# Elegyes gyüjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből; Magyar népköltési gyüjtemény 1. kötet ## Part 11 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/elegyes-gyujtesek-magyarorszag-es-erdely-kulonbozo-reszeibol-ma-10412197/index.md Az én rózsám fehér háza Ablakára madár szálla, Azt beszélte az a madár, Hogy belőle legyen egy pár Én velem. De a rózsám nem szeret már, Csak azt mondta: hess el madár, Mert van nekem már más párom, Mostan is épen azt várom Magamhoz. Jól van, rózsám, ne szeress hát, Én azért nem haragszom rád; Elszólít tán a teremtő Oda, hol nincs rosz szerető, – Az égbe!… (Bánfi-Hunyad.) 59. Este későn ne járj hozzám, Tilalomban tart az anyám. A minap is erre jártál, Ablakomon hallgatóztál. A sarkantyud megpendűle, Erre anyám felébrede, Fenyegetett engem azért, Miért szeretem a legényt? De én erre fellobbantam, Szeme közé lobbantottam: Nézzük a régi időket, Kend is tartott szeretőket!… (Szilágy.) 60. Kerek ez a zsemlye, Nem fér a zsebembe, – Haragszik a rózsám, Nem űl az ölembe, Én se az övébe! Hosszú pesti zsemlye Elfér a zsebembe, – Megbékélt a rózsám, Leűl az ölembe, Én is az övébe. (Kalotaszeg.) 61. Disznó a mezőben annyit nem turkál, Hányszor az én rózsám engem megdorgál, Annyit nem turkál, annyit nem turkál, Hányszor az én rózsám engem megdorgál. Asztal a szomszédban annyit nem asztal, Hányszor az én rózsám engem vigasztal, Annyit nem asztal, annyit nem asztal, Hányszor az én rózsám engem vigasztal. Csikó a ménesen annyit nem nyerít, Hányszor az én rózsám engem beterít, Annyit nem nyerít, annyit nem nyerít, Hányszor az én rózsám engem beterít. (Krasznamegye.) 62. Mi az oka, hogy a Tisza befagyott, Hogy engemet az én rózsám elhagyott? Nem bánom én, ha befagy is a Tisza, Csak te, rózsám, édes rózsám, jőj vissz! (Hevesmegye.) 63. Ez az én szeretőm, Ez a piczi barna, Alattomban termett Picziny piros alma. Picziny piros alma Terem minden sorba’, De ilyen szép leány Nem minden bokorba’! (Pestmegye.) 64. Fényes csillag van az égen, Barna szeretőm van nékem; Ha barna is, de, de, de, De nem czi-czi-czigány, Szeret az engem igazán. Ugat a kutyám a Tarna, Jőn a szeretőm, a barna; Ha barna is, de, de, de, De nem czi-czi-czigány, Szeret az engem igazán. (Szolnok.) 65. Az én galambomnak Dombon van a háza, A fenyvesre nyílik Üveges ablaka; Üveges ablaknak Mázas kemenczéje, Mázas kemenczének Tükörös tűzhelye, Tükörös tűzhelynek Gyémántos padlója, Gyémántos padlónak Gyontáros asztala, Gyontáros asztalnak Bíbor takarója, Bíbor takarónak Üveges ablaka… Nézz ki, babám, nézz ki, Nézz ki az ablakon, Ki kaszál, ki arat A széles parlagon? Ritka rendet vágjon, Sűrű boglyát rakjon… A boglya-rakónak Süveges kalpagja, Süveges kalpagnak Selyem bokrétája, Selyem bokrétának Három hajlott ága: Egyike hajlik ki Szép Magyarországra, A második hajlik Bé Erdélyországba, A harmadik hajlott, Bús szívemre szállott… (Kalotaszeg.) 66. Ne menj el, szívem, Szilágyba, Maradj szép Erdélyországba’. Kötök én neked bokrétát, Két kezem lesz a kötője, Tíz ujjom lesz a tíz ága, Gombos ajakam boglára, Két orczám piros rózsája, Fekete szemem csillagja, Édes szavam az illatja, – Bús szivedet általhatja… (Kalotaszeg.) 67. Amott látszik egy szép kerek erdő, Közepibe’ két szál nyírfa vessző; Azt az erdőt levágatnám, Ha a rózsám megláthatnám, Erdő, erdő, erdő, De szép kerek erdő! Amott látszik, egy szép tábla búza, Közepibe’ két szál tuba-rózsa, Azt a búzát learatnám, Ha a rózsám megláthatnám! Búza, búza, búza, De szép tábla búza! Amott látszik, egy szép tábla árpa, Közepibe’ két szál majoránna, Azt az árpát lekaszálnám, Ha a rózsám megláthatnám! Árpa, árpa, árpa, De szép tábla árpa! (Borsodmegye.) 68. Fakó lovam, föl van kantározva, El is megyek a rózsámhoz rajta. Repülj fakó, szikrázik a patkó… Ez a kis lyány, de kedvemre való! (Alföld.) 69. (69–72 Szabó Samu gyüjt.) Ne menj idegen földre, Nálam se lész felejtve. Kötök neked egy bokrétát, Mely bokréta magam leszek: A tíz ujjam lesz tíz ága; Karcsu derekám kávája; Fekete szemem szegfüje; Gombos ajakom boglára; Sürű könyem a gyöngyága; Sárga hajam kötő selyme; A két karom – ölelője. (Székelyföld.) 70. Hull immár a falevele, Örömöm is elhull vele, Sárgul orczám mint a levél: Szegény legény hová lettél! Hittem minden mézes szódnak, Egy csapodár csábítónak; Gyenge szívem lépen akadt, Hollóköröm közzé szakadt. Igy jár az, ki szépet szeret! Felejtené, de nem lehet. Én is szerettem egy szépet, Felejteném, de nem lehet. Ezután olyat szeretek: Kit könnyen elfelejthetek! (Székelyföld.) 71. Ne menj el, rózsám, egy hétig, Hogy éljek kedvemre addig; Most éltem volna kedvemre S most is bú áradt szívemre. Verje meg az egek ura, Ki a szeretet rontója! Ha elméssz is, járj békével, Rólam se felejtkezzél el, Csendes folyóvizet igyál: Mindig rólam gondolkozzál; S akkor jussak én eszedbe, Mikor kenyér lesz kezedbe: Akkor se jussak egyébről Csak az igaz szeretetről. (Székelyföld.) 72. Haj istenem, add megérnem, Kit szeretek, avval élnem, Ha azt nem adod megérnem, Haj istenem, végy el engem. Végy el engem, őtet is: Hogy legyünk ketten ott is! (Székelyföld.) 73. (73–74 Csataghi gyüjt.) Megirták a guzsalyomat[81], Tilij, talaj, rátom; Felvehetik az orsómat, Me’t én ki nem vá’tom Nem vá’tom ki, nem biz én Az idén; Se hitelbe, se csókért, Se csokért. Pecsétes levél jött tőle, Tilij, talaj, rátom; Jó hirt hallottam felőle: Az őszön meglátom… Jöhet hozzám guzsalyos[82], Guzsalyos, Tág az utcza, benn szoros, Benn szoros. Együtt járunk a fonóba, Tilij, talaj, rátom; Tiz csókot kap egy orsóra, S százszor es kivá’tom… Oh csak egyszer jőne hát, Jőne hát! Büntetni a galambját, Rózsáját! (Csikszék.) 74. Felmotoláltam a Virágos[83] fonalam, Sok zseréb,[84] sok ige,[85] Lehet tíz darabban,[86] Nem es olvastam meg Hány mejjékre[87] való, Me’t eszem vesztette Az a hitvány, csaló… Igaz én istenem! Bánom a halálom, De lehúnyja szemem Az örök mély álom; Érzem végórámat Idő előtt jőni, És azért sietek Szemfedőmet szőni! (Csikszék.) 75. (Csángó dal. Czelder Márton gyüjt.) Elvirult má’ az én kinczem, kedveszem; Fáj a szüvem érette, nagy szűveszen.[88] Elrigadók[89] a fa levél érészszel. Há[90] mit teszek árván maradt szüvemmel! Virágáért szomorkodik az mező, Koronáját búszúlgatja az erdő. Én meg téged szomorgatlak, jó lélek, Sziveczkédet, szerető lelkeczkédet. Kerteczkémben hangiczáló kisz madár, Árva vagyok, te isz czak ugy maradtál. Csáljunk egyet, mészünk[91] a temetőbe, Nagy búbánat van ugy isz a szivünkbe’! Énekeljünk egy szomorut szűvűnkbül, Szirasszuk meg kedveszemet mindkettül,[92] Hadd hallszi meg halhatatlan álmába’, Há! hogy örökké szir a lelkem utána! (Moldova.) HAZAFIUI ÉS KATONADALOK. 1. (1–12 Abonyi Lajos gyüjt.) Hej, édes magyarom, magyarom, Ne buslakodj’ olyan nagyon, Feljön még a te világod, Dicsőséged még meglátod. Hej, de nem elég, nem elég Kiabálni csak: segítség! Légy munkás, okos, állandó, Csak ugy lehetsz maradandó. Hej, mert mit sem árt, mit sem árt, Hogy szenvedtél sok bajt, bút, kárt, Edzéssel lesz aczél vasbúl, Magyar maga kárán tanúl. Hej, de sok is volt már a kár, Miből okulhattál immár; Sujtsd le, ki rád törni akar, Légy mind végig igaz magyar! (Debreczen.) 2. Könyeimnek záporából tenger lett, Mert elhagyott az én rózsám engemet, Elment a hazát védeni, Vissza sem fog többé jönni Sohasem. Ti leányok maradjatok pártába’, Igaz legény mert nem ölel karjába, Ki honn marad, nem érdemel, A ki elment, annak nem kell Feleség. (Kecskemét.) 3. Zúg az erdő, zúg a mező, – Ugyan mi zúgatja? Talán bizony Perczel Móricz A lovát ugratja. Szép ő maga, szép mindene, Szép a paripája, Vigan vágtat a honvédek Nyalka táborába. (Abony, Dunántúl.) 4. Megy honvédnek, megy huszárnak, A ki arra való; Ez a nyalka magyar verbung De kedvemre való. Félre innen zsidó fattyú! Nem vagy ide való, Csak a szegény magyar legény Katonának való. (Abony, Dunántúl.) 5. Édes anyám, édes anyám, Készitsd el a fehér ruhám! Most indulok olyan útra, Kiről többet ne várj vissza. Amottan jön egy katona, Még azt mondják, atyámfia; Hogy ne volna atyámfia, Mikor édes hazám fia! (Abony.) 6. Könnyű a németnek Adót exequálni; Nehéz a magyarnak, A szegény magyarnak Kossuth Lajost várni. (Pest, Abony, Jász-Kisér.) 7. Haj, a német levágja hajamat, Itt kell hagyni kedves galambomat, El kell mennem idegen országra, Kedves rózsám nem látsz többé soha. Hogy’ kell nekem Lembergbe elmenni? Hogy’ kell nekem lengyel lyányt szeretni? Ha ölelem, fájnak az karjaim, Ha csókolom, folynak az könnyeim. (Borsodmegye.) 8. Nagy Abonyban csak két torony látszik, De Majlandban harminczkettő látszik; Inkább nézném az abonyi kettőt, Mint Majlandban azt a harminczkettőt. (Abony.) 9. A bakancsom el akarnám cserélni, De már látom, el kell aztat viselni; Jaj de rövid az én bakancsom szára, Esik a hó, fázik a lábam szára. Hej a bunda, az a bunda, a bunda – Mikor ketten melegedtünk alatta! Hej istenem! minek is jut eszembe, – Tán azóta menyecske lett belőle! (Jász-Kisér.) 10. Prága alatt van egy szép új temető, Engem temessenek abba legelő’, Sírhalmomra ültessenek violát, Kedves rózsám hadd sirhassa ki magát. Édes anya felneveli a fiát, Drága pénzért kiváltaná, – nem adják. „Eredj haza, édes anyám, nem adnak. Neveld fel a többi árvát magadnak.“ (Baracska.) 11. Kimegyünk exerczirozni, Őrmester fog randzsirozni, Kapitány fog stellirozni, Major fog kommandirozni. Nem szabad ott megmozdulni, Egyenenest kell ottan állni, Figlimontra kell vigyázni, Kommandó szóra hallgatni. – Az is megtörténik rajtunk, Hogy három nap sincs profontunk, Üres, fényes vasfazekunk, Éhen korog a mi gyomrunk… Panaszkodom a tisztemnek: Nincs ereje a testemnek; – De a tisztem azt állítja: „Káplár! vigyed árestomba, Holnap hozd hozzám reportra, Kilenczedfél óra tájba’.“ – Kérdi tőlem a kapitány: „Árestomban hányszor laktál?“ De az hadnagy azzal traktál: „Mindig árestomban laktál; Vasaljátok meg erősen, Kisérjétek fegyveresen, Kisérjétek a stokházba, Majd a prófusz vigyáz rája!“ – Visznek engem ferhelozni, Meg-megállnak gondolkozni, Lehajtom fejem az földre, Két szál gyertyát gyujt előmbe. – Háromszázan kirukkolnak, Két sor glédát formiroznak; Nyirfa vesszőt osztogatnak, Német nótát fujdogálnak. – Az auditor fel-felkiált: „Vágjad, vágjad az ebadtát! Ha nem tudja, hadd tanulja, Mi a katona regula!“ (Nyitra.) 12. Nagy Abonyban dobos vagyok, Az utczákon dobolgatok, Bíró uram parancsolja Mit doboljak a városba’. Szomorú hírt mondok vele: Szélyel-oszlott a vármegye, Bíró uram most búcsuzik, – Én is elmék egy ideig. (Abony.) 13. (13–14 Török József gyüjt.) Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak, Fáj a szive sok édes anyának, Fáj a szive sok édes anyának, Mikor fiát viszik katonának. Szárnya, szárnya, szárnya a verébnek, Fáj a szive sok szegény legénynek, Fáj a szive sok szegény legénynek, Mikor fűzik bakancsát szegénynek. Mikor visznek Lengyelország felé, Visszanézek Magyar hazám felé, De sajnálom apámat, anyámat, De még jobban a kedves babámat. (Karcsa, Zemplén megye.) 14. Fölteszem a csákómat a fejemre, Ugy ugratok Windischgrätznek elejbe; Windischgrätznek paripája sántikál, Plezurt kapott ütközetben, Szolnoknál. Bár az urát hordta volna a golyó, Hogy temette volna a Tisza folyó! Lám a magyar nem tud megretirálni, Megmutatja, hogy hogyan kell megállni. Mondja meg hát magyarúl, hogy mit akar, Megis érti, megis teszi a magyar, Megis teszi, hogy nem fog retirálni, Megmutatja, hogy hogyan kell megállni. (Karcsa.) 15. (15–16 Huszár László gyüjt.) Sirhat az az édes anya, Kinek katona a fia, Van annak mindig halottja, Éjjel nappal sirathatja, Sirathatja. Nincsen annak semmi baja, Kinek katona a fia, Bár az enyém is az volna, – Többé nem az apja gondja, Anyja gondja. (Nagy-Kőrös.) 16. De szeretnék a Kossuthtal beszélni, De még jobban szobájában sétálni, Megmondanám én a Kossuth Lajosnak, Hány forint az adója a magyarnak. De szeretnék a császárral beszélni, De még jobban szobájában sétálni, Megmondanám én a Ferencz Józsefnek, Ne hordja el a magyar legényeket. (Nagy-Kőrös.) 17. (17–25 Szabó Károly gyüjt.) Önkénytesen álltam a zászló alá, Kedves hazám szeretete vett reá; Ha a golyó, mint a zápor, ugy esik, ugy esik, El nem hagyom, el nem hagyom utólsó csep véremig. (Pest.) 18. Este, este, este akar lenni, Szőke kis lyány haza akar menni, Haza menne, de nincs kísérője, Őrkatona lett a szeretője. (Körös-Tarcsa.) 19. Azért, hogy én olyan szegény vagyok, Barna legény szeretője vagyok, Szeret is az engemet igazán, Majd elveszen a háboru után. (Alföld.) 20. Kossuth Lajos azt izente, Hibázik a regimentje, Ha hibázik kettő, három Lesz helyette tizenhárom. Éljen a magyar. Kossuth Lajos azt izente, Nincsen elég regimentje, Ha még egyszer azt izeni, Mindnyájunknak el kell menni. Éljen a magyar. (Alföld.) 21. Szól az ágyú, jőn a halál, Jó éjtszakát, kit megtalál, Százszor hal meg, az a ki fél, Előre hát a hazáért! Véres a fű lábom alatt, Ellőtték a pajtásomat, Én sem leszek roszabb nála, Elől megyek a csatába. A rózsámat, czimborámat, Hej nem hagyom a hazámat, Mit ad isten, azt ad isten, Úr lesz még a magyar Pesten. (Szathmár.) 22. Első, első, legelső Kossuth Lajos az első, Második a Windischgrätz, Kinek népe mindig vész. Harmadik a Jellacsics, Kinek népe soha sincs, Negyedik a Görgei, Ki a népet töreti. (Szolnok.) 23. Mindig hordják a regrutát, Nem t’om, hogy lesz Magyarország! Él még a jó isten anyja, Nem hagyja a magyart soha. Azt mondják, hogy jön az orosz, Hej barátim ez igen rosz; De ha isten van az égbe’ Nem hagy minket a veszélybe’. (Szeged.) 24. Nem szánt vét az égi madár, Még is eltartja a határ, Se nem szántok, se nem vetek, Még is elélek köztetek Vitéz barátim! Jó most lenni katonának, Kivált veres pántlikásnak, Veres pántlikája lobog, Megáldják a hű magyarok Vitéz barátim! (Debreczen.) 25. Majd elmegyünk messzire, messzire Angolország kellő közepibe, Leszálljunk az angolok völgyibe, Kossuth Lajos háza eleibe. Ott lépdel egy gyalogos katona, Szeretőm volt az nékem valaha, Megösmerem delczeg járásáról, Megösmerem magatartásáról. (Alföld.) 26. (26–28 Weiss József gyüjt.) Kossuth Lajos híres komendás, Windischgrätz meg üres tarisznyás. Ott a német reterál, Komáromig meg sem áll, Pétervárott kovártélyt csinál. (Balaton vidéke.) 27. Kossuth Lajos a Bakonyban Fel s alá sétál, Dupla puska az oldalán – Magyar huszárt vár. Kossuth Lajos még megvan, Magyar huszár elég van. Éljen a magyar! (Zalamegye.) 28. Esik eső, nagy sár van az utczán, Egy kis leány sajtárt mos a kutnál, Sírva mondja az édes anyjának Szeretőjét viszik katonának. ‚Édes anyám mi annak az oka, Hogy a szegényből lesz a katona?‘ „Édes lyányom az annak az oka, Hogy szegénynek nincsen pártfogója!“ (Balaton vidéke.) 29. (29–39 Gyulai Pál gyüjt.) Elindulék a hazámból Gyöngyös város felé, Fél utamból visszanézék hazám felé. Látom a nagy hegyeket, Hogy siratnak engemet: Arczczal vagyok leborulva, Hazám felé fordulva! Könnyes szemmel feltekinték a nagy magas egekre, Ott láték egy barna hollót, hazám felé repűlve; Állj meg, holló, ha lehet, Vidd el ezt a levelet, Mondd meg az én édesemnek: Ne sirasson engemet! (Szilágy.) 30. Nem hitted, hogy katona vagyok én, Majd meglátod, ha masírozok én, Kék attila szorítja mellemet, Rózsás csákó nyomja bús fejemet. Jön a halál hozza (j)a kaszáját, Vele hozza pipáját, kulacsát, Egyet iszom, azután búcsuzok, Rózsám, isten veled, most már elmaradok. (Dunavecse.) 31. Ha felűlök szürke paripámra, Bévágtatok Lengyelországába, Visszanézek szép magyar hazámra, Könnyem csordul piros két orczámra. Ha majd Lengyelországba kell mennem, Hogy’ kell ott majd lengyel lyányt ölelnem? Ha ölelem, fájnak a karjaim, Ha csókolom, hullnak a könyeim. (Erdély: Nagy-Falu.) 32. Minden felől harczi nótát fú a szél, Verje meg az isten aztat, a ki fél! A török is, a tatár is mit tehet? Egy életnél egytől többet nem vehet… (Kolosvár.) 33. Estve jött a parancsolat számunkra: Indulni kell, magyarfiak, a harczra! Sírtam mint a záporeső, Hogy tőled búcsúzni késő Galambom! Korán reggel megütötték a dobot, Kiadták a kemény parancsolatot, Indulni kell a csatára, Csókot sem adtam szép szádra Galambom! Ha az isten visszahoz majd még egyszer, Megkérdezem: mit fogadtál ezerszer, Hogy mind addig hiven maradsz, Míg tart itt Erdélyben a harcz Puchnerrel. Ha meghalok vagy a csatán elesem, Itt a tábor, válaszsz egy mást helyettem, Hullass értem egy pár könnyet, Talán megérdemlem tőled, Galambom! Ha meghalok, pajtásim eltemetnek, Meghagyom hogy a siromra irják fel: Itt nyugszik egy hívszerető Hazájáért híven küzdő Önkénytes. (Erdély.) 34. Még azt mondja az osztrák: Nem lesz több Magyarország. Hej hazudik az osztrák: Mindig lesz Magyarország. (Pest.) 35. Kossuth Lajos édes apám, Felesége édes anyám! Én vagyok az igaz fia, Magyarország katonája. Kossuth Lajos udvarába’ Eltörött a lovam lába, Jere pajtás gyógyítsuk meg, Itt a muszka, szalaszszuk meg. (Hevesmegye.) 36. Kisütött a nap sugára, Perczel Móricz ablakára, Kinyilt a rózsa magába’ A honvédek kalapjába’. Hej Szent-Tamás, de nagy helység, Körűlfogta az ellenség, Ne féljetek magyar lyányok, Nem jönek a szerviánok. (Alföld.) 37. Kossuth Lajos iródeák, Nem kell neki gyertyavilág, Megírja ő a levelet A ragyogó csillag mellett, Éljen a magyar. (Pestmegye.) 38. Szennyes az én ingem, Szennyes a gatyám is, Majd hoz Kossuth tisztát, Türr Pista meg puskát. Éljen Garibáldi! Kossuth, Klapka és Türr, Mind be fognak jőni, Sereg is jő velök Húsz-harmincz ezernyi. Éljen Garibáldi! Beh sok itt a holló, De kevés a kard, ló, Majd elhozzák, csak mi Legyünk készek halni. Éljen Garibáldi! (Alföld.) 39. Mikor visznek Olmücz felé, Nyiljon az ég ezer felé, Nyiljon az ég ezer felé, Borúljon be minden felé, Borúljon be minden felé! Ez az utcza jaj de röges, Jaj de röges, jaj de köves, Jaj de röges, jaj de köves, A kin Olmücz felé visznek, A kin Olmücz felé visznek. (Zemplénmegye.) 40. (Czelder Márton gyüjt.) Czángó magyar, czángó magyar, Mivé lettél czángó magyar? Ágrul szakadt madár vagy te, Elvettetve, eltemetve. Egy pusztába telepedtél, Melyet országnak nevesztél. Moszt sze országod, sze hazád Czak az ur iszten gondol rád. Idegen nyelv bébortja[93] nyom, Olasz papoczkák nyakadon. Nem tudsz énekelni, gyónni, Anyád nyelvén imádkozni. Én isztenem hová leszünk? Gyermekeink sz mi elveszünk, Melyet apáink őriztek, Elpusztitjuk szép nyelvünket. Halljuk, még áll Magyarország, Oh isztenünk te isz megáldd, Hogy rajtunk könyörüljenek, Sz’ elveszni ne engedjenek. Mert mi isz magyarok vagyunk, Még Ázsiábol szakadtunk; Ur isten szorszunkon szégits, Szegény czángót el ne viritzd. (Moldva: Forrófalva.) PUSZTAI ÉS PÁSZTORDALOK. 1. (1–6 Abonyi Lajos gyüjt.) Most jöttem a tetétleni pusztáról, Leesett a vas a lovam lábáról, Míg a kovács vasalja a lovamat, Nálad, rózsám, kimulatom magamat. Verjed kovács, verjed soká a patkót, Ugy kapsz tőlem gavallér borravalót; A mennyit ütsz kis pej lovam lábára, Annyi csók jár addig rózsám szájára. (Kőrös, Kecskemét.) 2. Túl a Tiszán, a Dunán meg innen, Kerek pusztán lakik az én kincsem, Ottan lakik, ott éli világát, Ott őrzi a Keglevics gulyáját. Szent Mihálykor uj borra, buzára, Kivisz engem a kerek pusztára; Hogy legyen ott ápolóm, istápom, Azt a napot de nehezen várom. Nyalka legény az én kedves babám, Nincsen párja a sőregi pusztán; Ha betér a csárdába borozni, Nem mer a zsidó vizes bort hozni. (Körözs melléke.) 3. Nem vagyok én kapitán, Nem járok én paripán: Juhász legény vagyok én, Csacsin masirozok én. Nem vagyok én kapitány, Nem járok én paripán: Kanász bojtár vagyok én, Gyalog masírozok én. (Szabolcsmegye.) 4. Juhász vagyok, búsan őrzöm a nyájat, Esketőre ma viszik a babámat, Víg muzsika kihallik a cserényig, Fáj a szívem, a szemem meg könnyezik. Felpattanok a szamárra nagy búsan, Végig ütök füle közt a kampóval, Isten hozzád szép selymes nyáj, elmegyek, Vagy meghalok, vagy a rózsámé leszek. (Békesmegye.) 5. Fakó paripámon járok, Átugratom, hol van árok, Enyim egész világ utja, Szomjazom? – van csorda kutja. Betyár vagyok, szabad gyerek, Egy kettőtől nem is félek, A pusztába bevágtatok, Ha kergetnek a hadnagyok. Czifra csárda az én tanyám, Ott szoptatott engem anyám, Nevelőm volt a jó isten, Nyalka szegény legény lettem. Szép élet a betyár élet, Szabad, a milyen csak lehet, A hova szive vezeti, Paripája oda viszi. Enyém egész világ lyánya, Ráadásul az asszonya; Vezet a sors gazdag utast, Hoz az nekem elég huszast. (Nagy-Kőrös.) 6. Éjszak felől fujdogál a szellő, Jön a zsándár, látom, minden felől, De én szegény csak magam egyedűl Sürgök, forgok a fegyverem körűl. Észak felől utól ért a szellő, Utól ért a zsandár minden felől, Nem félek a zsandár fegyverétől, Inkább félek babám szerelmétől. (Kecskemét.) 7. (7–9 Findura Imre gyüjt.) Lassan lassan édes lovam, ne nagyon, Megtanálok betegedni az uton, Nem messze van ide rózsám tanyája, Az gyógyit meg nem doktor orvossága. Az én lovam török-grániczi fakó, Ugyan bizony rajta van-e a patkó? Lelkem, kincsem kocsmárosné nézze meg, Lovam lábát, kérem, vasaltassa meg. (Nógrádmegye.) 8. Panni néne soh’ sem ett olyan jót, Mint a milyen a Karosi juha vót, Az apja a mezőben megnyúzta, A lyánya a bőrit haza hozta. Panni néne addig csárdáskodott, Míg a juhhús ki nem fogyatkozott; De mihelyt a juhhús fogyatkozott, Panni néne mindjárt szomorkodott. Panni, Panni, jól vigyáz magadra, Ferke juhász ne veressen vasra, Mert ha jó izüt ettél a húsból, Majd nehezen szabadúlsz a lyukból. (Nógrádmegye.) 9. Egy se betyár, ki gyalog jár, Ki bodor-szőrü paripán nem jár- Lásd az enyém bodor-deres, Egész világ engem keres. Az erdőben, nagy erdőbe’ Rajtam ütött a vármegye, Ki fokossal, ki baltával, Hej ki-ki maga szerszámával. Én sem vettem azt tréfára, Felugrottam paripámra. Beugrottam Torn’áljára, Kedves Julcsám kapujára. Nyisd ki Julcsám kis kapudat, Hadd kössem be a lovamat, Egy kis szénát, nem abrakot, Nem tölt az itt harmadnapot. (Gömörmegye.) 10. (10–15 Gyulai Pál gyüjt.) Látom az életem Nem igen gyönyörű, Ha csak az úr isten Rajtam nem könyörű’. Jönnek nézésemre, Mintha halva volnék, Talán még jobb volna, Ha halva feküdnék. Kezemen, lábomon Egy nagy fene bilincs, Jaj de sokat nyilik Az az ajtó kilincs! (Pestmegye.) 11. Az én lovam pejkó, Magam vagyok Jankó. Hej lovam négy lábáról Leesett a patkó. Csak egy maradt rajta, Az is kotyog rajta, Hej kovács jó barátom Igazijjon rajta. (Gömör.) 12. Egész napon szépen legel a marhám, Este felé felnyergelem paripám, Ugy vágtatok a Császik csárdájába, Bort iszom az ő borivó házába’. Történetből ha elesik egy marhám, Nem nyúzom meg, míg nem látja a gazdám, Hadd lássa meg, vizsgálja meg: mi baja, Mert nem kedvez senkinek a nyavalya. (Pestmegye: Gyömrő.) 13.