# Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet)

## Part 9

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/gaal-gyorgy-magyar-nepmese-gyujtemenye-3-kotet-39352/index.md

Elment most Palkó, és beért egy nagy városba, ahol midon hajtotta volna a kecskéit, meglátja az a pap aki az erdoben táncolt; hirtelen becsapja szobájának ablakát, hogy netalán megint táncolnia kellene, Palkó tudakozta hogy hol lakna a bíró, amelyet midon megmutattak neki, bemegy, és szállást kér, magának és kecskéinek. A bíró mivel látta ezeket a drága jószágokat, tehát kérdi, hogy hová hajtaná azt a szép jószágot? Palkó mondotta, hogy o a királynak hajtaná, mivel annak juhásza. Ezt a bíró hallván, mindjárt a kecskéknek egy tiszta szobát adott. Ebbe a szobába háltak a bírónak három leányai is. Ezek már mind a hárman eladó sorban voltak, és nagy-kényesek. Ezek amint már estve feküdni mentek; hát mondja a legöregebb, hogy nagyon szép volna azoknak a bakoknak a szoreibol nekik bokrétákat csinálni, majd úgy mond, hogyha holnap a templomba elmegyünk, tehát senkinek nem lesz a keblibe oly drága bokrétája, mint nekünk. Így megegyezvén mind a hárman, egy akarattal leszállnak az ágyaikról, és mindegyik egy-egy baknak szoriben ragaszkodván, húzzák a bakok szoreit, de amint megfogták marékban, úgy a kezeik mind ott maradtak, és többé el nem vehették kezeiket rólok. Így ültek mind a hárman oda ragadva egész éjtszaka. Reggel Palkó felkelvén, nevette a leányokat, de mivel, úgy mond, a királyi jószágokat meg akartátok lopni, tehát el kell vele együtt nektek is menni. Így a leányokat a bakokkal együtt elhajtotta. Midon már a városban egy templom mellett hajtotta, jön egy fiatal szép legény, és oda megy a leányokhoz, az egyiknek a farára üt kezivel mondván: Nem szégyenled magadat egyingbe járni? Ekkor legnagyobb bámulására a legénynek is a keze a leány farán ragadt. Így tovább hajtotta. Midon meglátta egy vén asszony ezt a gyalázatos legényt, szalad az udvarba, és hoz egy lapátot, melylyel úgy rá vágott a legény farára, hogy a lapát azon ragadt, a nyele pedig a vén asszony kezibe; a vén asszony nem akart utánok menni, tehát Palkó kénytelen volt az o korbácsával ösztönözni. Midon már a városból kiment volna, meglátja a kanász, hogy az a vén banya hogy szurkálja azt a legényt, hát megharagszik az öreg szatyorra, és úgy vág a korbácsával az asszony farára, hogy a korbács az asszonyon, a nyele pedig a kanász kezibe maradt; ezzel így történvén, Palkó mind elhajtotta oket, és így ért be egy királyi városban. Behajtja tehát furcsa jószágát a vendégfogadósnak istállójába, maga pedig bement a fogadóba, bort kért, és kérdi hogy micsoda újság vagyon itt a királyi városba? Akik ott ültek, mondják neki, hogy a királynak vagyon egy leánya, ki azt adta kihirdetni, hogy o csak ahoz megy férhez aki otet meg tudja nevettetni. Ezt hallván Palkó, mindjárt mondja magába, hogy o megpróbálja a szerencsét hogy megnevetteti-e vagy sem; másnap tehát jelentette magát a királyi udvarban, ahol mondották nekie, hogy meg lehet próbálni, de oly feltétel alatt, hogy ha meg nem nevetteted, akkor fejeddel fizetsz. Mondja Palkó hogy nem bánja, ha ennek embere nem lesz.

Más napra volt az ido kirendelve hogy jojön. Ekkor sok urak és forendek összejöttek, hogy megláthassák ennek az embernek a rettenetes mesterségit, melylyel a királyi kisasszonyt megnevetteti. Palkó tehát eleibe viszi a bakjait, melynek szorin három leány, a leány farán az ífju legény, a legényen a vén asszony lapátja a vén asszony farán a kanász korbácsa. Ily móddal felhajtotta a cúgot a királyi palotába. Itt midon a nagy szálába behajtotta volna, mindenek mosolyognak ezen a csoda történeten, de a kisasszony nem is pillantott szemeivel; fogja tehát Palkó a sípját, és kezdi fújni; és fúj rajta egy kalamajkát, melyen el kezdettek mind a bakok mind a hozzá valók táncolni: ezt látván a királykisasszony, nagyon el kezdett kacagni, melyet látván Palkó, eleibe megy, és mélyen meghajtotta magát. Ezt látván a király, nagyon megszomorodott, hogy az o leánya egy paraszttal nyerettetett meg; tehát válaszoltak Palkónak, hogy holnap jojön el. Palkó jó ajándékkal eltávozott, s már magáénak tartotta a kisasszonyt, a kecskékhez ragaszkodott személyekét elbocsátotta, a három leánynak ami a markába szor volt, azt akkor kihúzhatták, és ezzel elmentek. Más nap megjelent Palkó a királyi udvarba, de már akkor azt válaszolták neki, hogy ha a kisasszonyt akarja, tehát vagyon itt a királynak egy medvéje, hogy háljon azzal egy éjtszaka. Palkó erre is reá állott, és elmegy a piacra, és vesz magának egynéhány száz diót és mogyorót, és egy hegedut; azután haza ment, és megnézi a szállást; tehát a szoba egy asztalos muhely volt, melybe a medve már be volt zárva. Palkó elébb még sok kissebb nagyobb köveket tett a tarisznyájába, azután bement a medvéhez a szobába: ekkor azonban reá lakatolták az ajtót, hogy onnan többé ki ne jöhessen. Leült tehát Palkó, és kezdi a diót törni, melyet látván a medve, megkivánta tole, kéri hogy adna neki is; Palkó bele nyúl a tarisznyába, és veszen egy vagy két követ, és adja a medvének; ez foga alá vette, de nem tudta megtörni, mivelhogy ko volt; kérte hát Palkót, úgy mond: látom, te erosebb vagy, törd meg; így csalogotta Palkó a medvét annyira hogy már kifogyott a dióból: ekkor elovette a nála lévo hegedut, és kezd hegedulni. Mondja a medve: Hallod-e Palkó, nagyon tetszik nekem a muzsika, taníts meg engem: Palkó pedig mondja, hogy nagyon görbe körmeid vannak, azért neked nem lehet. Mond emez: Tehát egyenesítsd meg, úgymond, a körmeimet, csak hogy taníts meg; mondja Palkó: Hallod-e koma, tedd csak ide ebbe az asztalos présbe a kezedet, mindjárt megegyenesedik. A medve koma belé tette a két kezeit a présbe, eme pedig ráhajtotta a srófot; a medve rimánkodik hogy már elég volna, de ez annál jobban szorítja; ekkor elovette a korbácsát, és nagyon megverte a medvét, úgy hogy már pisszenni sem mert; azután kivette a borotváját, megborotválta a medve alfelit, és egy sort vert a medve borotvált részire, és így Palkó lefekszik, és aluszik minden félelem nélkül. Reggel egy szolga megy az ajtóra, hogy megnézi el van-e szaggatva Palkó; de e helyett inkább elcsodálkozott, midon hallotta a medvét pisszegni, és könyörögni, hogy ott ne járkálnának, mert ha Pál úr felkél, megint megborotvál és megver. Ezt hallotta az inas, egyenesen szalad a királyhoz hogy neki megmondhassa; a király maga megy a dolgot megvizsgálni, de o is csak úgy találta mint elolmondották; ekkor felnyitották az ajtót, és Pál kijött egésségesen. Pált tehát úri ruhába öltöztették, és a király ebédre marasztotta. Ebéd felett mondja a király: Fiam, a leányom csak az éjjel választja meg melyiteké lesz, tiéd-e, vagy a melletted levo hercegé; mert a melyitekhez lesz reggel a kisasszony fordúlva, azé lészen. Elmegy Palkó a boltban, és veszen ott mindenféle drága fuszerszámokat, és a szakácsot megkérte hogy oneki külön fozzön vacsorára mézes mákos tésztát, melyet midon megfozött, és vacsora alatt eleibe tettek Palkónak, azt nagyon megkivánta a mellette lévo herceg is, és kéri hogy engedne neki is belole valamit kóstolni. Melyet Palkó által is engedett nékie, a herceg pedig mind megette; azután bevitték mind a hármat egy szobába; a kisasszony lefekszik elore, azután a herceg mondja hogy átkozott nagy szorultságban van, pedig ki nem mehet, mivel az ajtó be van zárva; mondja Palkó: Eredj az ajtó megé. Ezt megfogadván a herceg, mivel kénytelen volt vele, Palkó is megy, és a hercegéhez teszi a maga terhét, és egy kis ido múlva leszáll az ágyáról, és megy a ruhájához, és azokat a fuszerszámokat kezdette enni, kiket vett volt a boltba. Kérdi tole a herceg hogy mit eszik? ez pedig mondja hogy amit ide letettem, mert reggel majd szégyen lesz rajtam ha ezt meglátják. A herceg is felkél, és megeszi az egész rakást. Hajnal felé a kisasszony a herceg felé fordúlván, nem állhatja a rettento buzt; elfordúl tehát a Pál felé: ennek pedig a legdrágább illat jött ki a szájából, és így elaludt a kisasszony Pál felé fordúlva. Mikor reggel a király nézte, kérdezte egyszersmind a leányát, hogy miért cselekedte legyen? mondja a kisasszony, hogy rettenetes büdös a szája a hercegnek, neki nem is kell soha más Palkónál egyéb, mert ennek a szájából a legdrágább illat jött ki. Így megnyerte Pál a királyi kisasszonyt, és megesküdött vele, végre az öreg király halála után otet koronázták meg.

XLV. A SZERENCSÉS VÁNDORLEGÉNY.

Volt egy mesterlegény, a ki sok országokat bejárkált, hanem sehol dolgot magának nem talált. A pénze tehát elfogyott, és dohánya sem volt több mint három pipára való, pedig okeme igen nagyon szerette a dohányt, úgy hogy mindég dohányozni akart. Egyszer egy erdobe jutott, de mivel az erdo igen nagy volt, sokáig ment, hanem ki nem érhetett; gondolkozott magában, hogy mitévo legyen: ha lefekszik, vagy megfagy, vagy a vadak megeszik; soká gondolkozott, végtére még is csak lefeküdt, és hamar elaludt. De sokáig nem alhatott, mivel igen hideg volt; felkel tehát, s lám messzi lát egy tüzet: gondolá magában, hogy én oda megyek, talán csak nem ölnek meg; s fogta magát, a tuz felé sietett, és mikor a tuzhöz ért, látja hogy három csúnya fekete ember fekszik a tuz mellett; mondja nekik: jó napot bátyáim! felelnek: Néked is jó napod legyen. Mondja nekik a vándorló: Szépen kérlek barátim, engedjétek meg, hadd melegedhessek meg a tüzeteknél; felelnek neki a három fekete emberek: csak melegedjél meg. Ez lefekszik a tuz mellé, és megmelegszik jól; és egyszer egyik ember fölkél a tuztol, elolvesz egy nagy pipát, és kér egy pipa dohányt; a vándorló legény ad neki egy pipával, az lefekszik. A másik is fölkél, az is kér egy pipával, akkor már megijedett a legény, hogy magának se marad, de azért még is csak ád neki, az is reá gyújt; azután a harmadik is fölkél, és hozzá megy, hogy adjon neki is egy pipával, akkor azt mondja neki: Csak add ide a mi van, majd lesz neked dohányod a mennyi kell; akkor az utolsót odadja neki. Azután fölkél ketteje, és elmegy, egyik pedig ott marad a tuznél; egyszer jönnek, és két szekér dohányt hoznak, azt a tuz mellé ledöntik, és azt mondják neki: Na te, hogyha ezt a dohányt holnap reggelig meg nem dohányzod, tehát oda lészsz; majd mind elmegyünk, de reggelre vissza jövünk. El is ment mind a három, ez pedig a bokrokba ment, és egy hosszu póznát levágott, abbul pipaszárat csinált, azután a dohányt a tuzre rakta, a pipa szárat bele dugta, úgy dohányzott. Reggel, mikor a három fekete ember hozzá jött, már a dohányt mind megdohányozta: hogy látták, a vállát megveregették, hogy végbe tudta vinni. Azután elvitték, s egy várost mutattak neki, és azt mondák: Látod ezt a várost, abban lakik egy gróf, annak van három leánya, hanem mind egész háza népével oly istenfélok, hogy mi sokszor próbáltuk, még sem tudtuk megkapni oket, mi pedig ördögök vagyunk; már most próbáld te, hogy ha egyet megkaphatsz közulök. Menj be a városba, végy egy házat, mi annyi pénzt adunk hogy teljes életedbe nem szukölködöl pénzbul, hanem egész esztendon által nem lesz szabad magadat megtörülni, sem pedig megmosni. A legény elmegy, s mindent úgy cselekszik amint az ördögök parancsolták: a városba egy szép házat vett, abba lakott, és a pénze kád számra állott, úgy élt sokáig. Egyszer a gróf minden jószágát elvesztette a játékon, igen szegény módon kellett neki élni, azonban egy ember megmondta a grófnak, hogy itt a városba volna egy ember, az kinek igen sok pénze van, menjen ahoz, az majd ád neki valamennyi kell. Elmegy a gróf hozzá, már akkor o igen piszkos és szurkos szorös volt, és könyörgött neki, hogy adjon neki egynehány ezer forintot, majd a jószágát kiváltja, azután megfizet neki becsületesen. A piszkos, úgy mint az ördögök jobbágya, adott neki pénzt valamennyi tetszett neki, avval a gróf haza megy, és azt gondolta, hogy majd elmegy, és a mit a játékon elvesztett, majd vissza fogja nyerni. El is ment, és azt is mind elvesztette, azután haza ment nagy bújában, senkinek sem szólt, hanem egyszer azt gondolta magában, hogy elmegy ahoz a piszkoshoz, majd az megint ád neki pénzt, és el is ment, könyörgött hozzá, hogy adjon neki pénzt, inkább a három leányai közzul akármelyiket akarod, feleségednek veheted. Akkor a legény annyi pénzt adott neki, hogy egész jószágát kiválthatta a gróf, azután hogy mindent kiváltott, szépen élt oda haza a leányival.

Egyszer a piszkos elmegy a grófhoz, és mondja neki: Az úr nekem a leányai közul egyet ajánlott, már most adja meg. A gróf az öregebbik leányát behívja, s azt mondja neki: Édes leányom, nekem ez az úr sok pénzt adott, hogy a jószágomat kiválthattam, azért én közuletek egyet neki feleségnek igértem, azért elmégy-e hozzá? Felel a leány: Én ehez a taknyoshoz mennék-e? elszaladt, és reá köpött. Azután a középsot hivatta, annak is megbeszélte szándékát, de az is azon szerint reá köpött, és elszaladt. A harmadikat is behivatja, annak is megbeszéli akaratját. Az felel az atyjának: Mivel, atyám, parancsolod, én hozzá megyek, és mindjárt kezet adtak egymásnak. A legény napot tett, hogy mikorra várják. Akkor elment az erdore a tuzhöz, és a három ördög már várta; a tuz mellett egy kád meleg víz volt, és egy fél mázsa szappan. Mindjárt megkapták és a kádba vetették, megszappanozták és megmosták, azután kivették, és egy szép inget adtak reá, azután megborotválták, és igen szép ruhát adtak reá. A kocsik már ott álltak, minden kocsiba hat hat lovak, az elsobe fölültették, elol két vadász ült, és hátul két huszár állt, úgy a többi azon szerint, pedig mind ördögök voltak. Így nagy parádéval a gróf udvarába mentek, a gróf es leányai nagyon csudálkoztak rajta, hogy ki legyen az a nagy gavallér. Tehát hogy megállottak, a huszárok mindjárt leugráltak, és karjánál fogva fölvitték a garádicson. A menyasszony eleibe jött, megölelték egymást, és megcsókolták. Ezt hogy a nénjei meglátták, kiszaladtak a kerten. És mivel hozzá nem mentek, mind a ketto felakasztotta magát. A három ördög a volegényhez mentek, a vállát megveregették, és mondák: Ember vagy, mert nekünk is hármunknak kettot szereztél, magadnak pedig egyet, de meg is érdemled. Akkor nagy lakodalom lett. Azután egymástul elváltak. A házasok most is élnek ha meg nem haltak A két öregbik pedig az ördögöké lett.

XLVI. A KÉRKEDÉS JUTALMA.

Egy parasztnak volt három fia, és azokat mesterségre megtaníttatta; az egyik barbél lett, a másik kovács, a harmadik vitéz. Elmentek vándorolni; egynéhány esztendokig oda voltak, azután haza mentek az atyjokhoz. Az atyjok nagyon megbetegedett és magához hivatta mind a három fiait, és azt mondá nekik: No most melyitek tanulta ki legjobban a mesterségit? beszéljétek meg nekem hogy mit próbáltatok: a melyik legjobban kitanulta mesterségit, az legjobban jár. A barbély azt mondá: Atyám, én úgy kitanultam a mesterségemet, hogy mikor a nyúl legjobban futott, akkor borotváltam meg. Az apja azt mondá: Fiam, te ugyan kitanultad a mesterségedet, magam is szeretem azt. A másik, a ki kovács volt, azt mondá: Én az én mesterségemet úgy kitanultam, hogy mikor a ló legjobban futott, a patkót felütöttem, és megint le is szedtem. Az apja azt mondá: Fiam, te is ugyan jól kitanultad a mesterségedet. A vitéz gondolkozott hogy mit mondjon az apjának, hát azt mondja: Atyám, hogyan jártam: egyszer kimentem sétálni a mezore, oly nagy zápor jött hogy iszonyatos volt, rajtam volt a legszebb ruhám, mind oda lett volna, hanem a volt a szerencsém, hogy a kardom velem volt, azt kirántottam, és úgy hadarásztam magam körul, hogy egy csöpp esso sem esett rám hazáig, szárazon mentem haza, a tisztek csak úgy csudálkoztak rajtam, hogy megláttak, hogy úgy tudok fektérozni; annyi ajándékot kaptam, hogy alig tudtam elvinni. Erre az apjok azt mondá: Ugyancsak jól kitanultátok mesterségteket, fiaim, már most az én pénzemre nem szorúltatok, azt a szegényeknek adom. Hát oda hivatta a papot, és minden pénzit a papnak adta, hogy a szegényeknek osztogassa; a pap elvitte, és a szegényeknek osztogatta; a paraszt azután megholt, a fiai nagy haraggal elmentek vándorolni, és akkor bánták, hogy mesterségekkel annyira kérkedtek. Így csalatkoztak meg szegények a kérkedés miatt.

XLVII. A SZERENCSÉTLENSÉG JÓL ESETT.

Egy parasztnak három fia volt, azok elmentek szolgálatot keresni. Mikor mentek, a kissebbik kenyeret kért, mert nagyon megéhezett; a bátyjai azt mondák neki, hogy ha az egyik szemét ki hagyja szúrni, kap kenyeret; a szegény gyermek ki hagyta szúrni az egyik szemét, és érte kenyeret kapott. Azt csakhamar megette, de csakhamar megint megéhezett, és újra kenyeret kért. A bátyjai azt mondák, hogy ha a másik szemét is kitolatja, úgy adnak neki; o hát minthogy nagyon éhezett a másik szemét is kitolatta, azután egy akasztófa alá vezették; és azt mondák neki: Maradj itt, ez város, majd mi bemegyünk a városba; és elmentek, és szegényt ott hagyták az akasztófa alatt. Ok pedig azért cselekedték azt, mivelhogy az öcscsök szép legény lévén, gondolták, hogy majd minden ember azt szereti meg, ok pedig szolgálatot nem kaphatnak, aminthogy nem is kaptak, hanem végtére katonáknak kellett lenniök. A szegény vak pedig az akasztófa alatt ült, azt gondolta hogy valami város; éjtszaka éjfél tájban, az akasztott emberek az akasztófárúl leszállottak, és azt mondta az egyik: Az éjtszaka oly harmat fog esni, hogy ha a vakok a szemeket megmosnák benne, mindjárt látnának, és más betegségre is igen jó. A másik azt mondá: Látod, a városban a király leánya már régen beteg, és senki sem tudja meggyógyítani, pedig könnyu volna, mert a feje alatt egy varas béka van, azt meg kellene égetni, és azután mindjárt meggyógyúlna. Azután fölmentek megint az akasztófára. A szegény vak mindjárt elmászott a fube, harmattal megmosta a szemit, és mindjárt látott mint azelott. Akkor fölkelt, és bement a városba, amint bemegy egy házhoz, éppen annak az embernek a fia vak volt, mert úgy született erre a világra. Kérdi, hogy miért nem gyógyíttatják azt a gyermeket? felel az anyja: Oh már sokat költöttem rá, még se használt. Felel a legény: Én meggyógyítom. Mond az asszony: Csak gyógyítsa meg az úr, a mit kíván, megfizetem. Mindjárt megkente a gyermek szemeit, és látott a gyermek; kiáltozott, mondván: Édes anyám, látok mindeneket. Az anyja nem tudta mit csináljon örömében. Haza jött a gazda; amint látta hogy a fia lát, azt mondta: Barátom, ezt nem tudom megköszönni, hanem maradj a házamnál mintha gyermekem volnál; és ott is maradt. Hát elfutott a híre, s így sok vakokat hordtak hozzá gyógyítani. Azután a király fülébe is ment a hír, hogy olyan nagy doktor ért a városba, hogy a született vakot is meggyógyítja, kiküldött egy szép sézát hogy menjen hozzá; fölült és bement a királyhoz. Monda neki a király: Nekem vagyon egy beteg leányom, hogyha meggyógyítod, mindjárt neked adom feleségednek, fele királyságommal együtt. Felel a legény: Hadd lássam én azt a beteget! és bemegy a beteghez, a pulsusát megtapintja, s azt mondja: Csak hamar futsétek be a kemencét, és jól befutöttek, o pedig fölemelte a királyleányt az ágybul, és a másik ágyba vitte, a békát titkon kivette, és a kemencébe vetette, és ott állott míg el nem égett. Mihelyt a béka elégett, mindjárt fölkelt az ágybul a leány, és egészséges lett. A király mindjárt papot hivatott, és összeesküdtette oket, és vicekirály lett belole. Ez aztán a bátyjait magához hivatta, mert az o regementjében voltak, és kérdezte hogy vagyon-e több atyjokfia oda haza? Felelnek: Fölséges király, egy öcsénk van még oda haza, hanem szegény vak, vakon született. Mondá nekik: Megösmernétek-e, hogyha itt volna? Felelnek: Mi megösmernénk, mert jegy van a mejjén. Felel a király veje: Látjátok, én vagyok az öcsétek, itt van a jel a mejjemen. Ti azt gondoltátok, hogy a ti gonoszságtok rejtekben fog maradni, holott egy falat kenyérért a szemeimet kiszúrtátok. A bátyjai térdre estek, és könyörögtek, hogy csak az életeket hagyja meg, akarhogy megbünteti is oket. De o azt mondá: Én megbocsátok mindeneket, hanem a regementtol el kell mennetek, s el is mentek.

XLVIII. AZ IRÁSTUDÓ SZEGÉNY FIU.

Volt egy szegény ember, kinek sok gyermekei voltak, és kenyere kevés. Az öregbik fia oskolába járt; már jól tudott olvasni, és okosabb is volt mint a többi, azért hogy látta a nyomorúságokat, azt mondá az apjának: Édes apám, mink igen szegény módon élünk, azért én azt gondoltam, hogy elmegyek szolgálni, majd a mit keresek, haza hozom, hogy könnyebben élhessünk. Az apja mondá neki: No fiam, csak menj el, és keress szolgálatot. A legényke elmegy egy nagy erdobe, eleibe jön egy zöld vadász, és mondá neki: Mit fáradozol szegény legény? Felel neki a gyermek: Én szolgálatot keresek, ha valaki megfogadna. Kérdi a vadász: Tudsz-e olvasni? Felel a gyermek: Nem tudok, mert szegény szüléktül való vagyok, nem taníttathattak. Felel a vadász, ki az ördög volt: No épen ilyen kell nekem, megfogadlak szolgának és jó bért adok. És akkor elvitte a házához, és a szobájában az ágyat megmutatta, és mondá neki: Most az lesz a dolgod, hogy az én ágyamat mindennap föl kell vetned, és a szemetet kisöpröd mindennap. A legény híven szolgált, amit neki az ura mondott, azt mind végben vitte; az ura csak ritkán volt oda haza, s mivel a legénynek dolga sok nem volt, azért a könyveit forgatta, hanem egy sem tetszett neki; végtére egy rongyost legalól kihúzott, és olvasta, az megtetszett neki, mert minden ördöngösség benne megtaláltatott. Azért hogyha az ura odahaza nem volt, mindig abbul tanult, és végtére jobban megtanulta, mint az ördög maga tudta; vigyázott is jól, hogy el ne felejtse az ördögi tudományt. Mikor az esztendeje kitelt volna, az ördög kifizette amiben megegyezett vele, azután elvitte oda vissza, ahol megfogadta. Azután egymástul elváltak, s a legény haza ment az apjához.

Míg a pénziben tartott, addig jól éltek, de mikor elfogyott, akkor megint csak szegény módon kellett nekik élni. Mivel pedig már tudott magán segíteni, az apjának mondá: Tudod édes apjám, hogy megint szegénységgel kell élnünk; azért én majd egy nagy ökör leszek, akkor te hajts el engem a vásárra, és adj el száz forintért, hanem a kötelet oda ne add, ha mindjárt száz forintot adnak is érte. Az apja más nap a fiát elhajtotta a vásárra, egy nagy szép kövér ökör lett belole. Mikor már a vásárba értek, mindjárt sok kéroi voltak, hanem hogy száz forinton alul nem adta, nem vehette meg senki is, utóljára egy fiatal mészáros jött hozzá, aki remekelni akart, az megfogta, el akarta vezetni; az ember pedig mondá: Uram, a kötelet el nem adtam, mert az nekem oda haza kell. A mészáros egy forintot akart neki adni, de az ember mondá: Uram, száz forintért sem adom a kötelet. A mészáros megharagudt, visszavetette neki és újat vett, s rá kötötte, és haza vezette, az istállóba bekötötte, maga pedig a szobába ment enni. A legényeinek azt mondá: Menjetek, adjatok szénát annak az ökörnek. A legények szénát vittek neki, hát az ökör megszólamlott hozzájok, és mond: Nekem széna nem kell, hanem pecsenye és jó bor. A legények megijedtek hogy az ökör szól, és kiszaladtak, a gazdának megbeszélték, hogy az ökör emberi nyelven szól. Erre a gazda szalad, kapja a fejszét és kést, le akarja vágni, de mire a mészáros oda ment, az ökör elszaladt, és mire az apja haza ment, már a fia a szobába fütyölt, min az apja mód nélkül megörult.