Part 23

Mikor az első sípfüttyentés hasítá a levegőt, egyszerre felnyílt a huszonöt kemencze galambház ajtaja s egy egész sor fényes tűzszem adott világítást a boltozatos teremnek.

Rozáli most már látott a sötét üvegen át. De valami szorongó érzést költött benne, hogy e sisakok alatt Dávid feje is csak olyannak látszik mint Severusé: nincs különbség az emberek között.

A munkások kimért, betanult pontossággal siettek feladatuk elé. Nagy munka az: gyorsaság, testi erő, biztos kéz, józan ész, betanult ügyesség kell hozzá. Beszéd nincs. Parancs szó nem igazít. Mindenkinek mondatlanul kell tudni, mihez nyuljon, hova lépjen? Egy balfogás, egy tévedés, egy szeles mozdulat, és egyik tagját egy pillanat alatt elveszítheti, s a másik pillanatban három más embert tehet nyomorékká, halottá s az egész munkát kárbaveszetté.

Ezért az ütenyre betanult, kimért összeműködés.

A tamtam utolsót kondul. A férfiak a kemenczenyílások előtt állanak égetett agyag tégelyeikkel, mik két mázsányi olvasztott üveget fogadnak be. A kemenczék alsó szájai megnyílnak egyszerre s akkor egy túlvilági látvány lepi meg Rozálit, mely még a sötét üvegharangokon keresztül is vakít. Egyszerre huszonöt tűztorok okádja elő az olvadt hyalichort. Egy átlátszó kristálytömeg, mely mint a nap úgy tündököl, ömlik alá zengő zuhatagban. Puszta szemmel belenézni e fénybe annyi volna, mint megvakulni. A hőség, mely megolvasztotta, ezer kétszáz fokú volt. A gömbölyű tégelyek, mik egy percz előtt még sötét tömegek voltak, egy pillanat alatt tűzgolyókká alakulnak át, miket a munkások által hajtott emelő daru lassan felvesz a légbe. A kemenczeajtók bezárulnak, az emelő darugép meghajtja a tégelyeket, s arra azoknak gyémántfényű tartalma végig omlik a sima padokon. Akkor egy hengergép végig fut rajtuk, s a padokon elsimítva maradt ott a még mindig ragyogó hyalichor-lemez, mint egy tündöklő folyam.

És ekkor a felügyelő, lehúzva kezéről asbest keztyűjét, odamegy s a hol buborékot, egyenetlenséget lát a tükörlapon, azt puszta kézzel lenyomogatja. Az olvadt, a fehéren izzó tömeg nem égeti meg a kezet a percznyi érintkezés alatt. Az ujjhegyek hüset éreznek az érintkezéskor. És Rozáli teste végig borzad e látványtól.

Azzal a néma munkások az öntött üveget az alátett lappal együtt rudakra emelve áttolják egy-egy nyíláson az oldalfal üregeibe s azután ismét sötét lesz a csarnokban, a kemenczeszájak bezárulnak, a munka elől kezdődik.

Mr. Severus levette Rozáli fejéről a sisakot, s sietett a magáét is levenni.

– Nos: él-e ön?

Rozálinak valóban alig volt felelni való hangja, de mégsem árulta el félelmét.

– Ez nagyszerű munka volt, suttogá. S hová lett most az az olvasztott üveg?

– Ez most a pároló kemenczébe került, ott még olajgőzökben lesz kifőzve három napig; mert különben az ichor az üveget vízben könnyen olvadóvá tenné; ezért a hirtelen hűtött ichor szálkái, ha az emberi testbe hatnak, egyszerre felolvadnak, s előbb ájulást, aztán meg üdvös tályogokat idéznek elő. Ha felmegyünk a földszinti gyártelepbe, ott már fogjuk látni az izzasztóból kikerült hyalichort, mely még mindig egy pár száz fokra fel van melegítve, a hogy azt a gépek fúrják, faragják, szabdalják, mintha bádog volna.

Rozáli még egészen el volt kábulva a látványtól.

– Holnap is lesz üvegöntés? kérdezé mr. Severustól. Szeretném azt holnap ismét megnézni.

– A két szememre mondom: amerikai asszony! kiáltá fel mr. Severus.

Rozáli egy mindentmondó tekintetet vetett Dávidra, a miben ki volt fejezve az a gondolat, hogy «minden erőm te benned van».

(«Szegény asszony!» gondolá magában mr. Severus; még nem tudott felőle mindent, hanem annyit már tudott összevetni, hogy az ő hajdani eszményképe is amerikai nő volt; de az már a petroleum-illatnál elmaradt; pedig az még eau de Cologne!)

– No asszonyom, most már a poklokon szerencsésen keresztül jutottunk, a mi ezután következik, már mind magasabb régió, a hol semmi sincs többé arra kiszámítva, hogy önt visszarettentse.

Rozáli figyelő bámulattal járta végig az egymásután következő műhelyeket, az emeletek raktárait, megfigyelve okosan, hogy lesz az üveglapból csiszolt tükör, a fuvott hengerből palaczk vagy ablaküveg? hogy gombolyítja az üveg-motolla az olvadt üvegből a selyemszálnál vékonyabb fonalat, miből tündérszép csipkéket, fátyolokat szőnek: hogy edzik, köszörülik, festik az üveget; ámulva járta végig a roppant termeket, mikben az üvegalkotás remekművei lépcsős állványokon voltak felhalmozva. Néhol ajtók álltak előtte, miken nem volt semmi nyoma a zárnak, kérdésére, hogy azok hova vezetnek, azt a választ nyerte mr. Severustól, hogy azt majd megtudja később.

De mindezen termekben rendkívüli volt a hőség és az a nem kellemetes szag, mely a kapun beléptekor fogadá, mindenüvé üldözte. És hát ez lesz az a ház, a hol neki férjével együtt kell élni majd holtig!

Mr. Severus figyelmesen vizsgálta Rozáli arczkifejezéseit: nem találta bennük azt, a mit keresett.

Most végre egy tömör üvegajtóhoz értek, mely egyetlen darabból volt öntve. Ezen sem volt se zár, se sark; csupán a közepén egy gömbfogantyú.

Mr. Severus megfogta ezt a gombot s egyet huzott rajta. Arra az üvegtábla, mint egy ív papír hajlott félre, utat nyitva Rozáli és férje előtt. Mikor mr. Severus belépett utánuk, elereszté az üveglapot s arra az magától visszacsapódott előbbi helyére. Az innenső oldalon is hasonló fogantyúja volt: lehetett egyformán ki- és befelé nyitni.

– Most más világrészbe léptünk, mondá büszkén mr. Severus, s Rozáli valóban elbűvölve érezé magát, mintha tündérmese volna az.

A hyalichor-gyár hő légköre, nehéz szaga egyszerre elmaradt, hüs enyhe légű folyosó tárult elé, melyet édes fűszerillat töltött el, s egy tekintet a folyosó arkádjain keresztül magyarázatát adta az illatnak. A roppant épületnégyszög másik osztálya volt ez, melynek üveggel boltozott udvara egyetlen termet képezett, s ez a terem egy virágos kert volt. Csodaalakú növények, minőket Rozáli soha sem látott, voltak festői csoportokban összeállítva, kövér, izzadságtól ragyogni látszó levelek, vérpiros lombú fák, czifrázott levelű plánták, oly fehérek, mintha ezüsttel és hajporral volnának behintve, virágágyak, miket pillangósereg látszott ellepni, azok az orchidæák csodaszép bokrétái, fiatal phoenixpálmák, ficusok, miknek két éves sarjain meglátszik, hogy ez mind egy évi hajtás, bibor sarraceniák, miknek minden hosszú levélhegyén egy-egy nedvdús kehely van, egy kerek tavacskában a nuphar sárga rózsái s a lotus nymphæa-alakú fehér piros tulipántai úsznak széles tányérleveleik között; egyrésze a kertnek buja czukordinnye-növényzettel van belepve, száz meg száz érett gyümölcs gömbölyödik elő földborító lombozata alul, némelyik felfut az épület karcsu oszlopain, belekapaszkodik a vasrácsokba, s onnan csüggnek alá tojáshoz, kígyóhoz, tarka almához hasonló melopepói, kivirítva a clematisok lilaszín piros, fehér koszorúi közül, másutt sötét guirlandokat huzva az aristolochiák lángszőnyegén keresztül. E növényzet összesége árasztja azt az illatot, mely az épület minden folyosóját betölti. És egy szögletben van egy szökőkút, mely egy jéggrotta közepéből veti föl kristálytiszta vizét, a lehulló víz jégcsapokat képez a medencze szélein, s egy téli képet állít oda a tropicusok climája alá. Mindez Rozálinak oly álomszerű, oly megfoghatatlan.

– Asszonyom! szólt mr. Severus. Mindez az én tisztelt társamnak a műve. Ő tanulta el Planitzon Geitner utódaitól ezt a mesterséget, kik a századok óta égő kőszénréteg forró felszinére üvegházat építettek, délnövények tenyésztésére. A mi kertünk még csak egy éves. És nézze ön a csodákat, miket a természet és az emberi tudomány egyesült ereje egy év alatt létre tudott hozni. Ez a föld itt alattunk minden növényzetet kiölt felszinéről, gázaival, hőségével. Ez az ember kényszerítette ugyanezt a földet, hogy ugyanazon elemekkel a japáni és braziliai florát tenyészsze fel! A föld melege pótolja az æquator alatti napot, a szűzerdők televényföldét helyettesítik a gyárunkból kikerült salakok; az a bűzös sár, mely oda alant mellünket elfojtotta, adja a cantaloupoknak azt az édes ámbraillatot, a salétrom tette ily buja sötétzölddé a phoenix leveleit, s annak a biborvörös virágcsoportnak sardanapali dobzódása van a konyhasóban. A salmiak illó szesze képezi a jégcsapokat ama szibériai grotta szélein; ez hűsíti kellemes egyforma mérsékletüvé lakhelyünk termeit, s az a víz, a mit az a szökőkút fellövell, az ichorral saturált tó vízéből való, mely keresztül ment gyárunk üstjein, retortáin, minden szivattyún és paternosztergépen, viselt magában ichort, chlort, timsót, magnesiát, ként, s most, mikor asztalunkra kerül, a granitsziklák forrásvizénél tisztább. Semmi sem vész itt kárba, mindennek hivatása van. A tündérmesék varázslói egy percz alatt tudtak szolgaszellemeikkel paradicsomi kerteket alakíttatni: csakhogy ez mese. A tudomány bűvészei tudják munkára kényszeríteni a szolgáló elemeket: csakhogy ez való. Nézze ön e dél-amerikai fákat, mik öles hajtásokat képeznek már. Ezekből egy-egy darab ágat a rajta levő rügygyel együtt lefürészeltek otthon ős hazájában, a két végét collodiummal elzárták, együtt fukus közé ládába csomagolták s úgy hozták ide hozzánk: a lefűrészelt ágdarabok a hollandi üzdében életre keltek, az alvó rügyből csirázó mag lett, s most a délnövény itt álmodik Mexico vagy Peru örök tavaszáról. És ez mind önnek a tiszteletére történt, mistress.

Itt aztán Rozáli nem állhatá meg, hogy a hála, a szerelem, a gyönyör elragadtatásával ne boruljon Dávid keblére s az idegen szemek láttára át ne karolja annak nyakát, üdvözülése könyeinek engedve szabad folyást.

– Sír! Mistress! szólt mr. Severus. Most egyedül hagyom önöket. Egy szerető házaspár menyegzőjének első napjai az egyedüli ünnepnapok, mikről Istennek tudomása van. Ünnepeljük meg azokat. Egy hétig nem jövök át az önök lakosztályába. Egy hétig ne gondoljon ön, sir, semmire másra. Legyen igazán boldog. Egy hét mulva majd aztán beszéljünk arról, a mi következik.

Ez utóbbi szavakat valami olyan dæmoni, mephistói szemvillanással kisérte a szerecsen, hogy Rozáli teste végigborzadt bele. Hiszen ő tudta, hogy mi következik? Az istenkisértés: a mennybemenetel a repülő géppel.

Dávid néma kézszorítással üdvözlé mr. Severust, s azzal Rozálit karjára öltve, a körülfutó folyosó ellenkező oldalán eltávozott saját lakosztályába.

Más körülmények közt Rozálit meglepte volna a csín, jó ízlés és kényelem, melylyel új lakása volt berendezve; talált volna bámulni valót az üvegcsipkéken, mik ablakfüggönyeit képezék, s a tarka szőnyegeken, miket székely asszonyok készítenek selyemfinom üveggyapjuból, minőből egy saumuri zománczoló már a mult században készített csalódásig hűen utánzott kitömött állatbőröket, sőt egyszer Napoleon Jerome herczeg számára a legszebb hajat megszégyenítő parókát.

Mindezek számára nem volt most az ifju nőnek figyelme. Nem gondolt arra, hogy mi van ma, csak arra, hogy mi lesz akkor, ha e hét letelik.

És Dávid olvasta Rozáli arczán azt, a mit szívében gondol.

Oda vette a kezét a kezébe, ujjaikat egymásba fonva, mintha imára volnának kulcsolva, s azt mondá neki reszkető hangon:

– Te drágám! Te mindenem! Te hűséges társam! Követtél engem mindenüvé, a hová vittelek, hívtalak. Nem kérdezted soha, hová viszlek, miért hagylak el? Még oda is velem akarsz jönni, a hová legnagyobb utam visz. Az idő sürget. Jól mondta ez az ember: egy hetem van csak. Ez is pazarlás. De szükségem van e hétre, hogy veled lehessek. Te veled! Érzed mi jéghideg a kezem, mikor azt mondom, te veled? Oh ezek rettenetes menyegzői napok, nászéjszakák lesznek. Te velem akarsz jönni vakmerő kisérletem első útjára. Elviszlek, s ha megbukom, együtt bukunk: de téged olyan tisztán adlak át az égnek, hogy menyasszonyi koszorúdról még a harmat se legyen letörülve. Egy hetünk van adva – nem az örömnek: – az égbe készülésnek. Nem egyesít bennünket öröm, kéj, élvezet, hanem hideg könyvek, számok, műgépek. Nekem egy társat kell magammal felvinnem, a kinek az elszántságon kívül igen sok feladata van; mig én magam a villanygéppel, a kormányzat mechanismusával vagyok elfoglalva, társamnak folytonosan észlelni kell az összeműködő erők és segítő elemek hatását s azokról engemet folytonosan tudósítani, hogy gépem működését ahhoz idomíthassam, hogy számításaimat villámgyorsan megtehessem. Utitársamnak együtt kell velem gondolkoznia. Még a szivének is együtt kell az enyimmel vernie. És azzal a nyugalommal kell gépei előtt figyelnie, a melylyel én figyelek a magaméra; tízezer lábnyi magasban a föld felett, nem tartva senki által, egyedül Istentől és a tudománytól. Kész vagy-e erre? Gondold meg, mit szólj? Sokan vannak körülem, férfiak, többen ezernél, kiket betanítottam mindenre, a mi a gép kezeléséhez szükséges, és az ezer között nem akadt egy is, ki ajánlkoznék, hogy velem jőjjön a legelső kisérlethez. Reszket tőle mindenki. Azt mondják, ha az első kisérlet sikerül, mind készen lesznek a másodikra; de előbb akarják látni a két első légbeszállót a földre visszaérkezni ép testtel és lélekkel. Tudják, hogy bizonyos a siker és mégis félnek. Kiszámíthatják, hogy csalhatatlan az összeműködés, s nem bíznak a számokban. Te nem tudsz még semmit; de van hited, lélekerőd és szerelmed. Ha megszerzed még a tudományt is hozzá, te léssz az első, ki velem együtt lehozod az üzenetet a felhők közül a földre: «ember, tied az ég»! Rászánod-e magadat e nehéz feladatra?

Rozáli megszorítá összekulcsolt ujjaival egész erejéből «vőlegénye» kezét, s azt mondá: «Kezdjünk hozzá». Még menyasszony volt és nem asszony.

S az első nászéj, és utána a többi hat nap és éjszaka azzal tölt el, hogy a vőlegény magyarázta a menyasszonynak a normalbarometer, a kerekes barometer, az aneroidbarometer, a chiffremometer, az ózonmérő, a hévmérő, saussure hajhygrometere, az alhidade, a tangentboussolle, a rhöoskop, a tükör galvanometer, a villanycondensator s a delejcommutator, az időparányokat mérő villanychronoscop, az astatikus sodronyok, a villanyfolyamfordító gyrotrop, a bifilardynamometer, a thermoelektricus oszlop, a villanyműködést rögtön félbeszakító Rheotom, a villanykiürítő, a bevezetett villanyfolyam feszítő ereje, a mellékfolyam, a disjunctor, a szikra inductor, az interruptor, az alternáló folyamok, a delejvillanygép, a pachytrop, a forgatag-electromotor, a földdelej és légvillany bevezetői, az inclinatorium, a diamagnetismus elméleteit s azoknak gépezetét, műeszközeinek kezelését.

Hogy valaki ezeknek kezelését egy hét alatt betanulja, ahhoz annyi éles ész, erős akarat és szívós szorgalom kell, a mennyit csak a szerelem képes kölcsön adni és csak nőnek. Férfi kidült volna e munkából hetednapra, Rozáli elkészült vele.

Ez volt az ő férjhezmenetelének első hete; a mézeshónap első hét napja.

A NYOLCZAD NAP.

Nyolczadnap meglátogatta mr. Severus az ifju házasokat.

«How do you do»? – «Wery well.»

– Nos uram! szólt a bankár; most már talán szólhatunk valamit a politikáról is.

– Politikáról? kérdé Dávid elbámulva. Nem bánom.

– Lehet a mistress előtt?

– Hogyne? Nálunk az asszonyok nagyon szeretnek politizálni.

– Tehát az önök politikai magaslatain nagyon érdekes dolgok történnek. A király a törvényhozó-testtel együtt nekiindult az actió rendszerének, a szerzeteket eltörülték, az ultramontánokat homlokon ütötték, az orosz consortiumot kikergették az országból. A mi buzánk virágzik.

– Miféle buzánk?

– A háború a küszöbön áll.

– Kivel?

– A Nihil országával.

– Alig hinném. Nekünk nincs hozzá pénzünk, a Nihil országának pedig szintén pénztára is nihil. Ott sincs semmi.

– Egygyel több ok, hogy valamihez kezdjen. Kuraszin elhatározta a kényszerkölcsönt a szent-pétervári bank irányában, a mi ugyan egyértelmű a bankalap megrablásával. Ez csak hadviselési czélokra történhetett.

– Mi ürügy alatt támadhatnának meg bennünket?

– Hát nem elég erős ok-e a Sabina elleni eljárása a magyar kormánynak? A Sabina részvényesei, igazgatói nagyobbrészt oroszok voltak. Az üzlet betiltásával azoknak a vagyona lett megcsorbítva, az intézet alapszabályainak üldözésével meg lett háborítva az epigamiai nemzetközi törvény. Sokkal csekélyebb indokok voltak a mult században az Alabama-kérdés, a Laurion-ügy, Mencsikoff paletotja, Benedetti migraineje, Napoleon ujévi üdvözlete Hübner báróhoz, a sipoyk zsiros töltényei, az abyssiniai angol alattvalók letartóztatása, a Tampicoból kiutasított angol kereskedő, s mennyi összeveszés, háború, lázadás került ki belőlük. Egyébiránt az orosz diplomaták furfangukban kifogyhatlanok s ha nem elég ürügy nekik a Sabina, vagy a király házassága a czári herczegnővel, találnak ők más ajtót is a min bejőjjenek.

– Szerencsére az európai diplomatiának is van abba még beleszólása.

– S kikből áll az az európai diplomatia? Törökországra számít ön? Ennek az erejét tökéletesen paralyzálják a benszülött bajok, Szerbia, Bulgária, Montenegro, Macedonia elég dolgot adnak neki. A mit egyik miniszterium felépít, a másik lerontja; ma az ó-törökök vannak felül s akkor virágzik a fanatismus, talpra áll ötszázezer basibozuk meg delyr; holnap az ifju törökök kerülnek kormányra, akkor a redif és nizam a főerő; tehetik, a mit akarnak; a szultán nem törődik mással, mint az új operaházával.

– Nem. Törökországra nem számítok.

– Francziaországra szintén nem számíthat ön: ott most bölcs politikusok vannak felül, kiknek sikerült a dicsvágyat úgy elaltatni a nemzetben, hogy mindenkinél a béke fentartása és a be nem avatkozás a jelszó. Ez ugyan természetlen állapot és nem tarthat örökké; de legyen ön arról meggyőződve, hogy a mikor egy nagy szél lefujja a hamut az eltakart parázsról s lángra lobban egy európai háboru, abban Francziaország nem fog Oroszország ellenségeivel egy táborban állani.

– Ezt is egészen értem.

– Itt volna önnek még a reménység Anglia és Olaszország pártfogásában. Erre nézve egy történetet kell önnek emlékébe idéznem, a mit ön valószinüleg elég jól ismert valaha; de talán már elfelejtett. Az angol sympathia nem adatik ingyen: annak alap kell, még pedig érczalap. Önöknek egykori királya III. Károly, midőn még Németalföld ura volt, egy szabadalomlevelet irt alá egy osztrák-belga kereskedelmi társulatnak, mely hajóival a keletindiai kereskedelemben Anglia versenytársaul tolakodott fel. III. Károly e szabadalomlevélben a többi czímei közé azt is felrakta: «Nyugot- és Kelet-indiák királya, a Kanári szigetek fejedelme». E társulat Ostendeben ütötte fel székhelyét s megállta a sarat emberül; versenyzett a tengeri hatalmakkal; verekedett is, a hol megtámadták; ha egy kapitánynak elkáparezték a hajóját, másikat szerelt fel ágyúkkal, utána ment a hajójának s visszafoglalta azt, mikor épen az elfoglaló nemzet aranyport és elefántcsontot vitt rajta; factoriejai Keletindia minden fővárosában működtek, voltak telepítvényeik Coblomban, Coromandelben, Bankisabarban a Ganges-parton; szövetségük volt Spanyolországgal, annak minden kikötőjében horgonyt vethetni, s egy tractatum jogot adott nekik a német szabad tengeri városokban árúkat piaczra vihetni. Ennek a társaságnak az első évben oly fényes sikerű működése volt, hogy a részvényesek a 750 frt befizetés után 250 forint osztalékot kaptak s előre látható volt, hogy e kereskedelmi vállalattal az önök monarchiája az elsőrendű kereskedelmi államok közé fog emelkedni. Csak egyetlenegy körülményen mult e remény valósulása. Egy csekély kis körülményen. Egy bajuszon mult el az egész. Az volt a hiba, hogy III. Károly egyetlen trónörökösének nem volt bajusza, Mária Terézia nem volt férfi. Károly császár minden áron királylyá akarta tenni leányát; ezt eszközölte ki a pragmatica sanctió. Hogy a pragmatica sanctiót Anglia elfogadja, egy föltételt szabott rá: az ostendei kereskedelmi társulat elnyomását. Ennek következtében egyfelől Anglia biztosította Mária Teréziának a trónrajutást, másfelől III. Károly megtiltotta a kelet-indiai társulatnak bármely németalföldi kikötőből kereskedelmi hajók kiindítását. Azonban a császár-király nem akart még letenni arról a reményről, hogy e nagy horderejű kereskedelmi vállalatot fentartsa. Mikor már kezében volt a nagyhatalmak garantiája a pragmatica sanctió iránt, akkor a saját engedményének szószerinti értelmét alkalmazva, megkisérlé áttenni a kelet-indiai társulat székhelyét valamelyik osztrák vagy magyar kikötőbe. Ilyen csak kettő volt: Triest vagy Fiume. A nagy hajókat elhozták Triestbe. A császár-király maga személyesen jelen volt a kisérletnél, s biztatta a hajósokat; de biz annak nem lett sikere. A triesti kikötő nagyon nyitva van a szelek előtt, medre igen sekély; abból világnevezetességű kikötő soha sem lehet. Fiumét az akkori osztrák diplomaták nem ajánlották neki, mert ha ezt karolják föl, akkor Magyarországon át veszi a kereskedelem útját, az az ország lesz fontos terület, s az tervüknek ellenére volt. És így a monarchiát gazdagítandó vállalat elmult, elnyomatott: csak azért, mert Mária Terézia leány volt, nem fiu. Anglia azután gazdaggá is lett; Ausztria és Magyarország pedig szegénynyé. A mint azonban egy magyar kormány kezdett intézkedni saját országának sorsa fölött, az lassankint rátért a mult században elejtett eszmére s az már most Fiumét alakította át kereskedelmi kikötővé. Ez sokkal alkalmasabb volt e czélra, országos áldozatokkal rendbe hozatott; új kereskedelmi hajózó társulatok telepittettek meg benne, a mik a suezi csatorna megnyitása után mindez ideig szép sikerrel közvetítik a kelet-indiai és chinai tengeri kereskedést; s ez által egyfelől Angliának csinálnak versenyt, másfelől a magyarországi vasuthálózattal kapcsolatban a levante-kereskedés vonalát terelik el Olaszországtól, mely azt a smyrna-livornoi úton törekszik vezetni. Ez mind nem kedélyeskedés, tisztelt barátom, itt pénzről, kenyérkeresetről van szó, s abban a pontban sem az angol, sem az olasz nem érti a tréfát. Temessék be önök a fiumei kikötőt: vegyék el a szabadalmat a kelet-indiai és braziliai kereskedelmi társulataiktól, s akkor aztán önök is számíthatnak a nagyhatalmak pártfogására, kik azért az árért II. Árpád utódainak is készek biztosítani a trónt (szép szavakkal, mint a 7 éves háborúban), valamint III. Károly király utódjával tevék. De addig, a míg az önök jóléte egy másik állam kárával emelkedik, ennek az őszinte barátságára ne számítsanak.

– Tehát nem számítunk rájuk.

– Hátra volna még Németország. Igaz, hogy az rendben tartott állam, nagy hadereje döntő szót ád neki az európai concertekben; és még inkább teli kincstára. Az is igaz, hogy e szomszéd állammal önök most jó szövetségben állanak. Maguk is a német kultura áramlatában úsznak. Haderejük, financziájuk, tudományuk nagyrészt német. Azt is megengedem, hogy Németország áhitozása egy szétzúzott osztrák-magyar állam német darabjait magához ragaszthatni nem olyan nagy, mint féltékenysége az orosz állam irányában, mely azon esetben mindazt elnyelné, a mi a Kárpátok és az Aegeumi tenger között fekszik; s ennélfogva Németországra ez idő szerint, mint leghatalmasabb szövetségesre támaszkodhatnék egy oktalanul megtámadott Osztrák-Magyarország. De azt az utolsó reményt is dobja ön ki a hajóból. Most értesülök a tengerentúli posta által, hogy az észak-amerikai államok és Németország közötti viszonyok a legfeszültebbekké váltak. Az ok világos. A német elem, mely száz év óta erősen növekszik az angol államban, régóta éreztetni kezdi ott præpotentiáját. A yankeenek pedig nincs kedve azt tűrni. A gyűlölködés sietve rohan azon válság elé, mely nyilt kitörésben fog nyilvánulni. Németország, mely száz év óta mindent elkövetett, hogy magát nagy tengeri hatalommá emelje, kénytelen lesz engedni az itthoni nemzeti önérzetnek, s tengerentúli fajrokonai védelmére előállni: akkor aztán, egy Amerikával megkezdett viszálkodás zűrzavarában mennyire nem fog senki arra számíthatni, hogy benne itthon fegyvertársra találjon, az előre látható. E kitörés meglesz: azt hiszem; – hogy ez is az orosz diplomatia munkája, az meggyőződésem, – hogy azzal egyidejüleg önök nyakán a háború, azt már tudom.

– Mi tehát mindezekre nem számítunk semmit! – mondá Tatrangi Dávid.

– Tehát mire?

– Saját magunkra.