# A magyar népköltés gyöngyei: A legszebb népdalok gyüjteménye ## Part 5 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-magyar-nepkoltes-gyongyei-a-legszebb-nepdalok-gyujtemenye-40392/index.md Fáj, fáj, fáj, fáj, Fáj a szivem, fáj. Fáj a szivem te éretted Mióta megismertelek; Fáj, fáj, Fáj a szivem fáj. El, el, el, el, El kell menni, el! El kell menni, nincs mit tenni; Tőled, hazám, távol lenni! El, el, El kell menni, el. Légy, légy, légy, légy, Légy szerencsés, légy! Szülőföldem, édes hazám, Kitől oly messze származám, Légy, légy, Légy szerencsés, légy. Meg, meg, meg, meg, Még meglátlak, meg! Meglátlak még nemsokára, Édes hazám szép határa! Meg, meg, Még meglátlak, meg. Seprik a szentgyörgyi utczát… Seprik a szentgyörgyi utczát, Viszik a székely katonát. Állj, meg rózsám, kérdjelek meg, Hogy, ha elmégy, hol kaplak meg. Jere fel Csik-Szeredába, Megkapsz ott egy korcsomába’; Ha nem lelsz a korcsomába’, Jere fel Galicziába. Galiczia közepében Két kaszárnya van egy végben, Oda gyülnek a székelyek, Ott búsulnak ők, szegények. Édes anyám… Édes anyám is volt nekem, Keservesen tartott engem. Éjszaka font, nappal mosott… Jaj, be keservesen tartott! Édes volt az anyám teje, Keserű a más kenyere. Ki nem hiszi, próbálja meg, Minden magáról tudja meg. Nem szólok én, csak hallgatok, Mert idegen helyen vagyok. Nem szól az idegen vendég, Mégis van bánata elég. Édes anyám, ha keres kend, Debreczen felé jőjjön kend. Ott vannak az uj rekruták, Kiknek göndör haját nyirják. Látod, rózsám… Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj! Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj! Mégsem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj! Lovam lába indulóban, jaj! Lovam lába indulóban, jaj! Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj! Nézz utánam keservesen, jaj! Nézz utánam keservesen, jaj! Látsz-e többé, vagy sohasem, jaj, jaj, jaj! Ha meg nem látsz az életben, jaj! Ha meg nem látsz az életben, jaj! Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj! Nem kell nekem papiros… Nem kell nekem papiros, Maradjon a boltba’. Jobban illik fényes kard Az én oldalamra. Gálicz helyett golyóbis Csörög a zsebemben, Tinta helyett palaczk bor Villog a kezemben! Kis pej lovam térdig sáros… Kis pej lovam térdig sáros, Ragyogós csillagom, galambom! A kantárja meg aranyos, Ragyogós csillagom, galambom! Felcsap a sár a hátára, De még jobban gazdájára, Ragyogós csillagom, galambom! Szállj le, huszár, a nyeregből! Ragyogós csillagom, galambom! Vesd ki lábad a kengyelből, Ragyogós csillagom, galambom! Ereszd le a lekötődet, Öleld meg a szeretődet! Ragyogós csillagom, galambom! Zöld asztalon ég a gyertya, Ragyogós csillagom, galambom! Barna kis lány gyujtogatja, Ragyogós csillagom, galambom! Hol meggyujtja, hol eloltja, Csak a szivem szomoritja. Ragyogós csillagom, galambom! Három huszár a csárdában, Ragyogós csillagom, galambom! Piros bort iszik bujában, Ragyogós csillagom, galambom! Tele pohár a kezében, Szeretője az ölében, Ragyogós csillagom, galambom! * * * Három huszár a csárdában, Ragyogós csillagom az égen! Piros bort iszik bujában, Ragyogós csillagom az égen! Piros bort iszik bujába’, Mén a császár szobájába, Ragyogós csillagom az égen! Szegedi kaszárnya… Szegedi kaszárnya, Nem az Isten háza; Sok szép barna lánynak Ott hervad virága. Tegnapelőtt este Csak azt vettem észre: A két kezem, lábam Vasba vagyon verve. »Ne sirass, angyalom, Ne sirass oly nagyon!« »Hogyne siratnálak, Mikor vasban látlak?!« Rózsa virít, rózsa nyílik… Rózsa virít, rózsa nyílik, A babám udvarán; Magyar huszár karírozik Sötét pej paripán. Ne karírozz, magyar huszár, Még le találsz esni, Nincsen itten édes anyád, Ki fog megsiratni? Ne sirasson engem senki, Jól vagyok tanítva, Se galopba’, se karélyba’ Le nem esem róla. Magyar huszár, magyar huszár A nyeregbe termett, Mint a jó földbe a búza Belegyökeredzett! Nagy-Abonyban… Nagy-Abonyban csak két torony látszik, De Majlandban harminczkettő látszik; Inkább nézném az abonyi kettőt, Mint Majlandban azt a harminczkettőt! Este jött a parancsolat… Este jött a parancsolat számunkra, Indulni kell, magyar fiak, a harczra, Sirtam mint a zápor eső, Hogy tőled búcsuzni késő, Galambom! Reggel korán megütötték a dobot, Kiadták a kemény parancsolatot: Indulni kell a csatára, Csókot sem adtam szép szádra, Galambom! Ha az Isten visszahozna még egyszer, Megkérdezném, mit fogadtál ezerszer, Hogy mind addig hivem maradsz, Mig Puchnerrel eltart a harcz Erdélyben. Ha meghalok vagy a csatán elesem, Gondolj reám, imádkozzál érettem. Hullass érttem egy pár könnyet, Megérdemlem tán ezt tőled, Galambom! Sárga lábú… Sárga lábú csirke, Ne menj a búzába, Mert megfog a kánya, Becsuk a ládába. Hej, sárga csikó lába, Ne menj a buzába! Meglát a _Vindisgisz_, Katonalónak visz! Könnyü a németnek… Könnyü a németnek, A kutya németnek Adót egzekválni; Nehéz a magyarnak, A szegény magyarnak Kossuth Lajost várni! Hajdanában… Hajdanában a magyarok – Haj, haj, haj! – Hires vitézek valának, Haj, haj, haj! Most a német uralkodik, Mi velünk csak játszadozik, Haj, haj, haj! Hajdanában a magyarnak – Haj, haj, haj! – Magyar köntösi valának, Haj, haj, haj! Most pantalló, frakk és miczi, Kaput, fuszekli és strimfli, Haj, haj, haj! Ördögadta sok németje – Haj, haj, haj! – Országunknak bő szemetje, Haj, haj, haj! Ha Rákóczi itten meglát, Majd elhordod a sátorfát, Haj, haj, haj! Ez országnak nincsen párja, – Haj, haj, haj! – Ha a világot megjárja, Haj, haj, haj! Terem itt ércz, só és buza, Kinek javát német huzza, Haj, haj, haj! Bár csak Isten csodát tenne, – Haj, haj, haj! – Egy olyan királyt rendelne, Haj, haj, haj! A ki itten uralkodna, Igaz magyar király volna, Haj, haj, haj! Még azt mondja az osztrák… Még azt mondja az osztrák: Nem lesz több Magyarország. Hej, hazudik az osztrák, Mindig lesz Magyarország! Kossuth Lajos a Bakonyban… Kossuth Lajos a Bakonyban Fel s alá sétál, Dupla puska az oldalán, Magyar huszárt vár. Kossuth Lajos még megvan, Magyar huszár elég van, Éljen a magyar! Putnokon már kihajtották a nyájat… Putnokon már kihajtották a nyájat, Katonának elvitték a rózsámat. Bejött a nyáj, odamaradt a rózsám, Jaj Istenem, csak még egyszer láthatnám. Korán reggel megütik a rézdobot, Kiadják a kemény parancsolatot; El kell menni, kedves rózsám, harczolni, A hazáért, szabadságért, Piros vért kell ontani. Be szépen szól a putnoki nagy harang, Az alatt ül három fehér vadgalamb, Azok hozzák a szomoru levelet: Édes, kedves galambocskám, Szabadits ki, ha lehet! Szomorán búg… Szomorán búg a vadgalamb, Szomorán szól a nagy harang, Azért szól olyan szomorán, El van irva az én rózsám. Töltik az erdélyi utat, Viszik a sok magyar ifjat, Viszik ki Galicziába, Idegen, szegény országba. »Állj meg, lelkem, kérdjelek meg, Ha elmentél, hol kaplak meg?« »Jere ki Galicziába, Megkapsz ott egy kaszárnyába.« Galiczia közepibe Két kaszárnya van épitve, Abba vannak a legények, Abba busulnak szegények. Kihajolnak az ablakból, Rózsa nyilik csákojokból; Rózsa nyilik, szegfű hajlik, Az én rózsám szava hallik. Mi haszna, hogy szava hallik, Ha Erdélyben nem lakhatik! Galiczia hetven pósta, A levele nem ér oda. Haza jőne, nem eresztik, Meghasad a szive estig. Ha meghasad, eltemetik, Azt is csak értem cselekszik! Szép a baka… Szép a baka, ha kiáll a glédába, Három megy egy sorjába, A káplárja utána, Marsot ver a dobosa A városba’. Szép a huszár, ha felül a lovára, Kardot köt oldalára, Megcsókolja babája, Ugy megyen a csatába, A csatába. Masiroznak… Masiroznak a kék inges huszárok, Megsiratják az abonyi leányok. Édes anyám, varrasson kend kék inget, Mert én bizony kék inges huszár leszek! Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam, Szilaj csikó rugja a port alattam, – Édes szülém, ne búsuljon érettem, Örüljön, hogy magyar huszár lehettem. Udvarom udvarom… Udvarom, udvarom, Szép kerek udvarom! Nem seper ki többet Az én gyenge karom. Udvarom közepén Vagyon egy almafa, Ahhoz van megkötve Egy bársony paripa. Fel is van nyergelve, Fel is kantározva, Jere, édes rózsám, Bujdossunk el rajta Verje meg az Isten Azt az édes anyát, A ki katonának Neveli a fiát. Husz évig neveli Világ pompájába’, Azután temeti Holtig tartó gyászba! A Gőzösnek… A gőzösnek hat kereke Bár csak izré-porrá törne! Bár csak izré-porrá törne, Hogy minket el ne vihetne. Anyám, anyám, édes anyám, Édes felnevelő dajkám! Örültél az életemnek, Felneveltél a németnek! Mindenfelől… Mindenfelől harczi nótát fú a szél, Verje meg az Ur Isten azt, aki fél! A török is, a tatár is mit tehet? Egy életnél egytől többet nem vehet! Látom, az életem… Látom, az életem Nem igen gyönyörü, Szegény katonán az Isten sem könyörül. Jönnek nézésemre, Mintha halva volnék, Talán még jobb volna, Ha halva feküdnék. Kezemen, lábamon Egy nagy fene bilincs, Jaj de sokat nyilik Az az ajtó kilincs! Udvarhelyről… Udvarhelyről három zsandár utazik, A császárral az uton találkozik, Kérdi tőlük ő felsége: mi ujság? »Nagy az adó, gyászba van Magyarország!« Korond között… Korond között nevelkedtem, Ne, te, ne! Jaj de fene legény lettem, Ne, te, ne! A parajdi bányász lányok, Nem is nézek én reájok, Ne, te, ne, te, ne, te, ne! Visznek engem katonának, Ne, te, ne! A németek kutyájának, Ne, te, ne! Borju nyomja a vállamat, Ne, te, ne! Más öleli a rózsámat, Ne, te, ne, te, ne, te, ne! Ha bemegyek… Ha bemegyek a sorozó szobába, Ingem, gatyám levetem az asztalra. Ingem, gatyám, ej, haj! levetem az asztalra, Könnyes szemmel úgy nézek az urakra. Ha kijövök a sorozó szobából, Könyeimet letörölöm orczámról. Könyeimet, ej, haj! letörölöm orczámról, Ugy búcsuzom el a gyönge rózsámtól. Jaj be magas… Jaj be magas hegyet látok, Katonának tett az átok. Várj meg, biró, mert megbánod, Pártában marad a lányod. Ne vigadjon senki azon, Hogy hazámból masirozom, Hull a zápor a nyomáson… Ha ma rajtam, holnap máson! Rigó, rigó… Rigó, rigó, de szép sárga rigó, Katonának iratott a biró. Biró uram, legyen olyan szives, Ne irja be, hogy vagyok husz éves. A birónak három legény fia, Három közül egy sem lett katona; Szivesebben szolgálnám a császárt, Ha egyformán szedné a regrutát. Rozmaring szál az árokban reszket, Sir a babám, katonának visznek. Ne sirj, babám, nem ér az már semmit, Száraz nyárfa ki nem leveledzik! Ha felülök… Ha felülök szürke paripámra, Bevágtatok Lengyelországába, Visszanézek szép magyar hazámra, Könyem csordul piros két orczámra. Ha majd Lengyelországba kell mennem: Hogy kell ottan lengyel lányt ölelnem? Ha ölelem: fájnak a karjaim, Ha csókolom: hullnak a könyeim… Ne kapj olyan nagyon… Ne kapj olyan nagyon a német hadnagyon, Bugyogója vagyon, mennykő csapja agyon. A magyar katona magyar anya fia, Magyar a rokona, piros az orczája. Akár a szobában, akár a konyhában, Akár, édes rózsám, a paplanos ágyban. Söprik a… Söprik a pápai utczát, Masiroznak a katonák. Tizenhat esztendős barna kis lány Megyen a regiment után. Kérdi tőle a kapitány: Hová, hová, barna kis lány? Mit kérdi tőlem azt a kapitány? Megyek a szeretőm után! Isten hozzád, Nógrád… Isten hozzád, Nógrád, szép földnek határa, Áldjon meg az Isten két szemem láttára, Áldjon meg az Isten engem is, téged is, Azokat a jókat, az otthon valókat. Ha Nógrádból kiméssz, többé vissza ne nézz, Talán a szivednek nem lesz olyan nehéz. Nógrádból kimentem, visszatekintettem, Kedves galambomnak nagyobb kint szerzettem. Akkor lesz… Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra, Ha az én galambom felül a fakóra, Bevágja csákóját fekete szemébe, Hogy ne lássa senki, hogy hull az ő könye. Fujjad szellő, fujjad zöld erdő harmatját, Hogy ne lássa senki piros csizmám nyomát. Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját, Selyem kendőm habját, bús szivem bánatát! Sárga ló… Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta; Most akart kedvesem hozzám jönni rajta. Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből, Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből. »Most akartam, rózsám, veled ismerkedni, Megütték a dobot, el kell masérozni.« »Megesett már rajtam, mi meg akart esni, Elhagyott kedvesem, ki el akart venni!« Sohasem vétettem Székes-Fehérvárnak… Sohasem vétettem Székes-Fehérvárnak, Mégis besoroztak lovas katonának. Lovasnak állottam, bakancsosnak tettek, Hej a teremtettét! mindjárt reá szedtek. A lovas katona mikor masirozik, Felül a lovára, csakúgy dohányozik; A szegény bakancsos mikor masirozik, Kerüli a nagy sárt, csakúgy káromkodik. Átkozott csizmája! mily rövid a szára, Hej, minden órában elmerül a sárba! Verje meg az Isten a mészáros bárdját! Miért vagdosta el a kis borjú lábát. Mostan a kis borju nem tud lábán járni, Szegény bakancsosnak hátán kell hordani. Zsindelyezik… Zsindelyezik a kaszárnya tetejét, Mind elvitték a legények elejét! Maradt itthon kettő-három, nyomorult, Rátok, lányok, még az ég is beborult. Adjon Isten, kapitány úr, jó napot! Hozott Isten, kedves hugom, mi bajod? Elvitték a szeretőm’ katonának, Mégpediglen Mollináry-bakának. Verd meg Isten a gőzkocsi kerekét, Mert elvitte a legénység elejét, Hagyta volna itthon csak az enyémet, Nem ölt volna a nagy bánat engemet. Boszniában hull a magyar rakásra, Idehaza foly a sirás javába, Sir az anya, sir a testvér, szerető, Mikor telik már be ez a temető!? Amoda van egy kis kerek erdő… Amoda van egy kis kerek erdő, Abban vagyon csipkebokor vessző, Arra szálla egy árva madárka, Szép szájában egy kis czédulácska. Kis körmével csak úgy irdogálja, Szép szájával el is magyarázza: Rózsám, rózsám, ne tarts soká fogva, Légy az enyém jövő karácsonyra. Rózsám, rózsám, rózsám, teremtette, A Vécsei gyalog regementje! Haza jövők, haza, esztendőre, Talán még akkor se lesz későre. A baraczkfa pirossal virágzik, A liliom kékkel illatozik, Az én szivem búval harmatozik, Mert éj-nap csak hozzád óhajtozik. Erdőn, mezőn. Micsoda erdő ez? Micsoda erdő ez? De nagy zaj van benne! Talán a kedvesem Lovakat hajt benne. Hadd hajtsa, hadd hajtsa, Megszenvedett érte, Mert a piros hajnal Tilalomban érte. Elébe, elébe! Sárga ló elébe, Hogy be ne ugorjék Virágos kertembe. Be talál ugrani, Kárt talál csinálni, A rózsabimbókat Le találja rugni! Juhász legény bundája, hm!… Juhász legény bundája, hm! Szőrivel kifordítva, hm! Azért van kifordítva, Hogy az eső ne vágja, hm! Juhászbojtár süvegje, hm! Legyürve a szemébe, hm! Azért van az legyürve, Hogy a nap meg ne süsse, hm! Juhászgyerek kendője, hm! Selyemmel van beszegve, hm! Azért van az beszegve, Mert az anyja beszegte, hm! Juhászfiú táskája, hm! Pirossal van kivarrva, hm! Azért van az kivarrva, Mert valaki kivarrta, hm! Amoda egy virág… Amoda egy virág, érzem az illatát, Szeretem a szagát, de legjobban magát. Megfujom sipomat a hegy oldalában, Hallod-e, galambom, vászoli utczában? Hallom, rózsám, hallom, róla nem tehetek, Gyönge szavaidra oda nem mehetek. Esteledik, alkonyodik… Esteledik, alkonyodik, Gulya, ménes, takarodik; Három bojtár jó bort iszik, A számadó káromkodik. Egyik iszik Levelesben, Második a Cserepesben, A harmadik a Fujtában, Üveg pohár a markában. Igyál, betyár, múlik a nyár, Ugy sem soká duhajkodsz már, Lehullik a tölgyfa levél, Hová leszel, szegény legény? Az angyalát az apádnak, Mért mondtál engem betyárnak? Viselem a betyár nevet, Szenvedek érte eleget. Kihajtottam Virág ökröm… Kihajtottam Virág ökröm a rétre, Letapostam a harmatot előtte; De nem hallom Virág ökröm kolompját, Az én rózsám mással éli világát. Nem akar az ökörcsorda legelni, Az én rózsám nem akar már szeretni: Sirva kértem: szeress rózsám engemet, De azt mondta: késő immár, nem lehet. Be sok falut… Be sok falut, be sok várost bejártam, Be sok rongyos istállóra találtam. Nem találtam magam alá paripát, Elloptam a komiszárus pej lovát. Azon kérem komiszárus uramat, Ne lőjje ki alólam pej lovamat. »Ejnye, ejnye, azt a betyár mindenét! Lovát félti, nem a maga életét.« Uram, uram… Uram, uram, biró uram, Adja ki a fakó lovam! Sietős az utam nagyon, Subám zálogba itt hagyom. Fakó lovam, rugjad a port, Ne nézz árkot, ne nézz bokort; A nap mindjárt nyugvóra száll, S engem vár egy rozmarint szál. Jaj be fázom kivül-belől, Hideg szél fú Mátra felől. Süvegem is elkapta már, Tiszába vitte a tatár. Subám a biró házánál, Süvegem a Tiszán uszkál. Jó, hogy tanyám nem messze van… Vágtass gyorsan, kedves lovam! Tavasz lesz már… Tavasz lesz már, el fog a hó menni, De szeretnék kék ibolya lenni! Kivirítnék a rózsám kertjébe’, Hadd tűzne fel dobogó keblére. Sem rózsa, sem ibolya nem vagyok, Csak egy szegény szolga-legény vagyok; Nem messze van a rózsám tanyája, Csak sohajtok s epedek utána! Hej, amaz az én rózsám… Hej, amaz az én rózsám, Ama hosszú szürben, Szép asszony jószágát Őrzi a mezőben. Hej, amaz az én rózsám, Ama nagy bundában, Juhokat hajtogat Ama barázdában. Hej, hajtsd előre, rózsám, Be nehezen várom, Piros két orczádat Csókolni akarom. Mert olyan vagy te, rózsám, Mint az engedelem, Piros két orczádon Játszik a szerelem! Hej, gazd’ uram… Hej, gazd’ uram, adja ki a béröm! Már többet a jószágát nem őrzöm; Elszegődtem a szomszéd megyébe, A csikósok, gulyások közébe. Peti fiam, ne hagyj te itt engem, Hisz’ te voltál a legjobb cselédem; Uj szürt veszek majd vásárfiának, Csak jó gondját viseld a jószágnak. Hej, gazd’ uram, nincsen semmi kedvem, Meguntam már itten az életem, Odaadta Juliskámat másnak, Viselje más gondját a jószágnak! Kiforditom, beforditom… Kiforditom, beforditom, Mégis bunda a bunda. Hej, bunda a bunda, Juhászbunda a bunda, Mégis bunda a bunda! Leteritem a bundámat, Mégis bunda a bunda. Hej, bunda a bunda, Juhászbunda a bunda, Mégis bunda a bunda! Ha megázik is a bunda, Mégis bunda a bunda. Hej, bunda a bunda, Juhászbunda a bunda, Mégis bunda a bunda! Ha rongyos is a bunda, Mégis bunda a bunda. Hej, bunda a bunda, Juhászbunda a bunda, Mégis bunda a bunda! Hallod-e te, juhász… Hallod-e te, juhász, hallod-e, Merre van a juhod, tudod-e? A Balaton partján van a juh, Azért vagyok rózsám szomorú! Hallod-e te juhász, hallod-e, Kérek egy pár csókot, adod-e? Hogyha te nem is adsz, adok én, Nem is olyan fösvény vagyok én! Szeged felől van egy kerek erdő… Szeged felől van egy kerek erdő, Rigó madár kerüli azt, kettő, Én is voltam annak kerülője, Barna kis lány igaz szeretője. Rigó madár felszállott az ágra, Búsul szegény, elhagyta a párja; Engemet is elhagyott a babám, Árva vagyok, mint a rigó madár. Sárga rigó, ne repülj a fára, Hanem inkább babám ablakára, Hogyha kérdi tőled, mi az ujság: Algyő, Szeged, Tápé szomorúság… Erdő, erdő, be szép kerek erdő… Erdő, erdő, be szép kerek erdő! Közepibe két szál gyenge vessző. Gulya, ménes legeli azt, Az én rózsám tériti azt. Guba, guba, debreczeni guba! Kit nem adnék hat ökörért oda! A hat ökör szántó-vető, De a guba hiv szerető. Buza, buza, be szép tábla buza! Közepében két szál piros rózsa. Azt a rózsát leszakitom, Kedves rózsám, neked adom. Erdő, erdő, be szép kerek erdő! Be szép legény kerüli azt kettő. Ha az isten megengedi, Egynek párja fogok lenni. A rédicsi patak-parton… A rédicsi patak-parton Rózsaszál nyilt egy kis dombon, Barna kis lány fonogatta, A szivemet belefonta. A rédicsi buzavetés, Kilencz tinó benn legelész, Barna kis lány a gulyása, Megöl engem a látása. A rédicsi falu-végen, Hat ökör legel a réten, Barna kis lány a bérese, Szivem majd meghasad érte! Gulya, gulya, arany gulya… Gulya, gulya, arany gulya, Ezüstből van mind a szarva. Ki őrizi ezt a gulyát? Mutassa meg már az magát. Ottan iszik a csárdában, Piros bor van poharában, Arany kalap a fejében, Ezüst fokos a kezében. Szeretném az arany gulyát, De még jobban a gulyását. Haj, de mi haszna szeretem, Mikor nem is ismer engem! Juhász vagyok, búsan őrzöm… Juhász vagyok, búsan őrzöm a nyájat, Esketőre ma viszik a babámat, Vig muzsika kihallik a cserényig, Fáj a szivem, a szemem meg könyezik. Felpattanok a szamárra nagy búsan, Végig ütök füle közt a kampóval; Isten hozzád, szép selymes nyáj, elmegyek, Vagy meghalok, vagy a rózsámé leszek! Csősz leszek én… Csősz leszek én a nyáron, Künn a pesti határon. Leteritem a subámat, Oda várom a rózsámat, A rózsámat. Ki egy pipa dohányt ád, Nem hajtom be a lovát, Sem a lovát, sem magát, Sem a szarvas-marháját, A marháját. Jaj be jó csősz voltam én A mult nyáron s az idén! Nem loptak el semmit sem, Mit megőrzött az isten, A jó isten. Be van az én szüröm ujja… Be van az én szüröm ujja kötve, Félre, kis lány, ne kaparászsz benne. Az egyikben aczél, kova, tapló, A másikban száz forintos bankó. Ha megunom magam a pusztába’ Kapom magam, megyek a csárdába, Parancsolom a korcsmárosnénak, Hogy hozzon bort a borivójának. Még azt mondják nékem az irigyek, Ihatom én, mert loptam eleget. Nem kivánok én annak egyebet, Soh’se lássa a csillagos eget. Tisza partján… Tisza partján csináltattam e csárdát, Abban méri az én rózsám a borát, Arany itcze, réz a meszöly, Azért járok este későn Te hozzád! Nyisd ki, rózsám, leveles kis kapudat, Hadd vezessem be a kis pej lovamat. Adjál neki szénát, zabot, Ugy sem tölt az három napot Te nálad! Kinyitottam leveles kis kapumat, Vezesd be hát a te kis pej lovadat! Adok neki szénát, zabot, Tölthet nálam hat hónapot A lovad! Kilenczet ütött az óra, este van, Haza mennék, jaj, de nagyon sötét van! Kedves rózsám, gyujtsál gyertyát, Mutasd meg az ország utját, Merre van. Mikor a betyárok… Mikor a betyárok Világból kimulnak: Gazdag korcsmárosok Koldulásra jutnak. A szép asszonyok is Mind lerongyollanak, Hegedüs czigányok Haza ballaghatnak! Kiöntött a Tisza vize… Kiöntött a Tisza vize, Szőke kis lány fürdik benne, Én is megfürödtem benne, Rám is ragadt a szerelme. Ki a Tisza vizét issza, Fáj is annak szive vissza! Én is ittam már belőle, Fáj is az én szívem tőle. Ha valaki vígan él… Ha valaki vígan él, A juhász éppen ugy él. Az erdőben, a mezőben Sétál, pipál, furulyál, Billeg, ballag, meg-megáll… A subámnak… A subámnak nincs melege, Megvesz az Isten hidege. Korcsmárosné, ha van szived, Gyujts világot, gerjessz tüzet! Hadd kóstoljam meg borodat, Öleljem a derekadat. Láng a szemed, arany a szád, Hunczut, a ki haragszik rád! Száraz fűre… Száraz fűre deres harmat hulladoz, Édes lovam, ne egyél, mert bajt okoz; Inkább selyem kantárt teszek fejedre, S bársony nyerged lesz, csak hordozz kedvemre. Kemény száraz galyak fedig az utat, Édes lovam, lábad meg is botolhat; Haj de repülj az én rózsám házáig, Hogy ne fájjon szegény szivem sokáig. Fényes csillag kezd ragyogni az égen, Olyan tisztán nem tündökölt már régen. Fényes csillag, ragyogj nekem odáig, Hogy setétben ne ballagjak sokáig. Csillámlik az Olt folyása messziről, Talán ki is öntött már a medriből. Hej, Olt vize, ne öntsd el az utamat, Hogy ne féltsem lovamat és magamat. Ablakon át gyenge világ csillámpol, Melette szép barna leány szunyákol. Barna kis lány, ne szunyákolj, gyere ki, Kedvesed már rég vár téged ide ki! Isten hozzád, Kecskemét városa. Isten hozzád, Kecskemét városa, Én már többé nem vagyok lakosa, Növelhet már sarjut a laposa, Kis pej lovam többé nem tapossa. A szép búzát csak a jó föld adja, Karcsu legényt szép lány csalogatja, Kis galambom rám is viselt gondot, Mig a hajnal szép tisztán mosolygott. Én is voltam csikós, mint akárki, S nem jártam el gabonát aratni, De azért még mindig volt kenyerem, Teli bogrács, jó bor és szerelem. Hej, de most már ütött a végóra, Kedvesemnél vagyok búcsúzóra; A gazdámnál rózsám jobb szerettem, Lejárt nála az én becsületem. Isten veled, beteg kis galambom, Ha meghalok, ne keresd sirhantom; Messze földön beállok huszárnak, Virrad ott még a juhászbojtárnak. Megégett a szent-péteri hodály… Megégett a szent-péteri hodály, Beleégett kilencz juhász bojtár, Kilencz juhász kilencz pár gatyája, Számadónak sallangos bundája. Számadónak nincsen semmi kára, Megveszi a miskolczi vásárba, De a szegény kilencz juhász legény! Mind a kilencz beleégett szegény. Szőke kis lány az aklot kerüli, Számadótól a bojtárt kérdezi. Szőke kis lány, hiába keresed, Eltemették, ki téged szeretett. Mutassák meg nekem a sirhalmát, Hogy áztassam könyeimmel hantját, Hadd teremjen rózsát, ne töviset, Mert ő engem igazán szeretett. Zavaros a Tisza vize, nem tiszta…