# A magyar nép művészete (1. kötet) A kalotaszegi magyar nép művészete

## Part 8

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-magyar-nep-muveszete-1-kotet-a-kalotaszegi-magyar-nep-muveszete-40039/index.md

Ott van mindjárt a városi mintára szegezett kerítés. Mennyivel szebb akár az egyszerű gyepü-kerítés is! Mennyivel szebb, amit a maga egyszerű eszközeivel készít: faoszlopokra faragott fejü faszegekkel erősített deszkákból, amelyen látható, kifejezett, sőt mindjárt diszítés az összetartó erő is, holott az eldugott, nem látható drótszeggel tákolt kerítés amahhoz képest semmit mondó, művészietlen. Kalotaszegen van mindenféle kerítés. (92. 93. 94. 95.) Fás vidéken fából, a kőbányás Zsobok vidékén kőből s vegyesen; jellemző, hogy az eső ellen alkalmazott keritéstető, e hasznossági elem, mily dekorativ változatokra nyújt módot. Érdekes, bár nem tipikus, a vízlevezető ablak, amelyet egy-egy helyt kőkerítésen alkalmaznak, az oldalos helyen lefutó esővíz levezetésére (96).

A kerítés mögött a telek tágas, jobbára hosszukás. Nem úgy mint régen, ma már közel a kapuhoz, oldalt áll a ház; a ház végiben a gabonás, az ólak s a telek végiben szembe a kapuval, a csűr. Ha a telek kaptatós, meredek, első sorban arra ügyelnek, hogy «takarás»-kor kényelmesen eljuthasson a szekér a csűr alá, így tehát a telek alsó végébe, a völgybe kerül a kapu, meg a csűr (98.) Ez azonban kivételes. Rendesen a csűr választja el az udvart a kerttől, elsőbben is a csűröskerttől, ahol a széna, meg a szalma áll ösztörübe vagy kalangyába rakva, a gazda módja szerint; a csűröskertben szárad a kender s a törek, a kender hehelést is, amiről lesz még szó, itt végzik. A csűröskert sövénynyel van bekerítve az aprómarha elöl. Ezután következik a gyümölcsös, amely néha egyenest kivezet az egész háznépet tápláló fertály földecskére.

A régi öregeknek más rendjük volt: külső udvaruk is volt, meg belső is. Ilyen régi módi (107) a Bálint Bandikó András házatelke, 1763-ból; bőteleknek hívják, meg is van vagy ezerhatszáz öl; kaptatós telek ez is, a csűrt tehát a telek lábjába építették, közel a kapuhoz. Az utca felé kőfal tartja a töltést, hogy a ház meg a csűr egyenes helyt legyen. A kőfal előtt víz csurog az árokban, rajta hid: ez vezet a kapuhoz. Így jutunk a külső udvarba. Jobbra a csür, balra a ház, de csak háttal, egy kis leső ablakkal, hogy az utcaajtón ki s béjárót szemmel tarthassák.

A csűr maga egy tágas üres szin, földje ki van tapasztva vagy padolva, mert errefelé nem a szérün nyomtatnak, hanem a csűrben (_k_). A valóságos csűrhöz számít még két oldalt a pajta, a bivalynak, meg fehér marhának. Van egy-faros, meg két-faros pajta, (fél vagy egész) ahogy állanak benne a marhák, a szerint. Ezen a régi telken ügyes még a külső udvar végében az erősen kiugró eresz a vendégszekereknek, meg egyéb alkalmatosságnak (_n_). A csűr mellett jutunk a tágas belső udvarra. Van itt minden, ami a földmives embernek kell, még a szekér vendégoldalának felkötéséhez való füzfavesszőt is megnevelik itt az átfutó patakban, hogy azért se kellessék a szomszédba menni. A belső kaputól jobbra eső kerekes szinnel (_m_) szemben áll a kézi gabonás (_f_), mellette a malacól, tovább, a telek felső végében, a nagyobb gabonás, tornácán a sörmény (az örlő, kézimalom, 301.) meg cefrének a hordó, tovább a pince, bornak, pityókának, meg egyéb veteménynek (_e_). Ennek is jól kiugró eresze van, hogy nyárba az ajtó előtt árnyékot fogjon. Itt van a bodon kut is (_d_). Balra a négy szegelletre épített méhszin (_e_), tovább a káposztás kert (_b_), külön bekertelve, azután a gyümölcsös (_a_).

Legügyesebb mégis csak a ház. A szabad oszlopos tornác az egész alkotmány közepe. Innen lépünk a valóságos «házba», a lakószobába. Az utca felé eső szögletben a sarokra állított asztal, falmentin a padládákkal; a szemközti sarokban a cserepes kemence. A kemence elülső része szabad, ha nem sütnek, a tűz is szabadon ég rajta, csak épen hogy áthuzza a kemence a füstöt. A szabad tüzhely egyik végében van a «plakten», a karikás vaslap; a tüzhely vagy «tüszely», jól előre nyúlik, kiszélesedik a kemence körül, hogy télen odaülhessenek, beszélgetni, a tűz köré (padka). A harmadik szögletben van az inkább parádénak való «vetett ágy», utána a háló ágy; jut néha a kemence mellé is ágy, vagy legalább is egy bölcső. Szék egy-kettő ha van a házban: csak az emberek, (meglett, házas férfi) meg a legények ülnek rajt’, a menyecskék nem igen, a leányoknak meg épenséggel nem való. Az ajtó mellett van még a vízpad a «kártyá»-nak, (faedény 250) közbe a falmentén egy pár láda; az asztal fölött, a sarokban a téka.

A «házból» ritkán nyilik egyéb helyiség, hamarább a tornácról, külön. A legegyszerűbb házban is van még egy kamra, ha kettő, akkor az egyik szalonnás, a másik «csak amolyan elegyes». Künn a tornácon áll a szuszéng, meg a hombár, gúnyának, gabnának és mi egy s másnak. A ház végében van a «kis kert», az utca fele. A tornác árnyékos ivei alá futnak föl futóka virágok, ott nyílik a piros szegfű, ott virít a mályva, a karfán cserépben az «engem nefelejts». A tornácról látni a galambbugos kutágast is.

Ha együtt marad három-négy nemzedék – apa, fiak és unokák, nem ritkán velük a szépapa is, – kibővül a ház is. (111) Elsőben is a nagyobbik fiu különködik el, amikor menyecskét hoz a házhoz. Külön «házat» csinálnak a fiataloknak, de csakarra a tornácra, az öregekére. Ilyenkor az öregek az első házat rendesen átadják a fiataloknak, ők meg a tornác végében, a tágas gabonást alakítják át háznak s abban laknak.

A legtöbb ház ilyen elrendezésü; van még a telken nyári konyha is, (129) amiben csak egy sütőkemence, szabad tüzhely van, fölötte «langfogóval,» hogy a nyárára való kolbászt, sonkát abban füstöljék meg.

Igen ügyesen kitoldott ház a Vörös Márton és János háza (113). Hogy férjhez ment testvérhugukkal együtt maradhassanak, az új házaspárnak is szorítottak helyet, még pedig az utca felül. Amikor a harmadik nemzedék, az unoka is nősül már, akkor különködnek el teljesen; a szülők s nagyszülők maradnak az öreg házban, az unoka épít magának ujat a telek másik oldalán, talán szebbet is, mint az öreg ház. Ilyen az öreg Lőrinc Pál háza (114), aki fönt lakik a gyümölcsös mellett, – házas fiai, György meg István, lent vannak, közel a kapuhoz meg a csürhöz, mert ott a dolguk. A Kolozsvárhoz közelebb eső vidéken a boronás házak közé mind sűrűbben vegyül már a kőház is; mint például a Balázs Samu, meg Balázs Gyárfás háza (112); kőből épített nagy ablakokkal, városi módra. A két végén egy-egy ház, közbül a nyári tüzelővel, a füstölő kamrával. Hosszu, szép tornácuk van, lejáró is a pincébe, de azért mégis csak szebb a szemben lévő öreg boronás ház, sok apró muskátlis ablakával, előtte a paddal, amire kiülnek az öregek «gondolkodni».

Általában, a kalotaszegi udvar meglehetősen tágas, kivéve Bánffy-Hunyadon, ahol bizony erősen városiasodik már az udvar is. Jellemző a kövezett, mint ők mondják a «kirakott udvar» s tipikus a kőlépcsőföljárás a tornácra. (115)

Az udvaron s összes épületein, legszembetünőbb, – a legrégiebbeken is, – a gyakorlatias jelleg; a gazdasági épületek formája hagyományosan régi, a különbség alig egyébb, mint az, hogy a régebbiek zsuppal vannak födve, az ujabbak zsendelylyel, cseréppel.

Egy zentelki udvaron (122) sajátságos beosztású félszert találtunk; a hiú ereszszerűleg ugrik ki az épület végén s vakolva van az istálló. Az aprómarhának a ház végibe ragasztanak ólat, vagy külön cölöpre kerül a tyukól. (123. 124. 125. 126.) Nevezetes része az udvarnak a kút, amely ha ágas, hol galambduc kerül az ágasára, hol meg tulipántos, vagy egyéb diszítés; sekélyebb kút fölé ágast nem emelnek, csak úgy, hosszú rudra erősített vederrel merik a vizet. (128)

Amilyen egyszerű s mégis elmés az a merő veder, olyan leleményes, olyan furfangos a nép számtalan kis holmija, ahogy ők mondják «kieszelése». Például a nyári konyha, meg az aszaló, ahol a gyümölcsöt aszalják télire, (89); az elmés szerkezetű szélmutató, az eresz alá dugott kacattartó, az egérfogó, a vályú, a seprű; se szeri, se száma a kilincs készségnek, – rugós a szobaajtóra, egyszerűbb az ólra; elmés az «ajtóbakasztó» – hát az elromlott zár rugóját hogy helyettesítik faabroncscsal! (130–140)

A fölületes szemlélő mindezt olyan egyformának látja, éppen mint a falu összes házát. Pedig dehogy egyforma, – külön karaktere van minden holminak, aminthogy külön-külön jelleget találunk az egyes házakon is, ha figyelmesebben vesszük szemügyre.

A házak külső képe kivált a tornác s a tető különfélesége folytán változik. Legáltalánosabb az az egyszerű házforma, amelyet kétereszesnek nevezhetünk: a tető két vége túlér a ház homlokán, a változatosan diszített oromfalon; a fal szintjében lévő és felnyúló deszkák ki vannak lyuggatva, a kiálló ereszszel színest meg «rostélyos» vagy pedig erősen ki van cifrázva, a fedél mentén és az alsó eresznél háromszöglet szerint deszkák vannak szögezve. Aki ügyesebb vagy akinek több volt az érkezése, leveles kacskaringókat, galambot, meg virágot fürészelt ki rókafarkú fürészivel a deckákból és úgy szegezte azokat föl. Az újabb házak oromfala előtt (145–6) még könnyű karfát is találunk. (Lehet, hogy régebben az eresz alá helyezett galambbug miatt kellett, de valószinűbb, hogy az éretlen városi befolyás hatása már ez). Az oromfal deszkáiról ritkán hiányzik az évszám. Ha nem magyar valláson vannak a benlakók, azaz, ha nem ev. reformátusok, hanem görög keletiek vagy róm. katolikusok, keresztet vágnak a deszkába. A ház külső diszítéséről szólunk még részletesebben.

Néha, az udvar felé, középen kiszélesedik a tornác s a fölibe eresztett fióktető éppen olyan függőleges oromban végződik, mint a ház teteje – és galambbug (148) is kerül az eresz alá.

A tető tagolás a gazdagabb a bogárhátú tetőnél. A gerinc vége le van csapva (konty tető) s lent, az eresz megkerüli a ház végét is. Ez a régebbi forma. Máskülönben a deszkás oromfal itt is éppen úgy ki van vagdosva cifrára. Hogy a legrégibb rendű tetőt se hagyjuk el, felvettük Máté János Jánoska házát, Ketesden. Zsuppos a teteje, mind a négy oldalra egyaránt hajlik s kémény sincsen rajta, ott megyen ki a füst, ahol nyilást talál. (150)

Hogy mennyi gyakorlatias találékonysággal eszelik ki építkezésüket: tekintsünk meg egy kis mákói házat (151). A bogárhátú tető elülső kis eresze, meg a házhosszanti fedél, össze ér az utcaajtó fedelével. Hisz közel estek egymáshoz, csak az eresz szarufáit kell egy keveset meghosszabbítani s mindjárt be is fedhetik véle az utcaajtót is. Ez az a csudálatos valami, az a bájos naivitás, ami nyomban megkapja a városi unott kedvű embert. Természetes, egészséges és mégis eredetien festői. Az erősen hímes utcaajtó kijebb áll a ház végétől. Agyagból rakott pad van a fal mentén, éppen a kapu szintjéig. A fehérre meszelt falon igen jó helyt áll az a két kis ablak is. Szándék-e vagy véletlen, de magasságuk aránya a házpadtól meg a bogárhátú tető ereszétől olyan szerencsés, hogy a különben is igen művészi csoportosítást szinte tökéletessé teszi. A ház külső képén, ismételjük, változtat a tető különböző alakulása és a tornác. A régi öreg házak előtt nem is volt tornác. A pitar fala beljebb állott az eresz alatt, mint a ház fala és a kamra fala, – így több hely jutott, hogy esőben állongáljanak alatta, vagy hogy egyet-mást künn tarthassanak, levegősebb helyen. Későbben építették a ház hosszában a tornácot az udvar felé. Innen be lehet tekinteni az egész udvart, a gazda vagy egyik legény fia künn is hál nyárban a hombár mellett. Itt a gabonás szuszénk, itt tartják rakásba hányva ősszel a törökbúzát, a répát, meg a pityókát is addig, amíg el nem takaríthatják. A törökbúzát meghántják, a javát, szépit meg felaggatják a tornác mentén az eresz alá, magnak. A tornác végében van a téjpóc (tejpolc) is. Magasan és külön lóg le a folyó gerendáról, hogy a macska ne veszedelmezzen, mert a tejet teszik oda keseredni (megaludni).

Az ilyen egyenes tornác mindhárom oldala szabad, lábfatartói – oszlopai – igen sokféleképpen vannak megfaragva s a karfa kivágásaival sok ötletre szolgáltatnak módot a diszítőnek. (153–5) Van rostélyos karfa (157), van teli deckás, meg cifrázott, van kivágott és van falazott is, olyan, hogy a zsendelylyel lefedett fal fölött éppen hogy kiér még a decka (158).

A lábfatartó vagy négyszegletes, vagy pedig élei le vannak simítva, fölfelé erősebben. Van egészen gömbölyű, hasas oszlop is. Ez a gömbölyű tagja, a láb, hol hosszú s a karfától elér a lábfáig, mint az előbbeni rostélyos tornácnál, hol meg rövidebb, csak az oszlop alsó feléig ér, sőt még annál is kurtább. Meglepő, hogy Bánffy-Hunyadtól haladva Kolozsvár felé, az oszlopnak ez a gömbölyű része mind rövidebb lesz; már Darócon és környékén csak a feléig ér (161), Bácsott már egészen rövid, de még mindig helyes (162). Igen ügyesek a nyeregfák is a vízszintes lábfa és az oszlop között; az a rendeltetésük, hogy a lábfa jobban elosztva, hosszabb darabon vegye át az oszlop alátámasztását. És ezt a szerepét, csodálatosan finom érzékkel, bele is vitték a nyeregfa körvonalaiba. Amint az oszloptól jobbra-balra homorúan ki van vágva, azután meg zömök formákban elvégződik: bámulatos szabatossággal fejezi ki azt a rugalmas ellenállást, amelyet a vízszintes lábfatartó gerenda behajlása ellen fejt ki. E formaőszinteség szempontjából legsikerültebb talán a daróci és szucsáki tornác nyeregfája, (161. 164.) kevésbé vallja be rendeltetését az esztánai. Ahol nincsen nyeregfa, ott «kötéssel» van az oszlop a lábfához erősítve. Ily módon kapjuk meg az átmenetet a függőleges oszlopból a vízszintes lábfához. Az ívek nyomottak, kerülékesek, de mindig finom vonalúak. (164) A kötés rendeltetése különben még az is, hogy az egész faalkotmányt megkösse, esetleges oldalt való elmozdulásban megakadályozza. A karfa fölött szabad a tornác, (156) egy kis rács ha van, hogy a tyúk ne reppenjen föl. Egészen az ereszig zárt a tornác akkor, ha egyik vége az utcára szolgál, mint Petre János házánál, ahol a karfa fölött rostély van. Itt tekintenek ki, ha valaki bekivánkozik az utcaajtón. Az utcaajtó a ház hoszanti irányában van a lépcső miatt, a kapu meg keresztbe. Ez által is igen helyes és festői a megoldás. Az ablakokon domborodó farács.

Van szegelletre menő, van kiugró tornác is, sőt a leggazdagabb elrendezés szerint körül tornácos, vagy ahogy ők mondják, kereken tornácos ház is van.

Körültornácos az olyan ház, amelyiknek három oldala is tornácos. Ritkán fordul elő, inkább csak a teljesen szabadon álló háznál, ahol a szomszéd felé eső oldal marad csak tornác nélkül.

Szegelletre menő tornáca van Bálint Palkó Pál házának, Zentelkén (165). A tornác végig halad a ház hosszában és fordul előre. A fa mögött, a végiben van a szalonnás kamara, a ház hosszabbik oldalán meg, a karfától kijebb, áll a póc s bé van lécelve, egészen fel, az ereszig; elül, a bejárónál pedig, ajtaja van: afféle levegős kamra. A tornác tulajdonképpen kettős, alatta is van egy sor, a pince előtt, hogy árnyékot fogjon, meg legyen, hogy hová rakják el a fát. Ügyes az eresz alatt lógó kivésett fatörzs, amely az esővizet gyűjti a lépcső mellé, a cseberbe.

Végül, van még egy módja a tornác elhelyezésének, amilyent Magyar-Gyerő-Monostoron, egy érdekes régi kúrján találtunk. Nem egészen népies már, de közelebb áll a falusi építkezéshez. Az udvar felé kiugró épületrész közepén van a pincelejárás, erős tölgyajtóval elzárva; két oldalt vezet föl a pitar lépcsője és mindkettő félfedeles tornácban végződik. (166)

E tornácok feltöltött földdel, kőből rakott alapon nyugodnak. Ha menedékes a házhely, jó magasan – kukra – állanak; akad olyan is, hogy éppen csak kiemelkedik egy keveset az udvar földjéből.

Sok mindenre jó a kiugró tornác, mint a valkói kántor házán, mely különben körül tornácos is. (167) Az alsó sorban van a pince, a kamra, meg a nyári konyha, a felsőben a ház, a pitar s ha kell, hát még egy ház. Ha már most a pince falával egyszint állítanák a tornác oszlopait, úgy a felső háznak sokkal kisebb volna a belterjessége, pedig éppen fordítva kell annak lennie, – tehát a pince lehetne kisebb. Úgy segítenek ezen, hogy a pince feletti padolás folyó gerendáit kieresztik a falon túl s arra állítják föl a tornác oszlopait, lábfatartóit. (168) Bepadolják, karfát szegeznek rá s járhatnak körül a szegelleteken, nézhetik az utcát is. És még másról is jó ez így! Ha a pince fala nem kőből épült, hanem vályogból vagy földből van verve, akkor jó, ha az eső nem veri, ha megvédi az időjárás ellen a kiugró padolás.

A ház külső képéhez tartozik még a telek bekertelése. Ebben is nagy a változatosság, aszerint, amint kőben szegényebb vagy bővebb a vidék. Az egészen nyers, fejszével hasogatott palánktól a teli, a lyuggatott, a cifra decka és lécpalánkig, sok mindenféle fajtája van ennek, aszerint, kinek milyen a módja. A kőben bővebb vidéken egészen teli kőfallal kertelik be a házhelyet, felül kis zsendelytetőt adnak rá, vagy ágas-bogas, tüskés galylyal rakják be. Így Esztánán, meg Vistán. Leghelyesebbek a felemás bekertelések: alul kő, fejül léc vagy decka. Itt ismét megnyilatkozik a nép nemes arányérzéke. A zsoboki nagyobb kövekből összerakott falba beállítgatják a kerítés oszlopfáit s befalazzák félig, felső fele meg kiáll magára s ehez szegezik a léces kerítést. A léces kerítés könnyebb, kisebbszerű, hiszen az anyaga, a fa is gyöngébb. Ez hát sokkal alacsonyabbra, igénytelenebbre van tartva, mint a magas vaskos kőfal. Egypár a tetejébe oda vetett galy megadja a módját is. A kis utcaajtók, meg a velük egybekötött kapuk – a szekereknek – ezek is sok leleményességgel ügyességgel vannak a többihez építve vagy odaállítva. Majd mindeniken ott a kis eresz, a félkörös vagy laposabb köríves szemöldökfán, ez meg a himes ajtófélfán, amiről sok a mondanivalónk még. Itt csak két különös utcaajtóról emlékezzünk meg ezek kivételek.