelenig, szakadatlanul. Egyik szivárvány a másik után terül szét az égen; míg az álló csillagok, miket az üstökös eltakar, keresztül ragyognak a szivárványokon, az üstökön, s magán a csillag fényes holdgömbjén.

És ez a fénytányér maga sem pihen: benne fénylő és sötét egyközpontu körök váltják föl egymást s magva intensiv fénynyel, önkisugárzással bír, a mit bebizonyít fényes nappal az által, hogy míg olyankor a fényfarka és szivárvány udvarai eltünnek, maga mint önfényű csillag ragyog a nappali égen. Az üstökös központjában tehát tömörülési önfényteremtő műveletnek kell végbemenni.

Azon kiszámítás után, hogy az üstökös golyója a föld hatszoros átmérőjével bír s hogy az naponkint hét, nyolczszázezer, később egy millió mérföldnyi gyorsasággal közeledik a föld felé, s e gyorsasága végre négy millió mérföldnyire fog emelkedni naponkint, a legkalandosabb tér nyilt a földteke irástudó népeinek, hogy képzelmük szerint alakítsák maguk előtt azt a jövendőt, mely a legközelebbi napokban várakozik rájuk.

Ha az üstökös feje hatszor akkora átmérőjű, mint a föld: akkor az a találkozás perczében egészen körül fogja a földet; harminczhat perczig benne lesz a föld az üstökös magjában. A találkozást megelőző napon az északi hemisphæriumon nem fognak látni égboltozatot: azt egészen kitölti az üstökös; az északi szélesség negyvenedik fokáig a láthatáron csak egy boltozat lesz: az üstökös fénytáblája.

Ha a föld a hozzá közeljött tekét, tán delejerejével, eltaszítja magától, a sokkal sebesebb rohanású roppant tömeg mégis kétféle hatást fog gyakorolni a földre. Az egyik hatása lesz a föld saját tengelye körüli forgására.

Ha az európai félgömb felől suhan el az üstökös tekéje a föld mellett, akkor oly gyors körforgást fog a földnek ezzel kölcsönözni, hogy négy órából fog állni egy nap; ha pedig az amerikai félgömb felől fut el mellette, akkoi megfordítja a föld körforgását, s azontúl nyugaton fog felkelni a nap és keleten lemenni. Ily üstökös-rohamból magyarázták ki már régen az Uranus holdjainak körforgását, a mik az egész naprendszerrel ellentétben hátrafelé keringenek, nyugatról keletnek, míg minden bolygó, a nap körfordulatával, s minden hold planetája sodrásával egy irányban halad. Sőt meglehet, hogy paralysálja vele a föld tengely körüli forgását, úgy hogy az, mint a hold, egyszeri nap körül jártában csak egyszer fordul meg önmaga körül, s az által csak egy oldalán lesz örök nappal éjszaka nélkül, a másikon örök éjszaka nappal nélkül.

A másik hatást pedig fogja a földre gyakorolni a gyorsan rohanó égi test annak a napkörüli pályáját illetőleg. Most másodperczenkint 4 és fél mérföldet halad a föld; ha a mellette elfutó üstökös, melynek tömege nagy kiterjedése mellett a föld sulyát felülmulja, ehhez még hozzáadja a maga perczenkint 40 mérföldnyi gyorsaságát, akár taszítva maga előtt, akár vonva maga után a földet, akkor ez a lökés után szűkebbre szorult pályakörben tizszerte gyorsabban fog a nap körül keringeni: harmiczhat napból fog állni egy esztendő.

Így okoskodtak úton útfélen.

Az államszövetség hirlapjai naponkint háromszor siettek a féltudós phantasia mende-mondáit megczáfolni.

Sem az egyik, sem a másik eset nem fog bekövetkezni.

Az üstökös gyorsan közeledik ugyan a földhöz s még gyorsabban is fog felé tartani, ha egymás vonzkörébe jutnak; de azért még csak az sem történik meg vele, hogy alakja egyre oly mérvekben nagyobbodjék a földlakók szemei előtt, a minőkben közeledik.

Mikor nyolcz millió mérföldre volt az üstökös a földtől, akkor hatszorta nagyobb átmérője volt, mint a földnek. Másnap ez arány már csak öt és fél volt. Az üstökös fogy. Azok az egymás után kisugárzó szivárványudvarok, az üstökös testét elhagyó párázatok, miket a megközelített nap kicsal belőle, minden szétfoszló «halo»-ja az üstökösnek egy réteget bont le testéből, mely láthatlan pára, æther, «nappor» lesz, elenyészik az ürben, vagy tán oda tapad az üstökös lánguszályához, vagy siet feltalálni az ecclyptikánkon tulnyuló zodiakál fény napkarikáját s vele egyesülni. Az óriási tömeg, mire egy millió mérföldnyire közeljut a földhöz, már akkor az átmérője alig kétszerte nagyobb, mint a földé.

Hanem azt csak a csillagászok tudják ily bizonyossággal; a piaczok népe látja közeledni, nagyobbodni, kiterjedni, uralkodóvá lenni az égen a világür szörnyetegét!

HARCZ A FÖLDI CSILLAGOK KÖZÖTT.

A míg az égi testek között ütközet előkészületei folytak a firmamentumon, az alatt idelenn a földön is döntő harczra készült egymás ellenében az emberiség két vezércsillaga: a «tanoda» és az «egyház».

A jövő században már az iskola egyenrangu hatalom a templommal. A mult század szörnyaránya ki van egyenlítve. A hol van egy nagy templom emelve ezer emberre, ott van egy iskola, mely ugyanannyi hallgatót fogad be, s ha egy városnak van tíz temploma, annak van tíz iskolája is.

A tanoda épen úgy nyitva van mindenki számára ingyen, mint a templom, s abban tudományos előadások, felolvasások tartatnak kitünő szónokok által: az előadások sorozata a kapura van kifüggesztve, mindenki azt a napot választhatja, a melynek tárgya leginkább érdekli. A tanoda nem csupán a fiatalság és férfinem számára van többé: megtelik az már minden korú és nemű hallgatókkal.

Különös volt az a XIX-ik században (az ember a XX-ikban majd el sem hinné), hogy a Biblia, a Thalmud, az Alkorán bölcs tanait késő vénségéig magyarázták a szegény embernek; hanem azokat az ismereteket, a mik örökké bővülnek, előre haladnak, a mik után élnie, tökéletesülnie kell, vagy épen nem tanították neki, vagy tanították neki drága pénzért, gyermek észszel, húsz éves koráig, akkor azt mondták neki: itten állj meg, a mit a jövő húsz évben a tudomány foglalni fog, azt tanulja az utánad jövő nemzedék. A vallást a sírig magyarázták az embernek; holott a hit dolgához nem kell egyéb, mint egyszer meghallani és elhinni; a tudományt, az ismeretet pedig, melyet buvárkodás, kétkedés, új alakulás, fölfedezés örökké előbbre visz, csak addig tanították neki, a míg a keserves diplomát kezébe kapta.

A XX. század tanodai rendszere nem ilyen. A tudomány csarnoka mindenki számára nyitva áll dijtalanul, mint a templom. A ki elmulasztá gyermekkorában, hogy olvasni megtanuljon, ha az élőszóval előadott ismereteket egyszer meghallja, siet helyrepótolni, a mit elmulasztott, s kopasz fővel hozzákezd a tanuláshoz.

Most a tanodák nem szűk zugok, hanem nagy termek, mikben mindenki kényelmesen ülhet és jegyezhet, fővárosokban több ezer ember befogadására képesek. Az előadások az esteli órákban kezdődnek, mikor minden munka szünetel már. – Vasárnap egész nap vannak felolvasások.

S a nép oly buzgón látogatja a tanodát, mint hajdan az egyházat. S a jövőkor Aragoi, Humboldtjai, Laplaceai, Litrowjai, Olmstedei, Newtonai, Besselei, Liebigjei, Franklinjai, Jedlikei, Tarczyjai, Margói, Thánjai felolvasásai hire épen úgy összegyűjti minden rangosztályból a közönséget, mint hajdan egy pater Klinkowström remek prédikácziói.

S ez nemcsak Európában és Északamerikában van ekként; a tudomány csarnokai odaférkőztek már a mohammedán mecsetek, a chinai Budhatemplomok, a japáni Mirok bálvány templomai mellé s befurakodtak a keletindus brahmanok szentélye közé is.

Szomjazza már az emberiség a tudást, a valót, s megittasul az ismeretek gyönyörétől.

Hanem azért a másik csillag is ragyog: az egyház.

Az ember nemcsak kenyérrel él. Az embernek szive is van, s mikor arra valami nehezedik, azt a tudomány meg nem gyógyítja.

Ha valaki vagyonát elvesztette, mit használ neki a mathesis, mit a jogtudomány, mit a pénzválságok ismerete? segélyt keres, mely azzal biztatja, hogy lesz más világ, a hol az utolsók lesznek az elsők.

A kit megcsaltak, megkeserítettek, mit használ annak a philosophia, mit a historia, hogy az mindig úgy volt? Istent keres az, a ki az ő szenvedéseiért boszút álljon, a ki azokat róla elfordítsa.

A ki fél a hónaptól, a ki távollevő kedveseért remeg, mit gondol az arra, hogy a hang, a mig a legelső csillagig elér, azalatt millió év telik le, s a világætherben akkor is csak oly óriási hang terjedhet tovább, minő egy szétpattanó planétáé: azért ő mégis imádkozik, s jól esik hinnie, hogy az, a ki ott a központi napban lakik, az ő sóhajtását meghallja azonnal!

A ki kórágyán kínlódva hever, mit vigasztalja azt meg az anatomia? csodától várja a javulását.

A kinek a kedvesét eltemették, mit kérdezi az a chemiától, minő alkatrészekre fog ez imádott alak szétbomlani? nem adja az a más világot semmi tudományért oda; a hol újra találkozni remél azzal, a kit úgy szeretett.

S a kit bűntudat terhe nyom, oh azt a craneologia minden csalhatatlansága sem nyugtatja meg; felvilágosítva róla, hogy nem ő az oka a bűnnek, hanem koponyájának idoma, melyben e bűn organuma túlfejlődött! embert keres az, kinek elmondja: mit vétett? s a kitől megtudja, hogy van egy véghetetlen irgalom, túl a földön, a ki a férgeknek megbocsátja azt, hogy férgek voltak.

A míg az emberek idegei érezni fognak, addig mindig lesz vallás a földön. Lesz mindig egyház. Tanoda és egyház soha el nem törölheti egymást. Ki kell egészítenie egymást.

A huszadik század vége felé meg volt hagyva az egyháznak az a hatalom, hogy uralkodjék a szivek fölött; – de nem a fejek fölött.

Mindenütt emancipálva volt az állam az egyház alól.

Most, az apocalypsis napjaiban újra eljöttnek látszott az idő, melyben a pap a király fölé emelheti fejét, a midőn a császárok a zárdákba fognak menekülni, s zsákruhát öltenek a végítélettől rettegtükben.

A pápa a villámokhoz nyult: nem a vatikán mennyköveihez ugyan, hanem a távirda villanysodronyaihoz, tizennégynapi bőjtöt rendelve az egész katholikus keresztény világban.

Hasonlót tettek a keleti egyház főpapjai; s a Buddha, Bráhma, Láma, Schamán hit egyházkirályai sem maradtak hátra a szent buzgalomban. Járták a processiót, verték a dobokat, meghordozták a szent képeket; a barátok mezitláb jártak, fedetlen fővel a hivek, a dervisek keringeltek, a bonczok késekkel hasgatták bőrüket, a japán jamabusi barátok kiszurkálták saját szemeiket s példájukat ezren meg ezren követték, kik azzal akartak menekülni Isten ostora elől, hogy ne lássák azt; a nők lenyirták hajaikat, a férfiak szakállaikat; s Indiában a Brahma szekere alá, a «tirunál» kerekei alá százával veté magát a fanatizált nép, hogy az Istenkocsival gázoltassa el magát, mielőtt amaz égi szörnyeteg összezuzná.

«Térjetek meg népek, mert itt az itélet napja!»

Még a jó protestánsok is éjjel-nappal harsogtaták templomaikban a zsoltárokat: «Haragodnak nagy voltában, megindulván, Ne feddj meg uram engem».

S a zsidó bezárta boltját és ment a zsinagógába sírni a világ elpusztulása fölött.

De hát lehet-e megitélni az érzékeny idegzetű embert, ha így megrémült kerek e világon: mikor a természet minden élő állatja úgy érzé e rémületet?

Mikor éjszakánkint naplement után ott állt a föld felett amaz óriás csoda, melynek feje, mint egy sok karikába foglalt fényes szem, ragyog a földre alá, s homlokáról egyik tündöklő szivárvány ivet a másik után bocsátja ki, az égen széttáguló mozgó szivárványok úgy látszanak közelíteni a földhöz, s midőn szétfoszlanak: mintha lángoló nyilak özöne fordulna erre alá! Hah, akkor, mily égretörő zaj támad a földön! A gulyák állatai megvadulva futnak szét, bömbölésükkel riasztva fel a be nem sötétülő éjt; a fókák kijönnek a tengerből a jégpartra s üvöltéseikkel hirdetik, hogy a vizek mélyén is rémület uralkodik, s a félelemtől megszelídült kajmánok odamásznak az emberi hajlékok mellé s felkusznak a királyi paloták lépcsőin: mintha védelmet könyörögnének az embertől; hát az ember maga hol keresse ilyenkor a védelmet?

Hol? A tanodákban.

A kit meg nem nyugtat a rémnapokban a hit, azt megnyugtatja a tudás. Az éj minden órájában közöltetnek minden város és nagyközség tanoda-termeiben a csillagászok tudósításai.

S ezek mind pozitiv számításon alapulnak, a mik csalhatatlanok. A számok megszüntetnek minden kételyt.

Az üstökös és a föld összetalálkozásánál négyféle tényező működik össze, a miket folytonosan egybevetni a tudomány feladata.

Hogy a földdel össze nem ütközhetik, az olyan adat, a mi felől a tudósok nem is vitatkoznak; két szabadon mozgó delejes test össze nem ütközhetik, hanem kizökkentheti egymást a pályaköréből.

Ez utóbbi esélyt kiszámítani a feladat.

Először is az üstökös futása akként gyorsul, a mint a naphoz közelebb ér. De annak a kiszámításnak a progressióját megint megrontja az a másik tény, miszerint az üstökös tömör feje mentül közelebb jut a naphoz, annál többet veszít tömörségéből, farka annál többet nyer kiterjedésében, a mi viszont röptét lassítja. Ez hát a második tényező.

A harmadik lesz a föld vonzereje, mely az üstökös irányára és gyorsaságára ismét növekedő progressióban hat be.

Negyedik erő aztán a delejesség, mely ismét bizonyos ponton elkezdődve, megfordított progressióban áll ellent az üstökös rohamának.

E négyszeres erő hatványai ismeretesek; a bekövetkezendő tüneményeket megmondják a számok és a vonalak.

Egy nagy baj történhetnék a földdel. Ez az volna, ha az üstökös az ázsiai oldala felül suhanna el mellette. (Az, hogy a föld az üstökös farkába belejut, semmi változást nem tesz; a mult században is ment azon keresztül kétszer.) Hanem az említett esélyben az lenne az igen nagy baj, hogy a föld tengelyét még jobban elhajlítaná az ekkliptika felé; s ekkor nem hogy jobb nyár és jobb tél várakoznék a földre, sőt inkább a jégvidék egész Európát lefoglalná, az adriai tenger befagyna minden évben, a mérsékelt égövek csaknem végkép megszünnének; míg ellenkezőleg nyáron az éjsark minden jege elolvadna rendesen, s hogy abból azután milyen özönvizek támadnának, azt el sem lehet képzelni.

Azonban hát nem fog az megtörténni.

Az üstökös felvett pályavonala úgy vonul a föld felé, hogy mikor annak legnagyobb közelében lesz, az Algol és Alamák-csillagok között fog állani a fejével, julius 6-án a párisi órák szerint este 8 órakor. Itt éri el a föld delejének legszélső hatáskörét. A föld delejpólusa nem esik össze a valódi tengelylyel; az északamerikai Melville-sziget és Calkburn közé esik a 70-ik fokig eltérve. Az üstökös-pálya tehát Amerika felé fog félrehajlani s a földtengely zökkenése az ekkliptikához függélyes irány felé várható.

A midőn azonban a csillagászok mindezt pontosan kiszámították, akkor jöttek rá, hogy már most egy ötödik tényező is fog e számításba beleelegyedni: a hold.

A föld hű drabantja épen akkor lesz utolsó negyedében s az üstökösnek a föld és a hold között keresztül kell menni.

Phranza György bizanczi tudós 1454-ben jegyzette fel egy ilyen átvonulását egy üstökösnek a föld és hold között.

Ha a föld deleje e közben az üstökösnek egy erős taszító lökést ad, akkor annak a mi holdunkkal kell találkoznia, még pedig szemközt.

S minthogy a holdnak nincs oly erős delejes kisugárzása, mint a földnek; ellenben vonzereje annak is van: észlelhető lesz a földről «in animi vili» az a kisérlet, hogy mi következik két égitest összeütközéséből?

Azokra nézve, a kik a tanodákat látogatták, isteni gyönyör volt az üstökös közeledésének minden szakasza. Valami túlvilági borzadály, valami égbeemelő ihlet az, mely ily nagy csillagnak ily közelben szemléletéből támad. Egy új láz neme szállta meg az embereket, hasonló a holdkórsághoz; a sideratio, a csillagbefolyás izgalmából támadt az, mely látnokká, túlérzékenynyé tette a fogékonyabb kedélyeket, míg az izgatott tömegekben járványnyá szaporítá a megőrülés esélyeit.

Julius 5-én már oly közel jött az üstökös a földhöz, hogy az éjjel csaknem oly világos volt, mint a nappal. Az üstökös önfénye s az uszályáról visszavert napsugarak okozták e fényt.

Ezen az éjszakán sem ember, sem állat nem aludt a földtekén.

A légben milliói a madaraknak és denevéreknek röpködnek összekeverült csoportokban.

Az államszövetség igazgatósága ezen a napon jónak látá figyelmeztetni a tanodák hallgatóit, hogy az égi csoda bámulatában az aratási munkát végezni el ne feledjék, mert ha a túlérett gabona kihull, akkor az a baj csakugyan érheti a földlakókat, hogy éhezni fognak.

És valóban voltak bátor emberek, kik a végítélet napján neki merték vetni a kaszát az érett kalásznak s elkezdtek aratni a jövendő számára. Aratni a böjt nagy napján.

«Istentelenek! kiálták a vak hit apostolai; ti dolgoztok a végítélet napján, mikor a földre kellene borulnotok, a rátok gázoló angyal lábai alá! Miattatok kell elveszni a földnek. Ti miattatok, kik a tudást állítottátok a hit helyébe; a mindenség eszméjét a Jehova oltára fölé; kik szolgátokká tettétek a villámot, hogy irjatok vele, szolgává a napsugárt, hogy azt emberarczok alkotására kényszerítsétek; kik megmértétek a távolságot a föld és az ég között s elpereltétek azt a szentektől és üdvözültektől; kik föltaláltátok a repülés tiltott mesterségét; ha akart volna szárnyat adni isten az embernek, teremtette volna őt eként; ti erőszakkal emeltétek magatokat a föld felé. Sirjatok! Kevélységtekért tűz által vész el a föld!»

És a fanatizált nép kiverte az aratókat a szántóföldekből.

A kiszámítás szerint julius 6-dikán kellett legközelebb jutni az üstökösnek a földtekéhez.

A csillag magva legfényesebb délben is látható volt az égen; fényfarka megfosztá az eget kék színétől; valami opálfényben állt az egész égbolt.

Ily közelből a spectroscopok minden alkatrészét elárulták az üstökösnek s a polariscop kimutatta, mi benne az önfény, mi a visszfény?

E nap estéjén azonban az addig kiszámítottnál nagyobb gyorsasággal közelített az üstökös a nyugati láthatár felé. Fénygömbjének nagysága ekkor haladta meg a hold átmérőjét.

Este felé az európai szemlélők látköréből letünt.

De még azért Európában senki sem énekelt «Hosannát». A féltudós nép azt suttogá, hogy az üstökös Amerikában fog leesni s az reánk nézve csak olyan nagy baj lesz.

Az esti órák aztán meghozták a magyarázatát e tüneménynek.

Az alkonyégen pompás aurora borealis lobogott fel.

Az északfény, embertől még soha nem látott pompában ünneplé a földcsillag önvédelmének napját.

A sárga és piros sugárküllők, megszakgatva fekete sugaraktól, oly magasra löveltek föl s oly gyors lobogással, hogy az északfénynek e kitörését a föld déli oldalán Braziliában is magasan látták a láthatár fölött, s e közben valami sajátszerű zaj hallatszott a légben, mintha selyemkelmét morzsolnának össze, vagy szélfujta papirlap rezegne. Ez az északfény hangja.

És a mint a delejes kitörés rózsaszín sugárkévéi nyomultak fel az égnek, íme a vele szemközt álló üstökös uszályának minden alsó ága elkezdett épen oly gyorsan visszafelé görbülni, a két szélső beleolvadt a középsőbe, mintha a szél fujná.

A föld tudatja, hogy él!

A föld elveri magáról megtámadóját. Van neki hatalma hozzá.

A tanodának igaza lett. Az üstökös feje julius 6-án az Algol-csillagot takarta el.

Már azt Európában nem látták.

Fenn az égen, a ragyogó északfény lobogványa közepett repültek myriadjai a légjáróknak. Azok touristákat szállítottak, kik látni akarták az üstökös tovább viselt dolgait.

De azt ugyan nem érték utól.

A HOLD.

Az európai népek figyelme a nyugoti láthatár felé volt fordulva, mely alatt az üstökös feje eltünt; egy óra alatt százötvenezer mértföldet átfutó sebességgel, fényuszályát épen oly gyorsasággal vonta maga után, mely gyorsasággal tíz órakor egyszerre félbeszakadt s a lángfark azontul csak perczenkint tíz mértföldnyi gyorsasággal haladt tovább, megtartva azt a félrehajlását, melyet a föld delejes kitérése kényszerített rá.

A csillagdák ez éjen át a közönség által ostromolva voltak; a tanodák telve hallgatókkal, a templomok nyitva; a nép futott a templomba imádkozni, énekelni, onnan a tanodába, megtudni, hogy mit mondanak a tudósok? megint ki a szabad ég alá bámulni, szörnyedezni. A templomban azt mondták neki: «térj meg, gyónj meg, keresztelkedjél meg, circumcisiót tégy, áldozz, korbácsold magad, mert utolszor látod az eget!» A tanodában azt mondták neki: «gyönyörködjél, okulj, tanulj, mert azt soha nem látja többé ember, a mit most láthatsz»; a piaczon aztán azt mondták: «igyunk, dobzódjunk, hisz úgy is elveszünk». Ki megfogadta az egyiket, ki a másikat, ki a harmadikat, ki meg valamennyit.

Tíz órára meghozta a tenger alatti távirdahuzal a new-yorki csillagda tudósítását Európába a történtek felől.

Az üstökös tekéje a delejes eltaszítás által félretolva, ötvenkétezer mértföldnyi távolságban haladt el a föld mellett, északkeletről délnyugatnak tartva.

A hold, mely akkor épen utolsó negyedében állt, nyugatról keletnek tartó, a föld forgását követő pályáján éles szögletben találkozott össze az üstökös tekéjével.

A hold két polusán ugyanakkor gyönge fénykisugárzás mutatkozott: delejfény; de az nem volt elég erős, hogy ellensúlyul szolgáljon a két találkozó tömeg kölcsönös vonzerejének.

Ötven másodperczczel az összetalálkozás előtt az üstökös fejének szivárvány-udvarai látható sebességgel kezdtek szétbomladozni, s a mint küllőkre szakadoztak, ezek a hold felé látszottak tartani, perczenkint növekedő fényburkolatot képezve körülette.

Húsz másodperczczel azelőtt, hogy a két égitest tányérjának szélei egymást láttanilag érintették volna, a hold felszinén nevezetes változás ment végbe. A megvilágított karéj egyik legfényesebb körhegyének, a Keplernek közepét alkotó kráter eltünt, mintha egyszerre be lett volna töltve, a többi körhegyek és gömbölyü üregek szinte e tüneményt mutatták.

A közelítő üstökösnek a tányérja pedig e pillanatokban egyik udvarát a másik után veté le magáról; míg a hold annál nagyobb gőzkörbe lett borítva. Az üstökös teste után a fényuszály közepett képződött sötét ür pedig egyre tágult és hosszabbodott, úgy, hogy a találkozás előtti perczekben már az uszály külön volt válva a fénygömbtől, s mint az 1811-iki üstökös fényfarka, csak a távolból követte vezető gömbjét. (Ennek is teljesen kifejlett fénytekéje volt már.)

A találkozás nem volt tökéletes. Csak láttani értelemben volt központi. Az üstökös mögötte vonult el a holdnak, s a hold ez idő alatt mint egy sötét tábla árnyékolá be az üstökös egy részét. Azon perczek alatt, a míg az üstökös világító fénymagvát takarta a hold, a holdkarimát körülfogó fénysugarak bizonyíták, hogy az üstökösnek saját, intensiv világa is van. A holdnak egész gömbje sötétnek látszott a mögötte álló világításban, még a megvilágított gerezdje is.