Part 2

És e templomaiban a tudománynak egész phalanxa a világhírű tudósoknak terjeszti a haladó kor szellemi vívmányait. Az ismeretek minden egyes szaka egész nagy önálló tudománynyá növekedett már fel, s a ki az egyszerű földmívelést tanulja, többet buvárkodik, mint Paracelsus idejében az alchymista. Felnőtt férfiak járnak most tanulni, nem kötelességből, mi siheder éveikben oly teher volt, de önfentartási vágyból. Jaj a tudatlannak! Ezt érzi mindenki, oly vágy viszi az embereket most a tanodába, mint hajdan a templomba.

Hát a templom? Templom nincsen-e az Otthonban?

Az is van. Kell lenni.

A templom a köznépnek tanácsadója, birája, orvosa. Az Otthon templomain belül nem a szertartásban áll az isteni tisztelet, hanem az erkölcsök emelésében, az ismeretterjesztésben. Az Isten ismeretéhez nem a mesék, hanem a tények vezetnek. Az Otthon papja, mikor a világ teremtéséről prédikál, a geologiát magyarázza meg hallgatóinak s a földrétegek milliom éves titkait fölfedve előttük, bizonyítja be az Isten nagyságát, kinek egy év milliom egy nap! s mikor az Isten országáról veszi fel a textust, az emberi tudományok tökéletesültét mutatja fel, a mikben nagy az Isten! És hirdet emberek között egyenlőséget, népek között békességet, ragaszkodást a hazához, felebaráti rokonszenvet, megtartását az adott szónak, önfeláldozást azokért, a kiket szeretünk, s a hogy pietása diktálja, idézi hozzá Jézus vagy Mózes, Mahomed vagy Solon, vagy Konfucsé szavait; hisz ők mind azon törekedtek, hogy az embert közelebb vigyék az Istenhez.

A pokollal nem ijesztgetnek többé senkit, A «tűzkürtők» bizonyítják minden házban, melyet tüzelővel ellátnak, hogy a föld alatt nem laknak ördögök, az is a jóltevő Isten világa. A pokol létezése kizárná a mennyországróli fogalmat: ember nem lehetne idvezült azzal a tudattal, hogy más emberek elkárhozottak.

A népszerü természettudományi előadások, mik a köznépet megismertetik az alkotó mindenség csodáival, lehetetlenné teszik az orthodox mesék érvényben tartását, s kényszerítik a papot, hogy ha a nép előtt akar haladni, az ismeret lámpáját vigye kezében. S e fénynél jobban megismerik a nagy teremtőt, mint a traditiók sötétségében.

Az Otthon államában tehát még a pap is hasznos ember.

A mi azonban a templom hatalmát rég túlszárnyalta, az a nyomda.

Az Otthon államának nyomdája egy egész városnegyedet képez, s betüszedő gépei mellett is ezernyi emberi kéznek ad munkát s ugyanannyi emberi főnek. Azok, a kik a tudományt előbbre viszik, kik buvárlataikkal, fölfedezéseikkel az összes emberiségnek használnak, nemzetük nyelvének is jogot szereznek a világnemzetek sorában. A kereskedelem és a tudomány hódít. Terjeszti e hódítást azon előny, hogy az Otthon állam közlekedési gépei által az egész világból a leggyorsabban hordja össze az események hiteles híreit s e végett hirlapjait mint első kutforrást fogadja az egész művelt világ s kénytelen azoknak idiomáját, minden idegenszerűsége mellett is, elsajátítani.

Most lássuk az Otthon államszerkezetét.

A részvényesek választanak egy képviselő-testületet, mely ezer tagból áll. E testület minden évben egyszer hivatik össze s akkor megvizsgálja az igazgató-tanács előterjesztését az elmult üzleti évről s megbirálja jövő évre számított terveit. Az igazgató-tanácsnak harmincz választott tagja és három elnöke van; a három igazgatót az összes részvényesek választják tíz évre, a többit a képviselő-test évenkint.

Az egyik igazgató szakmája a belső rend fentartása s az építkezések, a másiké a közlekedés, a repülőgépek rendszere, az új találmányok, a tudományos intézetek, a harmadik osztályrésze a kereskedelmi és a pénzügy.

E három igazgató jelenleg Dárday, Tatrangi és Severus.

A három igazgató feladata a közös összeműködés.

Severus tervezi az állam kereskedelmi vállalatait, mik a távol világrészek egyes országaival kötött kereskedelmi szerződéseken alapulnak; Tatrangi állítja elő a vállalatok fentartására szükséges eszközöket, neveli a gépek kezeléséhez alkalmazandó szakférfiakat s vezeti a földismereti kutatásokat; Dárday pedig intézi itthon a munkafelosztást, s ügyel az állam szerzett vagyonának czélszerű elhelyezésére.

A részvényes állam keletkezésének első évében sok nagy ellenséggel, tömérdek akadálylyal volt kénytelen megküzdeni. A nagy tengeri kereskedést űző államok veszélyes vetélytársat láttak benne s nem akarták engedni azon eszme létesítését, hogy Ázsia és Európa között a legegyenesebb vonalban irányuljon a kereskedés folyama; az úgynevezett «Ázsiai társulatokká» csoportosult nagy bankárok ellene szövetkeztek, hogy hitelét egyszerre megtámadják; – a barbárok országait felizgatták ellene mint csempészetet űző és vámtörő kalózszövetség ellen; – hanem az első év lefolyása után átlátta mindenki, hogy az Otthon államot megbuktatni nem lehet; hanem hogy ki kell vele egyezkedni, és lehet vele egyezkedni. Az új közlekedési találmány nem rontotta meg a kereskedelem forgalmát, hanem gyorsította azt, a helybeli termények árát növelte, a behozottakét leszállítá; aztán a részvényállam kész fizető volt mindig, hitelét nem feszítette túl. Veszteségei nem voltak, minők a régi kereskedést sújtották; árúczikkeit nem érte hajótörés, szállítmányaiban nem volt ismeretes a «calo», az árúfogyatkozás, a mit a régi szállítók két százalékkal szoktak felvenni, s egészen hiányzott nála a casco: az árúbiztosítás, mely az értéknek három százalékát képezi, s e két tételnél egyedül öt százalékkal kellett előnyben lennie. De végtelenül nagyobb volt ennél a nyeresége a gyors szállításon, mely képessé tette egy nap alatt egyik földfélgömbről a másikra átszállítani. Így például, midőn a délamerikai pampasokban a csupán bőreért levágott tulkok húsát mázsánkint két dolárral vásárolta s e húst a jéghideg légmagason át azon frissen átszállítá Európába, itt egyszerre megszünteté azon inséget, mely szerint már azon időben húst csak az igen vagyonos osztály volt képes vásárolni, s a mellett, hogy azt ismét mindenkire nézve olcsóvá tette (kilonkint 16 kr.), még maga is nyert rajta száz perczentet, s a részleteladó másik százat; holott e drága élelmiszert az ideig ott hagyták a nagy pusztákban a farkasoknak és medvéknek. És végül a szállítás neki nem került egyéb költségébe, mint a gépfelügyelők fizetése, a mozderőt ingyen adja a lég. Egy év alatt a mozdony állama rendíthetlen hitelét állapítá meg, s azontul békében hagyták tovább nőni, és talán gondolkoztak róla, hogy saját fegyvereivel támaszszanak neki veszedelmes versenyt. Hanem ahhoz elébb a fegyvert magát kellene birni!

Az Otthon állama keletkezése első évében túlhaladta tiszta nyereségével az alaptőkéje összegét. Ez így lett felosztva: Egy százalék az igazgatóságnak. Ez is nagy összeg. Egy millió minden kormányzónak, s százezer forint az igazgató-tanács tagjainak. Azután egy negyed része a nyereménynek az ærodromonraj szaporítására lett fordítva, másik negyed az alaptőke növelésére, harmadik negyed a város középítkezéseire; a negyedik osztalékul maradt a részvényeseknek: fejenkint 700 frtnál több.

Tehát az Otthon állam polgára nemcsak hogy semmi államadót nem fizet, nemcsak hogy katonáskodástól ment maradt, nemcsak hogy jó utakat, iskolákat, vagyon- és személy-biztonságot ingyen, egészséges lakást, jó igazságszolgáltatást igen olcsón, kenyérkeresetet, földbérletet, alkalmazást, munkát igen könnyen kap az államban: még azonfelül annak a nyereségéből is osztalékot húz; még a felől is biztosítva van, hogy ha balszerencse, elemi csapás, tehetetlenség megfosztja vagyonától, munkabiró erejétől: koldus akkor sem lesz, nem veszhet el nyomorban, van egy kincse, mely elpusztíthatlan: az állam aranykönyvébe beírt neve!

Azért a vétkes büntetése az, hogy a nevét onnan kitörlik. Börtön nincs az Otthon városában. A vétkest száműzik onnan, s fülgombját kifurják; a külvilág előtt nem becstelenítő jel az, de itt ráismernek róla. Ha utóbb megjavul és visszafogadják, egy ichor-gyémántfüggőt kap, mely rehabilitatióját bizonyítja, s az Otthon városában az emberszeretet tisztelettel fogadja azokat, kik egy vétkes multat egy erényes jelennel hoztak helyre; ott nyereségnek tartják a megjavult vétkest, s egyszeri botlásért nem üldözi a káröröm a sírig az elbukottat.

A javíthatlan bűnöst, a szörnyeteget azonban nemcsak száműzik, hanem keresnek számára olyan helyet is, minőt megérdemel. Azt elszállítják Közép-Afrika ismeretlen vadonaiba, a honnan lehetetlen maga erejéből a civilizált világba visszatérnie. A csaló még ott lehet a vad népek közt civilizátor, a haramia még lehet ott hős, a lázító lehet társadalmi reformátor s a népámító lehet a niamniamok közt missionárius, az őrjöngő gyilkos versenghet a fenevadakkal az emberi felsőbbség fölött, s ha az apagyilkos ott összetalálkozik a gorillával s párharczban megöli azt, nagyapját ölte meg akkor is, de jótettet követett el. Az Otthon államában senkinek sem veszik el sem életét, sem szabadságát büntetésből, csupán azt teszik vele, hogy arról a helyről, melyet meg nem érdemelt, átteszik olyan helyre, melyet megérdemel.

Végre rájövünk az ó-világnak egy nevezetes tényezőjére, melynek oly nagy szerep jutott a közéletben, melytől függött a családok élete, mely annyiszor szerepelt a törvényszékek bűnvád-padjain; mely valóban «szellem». A bor. A szesz.

Az Otthon államának két egyedárúsága van: a légi közlekedés és a bor. S ez a kettő egymáshoz van csatolva. Más népek ihatják a bort, ha megitták, jó kedvük lesz tőle, ha sokat ittak, részegek lesznek, hevernek a földön; de a légben járó a boritaltól megőrül, a légjáró vezetője, ha részegen elesik, az égből esik le. Azért az ærodromonok gépészeinek nem szabad sem bort, sem semmi szeszt inniok. Odafenn az ózonnal telt magasban úgyis folytonos mámorszerű izgalomban vannak az emberi idegek, egy ital bor méreggé válik ott; ezért még az utasok sem kapnak szeszes italokat a légben repülés alatt; más ott az érverés, más a vér keringése, az egész égési processus, mely az ember belsejében az életet képviseli, más törvényeknek van alávetve, mint lenn a földön. Megrögzött betegségek megszünnek odafenn, de támadt helyettük fogékonyság más betegségekre, miket a föld nem ismer.

A légjáróknak tehát nem szabad bort inniok. Van százféle más ital, melylyel azt pótolhatják, mely üdít, enyhít, táplál, de az idegekre nem hat. Azokat szabad árulni. Bort csak az állam ád el, csak kitünő jó bort, orvosi rendeletre, palaczkját aranyával mérve; az olcsó bort pedig kiviszi Amerikába, a hol ismét jót tesz vele, mert a veszedelmesebb alet és brandyt szorítja ki vele a piaczról.

Az Otthon államában tehát nincs részeg ember. A légjárók gépészeit az állam igen jól fizeti, nyereményeiben is részesíti; azért minden ember azon törekszik, hogy erre a szakra képesítse magát vagy gyermekét; hanem e hivatásnak legelső parancsa a józanság. Annálfogva az Otthon államában a józan és nem józan ember közti külömbség valóságos kasztot képezne, a részegség páriává tenne.

Az Otthon államának népe elfogadta bevett italul a theát és kávét és ez illustratiójául szolgál társadalmi alakulásának.

A thea- és kávéivó nép erkölcse keményebb, ridegebb, változatlanabb, mint a szeszivóké. Tűz e nélkül is sok van a keleti faj vérében.

1870-ben a német hadsereg katonái nem pálinkát, hanem kávét ittak és vitézül harczoltak mellette.

És végtére az Otthon államában az időnek minden órájára s az ész és kar minden munkájára szükség van; a ki részeg, munkát és időt lop el a társadalomtól és az államban tolvaj nem maradhat.

Azért az Otthon polgárainak a bort csak orvosi rendeletre adják, s mindenki jól érzi magát e mellett.

Hogy jól érzi magát mellette, annak esküvő bizonysága az, hogy hét év alatt egy millióra szaporodott fel az Otthon lakossága, s abból ötszázezer volt a részvényes, a ki lefizette a polgárjogot adó magas díjat, s a szaporodás folyvást mértani arányban növekedik, daczára a befogadási föltételek szigorának s a még szigorúbb lustratiónak.

Jövedelme pedig szintén arányt tartott az államnak a szaporodó részvényesek számával, úgy, hogy a hetedik évi nagygyülés elé terjesztett üzleti előterjesztésben az igazgatóság, az alkalmazottak és munkások díjának húsz százalékkal felemelése mellett, a légjáróknak százezerre szaporítását, s a Létin egy új százmillióba kerülő raktár építését ajánlhatá, a részvényeseknek fenmaradó ezer forintos osztalék mellett. Meg is kapta az absolutoriumot és felhatalmazást minden ellenmondás nélkül. A részvényállam országgyülései derült arczczal birnak!

A VILÁG ÁTALAKULÁSA.

Hét év egy olyan találmány után, minő a repülő gépek rendszere, az egész világot képes volt átalakítani.

A legelső hatás az volt, hogy minden nagy államnak le kellett tenni a hadkészülődésről. Ez természetes volt. Minden állam átlátta azt, hogy ha ő háborút akar valaki ellen indítani, a megtámadottnak első dolga lesz az «Otthon» részvényes állam szövetségét megvásárolni, s az ellen azután sem hadsereg, sem ágyúk, sem várak, sem pánczélos flották nem segítenek.

Az államok tehát kényszerítve voltak a kölcsönös lefegyverzésre.

Csupán Európában egyszerre négy millió katona lett hazabocsátva.

Négy millió munkáskéz egyszerre visszaadva az iparnak és földmívelésnek!

És azokkal együtt kétszázezer katonatiszt a polgári pályára bocsátva. Férfiak, a kik a szorgalom, erő, tehetség és tanulmány óriási tőkéjét fecsérelték eddig az emberölés tudományának terjesztésére s most egyszerre kényszerítve lettek ugyanezen tehetségeket az élet haszonhajtó pályáin érvényesíteni.

Nem volt többé hiány munkáskézben és szellemi tehetségben.

A családalapításnak egy nagy akadálya elmult.

Az uralkodók, kiknek nem volt okuk többé külvédelem végett katonai államot alkotni, kényszerítve lettek népeik szeretetére támaszkodni, tisztelni a törvényeket, becsülni a polgárokat s nem öltötték fel azontúl egymás katonai egyenruháit, mikor a szomszédba látogatni mentek.

Hanem annál inkább iparkodtak valódi őszinte szövetségben élni egymással.

Megszüntek a diplomatia véres kimenetelü cselszövényei.

Európa közeledett azon ponthoz, melyet «Egyetemes Állam»-nak (Universal-Staat) neveznek. Az országok közötti vitás kérdéseket egy nemzetközi békebiróság intézte el s annak a fejedelmek épen úgy alávetették magukat, mint más halandó ember a maga birájának, hiszen hiányzott már kezükből az «ultima ratio regum»: az ágyukanócz!

A másik hatás pedig az lett, hogy a hadi készülődés megszüntével négy milliárdnyi évi kiadás lett kitörülve csak az európai államok budgetéből, a mibe addig évenkinti fegyverkezésük került.

Négyezer millióval könnyebbült meg az államok évi kiadása, négyezer millióval kevesebbet pusztított el az örökké éhes Moloch a nép verejtékén szerzett falatjaiból! Négyezer millióval kevesbült évenkint az államháztartási deficit! Négyezer millióval több jutott népnevelésre, népboldogításra!

Ennek legelőször is az egész pénzügyi világra volt roppant nagy hatása.

Az államok nem szivattyúzták ki erőszakosan népeiket, ennélfogva a szükséges pénzt megtalálták odabenn önnépüknél, nem kellett érte a pénzállamok piaczaira menniök, adósleveleiket saját polgáraik birták, nem uzsorásaik.

A munkás kéz és a munkadij közötti nehéz kérdés veszteni kezdé égető erejét. A munkaadók elég munkaerőt találtak, s a munkatevők elég pénzt, hogy saját vállalkozásukra csoportosulhassanak. Egyik sem volt többé a másik rabja.

Nagy változáson ment át maga a kereskedelem, főként a hitel.

A repülőgépek rendszere a közlekedést végtelenül meggyorsítá és egész a præcisióig bizonyossá tette. Ennek az a következése lett, hogy a pénzforgalom maga is épen oly arányban meggyorsult. Három hónapos váltóknak hire sem volt többé. Két hét volt a leghosszabb hitel, a mit kereskedő kért és adott, hisz 2 hét alatt kétszer is eladhatja a megrendelt áruját, s örült, ha a pénze nem hevert a zsebében s ok nélkül nem fizette tőle a kamatot. A vásárlás csaknem egyértelmű volt már a kész fizetéssel. Szigorú és gyors eljárású kereskedelmi törvényszékek rászoktattak mindenkit kötelezettségei pontos és gyors teljesítésére. Komoly és nemes jellemű nemzetek a kereskedelmi pályát kultiválni kezdték s bizonyos addig hiányzó noblesset honosítottak meg benne.

A légjárók rendszere által a védvámok és mindenféle vámok rendszere is halomra omlott. A légjárót nem lehetett megvámolni. Azt a douanierek el nem foghatták. Az Otthon állam azonban nem űzött légjáróival csempészetet, hanem a mely állam szerződésre lépett vele, hogy gépeivel leszállhat benne s raktárakat nyithat be- és kivitelre, azzal megegyezett akként, hogy a mi legnagyobb tiszta jövedelme volt addig az államnak a vámbevételekből, azt évi bérletül fogja neki fizetni. Ezzel épen csak a vámőrök és dugárusok életmódját fordította meg, azokat is kényszerítve ezentúl tisztességes munka után élni.

«Tisztességes munka után megélhetni!» hisz ez a gordiusi csomó vezérfonala. A midőn becsületes úton könnyebben és biztosabban lehet vagyont szerezni, mint lopás által, elfogynak a tolvajok, és a midőn a nők számára felszabadul a munkatér, elfogynak a hetärák. A rendőrség nem talál majd őrizni valót. Minden ember maga féltékeny a kenyértermő becsületére.

A becsületrőli fogalmak is megváltoztak. «Elég» becsületesnek «lenni», de nem «elég» becsületesnek «mondatni». A törvény megtorol minden sértést, s a mit a törvény meg nem torolhat, azért a társadalom a sértőt itéli el, nem a megsértettet, mint jelen korunkban. Ennélfogva párbajt sem vívnak többé, s ökle erejével nem bizonyítja többé senki se igazságát, se szerelmét.

A népek gyorsan és közelből ismerkednek meg; felfogják egymás jó tulajdonait s igyekeznek egymástól tanulni; felfedezik azokban, a kiket addig gyülöltek, a szépet, a jót, az idegen országok gazdagságát, az idegen kedély költészetét s kezdik megismerni az együttérzés titkos varázsát.

A mint a mivelt világ látköre a föld minden zugára kiterjed, a mint a találmányok folyvást új eredményeket hoznak elő; a mint a néppusztító hadjáratok óriási történetét helyettesíteni kezdi a társadalmi élet nyüzsgő mozaik képe, mely szakadatlan változatban sürg-forr a napi események hirtömegében: azzal lassankint elenyészik az emberiségnek egyik leggonoszabb kisértete, az utolsó dæmon, «az unalom».

A huszadik század közepén túl nem unhatják többé magukat az emberek. A napnak minden óráját elfoglalja valami esemény, mely a szellemnek új izgalmat ad. Az emberek nem kártyáznak többé. Mulatságból lehetetlen, ha minden negyedórában azzal zavarják fel, hogy «hallottad-e már, mi történt a mult óra óta?» pénzszerzési vágyból megint nem; hisz a kinek annyi esze van, hogy a whisztet meg tudja érteni, az egy kirándulással az aërodromon kajutjében többet és biztosabban nyerhet, mintha a trikkeket számlálja és izzad hozzá.

A kártyaszenvedély lelohasztására egy találmány különös hatással volt. Ez azon mnemotechnicai szemfényvesztésen alapult, melyet a præstidigitateurök clairvoyance czím alatt mutogattak. Tudva van ennek a titka. A kérdező az első kimondott szó három betűjével jelzi a bekötött szemű kérdezettnek az elrejtett tárgyat, s annak csak egy előre betanult schemát kell jól fejében tartania, hogy kitalálja a kérdésből a tárgy színét, nevét, alakját. Valaki egy tankönyvet írt aztán arról, hogy két összetanult ember olyan jelentéktelen szavakkal, a mik figyelmet nem költenek, olyan kéz- és arczmozdulatokkal, a mik fel nem ötlők, a vele egyetértőnek minden kártyát jelezhet, a mi az ő kezében van; úgy hogy két ilyen összetanult játszó ellenében a harmadik és negyedik okvetlen zsákmányul esik; ezt a könyvet eleinte üldözni kezdte a rendőrség, mint útmutató eszközt a rablásra; míg egyszer egy cultusminiszternek az a jó gondolatja támadt, hogy beviszi ő ezt a könyvet a felsőbb tanintézetekbe, mint köteles tantárgyat, hadd tanulja meg minden művelt ember, hogyan kell a kártyán biztosan csalni. És ez bámulatosan sikerült. A mint minden emberrel közölve lett a titok, hogyan kell hamisan játszani? a kártya elvesztette az ingerét. Játszottak vele még tréfa, mulatozás végett, a hogy szokás büvészi productiókat, társas mulatságokat kellemes időtöltésül rendezni, de olyan bolond nem akadt többé, a ki commerce-játékot pénzbe játszszék, mikor jól tudja, hogy minden ember érti a hamis játék fogásait academice, ő maga is. A hazard-játéknak pedig egy igen egyszerű intézkedéssel rontották meg a gyökereit. Ha a vesztes fél bepanaszolta a nyertest, vissza kellett neki fizetni az elnyert összeget. Így aztán egészen rossz üzlet lett a kártyajátékból.

Az új kor gyors közlekedési eszközei az aristocraticus fogalmakat is a képtelenségek közé vezették. Otthon a maga Auljában a kirgiz főnök is aristocrata s addig nem ereszti be a jövevényt bűzös sátorába, míg ki nem kérdezte, hogy el tud-e hét őst számlálni; hanem aztán ha összejön az orosz bojárral, azzal szemben alázatos szolga; az orosz bojár meg a franczia herczeg előtt sülyed le barbárrá, a franczia újonsült nemest az angol mylord megint csak parvenunek tartja, valamennyien elhomályosulnak a nagyszámú felséges és fenséges uralkodó és uralkodhatnám fejedelmi ivadékokkal szemben, a kik úgy elszaporodtak már, mint a burgonya; és mind együtt azokkal nem érdemesek a bocskorsziját megoldani a Mohammed családjából származott rongyos török dervishnek, ki előtt ők csak gyaur czenkek, s aztán dervishestül együtt nevetséges bohóczok a chinai mandarin szemében, s ráadásul a mandarinnal, tisztátalan állatok a büszke brahminra nézve. S végül aztán bojár, vicomte, mylord, herczeg, fejedelem, dervis, mandarin és brahmin nem más a legbüszkébb yanke knownothing tábláján, mint portéka; mennyit nyom? az a kérdés: nagyot köp rá s letörli vele.

A gyorsan keveredő népek kényszerítve voltak rá, hogy büszkeségeiket otthon hagyják. Nem a nyaktiló irtja ki az aristocratiát, hanem a közöny. Elmulik észrevétlenül.

A VILÁGNYELV ÉS BETŰI.

Azt, hogy az emberek egy nyelven beszéljenek, ha eddig meg nem érte a világ, ezután már épen nem érheti meg. Minden életképes nemzet igyekszik irodalmát kifejteni s ez által a nemzetiségek olyan alakuláson mennek át, minő a folyó anyagnak jegeczülése; a fluidumokat még lehetett egygyé keverni, de a cristallumokat ki egyesítheti más cristallumokkal?

Hanem a helyett létrejönnek a «világirás» betűjegyei, miket az üzletvilág a kerek földön mindenütt sajátjainak fogad el, s a közös irást mindenki egyforma könnyüséggel olvassa a saját nyelvén, a chinai ép úgy, mint az indogerman, semita, az uralaltaji vagy a magyar.

Már a mult században több százra mentek azok a betűjegyek, miket minden európai nép egyformán olvasott.

Először is a kilencz arab számjegy, azután a hónapok tizenkét jelvénye. Egész táblázatot állíthatunk belőle össze, a mint következik.

_Legközönségesebb jegyek._

_Vallásos és symbolicus jegyek._

_Mértani, földtani és csillagászati jegyek._

_Üzleti és ipari jegyek._

_Jegyek a chinai abécéből._

_Mexikói képirás jegyek._

_Rosicrucianusok jegyei._

_A börzéken használt baldovernyelv jegyei._

_Japán és európai kereskedők által használt értekezési képbetük._

_Aztek iratokon fölfedezett jegyek._

_Chippewas sírkövek képbetüi._

_Az országok neveit képviselő czímerek._

_Ezekhez jönnek még a hónapok jelvényei._

_és a kilencz arab számjegy, a hat római számjegygyel együtt._

Ime száznyolczvan olyan jegy, a mit már a XIX. században használtak nyelvkülönbség nélkül s a miknek legnagyobb részét minden tanult ember ismerte, s a nyomtatásban nem akadt fenn rajta.

Az egyptomi hieroglyphok, a perui quipuk, az indus wampum-övek, a kihalt rézszinűek sírkövei, a tazmán képbetűk, az aztekek pálmahéjra festett feliratai, a mexicoi évkarikák és naptárkövek, de különösen a chinai irásjegyek, a Tsok irásmód, azután a bevett szokás, az elfogadott használat a XX. században ezeren felül szaporíták azokat a jegyeket, a mik egy egész szót és fogalmat fejeznek ki s a legszükségesebb ezer szó birtokában már képes az ember a legsürgősebb közleményeket olyan nyelven is megértetni, a melyet nem ért.