# Szirmay Ilona: Történeti regény ## Part 3 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/szirmay-ilona-torteneti-regeny-32816/index.md Vigyázva mentek a haramiák föl, s a sziklára érvén, látának éjszakról egy utas csapatot közelíteni tíz vagy tizenkét lovasból állhatót, moldvai öltözetben, néhány lépésnyire a szűk-út kezdetétől leszállottak nyergeikből, gyalog vezetni által lovaikat. Ezen pillanatot használák a haramiák, kik eddig a sziklát koszorúzó bokorban rejték magukat, mit a kora szürkület félhomálya igen könnyített, kirohantak tehát a leszállás által megzavart utasokra, egy-kettő védelmet próbált ugyan, de a boldogtalanok élete csak a rablók vérszomja kielégítésére szolgált, a többiek földre vettetvén, megkötöztettek, s lovaikról lerakott holmijokkal együtt vezeték őket az útonállók völgyi rejthelyök mélyébe, mások a lovakat az erdők sötétségébe dugák el. Vad örömmel emelék Pintye Gregor és emberei a nehéz moldovai általvetőket, mert súlyok arany és ezüst tartalmat gyaníttata velök, s az egyik fogolynak öltözete, s rettegésén is áttetsző lomha kevélysége gazdag bojárnak állíták őt. Ruházata ugyan bő, hosszú nyesttel prémezett és bélelt kaftán vala sötétkék szövetből, alatta meggyszín selyem dolmán arany zsinórokkal, bő zöld nadrág és vörös szaffián sarú, aranynyal tűzött övéről a drága pisztolyokat és kardot már leszakaszták megfosztói, testalkata magas és izmos volt, s erős feje vastag vonásokkal, de minden ügyességet és férfikellemet nélkülöze. Valója ugyan semmi jót sem mutatott, de üressége a rosszból sem fejezhete többet ki szándékánál, magát gonoszságokban kitüntetni, ha az ahhoz kivántató lelki erő hiányával nem lett volna. Most kincsei, s talán élete vesztesége miatt a rettegés, máskor szokatlan elevenséget önte el rajta. - Hej, uram!--mondá vidáman Pintye Gregor, látván a felnyitott zsákokban aranyat s ezüstöt villámlani,--könnyen nyaktörést okozhatna bérczeink között ily teherrel utazni; azért reménylem, megköszönöd, hogy bátorságodra gondolván, megkönnyítettünk. - Ily teher még egy bojárnak sem törte nyakát.--Viszonzá elég bátran a megfosztatott, kiben a fösvénység némikép még a halálos félelmen is diadalmaskodék. - Bojár?--Vága belé Pintye Gregor.--Úgy otthon is lesz valamid, hogy ezen arany és ezüst nélkül elélhess. - Ember, hallod-e? én Bogdanu Gyurka vagyok, Rakovicza Mihály moldovai vajdának rokona és seregében kapitány; gondold meg, mi jó lehet, ha valakit Magyar- s Erdélyországokból kiugratnak, a Havasalföldön megpihenni.--Igyekezék a moldovai ellenei szívökre beszélni. Kételkedve méregeté őt a haramia; de hirtelen felelt:--Ismerem az efféle igéreteket, egy ily zsák arany a tatárok között is szerez nekem menedéket. - Jól van tehát; csak legalább annyit hagyj, a mi elég utam folytatására.--Esdeklett Bogdanu. - He--egy bojárnak mindenütt van hitele; hiszen a vajda rokona csak nem fogott amúgy vaktában utazni. - Lovakat adtam el a császári sereg számára, és marhát. De ha mindentől megfosztasz, Ugocsába kell visszamennem a Szirmayaktól pénzt kérni, mi nagy akadály lenne utamban. - Csak csapold meg őket, hah, még most örvendek, hogy e csapással nekik is egy kis alkalmatlanságot okozhattam. - Miért?--Kérdé a bojár. - Nagy számvetésem van tekintetes uraimékkal, régi rovás, de annál drágább az ára. - Hallod-e, barátom?--Mondá Bogdanu, hangját és viseletét hirtelen olyanná változtatva, mintha egy okos ötlet villámlanék fejébe, ezen állapot annál föltetszőbb vala a moldovai testőrkapitányon, mert lelkének ily erőszakos megrázásában igen ritkán sinlődött.--Ha boszút forralsz a Szirmayak ellen, kössünk szövetséget, te könnyebben juthatsz czélodhoz, s az én szándékom is teljesülhet, a miért hálámra mindig számot tarthatsz. - Úgy, ha bőrzsákaidat visszaadom. - Tartsd meg azt, sőt még többet is igérek, ha segedelmet nyújtasz s az sikerül. - Előbb Szirmayt mondád egyetlen ismerősödnek, kitől segítséget várhatsz, s most így törekedel megrontására, ez moldovai kereszténység.--Szóla Pintye Gregor nevekedő bámulással. - Hallgass meg s azután itélj.--Erre következőképen magyarázá magát a bojár:--A meghalt Szirmay György egy leányt hagyott maga után, neve Ilona. - Tudom, tudom, csak tovább!--mondá boszúsan a haramiafő. - Ez most ángyával együtt István bátyjánál tartózkodik, ott megismerkedtem vele, belé szerettem, feleségül kértem, büszke rokonai nem adták, és üres kosárral küldöttek haza. - Mink pedig üres erszénynyel.--Jegyzé meg More. - A többit értem.--Vága beszédébe Pintye Gregor.--Ragadjam el számodra a kisasszonyt, s te eget igérsz s kötéllel huzatsz feléje, ha hölgyed lesz a leány. - Ötszáz körmöczi a díjad, kész vagyok érte mindennel kezeskedni. - Nem pénzed, a mi ajánlatod elfogadására ingerel, szép alkalom boszúmat önteni a kevély nemzetségre.--Jól van--ide kezed--áll az alku. - Reményled, hogy boldogul szándékunk?--Kérdé Bogdanu. - Bízd azt reám, de ötszáz arany nekem s ugyanannyi társaimnak, és holdújuláskor Jászvásáron lakodalmad lesz. Kevéssé habozott a kapitány reá állani az új áldozatra; de a szerelem mindenhatósága itt is diadalmasnak mutatá magát, reá álla, nem igen lehetett azonban annyi veszteség után bőkezűségén csudálkozni, mert az elrabolt pénz a vajdáé volt, magáét már előre küldé az erdélyi császári sereghez vitetett pénzzel. Most az érdemes új czimborák tanácskozni kezdének szándékok kivitele felől. A moldovaiak Pintye Gregor parancsára föloldoztatván, szabadon jártak, sőt a haramiák reggelieket is megoszták velök, míg kapitányok Bogdanu Gyurkával tanakodék. - Ezen napokban nagy vadászat lesz Huszt vidékén, ott megjelenik a Szirmay-család is, menj hozzájok, beszéld el, mint raboltalak ki, ebben hazudni nem fogsz, engem embereimmel együtt majd ott találsz, ismerem én az efféle mulatságokat, mert Pintye Gregor, bár nem híják is, meg szokott rajtok jelenni. Az erdő szélén hely készíttetik az asszonyok számára, s ezek kevés ügyetlen férfiakkal maradnak ott; te azért bizvást kövesd a vadászokat, de igyekezz, mennyire lehet, hátra maradni, s közel az asszonyokhoz embereiddel együtt, én a szépekre ütök, te védelmökre rohansz, de természetesen már késő lesz, kergetni fogsz engemet, de az utat eltéveszted, s nyomomat veszted, mához egy hétre pedig minekelőtte a nap e tengerszem tükrébe kacsint, jelenj meg ezen völgyben az ezer körmöczivel, s tied Ilka kisasszony. Ha pedig első tervünk, várakozásom ellen nem foganulna, én bányász-öltözetben a nagybányai vendégek között leszek, így majd ott is bátran szólhatunk. - Minden jó!--Viszonzá félig örvendve, félig búsan a bojár.--De hol vegyek én szegény kirabolt ember ily rövid idő alatt ezer aranyat? - Nagybányán tartózkodik egy gazdag moldovai kereskedő.--Felelé a minden bajon segíteni tudó haramia.--Az vajdája rokonának örömest fog ezer aranyat kölcsönözni, ha meglátogatod a vadászat után. Most indulj, mert én tovább nem maradhatok.--A haramiák eltakaríták holmijukat, vissza adák Bogdanu lovait, sőt Gregor kevés pénzt is nyújta neki, s külön utakon ment a két felekezet, a moldovaiak vissza Mármaros felé, a haramiák nyugotra. NEGYEDIK SZAKASZ. Melyben a fő személyek jelennek meg.--Vadászat, véletlen baj, melyből nagy szerencsétlenség származik. Közel Huszt mezővárosához, hol a fehér és fekete Tisza, itt még csak hegyi patakok, összefolyván, hazánk legnagyobb honi folyamát alkotják, vonult a köves úton egy számos vegyes csapat, urak, szolgák és parasztokból álló, utánok három hintóban asszonyok és leányok ültek, több szekér pedig eleséget vitt a társaság után, melynek készületéből kivehető vala, hogy vadászatra szándékozik. Alig haladtak azonban félórányira, s már kénytelenek voltak lovakat és kocsikat elhagyni; mert az eddig meglehetősen tágas út most egy, az erdő ritkulásai után tekergő keskeny ösvénynyé vált. A hely, hol leszállának, óriási magasságú fákkal koszorúzott kör vala, melynek közepét négy hatalmas tölgy díszesíté, ezeknek alsóbb ágaik levagdaltattak, a felsőbbek pedig hosszú, itt-ott fatámasztékokon nyugvó rudakkal egybekötve, és zöld galyakkal sűrűn fedetve, oszlopul szolgáltak egy tágas levélszinnek, mely hűvös kebelében vala fogadandó víg ebéddel a vadászatról fáradtan visszatérőket; közel hozzá egy kövekből rakott tűzhelyen már magasra csaptak a lángok, s lomha inasok és kövér szakácsnék előkészületekkel foglalatoskodtak a következő dologra. Az asszonyoknak itt kelle volna maradni mindazokkal, kik a vadászatban közvetlen részt nem vesznek; ez vala tehát a bojárnak czinkosa által Szirmay Ilona elrabolására kijelelt vidék. Már búcsúztak az elválók, midőn két sugár leányalak kérő arczczal fordult egy már őszbe vegyült, de még erős és felette tisztes tekintetű öreghez. A két szép esedezőné Mária volt és Ilka, Szirmay György leányai; egy rövid pillanat már testvéreknek ismerteté őket, oly nagy vala termetek s vonásaik hasonlósága, bár az öregebb fekete szemében inkább alvó, mint égő szende tűz, s a képén lebegő lágy nyugalom szelid s komoly ábrándozásra mutattak, míg Ilka, az ifjabb, sötét szemében az éjszaka lángolni látszék, s pajzán mosoly uralkodott piros ajkain, s szünetlen változó arczulatja s tekintete csintalan elevenséget árulának el. Az öregebb így szólítá meg Szirmay Istvánt, mert ő vala a tisztes öreg: - Bácsi, vigyen el minket is a vadászatra. - Édes gyermekeim! mit fog mondani anyátok? - Ő sem ellenzi.--Mondá nagy sebességgel Ilka, s anyjához fordult, jobb karját annak nyakára tévén.--Ugy-e, édes anyám, te megengeded. - Mit akartok, gyermekek!--Felelé ijedten az anya,--ott annyi lövés között, mily könnyen eshetnék baj. - Vigyázunk magunkra.--Szóla a két leány. - S Ilkára majd vigyáz Boldizsár öcsém,--mondá az öreg Szirmay, s Ilka vérré pirultan süté le szemeit,--de Marimat magam fogom megőrzeni. Ereszd el őket, édes hugom.--Folyamodék ő is anyjukhoz. - Isten tudja! de én bajtól félek.--Hangzék habozva Szirmayné felelete. - Ne félj semmit, édes anyánk, csak most az egyszer--s az egész társaság kére a leányokkal, míg a jó anya aggodalma ellenére is igent mondá, látván, hogy csak Bogdanu Gyurka (olvasóink előtt tudva lévő okokból) fogja pártját. Vígan indulának a vadászok szép társnéikkal, csak Bogdanu Gyurka maradozott hátra embereivel, aggódva keresvén szemei a bányász-alakba bújt haramiát; nem soká várakozék, midőn egy csapat hajtó parasztok vonulának előtte, s köztük ismerős képekre lelt. E csoportból fejté ki magát Pintye Gregor hosszú testalkata, a bányászruha és egyéb változatok által majdnem ismeretlenné tétetve, azok előtt is, kiknek őt látni gyakor alkalmok volt. - Uram!--Mondá tetszőleg mély tisztelet jeleivel a bojárnak. - Szándékunk füstbe ment, de ne essél kétségbe; látod azon sudár úrfit, ki Ilkát vezeti? az Szodoray Boldizsár, kedvesed szeretője; a fiú mindig a legszélsőbb, legveszedelmesebb helyet szokta választani a vadászaton, a leány tőle el nem marad, én czimboráimmal körüle fogok hajtani, s ne aggódjál, hogy a tüzes ifjút félre ne csaljam, mialatt bajtársaim a leánykát elragadják. Azért a mellettök lévő állást foglald el, s vigyázz, a második hajtás alatt nőt rabolok neked, szépet, milyen még nem volt moldovai bojárnak.--Ezzel jobbra fordult Pintye Gregor a többi hajtók után, és Bogdanu ment a vett utasítást követni. Az első hajtás baj nélkül folyt el, s a második mélyebben az erdőben magas bérczek tövénél kezdődött. Jobbról a szélső pontot Szodoray foglalá, alig ötven lépésnyire tőle Bogdanu állott, ezután Szirmay egy öreg barátjával. A bojár történetből egy szikladarab előtt vette állását, Szirmay hugait ezen kőre ülteté, hogy magas ülőhelyeken mind a netalán elrohanó vadak, mind az alacsonyabbra irányzott lövések előtt bátorságban legyenek, annál inkább, mert ezen ponton a leányokat nemcsak ő, de Boldizsár is szemmel tarthaták. A többi vadászok egy hosszú vonalban terjedtek el, és szembe velök a hajtók nagy távolságnyira, fejszék, villák s dorongokkal fegyverkezve ijesztek föl a sűrűbe rejtező vadakat, harsány kurjongással kergetve őket a halált osztogató csöveknek elejibe. Sűrű puskaropogás a lövészek bal szárnyára vonta a figyelmet, s a tüzes Szodoray már nyughatatlanul tekintgete arra, midőn jobbra tőle egyenesen a vadászok vonalában egy szarvas hatalmas fejdísze emelkedék föl a sűrűből, melyhez nagyságra hasonlót még Boldizsár nem látott. Nem állhata ellent vágyának a királyi vadat elejteni, de leshelyéből a bokor sűrűsége miatt rá lőni nem lehetvén, közelített a, min eléggé bámult, az egész vadászi zaj daczára is csendesen s kényelmesen mozgó szarv felé, melynek tulajdonosa kedvére látszatott legelni; már legjobb lövéstávolságban volt üldözőjétől, midőn a bokrok között hirtelen eltűnt. Ezen sebességből itélve a szarvas vagy lefeküdt, vagy valamely földkonyulatba leereszkedék. Tanakodva álla itt egy darabig Szodoray, bele nyomuljon-e a már itt igen sűrű cserébe, melynek csergése az állatot időnek előtte fölijesztené, vagy előbbi helyére visszatérjen, s az utolsóra határozá magát, remélvén, hogy az üldözött előbb-utóbb kezébe kerül a vadászat folytában, midőn egy harsány beható asszonyi sikoltás csapott fülébe. A két testvérnek, mint külsejök, úgy hangjok is igen hasonló vala, s annál inkább sietett Boldizsár, mert nem tudá, melyiket fenyegeté veszedelem. Az első kiáltásra több következék, s egynéhány puska s férfihangok durranának belé. Kilépvén a csalitból, a fenn említett szikla mellett húsz vagy harmincz embert látott küzdeni. Először is Szirmay István tűnt szemébe, egy oláh pór-öltözetű emberrel birkózva, kitől is rövid küzdés után a földre csapaték; Szodoray méltó haragra lobbanva ragadá puskáját, s a vakmerő pórnak irányozá: ez észre vevé a veszélyt, s hosszában a földre veté magát épen, midőn Boldizsár csövét elsüté, s a rablónak szánt golyó Szirmay Mária szívét találá, kit ennek háta mögött tartott ölében egy haramia; mert ki nem gyanítaná olvasóink közül, hogy a támadók Pintye Gregor s emberei voltak. Kivont karddal vága közibök Boldizsár, s az első, ki útját gátolá, halva dűlt el; de csak most vevé észre, mily egyenetlen tusába bocsátkozék, mert a haramiák ellen, egy-kettőt kivévén, csak Bogdanu s emberei harczoltak, s ezek is már futásnak eredtek, mire a haramiák is nagy sebesen vissza vonták magokat, s midőn az ösvénybe kanyarodtak, melyen az erdő áttörhetetlen sűrűsége miatt egy darabig futni kénytelenek valának, úgy rémlék Szodoraynak, mintha egyikök ölében Ilkáját látta volna elragadtatni, és magát s minden veszedelmet felejtve rohant a rablók után, kik egész élte boldogságát vitték magokkal. A többi vadászok ezen csak kevés perczekig tartó zajt eleinte, mint efféle mulatságokban nem ritka lármát megveték, csak későbben sejtvén veszedelmet, mire távolabb állásaikról a csatatérhez érkeztek, a haramiák szép zsákmányukkal már jól elhaladtak s a messze üldöző lövészektől, az elragadott leány és megmentésére törekvő kedvese kora segedelmet nem várhattak. ÖTÖDIK SZAKASZ. Melyben az előbbi baj még nagyobbá lehetne, ha segítség nem érkeznék. - Egy új személy, ki keveset tesz, de a helyett sokat beszél.--Tudósítás új szerencsétlenség felől. Már a rablók azon helyhez értek, hol a fák ritkulása miatt lehetséges volt az erdő belsejébe eloszlaniok, s honnan minden üldözésnek daczoltak volna, midőn az ösvény ellenkező részén egy sűrű bokor mellől emberek jöttek elő, az első Szodoray segítség kiáltásaira tüstént kardot rántott, de minekelőtte hasznát vehette volna, már a földre terült Pintye Gregor izmos jobbja alatt, de esésben ennek lábát megragadta s míg a baljában félholtan fekvő Szirmay Ilona által terhelt haramia magát ezen bilincsekből szabadítani igyekezett, erősebb karok ránták ki szép zsákmányát öléből, Pintye Gregor föltekinte s rettenetes ellensége Karácson Tivadar állt előtte vármegyei hajdúkkal. - A fekete kopó!--kiáltá egy czimbora s ijedve futottak a többiek az erdőbe; közrémülésöket látván vezérök, nem tartá tanácsosnak egyedül megállani a sarat s példájokat követé, épen midőn Tivadar a megmentett leányt egy hajdúnak adván, ellene emelé kardját. Gregor könnyebb menekedése végett hátra lökött két maga előtt álló rablót, ezek Karácsonra dűltek, ki őket egy sújtással a földre teríté. A hajdúk üldözőbe vevék a haramiákat, de nem soká minden siker nélkül tértek vissza, az erdő homályában elvesztvén minden nyomot. Szodoray és utána a vadászok is elérkeztek, az első forrón szorítá karjai közé ismét eszmélni kezdő kedvesét s a pázsitra ülteté, hol ez ijedtségéből kigyógyult. Forduljunk most azon bajnokhoz, kinek kardja oly bátran és nagy tetteket igérőn hagyta el hüvelyét és mégis a kegyetlen sors egy máramarosi zsivány képében vérszomja kielégítése nélkül porba sújtá az éles aczélt urával együtt. Most fölemelkedék nem legpuhább fekvéséből s mérges körülnézés között bal lábát félölnyire a jobb elibe és balkezét csipejébe tevé, jobbjával kardját a földbe döfé, orra a homlok felé emelkedett, míg ennek bőre redőkben vonult le a szaguló érzék lakja felé; háromszor nyilt ajaka, de ugyan annyiszor nyomá a harag vissza hangjait, míg végre az indulat e szavakban tört utat magának:--Barbaroza pogányhalál. Hol van a gazember, ki egy dragonyos kapitányt s a római szent birodalom lovagját a földre merte teríteni? Akasztassátok föl tüstént, mert kardomra oly pórvér nem méltó s azért is nem döftem keresztül. Még csak most vonta az idegen mindnyájok figyelmét magára, ő egy magas kövér ember volt, élte közép szakaszában, hízott arczán, mely alatt csak alig pislogtak ki világoskék szemei és tetemes orrán a magyar bortövek minden nemei pirosan bimbóztak hosszan lefüggő szőke hajának árnyai alatt, vonásainak katonai rettenetességet kivánt adni, de inkább hasonlíta egy iszákos iskolamesterhez, ki nyírvesszővel a kezében rémíti tanítványait. Testét meggyszín posztó kabát fedezte térdig leérve, hol az iszonyú lovagcsizmákat tőszomszédságban köszönté. Fején egy széles karamú hegyes kalap czifra tollakkal ékeskedék, védelmére mell- és hátvas és azon súlyos egyenes kosármarkolatú kard szolgált, melyet oly sikeretlenül vont elő hüvelyéből. - S kit kell sajnálnunk ezen szerencsétlenségért?--kérdé egy derék férfiú, ki előtt a többiek tisztelettel tértek ki.--Ha tudakoznom szabad--s alig bírta nevetését elnyomni a réz orrú bajnokon. - Én Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik vagyok, a római szent birodalom lovagja és több hatalmas potentátok ármádájában dragonyos kapitány--felelé a vitéz. - Örvendünk egy ilyen érdemes férfi jelenlétén.--Mondá az előbbi kérdező. - Nincs miért, sőt ijedni fogtok, meghallván jövetelem okát;--vága belé a dragonyos. - S mi lehetne oly rémületes? Bedugta kardját a kapitány, jobb lába mellé húzván a balt és balkezét a markolatra, jobbját övébe tévén, mérges tekintetét fontos hivatalossá változtatá és ünnepélyes hangon tudakozódék. - Én Szatmár és Máramaros vármegyék alispánjait keresem; az úton hallám meg, hogy ők a vadászattal delectálják magokat, és én ide fordultam. Kivála a vadászcsapatból négy férfiú s az első, fentebbi kérdezőnk magát és társait mutatá be a kapitánynak, mint a keresett személyeket. - Én Steinville generálistól jövök Transilvániából egy lamentábilis nunciummal: a krimiai tatárok számtalan sereggel Besztercze vidékére rontottak s az egész regiot depopulálják; a generális, bár a commandója alatt lévő hat regementnek vitézi valorát ismeri, kénytelen a sokaság előtt positióit odahagyni és bátorságosabb localitásba retirálni. - Én oda hagyván Hollandiát, hol utoljára a magas akaró Generális- statusok ármádájában voltam dragonyos kapitány, Steinville trupjai közé szándékoztam állani, kivánván tapasztalni a császári servitiumot is, de bár mind a két Indiában harczoltam, még sem fogadtak be, azért tehát Russiába igyekszem Péter czár szolgálatába; de meghallván, mily occasio mutatkozik itten, kegyelmeteknek ajánlom magamat minden retiráda eligazítására. - Hat ezreddel!--kiálta fel Bagosy László szatmári első alispán. - Hat ezred rendes katonasággal megfutamodni egy tatár csorda előtt. - Nem megfutamodni--szóla hirtelen Türkenfrasz félig boszúsan.--Ezt csak az in arte bellica, a taktikában és strategiában ignorans emberek mondhatják: más a hadi reglamán szerint retirálni, más disorganisálva és confusióban futásnak eredni; az első mindig dicsőséges, már a pogány görögöknél híres lett általa Xenophon generális, ki Babiloniából haza Graeciába több száz mértföldnyi retirádát tett a legszorosabb ordre de batailleban, a nagy Montecuculi Rajnald mindig retirált a törökök előtt, s mégis mint híres vezér halt meg, a legnagyobb generalissimusok retiráltak, mert minden generálisnak retirádát praescribál a taktika, ha ellenségeivel számra legalább is nem egyenlő;--atqui a tatárok tizenkétezeren vannak, mi csak hatezren és azért in pleno consilio bellico determináltatott a retiráda. - Gyáva ember hozta ezen szabályt, nem volt annak sem lelke, sem hazája. Hunyady, Kinizsy, Bátory százezerekre rohantak ötször-hatszor kisebb seregekkel s diadalmaskodtak, de retiráda nem volt táborukban. - Mondá melegen és az égnek tekintvén Bagosy, mintha a gyáva érzetű katonát tekintetre méltónak sem tartaná. Türkenfrasz bölcs mosolygással majdnem füléig húzta ajkait. - Ti magyarok csak mindig atakirozásról álmodoztok s mint szoros ordre de batailleban csatázni, úgy regulamentum szerint retirálni sem tudtok, ezt már több tapasztalt katonáktól hallottam; szerettem volna látni Hunyadytok batáliáit, mily victoriák lehettek azok egészen contra artem bellicam--mondá a kapitány s folytatá mosolygását mintegy maga örvendve bölcseségén. - De győzedelmek voltak, s dicsőbbek, mint a német és olasz tábornokok egészen juxta artem bellicam elvesztett csatái. Azonban térjünk dolgunkhoz,--mely utat vettek a tatárok? - Mint mondám Beszterczénél rontottak be, s hihetőleg szándékuk Magyarországban különösen ezen megyékben zsákmányolni, a lakók a legmélyebb erdőkben keresnek refugiomot, részint távol helyekre futnak, hol nagyobb a securitás. Tűzláng illuminálja a pogányok útját, és in vinculis czipelik magok után ezreit az elfogott erdélyieknek. - Vala nem vigasztaló válasza a dragonyosnak. - Remélem--folytatá Bagosy,--Steinville, ha már Erdélyt nem védheti, hazánk felé vonja magát, hogy ezt, a bizonyosan felkelendő nemességgel egyesülvén, megmenthesse s a rabló csordától a foglyokat megszabadítsa, a zsákmányt vissza vegye. - Insurrectio--ha ha ha!--röhöge a Donnerbaumsbergi lovag - Barbaroza pogányhalál! Insurrectio--már a nagy Montecuculi demonstrálta egy taktikus dissertatioban, mily irregularis és haszontalan katonaság légyen ez; csak hátráltatná a generálist szép retirádájában. - Montecuculi egy alacsony gőggel s külföldi gyűlölséggel teljes kaján lelkű ember volt; s azért jaj annak, ki gyalázni meri hazánk századok óta vitézségről híres nemességét, azt nem őrzi meg Montecuculi minden dicsősége a büntetéstől.--E szavakat oly tűzzel s hathatósan dörgé Szodoray Boldizsár, hogy a római szent birodalom lovagja katonai tartását egy pillanatra elveszté, s midőn az ifjú magyar jobbját szablyája felé látá nyúlni, orra s pofája veres halmain hirtelen haloványság sugárzék által. - Öcsém, ne vedd rosz néven, a tatárok ülnek már ezen úrnak vérében; - mondá félig engesztelőleg, félig gúnyolón Bagosy Boldizsárnak, részint nem akarván, részint méltónak sem tartván a nagyszájú idegennel perelni, s ehez fordulva folytatá beszédét,--s mit izen még Steinville tábornok? Lassanként visszatért Türkenfrasz hivatalos physiognomiája, tapasztalván, hogy védelmezőre akadt.--Steinville generális ő excellentiája recomendálja magát nektek s tanácsolja lakaitokat elhagyni s minden jobbágyaitokkal elhagyatni, eledelt, barmot s minden haszonvehetőt elvinni vagy elirtani és mélyebben az országba vonulni, hogy azáltal a pusztaság kényszerítse az ellenséget retirádára. Ezen üdvös rendelés kivitelét Erdélyben az idő szüke nem engedé; de ti még reá értek, azért fogjatok a destructiohoz, mert az ön kézzel ejtett seb nem fáj úgy, mint az idegentől származott.--Ezen utoljára fölhozott ösztönözésén annyira örvendett Gottlieb Konrad Friderik Türkenfrasz, hogy felejtve Szodoray súlyos szablyája felé nyúló izmos karát, öntetsző mosolylyal szájszegletit ismét füleinek közvetetlen szomszédságába hozá.