# Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet) ## Part 5 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/magyar-nepballadak-magyar-remekirok-55-kotet-39699/index.md Bár csak immár azt hallanám hirbe, Hogy valahol legény-eső lenne, Kifekünném az ut közepire, Hogy cseppenne a surczom szélire! NE MENJ EL! «Vagy ülj ide mellém, Vagy menj el előlem, Karcsu derekadat Ne ringasd előttem. Vagy meghalok érted, Vagy elmegyek tőled, Vagy piros véremmel Megfestem a földet.» «Ne menj el, ne menj el, Ne hagyj itt engemet, Ne vidd el magaddal Minden jó kedvemet. Ne menj el, ne menj el, Ne hagyj engem árván, Szerelmetes szived Ne legyen kőbálvány. Ne menj el, ne menj el, Mert megöl a hideg; Csináltatok neked Búból köpenyeget: Fekete bársonyba Be is beszegetem, Sok sohajtásommal Meg is béleltetem; Hosszu utjaiddal Megzsinóroztatom, Sűrü könnyeimmel Meg is gomboztatom!…» VÁLÁS. Elmégy úgy-e? «El bizony én!» Itt hagysz úgye? «Itt bizony én!» Elmentedet nem kivánom, Visszajöttöd holtig várom. De te elmégy, engem itt hagysz, Szivemre nagy bánatot hagysz; Ha elmégy, csendesen járjál, Csendes folyóvizet igyál. Akkor jussak én eszedbe, Mikor kenyér a kezedbe, Akkor se jussak egyébről Csak az igaz szeretetről! FALU VÉGÉN… Falu végén Van egy kis házikó, Abba nézék S rengő bölcsőt láték. Egy kis leány Rengetgeti vala S a szájával Fujdogálja vala: «Alugyál el Istennek báránya, Szeretetből Jöttél a világra!» A LEGSZEBB VIRÁG. Egy buzamezőben háromféle virág. Szóval felfelelé a szép buzavirág: ‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Engemet leszednek s a templomba visznek; Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘ Szóval felfelelé a szép szőlővirág: «Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Engemet leszednek s a templomba visznek, A templomba visznek s a pohárba töltnek; Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!» Szóval felfelelé a szép szegfűvirág: «‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Szűzek, szép leányok engemet leszednek, Bokrétába kötnek, a templomba visznek; S a szeretőjeknek süvegébe tesznek!…‘» BÚS GERLICZE. Búsan búgó bús gerlicze Kedves társát elvesztette. Elrepüle zöld erdőbe, De nem szálla a zöld ágra, Hanem szálla asszú ágra, Asszú ágat kopogtatja, Kedves társát siratgatja: «Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!…» Búsan búgó bús gerlicze Elrepüle messze földre, Messze földre, zöld buzába, De nem szálla zöld buzába, Hanem szálla konkoly ágra; Konkoly ágát kopogtatja, S kedves társát siratgatja: «Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál, édes társam!…» Búsan búgó bús gerlicze Elrepüle messze földre, Messze földre, folyóvízre, De nem iszik tiszta vizet, Ha iszik is, felzavarja, S kedves társát siratgatja: «Társam, társam, édes társam! Sohasem lesz olyan társam, Mint te voltál, édes társam!…» ÉRZÉKENY BÚCSÚ. Kövecsös viz mellett palántált viloja Nem szereti helyét, ki akar ajszani; Ki kell onnan vönni, el kell palántálni, Talán megfoganik az én szöröncsémre. Nekem örömömre, másnak bosszujára. Fölütték a zászlót kapum félfájára, Megütték a dobot szivem fájdalmára. Nekem örömömre, másnak bosszujára. – Engedd meg édösöm, hogy üljek öledbe, Két kicsi kezemet tegyem kebeledbe! – Nem bánom, édösöm, ülj a göröbenbe, Két kicsi kezedet tedd az égő tűzbe. – Adj egy csókot, szivem, uti költségömre, Mikor visszajövök, százat adok érte! – Adjon apád urad, osztán anyád asszon, Én bizon nem adok ezön a tavaszon. – De mégis mikor lesz visszafordulásod? Mikor végezöd el hosszu utazásod? – Mikor a vad ludak görögül beszélnek, Azt te tudod, rózsám, hogy sohasem lesz meg. – Mikor lészen rózsám visszafordulásod? Mikor végezed el hosszu utazásod? – Mikor egy szem buzán száz kalongya lészen, Azt te tudod rózsám, hogy sohasem lészen. – Mikor lészen, szivem, visszafordulásod? Mikor végezed el hosszu utazásod? – Mikor egy szem szőllőn száz vödőr bor lészen, Azt te tudod, rózsám, hogy sohasem lészen! GYERE HAZA, ÉDES ANYÁM… «Gyere haza, édes anyám, Nagyon beteg édes apám!» – Mindjárt, mindjárt, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek S egy szép legényt várok. «Gyere haza, édes anyám, Haldoklik már édes apám!» – Mindjárt, mindjárt, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Lesz majd más apátok. «Gyere haza, édes anyám, Meghalt szegény édes apám!» – Mindjárt, mindjárt, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Van már más apátok. «Gyere haza, édes anyám, Temetik már édes apám!» – Mindjárt, mindjárt, édes lányom, Csak egy tánczot járok, Egy pohár bort felhörpentek, Itt az uj apátok! A MOLNÁR INASA. Este guzsalyasba’, Reggel a malomba’ Játszadozni kezdtem Molnár inasával. Bárcsak hajnal lenne, Meg se is virradna S a mi szerelmünknek Vége ne szakadna Molnár inasával. Széles e világon Mennyi malom vagyon, – Ha külső kereke Sárig arany volna, A belső kereke Fehér ezüst lenne, Béla-gyöngyöt járna, Apró pénzt hullatna: Még se cserélném el Molnár inasával. A tenger mélysége Kalamáris volna, Tengereknek habja Ha mind tenta volna, Földön mennyi fűszál – Ha mind penna volna, Égen mennyi csillag Iródeák volna: Nem tudná leírni A mi szerelmünket Molnár inasával. A HALOTT VŐLEGÉNY. (Töredék.) ‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék, édes rózsám. Velem van az igaz isten, Velem vagy te, édes rózsám.“ ‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék, édes rózsám, Velem van a fiuisten, Velem vagy te, édes rózsám.“ ‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék, édes rózsám, Velem a szent lélek isten, Velem vagy te édes rózsám.“ NEHÉZ SOR. Szivárvány havassán Felnőtt rozmarin szál, Nem szereti helyét, El akar bujdosni. Ki kell onnan venni, Uj földbe kell tenni, Rózsám ablak’ alá Kéne palántálni. Vásárhelyi torony Körül van kerítve, Három szál rozmarin Van belé ültetve. Öntözzétek lányok Hogy ne hervadjon el, Szeretőtök szíve Hogy ne hasadjon el, Megéltünk volna mi Még a kősziklán is, Elfeküdtünk volna Ketten egy párnán is. Szerethettél volna, Ha szép nem voltam is, Mert én szerettelek, Ha szegény voltál is. Könnyebb a kősziklát Lágy iszappá tenni, Mint két egyes szívnek Egymástól elválni. Mikor két egyes szív Egymástól megválik, Még az édes méz is Keserűvé válik. A RAB. «Szállj le holló, szállj le, Szállj alább egy ágra! Hadd írjak levelet Mind a két szárnyadra. Hadd írjak levelet Apámnak s anyámnak, Jegybeli mátkámnak. Ha kérdik, hol vagyok Mondd meg, hogy rab vagyok, Kolozsvár piaczán Talpig vasban vagyok. Az én derekalyam A tömlöcz feneke. Az én égő gyertyám Kigyók s békák szeme. Vagyon egy asztalkám Gyászszal van befestve, Azon egy pohár bor Bánattal van tele, Akárkié legyen Az a tele pohár, Csak az enyém legyen A megváltó halál.» KENDI MOLNÁR LÁNYA. A kis-kendi faluvégen malom van, A malomban víg muzsika, zene van: Kendi molnár Julis lánya A menyasszonytánczot járja. Tánczoltatják kendi molnár lányát: Juliskát. A kis-kendi faluvégen malom van, Az udvaron kiterítve halott van. A koporsó fedelére Ráborul a falu népe. Úgy siratják kendi molnár lányát: Juliskát. FALU VÉGÉN. Túr a disznó a mocsárba, Csak a füle látszik, Falu végén juhászlegény Sipkájával játszik. Odamegy a kis leányka, Kurta a szoknyája, Ráveti a kék szemeit A juhászbojtárra. Túr a disznó a mocsárba, Csak a füle látszik. Falu végén juhászlegény A kis lánnyal játszik. A FONÓBAN. A leányok egymás közt Beszélik, hogy sok a szösz. „Haj anyám!… a fonás;… Bajos a várakozás.“ – ‚Szoknyát veszek szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Nem az az én nyavalyám!“ ‚Legényt hívok szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Találgatod nyavalyám!“ ‚Férjhez adlak szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Kitaláltad nyavalyám!!“ SZEGÉNY LEGÉNY, SZEGÉNY LEÁNY. Szegény legény, ne menj A sáros verömbe, Haj, majtég belé esöl A veszedelömbe! – Ne félj, leány, ne félj. Nem esöm verömbe, Haj inkább esöm veled Örök szerelömbe. Tudd meg, legény, tudd meg, Szegény leány vagyok, Haj, még jó gunyám sincsen, Télbe majd megfagyok. – Ne félj, leány, ne félj, Hogy olyan szegény vagy, Haj, meleg a szerelmöd, Majd fölolvad a fagy. Tudd meg legény, tudd meg, A szerelöm elmul, Haj, aztán minden kincsünk A sáros porba hull. – Ne félj, leány, ne félj, Hogy elmul szerelmünk, Haj, mint örökségünköt Fölváltsák gyermökünk! KÁNTOR TERI. Három bokor saláta, Kántor Teri kapálta, Egyél dzsidás belőle, Isten ugyse! megveszekedel tőle. Kántor Teri azt hiszi, A kapitány elveszi; Ne félj Tercsa előre Isten úgyse! semmi sem lesz belőle. Elment már a regiment, A házasság füstbe ment, Kántor Teri itt maradt – Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt. A HONVÉDTÜZÉR TEMETÉSE. Mi piroslik ott a síkon, távolba’? Csonka honvéd piros vére a hóba’, Sok halált szórt az ellenség sorára, Haj! de végre egy golyó őt találta. Ágyú helyett koporsót visz a szekér, Benne fekszik egy magyar honvéd-tüzér, Koporsóján csákója és fegyvere, Szemfedőül katona köpönyege. Bajtársai kivont karddal követik, Fájdalmukban olykor meg is könnyezik; Nincs harangszó, csak pár ágyúdörrenés, Ennyiből áll a tüzéri temetés. Zöld erdőben fekete sír domborúl, A ki látja, szivében megszomorúl; Fák tetején bús csalogány úgy beszél: Szabad földben nyugszik egy honvédtüzér. BEKŐ AMBRUS. «Édes anyám be sokat kért a jóra, Hogy ne menjek este későn sehova, Nem hallgattam édes anyám szavára, Bejutottam kecskeméti fogházba. Jaj istenem, jaj be nagyot vétettem, Egy leányért Bakos urat megöltem; Cserkó Julis ne sirass már engemet, Húsz esztendő majd megaláz tégedet.» Kecskeméten a nagy utcza de porzik, Szegény Bekő Ambrust azon kisérik, Bekő Ambrus gondolkozik magában, Már Nagy-Kőröst itt kell hagyni hijában. Bakos urat viszik a temetőbe, Bekő Ambrust kisérik a tömlöczbe, Kilencz fontos vasat tettek lábára, Húsz esztendőt írtak fel a számára. Kecskeméti város háza kőből van, Bekő Ambrus a lakaton belől van, Megzördíti a jobb lábon a vasat, Cserkó Julis gyönge szíve meghasad. Kecskeméti város háza de sárga, Abba van a Bekő Ambrus bezárva, Cserkó Julis írt neki egy levelet: «Kedves rózsám, ne felejts el engemet!» Cserkó Julist három hadnagy kiséri, Édes anyja szomoruan azt nézi. «Ne nézd, anyám, az én bús életemet, Mind tetőled tanultam én ezeket.» A POZSONYI KISASSZONY. A kisasszony Pozsonyban, Krinolinban, A kisasszony Pozsonyban, Krinolinban, A kisasszony Pozsonyban, Selymet lopott a boltban, Reczeficze krinolinban. A kisasszonyt megcsipték, Krinolinban, A kisasszonyt megcsipték, Krinolinban, A kisasszonyt megcsipték, Selymet tőle elvették, Reczeficze krinolinban. «Ne bántson engem az úr, Krinolinban, Ne bántson engem az úr, Krinolinban, Ne bántson engem az úr, Mert az apám földes úr, Reczeficze krinolinban!» «Ha az apád földes úr, Krinolinban, Ha az apád földes úr, Krinolinban, Ha az apád földes úr, Selymet lopni ne tanulj. Reczeficze krinolinban!» SZÉP MENYECSKE. «Heje, huja, szép menyecske, Üljön ide az ölembe, Tudja isten hol az ura.» «Szántani ment az ugarra.» «Szalma özvegy maga most hát, Hadd csókolom az ajakát, Öleljen meg, eszemadta, Nem lesz azért semmi baja.» «Hogy a fergeteg hordja el, Szegény özvegygyel mit mivel; Mit mondana szegény uram, Ha most látna valahonnan?» KATONADOLOG. Katonának vagyok én beírva, Jár a rózsám én utánam sírva, – A ki adta! kényes kapitányja, Ne kacsingasson az én rózsámra! Kapitány úr, igen szépen kérem, Hallgassa meg az én nagy kérésem, Hagyjon békét az én galambomnak, Nem nevelték a kapitány urnak. Hogy ha nem hagy békét a rózsámnak: Majd felcsapok bujdosó betyárnak; Van még rétség elég a Sárrétben, Van még erdő Bihar vármegyében. A TÜCSÖK MEG A LÉGY LAKODALMA. Megunta már a tücsök: Egyedül czirpelni – Ölelgette a legyet, El akarta venni. – Elvennélek te kis légy, Ha kicsi nem volnál, – Hozzád mennék, te tücsök, Ha görbe nem volnál. Megvolt a nagy egyesség, Lagzit csaptak rája, Olyan czéczót, híre ment Hetedhét országba. Szecskó, darázs, szitakötő, Száz barázda billegető, Bőregér s több nemes czéhek, Bölcs násznagyok és vőfélyek, Tenger czinczér, apró béka, Voltak ott nagy parádéba, Nyoszolyólány: rengő, ringó. Karikázó száz pillangó, Fürge násznép, ifjak, vének Megjelentek mint vendégek. Farkas volt a mészáros, Három ökröt vágott, Azontúl meg malaczot Tizet is lerántott. Kutya is a küszöbön Borsot akart törni, Macska is a konyhában Szakács akart lenni. Oda ugrott a hörcsög, Násznagy akart lenni, Mellé ugrott az egér, Társa akart lenni. Gólya volt a pirimás, Szunyog a szekundás, Büdös bogár a bőgős, Zöld béka a flótás. Dudázott a denevér, Farkas fujta farkát, Előugrott a majom, Roptatta a pujkát. Dühbe jött a czinege, Megfogta a sörkét, Czibálta az üsztökét, Pofozta szegénykét. A dongó a darázszsal Földön verekedtek, Soh’ se láttam fulánkot Még olyan mérgesnek. Oda ugrott a varju, Biró akart lenni, Ugy megvágta egy vén tyuk, Föl se tudott kelni. FÉRJ ÉS FELESÉG. Amely leány sokat szeret, Jámbor asszony soh’ sem lehet; Mihelyt kontyát félre csapja, Az urát mindennek mondja. Nevezi az urát lónak, Hol deresnek, hol fakónak, Magát pedig mondja jónak, Nem embere a jó szónak. Mindig szalad az ablakra, Mint a csikó az abrakra. Ha az ura kérdi, mit néz, Már arra a felelet kész: «Ugyan férjem, mit kérdezed? Egy jó barátom érkezett. Eredj hamar a konyhára, Gondod legyen vacsorára.» – Ha eztán is igy fogsz tenni, Hát szépen el fogunk válni. Tudom, asszony, megsiratod, De késő lesz a bánatod! Látod, asszony, hogy nyergelek, Mégsem hiszed, hogy elmegyek, Lovam lába indulóra, Magam szája bucsúzóra. «Jaj istenem, mit csináljak, Olyan vén embernek adtok! Annyit adok a szavára, Mint a szomszéd kakasára. Ha mégegyszer lány lehetnék, Majd megnézném, kihez mennék! Megválogatnám a legényt, Mint a piaczon az edényt!» GOMBOSNÉ. Nincsen nálunk olyan asszony, Mint Gombosné, mint Gombosné Komámasszony. Kisüti a túrós lepényt, Hívja oda, csalja oda A sok legényt. ‚Ha a lepényt megettétek: Sári, Kati, Mári lányom Elvegyétek!‘ «Nem kell nekem a kend lánya, Alul fodros, fölül rongyos A szoknyája!» «Nekem sem kell a kend lánya, Bécsi rongygyal pirosított Az orczája. Azt sem isten adta rája, Maga keze, kutya körme Kente rája!» A KVÁRTÉLYOS KATONA. ‚Jó estét asszonyom, Főztél-e vacsorát?‘ «Vacsorát nem főztem Nem vártam katonát. Te szolgáló, jó leányzó, Fűtsd be azt a szobát, Kettő konyha körül légyen, Egy pinczébe borért menjen, Minden elég legyen! Isten hozott hozzám, Szép magyar gavallér! Illik oldaladra Patrontás pantallér. Lesz jó széna a lovadnak, Jó kovártély lesz magadnak – Köszönd asszonyodnak.» ‚Kérem asszonyomat, Hadd üljek ölébe, Hadd tegyem kezemet Kincses kebelébe; Kicsi nem árt, nem is tesz kárt, Le sem töri gyönge ágát, Aranyos bimbóját‘ «Félek katonától, Hamis portékától, Mert ki tudja venni Titkát mátkájától. Egy éjtszaka mulatozik, Ölelkezik, csókolózik, – Odább masirozik.» ‚Ne hidd el, asszonyom, Nem olyan vagyok én, Virágos kis kertben Palánta vagyok én. Kicsi nem árt, nem is tesz kárt, Le sem töri gyönge ágát, Aranyos bimbóját!‘ SÁRI MÁRI. Sári Mári beteges, Nem eheti a levest; Vizet inna, vize nincs, Kútra küldne, senki sincs. Van neki egy vén anyja, Azt küldte el a kútra, Mig a kútra oda jár, Barna legény vele hál. ‚De jó anyám nekem kend, De jó vizet hozott kend, Másszor is elmenjen kend, Tovább oda járjon kend.‘ «Hát ez a bot kié itt, Vajon ki hagyta ezt itt?» ‚Hát… egy vándorló legény, Szállást kért volna szegény.‘ «Hát az ágyad mi lelte, Hogy ugy le van heverve?» ‚Czicza fogott egeret, Játszott vele eleget‘ «Hát a hasad mi lelte? Hogy ugy fel van püffedve?» Erre a lány nem szólott, Csak az ablakba borult. JÁNOS. Sírva sétál a kapuban János, Kérdi tőle a gazdasszony: ‚Mi most a baj János?‘ «Ha az asszony megengedné, Hogy a kapun belül mennék.» ‚Lehet, szivem, János!‘ Sírva sétál kapun belől János, Kérdi tőle a gazdasszony: ‚Mi még a baj János?‘ «Ha az asszony megengedné, Hogy a ház elébe mennék.» ‚Lehet, szivem, János!‘ Sírva sétál a ház előtt János, Kérdi tőle a gazdasszony: ‚Mi még a baj János?‘ «Ha az asszony megengedné, Hogy a pitarba bemennék.» ‚Lehet, szivem, János!‘ Sírva sétál a pitarban János, Kérdi tőle a gazdasszony: ‚Mi még a baj János?‘ «Ha az asszony megengedné, Hogy a házba bemehetnék.» ‚Lehet, szivem, János!‘ Sírva sétál benn a házban János, Kérdi tőle a gazdasszony: ‚Mi még a baj János?‘ «Ha az asszony megengedné, Hogy az ágyra felfekhetném.» ‚Lehet, szivem, János!‘ Sírva fekszik fel az ágyra János, Kérdi tőle a gazdasszony: ‚Mi még a baj János?‘ «Ha az asszony megengedné, Hogy magamhoz ölelhetném.» ‚Lehet, szivem, János!‘ – – Mindjárt nem sirt János. MAGAS A PARTJA… ‚Magas a partja, friss a viz benne, Itasd meg, rózsám, lovamat benne!‘ «Jaj nem itatom én, Mert kicsiny vagyok én, Félek én tőle. A te lovadnak hegyes patkója, Ha közel mennék hozzá, megrugna; Jaj nyomorék lennék, Férjhez nem mehetnék, Meghalnék búmba’!» ‚Ne félj, galambom, lovam nem hamis, Szelid vagyok én, szelid lovam is. Nem rug, nem haragszik, Ha friss vizet iszik, – Megnyal tégedet.‘ «No hát galambom, majd megitatom, S ha engem megrug, lelked okolom; Majd jól megitatom, Jó fűre is hajtom Kedves angyalom!» CSILLAG RAGYOG… Csillag ragyog, csillag ragyog, Babám ablakába’. Most ment itt el barna legény Sarkantyus csizmába’. Utána megy egy kis lány Piros papucsába’. «Gyere vissza édes szivem, Feküdj az ágyamra!» Ez a kis lány kárton ágyát Magasra vetette, Barna legény a kalapját Rajta felejtette. «Hozd ki, rózsám, kis kalapom, Hadd tegyem fejembe, Hogy ne süssön, hogy ne süssön A nap a szemembe. Hajadba’ van egy pántlika, Kösd a kalapomra, Ha elvisznek katonának, Rád emlékszem róla.» A KIS LÁNY. Amoda mén egy kis lány, Korsót visz a karján, Utána a kapitány Daruszőrű paripán. ‚Állj meg, állj meg te kis lány! Adjál egy kis vizet, Pengő forintot adok, Még meg is ölellek.‘ «Nem kell nekem a forintja, Nem vagyok én dáma, Én vagyok az édes anyám Legkedvesebb lánya.» TARJÁN VÉGEN… Tarján végen van egy kis fehér ház, Abban van egy felvetett fehér ágy, Rajta fekszik egy barna menyecske, Előtte van a ringó bölcsőcske. A lábával csak úgy ringatgatja, Szép szavával csak ezt dalolgatja: «Csicsiss, lelkem, eszem a szép szádat, Verje meg a jó isten apádat! Ugyan, rózsám, tekints az egekre, Ha nem pedig erre a kisdedre!…» „‚Tekintettem, mikor megcsaltalak, De már mostan istenre hagytalak.‘“ KECZE SÁRI. «Szomorú levelet kaptam az este, De még szomorubbat szombaton este, Az van irva levelembe: Nem ülsz, Sári, az ölembe Több este!» Égető Mihály gatyája, haja ha! Megakadt a kapufába, haja ha! Nem a kapufa fogta meg, Kecze Sári markolta meg, Haja ha! «Ereszd el, Sári, a gatyám, angyalom, Ne szomorítsd édes anyám’, angyalom!» «Nem eresztem el a gatyád’, Szomoritom apád’, anyád’, Angyalom!… Ritka rózsa, kinek nincsen levele, Ritka legény, kinek nincs szeretője, Ritka legény, ki azt tegye, A kit szeret, hogy elvegye, Igaz a’!» MEGÖLTEK EGY LEGÉNYT. Megöltek egy legényt Hatvan forintjáért, Bevetették a Tiszába Piros pej lováért. Tisza be nem vette, Partjára vetette, Arra ment egy hajóslegény, – Hajójába tette. Oda megy az anyja, Költi, de nem hallja: Kelj föl, kelj föl, édes fiam, Borulj a nyakamba! – Nem kelhetek én föl Mert meg vagyok halva, Szép fekete kondor hajam Vállamra van hajtva. Oda megy az apja, Költi, de nem hallja: Kelj föl, kelj föl, édes fiam, Borulj a nyakamba! – Nem kelhetek én föl, Mert meg vagyok halva, Rézsarkantyus sárga csizmám Lábamra van fagyva! Oda megy galambja, Költi, azt meghallja: Kelj föl, kelj föl, édes rózsám, Borulj a nyakamba! – Fölkelek én rózsám, Nem vagyok meghalva, A szerelem, hű szerelem Szivemet elfogta. AZ ELADÓ LEÁNY. Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak. – Ne hagyj, édes lányom, szoknyát vészek. Ej, nem kell nékem, mert van nékem. Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak. – Ne hagyj, édes lányom, kötőt vészek. Ej, nem kell nékem, mert van nékem! Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak. – Ne hagyj, édes lányom, legényt vészek. Ej, a kell nékem, mert nincs nékem! KARASZ JUCZI. Ez az utcza petrezselyem, Karasz Juczi talpig selyem; Lehet annak, van is annak, Czeglédi vette azt annak. Karasz Juczi fehér lába Kivirít a léniára,[10] Czeglédi Jóska meglátja: Harmadnapos hideg rázza, [10] Lénia = mellék-út, ellentétben az országuttal. Karasz Juczi gyenge karja, Bő ujju vizitli rajta, Meg is lehet aztat nézni, Czeglédi vette azt néki. Karasz Juczi hires k… Nem talál a gyalog-útra; Piros alma hull az útra, Ugy talál a gyalog-útra. Éjfél után egy az óra, Karasz Juczi most mén haza Még a kutyák sem ugatják: A vén banyák mégis tudják. Ez az utcza hosszabb volna A közepén egy bolt volna, Karasz Juczi oda menne, Talpig selyem ruhát venne. «Csak gyászt adjon, görög uram, Ugy sem lesz már hites uram, Mert ha hites uram lenne: Piros selyem szoknyát venne.» FÁBIÁN PISTA. Engem hivnak Fábián Pistának, Ki is állok huszonnégy zsandárnak, Jő a zsandár, de nem félek tőle, Majd kimegyek, megszámolok véle. Fekete föld termi a jó buzát, Sürű erdő neveli a betyárt, Szép csárdásné, viselje kend gondját, Majd megkapja kend még a jutalmát. Szeged felől fujdogál a szellő, Jön a zsandár mint szél minden felől, De én szegény csak magam egyedűl Sürgök forgok a fegyverem körűl. Isten hozzád Szalonta városa! Már én többé nem leszek lakosa, Teremhet már zöld füvet lapossa, Kis pej lovam többé nem tapossa. A CSIKÓS. ‚Hej lóra, csikós, lóra! Be van a ló hajtva, Biró udvarában, Ihajla! Szól a csöngő rajta, Igaz a.‘ «Hej hadd szóljék, hadd szóljék, Zsebembe’ a tallér; Én voltam tabánban, Ihajla! A hires gavallér, Igaz a», ‚Hej ismerem a csöngőt, Volt is a kezembe’, A túri vásárba’, Ihajla! Fizettem meg érte, Igaz a.‘ «Hej elmehetsz már dáma, Nem járok utánad, Járjon biz a kutya, Ihajla! Ki a falut futja, Igaz a.» ‚Hej, ime én azt mondám, Járjanak utánam.‘ «Járjon biz a kutya, Ihajla! Ki a falut futja, Igaz a.» NAGY PÁL JANCSI. Nagy Pál Jancsi s kis Dudrai Elindultak juhot lopni, Agyonverték a kis bojtárt, Elhajtották fele nyáját. «Az Alföldi hegyes, völgyes, Engem a vármegye keres, Ha keres is, meg nem talál Engem az Alföldi pusztán!» Csengelényi puszta szélen, A nagy Szirtus szőlő végen Utánok jött Pestvármegye: ‚Kié, földi, ez a birge?‘ «Mihaszna mondom, hogy kié, A szegedi szenátoré.» Mihelyt ezt a szót kimondta: Lábára bilincset csuktak. «Két kezemet hátra fogta, Piros orczám felpofozta…» «Kérem szépen az urakat, Engedjék el a bajomat. Hadd iratok egy levelet: Rózsám szabadits engemet!» Szeged város szép helyen van. A fogház a közepén van, Alatta terem a csipke, Rászállott egy bús gerlicze. Ne búsulj te bús gerlicze! Lesz még párod az erdőbe’. ‚Nem kell nekem senki párja, Ha az enyém el van zárva. Be van zárva a fogházba, A szegedi rongyos várba. Ablakodnak vas rostélya, Nyujtsd ki, babám, karod rajta! Hadd fogjam meg utoljára, Bú eltemet nem sokára.‘ «Soha ezt nem hittem volna: Gyenge testem tömlöcz rontsa, Göndör hajam lerohaszsza, Piros orczám elhervaszsza!» SOBRI. Hej, haj! kis menyecske! Kivel háltál a múlt este? – Hej, haj! Nyirfaival, Az én kedves galambommal. Hej, haj! Sobri pajtás! Hogyan tetszik a mulatás? – Hej, haj! nem jól tetszik, Mert Nyirfai halva fekszik. Hej, haj! Sobri pajtás! Micsoda az a sárga ház? – Hej, haj! Sümeg város, Ott lakik a komiszáros. Hej, haj! Sobri pajtás! Elvitték a pej paripát. – Hej, haj! csak hadd vigyék, Van még a ménesen elég. Hej, haj! Sobri pajtás! Elvitték az irhás subát. – Hej, haj, csak hadd vigyék, Van még a szücsöknél elég. Hej, haj! Sobri pajtás! Elvitték a selyemruhát. – Hej, haj! csak hadd vigyék, Van még a boltokban elég.