# Szirmay Ilona: Történeti regény ## Part 17 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/szirmay-ilona-torteneti-regeny-32816/index.md Szodoray és Ilka a haramiák barlangjából kiszabadulván, elérték azon csapatot, mely Nagybányáról a haramiák üldözésére küldetett, innen a városba mentek, onnan pedig az utak már bátorságosak lévén, szerencsésen haza értek Fertős-Almásra. Az itt uralkodó örömöt leírni fölösleges volna, csak azt említjük tehát, hogy megérkezésük után harmadnap a kézfogó és nem sokára a lakodalom is tartatott Szodoray Boldizsár és Szirmay Ilona között, s hogy ők, mint szerelmük érdemelte, rokonaik és gyermekeik körében sokáig és boldogul éltek, s csak akkor komorult el házasságuk ege, midőn több évek mulva előbb is Ilkának anyja, azután bátyja az igazak békés álmába szunnyadtak. Így a boldogság révébe vezettük hősünket és hősnőnket, csak az van tehát még hátra, hogy többi ismerőseinkről is tudósítsuk olvasóinkat, a mit a bevett szokás szerint ezennel és szép renddel megteszünk. Bagosy és Babocsay, övék legyen az elsőség, mert ők nagy hazafiak, és a hon bajnokai valának, szívökben híven buzgott a magyar vér. Ők tehát még soká éltek, s az első alispáni hivatalban szerettetve, s tiszteltetve mindenektől, mint magos érdemeik kivánták, s messze terjedt el dicsőségük, melyet a tatárok elűzésében szereztek. Karácson Tivadar a tatárok ellen mutatott vitézsége jutalmául nemessé lett, Karácsonyi névvel. Ő tovább is a vármegye szolgálatjában és a haramiák legkeményebb üldözője maradt. Testvéréről életében egy szót sem említett, csak halála után akadtak örökösei azon írásra, melyben apjának élete foglaltatott, s ez alá Tivadar saját kezével jegyezte föl a következő szavakat:--Ezen szerencsétlen öregnek egyik fia én valék s a másik Pintye Gregor,--a híres haramia, kit nehogy szégyenemre az akasztófára jusson, saját kezemmel lőttem agyon. Piócza Kristóf nagybányai chirurgus és borbély feleségével Judith ifjasszonynyal. Kristóf mester kipirongattaték a város tanácsa által, miért nem nyeste légyen el nyakát Pintye Gregornak, de mivel ő volt, ki a borsai szorosnál, a magyar rabok köteleit fölvágta, a vármegye alkalmasint azon elvtől vezéreltetve, hogy egy embert ezerek kárával jutalmazzon meg, kieszközlé neki Nagybányán és határában az egyedül borotválható és seb-gyógyítható jogot, vagyis más szavakkal, míg ő élt, nem volt szabad Nagybányán és határában magát más borbélynak mutatni is. Ezen jogban igen sokat bízhatott Kristóf mester, mert mióta bírásába jutott, sokkal többet borotvált véressé, mint azelőtt, s általában azóta nem lehetett Nagybányán oly szép sima állakat látni, sőt egy-két kificzamodott lábat, a helyett, hogy helyre húzta volna, még félrébb igazított. A mi pedig feleségét illeti, Pióczáné ifjasszony, folyvást a papucsot villogatá, míg férje, kit a rosz nyelvszokás urának is nevezett, csak a borotvával dolgozott, túrós haluskái ugyan egy idő óta bővebben jelentek meg, és szomszédai, egész vénségéig mindig tudtak a fiatal bányász tisztéhez hasonló történeteket mesélni, sőt a menyecske nyilván meghallá, hogy urának igazsága volt, midőn a tatárok kutyafejeit eltagadta, mindazonáltal a lakósok maig megmaradtak régi hitöknél, s a tatárokat folyvást kutyafejű melléknévvel tisztelik; de azért Piócza viszonya feleségéhez csak olyan volt, mint Aeolusé Júnóhoz, midőn az Istenek királynéjának ezt felelte: Tuus, o regina, quid optes Explorare labor, mihi jussa capessere fas est. Stiffelbauer még sokáig maradt városbíró, vagyis mint ő mondani szokta «Judex Liberae Regiae ac Montanae Civitatis Nagy-Banyensis.» - Hundeshagen hasonlókép sokáig volt jegyző, és folyvást oppositiót képezett a tanácsban, később maga is városbíró lett, de ekkor tökéletesen megfeledkezve előbbi elveiről, egészen Stiffelbauer úr nyomdokaiba lépett. Kordován János hajdan csizmadia czéhmester, most nagybányai senator, és a város védelmezésének bajnoka a tatárok ellen, sokáig ült a tanácsban, hol híven viszhangozta a városbíró utolsó szavait, s csak akkor beszélt egyebet, ha átlyukasztott kalpagját emlegetheté, vagy pedig azon kovács ellen szólhatott, ki a tatár rohanás idejében, a csizmadiákat úgy meggyalázta. Kalpagja pedig otthon függött minden látogatónak unalmára. Csak egy szerencsétlenség érte szegényt senátori pályafutásán, leánya tudniillik, kit legalább is szenátornénak készített, inasába szeretett, ki a tatárok ellen a csizmadia czéh artilleriát, a vén puskát kormányozta, és mesterének kalpagját oly irgalmatlanul meglőtte. Ez most fenyegeté Kordovánt, ha leányát neki nőül nem adja, ki fogja hirdetni az egész világnak, hogy kalpagját nem tatár golyó fúrta által, leánya is fejeskedett; mit tett volna a boldogtalan senátor? a dicsőség fentartásának vágya győzött,--össze adá őket, gondolván, hogy ő is csizmadia inasból lett senátor. Gerai Mahmud Abdul khán sorsáról nem tudósíthatjuk voltaképen olvasóinkat, mert házassági élete a szultán kisasszonynyal a hárem titkai közé tartozik, csak azt mondjuk, hogy apja után ő uralkodék, gyermekeinek pedig alkalmasint kellett lenni, mivel maradékai most is élnek. Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrád Friderik, mint mondá római szent birodalmi lovag és több potentátok ármadájában dragonyos kapitány, még sokat marchirozott, retirált, evett, ivott a világon ide s tova, Muszkaországban jó darabig mulatott, de nyugtalan lelke, vagy más okok ott sem hagyák nyugodni, s ismét kalandor éltéhez látott. Ott volt, midőn Wallis és Neuperg Nándor-Fejérvárt a törököknek által adták, s ezen capitulatiót ő a taktika postulatumának declarálta, még sokkal azelőtt ellenben Marlborough és Eugen dicsőséges diadalmukat Hochstädtnél egy vakmerő gondatlan tettnek nevezte. Végre sok kalandjai után, melyeket, ha valaki összeszedni akarna, ezen czím alatt «Tál és pohár» legillendőbben bocsáthatná közre--retirádát fuvatott a halál, és berukkolt az «edisti satis atque bibisti: Tempus abire tibi est» örök bíróhoz, rapportirozni ezen életéről, megtévén azon nagy retirádát, melyet még a legvitézebb hadvezér sem került ki. Bogdanu Gyurka, a moldovai bojár és kapitány. Ez fösvénységének méltó büntetését kapta. Ujra kiütvén a háború a törökök ellen, Szodoray még egyszer fölkelt hazája ellenségére; a Moldovába küldetett seregnél volt, s egy csatában a török mellett harczoló Gyurkára akadt, ki az ismert párduczbőrrel és kócsaggal volt ékesítve. Most teljesedék Szodoray kivánsága, egy csapás leüté a bojár fejét, és vagyona ismét vissza került birtokába. More a czigány elveszté a barlangból kivitt pénzt, mely Pintye Gregor minden kincseivel, részint az igaz birtokosoknak vissza adatott, részint kárpótlásokra fordíttatott. More azonban ezt nem nagyon sajnálta, mert neki Szodoraynál mennyei élete, az az elég inni és enni valója, veres nadrága, zöld dolmánya, és semmi dolga sem volt, nyáron a napon hevert, télen a cselédszobában; a suton legfeljebb ha unalomból egyet hegedült, vagy néha egy jó ötlettel a házat megnevetteté. Pintye Gregor emlékezete annyira fölmaradt, hogy mint hajdanában Julius Caesártól és Augustustól minden római uralkodó Caesárnak és Augustusnak, az első Ptolomaeustól pedig minden egyiptomi király Ptolomaeusnak hivaték, mint az ily elnevezéseknek a történetben még több példái is vannak; úgy Máramarosban még ma is minden tolvaj, ha csak két font sót lopott is, Pintye Gregornak neveztetik. Sőt most is foly a köznép szájában egy monda, mely szerint Pintye Gregor nyugtalan lelke azon barlangban, hol kincseit tartá, mintha azokat keresné, hiúz képében maig is kóborol, és minden utasnak mutattatik azon hasadék, melyet a leírt magas útnál, merész lerohanásakor vas nyársa vésett a sziklafalba. E szerint a lehetőségig híven tudósítván olvasóinkat mindenkinek sorsáról, örömmel és bátran kiálthatunk föl, hogy történetünknek VÉGE. 1 Verkhovina Mármarosban fekszik, tájékán a monda egy szerecsen király tömérdek kincseit állítja elásva lenni. 2 Orvosi naplókönyv. 3 Bikkalja nagy erdőség a szatmári megye és Erdély határain. 4 Padisa, neve a török császárnak. 5 Kizlár aga, a fekete heréltek feje több keleti udvaroknál. ?? ?? ?? ??