# Vasárnapi Könyv. 1914. Első félév 12. füzet

## Part 2

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/vasarnapi-konyv-1914-elso-felev-12-fuzet-30346/index.md

A seregély és a kuvik faoduban keres lakást, amelyet szalmával, szőrszálakkal és tollakkal tesz lakhatóvá. A harkály szintén faoduban fészkel, de az odut maga vájja a csőrével. Pudvás bélű fában ág helyén támadt lyukat, vagy belül korhadt ágat választ. A tojó kezdi a munkát. Először a nyílást bővíti ki annyira, hogy ki-és bejuthat rajta. Ezután az üreg belsejét kezdik csinálni nagy serénységgel és ügyességgel, ami már csak azért is nehéz munka, mert a szűk helyen nem igen tudják a csőrüket használni. Két hét is eltelik, mire elkészül, de akkor már a belseje olyan sima, hogy sehol sem találni szálkát. A fészek alját finom faforgáccsal rakják ki. Lehetőleg magas helyen vájják és még akkor is visszatérnek bele minden évben, ha költés közben megháborgatták őket, vagy ha az öregek egyikét ellőtték, mert nagy fáradságukba kerülne minden évben új fészket vájni. Hogy biztosságban lakhassanak, fészküket minden tavasszal kitatarozzák. A papagályok görbe csőrükkel szintén odut vájnak fészkül, de nem bélelik ki.

A fákon fészkelő madarak közül legnagyobb a sasnak a fészke. A hegyekben nagy sziklahasadékokban, megmászhatatlan sziklafalakon, erdőkben pedig a legmagasabb fák sudarán fészkel. A fán található sasfészek alapzata erős husángokból készül, amelyeket a sas a földről szedeget, vagy pedig nagy magasságból lezuhan a száraz ágakra, eltöri és a kellő pillanatban megragadja. A fészek felső részét vékonyabb ágakból készíti, lapos belsejét pedig finomabb galyakkal és mohával rakosgatja ki. Fészke sokszor két méter széles. Az évek során át használt fészek a tatarozás, javítás közben állandóan vastagszik. Nagy fészket rak a héja, keselyű, gém és a gólya is. A héja az erdő legmagasabb fáján a törzshöz közel, a keselyű magas hegyoldalak fáira jól elrejtve építi a fészkét, ágakból és vékonyabb galyakból. A gém nemcsak fára, hanem a nád tetejére is rak fészket, a gólya pedig, mivel az emberek közelében is él, szintén nemcsak fára, hanem kéményre, háztetőre, kazal tetejére, gemeskútra épít ágakból és rőzséből fészket.

Az erdőben élő kisebb madarak nagyrésze fára rakja a fészkét, amelyet vékony ágakból, gyökérszálakból épit és mohával, falevéllel, tollal, szőrrel tesz puhává, kellemessé. Egyik legügyesebb építőmester a tengelic. Fészkének a külseje finom gyökerecskékből, mohából való, amelyet fűszálakkal, itt-ott talált cérnával, pókhálóval gondosan összesző. A fára jó magasan, valami ágvillába építi és olyan jól elrejti, hogy alulról csak akkor vesszük észre, amikor a fa már lehullatta leveleit.

A fecske már ősidőktől fogva a maga jószántából az emberhez szokott, palotában és kunyhóban egyaránt megépíti a fészkét, ha el nem zavarják. Csak ahol alkalmas lakások híjával van, tér vissza ősi szokásaihoz és sziklapárkányokra, meredek sziklafalakra építi otthonát, de azonnal bevonul az első házikóba, mely a vadonban felépül. Még a vándorpásztorok mozgó kunyhóiban is szállást keres. Olyan helyet választ, hogy védőtetőzet kerüljön fészke fölé, tehát eresz alá, folyosókon, gerendák, párkányok alá fészkel. A fecskék fészküket a falhoz vagy gerendához tapasztják és azt is szeretik, ha alul is valamilyen szöghöz vagy kiugráshoz támaszthatják. Építőanyagul iszapos vagy legalább is nedves földet használnak, kis csomókat szednek belőle csőrükkel, nyálkájukkal összekeverik és néhány szalmaszállal gondosan összetapasztgatják. Ha az időjárás kedvező, otthonuk sárfalát nyolc nap alatt elkészítik. Belsejét szőrökkel, tollakkal bélelik ki. Fészküket minden tavasszal újból felkeresik, kitatarozzák és újból kibélelik.

A legegyszerűbb fészekalja természetesen a föld. A vadon élő tyúkok, fajdok sokszor a puszta földre rakják tojásaikat, máskor meg egy kis gödröcskét keresnek vagy kaparnak, amelyet szegényesen kibélelnek. A fogoly meg a fürj a bokor aljában, fűben, gabonában, lóherében ütik össze fűből való fészküket. A fülemüle, kékbegy és vörösbegy a földre, levágott fa fiatal hajtásai között, egy-egy fatuskó tövébe, bokorba vagy fű közé építi a fészkét, amely szintén nem valami remekmű. Az alapja egy csomó száraz levél, melyet finom gyökerecskékkel, kalászokkal, néha lószőrrel és gyapjúszerű növényi anyaggal bélel ki. A mezei pacsirta ugyanilyen egyszerű fészkét gabonában, réteken, irtásokon, mocsaras helyeken pedig zsombékokon találjuk. A bibic a rétet, ugart, a vakondoktúrás tövét választja otthonául. A vizimadarak, mint a vadlúdak, szárcsák, sirályok fészke vagy a víz partján épül, vagy pedig a nagyobb biztosság kedvéért a nád, sás között elrejtve, valamilyen zsombékon. A fészek építéséhez szükséges anyag a közelből, a nád, sás vagy más vizinövények leveleiből kerül.

Vannak olyan madarak is, amelyek a föld alá építkeznek. A halászmadár két-három hétig ássa a lakását. Ha ásás közben kövekre akad, megpróbálja kipiszkálni, ha ezt nem bírja, körülássa őket és görbe irányban építi a bejárót. De ha nagyon köves a talaj, félbehagyja a munkát és más helyen próbál szerencsét. Építkezés közben egészen harkálymódra viselkedik, csakhogy a halászmadár a földbe, a harkály pedig a pudvás fába vágja a fészkét. Zavartalan élet mellett évekig lakja egyazon lyukat, de ha a bejárót kitágítják, elköltözködik. A Déli-Oceán partjain élő pingvinek szintén mély üreget kotornak ki tojásaik számára. Társaséletet élnek, ezért a föld alatt az egyik üregből a másikba folyosót vájnak, úgy hogy meglátogathatják egymást. Mindegyik pár ismeri a maga üregét és ahhoz ragaszkodik.

A fészek számtalan sok helyen épül, de mindegyiknek a közös sajátossága, hogy védelmet ad. Mert vagy elrejtett és nem egykönnyen tűnik az ellenség szemébe, vagy ha nyíltan áll, úgy van építve, hogy ne lehessen könnyen észrevenni, vagy pedig olyan helyen van, ahová ellenség nem férkőzhetik. A fészek elkészítése igazi odaadást, nagy munkát és szorgalmat követel. A munkát lehetőleg szakadatlanul folytatják és gyorsan befejezik. Az építéshez szükséges anyagokat a csőrükkel és lábukkal törik le, a földről, vízről szedik fel, a levegőben fogják, széthasítják, hajlékonnyá teszik és csőrükben, lábukon, vagy pedig a háti tollazat közt viszik a fészekhez. Itt csőrükkel, lábukkal a megfelelő helyre rakják. A fészek belső kiépítéséhez való anyagot a fészek pereméről a fészekbe dobják és utánaugranak. Aztán lábaikkal megragadják, szétosztják, ide-oda forogva elteregetik és a mellükkel igazán csodálatos ügyes módon nyomkodják.

A tojásoknak a kiköltése majdnem kivétel nélkül az anyamadár gondja, de némelyik madárfajnál a nőstény és a hím felváltva költ. A hím segítségére rászorul ugyan a nőstény, hogy a tojások ki ne hüljenek, amíg ő táplálék után jár, de nem valami szívesen engedi át a fészkét. Bizalmatlan, sokszor visszatér, óvatosan, hogy észre ne vegye a hím és ellenőrzi, hogy hogyan végzi a kötelességét.

A költést szeretettel végzik. A jó és a megzápult tojást nem tudják egymástól megkülönböztetni. A fészekből kigurult tojásokkal nem törődnek, mintha csak tudnák, hogy ezekre úgyis hiába fordítanák szerető figyelmüket. Ha azonban észreveszik, hogy a fészekben valamelyik tojás szabadon maradt, addig fészkelődnek, míg minden tojást be nem födtek. Hűvös időjárás alkalmával szomorúak, mert féltik fiókáikat és csak akkor vidulnak fel ismét, amikor az idő melegre fordul.

A fiókák a kikelés után rendesen nemtelenek és gyámoltalanok. Ilyenkor a fészek a bölcsőjük, az anyjuk tollazata a takarójuk. Mikor aztán a tolluk megnő, az anyamadár hamarosan megtanítja őket repülni, vadászni és alig 2--3-hetes korukban örökre elhagyják a fészket, hogy nemsokára alkalmas helyen ők is fészket rakva, családot alapítsanak.

Gonosz és rossz szívű emberek azok, akik a madarak fészkét, melyet fáradsággal és gonddal építenek családjuk részére, szétrombolják. A kisebb madarak javarésze hasznára van a gazdálkodóknak. Pusztítják az ártalmas férgeket, kukacokat, a gabona és a gyümölcsfa sok száz ellenségét. A hasznos madarak a gazda ingyenes napszámosai és nemhogy a fészküket nem szabad pusztítani, hanem deszkából való fészekodukat kell nekik állítani, hogy nyugodtan költhessék ki a fiókáikat.

Szerkeszti: ÁRKAY KÁLMÁN, az Országos Közművelődési Tanács alelnöke Kiadóhivatal: BUDAPEST, IV., FERENCIEK-TERE 3.:: Telefon 108--84 Budapest, az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása