# Gróf Gvadányi József és Fazekas Mihály (Magyar remekirók 6. kötet)

## Part 13

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/grof-gvadanyi-jozsef-es-fazekas-mihaly-magyar-remekirok-6-kotet-45246/index.md

Ugyancsak a hexameter æsthetikai hatásáról e műben azt mondják, hogy e méltóságos forma ellentéte a köznapi tárgygyal emeli a komikumot. Toldy szerint «a hexameter jól van választva, mert ez, méltóságos portamentójával szintoly éles, mint mulattató ellentétet képez az alant forgó tartalommal; de Fazekasnál a hatásnak e faja elvész, mert hexametere pompa és numerus nélküli.» Ugyanő szerinte ez utóbbi fogyatkozás miatt «hiányzik vers és tartalom közt azon ellentét, mely szerencsésb kezelésnél a formának hatását annyira emelheté». Fazekas legújabb méltatója pedig, Tóth Rezső, említett jeles tanulmányában azt írja, hogy «e forma, melyet – mint a humorizáló előszóból is kitetszik – Fazekas öntudatosan használt, a maga ünnepélyes komolyságában igen sikerült ellentétes parodizálása az eposzi méltóságos előadásmódnak. Ezt már első kiadója, Kerekes is észrevette; kiemeli Toldy is s utána valamenyi irodalomtörténetünk» (idézi Imre Sándorét és Beöthyét). Azt hiszszük, Toldy nem ezt mondja, sőt ő nem tartja sikerültnek az ellentét megvalósítását, parodizálásról sem beszél, inkább csak annyit állít, hogy a hexameter és a tartalom közt, mintegy elvileg, ellentét van, s ez magában komikusan hat, de a komikum e forrását Fazekas nem aknázta ki. Beöthy is csak annyit ír, hogy a hexameter komoly méltósága éles ellentétben állván az alantjáró tartalommal _és előadással_ (ez a különbség Toldy véleményétől), a komikum emelésére szolgál. Azt, hogy ez szándékos és hogy Fazekas parodizálni akart, csak Tóth Rezső állítja egész határozottan. Nem tudjuk magunkévá tenni ezt a véleményt. Fazekas előadása nem parodizál semmiféle egyes eposzt, sem általában az eposzt, annyira sem, mint például a Dorottya, vagy a Nagyidai czigányok, vagy az Elveszett alkotmány. Ő a hexameterrel úgy élt, mint éltek maguk a görögök és a rómaiak, a kik ugyanis nem korlátozták ezt a formát csak fenséges tárgyakra, hanem idylli és komikus tárgyakat is ebben a formában dolgoztak fel a Batrachomyomachiától és Margitestől kezdve Horatius sermóiig. A parodizálás épen az előadás tárgyiassága miatt is majdnem lehetetlen; hiszen a Ludas Matyi előadása aránylag hangulattalan. Az előadás nem utánoz semmit, elég anekdotaszerű és valószerű; nincs is ellentétben a tárgygyal. Csak a hexameter van ellentétben mai fogalmak szerint (Vergiliusra, Klopstockra és Vörösmartyra gondolva) a tárgygyal, de az előadással is. Ez az ellentét csakugyan feltünt, akár volt szándékos Fazekasnál, akár nem, s az irodalom emberei élvezték is Kerekes Ferencztől Kozma Andorig, bár teljesnek sokan nem érezték. Fazekas öntudatosságát másban látnók. Ő hexametert írt, s meg akarta mutatni, hogy milyen természetes lehet a magyar beszéd a hexameterben, a mint Gœthe megmutatta a _Hermann und Dorotheával_ a német nyelvre nézve. Csakugyan írtak sokkal szebb és költőibb hexametereket, de az Elveszett alkotmányig ilyen igénytelen és a természetes beszédmódhoz közel álló hexametereket nem írtak nálunk. Az is igaz, hogy irodalmi izlésünknek nem kellett a hexameterben az egyszerü nyelv, még az Elveszett alkotmány idején sem, pedig ebben a költő öntudatosan humorizál és parodizál is; de másfelől csakugyan igaz, hogy a Ludas Matyi hexameternek olvasva, elég numerustalan (még az Elveszett alkotmány is, bár az kevésbbé), pedig a mértéket pontosan megtartja.

A Ludas Matyi pompás meséje nem a Fazekas leleménye, bár ő alakított rajta s övé a felöltöztetés. A mese eredetére nézve újabban érdekes kutatások indultak meg; azelőtt egyszerűen elfogadták Fazekasnak azt a jelzését: «Egy eredeti magyar rege», részint abban az értelemben hogy mindenestől az ő leleménye, részint abban, hogy egy magyar anekdotát dolgozott fel, a nélkül, hogy az eredeti anekdotát valaki ismerte volna, vagy ismerné. A 80-as évek óta Heinrich Gusztáv indítására külföldi analog mesék felé fordult a nyomozók figyelme. Azóta Katona Lajos, Halász Ignácz, Lázár Béla, Kelemen Béla stb. egész sor különféle külföldi hasonló népmondát ismertettek. Az eddigi nyomozások eredménye behatóan ismertetve és kritikailag elemezve van Tóth Rezső érdemes tanulmányában Fazekas munkái előtt s az érdeklődőt a Régi Magyar Könyvtárnak ehhez a kötetéhez utaljuk. Az eddig összevetett anyagból megállapítható, hogy a Ludas Matyi meséje a közös európai mesekincs tagja és sok változatban él különféle nemzeteknél: van római, kataláni, szicziliai, lotharingiai és norvég rokona, melyek több-kevesebb hasonlóságot mutatnak vele. De megvan egy XIII. századbeli kiadatlan, terjedelmes, de csonka, verses fabliau-ban is, Douins de Lavesne _Roman de Trubert_-jében, melynek kézirata a párisi Bibliothèque Royal-ban van meg; részletesen ismertette Amaury Duval, a franczia akadémia irodalomtörténetében 1838-ban. Ugyanez a mesetypus irodalmi feldolgozásban is részesült a francziáknál, kevéssel Fazekas előtt, Claude Tillier _Mon oncle Benjamin_ cz. híres regényének egyik epizódjában. Ez a feldolgozás láthatólad népmesei forrásból merített. A három franczia szerkezet: a fabliau, a lotharingiai mese és a Mon oncle Benjamin mutatja, hogy e mesetypus franczia földön már a XIII. század óta él, el van terjedve s változatai keletkeztek. A norvég változattal együtt ezek hasonlítanak legjobban Ludas Matyihoz, sokszor a részletekben is. Az összes európai változatokban egy szegény parasztfiú a hős, a ki valamely hatalmas embertől igazságtalanságot szenved s azért furfangos módon boszút áll. Legtöbbször egy szegény özvegyasszony fiaként szerepel, a kinek tapasztalatlanságával és gyámoltalanságával visszaélnek; elcsalják, vagy elveszik tőle egyetlen vagyonukat: borjukat, malaczukat; a boszúállás álöltözetben történik, leány, pap, orvos vagy mesterember alakjában. A háromszoros boszú csak a franczia és a norvég változatokban szerepel; a többi motivumok is ezekben leghasonlóbbak, a nem köszönés, a feleárra alkuvás, az ácscsá, orvossá öltözés, az öltözet részletei, részben a nagyúr jellemzése is.

A másik kérdés az: vajjon Fazekas közvetlen forrása mi volt? Ő a magyar néptől hallotta-e a mesét, vagy külföldi forrásból vette? A kutatók nézete megoszlik e kérdésben. Katona Lajos és Halász Ignácz magyar forrást tételeznek föl; e szerint a mesekölcsönzést a nép végezte volna, s a Ludas Matyi-közszólások részben már Fazekas előtt meglehettek a népnyelvben. Tóth Rezső abból kiindulva, hogy a népmesegyüjtők eddig nálunk hasonló mesét nem találtak, másrészt tekintettel a franczia változatok egyezésére a Ludas Matyival, s e mesetypusnak a franczia nép közt való nagy kedveltségére és állandóságára, – a norvég kölcsönzést kizártnak véli – azt tartja valószínűnek, hogy Fazekas a mesét franczia földön hallotta a nép ajkáról, talán némileg más alakban is, mint a közlöttek, s azután évek mulva politikai irányzattal dolgozta fel; de lehetségesnek mondja azt is, hogy a politikai tendenczia már a franczia eredetiben megvolt, s Fazekas tán a forradalom egy izgató röpiratában találta e mesét. E felfogás ellen látszik szólani Fazekasnak munkája czímlapján ez a jelzése: «egy eredeti magyar rege». Azonban lehetséges, hogy Fazekas csak a feldolgozásra értette az eredetiséget, t. i. hogy ő nem fordította ezt a mesét valamely meglevő külföldi verses mű után, hanem a maga eredeti költeményét adja benne; csakhogy ez esetben talán mégsem tette volna oda a «magyar» jelzőt is. Végre nem lehetetlen, hogy Fazekas, a ki a népnyelvet annyira ismerte s oly ritka tájszavakat használ, hallott a néptől egy már ritka, talán kiveszőben levő hasonló mondát, s azt aktuális czélzattal költői elbeszéléssé feldolgozva, e művével a régi mondát egészen kitörülte a nép emlékezetéből.

Akármint van is: a lelemény s a kompoziczió alaprajza nem az övé. De neki is megvan a nagy érdeme. Ha francziából vette: övé a magyar szöveg, a földesúr és a lúdhajtó gyerek, a jobbágyi viszonyok, a magyar alakok és a hazai czélzat. Ha a néptől vette, övé a czélzaton kívül a feldolgozás, a jellemzés, a részletes motiválás, a szituácziók, az előadás, a nyelv. És nagy érdeme, hogy művével hatott a néplélekre.

Valamint Gvadányi alakjai, úgy a Ludas Matyi is új meg új életre kelt újabb feldolgozásokban, _Balog István_ színész, a «Mátyás diák» szerzője, «tüneményes énekes vígjátékot» készített belőle 1838-ban; e darab attól kezdve némi megszakításokkal 1871-ig színen maradt; Szerdahelyi József szerzett hozzá németes zenét. Balog Fazekas nyomán indul ugyan, helyenként még a dikcziót is megtartja, de beleveszi a bonyodalomba a szerelem motivumát is, és a bécsi Raimund énekes népies bohózatainak mintájára felczifrázza tündérekkel és allegorikus alakokkal; a háromszoros boszúálláson is enyhít, Matyi a harmadik megtorlást nagylelkűen elengedi. Ennek a gyengén szerkesztett s mégis elég népszerű darabnak nyomán készült az 1880-as években _Tatár Péter_ verses, de költőietlen átdolgozása. A kiadó a történettel még ebben az unalmas alakban is jó vásárt csinált; három nagy kiadása fogyott el. Az eredeti munkát dolgozta át rímes alexandrinekben _Csengeri János_ a Magyar Mesemondóban (Méhner, 1891), jó magyaros nyelven, de természetesen az előadás eredeti jellemének óhatatlan megváltoztatásával.

Ilyen állandó alakot teremtett Fazekas a Ludas Matyiban; e munkájával szerencséje volt: még megérte nagy népszerűségét, de nem érte meg elfelejtését.

E költői főműve mellett volt egy nem kisebb szeretettel dolgozott s nem kisebb fontosságú tudományos főműve is: a füvészkönyv. Már Földi János megkezdte a természetrajz tudományos feldolgozását, de csak az állattant készíthette el (_Természeti história_ a Linné systemája szerint. Első csomó: Az állatok országa. Pozsony, 1801). Munkáját folytatva a növénytannal, a Göttingában is tanult Diószegi Sámuel debreczeni ref. prédikátor és Fazekas Mihály megszerkesztették a magyarországi növények rendszeres botanikus könyvét, Linné rendszerében, s megállapították a növénytani műszókat. A munkán nagy utánjárással, levelezéssel dolgoztak több éven át, s 1807-ben adták ki: _Magyar Fűvész könyv_. Melly a’ két magyar hazábann találtatható növevényeknek megesmerésére vezet, a’ Linné alkotmánya szerént. Első rész. Egyhímesek – sokhímesek (Debreczen, Csáthy György. 1807, XVI és 608 l.).

A könyvnek a szerzők szerint egyenes és egyedűl való czélja az, hogy a fáknak, füveknek és virágoknak ismerésére vezessen. Megismerünk valamely növényt akkor, mikor a többiektől megkülönböztetni és nevéről nevezni tudjuk. Ezért adják a növények leírását tudományos rendszerben, rendek, seregek, nemek és fajok szerint, s ezért törekszenek az elnevezések pontos megállapítására. Valóban a könyvnek kettős fontossága van: természetrajzi és nyelvészeti. Természetrajzi tekintetben a magyarországi flórának első rendszeres összeállítása. Alapúl a Linné rendszerét vették, a _Systema vegetabilium_ XV. kiadása nyomán, némi igazításokkal a természeti rendszer kedvéért, és a leírásban Linné _Species plantarum_-át követték Willdenow kiadása szerint, továbbá Persoon _Species plantarum_-át. A könyv tudományos értékét a szaktudósok jelentékenynek ismerték el. Nyelvészeti, illetőleg műnyelvi fontossága még nagyobb. Nem ez az első kisérlet a magyar növénytani műszók megállapítása terén, de ez volt a legteljesebb és legrendszeresebb, és hosszú időre alapvető lett. Rendet teremtett a magyar növénynevek közt, egy-egy növénynek sokféle népies elnevezése közül választott, a legalkalmasabbnak tetszőt megtartotta nemi névnek, a faji jelzőt többnyire ők választották hozzá; az illetlen, vagy a babonás nevek helyett újakat adtak, a magyar névvel nem biró növényeket is elnevezték vagy a latin szó magyar hangzásúvá tételével, vagy a magyar szóalkotás egyéb módjai szerint.

Így a könyvben a népnyelvi anyag dús felhasználása mellett sok az új szó is, de újításuk többnyire egészséges analogiák után indul és szerencsés. Gondjuk volt arra, hogy az új név a növény ismertető jeléből legyen véve. Némi túlzásba estek a szentekről, Istenről, ördögről vett népies elnevezések üldözésével, de egészben véve megalkották a növénynevek rendszerét. Ugyancsak megállapították a növények leírására vonatkozó nevek és jelzőszók használatát is (fészek, csésze; hengeres, ellenes, hosszúdad stb.).

A szerzők arra számítottak, hogy munkájok megkedvelteti a füvészetet a magyar közönséggel. Méltán is várhatták fáradhatatlan igyekezetük foganatáúl munkájuk hatását a hazai fűvészet fellendülésében. Ez a hatás be is következett, bár nem oly szemlátomást, mint szerették volna, de annál tartósabban. A lassanként kifejlődő magyar füvészet az ő munkájukat vette alapúl. A látszólagos közöny elkedvetlenítette Fazekast. Sógorának segített ugyan a fűvészkönyv praktikai részének, az _Orvosi fűvészkönyv_nek megszerkesztésében is (Debreczen, 1813.), de e munka előszavát már nem irta alá.

Volt Fazekasnak még a Füvészkönyv készülte idején egy kevésbbé elismerésre méltó szereplése is, az ú. n. Arkádia-pörben, 1805-ben és 1806-ban Kazinczy ellen a debreczeniek részéről ő írta a legélesebb czikket s bizonygatta az Arkádia-szó sértő voltát Csokonaira és Debreczenre nézve. E vitában Fazekasnak nem volt igaza. A régi ellentétek a «debreczenismus» képviselői és Kazinczy közt ekkor mentek át nyilt szakadásba. Állítólag részt vett Fazekas a Mondolat szerkesztésében is, de ez nincs bebizonyítva. Bizonyos azonban, hogy Fazekas, noha a Fűvészkönyvben maga is sokat újított, Kazinczy neologiájával szemben inkább az orthologusokkal rokonszenvezett, mint a debreczeniek általán. A phraseologiában és stilusban egyébként nem is volt neologus.

Idősebb korában, miután író barátai elhaltak s költői munkásságát sem igen folytatta, a népszerűsítő irodalom terén keresett foglalkozást. 1819-ben megindította a Debreczeni Kalendáriumot, melyet igyekezett úgy szerkeszteni, hogy kihagyva belőle a régebben oly kedvelt babonás jóslatokat, érdemesebb olvasmányokra szoktatta a népet. Ez a vállalkozása sikerrel is járt, a naptár korunkig fenmaradt, Fazekas haláláig szerkesztette. Kisebb költeményeiből életében a 127. dícséreten kívül csak a Nyári esti dal jelent meg; Kazinczy adta ki a Hebe 1825-iki folyamában. Még 1826-ban ad ki egy népszerű csillagászati munkát, a _Csillagórá_-t, «mellyből, ki a jelesebb álló csillagokat esmeri, az esztendőnek minden tiszta éjjelén és annak minden részeiben megtudhatja, hány óra és hány fertály legyen.»

1828 február 23-án halt meg hosszantartó «száraz betegségben». Igen szép halotti pompával temették el. Budai Ezsaiás superintendens mondott felette prédikácziót, «és a nemes tanuló ifjúság s városunknak minden rendben levő előljárói s alattvalói szomorúan kisérték ki ezen ritka nagy embert, a ki akár lángeszére s mély tudományára, akár fabricziusi karakterére nézve megérdemli, hogy a két magyar haza kevés választottjai között helyet foglaljon» – írja róla a «Magyar Kurir» debreczeni tudósítása.

Verseiből tízet Ináncsi Pap Gábor tett közzé a Koszorú 1830-iki folyamában. Összegyüjtött versei nyolcz évvel a költő halála után jelentek meg: _Fazekas Mihály versei. Öszszeszedte Lovász Imre. Pesten. Esztergomi K. Beimel Józsefnél, 1836._ 134+2 lap; benne van a Ludas Matyi is. Mátray Lajos «Fazekas Mihály élete és munkái, felfedezett ismeretlen verseivel» (Debreczen, 1888) egy Fazekasénak tartott régi kéziratos verses könyvből 27 verset közöl mint Fazekas felfedezett verseit; azonban nem igazolja, hogy a kézirat csakugyan Fazekasé, s a versek közt vannak kétségtelenűl más szerzők darabjai: nevezetesen Ányostól, Csokonaitól, Kisfaludy Sándortól stb.; a többinek eredete is bizonytalan. Uj kritikai kiadása a Régi Magyar Könyvtár XVII. füzetéül jelent meg; _Fazekas Mihály versei, Bevezette és kiadta dr. Tóth Rezső._ (Budapest. Franklin-Társulat. 1900.) Kisebb verseit a Lovász-féle kiadás szerint adja az akkori helyesírással, a Ludas Matyit pedig az 1817-iki kiadás nyomán. E kiadás többször idézett bevezetését mi is használtuk.

Nyilvános emléket először mint tudós nyert; a pesti füvészkertben 1864-ben állítottak egy kis oszlopot Diószegi és Fazekas tiszteletére. 1898-ban Debreczenben az egykori háza helyén álló banképületen domborművű emléktáblát helyeztek el, 1904-ben pedig sírjára állítottak művészi díszű emléket. De alakjával az irodalomtörténet is megujúlt érdeklődéssel foglalkozik, s egyre tisztább világításban látjuk a debreczeni kör másodrangú, de érdemes lyrikusának, a magyar botanika egyik alapítójának és egyik jeles komikus eposzunk költőjének jelentőségét.

Az első kiadás czímlapja.

Quamvis sublimes debent humiles metuere, Vindicta docili quia patet solertiæ.

_Phaedrus._

ELÖLJÁRÓ BESZÉD K.* F.*-TŐL

AZ ELSŐ KIADÁSHOZ, MELY A SZERZŐ HIRE NÉLKÜL JELENT MEG.

_Jámbor Olvasó!_

E munkácskának ki legyen szerzője, ha kérded, Nem tudom: a bizonyos, hogy az én kezeimbe csak így jött Név nélkűl; nekem egy szomszédom hozta az Erdő- Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni Majd borozás közbenn. Igaz is: mert rajta nem egy-két Vídám estvéket tölténk; még Marczi kanász is, A ki nagy Á-t se tanúlt soha, sokszor majd megütötte A guta, úgy röhögött: «No ilyet soha Gazd’ uram – úgymond, – Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se hallott. Be furcsán perdűl; pedig a sor vége nem úgy megy, Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki Irta uram! de gonosz csontnak kell lenni, ugyancsak Tudja mikíp szokták». Így ítélt Marczi tudatlan Fővel; mások még több szépet láttak ezen kis Munkában, de kivált a többek közt, nekem a sok Körmönfont magyaros szólás formája, meg a nagy Könnyűség, elmés lelemény, természeti festés, Mellyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi úrnak Példátlan példás megjobbúlása is egybe Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint Matyi, én is Háromszor tettem fogadást, hogy közre-bocsátom A fúrfangos eszű Lúdas Matyi tetteit, és már Szükség, hogy szavamat telyesítsem, mint magyar ember. Ebből áll az egész dolog, a mit mondani szükség Volt, legalább annak véltem. Most útra bocsátom A Matyit, országot hadd menjen látni; ne féljen Döbrögi úr, mert ő már többször nem veri ám meg.

Írtam – – – JOBBOTTHON

Egy kancsó jankai mellett –

_A kiadó._

A SZERZŐ AZ OLVASÓKHOZ.

Hajdann ütlekkel magyarázták a mi atyáink Hogy mi az alsó rend törvénye? kinél az igazság? – A ki erősebb volt, ugyan az kényére bitangolt – A lepocsékolt nép dühös indúlatja kanóczczal Adta jelét olykor bosszújának, de oroszlány Szíve kevésnek volt, hogy mint Matyi visszapofozza A mi goromba csapást vett a zabolátlan erőtől. Elmúlt a vad idő; ki van ennek szabva határa, Szintúgy mint annak; szent a törvény; az igazság Fennyen hordja fejét, mert van bizodalma hazánknak Bölcs fejedelmeiben. Bátran eleresztem azért én Döbrögi Mátyássát, mint medvét, mely vadonából Emberi kézre került, és már gazdája dudáján Úgy illeg-billeg, hogy rajta akárki nevethet, Senki fiának sem lévén oka tőle szepegni. Bécsbe ugyan hírem nélkül szöke pőre gatyában És bogjás fővel: most én csimbókba kötözve Fürtjeit és e kis kaczagánkát vetve nyakába, A korhelyt fogadott apjának visszabocsátom.

Debreczenből januárius 12-dikén, 1816-ban.

_F. M._

LÚDAS MATYI.

ELSŐ LEVONÁS.