Part 4

Mindezen érzékleti, vagy ha tetszik közvetlen, első szemre való felfogásai az igazságnak, a gondolatnak azonban nem adnak nemzeti bölcsészetet; sőt egyedül akkor kezdenek becsültetni, mikor a magára térő, magát fölismérő lélek mintegy visszatekint a multba, s örvend birodalmának, hogy a homályos eredeti müveltségtől a napfényi tisztaságra birt bölcsészeti igazságokig minden az ő műve, először ugyan öntudatlan, de később öntudattá viradott állapotban. Ez oka, hogy a szélsőségek itt is, mint másutt érintkeznek, és a kezdeti müveltséghez oly szivesen hajlik a valódi bölcsészileg müvelt elme; mig a közrendü értelem föl sem veszi azt; habár mindennek, még egytemes elvnek, is vallja a nemzetiséget, ereklyéit pedig századok óta tapossa.

A bölcsészet, mint egyetemes igazságok tudománya, a tiszta gondolattal foglalkodik, vagy azon adataival a szellemnek, melyek az egy és megoszthatlan ész nevében a föld népei által, nemzetiségre való tekintet nélkül, egyformán fogatnak fel. A természeti, erkölcsi és polgárzati befolyások, minők az égalji helyzet, földirati fekvés, fajtaiság, élet, keresetmód, népekkeli hasznos vagy káros szomszédság, érintkezés stb. tagadhatlanul nyomnak bélyeget a nemzet arczára, enyhesebb vagy ridegebb modort bölcsészetére, de lelkét, melynek minden lényege a gondolkodás, nem alakitják kivételessé. Én igen nagy kedvteléssel olvashatom a népek jellemzéseit a szerint, a mint az éjszaki vagy déli sark felé, forró vagy mérsékelt égöv alatt élnek, meglep az a sok minden ujdonság, eredetiség, melyet csak a saját módu élet adhat: de azt nem hiszem, hogy a gondolat, az eszme fokozatai máskép fejlődnének egyik mint másik oldalán a földnek; azaz: más volna az állomány és járulék (substantia és accidens), a fő és melléknév (substantivum és adjectivum) egyiknek, mint másiknak. A honnan ezen kérdésre: mi, főnévvel; erre: minő, melléknévvel; erre: mit csinál, igével fog válaszolni minden nyelv; hasonlóul a fölismert állomány és járulék közül soha sem fogja ez utóbbinak adni az elsőséget de semmiféle nép.

Mondhatnák ellenem, hogy ez igen elvont beszéd, légbe épült vár. Mind türhető ellenvetés, csak igazam legyen. Mind a mellett áll, hogy a bölcsészi gondolkodásba, kivált nálunk, szivesen vegyül be a nemzeti töprengés, óvakodás. E tekintetben legsajátságosabb nézetet Szontagh Gusztávnál ismérek, még a Propylaeumokból, hol a magyar filozofia megállapitása körül elmélkedvén igy szól: ha a kellő „föltételeket teljesitendjük akkor saját, önálló, akkor magyar filozofiával fogunk birni: azaz tárgyra ugyan nem, de szellemre s előadásra a többi müvelt nemzetekéitől különbözővel, ugy, mint a nyelvszokás megkülönbözteti a német filozofiát a francziától, ezt pedig az angoltól stb. mert minden nemzeteknek képzet módja mint az egyedeké, különböző.“ (280. l.) – Utóbb igy folytatja: „hazánk földe dél és éjszak között a középvonalon terül el, s nemzetünk szellemében az érzékiség és ész közt ritka egyensuly találtató, melynél fogva félszeg empirikai vagy raczionalisztikai kicsapongásokra nem lehet hajlandó (281. l.). Ugyanezen nézet hiven másoltatik elénk ismét ő nála, midőn az egyezményes bölcsészetről ir, állitván, hogy ez más kutfőből nem is eredhet, mint saját nemzeti szellemünkből, a mennyiben hazánk emlitett égalji helyzeténél fogva, a mi kedélyünkben „szerencsés arány s összehangzás van az érzékiség, érzemény és ész közt“ (7. l.).

Fölkérem az olvasót, hogy kisérjen figyelmével. – A mennyiben ritka egyensuly, szerencsés arány s összehangzás mondatik lelki tehetségeink között, legelsőbb is kérdés támadhat iránta: nem válik-e kivételessé a magyar elme épen az által, mint a kender vagy más növény a föld után? Ha már ezen arány vagy egyensuly elménk javára van, s előnyössé tesz bennünket valamely talpra esett bölcsészet birásában: miért nem tüntettük ki eddig magunkat tudomány, ipar, mesterség stb. minden ágaiban a müveltségnek? Ha tán nem üt ki előnyünkre, akkor ne emlegessük, mert megint Jornandest fogunk, a ki hun eleinket nem is tartá emberi fajnak. – Van a német embernek esze? tudakozá egy könnyelmü franczia régen. – De továbbá legyen az a szerencsés arány és összehangzás tény, abból más nem következik, mint hogy az ugy van; mert az egész égalji fekvés oly bizonytalan fölvét, melynek igazsága egy pár évnél tovább ki nem állja; számtalan mellékkörülmények dolgozván körülötte. Ha ezen égalj csakugyan oly erős befolyásu, meg kellene látszani nyomának a történetből, mely szerint minden fajta nép, mely itt hosszabb ideig élt, megkapá ama szerencsés arányt, s összehangzást elmei tehetségeire nézve, mikor nagyszerü fölfedezéssel örvendeztethetők vala meg a világot, ha a kozmikai viszonyoknak a föld ezen pontján oly hatékony voltát bizonyithatók be. – Utoljára az arány és összehangzás oly kategória, mely szerint a lélek nem a maga lényegében fogatik fel, hanem inkább anyagi módra, s külsőlegesen. Ez ellene van a lélek állományiságának; s arányról az elme tehetségeinél csak beteg állapotban lehet szólani, midőn mintegy fensőbb fokról alábbira sülyed a lélek, s oda esik a külső befolyások, körülmények urasága alá; különben az oly élő, eleven egység, mely szerint ellenére van minden olyas felfogás, mintha külön, önállókul nézhető erők vagy tehetségekből, vagy épen vegyülékből, melyek egymáshoz igy vagy amugy aránylanak, állana. Bármennyire alaposnak látszik is azért az égalj utáni arány felhozása, ez magában igen kevés a tömérdek összemunkáló befolyások nagy seregéből, melyek előszámlálása nem is a bölcsész dolga. A mi pedig az arányt, összehangzást illeti, mindkettő alrendü kategória és megjárja például a tapasztalatiság világában, hol fődolog a mennyiség, ezeknek egymáshozi viszonya, mit legjobban fejezünk ki számokkal. Lehet példaul a magyar szellemben arány az ész és érzék között akkor is, ha kevesebb eszünk van mint másnak, mert akkor érzékünk is kevesebb; mikor változván egyik oldal, változni kell a másiknak is; és az arány mégis ugyanaz marad, p. 4: 8 = 16: 32. Itt az arány egy, a különböző oldalak mellett is, azaz semmit se mond. Hasonlóul szinte gyönge kategória az öszhangzás, a lelki tehetségekre alkalmazva. – A öszhangzás tulajdonkép a különbözők egymáshoz tartozása, egymássali egyezése. Azért helyén van szinek, hangok ellentétei s összeegyezésénél. A szellem és tehetségei, t. i. az ész, érzékiség más nemü ellentétek; itt mindegyik ellentét a másikat is magában foglalja; más szóval: eszmei a viszony, mert nincs oly egyes tehetsége szellemünknek, hogy munkásságában ott nem volna mindig az egész lélek, akár itél, akár emlékezik stb. A sulyegyen épen alkalmatlan, ide nem való kifejezés; népszerűnek talán népszerü, de semmi esetre sem bölcsészi.

De legvastagabb tévedés mégis ott mutatkozik Szontagh beszédében, a hol azt irja, hogy minden nemzet képzetmódja különböző levén, birhat is különböző filozofiával mindegyik. E ponton ismét le kell mondanom minden kedvező czimről az alaposságon kivül, ha szinte unalmas lennék is. Abból, hogy minden nemzet képzetmódja különböző, nem az következik, hogy külön filozofiája is legyen, hanem az, hogy különböző nyelve; a minthogy ugy is van. Honnan tehát Sz. tévedése? Onnan, hogy a képzetet a gondolat helyére emeli, s a bölcsészet alapjaul veti; holott a képzet épen azért képzet, hogy azt a mi magában egy és ugyanaz, különbözőleg tudja előállitani; p. ezen gondolatot: szellem, a latin és magyar nyelv a szél fuvásának külső jelensége után adja elő; a német pedig Geist-nak mondja talán eredeti s nem átvitt értelmű szóval. Igy a hegy, latinul (mons), talán a franczia monter (fölmegy) igével rokonosan azon képzettől van véve, hogy föl kell reá menni, a német Berg talán a bergen, verbergen (elrejt) igével rokonos, mit én tudom? de azt látom, hogy ugyanazon tárgyat különböző oldal vagy szempontbul nevezték el a nyelvek különbözőleg, máskép az egész világ nyelve egy volna; a minthogy a rokonság épen a képzetek olykori lehető egyezésébül ered, okvetlenül; mert a különbség nem általános, ugyanazért a képzetek össze is jöhetnek; például ha nyelvünk a némettel összevág a dolgok lényegének a volt, Wesen (gewesen) rokon nyelvtani alaku, értelmű szók visszaadásában; ha eszik, essen egymással külsőleg is egyezők, stb. – Innen igen természetesen lehet szólni valamely nyelvnek bölcsészetre, poezisra való kisebb nagyobb hajlamáról a szerint, a mint észi vagy érzéki, lényeges vagy látszati oldalt és szempontot emel ki egyes szavaival a dologból, melynek nevet ad, s melynek, mint tudatik, többféle jegyei, mondományai lehetnek s vannak.

A képzetnek a gondolattali fölcserélése igen fontos az egyetemes bölcsészeti müvelődésre nézve; s a bölcsészetnek, mint tudománynak, szemrehányásul felhordott érthetlensége, homálykeresési büne innen ered. Azonban ki tehet róla, hogy a dolgokon nemcsak képzet lebeg, hanem gondolat, azaz törvény, lényeg is dul és forr bennök? Ki tehet róla, ha valamely bölcsészeti felekezet meg van győződve felőle hogy a tárgyakról csak azt lehet tudni: mi viszonyban vannak hozzánk, és nem semmit arról: mik azok magokban, mi az ő voltjok, mint ezt a kanti bölcsészet némelyek szerint oly világosan kideritette. A bölcsészet homályt nem keres, hanem mind a mellett nehezen érthető, mert kevés embernek van hozzá feje, hogy a gondolatot tisztán, nem odavaló vegyülék nélkül meg tudja ragadni s tartani. Ha pedig valaki nagyon könnyen akar végezni vele: példák mutatják, minő sarkalatosan téved. Mert a bölcsészet tárgya a gondolat; mi egyenlően fejlődik minden népnél; igy ha tárgyára nézve, mint Szontagh is mondja, nincs magyar azaz nemzeti bölcsészet, az a kérdés: bölcsészet-e oly tanitmány, mely nem a bölcsészet tárgyával foglalkozik; s érdemli-e az, hogy a nemzetiségi jelző több legyen rajta gunyévnél, czifra szónál? Más szóval: lehete tárgyán kivül vagy inkább tárgya nélkül a bölcsészet akár német, akár franczia, akár angol stb.?

Mi játszik hát oly lidérczi játékot bölcsészeinkkel, hogy mint Hetényi ugy Szontagh is ekképen tanitanak: van egyéni, van nemzeti és van világfilozofia? – Az utóbbi bölcsész e tekintetben igy fejti ki nézetét: ha az öngondolkodó ember önmagát el akarván határozni, szükségkép bölcselkedik: az ez uton támadt filozofiai meggyőződése egyéni filozofiája. Nemzet egyénekből áll, és pedig föld, éghajlat, történet, állodalmi formák és százados szokások befolyásánál fogva magát más nemzetektől némi saját közös jellem által megkülönböztető egyénekből, mely sajátság bölcselkedésökre sem maradhat hatás nélkül, mit a tapasztalás is kétségtelenné tesz, bizonyitván, mikép van filozofiája a gyakorlati szellemü angolnak: a skot iskola (talán inkább a locke-i?); az életrevaló francziának az ekklekticzizmus; a német szobatudósok filozofiája pedig életben is oly hasznavehetlen mint önmagok. Van tehát nemzeti filozofia is, és pedig nemcsak nyelvre de szellemre is különböző. Ezt az irodalmi történet is elisméri, angol, franczia, német stb. filozofiáról beszélvén. Mivel pedig az emberi természet lényegre nézve egy, s ugyanaz minden emberben és minden nemzetben, és egy s ugyanaz az igazság is lényeges tartalmára, azaz egyetemes igazságaira nézve: ez oknál fogva minden igaz egyéni, s nemzeti filozofiának is lényeges tartalmára nézve egynek s ugyanannak, tehát világfilozofiának kell lenni[12].

Más szókkal: az egyetemes igazság, a lényeges tartalom egy és ugyanaz minden egyénben, nemzetben, s ez világfilozofia is; a mi pedig nem lényeges, az nem is filozofia sem egyénben sem nemzetben; annálfogva apródonként s a müveltség eléhaladásával le is hull, mint a kaczagány, az ivadékokról, kik a szerint vesznek fel uj módokat életben, viseletben, gondolkodásban, a mint szorosabban ragaszkodnak a tudat eszméjéhez, az emberi lélek lényeges tartalmához, vagy nem; a mint mélyebben kutatják az igazság megalapitását vagy elfogadják, mint készet, készen levőt további vizsgálat nélkül más hitelére, tekintélyére; mikor nem a bölcsészet tárgya más, mert ez ugyanaz és egy mindig, hanem felfogási módja, ez pedig egyre megy ki a Sz. által ugynevezett képzetmóddal, miről már feljebb szólottam.

Tehát az játszik efféle lidérczi játékot bölcsészeinkkel, hogy a mit csak gondolat és fogalom alakjában bir a tudalom mint tartalmat és lényeget; a képzet alakjában is birni akarják szinről szinre, mikép birják azok neveit a nyelvben, a szókban, vagy birni akarják a szint a szivárvány változatai, veres, zöld stb. nélkül. Továbbá az játszik lidérczi játékot, hogy a különösséget, minő a nemzetiség, egyetemessé ohajtják tenni, midőn bölcsészetre is át viszik, mely pedig egyetemes igazságok tudománya. E részben, bármint törjük is fejünket, a dolgok rendin nem segithetünk; ugyanazért hasztalan keressük a bölcsészetet egy vagy más nemzetnél, mert azt egyik sem müvelte ki maga, hanem a többivel együtt; s ugy a mint ma történeti fejlődésében előttünk áll, nem egyes hanem valamennyi müvelt nép csinálmánya. Igy az egész nemzeti bölcsészet kérdése csak mint kezdet vagy folytatás található fel a tudomány történetében. Ha tehát mondatik: van görög, franczia, angol, német stb. bölcsészet, ez nem azt teszi, mint a lélektani uton járó filozofok akarják, hogy talán eme nemzetek oly saját bölcsészettel élnének, minő nyelvök, hanem azt, hogy bizonyos mértékig, többé kevésbbé volt befolyásuk a tudomány fejlesztésére, virágoztatására. Mi ránk nézve sem az következik, hogy tehát legyen magyar bölcsészet is, hanem az, hogy szellemi becsünk, s nemzeti méltóságunk tekintetéből, az igazság iránti hódolatból igyekezzünk befolyni az isteni és emberi dolgok isméretének tudományába, s helyet foglalni a gondolkodó, eszmélkedő népek között. Ekkor ki fog nyilvánulni: minő lényeges adalékkal járultunk a szellem országának müveléséhez s ekkor és ennyiben lesz magyar bölcsészet, mint van görög, franczia, angol, német stb.; leszen a nyelv mint közeg által, mely épen arra való, hogy szellemi kötelék létére ne csak az egy sorsu és vérü nép vagy nemzet tagjait kösse össze, hanem az isméretek csatornáján az emberiséggel is egyesitsen. A nyelv az a csodálatos eszköz, melyen a nemzeti különösségek közé mind jobban oltatnak be a cselekvés, a gondolkodás egyetemes módjai; csak az a nyelv mondható igazán müveltnek, mely különös létére is fölvette magába az egyetemes eléhaladást; igy valódi egyetemességre fokozta fel a nemzeti különösséget; mikor lesz a nemzet, minden sajátságának, egyéniségének megtartása mellett is a szó igaz értelmében müvelt, pallérozott. És ez a nemzeti egyéniség egyetemessége.

VII.

Adjuk meg a történetnek is a maga követelését, ha csakugyan tanit nemzeti bölcsészetről. – A történet hely és időszerü tények közlője, s nem vét önrendeltetése ellen, ha emlit bölcsészetet angol, franczia, német földön; igy lehet arról beszélnie magyar hazánk multjában is. De a különbség minden hasonlat mellett is roppant elütő. Mert idehaza a gondolat tudományának müvelése alig volt egyéb, mint a külföldrül való betelepitése az időnkint feltünt ujabb ujabb mozzanatoknak a legujabb korig, midőn Berlin adja bölcsészetünket egy részről, vagy a skot föld száz esztendő előtti bölcsészetét ajánlgatják, ültetgetik át más részről. Nekem ez ellen semmi kifogásom; jőjön az isméret akárhonnan, csak jőjön. De van ám kifogásom ama ferde és hiányos egyoldaluság ellen, mely szerint a bölcsészetnek határ iratik, mint az országnak.

Sem az angol, sem a franczia, sem a német, vagy akármely más nemzet sem tön egyebet, mint forgott a gondolat müvelése körül – bizonyos eszmefokozat vagy kategóriák szerint; és igy minden nemzet bölcselkedése nagy közös együvé munkálás a bölcsészet templomának fölépitéséhez, nem valami különös nemzeti ösztön, hajlam után, hanem az emberi ész egyetemességénél fogva. Szerintem ugy nem található bölcsészeti nemzet, mikép nem talalható nemzeti bölcsészet. Ismérjük a régi logikában a kantféle kategóriákat: mennyiség, minőség, viszony, észvisszony. Tanultuk volt, hogy a gondolat ezen fokozatokat szokta megfutni az emberi tudalomban; és hallottuk, hogy példaul Kant fölülemelkedett a „quantitás“ kategóriáján a „relatióig“ de a „modalitáshoz“ már nem birt feljutni. Ki volt jelölve előttünk, hogy például az angol bölcsészi szellem a quantitás szerinti, vagy mert ez a kategória a tapasztalatiság világában szerepel főkép, a tapasztalati, érzéki bölcselkedést fejtette ki legjobban Locke hires munkája által; mig a franczia inkább a „qualitás“ kategóriáján lelte föl magát Cartes eszmeiségével; igy tovább az eszmei és tapasztalati oldalnak együttes, vagy különös müvelése által fejlett, fejlett a gondolat s emelkedett azon fokozatra, hogy a tárgyakban levő viszony kiemelése volt fő, p. az állomány és járulék kategóriájával, Spinoza szerint, mi annyit tesz, hogy Locke a mennyiség, Cartes a miség, Spinoza pedig az állomány és járulék szempontjából kezdettek bölcselkedni; vagyis egyik egy, másik más fokon müvelte a bölcsészetet.

Igy tanultuk ezt valaha még az iskolában; igy kellett tanulni; és csak ez a helyes felfogás, ez a biztos kiindulási pont. – Ha már a nemzeti bölcsészet önálló, történetileg külön váló szellemi munkásságul nézetik: ám legyen; érjen, a mit érhet; de annyit tudok, hogy nemcsak az angolnak volt képessége a tárgyakat quantitás, azaz érzéktapasztalati uton müvelni, hanem akármely népnek; s müvelte is a franczia, szinte a legvastagabb materializmusig. Ha tehát angol bölcsészetről van szó, ez anyit tesz: az angol bizonyos fokig müvelte a gondolatot, vagy ennek tudományát történetileg. És pedig ugy látszik, hogy ez idő szerint leghajlandóbb az igazságot érzéktapasztalati uton megállapitani. Megállapitja-e, más kérdés; mert Locke tanát megdönté Hume stb. – Ha franczia bölcsészetről van szó, mondhatjuk: miszerint ez az angol tudományt tulságig vitte a mult században, mint mai nap talán a német eszmeiséget fesziti a végső határokig társadalmi bölcsészetében. Igy lesz-e mindig vagy nem, azaz megmarad-e ugy bölcsészete mint nemzetisége mellett, kétlem; de hát oda lesz-e nemzetisége, ha müvelődése változtával, más fokra jutásával bölcsészete is változik? Épen nem, mert bölcsészet és nemzetiség nem egy. Különben Locke-kal, Hume-mal, Reid-del mindig mássá kellett volna lenni az angol nemzetiségnek, épen ugy mint mássá a francziának Cartes, Condillac és legujabban Leroux Péterrel.

Egyébiránt nincs, nem képzelhető oly egyoldaluság vagy tulajdonkép egyenruhai szabatosság, hogy egy nemzet igy és nem amugy is gondolkoznék. Ott van a német idealizmus mellett ennek tagadása épugy, mint az ekklekticzizmusnak czáfolata a francziáknál; ott van az angol Reid, Battie és Oswald józan észi bölcsészetének legerősebb lerontása magában az angol irodalomban Pristley s mások által. Szerencse, mond Leroux, hogy Cartes spiritualizmusa ellenére feljött Gassendi, s megtartá a testet. A mi magyar irodalmunk, minden kicsisége mellett sem lehet oly egyoldalu, hogy kizárólag csatlakozzék ide vagy oda; mert a bölcsészet nem oly kész jószág, mint az „egyszer egy“; hanem élő elevenség a lelkekben, a szellemekben uj meg uj nyilatkozásokkal a nélkül, hogy magáról lemondana, s minden uj alakulásokban ne magát szülemlené ujra ismét, meg ismét. – Ide vágó példa volna már név szerint az, mi a gazdálkodás külön ágaiban itt vagy ott üzetik. Igaz, hogy az angol pompás marhatartó, és a marhatartás egyik ága a gazdászatnak. Igaz, hogy Hollandiában roppant előmenetelt vön a kertmüvelés, Lombardiában a csatornázás, selyemtermelés stb. effélék. De ez csak ennyit tesz: Lombardia ebben, Hollandia abban, Angolország amabban tünteti ki gazdászatát. Vajjon ezek közül akármelyikben külön áll-e a gazdászat? Sohasem, hanem a gazdászat magában foglalja mindegyiket. A gazdászat már mint tudomány nem abban áll, hogy a marhatartást s ennek minden csinját, binját kimeriti, hanem abban, hogy a csatornázást, a kertmüvelést, selyemtermelést, vaj és tejgazdálkodást is és még sok tömérdek is-eket befoglalja, tárgyalja stb. Hasonlóul ha nekünk a bölcsészet mint tudomány csak oly mértékben ajánltatik mint a hogy azt akár Angol, akár Franczia, akár Németország kimüvelte, tehát a nemzetiség ostyájában: akkor nem kapunk egyebet résznél, töredéknél. Töredékesség után csak a törpék nagyok.

Mégis a lélektani módszer bölcsészei ekkép okoskodnak: ha van görög, angol, franczia, német bölcsészet, azaz ha nemzetiség szerint birható ez a tudomány: miért ne lehetne magyar bölcsészet is, hiszen a magyar szintén egy saját nemzet? De ezt igy lehetne folytatni: ha van római, arab szám, miért ne lehetne angol, német s magyar is? Hasonlóul lehetne mondani: amerikai gőz, mert a gőz erejét amerikai ember tette világhirüvé s használatuvá; amerikai villany, mert amerikai ember ragadta ki égből a villanyt; továbbá olasz delejtü, mert Olaszországban találták fel azt; lengyel naprendszer, mivel Kopernik lengyel volt stb. Azonban, miután a római számjegygyel alig mehetünk tovább, mint a tiz ujjunkkal, az arab szám pedig sokkal több munkálatra elegendő: Róma számjegye akár ne is volna. Hasonlóul: mi köze a villanynak, delejtünek a nemzetiséggel?

Mindezek ellenére a nemzetiség csatornáján veszélyes előtitéletek nyomakodtak be hozzánk a bölcsészet dolgában. Az angol persze és franczia iparos, gazdag nemzet; van politikai ereje, nagysága, tekintélye, mert, ugy mondják bölcsészeink, szereti a gyakorlati müveltséget, a produktiv isméreteket; s mindezt a józan filozofiának köszönheti. Ez a tétel azért nem bizonyit semmit, mert nagyon sokat akar bizonyitani. Épen ily okon lehetne felhozni a khinai népet, mely sokkal régibb mint az angol, és a mi fődolog, nem is keresztyén, mind a mellett porczellánt, szőnyeget pompásan tud késziteni, hihetőleg mert nem él (vagy akár ha él is!) az idealizmussal. – Azonban ne feszitsük ennyire a nemzetiséget. Sok történhetik az életben a bölcsészet minden hire tudta nélkül. S ha oly messzi viszszük a bölcsészet felelősségét, nem tudom, hol állapodunk meg vele. Mert a produktiv tapasztalati isméretek kutatása is lehet olykor veszélyes, széditő, legalább azon bölcsészet szempontjából, mely az életrevalóságot, s gyakorlatiságot papolja, s ebben különösen az angolokat dicséri. Az angol igen derék nép, mind a mellett oly impraktikus vállalatra is veti fejét, minőtül a becsületes magyar ember nem magát, hanem jó házi kutyáját is óná. Már nevezetesen, minek küld ő hajókat oda a jéghegyek közé, az éjszaki sarktenger kikémlésére. Nem hallotta-e, hogy ott megfagy a lehellet is! Hát azt a Nilus forrását minek fürkészik egyre? Nem elégszenek meg vele, hogy utoljára is van olyan folyóvizök belőle, melyet gőzöseikkel föl s alá szeldelhetnek. Bizony, mondhatná a magyar egyezményes bölcsész, az angol nép igen szellengő nép, felhősdi számitó; nem tudja a maga hasznát, midőn ily sükerülhetlen járatokra költ. Nem régen is alig találtak egy darabkát azon vállalkozó tengerészek bakancsából, kik oly messzi mentek a jeges tengerbe, hogy desperáczióbul utoljára egymást ették meg.

Tréfa vagy komolyság? A mint bölcsészeinknek elhatározni tetszik. – Nem ugy, urak! Az isméret mindig isméret, legyen akár tapasztalati, akár eszmei. A földsarkak rejtelmeit közvetlen nézlés, tapasztalás után megközeliteni oly szent, bár még eddig sükertelen ügyekezet, mint az elmélődő szobatudósé, midőn a szellem országát vizsgálja, korlátait feszíti, s a lehetlennek látszót lehetőségre, megadásra szólitja fel. – Az isméret becses jószág, csak az a baj, hogy szerzését nem egyformán birja minden nép s minden egyén anyagilag is segiteni, előmozditani Nem akarom védeni az e szempontból üldözött németet, olaszt; nagyobb az ő bajok, mint hogy az én védelmem orvosolhatná; s mélyebb, mint hogy minden, a ki felettök itél, megmérhetné; és mégis van olyan ága az isméretnek, melyben e két nép volt az emberiség tanitója.