# A peleskei notárius: Bohózat három szakaszban négy felvonással ## Part 5 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-peleskei-notarius-bohozat-harom-szakaszban-negy-felvonassal-42471/index.md Egy legény. Legalább is két akót, még most is párolg, olyan forró. Sebestyén. Töltsétek hamar a hordóba, s forrázzátok ki jól. Dorka. Az egekre, mit gondolnak, csak nem akarnak leforrázni, mint egy vén tyúkot. Nina. Nem mint egy vén tyúkot, csak mint egy leselkedő vén asszonyt. Dorka. Esküszöm, hogy életemben soha sem leselkedem többé, csak ereszszenek ki. Sándor. Nincs kegyelem! meg kell fúlnod. Sebestyén. Csak hamar forrázzátok. Dorka. Ha semmi sem használ, hát sötétség királynéja segítsd hívedet! (Mennydörgés, villámlás.) Tizenötödik jelenet. _Sötétség királynéja, négy szellemmel_ (megjelenik a föld alól). _Előbbiek_. Királyné. Mit kivánsz vakmerő? Dorka. Szabadíts meg, hatalmas királyné! Királyné. Már késő, harmadik próbád sem sült el, büntetést érdemelsz. Vigyétek őt a szent Gellért hegyére, tüstént tartok itéletet fölötte. (Szellemek a hordót elviszik.) Dorka. Jaj nekem! Királyné (Sándorhoz). Te pedig, ifjú, menj és mond meg apádnak, hogy ellenségétől, Tóti Dorka géczi boszorkánytól, ki eddig útjában üldözé, már ne féljen, mert az hatalmam alá került. (Elsűlyed.) Sándor. Álom-e ez? Nem gondolám, hogy apám még boszorkányokkal is viszonyokban van, még notárius lesz a sz. Gellért hegyén. De ezt a boszorkányt hordóba zárni valóban serfőzői vitz volt. Eh, mit, ne gondoljunk vele, holnap censurát adok, aztán még csak Fannim keze kell, s boldog ember vagyok. (Gyorsan el.) Tizenhatodik jelenet. _Sebestyén. Nina_ (jönnek). Azután _vendégek_. Sebestyén. Mi lárma ez, az egész ház felzúdult, a vendégek lerohannak a sörházból. Mind. Mi lárma ez? Mi történt? Sebestyén. Leskelődött a boszorkány, Elragadta most a sátán, A pokolba vitte el. Nina. Jól esett a rút banyának, Már nem árthat a világnak, Mert a sátán vitte el. Kar. Mily csodák ezek már? Itt tehát az ördög jár, Karja, lába tűz Vén anyókat űz; Jól esett a vén banyának Már nem árthat a világnak, Mert a sátán vitte el. MÁSODIK FELVONÁS. (Kávéház. Este, gyertyák és lámpások égnek.) Első jelenet. _Hopfen. Braun. Schwartz. Roth_ (belépnek s asztalhoz ülnek). _Kávés. Pinczérek._ Kávés. Alázatos szolgájok, nagyon örvendek, hogy még ily későn is van szerencsém. Braun. Magam is csodálkozom, hogy Hopfen úr ilyenkor még kávéházba jő, eddig ez nem volt szokása. Hopfen. Jaj uraim, engem nagy baj ért, csak képzeljék, éjfél előtt nem merek haza menni, mert házamban kisértet jár. Mind. Kisértet? Hopfen. Bámulnak úgy-e? de nem bámulok én, hanem a hideg ráz össze, ha meggondolom, s még pedig csak képzeljék, a pinczémben jár. Schwartz. A pinczéjében? No ez bizonyosan olyannak a lelke, ki sörétől halt meg. Hopfen. Jaj, én is azt gondoltam, s azért félek, hogy a sörpinczéből majd a sörfőzőre jő, s azért maradok éjfélig a kávéházban. Kávés. Így bárcsak egész Pestet kínoznák a kisértetek. Roth. De Hopfen uram! tévedés lesz az, hogy lehetne kisértet? Hopfen. Kételkedjék csak, de tudom, nem merne most a pinczémbe menni. Roth. Azt nem, mert már ideje, hogy haza menjünk. Braun. Jó éjtszakát, menjünk. Hopfen. Maradjanak még kevés ideig. Schwartz. Nem lehet – jó éjtszakát! Mind. Jó éjtszakát. (Elmennek.) Hopfen. Csakugyan egyedűl maradunk. Ugyan kávés uram, üljön ide mellém! Kávés. Mindjárt lesznek vendégeim, egy sereg ifjú ma estére punschot rendelt nálam; a magyar színházból ide jőnek. Hopfen. Az jó – ezek sokáig itt maradnak, s így elmulathatom magamat. Kávés. Már talán jönnek is. (Kívülről hallatszik Norma 2-ik felvonásából a druidák kardala.) Hopfen. Vígan jönnek. Második jelenet. _Zajtay. Gazsi. Keserű. Sándor. Savi. Kecsei. Halmi. Pazardi. Édes. Előbbiek._ Gazsi. Készen a punsch? Hah, sörfőző uram itt van? Nagy katlanát ide kölcsönözhette volna punschot főzni. Hopfen. Hozta Isten az urakat. (Félre.) Átkozott eset, a lyányom szeretője is köztök van. Sándor. Üljünk ide, hamar punschot. Kávés. Mindjárt itt lesz. (Leülnek Hopfen asztalával ellenkező oldalon.) Halmi. Hát notárius uram, hogy tetszett az opera? Zajtay. Sehogy sem biz’ az; én részemről nem vagyok barátja annak az örökös kornyikálásnak, miből az ember egy szót sem ért; s már ki az ördög hinné azt, ha valakit meg akarnak égetni, hogy az még előbb énekeljen. Kecsei. Hogyan? nem bájolta el notárius uramat ez a felséges opera? (Énekel.) «Kit elfeledtél, kit megvetettél.» (Punschot hoznak.) Zajtay. Aztán ha mégis becsületesen énekeltek volna, de az a Norma oly rosszúl danolt, hogy majd mindent újra kellett neki énekelnie, mint a normalista gyermek, ha leczkéjét rosszúl tudja. Édes. Hiszen épen azért kellett ismételnie, mivel nagyon jól énekelt. Zajtay. Aztán nem is ment annak rendje szerint; csakhogy hamarább készen legyenek, ketten-hárman is énekeltek egyszerre, sőt néha húszan – harminczan is összevisítottak. Kecsei. Annak úgy kellett lenni. (Hopfen, ki azalatt elaludt, hortyog.) Kecsei. Hah, itt is fürészel valaki egy melodiát az álomjáróból. Keserü. Sándor, ipád urad elaludt. Halmi. Hejh, ha most eloltanánk minden lámpást s egyedül hagynók itt, ugyan megszeppenne. Sándor. Ejnye, talán javamra tehetnék valamit. Halmi. Oltsunk el minden világot, még a milyen ostoba, majd vaknak hiszi magát. Sándor. Bajtárs, ez arany gondolat! – Mi itt lármát ütünk, mintha biliárdoznánk és kártyáznánk, s ha fölébredvén, a sötétségben elbámúl, elhitetjük vele, hogy sürű hályog borítja mind a két szemét. Vitz, barátom, vitz! Édes. De már boldogulnod kell, mert ismét a vitzről beszélsz. Halmi. De most az egyszer a vitz tőlem származik. Sándor. Ne dicsekedjél vele, a vitz egyedül nem elég, hanem vitz és diploma kell a világon. Hanem tudod mit? Te szemorvosnak adod ki magadat, ki egyenesen Angliából jött, s azon föltétel alatt meggyógyítod Hopfent, ha lyányát nekem adja. Halmi. Bravo! Zajtay. De fiam, ez impostura! Sándor. Nem az, édes atyám; csak rá akarjuk a vén zsugorit szedni; miért akarja lyányát külföldinek adni, és nem nekem? Ez csupa hazafiság, hogy pénze az országban maradjon. Zajtay. Ugy már helybenhagyom. Sándor. Hát frissen, dologhoz! (Kávéshoz.) Ha az úr szövetségesünk lesz, meg nem bánja. Kávés. Szívesen. Sándor. Hát zárasson be ajtót, ablakot, s oltassa el a lámpásokat. Halmi. Én majd billiárdozom, marqueur, olvass! Keserü. Majd ketten tarokkozunk. Kecsei. Én Pazardival whistezek. Sándor. Igaz, hiszen az nobel játék. Gazsi. Én meg ferblizek. Savi. Én shakkozom. Zajtay. S én csak nézni fogom a dolgot. (Ezalatt a szin besötétült. Édes billiárdozik, labdákkal csörömpöl, marqueur olvas, a többiek olyan lármát csinálnak, mintha kártyáznának. Sándor, Halmi és Zajtay állnak). Sándor. Bravo, ez fölséges tripla volt. Mind. Bravo! bravo! (Hopfen a lármára fölébred s tapogatózva föláll.) Gazsi. Öt garas vizi. Keserü. Tuletroa, pagát ultimo. Marqueur. Vier und zwanzig, achtzehn. Kecsei. Ha most nem csinálok schlemet, hát soha sem. Savi. Shakk a királynak. Hopfen. Istenem! Én nem látok semmit, kellner, gyertyát hamar, gyertyát! Kávés. Gyertyát? Hisz’ itt ég a szeme előtt az asztalon. Hopfen. Hol? Én nem látom, az egész kávéház olyan sötét. Kávés. Hogy lenne sötét az én kávéházam? nem hallja a vendégeket minden felé játszani? Ime itt a gyertya. (Kezébe ad egy elaludt gyertyát.) No lássa, oly közel tartja szájához, hogy lehelletével eloltotta. Hopfen. Érzem is a füst szagát, de azért nem látok semmit. Kávés. Talán a szemének van baja? Hagyja csak látnom. – Az Istenért, szeme oly homályos, mintha fekete posztóval lenne borítva. Hopfen. Az Istenért, csak nem vakultam meg? Kávés. Azt mindjárt meglátjuk. Itt van egy londoni szemorvos, tegnap érkezett; ő azért jött úgy is, hogy szemünkről leszedje a hályogot. – Mister Krokbrok! Halmi. Mit kivánnak? Kávés. Ez az úr hirtelen elveszté látását, vizsgálja meg. Halmi. Boldogtalan! az úr szemét a legsűrűbb hályog lepte el. Hopfen. Jaj az egekre, hát megvakultam? – Megüt a guta! Halmi. Tökéletesen. Hopfen. Jaj megvakultam! Mind. Hopfen úr megvakult. Kar. Hopfen urnak a két szeme Zavarosabb lett, mint sere, Megvakult jaj a szegény! Rég sötét volt már fejében, Mostan éj lett a szemében, Boldogtalan vén legény. Hopfen. Hát vaksággal átkozott balsors engemet! Jaj miképen főzetem ezután sörömet? Zajtay. Míg láthatott, nem akart napvilágnál látni; Majd most megtanulhat ám sötétben bujkálni, Kar. Szánjuk, szánjuk, mind hiában, Nem segíthetjük bajában, Boldogsága már elmult. Felmegy majd a bornak ára, Elvész a sör valahára, A serfőző megvakult. Hopfen. Doktor uram, angyali doktor uram! segítsen rajtam, gazdagon hálálom meg, én dús ember vagyok. Halmi. Még most hamarjában lehetne segíteni, de fél óra mulva már késő. Hopfen. Kérem hát segitsen, s kérjen akármit. Sándor. Doktor úr! Én az úrnak életét mentém meg; most meghálálhatja, hogy a Dunából életveszélylyel huztam ki. Halmi. Szívesen – de – hogy? Sándor. Hopfen urnak egy lyánya van, én halálosan szeretem; de Hopfen úr nem akarja nekem adni; ne gyógyítsa meg, míg lyányát nekem nem adja. Halmi. Hallotta az úr megmentőm kérését? hamar adja neki lyányát. Különben vak marad. Hopfen. Az lehetetlen! Inkább más doktorhoz megyek. Halmi. Hová? Most éjtszaka hol lelne doktort oly hamar, mint szükséges, mert egy kis félóra mulva már késő a segítség. – Hát adja-e lyányát? Hopfen. Istenem, mit csináljak? Ugyan ki is voltakép az úr? Sándor. Hiszen ismer, én Zajtay Sándor vagyok. Hopfen. Zajtay Sándor? Álljon el kérésétől, nem teljesíthetem, lyányom vőlegénye már megérkezett. Sándor. Küldje vissza, én el nem állok. Hopfen. Hát az úrnak adom lyányomat. (Félre.) Hiszen nem kell szavamat tartanom. Sándor. Köszönöm. De megengedjen, puszta szónak nem hiszek; önnek kezeskedni kell valamivel. Halmi (titkon a kávéshoz). Hozzon egy kis szappanyos vizet és vásznot. Hopfen (félre). Átkozom! nem is hisz. – De mivel kezeskedjem? Sándor. Önnél van még azon 100,000 pengő forintos váltólevél, melyet ma este adtam át princzipálisomtól? Hopfen. Itt a pugillárisomban van. Sándor. Adja ide azt kezességül. Hopfen. Jaj az nem lehet. Halmi. Hát vak marad. Az idő halad. Hopfen. A-az Istenért, hát itt van. (Átadja.) Sándor (titkon Édeshez). Menj az oldalszobába, írd meg a házassági egyezést, de siess. Édes. Tüstént meglesz. (El.) Halmi. Úgy kell. Most mindjárt meggyógyítom, üljön le, (vizes rongyokat rak szemére s vastagon beköti), csak legyen nyugodt. Sándor (kávéshoz titkon). Gyujtsák meg a lámpásokat. (Megtörténik.) Hopfen. Doktor uram, de valóban meggyógyulok-e? Halmi. Kevés perczek mulva. Hopfen. De átkozottul csípi szememet az orvosság! Halmi. Annál nagyobb lesz sikere. (Félre.) Operál a szappanyos víz. Zajtay. Ezt ugyan rászedték öcsém uraimék, de megérdemli; miért akarja magyar lyányát és pénzét idegennek adni. Hopfen. Hát vejem uram, mivel már vejem uram lesz, csak legalább azt az egyet mondja meg, nemes ember-e? Sándor. Valóságos régi törzsökös nemes – nagy-zajtay Zajtay Sándor. Zajtay. Nemeslevelünket is megmutathatom, felhoztam magammal, még II-ik András adta a szent földön. Hopfen. Hát legalább régi famillia! Halmi. Alkalmasint meggyógyult már szeme. (Leveszi a kendőt.) Lát-e? Hopfen. Há-há-hála Istennek! Sándor. Hát mikor lesz a kézfogó? Hopfen (félre). Már emlékeztet. – Nem bánom, hát holnap, úgy is holnapra van rendelve, de persze más vőlegénynyel, lyányom már a Svábhegyen van, ott ünnepeljük. Sándor. A hajnal engem ott talál. Édes. Itt a házassági egyezés, tessék aláírni. Hopfen. Már ez is készen van? (Aláírja.) Édes. Én és Keserü barátom tanuk vagyunk. (Aláírják.) Jó éjtszakát! (Elmennek.) VÁLTOZÁS. (Szoba a Svábhegyen). Harmadik jelenet. _Fanni. Nina. Lyányok._ Első lyány. Édes barátném, kimondhatatlanul örvendünk szerencséden, te férjhez mégy. Második lyány. Igen, férjhez megy, atyád eljegyzésed ünnepére hítt meg. Fanni. Így hiában jöttél, mert én férjhez nem megyek. Többen. Mit? nem mégysz férjhez? Nina. Úgy van, úgy – mi férjhez nem megyünk. Harmadik lyány. De miért nem? Fanni. Mert nem akarok. Nina. Úgy van, úgy, mi nem akarunk férjhez menni. Fanni. Csak halljátok: atyám vőlegényt hozatott, nem tudom micsoda országból, kit én soha nem is láttam, s erővel ahhoz akar adni! Mind. Ez már nagy baj! Nina. Mi nem fogadunk el ilyen ismeretlen vőlegényeket. Első lyány. Azt nem is lehet kivánni. Nina. Nem kell nekünk a szegény, Jőne bár a vőlegény Mexikóbul. Kar. Rá sem kell tekinteni, Vissza kell őt küldeni Az ajtóbul. Nina. Itt meg nem nézzük a jámbort, Tartsa máshol ő a tort S lakodalmát. Kar. Hahaha! nevetünk Rajta. Érzi ő nemünk Nagy hatalmát. Negyedik jelenet. _Hermann. Előbbiek._ Nina. Nem kell nekünk a szegény, Jőne bár a vőlegény Mexikóbul. Kar. Rá sem kell tekinteni, stb. stb. Hermann (félre). Ezek talán rám czéloznak – megköszönném. (Fenn.) Legalázatosabb szolgájok! – Valóban meglep ezen bájos gyülekezet. Fanni. Kihez van szerencsénk? Hermann. Én szeretetre méltó jegyesemet, a szép Fanni kisasszonyt keresem. Nina. Ő nincs itt, betegen fekszik a városban. Hermann. Betegen? Nina. Igen, betegen, mert meghallván, hogy az úrhoz kell neki feleségül menni, bújában inlázba esett. Érti. (Mind fennhangon nevetve el.) Ötödik jelenet. _Hermann_. Később _Sándor_. Hermann. Mi volt ez? Engem így fogadni. Ez valóságos kosár, még pedig igen érthető. – A mennykő üssön belé, ha ezen nagy útat mennyasszonyomért hiában tettem, s ha szégyennel kell visszatérnem. Sándor. Kérem, nincs itt Fanni kisasszony? Hermann. Nincs, hiszen ő a városban betegen fekszik, inlázban. Sándor. Beteg a manót, ő itt van a Svábhegyen, egészségesen, de búsan, hanem mindjárt felvidítom én. Hermann. De ha mondom, hogy beteg, nekem csak tudnom kell, én vőlegénye vagyok. Sándor. Hahaha! vőlegénye? De hiszen hegedült arról szent Dávid. – Adieu, édes ex-vőlegény uram! alázatos szolgája. (El.) VÁLTOZÁS. (Levélszin a Svábhegyen, a színpadon muzsika.) Hatodik jelenet. _Édes. Keserü. Savi. Kecsei. Pazardy. Halmi. Asszonyok. s férfiak_ (tánczolnak; a táncz után) _Fanni. Sándor. Nina_ (jőnnek). Fanni. Édes Sándorom! s igaz a mit mond? Alig merem hinni. Sándor. Olyan igaz, mint boldog vagyok. Itt a házassági egyezés atyjától aláírva. Fanni. Hát így boldog vagyok. Nina. Uraim, és asszonyaim, örömmel jelentem, hogy lakodalom lesz. Mind. Lakodalom lesz. Nina. Igen, lakodalom, csakhogy más vőlegénynyel. Hetedik jelenet. _Hermann. Hopfen. Zajtay. Gazsi. Sebestyén. Előbbiek._ Zajtay. Fiam, hol van szép menyasszonyod? Sándor. Itt, édes atyám, angyal úgy-e? Zajtay. Még az angyaloknak is angyala. Hopfen. Már mondám az úrnak, lyányom mást szeret. Hermann. De a nagy úti költség. Sándor. Ha egyéb baja nincs, azt megtérítjük – Zajtay (Gazsihoz). Hát az úr nem házasodik meg? Gazsi. Nem én! Egyszer volt eszemben, de a víz, mely nekem oly nagy ellenségem, elvitte mátkámat. Hopfen. A víz? Gazsi. Igen, szegényt. Az árvízbe halt apjostul. Zajtay. Apjostul? Gazsi. Apja tulajdonkép nem halt a vízbe, egy becsületes kefekötő volt az, s nem vált szégyenére azon közmondásnak: «úgy iszik, mint a kefekötő»; midőn az árvíz tódulni kezde, pinczéjébe futott, borát menteni, de látván a víz sebes áradását, csupa undorodásból, hogy majd kénytelen lesz vizet inni, meghalt. Hopfen. Szomorú eset! – De uraim, én lyányomat feleségül adom nagy-zajtai Zajtay Sándor úrnak, tehát vígadjunk. Nina (Hopfenhoz). Téns uram, én mindig híven szolgáltam a kisasszonyt. Hopfen. Úgy tartom, hívebben, mint engem. Nina. S mivel ő is férjhez megy – Hopfen. Hát talán te is férjhez akarsz menni? Sebestyén. Igen, mert én meg akarok házasodni. Hopfen. No Isten neki, nem bánom. Nina, Sebestyén. Köszönjük. Sándor. Ide a champagneit. (Megtörténik.) Éljen szép menyasszonyom! Mind. Éljen! (Isznak.) Zajtay. Dicsekedve mondhatom hát, hogy megjártam Pestet, Budát, s ezer veszélyek után, a haramják majd felakasztván, a bikák majd feldöfvén, a vasasnémetek majd összedarabolván, mégis megláttam Mátyás király palotáját. A janitorságból ugyan semmi sem lett, de fiam boldogsága azt kipótolja, s most csak buzgó kívánságom, hogy Magyarország fővárosa legyen mint szépségben, úgy hazafiságban is, tükre a hazának. Mind. Adja Isten! Kar. Isten adj hazánk felett Tiszta nyájas szép eget, Partjain Tiszánk-, Dunánknak Áldva szálljon fölleged. Mézet önts Tokaj borába, Búzát alföld ugarába, A mely türt annyi kinon át, Boldogitsd e szép hazát. Adj erőt ős nemzetébe, Hogy szeresse hőn honát; A régi szép, tiszta ép Nyelve hős, Báj-erős, Zengje által a hazát, És vezessen vad csatán A királyért s a honért Éltét is áldozván, Nyerjen győzelembabért. NAGY IGNÁCZ JEGYZETEI az első kiadáshoz, a _Színműtár_ második füzetéhez. 1. Gaal e műve 1838-ik október 8-án juta először pesti színpadunkra Bartháné jutalomjátékául, s oly zajos és osztatlan tetszését nyeré meg a nagyszámú közönségnek, minővel nemzeti színházunk megnyitása óta egy eredeti színmű sem dicsekedhetik. Azóta harminczötször adaték e darab, még pedig folytonos tetszéssel, s mindenkor számos közönség előtt. E nagy játékszíni siker következtében kedves dolgot vél a kiadó elkövetni a közönség előtt a _Peleskei notárius_ e gyüjteménybe fölvétele által, annál is inkább, minthogy hazánk lakosinak nagyobb része színpadon nem láthatja azt, s így talán mégis olvasni ohajtaná legalább azon mulattató kalandokat, melyekről már Gvadányi is oly ép szeszélylyel énekelt. 2. A notárius szerepét korán elhunyt Megyerynk oly eredeti jelességgel adá, hogy színészi neve megalapitására ezen egyetlen szerep is elég erővel bir. Ő minden torzítás nélkül oly utánozhatlan sajátsággal fogá föl e szerep minden oldalát, hogy abban fölülmúlhatlan lőn. Baczur Gazsit Bartha eredeti nyerseségében híven személyesíté. 3. Az öltözetekre nézve megjegyzendő, hogy a notárius öltözete torzított egyáltalában ne legyen. Legczélszerübb a téglaszín félhosszú prémes mente, paszomántos nadrág és háromágu kalap. A többi személyzet öltözete természethez hív legyen, s a bojtárok ne szégyenljék magokat lobogó ingujjban s gatyában mutatni. Lábjegyzetek. [Footnote 1: Ez emlékbeszéd a Kisfaludy-Társaságnak 1868. május 30-án tartott űlésében olvastatott fel.] * * * * * * Transcriber's note: Javítások. Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: 13 |Pesmegye, mely |Pestmegye, mely 20 |a költeszet magasabb |a költészet magasabb 34 |mindenké-képen bölcs |mindenképen bölcs 41 |pesti poetatôl |pesti poétától 42 |Földön szerenesédnek |Földön szerencsédnek 66 |mort szörnyet |mert szörnyet 71 |jnhász legény kedved |juhász legény kedved 90 |12 órakor ébédre |12 órakor ebédre 102 |O vallott. |Ő vallott. 122 |vezesstéek atyámat |vezessétek atyámat 123 |most menjük |most menjünk 132 |asztalhoz ülnek. |asztalhoz ülnek). 132 |kávéházba jó |kávéházba jő 149 |nem tndom |nem tudom 151 |Hermann. Eőbbiek. |Hermann. Előbbiek. 155 |sebes ára dását |sebes áradását 156 |(Megtörténik) |(Megtörténik.)