# Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) ## Part 9 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/figurak-furcsa-emberekrol-furcsa-historiak-41683/index.md – Kérem, ne haragudjék, ön nem tartozik nekem semmivel. És letörülte a rengeteg összeget az asztalról. – Az már más. – Bocsásson meg, – szólt, – ez az egyetlen szenvedélyem. – A hamis játék? – A durák. – Rosz szenvedély. Nekem 50 frtomba került. Kivette az 50 frtomat és az asztalra tette. – Tessék, ezt is visszaadom. – Na, ezt jól teszi; de látja, nem szép öntől, hogy pénzre játszik. – Kénytelen vagyok vele. – Miért? – Először, mert a munkatársaim 200 forintnyi fizetéséből 120 frtot okvetlenül vissza kell nyernem, különben tönkre megyek. Másodszor, mert ha potyára játszom, 24 óránál tovább senki sem akar velem durákozni. Ebből aztán megértettem, hogy miért ígért ő nekem kétszáz forint havi fizetést; miért csigázta trilliókig a kártyaadósságot és miért nem birták ki nála az elődeim. Agyondurákozta minden munkatársát! Fruzinka. Könnyű önnek, Szerkesztő Uram! Markomba nyomja a bálijegyet, azután elvárja tőlem, hogy «becses lapunk érdekében» átmulassak egy bálat, s mikor a bálnak vége van, alvás helyett üljek a kalamáris mellé és rakjam a sorokat. Arra persze nem is gondol, hogy nekem Fruzinkám van! Méltóztatik tudni, mit jelent ez? Ismert ön valaha Fruzinkákat? Oh, kérem, a Fruzinkák valóságos vészangyalai a bajuszt viselő emberi nemnek! Nem tetszik hinni? Én sem hittem, azért kerültem vele egy hajlék alá. Ne tessék gondolni, hogy csunya. Szebb ő, mint az angyalok. Azt se tessék gondolni, hogy mérges. Szelídebb ő a galambnál. Csak egy a hibája: szerelemféltő. Kérem, a szerelemféltés a pokolnak legveszedelmesebb találmánya! Ha kinézek az ablakon, rögtön futtatja a cselédet az utczára és megnézeti, ki ment arra? ha levelet kapok a postán, azt még a konyhában fölbontja és parázsra teszi a beíratlan részét, hogy nincs-e rajta citromlével írt szerelmi értesítés. Hát még ha új nyakkendőt teszek föl és kipödröm a bajuszomat! Ki nem veri a fejéből senki, hogy ezt valami nő kedvéért teszem. Már most tessék elgondolni: mi történik akkor, ha én Fruzinkának megmondom, hogy nekem az álarczosbálba kell mennem? Mindenekelőtt sír egy nagyot, azután megátkozza az egész világot, a kalendáriumot, a tűzoltókat, az álarczok gyárosát, a Feketesast, a csapodár férfiakat, a hiszékeny nőket és még sok mindent. Azután becsukatja a kaput, bevarrja a fekete kabátom ujját, borsót dug a czipőmbe s tudom is én, mit nem csinál még, csakhogy el ne mehessek. Kérem, a Fruzinkák szörnyen találékonyak. De nekem is volt eszem; nem szóltam neki semmit arról, hogy bálba megyek. Este 7 órakor egész nyugodtan vacsoráztunk. Pörkölt volt és túrósderelye. A pörkölt szerencsésen elfogyott. Mikor a derelyét először vettem a villámra, Fruzinka megszólalt: – Úgy láttam a falragaszon, hogy ma álarczosbál lesz. A túrósderelye egyszerre a vizes gégémre szaladt és akkora köhögés fogott el, hogy a szemeim csaknem kiköltözködtek a homlokom alól. Ajánlom minden jó kereszténynek, hogy ha Fruzinkája van, ne engedje túrósderelye evése közben beszélni. – Az ám, – feleltem neki, még mindig köhögve, csakhogy eltitkoljam a zavaromat. A jó lélek vizet öntött a poharamba, de én nem fogadtam el. – Elmegyek egy kávéra, – szóltam szomorúan és fölvettem a télikabátomat. (No úgy-e milyen fifikus vagyok!) Elbocsátott. Rohantam egyenesen a bálterembe. Csaknem kurjantottam örömömben, hogy ilyen könnyen megszabadulhattam. Tíz óra volt éppen. A teremben már tánczoltak. Tarka-barka álarczosok futkostak föl-alá: Nekem legjobban föltüntek a borjú- és szamárfejek. Utoljára is nagy őszinteség kell ahoz, hogy valaki így nyilvánítsa az eltitkolt természetét. Voltak meglehetősen csinos hölgyek is, de ezeket csak azért vettem szemügyre, hogy írhassak róluk. Nem éreztem kedvet tilosba lépni, pedig Fruzinka sohasem tudott volna meg róla semmit. Éppen az a gondolat vetett cigánykereket az agyamban, hogy a söröskancsók mellett jobban lehetne mulatni, midőn föltárult az ajtó és egy koromfekete hajú, deli termetű dominó lépett a terembe. Már megbocsásson, szerkesztő úr, de én bolondulok a koromfekete hajú, deli termetű dominók után. Azonnal hozzászegődtem, és egyet-kettőt szippantottam, hogy nincs-e konyhaszaga: (Van annyi eszem, hogy a saját cselédemnek nem kurizálok!) Pompás oppoponax illata volt. Már megbocsásson kérem, de én azt tartom, hogy hölgyeken ezen illat elszédíthet egy laptudósítót is. Én is elszédültem. Elfelejtettem a világot, a Hiradót, Fruzinkát és minden egyebet: odasúgtam a fülébe, hogy fogadja el a karomat. Fekete szemei rám villantak. Kacér mosolylyal szólt hozzám: – Ismerlek, szép maszk! – Először is nem vagyok szép, de ez nem tesz semmit; másodszor nem vagyok maszk, de ez sem tesz semmit. – Sok embernek a saját arcza a leghamisabb álarcz. Te is ilyen vagy. – Ne beszélj, kérlek, ilyen okosan, mert megijedek tőled! Fölkaczagott, azután a vállamra csapott a legyezőjével és így szólt: – Nem akarsz megtánczoltatni? – Nagyon szívesen. Tizenegy esztendeje mult, hogy nem tánczoltam, de az ő kedvéért elkezdtem a láthatatlan szőllőszsákot tiporni. Irgett, pörgött a sugártermetű, koromfeketehajú dominó, olykor össszecsapta a tenyereit és hátrasímította azt a kilebbent kis fürtöt a füle mellett. Mikor vége lett a táncznak, olyan szerelmes voltam bele, hogy kész lettem volna azonnal megesküdni vele mind a két kezemre. – Mi a neved, gyöngyök gyöngye? Odahajolt a fülemhez; éreztem forró leheletét, mikor belesúgta: – Genovéva. – Genovéva? – feleltem lázasan, – óh Genovéva! – Csitt! Még meghallják! – De Genovéva, hallgass hát ide! – Nos? – Nem óhajtanál velem vacsorázni? – Hogyan, ön képes… – Igen, képes vagyok. Csak nem gondolod tán, hogy nincs pénzem? – Hát hol vacsorázzunk? – Itt, valamelyik szobában. – Tudod-e, hogy én kezdelek téged szeretni? – Én meg már beléd vagyok bolondulva egészen. – Hát ha így vagyunk, szívesen látlak… – Hol? – A lakásomon. Kezdtem lehülni. Észrevette. – Ne gondolj rosszat. Özvegy vagyok. A saját házamban lakom. Szeretnék veled megismerkedni. – Hol lakol? – Az iskola-utczában. – Ah, gondoltam magamban, – hát egy utczában lakunk. Az álarczos nő magára vonta a köpenyét. Visszautasította a bérkocsit; azt mondta, le akarja hűteni magát. S dideregve, szótalanul haladt mellettem. Megfogtam a kezét. Hideg volt. Reszketett. A mint az én lakásom felé közeledtünk, hirtelen visszahőköltem: észrevettem, hogy a Fruzinka ablaka világos. – Mi bajod? – kérdezte a dominó. – Nem akarok erre menni! – Miért? – Hm… hogy… izé… miért? (Jaj, ha Fruzinka le talál tekinteni! Borzalmas egek!) Az álarczosnő izgatottan kérdezte: – Hát miért nem akar erre jönni? – Jaj, nagysád, erre nem tanácsos. Útonállók, rablók… – Ugyan már… – De kérem, én tudom határozottan: mindennap látom a rendőrségnél és a makói újságban éppen ma este olvastam egy hasonló esetet. – Ugyan ne legyen olyan gyáva; – szólt, és megragadta a kezemet; aztán húzott erővel, hogy menjek el a saját kivilágított ablakom alatt. De már annyi ereje egy bivalynak sincsen, hogy engem egy nővel a Fruzinka ablaka előtt elhúzzon! Visszarántottam a kezemet. A dominó megfordult; lekapta az álarczát és sápadtan, haragtól villámló szemekkel tekintett reám. Fruzinka volt… * * * * * Kérem, szerkesztő úr, ne küldjön engem többé álarczosbálba! Vendég mint bűnbak. – Egy hírlapíró emlékirataiból. – Én éppen a világbékéről írtam vezércikket. A =F. P.= egyik vakációzó munkatársa, a ki hozzánk jött mulatni, a szerkesztőségi kanapén aludt. Az utczáról lárma hangzott föl. Valakit vertek. – Ez vagy a sarki fűszeres, a ki krétát szokott adni a czukor között, vagy a szerkesztőm, – gondoltam magamban. Letettem hát a tollat és lenéztem az ablakon az utczára. Három bőrkötényes kovács dögönyözte a kapusarokban a szerkesztőmet. Körülöttük a különféle inasgyerekek, távolabb a kofák és a fiakkerosok riadoztak örömükben a mulatságon. Rögtön eszembe jutott, hogy a legutóbbi számunkban a szerkesztőm egy erős vezércikket közölt «=Hazaárulók=» címmel, a mely arról szólt, hogy Fujtató Gáspár, Pamacs János és Kalapács Péter kovácspolgártársaink a patkók árát 1 krajczárral drágábban adják, mint a többi mestertársaik, holott a patkóik rosszabbak; s midőn ezért egy falusi gazda szót emelt, az egyik kovács a képéhez nyomta a vizes pamacsot, a melylyel a szenet szokták locsolni. A szerkesztő ebből az esetből kifejtette, hogy a kovácsok el akarják szegényíteni az országot; mert ha minden kovács fölemeli a lópatkók árát, akkor – tekintettel arra, hogy mint Plinius is mondja: «A lónak négy lába van» – és hogy így az országos lólétszámnak négyszerese veendő, – bizonyos, hogy a nemzetnek egy millió forintjába fog évenkint kerülni ez a patkóáremelés. E miatt a helybeli kovácsokat elnevezte hazaárulóknak és fölszólította őket a nemzet nevében, hogy a lópatkolásért ne számítsanak többet. Azt a bizonyos falusi gazdát pedig, a ki személyes sértésben emelt a szerkesztőségünk előtt szót, kövessék meg, különben nem méltók arra, hogy patkoltasson velük a közönség stb. Tehát ezek a hazaárulók a verekedők. Nem csekély aggodalommal láttam, hogy a szerkesztőmnek újdonatúj cilinderkalapját, a melyben én is ki szoktam járni, egészen laposra verték. A szerkesztőm kétségbeesetten védte magát és kiáltozott: – Uraim!… Jaj, a bordám! Engedjenek szóhoz… nyekk! nem én írtam azt a közleményt! A három bőrkötényes egyszerre elbocsátotta a szerkesztőmet. – Hát ki írta? – kérdezték tőle. A szerkesztőm nyöszörögve felelt: – A munkatársam. – Hol az a munkatárs? – Az emeleten. A három bőrkötényes eltünt a kapu alatt. Én egész nyugodtan fölvettem a kalapomat és kimentem a folyosóra szivarozni. A három bőrkötényes csakhamar ott termett az ajtó előtt. – A lap munkatársát keressük, – szóltak hozzám. Rámutattam az ajtónkra. – Odabent alszik a kanapén. A három kovács berohant, én pedig átballagtam a szomszédos kávéházba. * Attól az időtöl fogva nem jártak hozzánk az ujságírók mulatni. A régi istenek felfödözése. – Riportlevél a párisi világkiállítás megnyitása alkalmából. – Tekintetes Szerkesztő úr! Sajnos, de már nem tehetek róla, hogy a párisi világkiállítás megnyitásán, egy különös véletlen közbejötte miatt, lapunkat nem képviselhetem. Ugyanis Bpesten eltévesztettem a vonatot s a párisi helyett a déli vonatra ültem. Lapunk legújabb számát olvasván, hirtelen elálmosodtam, elaludtam; és nem vettem észre a tévedést egész Firenzeig. Itt aztán a konduktor ordítására fölriadtam. Nem szoktam kétségbeesni, de ezúttal mégis megszeppentem egy kissé. Az villant meg a fejemben, hogy a fontos megbízásnak ugyan szépen fogok megfelelni; az útiköltségül adott 200 forintból 100-at szépen elfizethetek, el is késem, meg a tudósításommal is fölsülök. Kiszálltam a kupéból; a táskámat betettem az állomás portásához, magam pedig kiballagtam a Fiezole körül zöldelő hegyek közé, hogy egy kissé gondolkozzam, mitevő legyek. Egy magaslaton a ciprusok és olajfák közül vidám beszélgetés és kaczagás hangjait hozta felém a szellő. Sajátságos, tisztán csengő hangok voltak, mintha valami üveghangszerből jöttek volna. Ez okozta, hogy nem fordultam másfelé, hanem odamentem, a honnan a hangokat hallottam. Egy puha gyepes tisztáson nagy társaságra bukkantam. Sajátságos félmeztelen alakok voltak; minthacsak a görög szobrok elevenedtek volna meg bennök. Mikor a félrehajtott lombok közül eléjük léptem, pillanatra elnémultak és bámulva, mintegy magyarázatot kérve tekintettek reám. Megemeltem a kalapomat és odaléptem a földön heverésző férfiak közé. – Bocsássanak meg, – szóltam – ha talán zavarom a társaságukat, de véletlenül tévedtem ide; idegen utazó vagyok és visszavonulok, ha a mulatságukat zavarom. – Csak tessék maradni! – szólt nyájasan egy sűrűszakállú férfi, – a földieket mindíg szívesen látjuk. – Földieket? Hogyan, – önök is szögediek? Mindnyájan kaczagtak, a mi engem szinte zavarba ejtett. – Mert én szögedi vagyok, – folytattam, és bemutattam magamat. A lepedőbe burkolt sereg még mindíg kaczagott, csak a barnaszakállú férfi maradt komoly. – Mi az ó-kor istenei vagyunk, – szólt méltóságosan. Mondhatom, hogy nem kevéssé lepett meg ez a nyilatkozat. Megnéztem a tárczámat, hogy álmodom-e. Nem álmodtam: a váltóim mind ott voltak. Gondoltam magamban, hogy ujságírónak nem szabad csudálkozni semmi fölött sem. «Nil admirari mindent megskribálni» – ez a jó riporter jeligéje. Visszanyertem hát a nyugodtságomat és így szóltam: – Üdvözlöm az urakat! Ugy hírből ismerem önöket régen. Plútó úrért koplaltam is egy napig, mert a professzoromnak azt feleltem, hogy Styx a kedves neje. Plútó, a ki éppen a Büchner «Kraft und Stoff» című munkáját olvasta, fölemelte a fejét és barátságosan röhögött. A barnaszakállú Jupiter mellett egy gyönyörű szép dáma állott; a hozzásímló páváról gondoltam, hogy Junó. Kecses kézintéssel mutatott helyet a gyöpön, mire én udvarias meghajlással köszöntem meg a kegyét, azután pedig kihúztam a zsebemből egy Hiradót, szépen leterítettem a gyöpre és ráheveredtem. Egy sánta ember, a ki öblös cseh-pipából füstölt mellettem, svéd gyújtót rántott elő és kínált vele. – Gyujtson rá, öcsém! (Ecce: istenek öcscse vagyok!) Előkaptam egy szivart és Junó kegyes fejbólintására rágyujtottam. Mellettem egy fiatal, hosszúhajú ember kottákat írt. Amint meghallotta, hogy ujságíró vagyok, egyszerre érdeklődni kezdett irántam. – Én Apolló vagyok, – szólt behízelgő hangon. – Mindjárt gondoltam. – Most egy operetten dolgozom. – Szép. – Nem tudom, hol adassam elő. – Mindenütt szívesen fogadják. – Nem hiszem: nincs protekcióm. – Az bizony baj. – És így a darabom megbukik. – Biz az meglehet, ha nincs protekciója; dehát ne búsuljon, majd Szögedön veröm én a vasat. Hálásan szorította meg a kezemet. Most már én is mertem tőle kérdezősködni: – Bocsásson meg, de nagyon különösnek tartom, hogy az önök létezéséről semmit sem tud a világ. – Dehogy nem, hiszen minden múzeum őrzi a szobrainkat. – De önöket nem látja senki. – Bizony ritkán is merjük magunkat mutatni. – Miért? – Hát tudja, nincs divatos ruhánk; így meg már egyszer befogtak bennünket mint őrülteket. – Azt elhiszem; dehát miért nem szabatnak maguknak ruhákat? – Tudja: nincs hitelünk. – Pénzük sincs? – Jupiter elfelejtett pénzverőt teremteni. – Dehisz ő hajdanában aranyesőket is csinált. – Az régen volt: sokat lumpolt az öreg; a dámák különösen sokba kerültek neki. A felhőit régen becsapta zálogba Rothschildéknál. Nem tudja kiváltani. Jupiter, a ki a «Nemzet» olvasásába volt elmerülve, hirtelen fölkiáltott: – Nini, «Mercur» Budapesten van! Szerettem volna fölvilágosítani, hogy az a Mercur, a kiről ő olvas, egy közönséges sorsolási ujság; de hirtelen szárnycsattogás hallatszott a levegőben. Mercur szállt le. – Honnan, honnan? – kérdezték az istenek körülrajozva őt. – Párisból. – Mit hoztál? – Semmit egyebet, mint egy pakli kártyát és Junó asszonynak ezt ni. És átadott az örvendő istenasszonynak egy turnürt. Junó félrevonult a három Gráciával a ciprusbokrok közé, utána mentek a többi hölgyek is: néhány percz mulva valamennyi turnürösen tért vissza. Ezalatt Mercur leheveredett közénk a gyöpre és tanította az isteneket huszonegyezni. Mindegyiknek volt egynehány garasa: megegyeztek abban, hogy a ki elnyeri a többinek a pénzét, az csináltathat magának divatos emberi ruhát frakkal, cilinderrel és lenn maradhat a földön. Engem is belevontak a játékba. Marsért, a ki a «Tre visi» villa mellett a Mannlicher-puskát próbálgatta, elküldték Ganimédet és addig is emeltek egynehány tételt. Nekem több pénzem volt, mint az egész olimpusi truppnak, miért is arra törekedtem, hogy sprengoljam a kasszát. Hanem Mercur átkozottul furfangosan játszott: rövid öt percz alatt előtte volt már nyolcz forintom és az isteneknek tömérdek rézgarasa. Észrevettem hogy pakliz, de nem mertem szólni; gondoltam magamban: majd rábőszítem Marsot. Mars meg is érkezett; de kijelentette, hogy nincs egy garasa sem, hanem «hozomra» hajlandó játszani. Az istenek tiltakoztak a hozom ellen. Adtam neki kölcsön egy forintot. Azt mondta, hogy legközelebb visszatéríti; de manapság úgy van már ezzel a «legközelebb»-el az ember, hogy még az istenekkel szemben is a «Nagyharang» című bankházra gondol. Mars dühösen játszott s két tételre elvesztette a flórest. Vártam, hogy boszúságában megdögönyözi Mercurt, de e helyett hozzám fordult, mire én kénytelen voltam újra kinyitni az erszényemet. Hanem volt annyi eszem, hogy mikor a pénzt átadtam neki, figyelmeztettem a Mercur újjaira. A kasszában nagy pénz állott. Plútó szemei villogtak. Neptun izzadt. Bachus gugyival erősítette magát. Jupiter káromkodott. Az istennők fölénk hajolva lesték, kihez fordul a nagy kassza. A kártyák ki voltak osztva. – 18! – szólt Plútó. – 19! – szóltam én. – 20! – kiáltott Neptun. – 21! – vágta ki a blattot Mercur. – =Huszonkettő!= – ordított diadalmasan Mars és besöpörte a kasszát. – Az nem gilt! – kiáltott hevesen Mercur, és visszaakarta venni a pénzt. Mars fölfortyant: – Mit? nem gilt? Te spiller, te csaló! Még te akarsz engem tanítani te tacskó! És úgy törülte nyakon a szegény Mercurt, hogy az egyszerre elnyúlt a fűben. * * * Tekintetes szerkesztő úr! Elgondolhatja ön, hogy Mars minden pénzemet elnyerte. Az istenekkel együtt úgy ki vagyok fosztva, hogy utóbb pénz helyett a kabátom gombjait is elvesztettem – miért is tisztelettel kérem, stb. =A szerkesztő válasza.= (_Sürgöny_) Hallja maga! Nem vagyok én közönség, hogy nekem hazudozzon. Mondtam, hogy ne ferblizzen, hát most úgy kell! Pénzt ugyan nem lát tőlem, hanem egy vasúti jegyet küldök a postán. Rögtön írja meg a tudósítását a párisi világkiállításról a legrészletesebben még onnan Firenzéből, s küldjön néhány tudósítást az angol királynéról, Bismarckról és arról, hogy mit csinál a czár Gacsinában, azután jőjjön haza, néhány kisistent le kell itthon menyköveznünk, – nem írták alá a váltónkat! Értelemzavaró sajtóhibák. 40. oldal felülről 9. sor: ránézett helyett rámnézett olvasandó. 47. » alulról 4. » támad » támadt » 56. » felülről 8. » Ez » Ezt » 90. » » 8. » kezénfogva » kézenfogva » 96–97. » több helyen árbócz » árbocz » A könyv tartalma. =Előszó=, irta =Mikszáth Kálmán=. A gizehi pergamenlapok 1 A nagyapó 12 Lapszerkesztők párbaja 21 Hogyan jutott Matongó a bájos Kanyerának, Mpvapva leányának, kezéhez? 34 A fekete kutya 39 Az álló csillag 45 Öngyilkosság öngyilkos nélkül 50 Klein és Ábelesz 60 A hétfejű sárkány és a műkedvelők 65 A jövő évezredből 76 I. Öngyilkolás. II. A jövő évezred marhái. Én is mulattam Szent István napján 86 Jób 101 A pásztor 108 A Bárkonyosi Trombita 113 Vendégek a másvilágról 126 Begeken Kelemen gyémántjai 140 Czukorka 150 Két bika 158 Egy regény története 166 Mikor a Szentföldet jártam 176 A laskádi leányok 182 Az én vendégem 198 Trilliók a levegőben 206 Fruzinka 214 Vendég mint bűnbak 222 A régi istenek fölfedezése 225 _A könyv megrendelőinek névsora._ _Régi jó magyar szokás szerint én is kinyomattam azoknak a neveit, a kik a könyvem megjelenését előre biztosítani szívesek voltak, s ezzel engem hálára köteleztek. Nekem a síromig kedves emlékem lesz ez a névsor, a mely különben érdekes adatul is szolgálhat arra, hogy a XIX-ik század végén kik pártolták Szegeden az irodalmat._ Ifj. Bódy János. Réthey Lajos. Boros Lipót. Ivánkovits Károly. Kőrös Mihály. Kósa Lajos. Pillich Gyula. Beck István. Kováts József. Sári Mátyás. Dr. Lipkay Kálmán. Limbai Elemér (Győr). Mihályfi László. Kőrösy Lajos. Maróthy Ferencz (Dorosma). Burg Ede (Percsóra). Tajthy Ferencz (Dorosma). Zádory Károly » Dr. Kazaly Imre » Városy Gyula (Kistelek). Dr. Bérczy Gyula » Bezedics István » Dr. Kelemen Béla (Dorosma). Urs Nándor (Bpest). Urs Ferencz (Ráczkeresztúr). Urs Simon. Varjassi István (Horgos). Reményi Ármin » Tahy János » Reáliskolai tanulók könyvt. » tanárok » Matskássy József. Lővinger Antal. Schwarz S.-né (H.-m.-vásárhy.) Orosz Mihály » Lindenberg Célia (Bpest). Fleiszig Zsigm.-né (H.-M.-Vásh.). Vágujhelyi Mariska » Zeller Györgyné. (SzőlősGyörök). Thomay József. Burger Alajos (Sándorfalva). Fluck Ferencz. Kovács Albert. Szebenyi Benő. Agócsy Ödön. Takács Áron. Kovács József, ügyész. Dr. Pálmay Dezső. Weiner Miksa. Pollák Cz. József. Várnai L. Politzer Sándor. Ungvári Péter. Winkler testvérek. Liptai Emil. Bokor, gyógyszerész. Ollik Vilmos. Salamon Zsigmond. Csikós N. József. Stelczel Frigyes. Dr. Babó Emil. Bózsó Ödön. Fournier Károly. Zsarkó Gyula. Stein János. Klein Béla. F. J. L. J. Szmollény Nándor. Lévay Ferencz. Mócs Zsigmond (10 p). Pálfy Viktor. Dósics Tivadar. Keresztes Sándor. Karkecz Alajos. Urbán Juvenal. Belényesi magyar kaszinó. Pálfi Antal (10 p.). Krausz Berta (Tenke). Spitzer Gyula (Módos). Ferderberg Róza (Szerajevó). Lendvay Vilmos (Léva). Kereskedő ifjúság (Szeged). Krausz Ede (Tenke). Szegedi kórház. Balázs Károly. Tamassy József. Szommer Endre. Daubravszky Viktor. Frőhlich Jenő. Stein Bernát. Hoffmann Berta. Hoffer Vilmos. Greger Béla. Heksch Vilmos. Braun János. Dr. Ujj József. Dr. Papp Dezső. Paray Ignácz. Kiss Ferencz. Keglovich Emil. Magyari Ede (Kaposvár). Steierlein Géza » Szmódics Ödönné » Tihanyi Sándor (Pécs). Bérczi Antal. Temesváry Imre. Vadász Lajos. Polgár László. Bokor Pál. Mihalovits Ferencz. Kőrősi Ferencz. Abránovich Gyula. Tóth János. Somogyi József. Gross Józsa. Fischer Juliska. Schwarz Ferencz. Szögedi Endre (3 p.). Kis Pál (Palcsi). Varga József. Ferenczi János. Temesváry Andor. Sziráky József. Ambrozovits Ede. Babarczy József. Főkövi Lajos. Csutorás Ferencz (Kaposvár). Rosenberg Rezső. Böröcz Pál. Zsiga János (Csongrád). Mócs Szaniszló Gyula (Eger). Szeged-belvárosi tanitók könyvt. Dr. Faragó Ödön. Rényi Gyula. László Gyula. Szathmáry Györgyné (Bpest). Kass János. Mayer Béla (Belgrád). Hohenfels Stella (Bécs). Kálosy Józsefné (Budapest). Gáspár Imre (Győr). Pribicskó Károly (Füzér). Giffing Mihály (Győr). Dr. Cserey Zsigmond. Dominig, hadnagy. Kelemen István. Obláth Lipót. [Transcriber's Note: Javítások. Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: 40 – Onagysága – szóltam – Őnagysága – szóltam 40 mozdulatára ránézett mozdulatára rámnézett 43 – On filozófus? – Ön filozófus? 47 támad egyszerre támadt egyszerre 56 Ez irta Ezt irta 71 bolyongotte zalatt bolyongott ezalatt 90 kezénfogva elindultam kézenfogva elindultam 95 árbóczmászás volt árboczmászás volt 96 fölött az árbóczon fölött az árboczon 96 árbócz közepén árbocz közepén 97 árbóczon hagytak árboczon hagytak 97 Futok az árbóczhoz Futok az árboczhoz 108 égő aczczal, égő szemekkel égő arczczal, égő szemekkel 131 vet árnyat reánk vet árnyat reánk. 144 tűzoltók. eszkimók tűzoltók, eszkimók 151 – O nem döglik! – Ő nem döglik! O 177 levágott egy Ő levágott egy 189 konstontinápolyi hóhér konstantinápolyi hóhér 206 élczlap szekesztője élczlap szerkesztője 228 és kíná!t vele és kínált vele 232 szegény Merc rt szegény Mercurt 236 Fruzinka 210 Fruzinka 214]