# Elegyes gyüjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből; Magyar népköltési gyüjtemény 1. kötet

## Part 24

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/elegyes-gyujtesek-magyarorszag-es-erdely-kulonbozo-reszeibol-ma-10412197/index.md

25. =Kis Julia.= Hasonlit a Hero és Leander mondájához. Közel rokon vele egy svéd és hollandi ballada is. A svédben két királyi magzat egymásba szeret és megigérik, hogy éjjel találkozni fognak. A leány liliomágra világot tesz ki lámpásnak, hogy a folyón átúszó királyfi tájékozhassa magát. Egy álnok ember hallotta, mit beszéltek s midőn a királyfi a vizbe ugrik, hogy átuszsza a folyót, elfujja a világot. A királyfi eltéveszti az irányt és vizbe fúl. A királyleány megtudván kedvese halálát, ürügyet keres, hogy a partra mehessen, hol atyja halásza már kifogta kedvese tetemét. Megajándékozza a halászt és a vizbe öli magát. _(Schwedische Volkslieder der Vorzeit. Von R. Warrens. Leipzig, 1857.)_ E ballada magyarra is le van forditva Erdélyitől. _(Koszoru. 1863. I. félév 7. sz.)_ A hollandi ballada a svédnek csaknem másolata, azzal a különbséggel, hogy itt az álnok férfit egy álnok nő pótolja. _(O. L. B. Wolff Proben altholländischer Volkslieder. Gräz, 1832.)_ – Figyelemre méltó, hogy az ó-székely balladákban az igeidők oly nemü, ha nem is egészen szabályos, használatát vehetni észre, minőt a régi irodalomban is találunk. Kivált e ballada szabályosan használja a régies igeidőt, egész e sorig: „Az egyiknek csináltattak.“

26. =A három árva.= Változatai Krizánál I. 170. l. Erdélyinél I. köt. 397. l. Pap Gyulánál _(Palócz népköltemények. Sárospatak, 1865. 6. l.)_

27. =A molnár inasa.= Változata Krizánál I. köt. jegyzetei közt 527. l. E rendkivül szép költemény alapeszméjét különböző változatban majd minden nép költészetében megtalálhatni.

28–29. =Ugron János.= Ugy látszik, mindkét változat csak töredék. Legalább az, ki után az első változatot följegyeztem, ugy emlékezett, hogy a költemény a leánynak még több hibáját sorolja elő s az elvakult szerelmes mindegyikre tud mentséget találni. Egyébiránt mind az Ugron, mind a Torma-család még maig is előkelő nemes családok Erdélyben.

30. =Bándi urfi.= Bándi nem annyi mint Bandi; Bánd, vagy egészen kimondva Mező-Bánd, falu Marosszéken.

31. =Az áspis kigyó.= Bajos elhatározni, hogy e költemény ballada-e vagy társas játék; azonban legyen akármelyik, azt fejezi ki, hogy a vőlegény szerelme feláldozóbb mint az atyáé, anyáé vagy egész atyafiságé. Rokon vele a „Leány kiváltása“ czimü eszt ballada _(Külföldi népdalok Greguss Ágosttól. Pest 64–72.)_ Itt a leány muszka fogságba esik, s kéri atyját, bátyját, nénjét, de egyik sem váltja ki, végre vőlegényét kéri, a ki kiváltja.

32. =Amott látod…= Az első versszak változatai Krizánál I. 49. lap; Erdélyinél II. köt. 194. lap.

33–37. =A rab.= Nem annyira egymás változatai, mint tárgyuk ugyanaz. Az első változatban (33.) úgy látszik, két költemény olvad össze. Az utolsó két változat (36–37.) ujabb időbeli. Egyes sorok és versszakok változatait lásd: Krizánál. I. köt. 14. lap. Erdélyinél I. kötet 420. 422. 432. l. II. köt. 134. l. III. köt. 9. l. és Szininél a 132. lapokon.

38. =A zsivány felesége.= A nőt kényszeritve adták férjhez nagy hideg havasra, mely a székelységen, kivált nyáron, olynemü szerepet játszik mint a magyarországi alföldön a tanyai vagy pusztai élet. Férje utonálló. A havasi gunyhó magányában égnek, földnek panaszolja fájdalmát, de midőn a vándor közeleg, elhallgat s mikor az kérdi miért sirt? a konyhafüsttel menti magát. Változata Krizánál I. köt. 137. l. Itt a kérdező már maga a férj. Rokon vele „A rabló szegény felesége“ czimü tót népballada. _(Tót népdalok. Kiadja a Kisfaludy-társaság. 258. l.)_ Itt a gyermekét ringató asszony rabló férje ellen panaszkodik s óhajtja, hogy atyjához ne legyen hasonló, mert darabokra tépné. Férje kérdi: mit beszél? Az asszony igy felel:

„Tépelődöm, mi lesz ebből? Lesz-e olyan, mint az atyja, Isten adta kicsi fattya? Megfürösztném édes borba’, Bepólyálnám lágy biborba.“

39. =Siroki erdőben.= A maga nemében legszebb magyar ballada. Nem csak tartalma teszi azzá, mely nemes és mély érzésről tanuskodik, hanem különösen formája, mely remekül eltalált lyrai utóhangja az eljátszott drámának. Egy szó sincs benne felesleges s az első találkozás emlékén kezdve versszakról versszakra lélektani és meginditó fokozattal emelkedik a katasztróf fájdalmáig, igaz pathoszszal zokogva el vádját és mentségét.

40. =Igacs Ruzsi.= Változata Thalynál _(Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Pest. 1864. II. köt. 389. l.)_ ki azt egy mult századbeli vásári nyomtatványból vette, melynek czime: „Az anyját eldaraboló Igacs Ruzsi nótája.“ Itt Igacs Ruzsi anyját öli meg, a mienkben napáját; az egy minden költői becs nélküli csinálmány, ez a nép költői terméke.

Igacs Ruzsi ablakjába’ Kinyilt a rózsa magába’.

A rózsa kinyilása, mely többször előfordul népdalainkban, ugy látszik, változást jelent örömre vagy búra. Itt Ruzsi börtönbe jutását jelenti, melyről bővebb felvilágositást nyujt férje, Lantos István, ki őt kiváltani szándékszik.

41–42. =Az anya és leánya.= Mindkét változat nem látszik tisztán népi eredetünek, bár a nép énekli. A második jobb. Változata Erdélyinél III. köt. 53. l.

43. =Nemes Sári.= Egy villámütött leány temetése, ki a halotti búcsúztatók modorában maga mondja el szerencsétlenségét.

Nyomdahiba: 200. l. 12. sor: Egyedül _nyugszom_, olv.: _nyugoszom_.

44. =Tamás Rózsi.= Erre is valami esemény adhatott alkalmat. Kalotaszegen, melyhez Kide tartozik, nem egyszer történik hegyomlás. A közrészvét hamar dallá alakithatta e szomoru esetet, s a néphit könnyen felruházhatta régi hagyományával. A sírból felbuzgó vér hagyománya érdekes adat. Ipolyi _(Magyar mythologia. Pest, 1854. 364. l.)_ a világból kimult lélek megjelenésére és visszaható erejére vonatkozó jelekről értekezvén, népmeséinkből és történeti hagyományainkból számos oly helyet idéz, melyek szerint az ártatlanul megölt ember kifecscsent vére letörülhetlen és sebei még a sirban is vérzenek, de a csak véletlen, bár erőszakosan kimultakról nem tesz emlitést. E költemény szerint az ilyenekről is ugyanazt tartja a néphit, s igy az ártatlanul kiomlott vér, ugy látszik, szélesebb fogalom s épen ugy illik a meggyilkoltakra, mint az erőszakosan megholtakra.

A „Három szilvafa közt vagyok“ sort nem értjük; nem magyarázhatni ki se a nyujtóztató pad, se a koporsó fájával.

45. =Bács Jancsi.= Ezen is érzik a halotti bucsuztatók modora, s lehet, hogy nem is egyéb; mindenesetre nem tiszta népköltészet.

46–47. =Az ispánné leánya.= Változatai Erdélyinél _(Válogatott magyar népdalok. képes kiadás. Pest. 1857._ _196. l.)_ Pap Gyulánál 20. l. Szininél 121. l. Legszebb a mi első változatunk, mely egyszersmind gyüjteményünk legszebb költeményeinek egyike.

48. =Jó estét, édesem.= Az elcsábitott leány és hűtelen szerető a népköltészet régi és mindennapi tárgya, azonban itt némi uj formában van adva. A párbeszéd éles ellentétben fejezi ki a leány fájdalmát és a csábitó közönyét. A csábitó eleintén még egy kis részvétet szinlel, azonban ez csak a leány fájdalmát idézi fel; minél inkább emelkedik itt a fájdalom, annál inkább száll ott a részvét, végre aztán a teljes közönyre kitörő átok felel. Változata Pap Gyulánál 8. l. A mi változatunk szebb és kerekdedebb.

49. =Török Zsuzsi.= A beküldő kéziratában a második versszak elsőnek volt téve. Megcseréltük, mert azt hiszszük hogy a nép eredetijének ez a menete, s csak az éneklők hanyagsága zavarta össze a versszakokat.

50. =A gulyás szeretője.= Gyöngéd és szép népies költemény, de talán nem egészen népi. Kissé érzik rajta a műköltészet hatása.

51. =Czifra Jancsi.= Változata Erdélyinél I. köt. 381. l. III. köt. 67. l.

52. =A halott vőlegény.= Ez verses töredéke egy baranyamegyei népmesének, melynek többi része próza. Rokon vele egy palócz népmese. Pap Gyulánál 94. l. Egy árva leány szeretőjét elvitték katonának. A leány megigérte, hogy három esztendeig vár utána. Eltelt az idő, a legény nem jött. A leány elment egy vén boszorkányhoz tanácsot kérni, s ez a palócz varians szerint azt tanácsolja, hogy főzzőn egy emberfőt kásában, az elővarázsolja akár él, akár hal. A leány megteszi, s a mint főzi a halálfejet, ez egyszer nagyot trottyan s megszólal: „Most indul,“ azután: „Már fele utján van,“ végre: „Az udvaron van.“ Mindez a baranyai változatban nincs meg, ott a boszorkány a halottidéző. Erre kimegy a leány; a legény csakugyan ott van fehér lovon, fehér lepedőben, de a leány nem fél, elébe ül a lóra s a baranyai szerint egy vég vásznat, nászhozományt visz magával és mennek a legény országába. Az uton hófehérbe öltözött kisértetekkel találkoznak, a baranyaiban ez nincs meg – s egyszer megszólal a legény:

Jaj de szépen süt az a holdvilág, Jaj de szépen masirolnak a halák (halálok) Félsz-e lelkem Judikám?

a baranyai szerint:

Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?

a palócz szerint erre prózában felel a leány, hogy nem fél, a baranyai szerint pedig:

Miért félnék, édes rózsám, Velem van az igaz isten, Velem vagy te, édes rózsám.

E beszélgetést háromszor ismétlik, csakhogy a baranyai szerint a leány a középső sor helyett: „Velem van az igaz isten,“ másodszor fiu istent, harmadszor szent lelket emlit. Az úton a palócz szerint mindig több halottal találkoznak; a baranyai szerint meg a ló állát nézi meg a leány s meglátván, hogy nincs alsó állkapczája, megtudja, hogy vőlegénye halál. A sírhoz érve a leánynak is be kell menni s ott lakni, de ő szeretőjét küldi elől s maga elszalad. A baranyai szerint azért küldi elől szeretőjét, hogy a vég vásznat beadogassa neki, a mit azonban egy fejfához támaszt. Egy kastély felé rohan, melynek ajtaját egy elátkozott kisértet őrzi, a kin azonban átugrik, a baranyai szerint a faluba vissza, s befut egy halottas házba, melyben még gyertya ég. A vőlegény üzőbe veszi s mindkét változat szerint egy másik halottal beszél össze („Holt holtnak nyiss ajtót!“) hogy tépjék szét, de a kakas megszólal, a két halott szurokká válik, a baranyai szerint csak összeomlik, s a leány megszabadul, sőt a palócz szerint a kastély ura el is veszi.

Mindkét népmese balladaszerü s inkább csak a szerencsés kifejlés teszi népmesévé. Lehet, hogy az egész még verses alakban s más fordulattal is él a nép ajkán. Rokon a Bürger „Leonore“-jával, melyben a halott vőlegény szintén háromszor kérdi:

„Graut Liebchen auch?… Der Mond scheint hell! Hurrah! die Todten reiten schnell! Graut Liebchen auch vor Todten?“

Van egy holland változata is, melyben a rejtélyes vőlegény, itt már azonban nem halott, csak egy rabló vár ura, hasonlóan visz lován egy leányt és a sűrű erdőbe érve kérdi tőle:

Der Mond scheint so hell, Mein Pferdchen laufen so schnell, Süss Lieb, reut dich ’s auch nicht.

Van egy norvég változat is hasonló dallal. (Grimm III. k. 75. l.) Lásd bővebben Arany László czikkeit _(Koszorú 1865. I. félév 522. l. Budapesti Szemle. Uj f. VIII. k. 44. l.)_

53–54. =Kuris Pista.= Változatai Erdélyinél III. köt. 153. l. Pap Gyulánál. 10. l.

55. =Sári Mári.= Változatai Krizánál I. köt. 150. l. Ugyanott 228. l.

56. =Mózes és Julcsa.= Nem egészen népi eredetű.

57. =Szőcs Marcsa.= Változatai Erdélyinél I. köt. 378. l. Szininél 74. l. A mi változatunk szebb emezeknél, melyeket a homály és szárazság majdnem élvezhetlenekké tesz. Emezek Szőcs Marcsa halála okát alig sejtetik, a haldoklóval száraz morált mondatnak el. A mienkben a szerető felkiáltásai leleplezik az indokot; a morál költőien a sírra ültetett rozmarinról szólal hozzánk, melyet folyvást öntözni kell, mely folyvást emlékeztetni fogja a falu ifjuságát a gyászesetre s inteni, hogy óvják szivöket a háborodástól.

58–59. =Jár a korsó. A gerlicze.= Nem tisztán népi eredetüek.

60. =A fonóban.= Változata Erdélyinél I. köt. 442. l.

61–62. =Petrás úr. Kántor Teri.= Gúnyoros képek epigrammai fordulattal.

63–65. =Sorozáskor. Búcsu. A honvéd tűzér temetése.= Az 1849-diki foradalom szülöttei. Ugy látszik, hogy tanulókból lett honvédek készitették, s ugy mentek át a nép ajkára.

66. =A menyasszony.= Erdélyinél II. köt. 146. l. egy dal kezdő sora, itt egy kis balladává kerekedett ki, alkalmasint az 1848–49-diki forradalmi korszakban.

Nyomdahiba; Ne főzz _turbolyát, tyukot_ olv.: Ne főzz _tyúkot, turbolyát_.

Turbolya = Kerbel, Körbelkraut. Scandix Cerefolium.

67. =Váradi nótája.= Változata Krizánál I. köt. 236. l. és Pap Gyulánál 19. l. a „Sajó Pesta“ czimü ballada utórésze.

68. =A lovas legény.= Változata Erdélyinél I. köt. 377. l. egyes sorok láthatók belőle ugyanott a 221. és 222. l.

69. =Molnár Ferkó.= Ugy látszik egy kissé csinálgatott.

70. =Bogár Imre.= E ballada 1862-ben keletkezett, midőn Bogár Imrét Pesten felakasztották. Itt-ott felhasznál régibb töredéket. Kriza I. 22–23. l. Pap Gyula 40. l. sőt utolsóelőtti versszaka alkalmasint Arany „Zách Klárá“-ja hasonló versszakának alkalmazása. A hetedik versszaknak később egy szebb változatát vettük, mely következő:

Gonosz a vármegye Nem iszik belőle. Sürő erdő, sötét berek, Rejtsetek el tőle!

Jellemző az első és utolsó versszak: amabban a Tisza áradásával (zavaros) öszhangzik Bogár Imre kicsapongó jókedve, ebben a kiapadással kivégzése s a folyó sarával rosz hire.

71. =Bereg Náni.= Ez is az ujabb korból való.

Nyomdahiba: _Hármadt_, négyet olv.: _Hármat_.

72. =Szász Ferencz.= Változata Pap Gyulánál 3. l.

73. =Bekő Ambrus.= 74. =Halasi.= Mindkettő ujabbkori. Ugy látszik, hogy Halasi és Mező Sándor (Halasi Mező Sándor), a kivégzettek egyike, egy személy, mert Halasi Sándorné Mező Sándorban férjét siratja.

75. =De sok falut.= Az első versszak változata Pap Gyulánál a 34. lapon.

76. =A hegyi tolvaj.= Zavaros és megromlott költemény mind tartalomban mind formában. A beküldő szerint Rupa nevü hegedűs czigány szokta 1820. körül az udvarhelyi diákoknak énekelni. Rupa fiának előadása szerint jegyeztetett föl. Némely részletek változatai feltalálhatók Krizánál I. köt. 137–138. l. és 192. l.

77. =Csehó Pista.= Változata Pap Gyulánál 18. l.

78. =A pozsonyi kisasszony.= Ujabbkori s ugy látszik, nem régibb dal alkalmazása.

79. =Mónusi Jánosné.= Rokon vele tárgyban Krizánál Bátori Boldizsár, I. köt. 8. l.

80. =Sárga ló.= Változata Erdélyinél I. köt. 362. l.

81. =A kék inges huszár.= Az 1849-ki forradalom alatt keletkezett, midőn kék inges huszárezred is volt.

84. =Perzsi.= Változata Krizánál I. köt. 261. l.

86. =Édes anyám kiment.= Változata Pap Gyulánál 42. l.

91. =Kisebb töredékek.= Az első Kriza Kádár Katájának töredék-változata I. köt. 2. l. Még Kriza gyüjteményének megjelenése előtt 1861-ben egy erdélyi báróné után jegyeztem föl, ki azt gyermekkorában dajkájától tanulta, de többre nem emlékezett.

III. DALOK.

A nép ajkán élő dalok háromfélék: tisztán népi eredetűek, azaz a népszellem közvetlen szüleményei, melyekre az irodalomnak nem volt befolyása; továbbá félnépi eredetüek, melyek a nép között élő ismeretlen, félmüvelt költőktől származnak, melyeket a nép elfogad, részben vagy egészen átalakit, de a melyeken sok esetben többé-kevésbbé mégis megérzik az irodalmi befolyás; végre ismert költők dalai, melyek az irodalomból szállottak a nép ajkára s melyek szintén nem minden változtatás nélkül terjednek el. Gyüjteményünkbe természetesen csak a két első osztálybelieket vettük fel, a harmadik osztályt egészen mellőztük.

A tisztán népi eredetü dalt a félnépitől olykor épen oly könnyü megkülönböztetni, mint máskor nehéz. Néha az irodalmi befolyás oly szembeszökő, hogy már az első pillanat eloszlat minden kétséget. Érezzük, hogy alapeszme és benső forma egyaránt irodalmi befolyás szüleményei s inkább csak a nyelv és dallam a népéi, melyekhez alkalmazkodtak. Máskor maga a nyelv elárulja a származást. Csinosan szabatos, de erő és eredetiség nélküli kifejezésekkel találkozunk s a szóknak oly értelmü árnyalataival, melyeket az irodalom alapitott meg. De van számos eset, midőn az irodalmi befolyás elburkolja magát. S itt különböző fokozatokat különböztethetni meg. Némely dalban egyes sorok és versszakok épen oly tisztán népi eredetüek, mint mások nem azok. A dalszerző vette-e ama részleteket a néptől vagy maga a nép szőtte-e be? eldönthetlen kérdés marad. Vannak oly dalok is, melyekben az alapeszme népi, de a benső forma nem az, és megforditva. Sokszor a csalódásig utánozva látjuk a népdal benső formáit, de nem találunk bennök annyi egyszerüséget és közvetlenséget, a mennyi a valóban népi eredetű dalt jellemzi. Ily félnépi eredetü dalok gyüjteményünkben csekélyebb számuak, mint akár az Erdélyiében, akár a Krizáéban, de még is eléggé számosak. Például a szerelmi dalok közt: 8., 10., 11., 19., 23., 52., 58., 70.; a hazafiui és katonadalok közt: 1., 12., 21., 33.; a pusztai és pásztordalok közt: 4., 5., 15.; a bordalok nagy része; a tréfás és gúnydalok közt: 1., 6.; a vegyes dalok közt: 1., 11., 12., 18.

Valóban az egyszerüség és közvetlenség sajátságos nyilatkozása az, mi leginkább megkülönbözteti a valódi népdalt a félnépi eredetütől. E sajátságos nyilatkozást inkább érezni lehet, mint megmagyarázni; majdnem utánozhatlan, ellenben a kűlső és belső formát sokkal könnyebben utánozhatni. Azonban vannak benső formák, melyek kezdetlegesebbek, mintsem utánzásra érdemesitnék. Igy azok a népdalok, melyek e formák közt születtek, sokkal eredetiebbek, mint azok, melyek már benső formájuknál fogva sokkal közelebb állanak az irodalmi izléshez. Ily benső forma először is a gondolat rhythmusa. A mely dalban ez feltünőbben érezhető, bizonyosan az eredetiebbek közé tartozik. Sőt van a magyar népdalnak egy oly formája, midőn az egész dal nem egyéb, mint rokon eszmék sorozása némi haladványnyal, tehát maga az összerakó mód. Ilyenek a szerelmi dalok közt a 26., 57., 65.

26.

Verje meg az isten Szeretőmnek házát, Nem is épen házát, A benne lakóját; Azt sem mindegyiket, Csupán az egyiket: Az ő édes apját, Mért huzta el tőlem A kisebbik fiát. Ha neki fia volt: Nekem szeretőm volt, Ha neki kedves volt: Nekem kedvesebb volt!

Az átkozódó mindig ugyanazt ismétli, de pótló és erősitő részletekkel, s midőn megmondja átkának okát, ezt is hasonló módon teszi.

Rokon e dalformával az a mód is, midőn ugyanazon gondolat némi változattal, mely összejátszik az érzés vagy szeszély több-kevesebb emelkedésével, több versszakon át ismételtetik, s olykor váratlan fordulatban leli végét. Ilyenek a szerelmi dalok közt: 16., 39., 54., 67.; a hazafiui és katonadalok közt: 13.; pusztai dalok közt: 3. és 13.

39.

Három csillag van az égen egy sorba, Három szeretőm van nekem egyforma, Három között azt az árvát szeretem, Édes anyja árván hagyta énnekem.

Három dinnye van egy száron, mind sárga, Három szeretőm van mostan, mind árva, Három közül a legszebbik halovány, Arra illik az én csókom igazán.

Három levele vagyon az epernek, Három szeretője van a legénynek; Szétszakasztom az epernek levelét, Elhagyom a szeretőmnek kettejét.

Szintén ily szépen végződik a 16-dik is, melyben a leány vig szeszélylyel hol fehér, hol piros, hol sárga kendőt vesz s mindenik szinre tud valami hasonlatot mondani, mig végre a barna szinre mintegy elkomorul:

Három barna kendőt veszek, Ha felteszem, barna leszek, Barna leszek, mint a csóka, Nem kell nekem senki csókja.

Van olyan népdalforma is, mely némi drámaisággal fejezi ki az érzést, azaz a dal nem egyéb mint kisérete bizonyos drámai mozzanatoknak. Ilyenek a szerelmi dalok közt 68.; hazafiui és katonadalok közt 4., 39. puszta és pásztor dalok közt 1.

68.

Fakó lovam fel van kantározva, El is megyek a rózsámhoz rajta. Repülj fakó, szikrázik a patkó… Ez a kis lyány de kedvemre való!

A szerető az első sorban felkantározza lovát, a másodikban felül rá azzal a szándékkal, hogy kedveséhez vágtat, a harmadikban biztatja lovát és vágtat, a negyedikben már kedvesénél van s átölelve kiáltja, hogy mily kedvére való leány.

Valóságos mestermü: az egyszerüség és közvetlenség netovábbja. Szintén ilyen ez is a katonadalok közt:

4.

Megy honvédnek, megy huszárnak, A ki arra való; Ez a nyalka magyar verbung De kedvemre való!

Félre innen, zsidó fattyu, Nem vagy ide való, Csak a szegény magyar legény Katonának való!

Az első versszakban a fiunak megtetszik a toborzó s beáll honvédnek, később a második versszakban, midőn már kitánczolta magát s a bor mámora is oszlik, bánni kezdi, a mit tett, búsan és büszkén félrelöki az ácsorgó zsidófiút, ki a toborzót bámulja, hej csak ő, a magyar legény, katonának való.

Az eszmetársitásnak eredetibb és ritkán utánzott népdalformái a hazafiui és katonadalok között a 8. és 9. melyekben az eszmetársitás mindig ellentéttel egyesül, mi egyszersmind a kedélyállapot kifejezése. Az egyikben valami nagy és szép észbe juttatja az egyszerüt és kevésbbé szépet, de a szivnek kedvesebbet. A másikban a rosz, a fájdalmas emlékeztet a jobbra, kedvesebbre s egyik emlék a másikat költi fel, mig a sziv a legfájdalmasabbig emelkedik.

8.

Nagy-Abonyban csak két torony látszik, De Majlandban harminczkettő látszik. Inkább nézném az abonyi kettőt, Mint Majlandban azt a harminczkettőt.

Katona költhette, ki az őrhelyen bámulja a majlandi torony szépségét és eszébe jut szülőföldje tornya. A másik is katonától származhatott.

9.

A bakkancsom el akarnám cserélni, De már látom, el kell aztat viselni, Jaj de rövid az én bakkancsom szára. Esik a hó, fázik a lábom szára.

Hej a bunda, az a bunda, a bunda – Mikor ketten melegedtünk alatta. Hej istenem minek is jut eszembe – Tán azóta menyecske lett belőle!

Szeretné elcserélni bakkancsát, de nem lehet, katonának kell maradnia. A bakkancs, melyben fázik, eszébe juttatja hosszu meleg csizmáját, melyet otthon viselt, a csizma a bundát, a bunda kedvesét, kit betakart vele s ki azóta talán már férjhez ment.

Ez és ezekhez hasonló kezdetlegesebb, az irodalmi izléstől távolabb álló benső formák mindenesetre sokat bizonyitanak valamely dal népi eredete mellett, de nem mindent. A fő megismertető jel, mint fennebb is mondottuk, a naiv egyszerüség és közvetlenség sajátságos nyilatkozata. A benső formák utánozhatók, de ez nem. Mivelt költőkben is találunk naiv egyszerüséget és közvetlenséget, de ez másnemü. Mivelt költő soha sem lehet oly naiv, mint a nép. A mi ott természet, itt többé-kevésbbé müvészettel párosul. A legegyszerübb és közvetlenebb mivelt költő is mindig szem előtt tartja a közönséget, melynek ir s melyre hatni akar, ezért magyarázóbb, részletesb, festőibb és bővebb beszédű, még ha szófukar is. A nép magának dalolván, ösztönszerüleg csak arra törekszik, hogy minél közvetlenebbül fejezze ki örömét és fájdalmát, s mellőzi az alkalom, szinhely, helyzet részleteit, melyeket ugy is tud, s merész átmeneteiben, töredékes rajzában habozás nélkül követi az érzés és szenvedély áramlatait. A mivelt költő, bármily egyszerü legyen, soha se vetkőzheti le egészen az irodalmi nyelv és styl hatását. A nép semmi másra nem ügyel, minthogy kibeszélje, kiénekelje magát, s ha ritkán csinos s néha együgyü, olykor épen azért, mert nem keresi, a legjellemzőbb vonásokat találja meg, s a legegyszerübb eszközzel ösztönszerüleg a legmüvészibb hatást idézi elő. A tiszta népi eredet kérdését tehát leginkább az a szellem dönti el, mely a népdal benső formáit megeleveniti, s épen ugy kihat a gondalatmenet árnyalataira, mint a nyelv- és verselésre. Mindamellett némely dal a legélesb szemü kritikust is megcsalhatja, s ez eredeti első forrásig majdnem lehetlen visszamenni, mert a félnépi eredetü dalt épen ugy egészen népivé alakithatja át a nép, mint a valóban népit megronthatja az irodalmi befolyás.