# Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény ## Part 8 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/nepdalok-es-mondak-1-kotet-magyar-nepkoltesi-gyujtemeny-39931/index.md Kordován csizmádnak megnyulott a szára, Fel is emelkedett véle együtt ára. Csak most veszem észre, Hogy nagy kora készre Jött hozzánk, szélvészre. Gondolnád, hogy az lesz a szabó kontója, Vagy a komédiás bilétmutatója. Azonban egy, kettő, Öt, tiz, százas betű, A forint jelentő. Egy krajczár egyet tesz, de már három kettőt, A két tiz garasos krajczárt tizenkettőt. Nem tudom számlálni, Kivánnék megválni, Helyébe mást látni. Szabadíts meg tőle, magyarok istene! Mert ennek se sulya, se becs nincsen benne. Máskép is a bankó,[4] Csak koldusnak való, Kinek lába nem jó. [4] Mankó. 287. Módi jött be a lányoknál, Kivált a kisasszonyoknál: Kontyon hordják a hajokat, Érzik belől a bajokat. Újjas, mellény nem szükséges, Egy czicz kendő elégséges. Ahoz jár most a gavallér, Kinek nyaka csupa puczér. Elcsapták a szoknyájokat, Hordnak már most viganókat, Hej! gyönyörű szűz virágszál! Rád jobban illenék a vál. Kis lábadon piros csizma Szebb volna, mint czipő rajta. Magyarul is kevés lány szól: Jaj! mi lesz már a világból! 288. Nem vagyok én paraszt ember, Reám ugy nézzetek; Familiám s nemzetemre Bár figyelmezzetek. Bizonyos apám volt, Kiről anyám igy szólt, Hogy a fagyban aratáskor megholt. Eszem iszom törzsökéből Származtak eleim, Ezt mutatják a korcsmákon Adós leveleim. Apám akárhol járt, A vizben nem tett kárt, Evett, ivott, sok kinálást nem várt. Ez törzsöknek hogy én vagyok Egy igaz magzatja, Bizonyítja eztet torkom Gyakor szomjusága. Ihatnám mindenkor, Reggel és éjfélkor, Csak kaphassam, mindenkor jó a bor. Első része czímeremnek A jó káposztás hús, Ha szalonna nincsen benne, A szívem is már bús. Óh áldott káposzta! Paradicsom hozta! Áldott, a ki kolbászszal foldozta. Másod része czímeremnek Ama jó bosporos, Melly ha nem lészen is borsos, Legalább csak boros. Mert bor nélkül méreg, Egye meg a féreg, Annyit ér, mint ebnek a fakéreg. Harmadikát czímeremnek Hijják kaszás lének, Ezt tartják ám a magyarok Legjobb ételöknek. Valaki ezt falja, Ajakát megnyalja, Kálvinista, mennyországnak vallja. Nemeslevél-pecsétemnek A viaszát tudni Ha kivánod, nem akarok Én ebben hazudni: Ez fordított kása, Kinek nincsen mása; Sczithiából vagyon származása. A borékja levelemnek Egy katonabéles, Kövér borjuvesével tölt, Jó vastag és széles, Oh drága armális! Becses uraknál is, Könnyen lehetsz ezzel generális. 289. Viczeispán, perczeptor, főnotárius, Főbiró, viczebiró, komiszárius. Hát az a sok mennykő esküdt, Hát az a sok mennykő esküdt, Arkhivárius! Exaktor, inspektor, és a tisztartó, Számtartó, kasznárok és az ispánok. Hát az a sok kujon hajdu, Hát az a sok kujon hajdu, Falusi birák! Káptalan, esperes és plebánusok, Káplánok, mesterek és harangozók. Hát az a sok kámzsás barát, Hát az a sok kámzsás barát, És mendikánsok! Dekánok, tógások, predikátorok, Doktorok, orvosok, mind huzó-vonók. Hát az a sok fránya borbély, Hát az a sok fránya borbély, Patikárusok! Kocsmáros és kelner, ugy mészárosok, Molnárok, birkások és árendások. Hát az a sok csalárd legény, Hát az a sok csalárd legény, És a kalmárok! Szénával, abrakkal, a sok robottal Ha nem szolgálsz, hátad verik botokkal. Hát az a sok fene forspont, Hát az a sok fene forspont, És a porczió!? 290. Gyerünk koma, a korcsmába, Igyunk falu rovására, Ne hajtsunk senki szavára, Vigyázzunk magunk dolgára. Én vagyok az öreg biró, Te kegyelmed a kis biró, Komám uram törvénybiró, Ő kegyelme tanácsbiró. Ha mi négyen együtt ülünk, Ki áll akkor mi ellenünk? Igazság van mi előttünk, Büntessük, ki áll ellenünk. Öreg biró parancsolja, Bort korcsmáros! mondogálja, Ródd fel falu rovására, Vess nagy pecsenyét rostélyra. Mondogálják ezt mind egyig, Legyünk itten mind hajnalig, Bátor világos viradtig, Holnap után vacsoráig. Közönségesen azt mondják, Teli torokkal kiáltják: Jó bor, jó bor! ingyen adják, Birság, koma, másra rójják. A rovásokat olvassuk, A jegyzéseket lemossuk, Korcsmárosnak bemutassuk, A nagy hordót kifurassuk. Ha az elfogy, mást gondoljunk, Holnap is mind öszvetartsunk, A községre törvényt lássunk, Valakit megbirságoljunk. Öreg biró gyülést hirdet, Törvénybiróval fenyeget, Tanácsbiró is izenget, Kis biró korsót öblöget. Seregesen azt kiáltják: Igazság, koma, a birság. Falubirák igy találták, Ezeket megbirságolták. Öreg biró azt kiáltja: Lassan, lassan oda hátra! Nem kell annyi pintes korsó, Csak egy kilencz itczés flaskó. Bortul mindnyáján dudolnak, Seregestül rikongatnak, Teli torokkal kiáltnak, Mint a bakok, ugy ugrálnak. Ki ez éneket szerzette, Nevét versekbe nem tette, Irigy nyelvektől féltette, Jobb, hogy inkább elrejtette. Ezek pedig mind igazak, A mik itten irva vannak, Én ezt köztök megpróbáltam, Köztök dőzsölni meguntam. A ki nem hiszi, próbálja, Menjen csak közikbe innya, Ezeket igaznak mondja, Nem hazudtam, azt megvallja. 291. Ki mit szeret, ha nem szép is, kedves az annak, Bizonyitja ezt példája a pipásoknak, Kik szüntelen pipázni ugy szeretnek, hogy – Noha attól a szájok ollyan büdös, hogy! Igy nem csak a pipásokról lehet szólani, Mert több példákat is lehet ehez toldani. Lám, sokan bort inni ugy szeretnek, hogy – Noha attól azután olly bolondok, hogy! Vajjon micsoda szépség van a portubákban? Vagy annak szüntelen való felszivásában? Mégis sokan azt felszíni ugy szeretik, hogy – Noha attól az orrok olly förtelmes, hogy! Mi lehet utálatosabb a büdös husnál, Vagy a tóban ugrándozó hitvány békánál? Mégis sokan azt enni ugy szeretik, hogy – Noha mások látni is ugy irtoznak, hogy! Sok szép férfi rút asszonyt vesz feleségül el, Sok szép asszony rút férfinak adja magát el. Mégis a szép a rutat ugy szereti, hogy – Noha más ezen dolgot ugy csudálja, hogy! Ebből tehát tanúlságul vedd magadnak azt, Hogy ha más nemszépet szeret, te ne csudáld azt. A mit te szeretsz, más azt ugy utálja, hogy – A mit pedig te utálsz, ugy szereti, hogy! Mi lehet ennek oka, talán azt kérded, Az, hogy nem egyez meg véle a természeted. Ennél ha többet kivánsz, majd azt mondom, hogy – Vak vagy, mint a szeretet, ez olly igaz, hogy! 292. Mostan hevertemben egy dolgot mondanék, Dolgom iránt arra mert igen rá érnék, Ha a fejér sereg meg nem haragudnék, Róluk egy éneket majdan énekelnék. Ha hétfőre kelvén, kender munkát tészesz, Egész esztendeig mind csak beteg lészesz. Aprólék marhádban igen sok kárt vészesz, Elveszik tehened hasznát, azon vesztesz. Köz példában szokta fejér nép mondani: Kedden, szerdán két nap soha se jó fonni; Sőt azon napokon nem jó motólálni, Mert az ollyan fonal nem jól fog megkelni. Csötörtökön illyen magyarázat vagyon, Hogyha este fonnak, ördög örűl azon, Ott sok üres orsót hány be az ablakon, Rettenetes zörgést támaszt a padláson. Pénteken kenderre nem jó igen nézni, Keze lába, ki fon, meg fog zsugorodni. Szombaton szokták jól a rokkát eldugni, Hétfőn, kedden, szerdán rá érnek keresni. Tehát jó fejér nép! igy vagyon dolgotok, Hogy egy héten hat ünnepet tartsatok, A kender munkának ellene mondjatok, A konyhán belőle jó tüzet rakjatok. Rosz ember volt, elsőben ki csinált orsót, Megérdemlett volna teste metélve sót. Nem érdemlett volna meg, hidd, egy szem borsót, Áldott ember volt, ki csinált pintes korsót. 293. Doktornak jó lenni, Mindenkihez menni Van jusa, Most látom én, Kutya baja! Menyecskék, lánykák pulsusát tapintja, Panaszit a szűzeknek kihallgatja. Kicsi piczi kacsója Gyönge verését hallja, Tüzbe jön a doktor is, Kezébe nyomja, tralala! De hogy mondok, bolond volnék lemondani E hivatalról. Doktornak jó lenni, Mindenhez menni Van jusa, Most látom én, Kutya baja! Menyecskék, leánykák pulsusát tapintja, Panaszit a szüzeknek kihallgatja. 294. A fejét hagyta a tudósoknak, a kakas. Él, hadd éljen, éldegéljen, a kakas. Körmöndön, dön, dön, Szőrösdön, Füsdön, Sárosdon. Hajma, répa, retekmag. A nyakát hagyta kálvinistáknak, a kakas. Él, hadd éljen, éldegéljen, stb. A torkát hagyta a kántoroknak, a kakas. Él, hadd éljen, éldegéljen, stb. A szivét hagyta a leányoknak, a kakas. Él, hadd éljen, éldegéljen, stb. Zuzáját hagyta a legényeknek, a kakas. Él, hadd éljen, éldegéljen, stb. A lábát hagyta az utasoknak, a kakas. Él, hadd éljen, éldegéljen, stb. Taréját hagyta küraziroknak, a kakas. Él, hadd éljen, éldegéljen, a kakas. Körmöndön, dön, dön, Szőrösdön, Füsdön, Sárosdon. Hajma, répa, retekmag. 295. VÉN LEÁNY PANASZA. Be kár, be kár nekem a pártát viselnem, Egyedűl magamnak feküdnöm, felkelnem. Igy jaj immár megvénülök, Senkitől nem melegülök. Jaj kinaim nagyok, Hogy még leány vagyok. A két x-et már tudom rég meghaladtam; Mégis az átkozott pártában maradtam. Nincs szivemnek reménysége, Hogy valaha felesége Valakinek legyek, Igy jaj már, mit tegyek? Sokan komendálják, hogy legyek apácza, De inkább szeretnék én lenni anyácza. Százszor inkább férjhez mennék, Hogysem apáczává lennék. Nem szoktam kordához, Az ebugattához. Valamit csak tudtam, mindent megpróbáltam, Vásárban, piaczon eleget sétáltam. De én arról mit tehetek, Hogy menyasszony nem lehetek? Most is azt siratom, Hogy csak itt hagyatom. Legény e világon boldogabb nem lenne, Mint ki párta helyett főkötőt rám tenne. Egyedül szavátul várnék, Mint parancsolná, ugy járnék; Hiv szivvel szeretném, Soha meg nem vetném. Az uram számára tyukot, ludat, kácsát, Mindennap sütnék én vajban jó pogácsát. A tenyeremen hordoznám, Mint a szamár, ugy dolgoznám. Éjjel takargatnám, Nappal csókolgatnám. Ő csak ülne otthon, magam a mezőre Eljárnék szénáért, fáért az erdőre. Árpáját is lekaszálnám, Lova gyanánt elnyomtatnám. Csak férjhez mehetnék, Férjre szert tehetnék. Hogy pedig ezeket én mind végbevinném, Arról hitelemet papirosra tenném. Kezem keresztvonásával Erősítném rántásával, Csak asszony lehetnék, Kontyra szert tehetnék. Oh sok búra termett, búra termett párta! Szivemet, fejemet a bú általjárta. Hogy a szélvész ragadna el, Vagy a tatár hajtana el. Ne látnám szinedet, Ne hallnám hiredet. 296. Mi légyen a házasság, E világi párosság, Noha nem próbáltuk, – Még eddig megálltuk – De ugy halljuk, hogy bajos, Szegény legénynek jajos. Ezt mindenek megvallják, Valakik tapasztalják. Addig él kedvére A legény, kényére, Mig meg nem házasodik, Öszve nem párosodik. De ha feleséget vesz, Magának sok bajt szerez. Gondja szaporodik, Pénze takarodik. Laposúl az erszénye, Fogyatkozik reménye. Házát miként tarthassa, Társa kedvét láthassa, Mind azon törődik; Esze tekeredik. Még álma is abból áll, Bár feleségével hál. E bizonynyal nem csuda, Mert a mit még nem tuda, Az asszony tudtára, Esze bunkójára, Adja az ő férjének – Igy nő baja szívének. A gazdasszonynak kell tűz, Ha nincs, tudd meg, hogy kiűz. Ütéssel ha teli, Már kedvét nem leli, Panaszszal lát dolgához, Haraggal szól urához. Asztal, ágy, szék és fogas, Mellyel tálast támogass, Házad ékesítse, A kancsót kerítse. Mert ha különben lészen, Asszony kedvet nem vészen. Tükör házban ha nincsen, Mellybe belé tekíntsen, Már morog magában, Dúl, fúl haragjában. Mert fél, hogy éri szégyen, Ha háta félre mégyen. Házad előtt ha tót jár, Már ohajt, mint a tatár, Csipkét, más egyebet, Tudja ördög, mi ebet. Parancsolja, hogy vegyél, Másként veled fölcserél. Ülő rokka unalmas, Az ujjának ártalmas. Pergőt kell hát venned, A kedvét igy tenned. Hogyha helyben nem találsz, Biz a vásárra sétálsz. Jaj! hát még a konyhára, Több kell, mint a szobára. Mert ha nincs, majd lesz per, Nem kettő, de ezer. Ha minden szerszámod nincs, Bár szemébe se tekints. A konyha légyen derék, Mellyen térjen tál, s fazék. A rántást és főzést, Mosogást és sütést, Hol kedvére tehesse, Ételét készíthesse. Tűzhelyen ha nincs katlan, Az asszony irgalmatlan. Azon ha nincsen üst, Kedve múlik, mint a füst. Ha nincs lánczon a bogrács, Mindjárt azt mondják: niksz tájts. Bögréknek, fazekaknak, Tányéroknak, tálaknak Hely legyen, igen jó, Tűzhelyen vasfogó. Lapát, dézsa, meszelő, Sajtár, furó, reszelő. Tekenő, szita, rosta, Dagasztó láb, borosta, Sürű is szükséges, Legyen elégséges. Hordó, veder a kutra, Tyúkborító a sutra. Kicsin kalán, nagy kalán, Álljon a konyha falán. Bors, sáfrán, szegfü, só, Gyömbér is, ha van, jó, Malozsa és mandola, Ni! asszony mit gondola!? Pemet, piszkafa, orsó, Szénvonó, túri korsó Soha nincsen elég, Törik, pusztul mindég, A gazdát igy fogyasztja Az asszony gondolatja. Hát még bölcsőt hol veszel? Pedig csak arra esel. Addig ürög, forog, Hol örül, hol morog, Mig rengő pad nem lészen, Arra egy bölcső készen. De ki győzné számlálni, Eszével feltalálni Az asszony szükségét? Eb a legénységét! Ne is próbáld, mert felsülsz, Jobb bizony csak mellé ülsz. 297. Mi legyen a házasság, A világi mulatság, A kik aztat próbálták, Avagy általvizsgálták, Csak azt mondják, hogy jajos, Szegény legénynek bajos. Gazdasszonynak kell háztűz, Ha az nincs, neki nagy bűz. Pinczében és kamrában, Szobában és konyhában, Légyen hát elégséges, Valami csak szükséges. Házad előtt ha tót jár, Ugy kiált, mint a tatár, Végy csipkét, vagy tekenőt, Csuprokat, vagy serpenyőt. Lakat, kulcsok kellenek, Gyüszü, tű, s más illyenek. El kell menned vásárra, Költened a ruhára. Kell kapcza és czipellő, Faczipellő, az nem kő. Kell egy módis kezkenő, Az lesz ám a bökkenő. De még ám a konyhában, Több kell mint a szobában. Szita, rosta, mozsár, Kell szakajtó, kosár, Piszka, lapát, pemét – Azt sem termi a szemét. Lyukas kalán, lyukatlan, Lábas edény, lábatlan, Nyárs, rostély, szapuló. Hát még a tökgyaluló, Sodró deszka, reszelő, Dagasztó szék, meszelő. De még egyem hátra van, Az ám még a nagy bajom, Kimondani átallom, El nem titkolhatom. Még arra is kell mennem, Hogy bölcsőt is kell vennem! 298. Elment a kisasszony, Trézi, Kölcsön üres zsákot kérni, Hogy asszony anyja küldötte, A magáét kiégette. Tekintetes szomszéd asszony! Azért küldött anyám asszony, Ha egy üres zsákot adna, Ma bengézni kisétálna. Kisasszony lelkem! csak egy van, Az is az urfi alatt van, Ha kiveszem, felkel, majd sir; Éhes, mindjárt kenyeret kér. Pedig már egy falat sincsen, Tegnap kértem egyet kölcsön. A lisztünk is már elfogyott, Hombárunk is összerogyott. Majd hát, tekintetes asszony, Hoz kenyeret anyám asszony, Ha felkel is János urfi, Kenyérrel kell csititgatni. Csak ne bántsa, kérem szépen, Mert mezítelen van épen; A gatyáját meglugoztuk, Még tegnap róla lehuztuk. Ugy kötöttük be a zsákba, Hogy szegényke meg ne fázna. Mert nincs néki több gatyája, Zsákon van hosszu párnája. Zsákunk nincs, tavaly eladtuk, Az árát is bálban hagytuk. Az urfinak nagy kedve volt, A sok serbe majd bele holt. 299. A kert alatt szürke ló, Behajtotta a biró. Ugy megrugta a birót, Harmad napra meg is hót. Szegény biró! de kár volt, De jó huzó vonó volt. A szegénytől elhúzta, A gazdagnak odadta. Örüljetek parasztok, Megholt a ti birótok. A mit nem gondoltatok, Kipótolta a ti szürke lovatok. 300. Minapában Debreczenből Bécs felé utaztam, Pajtásimmal beszéd közben Pipára gyujtottam. Annyi német jött előmbe, Hogy rémülék seregébe. Kérdém: pajtás! mi nemzet ez? És hová sietne? Ő felelé: mind német ez, A kutyaszülötte! Békanyuzó kés kezében, Egy fillér sincsen zsebében. Te is pajtás, már ezután Bugyogóban járjál, Annak rühes ránczaiban Férgek után piszkálj. Nem lesz kalpag a fejeden, Sem kócsagtoll süvegeden. Nézd el pajtás, annak hátán A butyrot, tarisznyát, Buda felé hányja, veti A két görbe lábát. Ez lesz urad isten után, Ez szab törvényt már ezután. Isten hozzád, már ezután, Szép zsinóros nadrág! Karmazsinból varrott csizmát Nem lát Magyarország. Mert gyűlöli a németség, Vigye ördög gonosz lelkét. 301. Amott amott a korcsmában Jó bort mérnek, Gyerünk édes komám asszony, Igyunk egyet. Jaj be fáj a gyomrom, Meghalok, ha nem iszom, Komám asszony. Ördög bujjon az én uram Gégájába, Minek iszik ollyan sokat A korcsmába. Hej bemennék, de megver, Az lesz nekem jó reggel, Komám asszony. Pedig ha a korcsmába kell Érte menni, Négy öt pint bort magam is csak Szoktam inni. Mert négy öt hat itcze bor Leszivárog mindenkor, Komám asszony. Ördög bujjon szomszéd asszony Gégéjébe, Minek iszik ollyan sokat A pinczébe. Kilencz itczés a gyomrom, Tizedikkel megtoldom, Komám asszony! 302. Meg ne mondja komám asszony Az uramnak, Hogy eladtam a zabomat A zsidónak, Ha kérdi, azt mondja kend: Egy szemet se látott kend, Komám asszony! Van én nekem egy kakasom, Majd eladom, Ha kérdi az én emberem, Majd azt mondom: Hogy a róka megette, Hogy valaki elvitte. Komám asszony! Egy két véka kukoricza, Még az nem sok, Látom én, hogy visznek el még Többet mások. Jobb ma nekem egy, kettő, Mint holnap tizenkettő. Komám asszony! Ördög bujjék az én uram Bocskorába, Mért nem tudja hányszor mentem A kocsmába. Nincs a fején annyi szál, A hányszor megcsaltam már. Komám asszony! Elküldöm én a lányomat A kocsmába, Hogy töltessen kilencz itczét Csutorámba; Kilencz itczés a torkom, Tizedikkel megtoldom. Komám asszony! Ördög bujjék komám asszony Ködmenébe, Kilencz itcze pálinka fér A zsebébe, Tizediket ugy viszi, Attul fájul a feji. Komám asszony! Ördög bujjék komám asszony Bocskorába, Mit csatangol éjjel nappal A kocsmába. Hogy a fene egye meg, Mikor szőrösödik meg? Komám asszony! 303. Az én kötőm, az én kötőm Teveszőrbűl, Anyám fonta, anyám fonta Lencsefűbűl. Fontam már én eleget, Három télen egy singet. Komám asszony! Elment a tyúk, elment a tyúk A vásárba, Czipét venni, czipét venni A lábára. Megkötötték a lábát, Nem választhat topánkát! Komám asszony! 304. Ne higy a leányoknak, Csalogató szavoknak. Csak a mig lát, addig hív, Illyen a leányi szív! Egy szóval csalogató, Adott szavát nem tartó. Csak a mig lát, stb. Szeretőt tart ezeret, Hiven egyet sem szeret. Csak a mig lát, stb. Egyszer veled sétálgat, Másszor téged csúfolgat. Csak a mig lát, stb. Meg is ölel, s megcsókol, Elfordulván kicsufol. Csak a mig lát, stb. Szivedhez addig hajlik, Mig szebbre találkozik. Csak a mig lát, stb. A mit néked mond szája, Szomszédban is azt mondja. Csak a mig lát, stb. Ne higy tehát leánynak, Lépes mézes szavának. Csak a mig lát, addig hív, Illyen a leányi szív! 305. Mikor én nőtelen voltam, oda! A sarkantyum azt peregte, oda! Sörre, borra, pálinkára, oda! Leányoknak pántlikára, oda! De mikor megházasodtam, oda! Az én patkóm azt kopogta, oda! Sóra, borsra, egy font husra, oda! Feleségemnek papucsra, oda! Hát most, hogy megöregedtem, oda! A bocskorom azt csoszogja, oda! Csisz el csosz el a templomba! Onnét meg a koporsóba, oda! 306. Rákos mezőn egykor, pesti vásárkor, Túl a Tiszán lévő csikós bundástol, Dudástul, bundástul, Három itcze finom borra befordul. Azt kérdezik az ottvalók tréfábul, Ha tudnak-e túl a Tiszán magyarul, Tiszán túl, magyarul? Felel nékik ezen csikós tréfábul: Túl a Tiszán iszik magyar kulacsbul, Jó paprikás húst is eszik bográcsbul. Tiszán túl, bográcsbul, Ugyan bizony helyesen van magyarul. Túl a Dunán iszik magyar glázlibul, A roszprádlit is megeszi czintálbul. Dunán túl, glázlibul! Ebugatta módon van ez magyarul. Korcsmárosné nálunk beszél magyarul, Itten pedig, a mint hallom, németül. Tiszán túl, magyarul, Nem is fér ki a német szó torkábul. Plebános és predikátor Tiszán túl, Orosz pap is predikál csak magyarul, Dunán túl, németül, Vagy ráczul, majd megfúl. 307. Tiszán túl, Dunán túl, Láttam én egy magyar embert Bundástul, bundástul. Tiszán túl, Dunán túl, Kérdem tőle, ha tudna-e Magyarul, magyarul. Tiszán túl, Dunán túl, Kenyeret sem tudok kérni Magyarul, magyarul. Tiszán túl, Dunán túl, Láttam magyart kávét inni Bográcsbul, bográcsbul. Tiszántúl, Dunán túl, Láttam magyart csirkét enni Czintálbul, czintálbul. Tiszán túl, Dunán túl, A dorogi korcsmárosné Majd megfúl, majd megfúl. HATODIK KÖNYV. KOMOLYNEMŰEK S ROKON. 308. Az ur isten minden gyülésekben, Jelen vagyon törvénytételekben. A birák közt törvény-itéletben, Kire kire figyelmez mindenben. Mint itéltek, mondja nagy haraggal, Ti földi birák, sok álnoksággal? Bünöst veszitek be adománynyal, Mit töltöztök hamis birságokkal? Igazat ti a nyomorultaknak, Itéljetek a szegény árváknak. Törvényben ne ártsatok azoknak, Ajándéka veszszen gazdagoknak. Szegényeket a hatalmasoktól, Szükölködőt bünösök markától, Mentsétek meg ti őket azoktól, Magatokat hamis rovásoktól. Istenek vagytok, az isten mondá, Ő képiben rendelt szolgáivá, Igazságot tenni parancsolja, Ti mindnyáján vigyázzatok arra. 309. Reménység az embert gyakorta táplálja, Strázsa istrázsáját reménységért állja, Erős hadat, várat, ugyanazért szállja, Hogy pályafutását ő is megpróbálja, Hol kiebb, hol belebb halászhat a halász, Távol puskájával kerülget a vadász. Lépet vet és lest hány reggel a madarász, Reménységért hányja horgait a halász. Tengeren a gályák ha elszakadoznak, Eloszlott deszkákhoz sokan ragaszkodnak, Noha ők, szegények, szárazat sem látnak, De jó reménységért azokhoz kapkodnak. Jó reggel vitézek ágyokból fölkelnek, Lovat abrakolnak, puskákat töltenek, Fegyvert, kardot kötnek, harczra ugy készülnek, A jó reménységért csak nem elröpülnek. Jó reggel a szántó nézi taligáját, Igazgatja vasát, éles csoroszlyáját, Elébe ragasztja csikorgós tézsláját, Ökrei nyakára felteszi a jármát. Oh boldog szerencse! engem is jól biztass, Kenyeret holtomig, istenem, szolgáltass, Te szent országodra igaz utat mutass; Ha meg kell is halnom: lelkemnek irgalmazz. 310. Felkel jó hajnalban a szántó álmából, Felserkenti magát pacsirta szavából, Könyörög istennek szives indulatból, Adja szép áldását földi munkájából. Elsőben a szántó nézi taligáját, Igazitja vasát, éles csoroszlyáját, Elébe ragasztja sikoltós tézsláját, Ökrei nyakára felteszi igáját. Azonban jó reggel elkezdi munkáját; Forgatja szép renddel rendes barázdáját; Szólitja ökreit, szőkéjét, barnáját, Dúdolja mellette a szántó nótáját. Haj villás! haj sudár! csákó, szőke, barna! Fordulj hamarsággal csára, barázdára. Vondogáld az igát a gazda hasznára, Tölthesse meg zsákját szegények javára. Ha most keseregve barázdába lépünk, S sirva a földébe buzamagot hintünk, De vagyon istenben ollyan reménységünk, Hogy megtelik nekünk gabonával vermünk. Majd elhozza isten a kedves aratást, Látunk földeinken nagy sok keresztrakást. Énekelve teszszük a kéve-behordást, Örömmel végezzük a kedves nyomtatást. Titeket pediglen a zöld legelőre, Édes ökreim, a szép kies mezőre Legeltetlek, ottan szép folyóvizekre Bömbölve legeltek a ti kedvetekre. 311. (A magyarnak régi nótája, a szárnyas állatokrul). Szép madár a föcske, szépen föcsög, Mikor a reggeli harmat csöpög. A kisded pacsirta, Az eget hasitja Szárnyaival. Ékesen hangicsál, Nap sugárin sétál Lábaival. Szépen a snefek is fütyörésznek, Csirkefogó kányák egerésznek. A veréb csiripül, A gólya kirepül Szárnyaival. Örvendeznek ezek, Vigan énekelnek Örömükben. Csörög a szarka is az erdőben, És a fülemüle a mezőben. A kacsák fürödnek, A csókák sietnek A fris kutra. Fényes nap a szépit, Feltolja a képit A nagy utra. Érez minden állat vidámulást, Az apró madárkák megujulást. Gyöngyharmatos reggel Madarkák sereggel Csoportoznak. A virágok nyilnak, Füvek illatoznak A réteken. A szántó is felkél szerencsésen, Fúj a tavaszi szél igen frissen. Befogja ökreit, Miveli földeit Szerencsésen. Munkáját folytatja, Barázdát forgatja Szép rendesen. Isten ő felsége meg is áldja, A szántó marháit meg is tartja. Fegyvert és katonát Ekét és boronát Ő forgatja. Földön a gabonát, Mennyben a koronát Osztogatja. 312. ÖRÖMDAL. (A fonó asszonyok számára.) A mit csak látnak a szemek A szép természetben, Az mind egy fölséges remek Az isten kezében. Mondjunk hálát, mondjunk áldást A jó istennek, Minden jóért, a mit adott, A kegyelmesnek.