Part 14

Azzal megfogta a karját Dávidnak s vitte őt magával. A kik találkoztak vele, azt hihették róla, hogy veszedelmes embert fogott, a kit nem akar a körme közül kiereszteni, míg a rendőrségnek át nem adhatja.

A bankár egész háza lépcsőzetéig hajtatott hintajával, kapualja úgy volt elkészítve, hogy a mint a lovak berobogtak, egy szemközti üvegfal felemelkedett előttük, s a mint a hintó begördült, az ismét lecsukódott, hasonló történt az átelleni üvegfallal a kijáratnál: úgy hogy kocsival érkezők, kivált lenge ruhákba öltözött hölgyek, egy perczig sem érintkeztek a kül légvonattal.

Mr. Severus nem vezette most végig Dávidot pompás termein, muzeumán, képtárán; sietett vele elérni dolgozószobáját. Ott kényszeríté, hogy gyujtson szivarra; s maga meggyujtá a nélkülözhetlen samovar alatt a borlélt.

– Már most mondja el ön azt, a miért tulajdonképen ide jött.

– Ön sejtené?

– Hogyne? Ön apja repülő gépéről akar nekem beszélni. A miket eddig mondott, azok elég jók voltak arra, hogy érdekemet felköltsék. S ha az lett volna önnek a szándéka, azt mondanám: hát jól van, állítson ön össze egy consortiumot; én beleállok ennyi meg ennyi millió dollárig; aztán menjen ön haza s kezdjen hozzá. Majd az évi számvizsgálatkor meglátjuk, hogy mire mentünk? De ön nem azért jött. Ön engem testesül lelkestül el akar fogni; házaimmal, kontoraimmal, az utolsó filléremmel egyűtt magával akar vinni át Európába, ki Erdély szélébe, le a pokol torkolatába, fel a felhőkbe és magával együtt be a bolondok házába, az apja mellé. Hát kezdjen ön hozzá.

– Ugy van, uram. Az üzlet, melyet önnek falajánlottam, nemcsak biztos nyereséggel, hanem a mellett erős koczkáztatással és kitartó türelemmel is jár, mert ahhoz képest egy egész világátalakítást igér. Apám gépe az ön kezében van. Szemtanuja volt működésének. Egy hibája volt főkép: az anyag tehetetlensége. Ez most ki van igazítva. Ugyanazon gép szárnyai nem csak nem törnek el többé, sőt nagyobb terjedelemben alkothatók levén, az eredeti gépnél tervezett emelő erőnek 40–50-szeres hányadát fogják elérni s ezáltal az eddigi közlekedési viszonyokban tökéletes revolutiót idézhetnek elő. A lég villanyossága többé nem veszélyezteti a gép működését, ellenkezőleg végtelen gyorsaságot fog neki köcsönözni, mely képessé tehet bennünket egy nap alatt átrepülni az Oceanon, az új világból az ó-világba s termékeinket szállitási költség nélkül, vagy eltünőleg csekély költséggel, kicserélhetni.

– Barátom. Az pokolbeli zűrzarvart fogna okozni valamennyi kereskedelmi piaczon. – De megálljon ön. Ki állit meg azután egy ilyen Jupiter kegyelméből repülő szörnyeteget, mikor aztán le akar szállni?

– Egy igen egyszerű készülék a minek villanykiüritő a neve. Ezt apám kifeledte; de könnyű lesz alkalmazni, a kormányzó egy kéznyomására a légből elvont villany elszikrázik.

– Tehát mennydörögni is fog a gép. Villámlással, dörgéssel fogja hírül adni, mikor megérkezik? Jupiter tonans!

– Az én föltételem tehát az, hogy ön koczkáztasson egy összeget, mely egyelőre ötszáz ilyen repülő gép előállítására elég.

– Mennyibe kerül egy?

– Ötezer dollárba. – Valamennyi két millió ötszázezer dollár.

– S meddig kellene ennek az összegnek gyümölcsözetlen heverni?

– A míg a legelső európai háboru kitör.

– S mit akar ön abban a háboruban?

– Hazámat megvédelmezni.

Ennél a szónál végig nézett a bankár a fiatal emberen s nagyot nyujtózott, kezeit fejei fölött összerakva.

– Hazáját? Hát az micsoda? Hát ápolnak még ilyen gyöngeségeket a XX. században? Önnek specialis hazaszeretete van? Mint a minőben az izlandiak szenvednek. De azt már régóta nem hiják virtusnak, csak nostalgiának. S ha ez a baja van önnek, azt ne mondja egy financiernek, hanem egy orvosnak s gyógyítassa magát. Különösen ne mondja én előttem, a ki afrikai vagyok, fekete bőrü, és Amerikában lakom, s őseim tabuja és bálványai iránt nem tudok lelkesülni.

– Igaza van önnek uram; a nostalgiai tünetek nem tartoznak üzletünk keretébe, ámbár egyszer, ha ismeretségünk tartós lesz, majd arról is fogok önnek beszélni, hogy mi «hasznot» lehet még abból meríteni, ha egyszer a «mivelt» néger el akarná foglalni az Afrikában számára kinálkozó tért: mert ön mint magasról széttekintő financier, tudni fogja azt, hogy óriási alvókincsek hevernek még a pihenő földben, s a pihenő embertömegekben.

– Jól van! Nem volt rossz! Hahaha! kaczagott a néger. Argumentum ad hominem.

– Azonban én most nem akarok itt a magán honszeretet, mondjuk: nastalgiai, mondjuk: költői tüneteiről beszélni. Gyakorlati téren állok. Az én ichor-telepem ott van Oroszország határszélén. Ha mi oda egy költséges világhirű telepet rakunk le, nagy gondunknak kell rá lenni, hogy azt tőlünk erőhatalommal el ne vehesse valaki. Vállalatunknak valamely állam oltalmára szüksége van. Azt sem kell kifelednünk a számításból, hogy a midőn a repülő gépek rendszerét gyakorlati térre alkalmazzuk, egyszerre és egy időre valamennyi nagyhatalom haragját felköltjük ellenünk; különösen a legnagyobb hatalomét, a tőkepénzét. Minden állam alterálva fogja látni külkereskedését, a tengeri hatalmak hajózásuk megrontását fogják rettegni. Anglia előtt keletindiai kereskedelmének hanyatlása fog rémledezni, s maga a szabad Amerika, ha megtudja, hogy miben töröm a fejemet, engem meglyncholtat: hisz ez által minden vám lehetetlenné válik, a levegőben nincsenek sorompók, s Amerikának legfőbb bevétele a vám. Legdühödtebb ellenségre számíthatunk végűl az összes pénzhatalmakban, miknek milliárdjaik feküsznek vasutakban, ők ezeknek bukását fogják látni a légi út miatt: a mi egyéb iránt nem lesz úgy. Én oltalmat, megtüretést egyedül attól az államtól várhatok, mely viszont az én találmányomnak fogja köszönhetni saját megoltalmaztatását, fenmaradását. Ez az én saját hazám. Ez tehát nem nostalgia; ez spekuláczió.

– Önnek a bolondságában rendszer van. Menjünk tovább. Ön tehát titokban akarja tartani, hogy nekünk egész flottánk van olyan gépekből, melyek a háboruban döntő befolyással lesznek. Ötszáz géphez legalább két embert számítva egyre, kell ezer ember. Hogy áll ez elő?

– Gyárunknak több mint kétezer ember munkásra lesz szüksége; ugyanazok fognak betaníttatni a repűlő gépekkel bánásra s mikor szükség lesz rájuk, helyt állanak.

– S hiszi ön, hogy a mit kétezer ember tud, az titokban marad?

– Azok székelyek. Tartottak ők már ennél nagyobb dolgokat is titokban. Azután az ilyen dolgokban mi nem értjük a tréfát. Talán olvasta ön is Labarte középkori ipartörténetében, minő szigoru törvényt tudott a velenczei köztársaság fentartani? A «tizek törvényszékének» rendelete szerint, ha a muranói üveggyár valamely munkása a velenczei üveggyártás titkával idegen földre beszökött, annak legközelebb álló családtagjai börtönre vettettek; ha erre nem tért vissza a szökevény, halálitélet mondatott fejére s azt rajta, bármely országba menekült, végre is hajtották. Ezt mi is tudni fogjuk.

Mr. Severus teste kétszer is végigborsózott e merész szavaknál.

Hanem most már egészen tetszett neki ez a fiatal ember, a ki átevezik egy darab üveggel az Oceánon, s abból az üvegből igérkezik mindent csinálni, milliomokat, égi háborút, földi békét; ha kell, még orgyílkot is.

– Jól van ifju barátom. Idáig tehát már megvolnánk. Ötszáz légben járó és a hozzá való személyzet. – De hogy lesz még ebből hadviselés?

– Még nem mondtam el mindent. Igaz, hogy még több kiadás is várna e tekintetben üzletünkre. Az én tervem: a háboruviselést absurdummá tenni. A jelenkori hadi készülődések így vannak összeállítva: Nagy tömegek, milliókra menő hadcsapatok öszpontosíttatnak: a hadjáratok működési alapját kiterjedt erődítmények képezik. Messzehordó, szétrobbanó lövegű ágyúk alkalmaztatnak. Azonkívül pusztító szertelövők. A lovasság tömege döntő hatásra tartatik fenn. A hátultöltő puskák ellenében minden hadviselő fél újra behozta a pánczélt, nemez és vulkanizált kaucsukból; a mi ugyan közelből nem véd meg tökéletesen, de a puskatűz pusztítását mégis korlátozza, a mennyiben a hatezer lépésre hordó fegyvert nagyobb távolban ártalmatlanná teszi. Valamennyi hadsereg mind hátultöltő, saját rendszerű fegyverrel van ellátva. – Már most ha én nekem sikerül egyszerre, – véletlenül meglepve, csak egy éjszakára kezembe keríthetnem egy hadviselő ellenfélnek azt a stratégiai góczát, a hol lőszerraktárai, élelmiszerei felhalmozva vannak, hogy én azokat megsemmisíthetem, vége van a háborunak. A megsemmisített töltényeket nem lehet rögtönözve újra pótolni, mint a régi fegyvereknél lehetett, s a milliónyi nagy tömegeket nem lehet requisitióval élelmezni, a hogy a harmincz esztendős háborúban a kis csapatokat lehetett. – A melyik féltől elveszi valaki a kenyeret meg a töltényt, annak a hadserege, ha millióra megy is a száma, fel van bomolva. Azonkívül pedig az egész rémségesen nagyszerű, de ügyetlen hadi léggömb stratagema teljesen tönkre van gyors gépeink által téve.

– Ez eddig nem rossz terv. Ön az ötszáz légjáróval könnyen leszállíthat akármely ponton tízezer embert. De hol veszi azt a tízezer katonát?

– Az három nap alatt együtt van a Székelyföldön.

– De ki fogja azt élelmezni, ki viseli a költséget?

– A költséget előlegezi az üzletünk s meg fogja téríteni 100% nyereséggel a vesztett fél.

– Ah! ez nem ó-világi gondolat. Haszonbérbe venni az ellenséget! Hahaha! ön tetszik nekem az eredeti ötleteivel. De hátha a maga bőrét hagyja ön ott? Tegyük fel, hogy akad ilyen tízezer vakmerő ficzkó, a ki önnel együtt a repülő-gépeken leszáll az ellenség táborának kellő közepébe, hogy ott a hadi készleteket elpusztítsa, s ez az első félórában sikerül is neki. De már a második félórában az egész ellen hadtömeg összecsap a feje fölött s azt összetöri ott, ha mindjárt önnek minden repülőgépe granátokat hány is a támadók fejére.

– Erre is gondoltam. Az én kis csapatom halhatatlan és elfoghatatlan. Ismét a hyalichor segít ki. Minden embernek pánczélja lesz ruganyos üvegből, melyet puskagolyó át nem üt, a fején pedig a süveg fölött egy üvegsisakot fog viselni, olyan alakút, minő a templariusoké volt hajdan, az úgynevezett «cerveliere».

– Ah! ön az egész hadseregét üvegharang alá teszi, mint a dinnyét, s onnan fognak előpuskázni.

– Még pedig egy sajátszerű fegyverrel, melynek mint a szélpuskának, a fejében van a rögtön kifejlő gáz, mely az egyik csőből átugráló golyókat a másik csőből kilövi, hang és láng nélkül.

– S mire lesz az jó, hogy az ön hadcsapatának puskája se ne szóljon, se ne világítson?

– Ez szükséges az én taktikámra. Én nappal harczot nem kezdek, hanem repülő gépeim segélyével kikémlem az ellenfél egész hadállását s akkor elkészítem a saját tervemet, nem törődve tovább az ellenfél intézkedéseivel. Az éjjeli harczban az én csapatvezetőim csak azt tudják, ki-ki hol száll le, hol áll meg, hogy saját társai hol állnak, s hol kell összegyülniök? Arról, hogy az ellenfél honnan jő, minő tömegben? milyen hadirendben? értesíti őket annak a peloton-tüze vagy tiraillirozása, míg az ellenfél az én csapataim néma és lángtalan lövéseiből azt sem tudja meg, hogy azok honnét jönnek, sem azt, hogy hányan vannak. Az én csapataim egymásra nem lőhetnek a sötétben; de az ellenfélé bizonyosan. A hol puska ropog, lobban, az mind ellenfél. Mi némák vagyunk.

– Valóban. Az üvegharang alul még kiabálni sem lehet. De mit tesz ön, ha az elfoglalt hadállását az ellenfél tűzérparkja veszi támadás alá s összebombázza az üvegharangokat az alattuk levő dinnyékkel együtt?

– A tüzérség az, a mi legkevésbbé árthat nekem. Az én repülő-gépeim nem tafotából készűlt, nem könenynyel töltött hadi ballonok, a miknek kerűlni kell a röpentyűket. Az én Leviathanjaim nem félnek sem tűztől, sem vastól. Oda mennek száz lábnyi magasba az üteg fölé s robbanó granátjaikkal szétrombolják a tüzérparkot, mielőtt az megkezdte volna működését.

– Azonban még egyre nem számított ön: a lovasságra. A mostani hadkészületeknél óriási tömegekben fogják a harczmezőre szállítani a lovasságot. Ennek a czélja épen az lesz, hogy a hol a távolhordó lövegeket megközelíteni nem lehet, a gyorsan rohanó tömeg egyenlítse ki e külömbséget. Mikor egy tízezer lóból álló tömeget megindítanak, azt fel nem tartóztatja önnek semmi golyóokádó gépe, semmi égből hányt bombája! annak fele elhull, ha kell, de a másik fele elgázolja az ellenállót.

– Számítottam erre is. A ló nagy tényező jelenleg a hadmiveletben. Én is számítok a közreműködésére. De a saját előnyömre. Emlékezik ön rá, hogy miért vesztették el a rómaiak Hannibal ellen a cannæi ütközetet? Azért, hogy a mint a lovaik legelőször meglátták az elefántokat, olyan rémületbe jöttek, hogy az egész hadsort összezavarták. Mit gondol ön, ha egyszer olyan tízezer, sorba állított paripa meglátja azokat a légben uszó szörnyetegeket, éjjel világító villanyszemeikkel, nappal ijesztő érczszárnyaikkal; ha meghallja azt a rémseges suhogást, a mit e szárnyak csapása okozand a légben, hogy fog az a tízezer ló egyszerre ijedten összebomlani s viszi majd a lovasát, a hová az nem akarja? viszi oda, a hova az én rémeim terelik, hogy az ellenfél lovasságával saját gyalogságát gázoltathatom össze, a nélkül hogy egy lövést vesztegettem volna.

– No ez a hypothesis, a ló jellemét tekintve, bir valami lélektani alappal. Hanem most jön már a legnehezebb kérdés. A sorgyalogság már nem ijeszthető meg rémséges szárnysuhogással. Azt fegyelem, bátorság, halálmegvetés tartja össze. Mi lesz akkor, ha önnek maroknyi csapatját minden oldalról ostrom alá fogják egyszerre? Ha nem fog az ön hyalichorral emaillirozott emberein a golyó, a puskaagy az üvegharang alatt is megtalálja őket.

– Olyan közelre nem eresztik őket golyóink.

– De hisz ön csak éjszaka harczol, és éjjel nem lehet távolba czélozni.

– Mi nem lövünk olyan golyókkal, a mikkel czélozni szükség. Golyóink is hyalichorból vannak, belül pyromanittal töltve. A hol a golyó leesik, ott szétpattan. De mikor a ruganyos üveg szétpattan, az nem szögletes darabokra, hanem szilánkokra válik, s ezek oly élesek, oly hegyesek mint a tű. Egyetlenegy ilyen tű ha eltalál valakit arczán, vagy kezén, vagy testének bármi födetlen részén, a megsebesült rögtön a földre esik, mint a kinek először fecskendtek morphiumot s nyakszirtbőre alá. Ez az ichor hatása.

– És így minden kilőtt golyótól egyszerre több ember is eleshetik?

– Csakhogy nem hal meg. Az ichor nem «urare» méreg, nem az indus nyílhegy gyilkos szere. Ez csak «codein» vagy inkább «ekplektikon». Az elkábult ember nem sokára föléled magától; hanem ekkor olyan kiállhatatlan viszketegség lepi meg azon a helyen, a hol az ichor behatolt, hogy a halálos seb nem bénítja meg jobban. A sebhely feldagad, meggyűl, az embert hat hétre harczképtelenné teszi, akkor begyógyul szépen, s nem marad fájó helye vissza.

– Ah! ah! Tehát ön kihozza a szokásból a csatatéren való halált. Ezentúl ezt fogjuk olvasni a hadi bulletinekban: «elesett hatvanezer emberünk, halott semmi, hadseregünk fele – vakarózik!»

– Igen.

– De hát tett ön ezzel a golyóval már kisérletet in corpore humano?

– A véletlen tetette azt velem. Hutámnál két idegen munkás is volt alkalmazva, kik az üvegfuváshoz értettek. Ezek egyszer kiváncsiságból felnyitottak egyet az üveggolyókból. Az szétpattant s a szilánkjaival mind a kettőt megsebesíté. Ezeken észleltem a mondott tüneteket. És a mi legnevezetesebb volt, mind a kettő abban a régi megrögzött betegségben szenvedett, a mit ötszáz év előtt Fracastor determinált s a mi a jelenkor legnagyobb átka; s a mint az ichorseb után támadt válság elmult, mind a kettőnél mintha ketté lett volna vágva a régi orvosolhatlan baj, abból is kigyógyultak.

– Micsoda? Hát az ön ichorja még betegségeket is gyógyít? százados inveterált bajoktól is megszabadítja az emberiséget? Az ön golyótövisei vaccinálják az embereket a divatkórok ellen, mint Jenner himlőanyaga? Hiszen akkor nem kell egyéb, mint hogy minden ország üzenjen önnek háborút, ön aztán lövöldözze meg a hadakat ichorral, s azok hazatérnek egészségesen.

– És ez valóban így van.

– De ha ez így van, akkor tíz év alatt az összes emberiség minden pénzének a harmada az ön falujában lesz összpontosítva.

– Én fogom tudni azt használni s a világforgalomnak haszonnal visszadni.

A bankár meg volt igézve azon biztos modor által, melylyel Dávid terveit, tapasztalatait eléje adá.

Az ifju nem akarta felhasználni e pillanatnyi hatást. Felállt és kalapját vette.

– Uram! én elmondtam önnek, hogy mi hozott ide. Az ön állásában szükséges óvatosnak lenni, s ezért én nem neheztelek. Mai világban a tervek négyötöde humbug. Én elhoztam magammal a bizonyítékokat, a mik tervemet igazolják. Ha kivánni fogja, hogy idehozzam, megtekintheti. Tehet maga és mások által kisérletet. Kiadhatja számításaimat megbizható mechanikusoknak, természettudósoknak. Titkomat nem féltem; mert az elem, melyet feltaláltam, eddigelé a természet kegyelméből kizárólagos tulajdonom. Terveimet elmondtam önnek. Ha azok sikerülnek, akkor a légutazás az egész virágkereskedelemnek, az összes pénzforgalomnak új korszakát szenteli fel; feltárja az ismeretlen földrészeket a civilizatiónak, új tért nyit meg az emberi munkaerőnek, észnek. Gondolkozzék ön rajta. Ön magasan áll, messze ellát. Határozza meg, mikor jőjjek vissza.

– El se menjen innen. Üljön vissza a helyére s vegyük elő az iralt és számítsunk. Mibe kerülne mindez? Hanem elébb lássunk a samovar után. Mikor az ember számít, – jó theát inni hozzá.

Reggelig ott ültek a számoló-tábla mellett.

A végeredmény az volt, hogy az egész tervezetnek teljes erővel létesítéséhez kell húsz millió dollár.

Mr. Severus hátraveté magát kerevetén, rágyujtva egy illatos szivarra.

– Mit gondol ön, szólt hosszú hallgatás után Dávidhoz, – melyik a nagyobb bolond: az e, a ki ezt a húsz millió dollárt kéri, vagy az, a ki megadja?

– Uram, szólt Dávid, ha lehettek olyan bolondok, kik egy tenger mocsár közepébe Velenczét építették; ha lehetett olyan bolond, ki a finn puszta partsivatagra Szent-Pétervárát telepíté; ha lehetett olyan bolond, ki egy európai partra tévedt tengeri növény nyomán elindult egy új világrészt fölfedezni; ha lehettek olyan bolondok, kik az északi polus jéghegyei közt az Európa és Amerika közötti szabad tengert keresni egymásután hajóra szálltak, ha lehetett olyan bolond, ki a legelső gőzhajóba, vasútba a pénzét beleölte, s olyan bolond, ki azokra legelőször ráült; ha lehetett olyan bolond, ki a viterbói mocsárt pénzen megvette, s a vulkánok termékét gyárszámra felfőzte, miért ne lehetne olyan bolond is, mint én vagyok?

– – Jó! én tehát leszek a másik bolond.

A ZIVATAR EGY CSEPP VIZBEN.

Azt mondtuk, hogy ha Dávid akkor, midőn a Hermione herczegnő palotája kapuján becsengetett s azt kérdezte: nem tudhatna-e valami hírt Rozáliról? a helyett, hogy egy rövid «nem» válaszszal elutasították, megkapta volna mindazt, a mit tudni akart, hát akkor nem ment volna át Amerikába, itthon maradt volna legalább egy hétig, visszament volna a Székelyföldre; ott időzött volna, ki tudja hány héten át. Aztán pedig hiába ment volna Amerikába; mert el lett volna szalasztva a legkedvezőbb alkalom, a mit most üstökön ragadhatott. Észak-Amerikába megérkeztekor épen olyan üzletpangás volt a pénzpiaczon, hogy mr. Severusnak a legtöbb tőkéje hevert; három héttel később pedig egy szédületes nagyságú vállalat terve hozta egyszerre mozgásba New-York tőkepénzeseit, melynek alapja az volt, hogy az egész Niagara-roham a vízesésen felül egy óriási hajtógép mozderejéül használtassék fel, mely hajtógép azután közlekedő szíjak által száz meg száz gyárnak osztaná szét az erejét, a mi két millió lóerőre volt kiszámítva, s ekként egy lóerejű gép naponkénti fütését 40 centnek véve, a megtakarított fütőszerben naponkint egy millió dollárt jövedelmezne, vagy pedig ugyanannyival tenné olcsóbbá a gyáriparczikkek előállítását Amerikában, mint Európában, s ezt az ó-világ már csakugyan nem csinálhatná utána, mert hiányzik hozzá a Niagara-zuhatag. A terv lázas rohammal ragadta meg a tőkepénzeseket, kik beleöltek egy milliárdot; bizonyosan mr. Severusnak a tőkéi is odasodortattak volna; a fekete Rothschild mohón kapott minden vállalaton, a miről azt mondák neki, hogy ezzel az európaiaknak torkukra lehet tenni a kést. Hanem mire a «Niagara-mowing» vállalat megszületett, már akkor ő a «Gyilkos» dágványa közepett ásatta a fundamentumot az óriási ichorgyár számára s Dávidnak is más dolga volt, mint Rozáli után járni. S ha sóhajtott önkénytelenül, ha fájt a szive szakadatlanul, mit tudott arról az a16−bC−x?

Őt fogva tartá a szellem, kit fölidézett a földből, hogy fölmenjen rajta az égbe.

Rozálival pedig ez történt ezalatt:

Mazrur nem hagyta abba a dolgot.

Ő maga boszuálló jellem volt; nem birta elfeledni a rajta elkövetett meggyaláztatást; legkevésbbé azt, hogy őt, a sámsoni erejű embert, egy suhancz testi ügyességgel úgy csuffá tette, levágta, megrugdalta, félholtan hagyta a földön. Brutális emberek, kik testi erejükre büszkék, az ilyen meggyalázást nem feledik könnyen. Másfelől részvényesei előtt is helyre kellett állítania elvesztett præstigeét. Nem volt szabad annak a hírnek lábra kapni, hogy a Sabinával lehetett egyszer valakinek paczkázni. És még büntetlenül? A katonai hatóság eljárása Dávid irányában csak növelte a sérelem nagyságát. Hogy a király Dávidot oly minden apropos nélkül kinevezte alhadnagygyá, egy miniszteri ellenjegyzéssel ellátott blankétát használva fel valószinüleg, vagy tán utólagosan ellenjegyeztetve a kinevezést a miniszterrel; ezáltal a király is bele lett keverve a dologba, s midőn Mazrur ezt nem hagyta abba, még bizonyos körökben népszerüségre is számíthatott. A királyt kompromittálni fenegyerekség, s legyen bár az tunisi kalózvezér vagy lenocinium-gazda, ki a királylyal szembe mer állni, vannak a kik nagyot röhentenek rá s azt mondják: «fenegyerek!»

Talán épen azt is akarta Mazrur.

Vagy talán még többet is akart.

Az is valószinű, hogy Rozálival meszszebb néző tervei voltak, egészen emberi indulatokra építve s azokat keresztül akarta vinni. Erről majd bizonyosak leszünk később.

A főindokot azonban legközelebb felfogjuk deríteni, a mi a Sabina igazgatóját arra indította, hogy pert kezdjen Hermione Peleia herczegasszony ellen. Micsoda alapon? Mint a Sabina statutumai értelmében lekötelezett Szentivánfai Rozálinak jogtalan visszatartóztatója ellen.

Egy reggelen két úr szállt ki a Parabolana menhely főkapuja előtt; egyik egy alacsony, pökhendi uracs, párduczmodra fölfelé fésült bajuszszal; a másik egy vörös orrú, vörös kezű, vörös képű, görbe hátú férfi, kurta kabátban, melynek hosszabb zsebei voltak, mint szárnyai, s a legfelsőből kilátszott egy csomó irás.

A kisebbik úr csengetett s azt kérdezé a kapusnőtől:

– Lehet-e a ház úrnőjével beszélni?

– Férfinak nem! volt rá a válasz.

– De mi hivatalos küldetésben jövünk.

– Mi közöm hozzá?

– Ha nem lehet vele beszélni, akkor ön, mint hivatalos kapuőr, fogja átvenni ezen iratot és kézbesíti azt úrnőjének, a király nevében!

– Hát az ördögök nevében! kiálta az izmos hölgy s becsapta az ablaktáblát; majd odaszorította az ifju úr körmét, ki a táblát vissza akarta huzni. S aztán nem dugta ki a fejét többé.

Akkor a fiatal úr, ki nem volt más, mint a Sabina első ügyvédje, inte a végrehajtó törvényszéki organumnak, hogy teljesítse kötelességét, mire az készen tartott ostya és pecsétnyomó segélyével mind a négy szegleténél fogva odapecsételé a nem kézbesíthetett iratot az Alhambra bejáratának aranyos rácsozatára.

Azzal tovább mentek szépen.

A kapusnő, mikor látta, hogy eltávoztak, ovatosan kijött, s elszörnyedve látá a kapura pecsételt iratot.

Világért hozzá nem mert volna nyulni. Befuttatá a kis leányt a palotába, hogy híja elő a doktornőt.

Az kijött; meghallgatá, mi történt? megnézte, mi van a kapun, és azt felelé, hogy ő ehhez nem mer nyúlni, hanem hivassák a másik doktornőt (doctrix juris), a ki a herczegnő jogi tanácsadója, arra kell bizni a további teendőket.

Az ügyvédnő, mintha csak ki lett volna csinálva, épen jött.

– Hát mi ez? Kérdezé tőle a doktornő, a kiterjesztett iratra mutatva.