Part 6

_Almásy:_ Én azt nem is tanácsolnám magának. Én csak azon a véleményen vagyok, hogy a maga munkája, a maga lelkesedése, a maga lelkének a lángja itt éppen olyan termékeny volna, mintha elutaznék mondjuk Svájcba és csinálná a külföldön élő forradalmárok meddő propagandáját… (Egészen közel hozzá:) Sőt tovább megyek: itt maga nagyobb szolgálatokat tehet az ügynek, mint akárhol másutt.

_Paula:_ Hogyan? Miért?

_Almásy:_ Mert maga bátor, nemes és derék ember; minél több ilyen bátor, nemes és derék emberünk van nekünk, annál erősebb itt a munkás demokrácia… és aki itt a demokráciát erősíti, az a cári hatalmat, a kozák erőszakot gyengíti.

_Paula:_ Én… azonban… azt hiszem… mégsem maradhatok itt.

_Az altábornagy_ (nem bir a türelmetlenségével. Föláll); György… kérlek.

_Almásy_ (megrettenve ugrik föl. Sietve, izgatottan fordul Paulához. Megfogja a kezét. Könyörögve): Maradjon mégis itt… Mert én kérem rá. Nekem már nagyon hiányoznék… Mert jöhet egy kibékülés is… Maradjon… A többit majd meglátjuk… (Szünet.) Itt marad?…

_Paula_ (halkan): Nem!… Nem tudom… Talán…

_Almásy_ (boldogan fordul az altábornagyhoz).

_Az altábornagy_ (gondolataiba merülve, nagyon izgatottan): Nem bírom!… (Theodorira gondol.) Még mindig nem!… Ez képtelenség… Már tíz perce sincs… Azután elfogatom… (Járkál.) Hivd el az őrt az ajtaja elől… Már ne is őrizze… Várj csak: az a hatvanhetesektől van itt… Elmehet… Menjen le… A hatvanhetesek indulhatnak.

_Almásy_ (odamegy a jobboldali ajtóhoz): Kovács.

_Kovács:_ Parancs, főhadnagy úr.

_Almásy:_ Menjen le. Jelentse, hogy a kegyelmes úr itt fönt marad. Az ezred indulhat.

_Kovács:_ A kegyelmes úr itt fönt marad. Az ezred indulhat.

_Almásy_ (int): Igen… Megálljon, Kovács… Örül, hogy haza megy?

_Kovács:_ Boldog vagyok, főhadnagy úr.

_Almásy:_ És ha megint be kellene jönni?

_Kovács:_ Akkor keményen verekednénk, főhadnagy úr.

_Almásy:_ No… menjen, Kovács. Isten áldja meg.

_Kovács_ (tiszteleg és elmegy).

_Beatrix_ (az ablaknál): Erre fognak elmenni. Nézzük őket innen… (Lenéz.) Mekkora nézőközönségük van odalent is… Mindjárt indulnak.

_Törő:_ Még nem.

_Beatrix:_ De igen. Az ezredes már lóra ült.

_Törő:_ De indulás előtt?… Mi jön? Katona-lánynak ezt tudni kell.

_Beatrix:_ Ah, igen… Az ima… Az ezredkürtös már készülődik.

_Az altábornagy_ (egyre gyötrőbb izgalomban, valóságos kétségbeeséssel jár föl és le. Almásyt elvonja Paula mellől): Gyere… a szívemet marcangolja… mintha vasfogó szorítaná… hát lehet ez?… Egy katona!… ne nyúljon a fegyver után?

_Almásy_ (alig észrevehető mozdulatot tesz. Hallgat).

_Az altábornagy:_ Én nem tudom, nyugtalan vagyok… lelkifurdalásom van… talán én is bűnös vagyok. (Ránéz Almásyra.)

_Almásy:_ Szabad válaszolnom?

_Az altábornagy:_ Igen.

_Almásy:_ Te is bűnös vagy.

_Az altábornagy_ (megdöbbenve, fölháborodva): Én!… Hogy mered?

_Almásy:_ Te is bűnös vagy. Bűnt követtél el a bizalmaddal, bűnt követtél el azzal, hogy engedted megcsalni magadat, bűnös vagy abban, hogy nem voltál rideg, kérlelhetetlen és gyanakvó akkor, amikor ridegnek, kérlelhetetlennek és gyanakvónak kellett volna lenned, mert a hadseregről, a hazáról van szó. Abból a nemzedékből való vagy, amely csak félmeggyőződéssel volt katona. Nem voltál az egész lelkeddel katona; nem értetted meg, mit jelent katonának lenni… dilettáns katona voltál… és ezért magadra is büntetést kell szabnod.

_Az altábornagy_ (nagy szemmel): Milyen büntetést?

_Almásy:_ Azt, hogy át kell adnod a helyedet azoknak, akik megint az egész lelkükkel katonák.

_Az altábornagy_ (nagy fájdalommal): Én… ezt a kabátot… levessem?… (Hosszú szünet. Megtörten:) Levetem.

_Beatrix_ (az ablaknál): Vigyázzunk… jön az ima.

(Lent fölhangzik az ima síró és hatalmas kürtjele.)

(Bent csöndben hallgatják végig. Amikor az ima véget ért, még mindig csönd van… Rögtön utána egy dördülés hallatszik jobbról.)

_Az altábornagy_ (aki eddig görnyedten ült, talpra szökik).

_Almásy_ (kisiet jobbfelé és pár másodperc múlva visszatér. Az altábornagyra néz, szótlanul és komolyan igent int a fejével).

_Az altábornagy_ (megkönnyebbülten lélegzik föl, de gondolkozva néz maga elé és a szeme lassan könnyes lesz).

_Törő_ (Almásyhoz): Mi történt?

_Almásy_ (halkan): Theodori agyonlőtte magát.

(Hallgatás.)

_Beatrix_ (odasiet az altábornagyhoz): Apám, mi baj?

_Az altábornagy_ (a könnyeivel küzd): Mégis… katona volt.

_Beatrix:_ És te sajnálod?

_Az altábornagy:_ Sajnálom… hogy áruló lett, mert kár érte. Mi lesz velünk, ha ilyenek történnek?… Sajnálom, hogy árulóink vannak.

_Törő:_ Nem kell sírni… Nekünk nem esik jól az árulás… Vagy visszafordulunk, vagy megbüntetjük magunkat… (Paulára:) De közülük a legderekabbak lesznek árulókká és az árulás adja meg a lelkük nyugalmát… (Könnyedén:) Mi, ha jól érezzük magunkat, nem sokat törődünk a hűséggel, de mikor baj van, fölfedezzük magunkban a hűséget és a hazaszeretetet is. De aki nekik ellenségük, az örökre és változtathatatlanul az… Nem kell tőlük félnünk… Mi vagyunk az erősebbek.

_Az altábornagy_ (sóhajtva): Bár úgy volna.

_Almásy_ (az ablaknál): Indul az ezred…

_Az altábornagy_ (az ablakhoz lép).

(Lent fölharsan az induló, amelyet a zenekar fuj. Az ezred ütemes dobogása. A tömeg ujjongó moraja. Az ablakból a férfiak kihajolnak, a nők zsebkendőt lengetnek az elvonuló ezred felé.)

_(Függöny.)_

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

30 |altáborngy: No |altábornagy: No

36 |Almássy (fuldokolva |Almásy (fuldokolva

63 |abbamardt |abbamaradt

86 |Magánkívül:) |(Magánkívül:)

103 |Colovin: Feleljen. |Golovin: Feleljen.]