# Elegyes gyüjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből; Magyar népköltési gyüjtemény 1. kötet ## Part 13 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/elegyes-gyujtesek-magyarorszag-es-erdely-kulonbozo-reszeibol-ma-10412197/index.md Mikkor egyszer vizé’t jártam, Bezzeg ugyan csúful jártam: Megszurta a csipke lábam. Bú hajléka lett a házam, Ne mennyetek lyányok arra, Mert ha ez a gonosz fajta Csipke menyen lábatokba: Nem járhattok a templomba… (Székelyföld.) 10. (10–18 Gyulai Pál gyüjt.) Nincs szebb virág a leánynál, De szomorúbb sincsen annál, Mert nem tudja, ki veszi el, Kivel veri meg az isten. (Alföld.) 11. Szép állat az őz a gyors futásban, De még szebb a lyány a magyar tánczban; Ha magához kapja párja, Mint a szellő csak ugy járja. (Sáros-Patak.) 12. Szag, szag, szag, Oh be áldott szag, A kemencze szag! Hurka, kolbász pecsenyével Mikor benne sisterékel: Oh be álldott szag, A kemencze szag! Húr, húr, húr, Oh be csoda húr, A kántori húr! Ha van valami hibája: Bor a kanaforiája; Oh be csoda húr, A kántori húr! (Pestmegye.) 13. Bánom, hogy megházasodtam, a míg élek, Mert én a gyermek-tartástól igen félek, Már is tele a kuczkó, Ugrándozik a ficzkó Boszuságra. (Gömörmegye.) 14. Fene ember a hevesi viczispán, Elfogatja szegény legényt az utczán. Aztat kérdi: „Hol jártál te gazember?“ „Kedvesemnél voltam biz’ én ez-egyszer. Kérem azért fő viczispán uramat, Engedje el most ez egyszer hibámat, – Megszolgálom ám én azt még valaha, Jár az úr is ilyen későn éjtszaka.“ (Hevesmegye.) 15. Özvegy asszony lyánya vagyok, Jaj de fehér lábú vagyok; A ki azt nem hiszi, Szabad azt megnézni. Édes anyám lyánya vagyok, Jaj de piros ajkú vagyok; A ki azt nem hiszi, Szabad megcsókolni. (Komárommegye.) 16. Galicziát kiseperték, A szemetet kiöntötték, A szemétből gomba termett, A gombából bezirker lett. (Erdély.) 17. Már minálunk kis kalapot viselnek, A legények házasodni nem mernek; Mert mind olyan a mostani menyecske: Szép az ura, de még szebbet szeretne. (Pozsonymegye.) 18.[108] (Szigligeti Ede gyüjt.) Tizet ütött már az óra, Isten segíts minden jóra; De nincs írva homlokodra, Mire virradsz fel holnapra. Tizenegy az óra nálunk, Éjfélt többet nem kiáltunk, Azért a városba járunk, És ha rosz embert találunk, Vele törvényesen bánunk. Éjfél után óra három, A várost többet nem járom, Szemem álomra lezárom, Ha nem alszom, az én károm: Éjfél után óra három. (Putnok.) DAJKARIMEK, GYERMEKDALOK S JÁTÉKOK. (1–25 Fekete János gyüjt. Fehérmegye.) 1. _(Midőn altatja.)_ Csicsija babája, Nincs itthon papája, Oda van vásárra, Márton vásárjára. 2. _(Midőn járni tanítja.)_ Gyorsan menjünk a faluban, Gyorsan, gyorsan. 3. _(Midőn kézen hintálja.)_ Hinna, barina, Karácsonyi Katicza, Ki ne törjék az én lábom, Se papáé, se mamáé, Csak a kis macskáé. – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Gólya viszi a fiát, Míg eléri az anyját. – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Csett Pápára, pillangóra, Onnan megyünk Komáromba, Györbe, Gyöngyér’, Komáromba dohányér’, Szentpéterre leányér’, Adnak ott egy petákér’. 4. _(A kis gyermek ujjait megfogja.)_ Ez elment nyulászni, Ez meglőtte, Ez megfogta, Ez megsütötte, Ez megette. Kerekecske dombocska. _(A gyermek tenyerébe kört kerít.)_ Erre szaladt a nyulacska. _(A gyermek hóna alá nyúl s megcsiklándozza.)_ 5. _(A gyermek kacsóit összeütteti mondván.)_ Süti, süti pogácsát, Papának, mamának, Tejbe, vajba a papának, Sóba, vízbe a dadának. 6. _(Midőn állni tanítja.)_ Áll, áll, isten babája, Úgy szereti papája, Mamája, Áll, áll, isten babája. – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Cziroka, Moróka, Mit főztél? Kását. Hova tetted? Pad alá. Mivel takartad be? Kis czicza farkával, Csik mak, mak, mak. _(Utolsó sornál megcsiklándja.)_ – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Hova tegyem a sapkát, Hogy megleljem reggel, Reggel, Mikor a nap felkel? Tedd ide, tedd oda, Tedd az ágy lábába, Ott megleled reggel, Mikor a nap felkel. _(Az első sor végszavát változtatja.)_ – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Táni baba, táni, Megtudsz te már á’ni. – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – 7. Egy – Megérett a meggy. Kettő – Feneketlen teknyő. Három – Majd haza várom. Négy – Biz’ oda nem mégy. Öt – Leesett a köd. Hat – Megrepedt a pad. Hét – Nádudvari rét. Nyócz – Tejfölös gombócz. Kilencz – Kis Ferencz. Tíz – Tiszta viz, Téged ördög sánta boton Belevisz. 8. Egyszer volt egy ember, Szakálla volt kender, Meggyuladt a kender, Elégett az ember. 9. Alelujah, Szűröm újja, Teli vagyon Mogyoróval. 10. Falu végin egy kis ház, Abban lakik egy barát, Sűti, főzi a gombát, Kérek tőle, de nem ád, Meg azt mondja pofonvág, Vágja ám a nagyapját. 11. Egyedelem, begyedelem, Városi vaskó, Kilenczedik zacskó. Verebek valának, Az utra szállának, Köles szemet szedegetnek. Sórján, Bórján, Balog süti, Balog Pál, Üsd ki, Dobd ki, Pöndöröczky Pöczki Pál 12. Egyedem, begyedem, Tenger táncz, Hajdu sógor, Mit kivánsz? Nem kivánok Egyebet, Csak egy csupasz Verebet, Hajh mán, Fodor mán, Üss ki Péter Paló Pál. 13. Pap vagyok, Prédikálok, Nincsem székem, Csak ugy állok. Csináljatok, Ha van fátok, Ha nincs fátok, Vak apátok. 14. Gyertek haza ludjaim! – Nem merünk. Kitől? – Farkastól. Hol lakik? – Veremben. Mit eszik? – Kos fejet. Mibe mosdik? – Arany csészébe. Mibe törölközik? – Arany kendőbe; Ég apátok anyátok _(A farkas a futókat elfogja s eldugja.)_ Hol vannak a ludjaim? – Tüske utra mentek. Tüske uton nincsenek. – Gombóczutra mentek. _(A ludak gágognak.)_ Mi van a palláson? – Öreg anyám adott diót. A macskák zörgetik stb. _(Erre a ludak előjönnek.)_ 15. Csöng, csöng, gyűrű, Galand gyűrű; Nálad, nálad Arany gyűrű. Kérd-ki, kérd-ki kis fiától, Ellenbéli szomszédjától, Itt csöng, itt böng, Itt add ki. _(Egyre rámutat, az kinyitja markát, s ha nincs nála a gyürű, tovább folytatja.)_ 16. _(Pösze gyerek mondokája.)_ Répa rétek mogyoró, Ritkán rikkant korán reggel a rigó. – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Seregek ura, Beteg a Sára, Ki süt kenyeret A gyerekeknek. 17. Fogtam én egy szunyogot, Nagyobb volt egy lónal, Kisütöttem a zsírját, Több lett egy akónal. 18. Eczem peczem pityfalára, Szóll a rigó rakonczára, Czérnára, czenegére, Hess ki a mezőre. 19. Jobb a papné mint a pap, Mert a pap csak pirongat; De e papné csókot ad, Pogácsával tartogat. 20. Hazudsz, Haza futsz, Anyád mellé kuporodsz, Ott is egy nagyot hazudsz. 21. Egyszer volt egy ember, Felmászott a fára, Leesett a sárba, Beletették lepedőbe, Ugy vitték a temetőbe. Sári Néni töske Pali Bácsi fűzd be. 22. Egyszer egy időben, Bakonyi erdőben, Szarkák verekedtek. Szarka papné megtudta; Szalmakardját kihúzta, Szegény Józsi leesett a fáról, Ugy múlék ki ez árnyék világból. 23. _(Ima étel előtt.)_ Jövel Jézus, légy vendégünk, A mit adtál, áld meg kérünk. 24. _(Étel után.)_ A ki ételt, italt adott, Annak neve legyen áldott. 25. _(Lefekvéskor.)_ Én lefekszem én ágyamba, Mint egy testi koporsóba: Három angyal fejem felett, Egyik megőríz engemet, Másik szememet lezárja, Harmadik lelkemet várja. 26. (26–35 Illésy György gyüj. Debreczen.) Csipi csóka, varju vágja, Holló kopácsolja. _(Egyik kéz a másik kézfej bőrét hüvelyk- és mutatóujjal megcsipi, s ez állapotban a kezek együtt fel és le mozognak, mialatt a játszók folyvást a fentírt mondatot ismételgetik.)_ 27. „Bizseréré, bizseréré… Csík mak, mak, mak, mak…“ _(A piczi gyermek tenyerét kezünkbe fogva, másik kezünk mutatóujjával „bizserélünk“ (gyengén csiklandunk) benne, ezalatt a fentebbi első sort mondogatván. Aztán mutatóujjunkkal hirtelen felszaladunk karocskáján, – ha lehet, az ingujjon keresztűl meztelen hóna alá, – s e felszaladás és hóncsiklandás alatt, gyorsabban mint az előtt, a második sort mondjuk.)_ 28. Sétáljunk, sétáljunk, egy kis dombra Lecsücsüljünk, csücs! _(Az első két sor mondása közben a gyermekek, a parányit kézen fogva, tetszés szerinti ideig sétálnak, vagy egy helyben keringenek. – Egyszerre azt kiáltván, hogy „csücs!“ hirtelen leguggolnak, azon igyekezvén, hogy a szoknyák habot vessenek.)_ 29. Szita, szita, szürő szita, Ma szitálok, holnap sütök, Neked egy kis czipót sütök, Megvajazom, megzsirozom, Mégis neked adom. _(E versecske mondása alatt az asztalra ültetett kis gyermek fejét egyik tenyerünkből gyöngén a másik tenyerünkbe hajtogatjuk, míg csak szédülni nem kezd.)_ 30. _(A gyermekek egymást kézen fogván, körben mozognak, mondván:)_ Kering, kering orsó. Eltört a kis korsó, Nincsen benne csörgő, Kihullott belőle. 31. _(A gyermekek egymást kézen fogván, keringenek, mondván:)_ Mit játszunk, lyányok? Csicseiket, bugyborékot, Ádámlátott vad baraczkot, Tengeri guggancsot. _(Az utolsó sor első szótagjánál, melyet hangosan és meghúzva ejtenek ki, egyszere leguggolnak, s a többi szótagot hirtelen mondják utánna. A verset így is kezdik:)_ Jertek, lyányok, játszunk, De ugyan mit játszunk? Csicseriket stb. 32. _(A gyermek kezét megfogván, ujjait egyenkint morzsolgatjuk, mondván:)_ _(A hüvelykujjnál:)_ Ez elment vadászni. _(A mutatónál:)_ Ez megfogta. _(A középujjnál:)_ Ez megfőzte. _(A nevendékujjnál:)_ Ez megette. _(A kisujjnál a gyermek hóna alá szaladva s ezt győngéden csiklándva, gyorsan:)_ Piczi Gyurkának semmi sem marad. 33. _(Egy kör közepén egy lép.)_ Fehér liliomszál, Fehér liliomszál, Ugordj egyet sánczba. _(A középső ugrik.)_ Támaszd meg oldalba. _(A köz. oldalvást hajlik, s karjával derekát támogatja.)_ Fűsülködjél meg te. _(Haját simítja.)_ Mosdakodjál meg te. _(A mosdást utánozza.)_ Törülközzél meg te Az arany kötőbe. _(Valamelyik körben álló lyány kötőjébe törölközik, s akkor ez áll középre.)_ 34. _(Egy tyúk, a többi csirke. Egymást derékon fogva sort képeznek. Egy czigány kóróval ás.)_ _Tyúk:_ Mit ás kend? _Czigány:_ Kútat. _Tyúk:_ Minek az a kút? _Czigány:_ Víznek. _Tyúk:_ Minek az a víz? _Czigány:_ Csirkét koppasztani. _Tyúk:_ Kitől lopja kend? _Czigány:_ Kendtől. _Tyúk:_ Húzza fel kend a veresnadrágom. _Czigány:_ Héjja vagyok, ellopom. _Tyúk:_ Anyja vagyok, nem hagyom. _(A czigány a leghátulsó csirkét igyekszik elfogni; a sor folyvást forogva védekezik. Mikor mind el van fogva, vége a játéknak.)_ 35. Van-e kendnek szép lyánya? Van bizony. Jó sütő-föző-e? Jó bizony. Nem korpába habaró? Nem bizony. Mé’k iskolába járt? A rézbe. Gyer elő te legutolsó, legszebbik. Min állsz? Kövön. Min lebegsz? Töklevélen. Mit ettél ma? Turós étket. Mit ittál rá? Hideg vizet. Nézz az égre. Nem nézek. Köpj a földre. Nem köpök. Tégy a pipámba tüzet. Nem teszek. Fordúlj egyet! ne nevess! _(3-szor.)_ _(Mind derékon fogózva sort képeznek, egy külön áll, s a sor elsejével felesel. A „gyerelő“-nél a sor hátulsója a kűlönállóhoz megy, s átveszi a feleselést. A „fordúlj egyet“-nél ketten 3-szor megfordúlnak, s az előjöttnek nem szabad nevetni. Ha nevet, az ördögé. Persze hogy egy sem állja meg.)_ 36. (36–40 Arany László gyüjt. Nagy-Szalonta.) Pad alatt, pad alatt egy kis ház, Abban lakik egy madár, Süti főzi a hurkát, Kérek tőle, de nem ád, Még azt mondja pofonvág, Vágod ám a nagy apád, Kapom ángyom baltáját, Ütöm a macskáját, Teszem a kosárba, Viszem a vásárba, Kérdik tőlem a vásárba’: Mi van a kosárba? Túroslekvár, derelye, Gyere, Jancsi, egyél belőle. 37. Gara megyen garafára, Garafészket rak a fára, Egyet tojik, bele tojik, Kettőt tojik, bele tojik stb. 38. Egyetem, begyetem, bütymöcske, Hová való menyecske? Szántóföldre ugrosi, Egér-lyukba bujdosi, Szip, szab, szabó, pap. 39. Egyetem, begyetem bütymőjáró, Szőllő-rigó, kerek erdő, Mondván mondtam a medvéknek, Építsenek egy kővárat, Kővár, nyomadék. Ecski, becski, Ezt az egyet Innen vesd ki. 40. Éni-péni jupiténi, Effel, deffel dominé, Ekszemor, piszlipór, Du-sansz-ki. 41. (41–46 Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.) Süss fel nap, Szent-György nap! Kertünk alatt egy kis bárány Majd megfagy. 42. Hol jártál, báránykám? Az erdőn asszonykám. Mit ettél báránykám? Asszu füvet asszonykám. Mit ittál báránykám? Folyóvizet asszonykám. Ki vert meg báránykám? A pásztor asszonykám. Hogy sírtál báránykám? Me-e-e asszonykám. 43. (Öt harang) _Első harang:_ Uj hírt hallék, uj hírt hallék. _Második harang:_ Mit hallál, mit hallál? _Harmadik harang:_ Drága búza, drága búza. _Negyedik harang:_ Mit csináljunk, mit csináljunk? _Ötödik harang:_ Kérj kölcsön, kérj kölcsön. 44. Mi zörög az úton? Szekér. Mi van a szekéren? Zsák. Mi van benn a zsákba’? Liszt. Hát mi van a lisztbe’? Korpa. Mi van a korpába’? Apám szakála. Mi van apám szakálába? Csengettyű. Hát abba a csengettyűbe’? Bütű, bütű, bütű. _(Ekkor üti az ember a kis gyermek hátát.)_ 45. _(A gyermek kezében egy csigát tart s énekli:)_ Csiga-biga nyujtsd ki szarvad! Ihol jönnek a tatárok, A sós kútba vetnek, Malomkővel lenyomtatnak, Húsz ökörrel kivontatnak, Huj ki, biga, hujj! 46. Czinege góga hol voltál? Lencse, borsó kapálni. Hát ha tél lesz, hová lészsz? Van lyukom, belé buvom, Hát ha lyukod béforrik? Van kapám, kikapálom. Hát ha kapád eltörik? Van czigányom, megcsinálja. Hát ha meghal a czigányod? Van szám, siratom. Hát ha a szád elhasad? Van tűm, megvarrom. Hát ha tűd eltörik? Ejnye, ejnye ne busíts. MESÉK ÉS MONDÁK. I. A HALHATATLANSÁGRA VÁGYÓ KIRÁLYFI. Ecczör volt hol nem volt, hetedhét országon, még azon is tul, még az Operenczián is tul, bédőlt kemenczének kidőlt ódalába, vén aszszony szoknyájának a hetvenhetedik ránczába volt egy fejér bolha, annak a köllős-közepibe volt egy fényös királyi város, a városba pedig lakott egy öreg-rend király, kinek volt egyetlen egy jóramenendő fia, – elég az hezza, hogy a király sokat remélt ebből a fiából, azér őtöt kitanittatta minden iskolai tudományokra, azután elküldötte külső országokra látni, hallani, tapasztalni. – Oda is országolt több esztendeig a királyfi, mig végre az apja kévánságára hazatelepödött; – de a királyfinak a sok járás-kelésbe egészen elváltozott a természete, gondolkodóvá és szomorkodóvá lött, – ezen az öreg király erősen megűtődött, s gondolkodott, hogy mi lehet ennek a nagy változásnak az oka? de nem szólott senkinek felőlle, csak magába főzte, míg arra a gondolatra jött, hogy a királyfi bizonyosan szerelmös, azér olyan gondolkozó. Történt ecczör, hogy a király csak a királyfival ketten voltak a királyi rezsedenczia ebédlő szobájába, az öreg király kartőn fogta a fiát, bévezette az ódalszobába, a mely teli volt mindenféle szép leányi képekkel, s azt mondá a fiának: Te édes fiam, nagyon kedvetlenül viseled magadot; jó vóna, ha megházasodnál, lásd ebbe a szobába minden császároknak, királyoknak és fejedelmeknek leányaik le vannak festve, tetszésöd szerint választhatsz; a melyik leginkább szüved szerént való, azt hozom feleségűl neked, csak jobb kedvödet lássam. – Jaj édes király atyám, felelé a királyfi, se a szerelöm, se a házasság nem bánt ingömet, hanem az a gondolat szomorít, hogy minden emböröknek, még a királyoknak is ecczör meg kell halni; szeretném tehát olyan birodalmat födözni föl, a hol a halálnak nincs hatalma; el is határoztam magamba, hogy ha a lábam térgyig vásik is, addig menyek, míg ilyent talalok. Az öreg király ügyeközött leuntatni fiát föltött szándékáról; mondotta neki, hogy az lehetetlen; elbeszélte azt is, hogy ő már ötven esztendeje, hogy királyja az országának, mindég megelégedve és bódogul élt s egyszörsmind ajánlotta fiának, hogy a királyságot is átadja neki, csak más kedvit lássa, s maradjon honnjába; de a királyfi állhatatos maradt föltételéhöz, másnap reggel kardot kötött az ódalára s útnak is indult. Mikor több nap mulva kihaladt vólna az apja birodálmából, a mint möndögelt az úton, még messzire meglátott egy roppant nagy élőfát, – mintha a tetejibe egy nagy sas libegne; közelébb mene a fához, hát lássa, hogy egy nagy sas annak a nagy fának tetejibe levő ágait ugyancsak rugdossa, ugyan poszátoltak[109] szerteszéjjel az ágak, – mikor elbámészkodnék rajta, a sas csak magát gondolja, leszáll melléje a királyfinak, körösztül bukkik a fejin, lösz belőle egy király, s azt kérdi a bámészkodó királyfitól: Te mit bámulsz öcsém? Hát biz’ én csak azt bámulom, – felelé emez, – hogy te miért rugdosod ezt a nagy fa tetejit. Erre a sas király azt mondja: Ládd-e, én arra vagyok kárhoztatva, hogy se én, se semmi hezzám tartozó zelletségöm[110] meg ne halhassunk addig, valameddig ezt az élőfát innét tőstőből ki nem rugdosom vélle; de már este van, ma többet nem dógozom, hanem haza mönyök s tégödöt is, mint utazót, jószüvel látlak szegény házamhoz hálóba. A királyfi erre el is igérközék s együtt elsétáltak a saskirály rezsedencziájába, – hát a saskirálynak egy gyönyörüségös szép leánya vagyon, ki el is fogadta az apját s a vendég királyfit s azonnal asztalt terittetött s vacsorával ellátta. Vacsorálás közbe kérdé több szóváltások között a sas király az utazó királyfit, hogy mi czélja lenne utazásának? A királyfi pedig kinyilatkoztatá, hogy addig akar éppen utazni, hol olyan birodalomra talál, melybe a halálnak ne lögyön hatalma. No édes öcsém, – mondá a sas király – úgy éppeg jó helyen jársz; nem hallád-e, hogy addig rajtam, és a hozzám tartozóimon a halálnak semmi hatalma nincs, a mig azt a nagy fát tőstől, gyökerestől ki nem rugdalom; addig pedig eltelik 600 esztendő is. Kelj össze addig a leányommal, s itt nálam addig eleget élhettök. Jaj édös király bátyám uram! az mind jó volna; de 600 esztendő mulva csak meg kell halni, én pedig olyan helyet akarok fölfödözni, hol a halálnak soha se lögyön hatalma. A király kisasszony, is marasztotta, mert már jóformán megismerkedtek, volt; de semmiképen sem tudá őtöt maradásra birni. Végre hát, hogy minden emlék nélkül mégis el ne bocsássa, adott neki egy iskotoját, melynek a belső fenekén az ő képe volt lefestve, s azt mondá: No te királyfi! mivelhogy semmiképen sem maradál nálam vedd ezt az emléket! – ennek oly tulajdonsága van, hogy ha elfáradsz a fődön járásba, nyisd föl az iskotoját, nézz az én képömre, s a hogy gondolod ugy utazhatsz: ha tetszik a levegőben, ha ott igen élös lesz a levegő fuvása, a föld szinén, mint a sebös gondolat, vagy mint a sebös forgószél. A királyfi az iskotoját megköszöné, zsebibe tette, más nap búcsut vött a sashirály házától s utnak indult. Egy darabig mönt gyalog az országuton, de egy idő mulva meg kezdött bágyadni, s eszébe jutott az iskotoja; elővövé hát, kinyitotta s reápillantott a király küsasszony képibe, s gondolta magába: haladjak ugy, mint a sebös szél fönn a levegőbe, s azonnal fölkereködött, s ugy haladott, mint a sebös szél. Mikor egy jó darabig elhaladt volna, egyszer egy roppant nagy magos hegy fölött haladva, lássa, hogy egy kopacz embör egy kosárba ásóval és kapával fődet rakott a hegy tetejéről, s viszi az alj felé. Megáll s elbámul ezön a királyfi, – a kopacz embör is megáll s kérdi a királyfitól: te mit bámulsz öcsém? Hát én bizony czak azt bámulom, hogy kegyemöd hova viszi innét azt a kosár fődet? Jaj édes öcsém! mondá az öreg, én arra vagyok kárhoztatva, hogy addig se én, se semmi familiám meg nem halhatunk, mig ezt a nagy hegyet evvel a kosárral mind el nem hordom, s a helyet itt meg nem teresítöm; de már este felé van, ma többet nem dógozom; azzal köröszül bukkott a fején, s lött belőle egy kopacz király, melléje állott az utazó királyfinak, s meghítta őtöt magához éjjeli hálóba. – El is mentek együtt a kopacz király rezsedencziájába, hát ennek még százszorta szebb leánya van mint az előbbinek, – ki őköt jószüvel látta s vacsorával is csakhamar ellátta. Vacsora alatt a kopacz király megkérdezé az utazó királyfit, hogy meddig utazik? mire a királyfi hasonlólag azt felelte, hogy addig utazik mig olyan országot talál, ahol a halálnak ne lögyön semmi hatalma. Ugy éppen jó helyt jársz, azt mondja a kopacz király is, mert a mint mondám, én arra vagyok kárhoztatva, hogy addig meg nem halhat semmiféle familiám, míg azt a nagy hegyet mind el nem hordom, addig pedig eltelik 800 esztendő is; keljetek eszsze a leányommal, ugyis látom nem unjátok egymást s 800 esztendeig eleget élhettök. Igen de, mondja a királyfi, én oda akarok menni, hol a halálnak soha se lögyön hatalma. Erre készülődni kezdett s jóécczakát mondván, elmönt a hálószobájába; másnap mindnyájan igen jókor felkőtek, s a király küsasszony ujból marasztá a királyfit, de teljességgel nem maradt; hogy tehát minden emlék nélkül el ne mönnyön a királyfi, adott neki egy olyan arany gyürüt, melynek az a tulajdonsága volt, hogy ha annak birtokosa ujjában megforditotta, éppen ott lött azonnal, a hol akarta; – a királyfi a gyürüt elvötte, megköszönte s avval elbúcsuzott s utra indult megint.