Part 18

«Csendesen öreg!» mondának neki az emberek. «Istennek tetsző munkát végzünk mi itt. Ne zúgolódjál ellenünk.»

És aztán utána ereszték a hatodik, hetedik ívpárt: a huszadikig.

Mikor már hatvan lábnyi magas volt az érczgát a Vaskapun keresztül, igazán vas-kapu most, az óriás folyam csattogó zuhatagban ömlött rajta keresztül s úgy látszott, hogy legyőzi, szétrombolja az emberek dæmoni munkáját. De éjfél tájon már az ember győzte le az elemet.

És mikor a vasgát kétszázhatvan lábnyira emelkedett a két sziklafal között, akkor alább hagyott az óriás folyam rohamos növekedésével; a míg a légjárók újabb három lábnyi pánczélt róttak a lerakott vasfalhoz, azalatt a Duna árja nem emelkedett már többet egy lábnyinál; s midőn reggelre hatszáz lábnyi magas volt a gát, abból az ár csak négyszáz lábnyit töltött be, és növekedése nem volt nagyobb óránkint fél lábnál.

Ennek meg voltak az okai és borzasztó következései.

Reggel korán, mikor a szemközt álló ellenséges táborokban az ébredőt harsogták a kürtök, megjelent egyszerre a két tábor között az új ellenség, a harmadik harczoló fél. Kicsoda? A tenger!

A felszorult Duna éjfélkor ádáz rohammal törte keresztül gátjait Palánkánál s egy óra alatt elárasztá a Pancsova és Fehértemplom közötti lapályt, feltolta maga előtt a Temes vizét, úgy, hogy az reggelre a Berzeva-csatornán keresztül tengerré dagasztá az illantsai ingoványt; az alibunári mocsár délre Versecz falai alatt volt, s csak a hradistyei halmoknál talált partot.

S a tenger rohant. Egyszerre száz helyütt tört elő: vitte visszafelé magával a Tiszát, a Béga folyót, s aztán kicsapott a jobb partján is a Dunának Belgrád alatt a Száva mentében; estére egy tenger állt azon a téren, a mit a Duna és a Ferencz-csatornája s a Béga-csatorna határolnak körül.

Hajh, hogy menekült előle minden harczoló fél, a szelek minden irányában! otthagyva ágyúit, podgyászszekereit, otthagyva gyülöletét.

Most kiáltotta aztán mindenki: édes hazám földe, oltalmazz!

Késő már! A föld nem föld többé. Ti akartátok, hogy tengerfenék legyen; azzá lesz. És az a föld, a min nem tudtatok békével meglenni, nem lesz sem egyiké, sem másiké; a halak országa lesz az.

Másnap reggelre már az ellepett tér falvainak csak a tornyai és kéményei látszának ki az árból, néhol az sincs, már csak a jegenyék hegyei mutatják, hogy ott országút volt valaha, meg kastély, vadaskert.

Az emberek nem gondoltak többé a harczolásra, hanem a menekülésre; a magyar seregek lélekzetvétel nélkül menekültek fel a telecskai dombokra, míg az ellenséges csapatokat a csajkások és a belgrádi hajósok szedték össze egy-egy közreszorult szigetről; Titel, Pancsova víz alatt uszott már; azokat is ki kellett üríteni.

Hanem a mint az első ijedelem le volt győzve, s a szárazra menekült emberek kezdtek tudomására jönni a veszedelem indokának, a kiállt rémület csak olaj volt a düh tüzére.

A Belgrádra visszamenekült Mazrur elindított hat vas vidrahajót a Vaskapuban emelt gát szétrombolására; s azoknak védelme alatt egy csajkás flotillával egy kiszálló csapatot rendezett össze, mely a Vaskaputól elűzze Tatrangi dandárját, mely munkásokból egy éj alatt hadsereggé alakult.

Mire a vasmonitorok az érczgátig érkeztek, akkorra a Duna egészen megtölté már a hatszáz lábnyi magas gát és a sziklafal közötti tért, s a mint a hatszáz lábnak megfelelő térséget áradata elfoglalá az alföldi rónán, Szerbiában és Horvátországban: tovább nem terjedt, hanem szépen omlott alá hatszáz lábnyi magas zuhatagban s folytatta útját.

Tatrangi hagyta közelíteni a vidra-hajókat; még csak torpedókat sem rakott ellenük.

«Nem tetszik a kapu: döngessétek!»

A vashajók hasztalan ágyuzták a vasgátat naphosszant, megtörhetetlen volt az. Nem bonthatja azt más széjjel, mint az, a ki lerakta.

A sikertelen kisérlet fölötti dühében Mazrur kiszálló csapataival végig pusztítá a vízmentes határőrvidéket, míg Lugosnál utolérték a temesvári parancsnok csapatjai s szétverték az egész seregét; maga Mazrur szétszórt hordáival az erdélyi hegyek közé menekült s ott folytatta azután martalócz portyázását.

A délmagyarországi hadjáratnak ezzel vége volt vetve. Tatrangi ebben elérte a czélt, melyet régóta előre látott. Magyarország és Szerbia közé egy tenger lett odatolva, melynek egyik partját Ogradinától Zágrábig a szerb hegylánczolat képezi, míg másik oldalán hullámai bejártak a telecskai dombok közé s a baranyai szőlőhegyek lábait mossák, nyugatnak korlátlanul kalandozva a vingai halmokig. E tengerből csak egy hosszu sziget áll ki Slavoniában: a szerémi hegyláncz, és Horvátországban a Feketehegy csoportja, a többi a hullám országa. Ez oldalról Magyarország megtámadhatatlan lett már.

A katastropha azonban még magasabbra szította benn az országban a bellvillongást. Az elárasztott vidékek képviselői lángoló szónoklatokkal támadták meg a kormányt az országgyülésen, egyenesen a királyt jelölve meg Tatrangi bűntársául, ki ez égrekiáltó pusztítást elkövette. Felszámították, mennyi millió nemzeti vagyon ment az által tönkre. Nem volt mentség, hogy egykor Holland is hasonlóan tenger alá sülyesztéssel védte meg magát a betörő seregek ellen. Azt Holland tehette; de ez a Kanahán volt!

Az alvidékről Budapestre menekülő honvéd hadak, a kik lucskosan, sárosan érkeztek vissza a nyomukban harsogó haboktól kergetve, még segítettek az elkeseredést növelni. Összefogott a reactio a forradalommal, a papi párt a republikánussal, hogy megdöntsék azt a kormányt, azt a királyt, a kik az ország védelméhez minden erélylyel hozzáfogtak.

És az ellenséges orosz seregek már Krakkó és Samobor alatt álltak; és a védő sereg vezérei sürgetve küldék egyik táviratot a másik után Bécsbe és Budapestre a kiegészítő seregekért, a várak felszereléseért, az élelmi szerekért, miknek nagy hiánya volt mindenütt.

Bécsben a cseh-morva liga szövetkezett a feudális és ultramontán párttal, s addig nem akart az ellenség ellen egy katonát is megszavazni, míg a fehérhegyi csata előtti alkotmány vissza nem állíttatik. A határszéli országok néptömegei nyiltan barátkoztak az ellenséggel.

Budapesten pedig az ellenzéket képező legkülönnemübb pártok összealakulva, megtagadták az országyülésen a kormány által az Otthon államtól felveendő hadi kölcsönt. A kormány törvényjavaslata e sürgető kölcsön iránt nehány szavazattöbbséggel elvettetett. A trikolor zászlót elvetették már s varrták helyette a vörös lobogókat.

Ekkor Tatrangi Dávid egy kiáltványt bocsátott ki hivatalos lapjában, mely a magyar országgyüléshez volt czímezve és így szólt:

«Honfiak! Képviselők! Főrendek!

Ti megtagadtátok a segély felvételét országotok védelmére; mert jobban szeretitek igazságaitokat, mint hazátokat; én azonban mégis megadom a segélyt, mert jobban szeretem hazámat, mint igazságomat.

Megadom a kölcsönt, törvény által sem biztosítva, zálog által sem fedezve, visszatérítés igérete nélkül. Megadom azt királyotok becsületszavában, kormányotok honszeretetében, nemzetünk jobb jövőjében bízva.

És most kérlek és kényszerítelek benneteket.

Állítsátok helyre a polgári békét az országban: béküljetek ki egymással, ne beszéljétek többé a belháborut; hanem cselekedjétek a külvédelmet.

Én a Vaskaput eddigelé még csak hatszáz lábnyi magas gáttal zártam el. És tenger támadt belőle Szerbia és Magyarország között, tenger, mely benneteket megvéd. Még hátra van a két sziklafal háromezer lábnyi magaslata. Minden el van készítve hozzá. Három nap elég rá, hogy végrehajtsam.

Ha ti három nap alatt ki nem békültök magatokkal és önfejetekkel, ha nem siettek rögtön a határra hazátokat védelmezni, ha nem akartok engedelmeskedni se apának, se anyának többé: én elzárom a Vaskaput egész háromezer lábnyi magaslatában és tenger alá teszem egész országotokat, hogy az ős tengeri kagylók a pozsonyi hegyek tetején megszaporodnak az elevenekkel, s az ország, melyet önfiai megszüntek szeretni, az ország, a melyből kiveszett a honfierény, tengerfenék lesz újra, mint volt æonok előtt. Így teszek: Istennek mondom…»

E rettenetes megintés összerendíté a kedélyeket. Mindenki tudta, hogy ez irtóztató hatalom kezébe van adva annak az embernek. Birául tette őt Isten egész nemzete fölé, és felruházta az itélet végrehajtásának rettentő eszközével.

Tudós mérnökök, geologok kiszámíták, hogy ha még hatszáz lábbal magasabbra emeli Tatrangi Dávid az érczgátat a Vaskapunál, akkor a szerémségi hegyek eltünnek egészen, Pétervárad, Belgrád várai a víz színe alá merülnek; egész Közép-Magyarország átalakul egy új szigetvilággá, melyben a Vértes, a Mátra, a Bakony, a Salgó szigetei vitorlákkal közlekedhetnek Buda szigetével. Pest palotasorai mélyen pihennek az árban; az óriási münstertorony hegyében megakad majd néha a levetett horgony. Az Alföldön nem mutogat több csalóka tengert a délibáb, az igazi tenger lesz ott, melynek partja köröskörül nem látszik. Akkor Hont, Nógrád és Bars egy félszigetet fog képezni, a hogy a Garam- és Ipoly-völgyét elfoglaló tenger kétfelől körülöleli, hajósokra nézve veszélyes sziklás öbleivel; csupán egy földszoros fogja összekötni Gömörrel; de Borsod Hevesnek egy részével egy tökéletes szigetté alakul a Sajó és Ipoly összeszakadásával; Komárom a Csallóközzel, Győr, Mosony, Vasmegye egyetlen síktengert fognak képezni, s abban az almási hegyek szigetecskéje; e tenger hullámai csak a pozsonyi Kárpátoknál találandnak határt. Nyitrán végig, egész Trencsénig egy nagy tengernyelv fog benyulni számtalan apró tavakban kiágazva, míg Veszprémmegye ábrázatja hasonlítani fog a térképen a mostani adriai partvidék szakadékos félszigetes országához.

El is készültek e térképek, a mik bemutatták a közönségnek, hogy milyen képe lesz az országnak, ha Tatrangi azt az istenitéletet csak félig hajtja végre rajta.

És ha egészen végrehajtja? Ha a Vaskapu mind a háromezer lábnyi magaslatát kitölti az érczgáttal?

Akkor nincs többé semmi térkép. Akkor nincsenek sem fél, sem egész szigetek többé, akkor a budai Jánoshegy és a hevesi Mátra fölött vitorlázhatnak a hajók; akkor a horvát Feketehegyen tanyát ütnek a tengeriszap kagylói, akkor az egész Kárpát és Beszkid öblében nem egy Polynésia képe támad, hanem egy sík tengeré, melyből csak a kimeredő romkoszorúzta hegycsúcsok, királyi várlakok egykor, hajótörések rettegett sziklái ekkor, fogják hirdetni, hogy itt ország volt valaha!

Ennyi víz talán mégis elég volt eloltani azt a nagy tüzet!

Az egész országot átfutotta a borzadály e fenyegetés hirére.

Magunkra rántsuk-e az új özönvíz kataraktáit?

A fenyegetés nem proféczia többé. Technikai valóság az.

És minden ember tudja azt, hogy nincs olyan magas hegytető az országban, a hová menekülhessen!

Egyedül egy magaslat van, mely megvéd, a hazaszeretet magaslata! Föl mindenki e menedékre!

És oda menekültek.

A harmadik napon a budapesti országgyülés elnapolta magát önkényt bizonytalan időre, egy nagyszerü jelenet után, melyben a ház minden színezetü pártjai egymással összeölelkeztek, s egy általános «életünket és vérünket!» kiáltás után, teljes hatalmat adtak a kormánynak rendelkezni mindenkinek életével és vagyonával a haza védelmére.

Még azon éjjel az ország minden vasutai szakadatlan szállíták a segédcsapatokat a Kárpátok felé. A csapatok énekelve mentek a csatatérre.

Tatrangi Dávid pedig felült aërodromonába s elrepült vele távol keletnek; ott hagyva a bezárt Vaskaput, visszatértéig. Hadd döngesse addig, a kinek nem tetszik.

Ő ment a legfélelmesebb ellenséget felkeresni: Alexandra czárnőt, és a léghajós admirálját Severust, megharczolni velük a magas légben.

A REPÜLŐ HALOTT.

Mikor Dávid légjárója a havasalföldi bérczvilágot elhagyta, sürű köd feküdt az alább elterülő rumániai lapályon; november vége felé járt az idő.

A ködön keresztül nem láthatott le a földre; a köd jó takaró; de szintolyan jó hangvezető. A gép hangtölcsérein keresztül jól kiveheté azt a robajt, a mit nehéz ágyuk szakadatlan gördülése okoz. Az orosz sereg zöme vonul Rumánián és Bessarabián keresztül az Otthon város felé. A sürű ködben a légjárók nem akadályozhatják meg előnyomulását.

Dávid megérkezve Otthonba, tudósítá elnöktársát, Dárdayt az ellenséges sereg közeledtéről. Dárday minden intézkedést megtett, hogy vendégeit illendően fogadhassa. A bessarabiai partot védte kétszázötvenezer főnyi polgársereg; de azok közt a hajdani krakkói honvédek, kikben bizony nem aludt ki a régi láng, mint hitte. (Tán ő sem hitte, csak Dávidot akarta megmozgatni az ijesztgetéssel.) Hogy az ellenség egy ökölcsapással el nem foglalhatja az Otthon várost, a felől gondoskodva volt tűzben, vízben, levegőben.

Hanem már most az is bizonyos volt, hogy Alexandra czárnő döntő hadjárata megindult s az unalaskai légjáró hadiraj nem sokára fennen fog repülni az újszerű csatába. Ha nem jönnek ők, majd értük megy Dávid s felkeresi őket aleuti zugaikban s kényszeríti a csatára.

E terve szerint rögtön rendeletet adott több légjáró rajának, hogy csoportosuljanak a kin-tseui hegyek között össze: az aleuti szigetek körül csak czirkáló léghajói maradtak.

E közben váratlanul kedvező hír érkezett Magyarországról.

1973. deczember 2-án a magyar-osztrák seregek, nem várva be ellenfeleik támadását, II. Árpád király személyes vezénylete alatt megtámadták a visztulai orosz sereget s egyik éjféltől a másik éjfélig tartó ütközetben kiverték azt minden állásából; elvettek tőle tömérdek ágyút, pokolgépet; magyarok, osztrákok, csehek, lengyelek, tótok versenyeztek egymással a vitézségben; hózivatarban, jég hátán, vas-zápor között harczoltak, tűrtek, éheztek, szomjaztak és vérzettek; de győztek. A király maga egész nap nyeregben ült, kivéve azt a perczet, a mikor kilőtték alóla a lovat s első volt, a ki egy felgyújtott hídra felnyargalt, mikor az ellenség had-derekát keresztültörték testőrezredei.

Ezt a napot aztán lelkesülten megünnepelte mindenki mind a két monarchiában, még a republikánusok is, s mindenki sietett hálát adni az Istennek a templomokba, még a papok is.

Tatrangi Dávid jobban örült ennek a győzelemnek, mint ha az ő babérai termették volna azt meg. Sőt annak örült épen, hogy azt az első győzelmet nála nélkül vívták ki.

Még ugyan korán van diadalt énekelni! A főproblema megoldása ő reá vár. Mert az a kérdés, hogy ki marad úr a légben? Azé a diadal. Az kergetheti aztán ellenségei armadiáit a világtalan világig. De ez a technika, a kiszámítás, a physikai erők harcza. Amott azonban harczolt a honszerelem, a hűség, a halálmegvető hős lélek, az egyetértés, a szabad szellem; azért hadd legyen azé a győzelem babérja!

Ekkor egy jóslatszerű tudósítást hoztak Dávidhoz mindenünnen érkező légjárói.

Ha csak egy hozta volna a hírt, azt mondta volna rá: mese! de tíz különböző helyről érkező léghajósok tudósíták ugyanerről.

Találkoztak a légben Dávid atyjával, az eltemetett Tatrangi Mózessel.

Az egyik látta őt a Medve-szigetek fölött repülni ezerkétszáz lábnyira a tengerszín felett. Jól ráismert. A tört alak ott állt a villanygép előtt, kificzamult könyökű karjával a gép korongjára támaszkodva s a villám sebességével vágtatott el az őt kisérő hajó mellett, mely nem birta utólérni.

A másik már Canada fölött látta őt elsuhanni, kétezer lábnyi magasban; a harmadik az ausztráliai szigetek fölött találkozott vele, háromezerkétszáz lábnyi emelkedésben; a negyedik a chinai tenger fölött látta őt eltűnni ötezer lábnyi magasan járó felhők közt; mind a tíz ugyanabban az állásban, tört karjával a gép fogantyújára támaszkodva s azután valamennyinek az adataiból összeállítva ki lehetett czirkalmazni egy spirál kört, mely félszegen északtól nyugotnak indulva, kelettől északnak visszatér és a közben folyton emelkedő haladással egyre távolabb tér el a földtől.

Tatrangi Mózes holtan repüli át az egeket!

Egy léghajós az északi gönczöl szigetéről ehhez azt a kiegészítő hírt hozta, hogy a légjáró, melyben a halott feküdt, eltűnt onnan, s a kristály ravatal össze van omolva.

Ez a körülmény aztán megmagyarázta a kisértetes tünemény titkát.

Egy földrengés, a mi a gönczölök alatt oly gyakori, halomba döntötte a pistacit kristálytömeg oszlopcsarnokát. A légjáró, mely kiterjesztett szárnyakkal feküdt az oszloptömeg tetején, ezáltal leesett onnan; a két szárny a lég ellenállásától összecsapódott s azzal rögtön megkezdődött a villanygép működése. A benne fekvő halott álló helyzetét szinte kimagyarázza a zökkenés, mely az élettelen testet a gépre veté, s az ennek fogantyújában fennakadt merev karjával, s most úgy tesz, mintha ő indítaná égi pályafutásra az örök gépet.

S minthogy a légjáró harántos esésében egyszerre fölfelé és előre mozdító lökést kapott, most az égnek indult emberi csoda nemcsak körútat fut a föld körül, hanem egyúttal folyvást emelkedik is fölfelé. A legutolsó, ki vele találkozott, az Uralhegy legmagasabb csúcsai fölött látta őt elrepülni, tizennyolczezer lábnyi magasban. Folyton emelkedik az.

Igen, míg földi légkört talál maga előtt.

Dávidnak már kellett volna légjáró hadserege élén nagy ellenségére indulni. Az egész világ reszkető figyelemmel leste, hogyan dül el majd egy ilyen embersohanemlátta ütközet: – és nála erősebb volt a fiúi szeretet és a tudás szomja, mint a dicsvágy.

– Várjatok rám: mondá hajórajvezéreinek.

– És az ellenség? Kérdé az északi hajóraj vezére, Áron.

– Az is várni fog rám. Én megyek felkeresni atyámat.

– S ha feltaláltad?

– Akkor visszahozom őt a földre.

– De hogyan?

– Megtudjátok. Minden egyes légjáró kormányosa kap egy zárt levelet, melyet csak azon pillanatban szabad felbontania, a mikor parancsot kap, hogy induljon szemközt az ellenség légjáró hadával. Abból meg fogja tudni, hogy mit tegyen? Severus barátom megtanulta tőlem, hogyan kell a levegőben röpülni? De azt nem tanulta meg, hogyan kell a levegőben harczolni? – Most arra is megtanítom őt.

Azzal felszállt a magasba légjárójával Dávid, s a mely irányt tudósítói leírtak előtte a föld körül, azon a körvonalon megkezdte a kémszemléjét a repülő halott után.

Más légjáró nem volt most az égen. Parancsára mind két csoportba voltak gyűjtve, s a kémlelők a hegytetőkön pihentek. Egyedül járta be a firmamentumot.

Fölemelkedett magasra. Hol soha még a kondor szárnyai sem verték a léget. Nem találkozott senkivel.

Túlment a Dhawalagiri magaslatán; föl a jég örök regióiba, a föld önmozgásának örök hideg áramlatába; harminczhatezer lábnyi távolra az élő földtől. Látta a felhők minden nemeit maga alatt, de azt a halottat, a ki repül, nem látta sehol.

Egyszer végre feltekintett maga fölé, s ott azután meglátott egy kicsiny fekete pontot repülni maga fölött, még egyszer oly magasan, mint a hol ő jár: a föld gőzkörén is túl!

Dávid megkisérté utólérni azt a fekete pontot.

És aztán megtudta, hogy olyan feladattal küzd, mely csak a halottnak sikerül; az élőnek nem.

Negyvenezer lábnyira emelkedve a föld felett, annyira megritkultnak találta a levegőt, hogy az már a gép tömörítő hatalma mellett sem volt elég tápláló a tüdőre nézve. A légoszlop nyomásának megszűntével, orrán, ajkain, fülein keresztül szivárgott ki a vér. És a mi legkeményebb gát az égbemenetel ellen az élőre nézve, az, hogy a ritkult lég csekélyebb súrlódása mellett, a hajó oldalai lassanként áthülnek: a nap csak ragyog, de nem melegít többé; a hévmérőben megfagy a kényeső: minden éltet tagadó hideg áll be lassankint.

És még mindig mérhetetlen magasban repült fölötte az a másik aërodromon. Az már ott talán a világaetherben repül. Százötven foknyi minus alatt. Oda nem megy utána élő.

És ama repülőgép szárnyai egyre szabályosan vernek: repülése hullámzatos kígyóvonal.

Tehát villanyosság a föld légkörén túl is van. Tehát a világürt betöltő finom æthernek is van annyi ellenállási ereje, hogy egy a villanyosság és a géptan szabályai szerint alkotott repülőgép benne tovább úszhatik; egyre táguló csiga-körútat futva meg a föld körül. És ha az önmagától mozgó gép sokáig fogja ez útját folytatni, egyre fokozódik a villanyerő üvegszárnyaiban, egyre fogy a föld vonzereje hozzá, mely röptében fogva tartja; – nem lehet-e egy pont, a hol a két erő közül az első túlsúlyra jut, s akkor a villanygép önalkotta útján vágtat majd a végtelen világürben előre? És meglehet, hogy majd egy más planeta közelébe téved, annak vonzerejétől közelebb vonatik s aztán a körül folytatva megfordított csigakörfutását, végre leszáll reá. Azon planeta lakói mennyi kérdést intéznek majd a leszállt gép néma lakójához!…

A felső gép, daczára a sokkal nagyobb ívnek, melyet röptében körített, mégis végtelenül gyorsabban repült, mint a Dávidé. A természet minden örök szabálya eltiltá őt a vele találkozástól.

«Fare well!» kiáltá utána az utólérhetlennek, s aztán visszabocsátva repülőgépét az emberkínzó hetedik égből, nem sokára elveszté a repülő fekete pontot szemei elől. Talán nem is fogja azt már többé földi szem meglátni.

HARCZ A LÉGBEN.

Az égi találkozás után legfőbb ideje volt a földhöz közelebb esőkre gondolni.

A vezér-légjáró belsejében volt egy készülék alkalmazva, mely állt egy végtelen földabroszból, a mi egy henger segélyével körülforgatható volt. E térkép mutatta a föld minden tájait, madártávlatból lefényképezve. A tapasztalt hajós, a mint a mágnestű segélyével meghatározá a pontot, melyen hajója repül, ama térképről azt is leolvashatá, hogy mely ország, világ felett jár most?

Dávid azon perczben, a midőn a légjáró-kisértetét elveszté szemei elől, az Amur vidéke fölött találta magát.

Épen alkonyodott.

Az esti ég arany homályában három repülőgépet látott maga felé közeledni északkelet felől; a mikben nem sokára saját kémhajóira ismert.

Mikor két percznyi közelbe ért hozzájuk, a hangkürtön át e parancsot mondá:

«Közép marad; egy, három tovább.»

Mikor két aërodromon egymással a légben találkozni akart, azt így hajtották végre.

Mindig a keletről vagy északról jövő a felső, a nyugatról vagy délről jövő az alsó.

A találkozásra felhivás után az alsó alája repül a felsőnek s azután mindaddig egy irányban repülnek egymás fölött, míg függőleges vonalba nem jutnak. Akkor a felső egyszerre megszűnteti repülését s leszáll az alsóra.

A találkozás titka a villanyosság.

Az üveghajó felső része «plus», az alsó «minus» villanyossággal van töltve. A két üveghajó két ellenkező oldala egymást vonzza. A felső hajó közeledtére az alsó hajó két repülő vitorlája önkénytelen szétterpeszkedik s arra az alsó hajó egyszerre hozzátapad a felsőhöz. A felső akkor egyszerre megújítja saját röpvitorláinak működését s viszi magával az alsót. A két hajó vezetői azután a hangkürtökön keresztül értekezhetnek egymással, akár a hajó oldalajtajain át meglátogathatják egymást s közölhetik tudósításaikat, a mikért összejöttek.

A villanyerő által hathatósabban egymáshoz van kötve a két üveghajó, mint ha köröskörül vaskapcsok csatolnák össze.

S mikor aztán ismét szét akar válni a két hajó, az is a legegyszerűbben megy végbe. A felső hajó is megszűnteti gépe működését; röpvitorláit fekmentesen szétterjesztve. Ekkor mind a két hajónál félbeszakad a villanyfolyam, mely őket egymáshoz csatolta; s akkor pár perczig szállnak a légben lefelé; e nehány percz multával az alsó hajó egy szárnymozdulata ellöki magától a most már hozzá nem tapadó felső hajót: amaz lefelé hull, szárnyai összecsapódnak, emez még libeg, elzárt vitorláival; a következő perczben aztán mind a ketten repülnek ellenkező irányban, a merre útjok van.

Ez a találkozás a légjárók között.

És egyuttal ez a légjárók közötti harcznak a titka.

Ha két légjáró közül egyik a másik fölé kerülhet s az utóbbi nem tudja azt megakadályozni, hogy az függélyesen lerohanjon rá, akkor fogva van a felül került légjáró által, s az őt minden benne levővel együtt odaviheti, a hova akarja.

Dávid léghajója vezérgép volt, messziről megismerhető a két háromszögű üvegprizmáról, melyek az elejére és a hátuljára voltak alkalmazva s a gép szárnyainak mozgása által lassú körforgásban tartva, nappal a verőfényt, éjjel a villanyragyogványt szórták mérföldnyi távolba s ez által tették a vezérgépet messziről kiismerhetővé.

E vezérgépekkel szemközt minden más légjárónak az alulkerülő szerepét kellett játszani.