Part 15
«Ti hitetlen kutyák! Majd elbujtok egérlyukaitokba, ürgének születtek! Ha van közöttetek embernek való ember, küldjétek ide elém; csapjunk össze egy szál karddal! No hát van-e ember a székelyek közt!»
Ember volt biz elég, de óriás nem volt. Azok rég kihaltak már a nagy Czohárdról, a hol legutoljára laktak. Ki mérkőznék össze egy ilyen nagy bolond hustoronynyal, a kinek a pallosát más Isten teremtése két kézzel sem tudja megemelni.
Pedig hát nagy szégyen lesz, ha a kérkedő góliáthtal nem tudnak senkit szembeállítani.
Egyik a másikra nézett; de csak egyiknek sem akaródzott a kardját összepróbálni a murzáéval. Hosszabb az valamennyiénél.
– Hej édes jó öcsém, vitéz Damokos Tamás kapitány uram. Csak neked kell ezzel a csodával összeakaszkodnod! Mondá Czirjék Boldizsár a főkapitánynak.
A többi hadnagyok is mind neki esének: «te vívhatsz meg vele, senki más.»
Damokos Tamás látta, hogy ezt a harczot nem kerülheti ki.
És akkor erre az emlékezetes mondásra fakadt, a mi fel van jegyezve a Damokos-család hagyományaiban.
«Héj becsület, becsület! Ha te nem volnál, nem kellene én nekem most meghalnom!»
S mondván, kirántá a kardját, eláldotta ennek a világnak keserüségét nagy búbánatában, «aztán köszöntsétek a feleségemet, meg a két kis árvámat!» És most «segíts uram Jézus!» azzal a lovát megsarkantyuzva, kiugratott a homloksorból a síkság közepére, Bozdurgán murzával szembeiramodvást.
Amint a murza meglátta a feléje vágtatót, megismerte az elcsufolt orczájáról a kiszabadult rabját s rárivalt csufondárosan:
– Hát te hogy szöktél meg a csávagödörből, Tamás a Damokosok között? Tán biz a feleségem bocsátott szabadon? Te világcsaló hazug! Nojszen. Voltam a gyulafehérvári nagy medreszben: kerestem a huszonnyolcz övet, a kiről te mčhdruli ábéczét tanultál; egyet sem találtam; no majd oda haza esztrengára veszem a kadinát, hogy mint jutottál az ő öveihez? Most pedig csak gyere ide a kezem ügyébe, hadd hasítlak kettőbe. Az egyik feledet a magad feleségének, a másikat az enyémnek! Ha olyan nagyon szerettek, osztozzanak rajtad.
Azzal felemelte faágvastagságú karjával magasra azt a széles pallost, a mi egy bikát is képes kettészelni s csak úgy forgatta a feje fölött, mintha nádszál volna. Úgy várta be a reárohanó Damokos Tamást.
Hanem hát meglehet, hogy az ilyen nagy testnél nem olyan nagyon gyors az agy és a kar közötti összeműködés, mint a kisebb termetűnél, a míg az ő feje azt mondja a kezének: «vágj», míg az ezt megteszi, az alatt a tömzsi régen odavágott: Damokos Tamásnak az éles szablyája csak egy villámlásnyi kis idővel elébb csapott le hamarább a Buzdurgán nyakára, mielőtt annak a palosa ő reá alázúdult volna, de olyan szerencsétlenül talált neki oda, hogy a hordónyi nagy fő csak lerepült az óriás válla közül s a mint talpra esék a földön, nagy mordiásan összehuzta a szemöldökeit, fintorgatta az orrát s nagyokat pillogatott meredező szemeivel, a szája tátogott hozzá, mintha szemrehányásokat tenne: «Ej Damokos Tamás, ezt nem vártam tőled!»
A fejnélküli test pedig, megfordulván a lovával, elkezdett szaladni vissza a tatár tábor felé, szokása szerint a két földig érő lábával is segítve nyargalni az alatta futó lónak. Az öklébe szorított pallos egyre csapkodott a levegőbe jobbra-balra, mint a bomlott szélmalomszárny. A tatárság erre a látványra úgy megijedt, hogy hátat fordított, elfutott világgá, ott hagyva a székelyeknek az egész prédáját s pányvára fűzött rabjait valamennyit.
Azok között megtalálta Damokos Tamás Apor István uramat is. De nem tett neki semmi szemrehányást, csak azt tanácsolá, hogy máskor legyen Istennel s ne kivánja a felebarátja romlását.
Ekkor aztán a várát is visszafoglalta Tamás, de az olyan rongált állapotban volt, hogy meg nem maradhatott benne, hanem elvitte családját Alsó-Csernátonba, az ősi lakházába. Most is ottan laknak az ivadékai. Mind olyan derék emberek, mint ő volt, meg a felesége.
*
Nem sokára a török szultán kihozá tatár rabságból az egész fogoly magyarságot, vezérükkel, Kemény Jánossal egyetemben, a kit egyúttal megtett Erdély fejedelmének.
És így beteljesült az égi jóslat a négy vak nappal, hogy Erdélynek négy fejedelme fog lenni egyszerre.
Két év mulva mind a négy elmult: három csatákban esett el.
Szegény Erdély, de sokat szenvedett!
De fennmaradt a családi hagyományok között, a székely nép ajkain, Damokos Tamásnak az a jellemző mondása: «hej becsület! becsület! ha te nem volnál, nem kellene én nekem most meghalnom!»
És aztán az olyan vágást, a milyennel Tamás Buzdurgán murzát elbocsátá a világról, máig is úgy hivják, hogy «Damokos-vágás».
Adjon Isten mindenkinek belőle, a ki megérdemli!
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Az akkoriban dívó néphit szerint a legfélelmesebb réme volt a csik-szeredai völgynek a «Simó Péter», egy nagy fekete óriás, a ki az éjjeli utazók szekereire felült, s gazdáikat birkózni hivta az ólomszérüre.]
[Footnote 2: Hát ezt ki tudja, hogy mi?]
[Footnote 3: Igazolja ezt a krimiai rab uraknak egy levele 1658. május elejéről, melyet Rákóczy Györgyhöz irtak, elpanaszolván, hogy két társukat erős eskü mellett elbocsáták az uraik, hogy hazamenvén Erdélybe, mind magukért, mind rabul maradt társaikért a váltságdíjat meghozzák. De azok hitszegően elmaradtak. «Immár pediglen a terminus elmulván, minket szegény megnyomorodott rabokat érettek rontnak, vernek, kinoznak és keservesen csigázván, orr-, fülmetéléssel, fogkivonással, szemeink kivájatásával fenyegetnek, ha vissza nem jönnek: kiért az Ur Isten erős haragját rájuk bocsátani fogja (a szökevényekre). Mert mikoron kibocsátották volt őket, erős hittel igen esküdtenek, hogy az élő Isten őket, ha kötéseknek nem állanak, semminemű dolgaikban meg ne segítse, sőt Istennek minden áldása fejeiken átok legyen és a gyermekeiket is az átok és Istennek rettenetes haragja, mint az ég a földet, úgy borítsa be: sőt ha meghalnának is, az testeket az földnek gyomra kiokádja és lelkek itéletnapig se mennyországban, se pokolban ne mehessen! Mégis az napjára be nem jövének az hamishitű istentelen, minket nyomorgattató és örökkévaló rabságba borító emberek…»
Ezen levélben Damokos is fel van említve a sanyargatott rabok között: tévedésből Péter keresztnévvel, de a családi okmányok és Kemény János fejedelem levele, melyet Tamás is aláirt, ez utóbbit igazolják.
L. Történeti tár 1882., IV. füzet, 614. l.]
TARTALOM.
A csernátoni ezermester 1 A Csetátye Drakuluj 9 A Mikó-Ujvári ágyuk 17 Benn az ellenség a várban 28 Buzdurgán 32 Kalme 42 Hogy hozzák tánczba a törököt? 68 Munduka Ravasel 78 A csodatevő kigyókő 92 A négyezer özvegyasszony ostroma 100 A szerelem boszuja 133 Az egérfogó 156 A dráku popi 169 Van Isten a föld alatt is! 177 Asszonyok versenye 182 A Damokos-vágás 189
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
13 |vísszajönnek, fölülről |visszajönnek, fölülről
40 |Utik verik? |Ütik verik?
48 |Orülök, ha kivált |Örülök, ha kivált
78 |Tomasius Damokos de Newtood.» |«Tomasius Damokos de Newtood.»
80 |kecske a káposztával! |kecske a káposztával!»
146 |egy csomóban. |egy csomóban.»
152 |purgatoriumnál. |purgatoriumnál.»
183 |ez itten! |ez itten!»
186 |szivem bálványa! |szivem bálványa!»
187 |ki ltá Damokos |kiáltá Damokos
195 |A csernátoni ezermester 2 |A csernátoni ezermester 1]