# A magunk szerelme: Versek ## Part 3 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-magunk-szerelme-versek-38494/index.md De rengj csak, Föld, mert elvégeztetett, Ős, buta tornyok bábelien esnek S, hajhó, majd véres, szép utcák során Bősz torony-lakók romok alá esnek: Régi dal, régi dal. MI KACAGUNK UTOLJÁRA Csitt, kuss, mert háboru lesz, Így szólanak a belül-háborgóknak S félek, hogy nyilt tengeren Megáll a hős, rakétás, büszke csónak, Mely armadákat elsülyesztne. Hát hozzák a háborut, Hát vigyék el mészárszékre a testünk. És mégis csak mink vagyunk, Kik megdöglünk, de kik semmit se vesztünk S csónakunk dagad Albatrosszá. Mi parancsolók vagyunk, Lelkünk redőnye néha leeresztve, Hős csónakunk néha áll, De mink fogjuk váratlanul keresztbe Döntni nagyurak számítását. Csináljanak háborut, A mi örök háborunk sokkal készebb. Nekünk öntik a csodát Emberei a büszke ember-észnek. És mi kacagunk utoljára. BARANGOLÁS AZ ORSZÁGBAN Csönd van és csöndben barangolok én E kis Guignol-országocskán keresztül, Hol füröszt mindent piszkos, őszi ár S ömlik a könny nádas, kunyhó-ereszbül. S e nagy halkságnak ül dombtetején Bizakodón és hencegvén, mint a páva, Gazemberek vadászó, nemtelen, Puskás, bitorló úri társasága. Egy-egy városból gyárkémény s torony Bus-viaskodón a szemembe tünnek: Mennyi rokkant sírója s koldusa Szolgál és hallgat itt körül a Bűnnek. S mint veszekedett, ős-barbár toron, Díszes leventék ember-szívet falnak S a régi, lázadt jobbágyok sehol, Ma is élnek, ha eddig meg nem haltak. Ma is élnek, de most lelkük: a Csönd, Csönd van, igaz, de soha ilyen csöndet: Fél-ország nehéz melleiből Fekete és vörös bosszuk hörögnek. Falura város csönd-jellel köszönt S szörnyű szava lappang e néma jelnek: A titkos átkok halk tárnáiban Sohse hallott pokolgépek hevernek. A Csönd fog itt mindent megváltani, Süket ölén alusznak robbanások S ez a kicsi, ezerszer lekötött Ország robban. Mikor télbe beásott Bitorlói meg fogják áldani Meleg sarcát e hideg, csöndes rögnek, Váratlanul, taposón, hirtelen A titkos ágyuk dühvel földörögnek. ROHANUNK A FORRADALOMBA Garami Ernőnek küldöm Utólszor raktak katonákat, Pandurt s vérebeket nyakunkba; Végig-kacag vidám testünkön Győzedelmes tervünk: a Munka. Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek. Rabságok, sebek, búk és keservek Izzadtságos, rossz magyar földjét S ha most támadunk, le nem vernek. A csúf Halált itt vetették el Soha-soha ki-nem-kelésre És ma mégis a Duna-tájon Legbujább a harag vetése S itt liheg a Halál virradatban, Mint szabadulás hite a rabban, Ez a legkülömb élet-sejtő Ma nálunk jár-kél legvígabban. Néztek bármerre, sorsot láttok És isteni robbantó kedvet, Élettel-kináltak aggódnak S buta haldoklók lelkesednek: Nép készül az ó selejtes bűnre S mielőtt a régi mód letünne, Már összefogva az új itt áll Glóriásan és fölkészülve. Minden a Sorsé, szeressétek, Őt is, a vad, geszti bolondot, A gyujtogató, csóvás embert, Úrnak, magyarnak egyként rongyot. Mert ő is az Idők kiküldöttje S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze Hunnia úri trágyadombja, Ez a világnak nem közösse. Bécs, babona, gróf-gőg, irigység, Keletiség, zsandár, alázat, Egy Isten se tudná lefogni Ereinkben ma már a lázat. Ma még tán egymást összetévesztjük, Holnap egy leszünk, észre se vesszük, Ölés s tisztítás vágya gyult itt, Tegyünk a tűzre, ébresztgessük. Hallgassátok az esték zümjét S friss sóhaját a reggeleknek: Budapestnek futós uccáin S falvak csöndjén dühök remegnek. Süpped a föld, ha súlyosat hágunk, Olyat látunk, amit sohse láttunk: Oldódik a nyári melegben Fagyos, keserves magyar átkunk. Eljött hát végre a pusztánkba Isten szent küldöttje: a Sátán. Szűzek voltunk a forradalmak Magas, piros, hős nászi-ágyán. De bőrünk alól kisüt lobogva Már vérünk, e bús, mindeddig lomha. Csönd van, mintha nem is rezzennénk S rohanunk a forradalomba. ÚJ, TAVASZI SEREG-SZEMLE A Galilei-körnek küldöm Robogj föl Láznak ifjú serege, Villogj tekintet, világbíró kardunk, Künn, a mezőkön harsog a Tavasz S mi harcból harcba csapat-szemlét tartunk. Mi szétáradtunk űzhetetlenül S hol élet zeng, ott vívódva mi élünk, Kis, romlott ország vén kadáverét Fűti élettel a vér, a mi vérünk. Száguldva jártunk s most megpihenünk, Hol friss szívek, szomjas szemek fogadnak: Vérbe vágyódunk, mink is vér vagyunk, Piros kedvű, új ütemű lovaghad. Kik voltunk tegnap ködrongy-fantomok, Csatákat gyűrünk megemberesedve, Tegnap még buták tréfája valánk S ma vagy holnap már Isten legjobb kedve. Futótűz volt a sárkány-paripánk, Bevett vár minden óvhatatlan szándék, Ölünkben szabad, új és romboló Garmadával a megváltó ajándék. Mise, tömjénfüst, dicső babonák Dőlhetnek ránk már bús, keserű tűzbe, Hálózva fűtjük mink az ereket Új élet-műként, űzetve és űzve. Szétcsörtetett a Láznak csapata Betűt, vonult, színt és hitet kiváltott, Hályogott tépett a magyar szemen S mink nézetjük most vele a világot. S hiába: a vakság már nem magyar, Nincs magyar glóbus és a magyar észnek Meg kell tanulni a mi ütemünk S nem magyar sors az ábrándos enyészet. Átváltódik, kit lázunk megkerül, Mélyül és tornyosul gondolat és álom, Megrázkódik újat lesve a szív S minden szokottság fojtogat, mint járom. Így lettünk mi az új-látó szemek, Új rezdülés és ünnep az idegben, Hit, vágy, cél, csók mind-mind azóta más, Mióta mi lüktetünk a szívekben. Ki minket üldöz, szívét vágja ki, Ki minket nem ért, önmagát gyalázza, Mert ott vagyunk mi immár mindenütt: Új a világ nálunk is már, hozsánna. Tűz, vér, láz, újság, boldog változás, Csupa teremtés lángol a szemekben, Örök tavasz, örök forradalom Óh, ékeskedjél, mindig ékesebben. Robogj föl Láznak ifju serege, Villogj tekintet, világbíró kardunk, Künn, a mezőkön harsog a Tavasz, Harsogó Tavasz, kisérd el a harcunk. A TŰZ CSIHOLÓJA Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság Áldassék: a Tűz csiholója, Aki az ismeretlen lángra Úgy nézett, mint jogos adóra. Mint egy Isten, hóban vacogva Fogadta szent munkája bérét: Még ma is minden bátor ember Csörgedezteti az ő vérét. Ez a világ nem testálódott Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak: Legkülömb ember, aki bátor S csak egy külömb van, aki: bátrabb. S aki mást akar, mint mi most van, Kényes bőrét gyáván nem óvja: Mint ős-ősére ütött Isten: A fölséges Tűz csiholója. ENYHE, ÚJÉVI ÁTOK Hogy ragya verjen, marjon mindenütt, Hogy jőjjön a döghullák varja Mindenkire, aki vén, savanyú Akaratát most piszkosan akarja Lelkünkön és a szennyes Hunnián. Hogy tébolyodva lelje meg eszét, Hogy lásson egy rövidke órát, Melyben halkulnak a gondolatok, De hozzák már a vétkek megszabóját: Fráter, gyermekeidben bűnhödöl. Kilángol ez a sokszor lecsöpült Ország: vegyes, vad bánatával És hogyha volna Isten, számító, Ki kicsiny bosszút állani nem által, Latrainkra tűzzel lesujtana. Hogy fussanak rá minden nyavalyák, Hogy a törés jó kedvvel törje, Akarásunkat durván az, aki Bánatokig és átkokig gyötörte: Ez a gazember még lakolni fog. DAL A HAZUGSÁG-HÁZRÓL Pavlik úrnak küldöm Bécs felől sodrott ősz Duna-habok Titkukat s hozott parancsukat zúgják: Zsibongj föl újból, szép zsiványtanya. Ékes kövekbe fölburkolt Hazugság, Száz zsandárunk és katonánk vigyáz Minden vásárolt, zsoldos úri bőrre: Paprika Jancsik, Pintye Gligorok, Forverc, előre. Bánatok, kínok, mint vad keselyük, Falánkoznak a milliók szívébül S mulasztott étek, öröm és gyerek Helyén a Burg szuronyhatalma épül. Megfojtódik Európa közepén Egy szép népség, már álomban is pőre, De élnek a kufárok s vett urak, Forverc, előre. És nézd, világ, e rongy komédiát, Hol csüggedt nézők a legnemesebbek, Hol eladnak sok munkás-milliót Cudar, eladó, úri keveseknek, Hol az Élet ellen összefog Cézári gőgös s magyar úri dőre, Ahol régi dal már a becsület, Forverc, előre. De egyszer majd meging a Palota, Földindulóbban, minél jobban késik S meghallhatja a közönyös világ Halottaknak hitt lelkek ébredésit, A Hazugság-ház kap új lobogót Majd a Dunára lenéző tetőre, S addig, urak, tűzre az olajat, Forverc, előre. A MEZŐHEGYESI HÁBORÚ Vezérkarunk főnökének küldöm Drága istállókban kényes paripák, Tíznek vagy húsznak millió az ára, De piszkos csatakban, éjszakán, ködön, Hurcolják gyilkoló próba-csatára A fiainkat Mezőhegyesen. Világ bámulja a hős komédiát (Nérók új cirkuszt mindig csak kilelnek) S a kényes, becézett, drága fajlovak A puska-robra horkanva figyelnek: Durvult a világ Mezőhegyesen. Egy nagyúri, hideg, szemöldök-vonás S tízenként hullnak síri, hideg földre Örvendő halál-sóhajjal a fiuk, A többi marsol bután, összekötve: Most nincsen pardon Mezőhegyesen. S hogy százezreknek a szívén már dobol Nagy, világgyúró harcnak a dobossa, Hogy komoly játékot akar a világ, Mely rablott hitet, javát visszahozza, Mit is sejtik azt Mezőhegyesen? Ideges urak s ideges paripák, Ma az övék a lelkünk-testünk, minden, De veri a dobos az új riadót, Szívről-szívre adva a szíveinken, Titkon zúg már tán Mezőhegyesen. RÉGI ÉNEKEK EKHÓJA Ne kötődj velem, Sátán, ne kötődj, Fáj még a seb és nem hegged hamar, Hát igenis, igenis, igenis, Azért éltem tragikusan, bután, Mert a sorsom magyar. Lám, miért kergetted el mosolyom, E szépen betanultat, Hát igenis, igenis, igenis, Most már megint ezerszer átkozom A multat, a multat. És bánom is én, bánom is én, Hogy sírni újra merek S hogy kitört ősi barbárságom, Megvasaltságom kinevetik A vasalt emberek. Rejtegettem magamban, mint Halál Csúnya, gyáva gondolatát, Utálatos mentséget S mint erdő a csenevész, Legutolsó vadát. De most szökell belőlem Fekete Égig futva: Hát igenis, igenis, igenis, Életem magyar átkok Fröccsölő szégyen-kutja. Ne kötődj velem, Sátán, ne kötődj, Láng-villád mindent fölkavar, Hát igenis, igenis, igenis Csúf és borus csak az az életemben, Ami magyar. A GYÁVA HATALMASOK Parancsolnak, de gyönge hittel, De elbánnak a komisz szeliddel. S ha vár a népség szépet tőlük, Van nekik mindig jó fagyos téljük. S ha jár a Sors és Sorsot járnak, Ők gajdolnak elébe a Nyárnak. Óh, nagy dolga a dolgosoknak Milyen kevés a hatalmasoknak. Nagy pulyaságban milyen gyávák És mégis a mi erőnket kivánják. MEGÁLLT A SORS Ha voltatok valamikor, most gyertek, Legendák, őrületek, Jézusok S Jézus-kori kávé-szín fejedelmek, Csodálatosak, ajándékosak, Hajbókolók jászol-bölcső előtt, Hol születik örök-újból a Gyermek, Hol születik s mindig mi születünk, Okvetetlen, didergő Jézusok S talán egy a többinél Jézusabb: Gyertek már, legendák, őrületek. Józan, szabályos eszünkben elhunynak Józan szabályok, mert lángol a Föld, Mert vér-szekérnyoma van a Tejútnak, Mert lángol az Ember, lángol az Ég, Mert látjuk a futóknak sereget, De nem tudjuk, avajjon merre futnak, Óh, hogy olyan titkosak a futók S hogy néha úgy látszik: a Sors megáll S talán megfagy mindannyiunk szíve, De még se, hajrá, mert lángol a Föld. Iszonyatban születnek ma a kölykök S a most haló: dühödt, vigasztalan: Minden rém-lávát a hitünkre öntött A Nap, ez a mindig tréfálkozó, Ki Jézust és néger királyokat Ugyanazon dölyffel köszöntött S ki úgy adja ma a derék hitet, Mint holnap az esztelen tagadást S ki által ma nagy Isten a szívünk S holnap talán dühödt, vigasztalan. Ma áll a Sors és nyilalnak a gondok S vén Sors meddig állsz véres gát előtt, Meddig járathat veled bús-bolondot Ember-kínunk őstanuja, a Nap S a bölcs királyok s bölcs őrületek Eltépik a Jézus-legenda-rongyot? Vagy lehuzzuk Egéről a Napot S az Ember istenként talpára áll S szitokkal szól a veres gát előtt: Átugorlak s jöjjön a többi is. TARTALOMJEGYZÉK. Oldal Prológus 7 A visszahozott zászló: A veszélyek Istene 11 A megunt csatazaj 13 Új virágos ifjúsággal 14 A visszahozott zászló 16 Város megvétele után 17 Száz hűségű hűség 18 Vidám temetés éneke 19 A visszajáró májusok 20 Tiltakozni és akarni 21 Szent lehetetlenség zsoltárja 22 Hajh, élet, hajh 23 Köszöntő az életre 24 Fölkelések és feledkezések 26 A magunk szerelme 28 Röpülj, piros sárkányom 29 Holnapra gyógyuló bánat 30 Én erőszakos ifjúságom 32 Még mindig háboru 33 Imádság a csalásért: Nő-kergető, fényes hazugság 37 Elbocsátó szép üzenet 39 Valaki útravált belőlünk 41 Kérdés kék szemekhöz 43 Hűség aranyos kora 44 A kiűrített ágyasház 46 Imádság a csalásért 48 Találkozás egy senkivel 49 A túlsó part 50 Az ismeretlen Ada 51 Vérmuzsikás, csodálatos harc 52 Óh, nagyszerű szerelem 53 Beszélgetés a boszorkánnyal 55 Hát imígyen sírok: A menekülő lovas 61 A megszépítő fátuma 63 És sehogy se vagyok 64 Hát imígyen sírok 65 A csontvázak kathedrálisában 67 Zuhanás a semmibe 68 Téli alkú szememmel 69 Ne hagyjuk el magunkat 70 A ló kérdez 71 Ifjú karok kikötőjében: Öreg legény szerelme 75 Mert senki jobban 76 A szépítő öregség 77 Holnap is így 79 Ifjú karok kikötőjében 80 Csupán magamtól búcsúzom 82 Mert tulságosan akarlak 84 Mikor Szulamit alszik 85 A vállad, a vállad 86 A bozót leánya 88 Az angyaloknál becsületesebben 89 Holnap talán elküldöm 90 Azután vége volna 91 Fekete virágot láttál 92 Szent Lélek karavánja: Igaz, uccai álmok 95 Hogy ma vagyunk 96 Ének aratás előtt 97 Szent Lélek karavánja 98 Rengj csak, föld 100 Mi kacagunk utoljára 101 Barangolás az országban 102 Rohanunk a forradalomba 104 Új, tavaszi sereg-szemle 106 A tűz csiholója 108 Enyhe, újévi átok 109 Dal a hazugság-házról 110 A mezőhegyesi háború 112 Régi énekek ekhója 113 A gyáva hatalmasok 115 Megállt a sors 116 [Transcriber’s Note: List of corrected typographical errors and inconsistent spellings: Page 14, "UJ VIRÁGOS IFJUSÁGGAL" changed to "ÚJ VIRÁGOS IFJÚSÁGGAL" Page 18, "SZÁZ HŰSÉGU HŰSÉG" changed to "SZÁZ HŰSÉGŰ HŰSÉG" Page 41, "VALAKI UTRAVÁLT BELŐLÜNK" changed to "VALAKI ÚTRAVÁLT BELŐLÜNK" Page 48, "IMADSAG A CSALÁSÉRT" changed to "IMÁDSÁG A CSALÁSÉRT" Page 56, "(Es bolondot láttál," changed to "(És bolondot láttál," Page 59, "HÁT IMIGYEN SIROK" changed to "HÁT IMÍGYEN SÍROK" Page 61, "Krudy Gyulának küldöm" changed to "Krúdy Gyulának küldöm" Page 65, "HÁT IMIGYEN SÍROK" changed to "HÁT IMÍGYEN SÍROK" Page 73, "IFJU KAROK KIKÖTŐJÉBEN" changed to "IFJÚ KAROK KIKÖTŐJÉBEN" Page 106, "UJ, TAVASZI SEREG-SZEMLE" changed to "ÚJ, TAVASZI SEREG-SZEMLE" Page 116, "MEGALLT A SORS" changed to "MEGÁLLT A SORS" Page 119, "Hát imígyen sirok:" changed to "Hát imígyen sírok:" Page 119, "Fölkelések és feledkezések 29" changed to "Fölkelések és feledkezések 26" Page 120, "Szentlélek karavánja:" changed to "Szent Lélek karavánja:"]