Part 8

Némellyek pedig a’ gondviselés hatalmában lévén, az esetek sorát felmúlják, ezek pedig azok, mellyek az első istenességhez csatolva állandóan határozva lévén, a’ véletlen mozdulás rendét meghaladják. Mert valamint a’ kerekek közül, mellyek azon egy sark körül forganak, melly legbelsőbb, az közelit a’ közép egyszerü voltához, és a’ többi külsőnek mint egy sarka, melly körül azok forognak, a’ legkülsőbb pedig, a’ melly nagyobb kerületben pörög, a’ mennyire távozik a’ közép pont egyszerüségétől, annyira nagyobb helyekre terjeszkedik, a’ mi pedig a’ közép ponthoz csatolja magát, és vele társasúl, egyszerűségre szorítatik, és igy szét folyni, és oszolni megszünt. Hason módon a’ mi az első eszmétől távozik, nagyobb esetek csatolásába vonódik, ’s annál mentebb és szabadabb az esettől, mennél közelebb jut a’ szerek sarkához. Hogyha a’ fenső ész erősségihez vonul, mozgással szükölködvén, az eseti kénytelenséget felmúlja. Valamint van tehát az értelemhez az okoskodás, a’ hoz, mi létez, az, mi születik, az örökséghez az üdő, a’ pont közepéhez a’ kör; úgy van az eset mozgó sora is a’ gondviselés állandó egyszerűségéhez. Ezen sorozat mozgatja az eget, és csillagokat, az elemeket egymásközt mérsékeli, ’s egymásutáni változattal ált alakítja: ugyan az a’ születendőket, ’s haldoklókat, a’ hason szülemény, ’s magvak növekedése által megújítja: ez, az emberek műveit, és sorsait az okok oszolhatlan csatjával öszve foglalja, mellyek, mivel hogy a’ halhatlan gondviselés eredetéből származnak, hogy ők is változatlanok legyenek szükséges. A’ szerek, csak akkor igazgattatnak leg jobban, ha az Isteni észben maradt egyszerüség azokat elkerülhetlen rendbe szedi: ez a’ rend pedig a’ változó, különben is könnyen folyó szereket tulajdon változhatlanságával zabolázza. Ebből történik, hogy ámbár tinektek, ezen rendet épen nem érthetvén, mindenek öszve zavarva lenni látszatnak; még is az ő jóra igazgató módja intéz mindent: mert nincs semmi, a’ mit a’ rosz okáért még a’ gonoszok is mivelnének, kiket, mint meg van mutatva, javakat keresvén, a’ rosz tévedés elfordít, nehogy a’ rend, a’ leg főbb jónak sarkából eredvén, az ő eredetétől valakit elcsavarítson, mellyik lehet igaztalanabb zavar, mint az, hogy a’ jámborokkal, mind rosszak, mind jók történjenek, a’ rosszaknak szinte mind kivánatos, mind pedig gyülöletes sorsuk legyen? Valjon tehát az emberek azon épséggel birnak-e, hogy a’ kiket jóknak, és gonoszoknak vélnek, ugyan ollyanoknak kellessék lenniök, a’ millyeneknek vélettek? sőtt éppen itt ütköznek öszve az emberek itéletei; és a’ kiket némellyek jutalomra, mások büntetésre vélnek érdemeseknek.

De engedjük meg, hogy valaki meg tudja különböztetni a’ jókat, és gonoszokat, láthatja-e azért a’ legbelsőbb mérsékletet; mint a’ testről szokott mondatni, a’ lelkekben is? azért a’ csuda megmarad csuda, ha bár valaki nem tudja is, hogy mért használ némellyeknek édes, másoknak keserű gyógyszer, ’s mért némellyek betegsége gyönge, másoké pedig erős orvossággal gyógyúl. De azt az orvos, a’ ki az egészség, és betegség mérsékletit esméri, éppen nem csudálja. Lehet-e más a’ lelkek egészsége, mint a’ jámborság, ’s betegsége mint az erkölcstelenség? mi pedig más a’ jámborok oltalmazója, és gonoszok üldözője, mint az elmék igazgatója, és mérséklője az Isten? ki mivel a’ gondviselés magas vigyázó tornyából látja, kinek-kinek mi szükséges, meg esméri, és a’ mi hasznos, hozzá alkalmazza. Innét ered az Eset rendének jeles csudája: mivel a’ tudós azt miveli, mit a’ tudatlanok csudálnak. Mert hogy valami keveset, mit az emberi ész el birhat, az Isteni mélységről szóljak, arról, kit te legigazabbnak, és a’ valót leginkább őrzőnek vélsz, a’ mindentúdó gondviselésnek máskép látszik. A’ győzedelmes okok az Istennek tetszenek, és a’ legyőzött, hogy Catonak tetszett, a’ mi barátunk Lucanus bizonyítja. (4.) Itt tehát a’ mit reménységen kivül látsz miveltetni, a’ szerek bizonyos rendin vagyon, a’ te véleményed pedig meg romlott zavarék.

De legyen bár valaki olly jámbor, hogy felőle mind az Isteni, mind az emberi itélet meg eggyezzen; ha ki erőtlen lelkü, és valami kelletlen történik vele, talán megszűnik tisztelni az ártatlanságot, melly által nem tarthatá fenn javait: meg enged neki a’ bölcs sáfár, a’ kit rosszá tehetett a’ szerencsétlenség, ne talán a’ kihez nem illik, szenvedni engedje. Vagyon egy valaki minden erkölcsel teles, szent, és az Istenhez legközelebb is, ezt akár minő veszedelemmel is érínteni tiltja a’ gondviselés, annyira, hogy még testi betegséggel sem engedi gyötörtetni. Mert mint egy valaki nálamnál jelesebb mondá: =a’ szent férfiúnak teste erkölcsökböl épült.= Történik pedig gyakor, hogy a’ jámborokra bizatik a’ dolgok igazgatása, hogy a’ bővelkedő gonoszság elfojtassék, némellyeknek osztogat vegyesen a’ lelkek minémüségéhez, másokat gyötör, nehogy hosszú boldogságban fajtalankodjanak; másokat ismét kemény sorsal enged kinzatni, hogy erkölcseiket a’ béketürés gyakorlatával megerősítsék: mások többet félnek kelletinél, mint szenvedhetnének, mások ismét kelletinél többet megvetnek, mint sem szenvedhetnének, ezeket ön tapasztalásukra szomorítja, búsítja. Némellyek a’ századi tiszteletes hireket dicsőséges halál árával vásárolták, mások kinzással kivívtalanok lévén a’ többieknek példát adtak, hogy az erkölcs legyőzhetlen, a’ mellyek, melly igazán, melly rendesen, és ugyancsak azok javára, a’ kikkel történni látszottak, lettek, semmi kétség sincs; az is pedig, hogy a’ gonoszoknak most szomorító, majd örvendeztető sorsok vagyon, ugyan ezen okokból származik.

A’ szomorítókról’ ugyan senki sem csudálkozik, mivel gonoszságukért arra érdemesek, kiknek bűn díjai mind másokat a’ gonoszságtól elijesztenek, mind pedig a’ kik szenvedik, általuk javulnak; az örvendetesek, jámboroknak nagy tanulmány, hogy mit kellessék az efféle boldogságról itélniök, melly sokszor gonoszoknak is örömest szolgál: a’ mellyben valami rendtartást is hiszek, hogy némellyeknek, olly hanyatló a’ természete, és nyugtalan; hogy őket a’ házi szükség a’ vétkekre is kényteti, ezek betegségét a’ gondvisélés pénz ajándékával gyógyítja. – Ez gonoszsággal mocskolt lelkiesméretit tekéntvén, ’s magához hasonlítván javait, talán megfélemlik, ne hogy javait, mellyekkel vigan él, szomorúan elveszejtse: megjavítja tehát életét, és midőn félti javait elveszteni, elhagyja gonoszságit.

Másokat érdemlett veszedelemre taszított javaik méltatlan szaporítása, némellyeknek engedtetett hatalom másokat büntetni, hogy a’ jámborok a’ jóban, a’ gonoszok pedig a’ büntetésben gyakoroltassanak; mert valamint a’ jámborok, és gonoszok közt nincs szövetség; ugy a’ gonoszok magok közt sem egyezhetnek. (5.) Hogyne? midőn ők ön magokkal sem egyezhetnek, a’ lelki esméretet kinozván vétkeik, és azt mivelik gyakran, a’ mit tévén, nem tettnek kivánnak: miből szokszor a’ főbb gondviselés azt a’ jeles csudát következteti, hogy a’ rosszakat a’ gonoszok magok tegyék jóvá: mert midőn némellyek érdemetleneket látszatnak szenvedni a’ legroszabbaktól, az ártalmasok gyűlölségétől hevülvén vissza térnek az erkölcsre akkor, midőn különözni kivánnak azoktól, kiket gyülöltek. Csak az Isteni erő maga az, minek a’ rosszak is jók, midőn azokat illendően használván, valamelly jónak foganatját létre hozza: mert a’ rend mindeneket egybe foglal úgy, hogy ha a’ kirendelt útról távozik is, ugyan az, ámbár másikba, de csak megint rendbe kerüljön azért; hogy a’ gondviselés Országában semmi vakmerően ne történjék. Nehéz pedig azt meg magyaráznom, és megfejtenem: hogyan kormányoz az Isten mindeneket, nem is lehet az Isteni munkák gépelyét értelemmel meg fogni, vagy szóval magyarázni: elég legyen azt tudni, hogy a’ minden természetek teremtője, az Isten, mindeneket jóra vezetvén rendelget, és midőn azokat, miket teremtett, siet a’ maga hasonlatosságában megtartani; minden rosszat az ő társaságának határából a’ véletlen esetek rende által kiüz.

Ebből történik, hogy a’ melly rosszak e’ földön bőven látszatnak, ha a’ rendelkező gondviselést tekénted, sehol rosszat nem találsz. De látom már régen, hogy te a’ kérdések fejtegetésével terheltetel, és az okoskodás hosszúságával elfáradván, valamelly ének édességét várod; vegyed azért ezt az italt, melly által enyhülve erősebben indulhass a’ következendőkre:

Hogyha kivánod látni hatalmát Te teremtődnek, csendes eszeddel A’ magas, és kék égre tekints; mert Ott van igaz, ’s hű béke divatban: Ő friggyel sok csillagit őrzi, A’ napnak ragyogása tüzével Nem gátol soha holdat utában, Sem mindenség sarka magassán Tul, gyors medvét görbe futásban, Melly nem szok soha vízbe merülni, Bár a’ többit látja le bukni, Fénye világit tengeri síkon. Nem változik a’ rendje üdőnek, Esti setétség mert jele éjnek, Éjen tul hajnalra kelet jön. Így az =örök szeretet viszon, és hív= =Léte örök rendet követ:= (igy már Nincs égben most csillagi verseny) E’ mérséklé egyre hasonló Móddal mindenség elemit, hogy A’ híg szároznak helyet adjon, A’ hideget kapcsolta meleghez, Tűznek lángja magasra repülvén, Földnek terhe alá nehezedjék. Szinte ez okból langya tavasszal Rózsa virág is ajánlja szamatját, Nyár pedig érleli búza kalászát, Ősz is előkerül alma gyümölcsel, Mérsékel telet a’ meleg esső E’ mérsék táplál szaporítva Mindent, a’ mi csak él, ’s leheg itten, Ugyan e’ mindeneket ragad, és rejt Végre halállal, hogy ha születtek. Ő pedig, a’ ki teremté, föntebb Kormányozza világ szereit, mert Bölcs Ura, és forrása, királya, Szent törvénye, birája igaznak. Mellyeket ő mozgásra parancsolt, Vissza terel, tévedni sem enged. Mert egyenes pályát ha csak újra Körbe nem intézget, hamar ismét, Mellyeket itt most foglala rendszer, Válván forrástól elenyésznek. Mindenek a’ szeretetre ügyelnek, És vágynak jó czélra el érni; Mert nem öröklenek ők soha máskép, Ha viszony szeretetből nem akarnak Haza térni urokhoz, ki teremté!

VII. §.

Minden szerencse jó: hasznos lévén a’ jámborok jutalmára, vagy jóság gyakorlatára; a’ gonoszoknak pedig javitására, vagy büntetésére.

Már csak ugyan láthattad mi következik ezekre. Vallyon mi? kérdem. Az, hogy minden sors jó. Hogy történhetik ez? vigyázz, mondá, mivel minden sors vagy vigalmas, vagy keserves; mert jutalmaz, vagy gyakorol jámborokat, vagy pedig javít, vagy büntet gonoszokat, kitetszik, hogy minden sors jó, a’ melly igaznak, vagy hasznosnak tudatik. Ez igen igaz ok, és ha a gondviselést, és esetet tekéntem, mellyet előbb magyaráztál, erős okokon alapult érzelmed. De ha tetszik, azt, a’ mint előbb szóltál, a’ véletlenek közé számítsuk: mit? monda: mivel azt a’ köz beszéd gyakran használja, hogy némellyek sorsa valóban rosz! akarod-e hát, hogy egy kevéssé a’ pór nép szavaival éljünk, ne hogy látszassunk nagyon messze távozni az emberiség szokásitól? A’ mint tetszik felelém. Nemde jónak lenni véled a’ mi hasznos? Ugy van: a’ mi pedig gyakorol, vagy javít, hasznos. Megvallom, mondám, tehát minden sors jó? Miért nem. De ezek azoké, kik vagy az erkölcsben helyezvék, a’ rossz ellen hadat viselnek, vagy a’ bűntől távozván az erkölcs útjára térnek. Nem tagadom. Hát az örvendeteseket, mellyeket jutalomul nyernek a’ jámborok, talán a’ köznép rosznak itéli? Soha sem, sőt a’ mint van, úgy legjobbnak véli. A’ mi keserű, és méltó bűn díjjal a’ rosszakat zabolázza, talán a’ nép jó szerencsének véli? Nem, sőtt inkább, mondám, kigondolhatóképp legrosszabbnak.

Lássad már most, nehogy a’ nép véleményét követvén valami véletlent következtessünk! mit? kérdém. Ezekből, mondá, mellyeket elfogadtunk, következik, hogy azok sorsa, kik erkölcsösök, vagy annak haladásában, vagy birtokában vannak, akár minő a’ sorsok, még is boldog: a’ gonoszságban lévőké pedig legrosszabb.

Ez igaz ugyan, mondám, ambár senki sem meri megvallani. Azért, szóla, a’ bölcs férfiú ugy ne szenvedje kelletlen valahányszor a’ szerencsével küzd: mint nem illik a’ vitéz férfiúhoz haragudni, valahányszor meg dördül a’ tábori zendülés. Mind a’ kettőnek anyaga maga a’ nehézség, ennek dicsősége nevelésére, annak pedig a’ bölcseség megerősítésére. Mert csak ebből neveztetik erőnynek, mivel tulajdon erejében nyugodván lenem győzetik a’ szerencsétlenségtől. Ti sem kivántok gyönyörök által szétoszlani, és bujasággal hervadni az erkölcsi haladásban; hanem minden sorsal keményen csatáztok; ne hogy titeket vagy szomorral le győzzön, vagy vigalommal elrontson. Hathatós erővel tartsátok meg a’ középet. Mind az, a’ mi alatt vagyon, vagy tovább halad, megveti boldogságát, és nincs jutalma munkájának. Kezetekben van, a’ minő sorsot akartok magatoknak alakítani, mert minden sors, melly keserűnek látszik, vagy gyakorol, vagy javít, vagy pedig büntet.

Kétszer öt évig vezeté hadát már A’ Görög vitéz Agamemnon egykor (6.) Troja bástyáin ki boszúlni Ángyát. A’ midőn gátolva hajója széltül Állna: vérrel kérleli a’ Diánát, ’S áldozá ő hah! szomorún leányát, A’ nyakát metszvén Iphigeniának. Könnyezé búsan ha legényeit rég Hős Ulysses, mert azokat megette Mély üregben vad Polyphemus, ezt hát (7.) Majd Ulysses meg boszulá, kiszúrván Egy szemit, most ő vigad a’ boszúlton. Herculest is fáradozási hírlik: (8.) Mert legyőzvén Centaurust erővel, Majd oroszlányt fojt, ’s fel is ölti bőrit, Nyillal ő Stymphál madarit ki irtá, Leste bár sárkány az arany gyümölcsöt Kertben, ő még is ki lopá csalárdul, Cerberust is tartja igája lánczon. A’ saját délczeg paripáji által Vad Diomedest feletette büszkén, Hydra mérgét tűzbe vetette, aztán Megzavart Thetis fia csonka arczal (9.) Part közé simulva leszen folyammá. Föld fiát győzé Lybiaban, el hullt (10.) Cacus, Evander vigad a’ halálán! (11.) Vad kan ő által leve martalékká, Bajnok azt vállán lehozá halomrul, Mellyel aztán tarta eget, ’s be végzé Tetteit: most munka jutalma ég lőn. Rajta hát bátran magas, és erényes Példa ösvényére siessetek! vagy Mit hivalkodtok? megutálva e’ föld Fel visz az égbe!

Jegyzések.

1) Neritius, mellék neve Ulyssesnek, mert Neritiosba született, ez egy tengeri sziget Itaca mellett. Erről sokat lehet gyönyörrel olvasni Dugonics iratiban.

2) Marmaricus Leo. Marmarica tartomány más néven Lybia, Syria, és Aegyptus közt.

3) Bootes, északi két csillag, a’ Görögök Erymanthisnak, a’ Magyarok pedig gönczöl szekerinek nevezik, a’ Latinok, Ursa majornak. Vagyon még kis gönczöl csillagzat is, deákul Ursa minor, görögül Κυνοσȣρα (cynosura): ezek vezérsége alatt hajóztak a’ Görögök, és Phoeniciabéliek a’ közép tengeren, mint Ovid éneklé:

Esse duas Arctos, quarum Cynosura petatur Sidoniis, Helicen graja Carina notet.

_Fast. Lib. III._

4) Julius Caesar, és Pompeius ügye, kik egymásközt háborkodtak.

5) Ama jeles bölcs Seneca mondá hajdan: Pax bonis inter se, mali autem et sibi, et aliis perniciosi. – A’ Jámborok békéje állandó, a’ gonoszok pedig valamint ön magoknak, úgy másoknak is veszedelmesek.

6) Attrides, mellék neve Agamemnon Mycenai Királynak, a’ ki Tróját tíz évig ostromlá, bosszút szomjazván Ilona ángyáért. Virgil.

7) Polyphemus, pokolbéli kovács legény, Neptunusnak fia.

8) Hercules, Jupiter, és Alcmene fia, csudálatos erejű, kiről a’ hajdankor igen sokat regéz, itt Boëthius is némellyeket említ, buzdítván a’ nagy, és rettentő munkára:

Nagy tett halandó ha soha nem lehet! Mert századoknak folyta se gátolá Munkája által, illyre hogy ne Gyujtsa, hevítse, emelje szíved.

_Jeron_.

9) Achelous Aetolia folyóvize Görög országban, Livadia tartományban:

10) Antaeus földnek fia, rettentő nagy óriás volt, kiről azt regélik a’ hajdaniak, hogy minden szemközt jövőt bajvivásra kihívott, és halálig kinzott. A’ megtalált csontjai után Sertorius bizonysága szerént 48 könyöknyi volt magassága. Ezt Hercules többszer földre verte, de látván, hogy mindenkor erősebb kelne fel, a’ légbe felemelvén megfojtá.

11) Cacus hegyi tolvaj, a’ ki húsz ökrét ellopá Evander nek, ezt megölte Hercules.

V. Könyv Tartalma.

Megfejté Boëthius az esetek mivoltát, és hogy azok az Isteni előtudással, és gondviseléssel nem ellenkeznek; tovább, hogy az isteni gondviselés nem ütközik szembe az emberi szabad akarattal, melly öszveköttetett az Isteni előtudással. Ezen előtudás mindent jelenkorban lát, ámbár nálunk embereknél, mint korlátos lényeknél elmúlt, vagy jövendő időben történik; ebből a’ fogamatból fejti meg az örökség mivoltát is.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

I. §.

Mi a’ történet? csudálatos-e az Isteni gondviselés sérelme nélkül?

Elmondá, és beszédét némely más dolgok előhozására, és fejtésére fordítá, akkor én: helyes, és a’ Te méltóságodhoz illendő javaslás; de mit Te régen mondottál, hogy a’ gondviselésről való kérdés több másokkal legyen egybe füződve, azt valósággal is tapasztalom: mert azt kérdem: tartasz-e valamit a’ történet felől, és minek tartod? akkor ő: lekötött igéretemre sietek, úgymond: és az utat, mellyen hazádba vissza vitessél, megnyitom. Ezek ha bár tudomásra hasznosak is; még is feltett czélunk útjától egy kevéssé távoznak, és félő, hogy a’ tévedéstől fáradva, az igaz úton való haladásra elégtelen ne légy. Mit se félj attól, mondám; mert kész nyugalomra válik nékem azokat érteni, mellyekben nagyon gyönyörködöm, ha vetekedésednek minden részeit ingatlan bebizonyítod, a’ többiről már nem lesz kétségem.

Erre ő: engedek neked ugymond, és egyszersmind imigy kezdé: ha valaki a’ vakmerő mozgalomból, és az okok semmi egybe függésitől sem okozott történtet esetnek nevezi, én meg bizonyítom, hogy az eset éppen semmi, ’s azon kivül a’ mit a’ jenlentett dolog teszen, telességgel üres szónak állítom. És ugyan lehet-e helye az esetnek, midőn az Isten mindeneket rendre szorít? mert hogy semmiből semmi sem létezhet, igaz érzemény, mellynek a’ régiek közül még senkisem mondott ellene, ámbár azok ezt nem a’ mivelő okról, hanem az anyagról, az az: minden okok természetiről, mint talp követ állították: de ha semmi okbúl szármoznék valami, az semmiből eredettnek fogna láttatni; ha pedig ez lehetetlen, az sem lehető, hogy ollyan legyen, a’ millyennek határoztuk. Micsoda? mondék, nincs tehát semmi, a’ mit vagy esetnek, vagy szerencsétlenségnek lehessen méltán nevezni? vagyon-e valami, ha bár a’ köz nép előtt titok is, a’ mivel ezen nevezetek meg egyeznek? Az én Aristotelesem azt a’ természet visgálásában rövid, és közelítő okkal meghatározta. Minő módon? szólék: Valahányszor, úgymond, valami a’ szer kedvéért miveltetik, és talán némelly okokból, más történik, mint sem szándék volt, Esetnek neveztetik: ugymint: ha valaki szántó földét mivelő okból felszántaná, és elrejtett drága kincset találna: ez ugyan történet szerént esett dolognak tartatik, de nincs semmiből; mert tulajdon okai vagynak, mellyeknek előre nem látott, és véletlen egybe jövése szerzé az esetet; mert ha földmives a’ földet nem szántaná, ha csak a’ pénzt azon a’ helyen birtokosa nem rejti, ott soha fel nem találtatott volna az arany; ezek tehát okai a’ rövid történetnek, hogy az öszve akadt, és egybe gyűlt okokból, nem a’ szántónak szándékából eredett; mert az sem ügyekezett a’ ki az aranyat elrejtette, az sem, ki földét szántotta, hogy a’ kincs megtaláltassék; hanem a’ mint mondám, a’ mit amaz elrejtett, hogy ez szántott, öszve akadt a’ rejtekkel. Könnyü tehát meghatározni az Esetet, hogy az, egy véletlen történet öszve jött okokból, azokban, a’ mellyekért valami miveltetik. Öszve jönni pedig, és együvé jönni az okoknak, teszi az elkerülhetetlen rend menetele, melly a’ gondviselés forrásiból eredvén, mindeneket az ő helyekre, és üdejekre feloszt.

A’ magas, és meredek kő orma Acháji hegyeknek Elválván, ismét szikla darabra rohan. Euphrates forrása közös Tigrissel, egy érből, Majd távoznak, ’s két részre oszol vizek is. Öszve ha folynak azok de megint, csak egy ágyra szorítva, Kettőnek viziből már leszen egy folyam ott. Jöjjenek öszve hajók, ’s partról viz mosta fa szálok Öszve zavart vizek is szüljenek évi csudát. Még is mind ezeket lejtője halomnak okozta, A’ viz rendje szerént csak lefele folyamik. A’ sors is bár fék, és jó rend nélküli látszik Lenni, de ő kiszabott pálya szerént meneget.

II. §.

Az okos állat annál szabadabb, mennél inkább ment a’ gonosz kivánság rabságától.

Veszem észre, és a’ mint te beszéltél, én is úgy érzek. De emez egymásból szőtt okok szere mellett, vagyon-e valami szabadsága akaratunknak? Vagy talán az emberek lelki indulatait is, a’ véletlen esetek láncza szorongatja? van, mondá: mivel nem is tehet semmi eszes állat szabad akarat nélkül, mert a’ mi természet szerént eszével élhet, annak itélhető ereje vagyon, mellyel önnön magától választást tesz, és igy a’ kerülni, vagy kivánni valókat megesméri, a’ mit pedig kivánni valónak itél valaki, azt ohajtja; a’ mit meg elkerülni valónak tart, azt elmellőzi: azért a’ kik ésszel birnak, van szabadságok akarni, és nem akarni is.

De ezen szabadságot nem mindenikben egy aránt állítom lenni: mert a’ magas, és istenes állatozásoknak mind világos itéletek, mind pedig romolhatlan akaratjok, és foganatos hatalmok vagyon a’ kivánt dolgokhoz. Az emberi lelkek szabadabbak ugyan akkor, ha magokat az Isteni elme visgálásában meg őrzik, kevesebbet, ha testiekre ereszkednek, még kevesebbet ha földi tagokhoz kötöztetnek; leg nagyobb rabságok pedig az, ha vétkek által eszek birtokából kiesnek. Mert mihelyt a’ leg főbb igazság világáról az alacsonyok, és sötétekre tekéntenek, legottan a’ tudatlanság felhőitől homályosodnak, veszedelmes kivánságtól zavartatnak, mellyeket, közelítvén, elfogadtak, ’s a’ melly rabságot szerzettek magoknak, segítik, és szinte ön szabadságoknak foglai. Szemléli mindazonáltal ezeket az öröktől fogva mindeneket eleve látó gondviselés tekéntete, ’s kinek kinek érdeme szerént örök rendeléssel intéz. Mindent lát, és mindent hall.

Édes ajakkal tiszta világát Napnak eléneklette Homerus; A’ melly még is belseit épen Földnek, vagy sik tengerek alját, Nem vala képes gyenge világgal Által járni, csak a’ ki teremtett Mindent: Mert szemlélve magasról, Lát nyilván, de homály köde sem föd, Egy perczben lát ő esze mindent, A’ mi leendő, múlt, ’s jelen itten. A’ ki, mivel mindent egyedül lát, Hát elmondhatod: ő az igaz nap!

III. §.

Ellenkezni látszik Isteni előtudással a’ szabad akarat.

Akkor én: ime ismét nagyobb kétséggel zavartatom. Micsoda kétséggel? kérdé: gyanítom immár mik háborgatnak: az, mondám: igen ellenkező, ’s lehetetlen dolognak látszik, hogy az Isten mindent eleve lásson, és még is szabad akarat lehessen: mert ha mindeneket előre lát az Isten, és semmi módon meg nem csalathatik, szükségkép meg kell lenni, a’ mit a’ gondviselés leendőnek előre látott, azért; ha öröktől az emberek nem csak tetteit, hanem még tanácsait, és gyönyöreit is előre esmérte; semmi sem lesz az akarat szabadságából; mert sem cselekedet, sem akarat nem lehet más, hanem csak az, mellyet a’ csalhatlan Isteni gondviselés eleve érzett: mert ha a’ szereket lehet másfelé kanyarítani, nem lesz a’ jövendő eránt bizonyos előtudás, hanem inkább bizonytalan vélemény, a’ mit Istenről hinni tilosnak vélek. De azt az okot sem fogadom el, mellyel némellyek hiszik, hogy ezen kérdés csomóját felbonthatják: mert mondják: nem azért történik valami, mivel a’ gondviselés eleve látta leendőnek; hanem inkább ellenben, mivel a’ mi leendő, az, az Isteni gondviselés előtt titok nem lehet, és illy móddal szükség ellenben érteni, mert nem szükség meglenni azoknak, mik előláttatnak, de szükség, hogy a’ leendők elő láttassanak.

Mint ha bizony a’ volna kérdés, hogy mellyik okozza a’ másikat, az elő látás-e a’ leendő szükséges létét, vagy a’ szükséges lét az eleve látást? De mi azt iparkodjunk megmutatni, hogy akar mikép legyen az okok rende, még is szükség legyen az előtudott szerek létele, ha bár az előtudás, a’ meg esendő szükséget ne látszassék is következtetni.