# Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény

## Part 2

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/nepdalok-es-mondak-1-kotet-magyar-nepkoltesi-gyujtemeny-39931/index.md

Lovam lába indulóban, jaj! Lovam lába indulóban, jaj! Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj!

Nézz utánam keservesen, jaj! Nézz utánam keservesen, jaj! Látsz-e többé vagy soha sem, jaj, jaj, jaj!

Ha meg nem látsz az életben, jaj! Ha meg nem látsz az életben, jaj! Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!

19.

Én csak szenvedek, és nem tudom mért? Holtig epedek hűségemért. Nem is ugy érteném, Ha kedvem érzeném. De látják az egek, A felsőbb seregek, Igazságom, I, i, i, i, i, igazságom.

Oh nyisd meg, angyalom, szived titkát, Haragodnak, kérlek, mondd meg okát. Mert, hogyha vétettem, Kedvedet vesztettem: Oh szánd meg ügyemet, Keserves éltemet Jaj, szüntesd meg; Jaj, jaj, jaj, jaj szüntesd meg.

20.

Mig élek, szép lélek, nem felejtlek, Elmémből, szivemből ki sem vetlek; Én haljak, én muljak, én romoljak, Előbb, hogysem tőled én megváljak.

Ha téged nem látlak, csak ohajtlak, Mind éjjel, mind nappal igy kiáltlak: Pin, pin, pin, pin, pin, pintyőkécském! Kin, kin, kin, kin, kin, kincsecskécském!!

21.

Istenem, istenem! Vajjon mi lelt engem? A szeretőm anyja Átkozott meg engem.

Bár ha megátkozott, Az csak mind oh semmi, Csak rózsámat hagyja Nekem csókolgatni.

Tudom akkor leszen Nekem ő kedvesem, Ha őt ölelheti Gyenge fejü kezem.

22.

Hej, be szépen világit Az esteli csillag; Hej be szép szőke legény Áll ablakom alatt. Be kellene híni, Mellém is ültetni, Piros szőke legénynek Puha ágyat vetni.

Ujjamon a gyürűje, Zsebemben levele, Piros szőke legénynek Rajta van a neve. Nem adnám én a nevét Két arany almáért. Hát ő magát hogy adnám Széles e világért!

23.

Feljött már a hajnal, Hajnali szép csillag, Egy szép piros legény Ablakomon hallgat. Ki kellene menni, Be kellene híni, Két szép piros orczáját Meg kellene csókolni. Ki is fogok menni, Be is fogom híni, S azt a kerek száját Egyszer megcsókolni.

24.

A fényes csillag is Ballag haza felé, Ballag barna legény A galambja felé.

De mig oda ballag, Jóformán megvirad, Gyenge szerelmeknek Hamar vége szakad.

25.

Oh én édes rózsám, be szeretlek, Szomoru szivemből ki sem vetlek, Mig bennem a lélek, Mig testemben élek, Szeretgetlek.

Akkor jőj el hozzám, mikor mondom, Még a csizmád sarka se kopogjon, Oh én édes rózsám, Jere el ma hozzám, De csak este.

26.

Juttassa eszedbe ez a kis nefelejcs, Hogy engem szivedből soha el ne felejts. Soha el nem felejt tégedet ez a szív; Csak te is hozzája légy állandó és hív.

Én csak egynek vagyok igazán áldozó, Soha nem szokásom, hogy legyek változó; Jőj hozzám, mert vagyok régen várakozó; Csak te is légy nálam holtomig lakozó.

27.

Ha te tőled rózsám, meg kellene válni, Nem tudnék igazi szeretőt találni.

Ha bár minden rózsa leánynyá válnék is, Galambomnak párja nem származnék mégis.

Lehet-e gerlicze boldogabb én nálam? Lehet-e boldogabb nálad, virágszálam?

28.

Huss, huss, huss, Ölbe huss! Kedvesem, hozzám juss! Rajta szép leánykám! Jösz te, kis báránykám, Váltsunk csókot.

Czupp, czupp, czupp, Édes czupp, Édesebb, mint szirup! Rajta hát! czuppantsunk, Lángokat lobbantsunk, S oltogassunk!

29.

Azt gondolod, édes rózsám, Hogy te megcsaltál, Hogy helyettem más szeretőt Titkon tartottál; Engem bizony meg nem csaltál: Hanem csaltad magadat, Nem barna galambodat.

Vége légyen szerelmünknek, Már most megmondom; Azért ne is haragudjál, Tudtodra adom. Én is találok szeretőt, Ki én hozzám hivebb lesz; Ki megölel, hozzám fordul, Jaj de is szépen megcsókol, Velem vidám szókat szól.

30.

Mért nem jöttél hozzám, Midőn parancsoltam, Már az én szivemet, Azzal mindenemet, Másnak ajánlottam.

Nemcsak ajánlottam, De oda is adtam; Régi jó kedvemet, Egész életemet, Gyászba boritottam.

Oda van mindenem, Nincsen semmi kedvem, Mert már eltávozott Tőlem, s elbucsúzott, A kit én szerettem.

Engem ámitottál, Hamis szivű voltál, Egy szóért, kettőért, Egy kis gyarlóságért Máshoz folyamodtál.

Te tettél fogadást Én előttem, nem más, Hogy én rajtam kivül, Soha tiszta szivbül, Senkit sem szeretsz mást.

Szerelem, gyötörtél, Mert mézet igértél; És hiv, kis szivembe, Dobogó mellembe, Ime mérget mértél.

Ne bánkódjál többé, Légy másnál hivebbé; Minthogy kisded szivem, Volt legdrágább kincsem Tovább nem türheté.

31.

Bucsúznak szavaim Te tőled, galambom! Indulnak lábaim, Megjött elválásom.

Könyeznek szemeim, Örömem elveszett, Reszketnek ajakim, Oh szomorú eset!

Töröld le, galambom, Sürű könyeidet, Hogy meg ne emészsze Szőke két szemedet.

Minden pillantásban Rólam emlékezzél, Lángoló szivemről El ne felejtkezzél.

Köszönetet szólok Hív szivességedért, Miglen sirba szállok, Égek jó szivedért.

Irva vagy, galambom, Örökre szivemben, Valamig piros vér Folydogál eremben.

Utójára kérlek, Rólam ne felejtkezz, Hogy együtt vigadjunk, Szüntelen ügyekezz.

Csak egy pár csókot adj Uti költségemre, Ha isten visszahoz, Százat adok érte.

32.

Azt gondolom, eső esik, Pedig a szemem könyezik. A szeretőm halva fekszik, Holnap délre eltemetik.

Bár csak addig ki ne vinnék, Mig én innen oda mennék, Koporsójára borúlnék, Jaj be keservesen sirnék.

33.

Sem eső nem esik, Sem felhő nem látszik, Mégis az én bundám Két oldalról ázik.

De hogy is ne áznék, Mikor mindig sirok, Bánatim árjával Már többé nem birok.

Sir az egyik szemem, A másik könyezik. Sirjon mind a kettő, Mint a sebes eső.

Lehajtom fejemet, Rózsám, a válladra, Hullatom könyemet Hószinű nyakadra.

34.

Záporeső után Eszterhaj megcsordul, Talán még idővel Szived hozzám fordul.

Te tettél fogadást Én előttem nem más, Hogy soha sem szeretsz Én kivülöttem mást.

Hamis lelkü voltál, Engemet megcsaltál, Egy csókért, kettőért Máshoz folyamodtál.

Azzal ne dicsekedj, Ha megvetettél is: Parancsol az isten Talán még nekem is.

35.

Találsz, rózsám, találsz Szebbet, gazdagabbat. De soha nem találsz Nálam igazabbat.

Azzal ne dicsekedj, Hogy engem megcsaltál, Nem én vagyok első, A kivel igy bántál.

Másnak irigylettél, Magad megvetettél; Illy szerencsétlenné, Valld meg, miért tettél?

Azért én nem sirok, Ha megvetettél is, Parancsol az isten Szeretőt nékem is.

36.

Hervad az a rózsa, Kinek töve nincsen. Elhervadok én is, Mert szeretőm nincsen.

Hervadj rózsám, hervadj, Már az enyém nem vagy; Mig az enyém voltál, Piros rózsa voltál.

Piros rózsa voltam, De már elhervadtam; Sürű könyeimmel Orczámat lemostam.

Jobb lett volna nékem Világra se lennem, Mintsem illy kinokat Kelletik szenvednem.

Elmehetek már én Alá s fel az utczán; Nem mondják már nékem: Gyere be, violám!

Gyere be, violám, Csókold meg az orczám, Én is megcsókolom Százszor egymás után.

37.

Bolondság volt nádhoz bizni, Melly fel szokott szépen nőni, De mihelyt a szél kezd fújni, Minden felé kezd hajolni.

Én is biztam egy nádszálhoz, Ki elhagyott, hajlott máshoz; Kiért immár halálomhoz, Közel vagyok végórámhoz.

Én te reád nem haragszom, Óh én kedves virágszálom! Noha tőled meg kell válnom, Okát én ennek nem tudom.

Fekete gyászban jár szivem, Nékem sincs már semmi kedvem. Hogy elhagyott szép szerelmem, Akkor én nagy búba estem.

A mit szivem nem remélett, Most szerencse abba ejtett, Kiben szivem dicsekedett, Tőlem elidegenedett.

Illy kedves jóakarómat, Szépen szóló galambomat, Ki megcsókolá orczámat, Elszalasztám madaramat.

De már bárcsak valahára Repülnél az ablakomra, Tudom, sokszor galambmódra, Csókot adtam ajakidra.

Siratnálak, hogyha szánnál, Megfognálak, ha megvárnál. Eddig, szívem, enyim voltál, Nyugszik szived immár másnál.

Nem szólhatok, csak hallgatok, Mert azzal nem használhatok. Másoknak példát adhatok; Kérlek, rólam tanuljatok.

38.

Rózsa vagy, rózsa vagy, Még annál is szebb vagy; Aranynál, ezüstnél, Sokkal ékesebb vagy.

Aranyat, ezüstöt Mindenkor találok; De te tőled, rózsám, Könnyen el nem válok.

39.

Hajnal, hajnal, hajnal akar lenni, Én galambom haza akar menni. Ne menj el, drága kincs, Még egyszer rám tekints. Hej gyönyörű virágom!

Estve, estve, ha elnyugszik a nap, Látogass meg majd, galambom, holnap. Éretted, kedvesem, Édes az életem, Hej drága egyetlenem!

40.

Arra járjunk arra, Merre furulyáznak; Merre a legények Éjjel nappal járnak.

Szabad a legénynek Éjjel nappal járni. De a szegény lánynak Házához kell várni.

Házához kell várni. Talpon istrázsálni, Sok éjjeli álmot Érte elmulatni.

41.

Rózsám kertje alatt mentem, Rózsa szagát megéreztem. Fájt igen a szivem, Változott a szinem, Hogy galambom nem láthattam.

Ha még egyszer arra mennék, Szeretőmmel beszélhetnék! Megmondtam anyjának, Mondja meg apjának, Adják nekem leányukat.

Ha nekem nem adja kendtek, Jó gondját viselje kendtek, Írassák levélbe, Csinálják üvegbe, Hogy szivem ne fájjon érte.

42.

Itt hagynál-e, nem szánnál-e? Elhagyni nem sajnálnál-e? Szived értem nem fájna-e? Szemed könye nem hullna-e?

Csillagoknak ragyogása, Gyöngy két szemed rám forgása, Piros orczád égő lángja, Jaj szivemnek gyöngyvirága!

Ennyi esztendőtül fogva Nem voltam én senki rabja, Most estem én nagy rabságba, Angyalomnak hállójába.

Mások mondják hogy rád néztem, Véled, angyalom, beszéltem; Annyira hogy tiéd vagyok, Mig az életben maradok.

Hogyha nem szeretsz, megválom. Mindenektől elbucsúzom, A koporsómig bujdosom, Igy közelget el halálom.

43.

Ha én rózsa volnék, Hamar elhervadnék. Senki rám nem nézne, Senki nem szeretne.

Ne mondj hát rózsának, Engem violának; Egy viola-szegfüt, A nyári nap elsüt.

Bizony, ha lehetnék, Én csak galamb lennék; Oh hová nem mennék, Ha most repülhetnék!

Sem rózsa nem leszek, Sem galamb nem leszek, Mert én, édes rózsám, Csak a tied leszek.

44.

Pirulj, rózsa, pirulj De nekem ne virulj; Boldogtalan lettem, Mert özvegyet vettem.

Özvegyet, tanultat, Ki nézi a multat; Ültében, jártában, Voltért nyög magában.

Hol vagy első férjem! Jó volt nálad nekem. Korán lefeküdtem, De későn ébredtem.

A midőn ébresztett Csókjával füresztett; Kelj fel, szivem, kelj fel, Itt van a szép reggel!

Felment a mi anyánk, Kisöpri a szobánk; Messze fáradozott, Fris vizet is hozott.

45.

Megüzentem az édes anyámnak, Gyöngy koszorút kössön a lányának; Két szélire két szál rozmaringot, Közepibe bokros búbánatot.

Kimegyek a temetőm szélire, Kiásatom siromat előre, Feltekintek sirva az egekre, Szép angyalom, hagylak az istenre.

46.

Árva vagyok, árva lettem, Szerencsétlennek születtem, Mert attól elrekesztettem, A kit igazán szerettem.

Bezárom hát bús szivemet, Siratom szeretetemet; El kell hagynom kedvesemet, Vele együtt mindenemet.

Ott, a hol nem látnak mások, Magamnak majd egy sirt ások, A búk és könyhullatások Lesznek nekem a sirásók.

47.

Nem átkozlak, nem szokásom, De sok sürű sohajtásom Felhat a magas egekre, Mind te felelsz meg ezekre.

Nekem a legszebbik estve, Fekete szinre van festve; Komor felettem az ég is, Elhagyott a reménység is.

A mi engem vidítana, Az élethez kedvet adna: Attól mind meg vagyok fosztva, A jó mind másnak van osztva.

Fel se venném, a mi nézi, Él az isten, elintézi, De hogy értem ő is érzi, Ez, a mi szivemet vérzi.

48.

Életemmel, halálommal, Utolsó vérontásommal, Mindenekre kész vagyok. Az lesz nekem nyereségem, Ha sirhalmomat kedvesem Könycseppekkel tiszteli.

De ha engem elkerülne, Más szerelmébe merülne, Ugy előre meghalok. – Lesz még nekem olly hív társam, Bár a kősziklábul ásom, Ki szeret állandóul.

49.

Ha nekem szóltál volna, Szeretőd most szebb volna; De nekem nem szóltál, Velem csak tréfáltál, Elmult időd ne sirassad már.

Késő immár bánkódni, Elmult időt siratni; Máskor eszed legyen, Szíved bátrabb legyen, Szivtül, szivnek szólni, nem szégyen.

Nyisd ki festett kapudat, Tűkör két ablakodat, Hadd lássam pálmádat, Piros két orczádat, Hadd mulassam veled magamat.

Csillagok sokasága, Nap és hold ragyogása, Mindenek hasznára, És vidámságára, Csak a szivem jár érted gyászba.

Maradj tehát, reményem, Tündöklő szép napfényem; Im látod utamat, Induló lábamat, Talán többé vissza sem jövök.

50.

Elment az én babám, itt hagyott engemet, Elvitte magával, minden vig kedvemet.

Alá foly a Duna, nem foly többé vissza, Elment az én babám, nem jön többé vissza.

A fecske is elmegy, de tavaszra megjön, De az én galambom, akkor is csak nem jön.

51.

Bucsúzni akarok, drága kincsem, tőled, Talán örökre elvándorlok előled; Uti leveleim pecsételve, készek, Meghasad a szivem, midőn bucsút vészek.

Jaj, de nem válhatok, galambom, tőled el, Nem indulhatok én utra nélküled el; Add által szivedet, ez lesz utitársam, Adj egy csókot rózsám, az lesz végjutalmam.

Szólani sem tudok, bánat fogja szivem, Áldjon meg az isten jóságodért, hivem. De mivel nem vagyok te véled magam itt, Kisérj a pitarba, ott sugok valamit.

52.

Pest mellett van egy kertecske, kuk! Pest mellett van egy kertecske, Abban lakik szép szüzecske, Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

Mikor éjjel álmodozom, kuk! Mikor éjjel álmodozom, Azt gondolom, veled játszom, Kuk stb.

Reszket pennám, alig irok, kuk! Reszket pennám, alig irok, Hogy nem látlak, azért sirok, Kuk stb.

Pesten jártam iskolába, kuk! Pesten jártam iskolába, Térdig jártam a rózsába, Kuk stb.

Lehajoltam, szakasztottam, kuk! Lehajoltam, szakasztottam, Kedves galambomnak adtam, Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

53.

Voltam én már gazdag is, Ha most szegény vagyok is; Találok én szeretőt, Minden ujjomra kettőt.

Az egyikre szép rózsát, A másikra violát, Harmadikra lelkemet, A ki szeret engemet.

54.

Menyasszony, menyasszony! Nem vagy már kisasszony; Van tenéked férjed, Kitől jussod kérjed.

Vőlegény, vőlegény! Nem vagy szabad legény. Van te néked párod, Kitől jussod várod.

55.

Szegény vagyok én, Szélrül fekszem én, Csak azt engedd, édes rózsám, Hogy ágyadra fölfekhessem én.

Hajnal hasad már, Majd megvirad már, A menyasszony a padláson Maga marad már.

56.

Hol voltál te, kis nyulacska? Atatuti, táratuti, az erdőben.

Minek voltál az erdőben? Atatuti, táratuti, vesszőcskékért.

Minek neked az a vessző? Atatuti, táratuti, kertecskének.

Minek neked az a kis kert? Atatuti, táratuti, virágoknak.

Minek neked az a virág? Atatuti, táratuti, bokrétának.

Minek neked a bokréta? Atatuti, táratuti, legényeknek. Atatuti, táratuti, legényeknek.

57.

Szerettelek, nem tagadom, De annak már vége vagyon. Vége vagyon volt kedvemnek; Teljen kedve irígyemnek.

Másoknak is azt ajánlom, Szerelemnél jobb az álom: Mert az álom nyugodalom, De szerelem szivfájdalom.

Nincs ez világon drágább kincs, Mint kinek szeretője nincs; Mert kinek szeretője van, Keze lába bilincsen van.

De a ki csüng a rab szíján, Sokszor van az esze hiján. A ki nem hiszi, próbálja, Bizonyosan úgy találja.

58.

Beteg az én rózsám, Beteg ágyban fekszik, Áldja meg az isten, A ki vele bánik.

Beteg vagy, angyalom, Beteg vagyok én is, Talán rosz mostohád Volt irántad hamis.

Engemet is kinoz, Ha téged nem sajnál, Bárcsak őtet vinné El az a rosz halál.

Ha meghalsz angyalom, Én is veled megyek, A bús harangszóval Elhínak az egek.

59.

Az én galambomnak dombon van a háza, Három szép czédrusfa van az udvarába.

Megkötöm lovamat czédrusfa ágához, Számtalan borulok angyalom vállához.

Az eső is esik, a harmat is lepi, Talán a kétféle meg is keseríti.

60.

Felmenék egy hegyre, Benézék egy kertbe, Ott látám kedvesem, Sajnálám édesem.

Még is megszólitám: Hova mégysz, violám? Aratót keresni: Szeretőt számlálni.

Furcsa egy pacsirta, A ki ezt igy irta: Nálam a gyürűje, Más a szeretője.

61.

Azt a leányt szeretem én, S egyedül azt dicsérem én, Kiben egyiránt lelkem is Gyönyörködhetik testem is. Ki szivesen lát egyiránt, Délben, estve, reggel, korán.

62.

Jaj be szegény legény vagyok, Egy pénznek ura nem vagyok. Hej költsön kérnék, de nem kapok, Mert nagy interest nem adhatok.

Szegény legény vagyok nagyon, Magam heverek az ágyon; Mi haszna, hogy nincs feleségem, Ha mindig üres az erszényem.

Utszu tehát mit nem teszek! Feleséget mindjárt veszek. Nem bánom, legyen, ha szegény is, Faháztul való vagyok én is.

Szánjon meg hát hugom asszony, Legyen feleségem asszony, Épitsünk csak a szereteten, Boldogok leszünk mind a ketten.

63.

Ugy meg vagyok határozva, Mint a csikó kantározva, Szabadságom el van zárva, Mint a madár kalitkába.

Ha még egyszer szabadúlok, Több szerelmet nem koldúlok. Szabadságért halok, élek, Mig bennem cseng bong a lélek.

64.

Már megmondtam rózsám, Ne szeress engemet, Kettős az én szivem, Megcsal az tégedet.

Ha azt tudtam volna, Hogy ugy járok véled: Szomorú bubánat Választ el tetőled.

Válassz el, istenem, Széles e világtól. Ha elválasztottál Kedves galambomtól.

Három esztendővel Tovább éltem volna, Ha a te szerelmed Meg nem fogott volna.

65.

Angyalom, édesem, Drága szerelmesem! Szivem sebe orvosát Szivednél keresem.

Te vagy az a drága Szerelem virága, Mellynek ifju szivemre Terjedt ki az ága.

66.

Szomorú az idő, Meg akar változni, Talán a rózsámtól Kelletik elválni.

Csak azt mondd meg, rózsám, Mellyik uton mégy el, Felszántatom én azt Aranyos ekével,

Be is vetem én azt Szemen szedett gyöngygyel, Be is boronálom Sürű könyeimmel.

67.

Bezzeg van Pest vármegyében, A Dunának lementében, A ki ragyog személyében, Mint a csillag az egekben.

Ékes viola nemzette, A pünkösti rózsa szülte, Égi harmattal nevelte, Ezt az egyet ugy kedvelte.

Mint a napnak ragyogása, Barna szemének járása; Ugy illik egész mozgása, Még csak Pesten sincsen mása.

Szép kis gyönge termetének, Ékesen zengő nyelvének, Nem kár volna személyének, Hogy ünnepet szentelnének.

S e gyöngy leány az én rózsám, Ha barna szemét veti rám, S gyöngén megcsókolja orczám, Nincs ország, mellyér odadnám.

68.

Az éjjel álmomban Én aztat álmodtam, Virágos kert alatt Hat ökrön szántottam.

A rózsám is ott volt, Az ökröt hajtotta, Magam is ott voltam, Az ekét tartottam.

Fel is szántottam már, Aranyos ekémmel, Be is vetettem már Tiszta ezüst gyöngygyel.

69.

Bár csak hamar szüret lenne, Szüret után hideg lenne, Azután szánon járnának, Legények házasodnának.

Bár csak lenne ollyan szüret, Mellyben szemlélnének szüzet. Én is szemléltem már egyet, A kit szivem, lelkem szeret.

70.

Ha tudtad rózsám, hogy enyém vagy, Miért adtad máshoz magadat? Azért adtam máshoz magamat, Nem viselted, rózsám, gondomat.

71.

Felszállott a páva Vármegye házára, Sok szegény legénynek Szabadulására.

Várj meg, páva, várj meg, Hadd izenjek tőled, Apámnak, anyámnak, Szivbeli mátkámnak.

Ha kérdik: hogy vagyok, Mondjad hogy rab vagyok, A jó isten tudja, Mikor szabadulok.

Rab vagy rózsám, rab vagy, Én meg beteg vagyok; Ha el nem jösz hozzám, Talán meg is halok.

72.

Szeretem én magát nagyon, Mert fekete szeme vagyon; Szemöldöke sugár vagyon, Az enyémhez illik nagyon.

Nem volt eszem, hogy szerettem Mást, mig magát nem ismertem; Ő maga is szeret nagyon, Azért az enyém maradjon.

Eszem-adta, teremtette, De nagy a maga szemérme. Jaj ne nézzen a szemembe, Meghalok szégyenletembe.

73.

Ajakid, rózsám, mézesek, Csókjaid, rózsám, édesek. Angyalom, csókolj, hadd czuppanjon Ajakimon a csók, hadd czuppanjon.

74.

A kállai utcza ki van festve, Teli van legénynyel minden este, Sétálnak kevélyen, mint a páva, Csak úgy mosolyognak a leányra.

Hej! megmondtam, rózsám, ne nézz rájok; Csalfa legény, csalfán szól a szájok, Nem fogadtad: megfogott a tőre, Nem megyünk már rózsám, esketőre.

Fel-felülök szürke paripámra, Bevágtatok Kálló városába; Betekintek rózsám kapujára, S hull a könyem a nyeregkápára.

Nincsen nekem sehol maradásom; Érted hull a könyem, szép galambom. Ha szeretsz, jőj a Tisza vizére, Ketten szálljunk le a fenekére!

75.

Meg kell a buzának érni, Mert a nap hősége éri; Meg kell arczomnak hervadni, Mert azt a búbánat éri.

Hogyha megérik a buza, Szegény ember learatja. Megért szivem búbánatja, A halál lekaszálhatja.

76.

Van szeretőm, kettő, három, Három közt csak akad párom; Jaj istenem, de megjárom, Ha majd elhagy mind a három.

Mostan még csak vigan élek, Egyen kettőt is cserélek. De bezzeg, ha asszony leszek, A búnak is helyt engedek.

77.

Csillagos az ég, csillagos, Rózsafa levele harmatos; Rózsafa levele, szakadj rám, Kedves édes rózsám, nézz reám.

Csillagos az ég, csillagos, Bú szállt a szivemre, bánatos; Akárhová hajtsam fejemet, Sehol sem találom helyemet.

78.

Most jó szeretőt tartani, Most van mivel csalogatni, Most érik a jó mogyoró, Szőlőhegyen alma, dió.

Barna szeretőm van nékem, Szőkeért tán becserélem, Mert a szőke fejér karja, Szépen ölel, ha akarja.

A galambom kis karjai Nem akarnak meghajlani. Pedig máskép hogy ölel meg, Ha nem ölel, hogy szeret meg?

79.

Mondtam anyám, házasits meg, De azt mondtad, hogy ráérek: Elvitték a szeretőmet, Verje meg az isten őket.

Ki elvitte, éljen vele, Csak előttem ne ölelje. Mert ha előttem öleli, Azt gondolom, hideg lel ki.

80.

Édes anyám! meghalok, Házasodni akarok, Héj, huj, meghalok, Házasodni akarok.

Édes fiam! ne halj meg, Inkább házasodjál meg; Héj, huj, ne halj meg, Inkább házasodjál meg.

Édes anyám, nem merek, Mert azt mondják, hogy gyerek; Héj, huj, nem merek, Mert azt mondják, hogy gyerek.

Édes fiam, kurvannya, A ki neked azt mondja, Héj, huj, kurvannya, A ki neked azt mondja.

81.

Édes anyám, meghalok, Házasodni akarok; Édes fiam, ne halj meg, Inkább házasodjál meg.

Édes anyám, meghalok, Férjhez menni akarok. Édes lányom, ne halj meg, Inkább szeretődhöz menj.

Ha meghalok, nem bánom, Testamentomban hagyom, Hogy négy legény vigyen ki, Szeretőm fog siratni.

Rózsából lesz temetőm, Liliomból lepedőm, Rozmaringbúl keresztem, Soha el nem felejtem.

Anyám, anyám, jó anyám! Készítsd el fejér ruhám, Elindulok hosszú útra, Miről babám nem vár vissza.

82.

Sáros ez az utcza, Mellyben szoktam járni; Páratlan gerlicze Szokott hozzám járni.

Ha isten engedi; Párja leszek neki, Ha párja nem leszek, Szeretője leszek.

83.

Akkor veszlek el, galambom, Ha elfogy az a nagy halom. Inkább kosárral elhordom, Csak engem végy el, galambom.

De te elmégy, s engem itt hagysz, Szivemre bút s bánatot hagysz, Ollyat mind a szomszéd halom; Érted halok meg, galambom.

Elment, elment az én párom, Még az éjjel visszavárom. Visszavárom éjszakára, Csókot nyomok orczájára.

84.

Nincsen annak semmi baja, Ki szeretni nem tud soha. De van annak nagy bánatja, Ki babáját nem láthatja.

85.

Izent nékem a gavallér: Kell-e, babám! pengő tallér? Nem kell nekem pengő tallér, Maga sem kell a gavallér.

Izent nékem a mészáros: Kell-e nékem gyürű, páros? Nem kell nékem gyürű, páros, Maga sem kell a húsáros.

Izent nékem csizmazia: Kell-e, babám! piros csizma? Nem kell nékem piros csizma, Maga sem a csizmazia.

Azt izente a katona: Kell-e, rózsám! karton szoknya? Nem kell nékem karton szoknya, Maga sem kell a katona.

Izent nékem János deák: Kell-e, babám! gyönge virág? Nem kell nékem gyönge virág, Maga sem kell János deák.

Izent nékem a kalmár is: Kell-e, babám! piros kláris? Nem kell nekem piros kláris, Maga sem kell a kalmár is.

Izent nékem Barna Pista: Kell-e szelid galamb csókja? Jaj! kell nékem galamb csókja, Maga is kell Barna Pista.

86.

Én istenem, be szép élet, A ki csizmaziát szeret, Mihelyt feslik a csizmája, Mindjárt bevarrja rózsája.

Még is gyöngyebb az az élet, A ki szabólegényt szeret, Mihelyt feslik a ruhája, Mindjárt megvarrja rózsája.

De még gyöngyebb az az élet, A ki úrfi legényt szeret, Mihelyt elfogy a kávéja, Mindjárt küld a patikába.

Még is gyöngyebb az az élet, A ki atyafiát szeret, Mihelyt elfogy a jó bora, Mindjárt küldi a sógora.

Megterítem asztalomat, Ugy várom a galambomat; Várom, várom, a mig várom, Még rám nem érik az álom.

87.

Nincsen kedvem, nincsen, Mert szeretőm nincsen; Ha szeretőm vóna, Kedvem is ugy vóna.

Nincsem kedvem, nincsen, E világhoz való; Mert szeretőm nincsen, Kedvem szerint való.

Ha szeretőm vóna, Kedvem szerint való; Kedvem is ugy vóna, E világhoz való.

88.

Megvettem a szeretőmet Nagy áron. Általvittem vagy tizenkét Határon. Hol vizeken, hol patakon, Hol sáron, El sem hagyom, mig élek a Világon.

89.