# A könyv története (1. rész) A magyar könyvnyomtatás és könyvkereskedelem rövid története a legrégibb időktől napjainkig

## Part 5

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-konyv-tortenete-1-resz-a-magyar-konyvnyomtatas-es-konyvkeresk-fa3e4d5c/index.md

A nagyobb nyomdák sorába emelkedett az a nyomda is, melyet 1848-ban Eiszenfelsz Rudolf állított fel s mely 1850-ben Emich Gusztáv, a hírneves könyvkiadó tulajdonába ment át. Emich Gusztáv a nyomdát a kor igényeinek megfelelően szerelte fel és folyton nagyobbította. 1868-ban pedig könyvkiadó-üzletével együtt eladta az «Athenæum» cím alatt alakult részvénytársaságnak.

A pesti nyomdák közül még felemlítendők:

Beimel József (1830–1852) és Kozma Vazul (1846–1852). 1853-ban e két nyomda egyesült és «Beimel és Kozma» cég alatt működött 1862-ig. Ez évben Beimel József kivált a cégből és ennek következtében Kozma Vazul saját neve alatt vezette tovább, de csak 1864-ig. Ekkor a nyomda végképen megszünt. Azonban nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy e nyomdában készült 1857-ben a «Szent-István-Társulat» által kiadott «Szent Erzsébet legenda» című mű, mely technikai szempontból még ma is egyik értékes terméke a magyar könyvnyomtatásnak.

Lukács László szintén 1848-ban állított fel nyomdát és gőzerőre rendezte be; ez volt hazánkban az első gőzerőre berendezett nyomda. 1854-ben a nyomda Herz János birtokába jutott, kinek keze alatt nagy lendületnek indult. Későbben azonban hanyatlani kezdett és 1881-ben megszünt.

Ugyancsak 1848-ban állított fel nyomdát Müller Adolf, melyet nemsokára reá testvére, Müller Emil vett át. 1863-ban a nyomda vétel útján Khór és Wein birtokába került. E nyomdában nyomtatták a «Pester Lloyd»-ot, melynek előállításához 1876-ban e nyomda hozatta meg elsőnek a körforgó-gyorssajtókat. A nyomda jelenleg a «Lloyd-Társulat» tulajdona.

1860 körül Hornyánszky Viktor állított nyomdát, mely mint elsőrangú nyomda ma is fennáll.

A magyar könyvnyomtatás harmadik korszakát azzal zárjuk le, hogy 1866-ban Budapesten 17, vidéken 88 nyomda működött.

A magyar könyvnyomtatás 1868-tól napjainkig.

Az 1867-iki kiegyezés után az alkotmányos rend helyreállításával hazánkban a viszonyok jobbra fordultak és ezzel minden téren rohamos fejlődés mutatkozott.

Ezen fejlődési korban azután a magyar könyvnyomtatás is elérte azt az időpontot, mely kedvezőbb helyzetbe terelte további terjedését és technikai tökéletesbítését.

Ma, a magyar könyvnyomtatás már hatalmasan fellendült s a könyveken és egyéb nyomdai termékeken meglátszik már, hogy a könyvnyomtatás e korszakban óriási, szinte beláthatatlan mellékágazatokkal gyarapodott. S ha még hozzávesszük a modern tanulmányokat, azt mondhatjuk, hogy a könyvnyomtatás e korszakban alaposan megváltozott.

A mellékágazatok közül mindenesetre kiemelkedett a kő- és színes nyomás. A kőnyomást még 1806-ban Szenefelder Alajos találta fel, ki Münchenben állította fel az első kőnyomdát. A kőnyomtatás azóta természetesen nagyfokú átalakuláson ment keresztül és ma már a tökély oly magas fokára emelkedett, hogy a grafikai ágak terén szinte uralkodó szerepet játszik. A színes nyomáshoz kétségkívül legalkalmasabb a kőnyomtatás.

A háromszínű nyomással nálunk először Veress Ferenc foglalkozott, ki 1854-ben fotografiai műtermet nyitott.

De nem szabad megfeledkeznünk az egyéb magyar technikai találmányokról sem. Szedőgépet például már 1839-ben talált fel nálunk Kliegl József bajai egyén, ki azt Pozsonyban kiállítván, nagy feltünést keltett. 1870-ben újból jelentkezett egy szedőgéppel, de az már nagyban különbözött a régitől; az új, rendkívül komplikált gépnél már az elektromosságnak is akadt szerepe. 1887-ben Méray-Horváth Károly is konstruált egy szedőgépet.

Az első magyar gyártmányú gyorssajtó pedig Röck István gépgyárából került ki 1859-ben.

Nyomdáinkban ma már hatalmas rotációs-gépek és a legmodernebb kőrforgó-gyorssajtók vannak működésben, melyeknél tökéletesebb gépeket már nem igen várhatunk.

Mai nagyobb és minden modern felszereléssel ellátott nyomdáink közül felemlítjük a következőket:

_Franklin-Társulat nyomdája._ Elsőrangú műintézet. Termékeiről általánosan hangoztatják, hogy a Franklin-Társulattól megszokott ízléssel vannak kiállítva. És ez Hirsch Lipót, az intézet egykori igazgatójának az érdeme, ki szaktudásával és céltudatos vezetés által emelte a nyomdát mai nivójára.

_Pesti könyvnyomda részv.-társ._ 1868-ban alapította Klapka György, Falk Miksa és Falk Zsigmond 540,000 K alaptőkével.

_Pallas irodalmi és nyomdai részv.-társ._ 1884-ben keletkezett a régi Wilckens-féle nyomdából.

_M. kir. államnyomda._ Alapját a Temesvárott 1851-ben felállított cs. kir. fiókállamnyomda képezte. A pénzügyminiszter ezt a fióknyomdát Budára helyezte át és újra szervezte. Az újjászervezés alkalmából kapta a nyomda hivatalos nevét: M. kir. államnyomda. Magánrendeléseket nem vállal. Egyedüli kiadványa az «Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben» című nagyszabású mű.

_Athenaeum részv.-társ. nyomdája._ 1868 óta áll fenn, mint részvénytársaság, azelőtt Emich Gusztávé volt. Ma elsőrangú műintézet.

_Kertész József_ mintaszerű nyomdáját a hatvanas években rendezte be. Azonban 1881-ben eladta és újat létesített, mely még ma is fennáll. Az ő nevéhez fűződik a mesterszedés megteremtése hazánkban.

_Wodianer F. és Fiai nyomdája._ 1856-ban állította fel Wodianer Fülöp. 1890-ben fia, Wodianer Hugó vette át, és szakszerű vezetéssel csakhamar a fővárosi nagyobb nyomdák nivójára emelte.

Mennyire fejlődött a magyar könyvnyomtatás az utolsó 25 évben, azt mutatja a következő statisztika: 1888-ban volt Budapesten 70, vidéken 293 nyomda; 1913 végén Budapesten 251, környékén 22, vidéken 395 városban 946 nyomda.

Ez volna a magyar könyvnyomtatás rövid története, mely bár nem mondható teljesnek, de az adott keretben némileg mégis tájékoztat a könyvnyomtatás mindenkori állásáról és fejlődési menetéről.

MÁSODIK FEJEZET.

A magyar könyvkereskedelem rövid története.

Irodalmi viszonyok és kéziratkereskedelem az ókorban és a középkorban.

Már a legrégibb korban foglalkoztak az emberek azzal, hogy milyen eszközökkel lehetne a fontosabb eseményeket az utókor számára maradandó formában megörökíteni. E gondolattal való foglalkozás eredményezte azután az írás feltalálását. Az első kisérletet jelírásnak nevezi a történelem, mert csupa jelekből állott. Minden tárgy, személy vagy állat megjelölésére volt egy meghatározott jel. Utána következett a képirás. Az meg olyan volt, hogy minden fogalomra egy-egy képet alkalmaztak. Csak nagy későn, mikor az írás mindjobban tökéletesedett és egyszerűbbé vált: képződött az úgynevezett betűírás.

Az eszköz a gondolatok megörökítésére tehát megvolt. Mi sem természetesebb, hogy így azután szellemi élet is fejlődött ki. A szellemi élet első nyomait az egyiptomi népeknél találjuk. Sőt a legrégibb könyvgyüjtemény, melyről a történelem említést tesz, szintén egyiptomi. Oszimanduász thébéi király tulajdonát képezte s a memfiszi mauzoleumban levő könyvtárában volt elhelyezve, ezzel a nem mindennapos felírással: «A lélek orvossága». Itt röviden megjegyezzük, hogy az akkori könyvnek nem volt olyan alakja, mint a későbbi kor könyvének, mikor a ma is ismert alakját vette fel, hanem tekercsalakú volt s így könyv helyett inkább kéziratnak nevezhető.

Ugyancsak pezsgő szellemi életet a görögöknél találhatunk, mely kétségkívül sok tehetséges írót hozott felszínre, kik gazdag irodalmat teremtettek. Különösen sok komédia-költőjük volt, kik rengeteg vígjátékot írtak össze. Úgyszintén a történelem terén is fellépett sok görög tudós.

Az uralkodók és némely főemberek birtokában hatalmas könyvtárak voltak, melyek közül nem egy több ezerre menő tekerccsel dicsekedhetett.

A kéziratokkal való kereskedést a görögök űzték először. Athénben már Kr. e. az V. században, Szokrátesz idejében, a Dioniszusz-féle szinház orkesztrájában kötöttek a mai könyvkereskedelemhez hasonló üzleteket. Legtöbbnyire az athéni és szamoszi könyvtár fölösleges kéziratait árusították. Idővel pedig annyira fellendült a kéziratkereskedelem, hogy a könyvtárakból származó kéziratokkal nem tudták a könyvgyűjtés szenvedélyét kielégíteni. A kéziratoknak több példányban való lemásolása vált tehát szükségessé. A másolást a kéziratkereskedők rendszerint maguk végezték.

A rómaiaknál a szellemi élet kezdetben igen alacsony fokon állott. Csak Kr. e. a III. században a görög műveltség elterjedésével s mikor már a magasabb társadalmi illem is megkívánta a jó és változatos könyvtár bírását, vett nagyobb lendületet az irodalom.

A kéziratkereskedelem Rómában azonban csak a köztársaság utolsó éveiben kezdődött. Az írók saját műveiket több példányban lemásoltatták és csereviszonyba léptek. Kiváló példájuk volt maga Cicero, ki különben már kiadóval is dicsekedhetett. Kiadója Pomponiusz Attikusz volt, ki következő műveit hozta forgalomba: «A szónokról, taszkuláni tanulmányok, levelezés, beszédek Ligeoriusz mellett és Antoniusz ellen.» Attikusz korában már a másolás is gyorsabban ment. A másolók rabszolgák sorából kerültek ki, kiknek az írás volt foglalkozásuk. E célra külön műhelyt rendeztek be s ott az egyik tollba mondása után írtak a többiek.

A kedveltebb íróknak meglehetősen sok példányt kellett újabb műveikből másoltatni, mert hálás olvasóik mindjárt szétkapkodták. Voltak írók, mint például Ovidiusz és Propertiusz, kik nyiltan dicsekedtek azzal, hogy műveiket az egész föld kerekségén olvassák: «Öregek s ifjak, leányok s asszonyok, Róma s a tartományok, a szenátus s a hadsereg egyaránt kedvelik költeményeinket.» Egyébként az új művek másolását igen sietve kellett végeztetniök, mert könnyen megesett, hogy valamelyik versenytárs egy-egy példánnyal hamarosan átkelt Hiszpániába vagy Afrikába s ott gyorsan eszközölt másolatokkal vidéken megelőzte a mű íróját vagy annak kiadóját. A vidéki olvasók ugyanis sokkal buzgóbbak voltak az elkényeztetett központnál s ezt a versenytársak kihasználták. Ez magyarázza meg azt, hogy egyes írók világhirét egyenesen a vidéki kéziratkereskedelem állapította meg.

A római kéziratkereskedelem igazi lendületét a császárság ezüstkorában érte el. A főbb városnegyedekben egymásután nyiltak kéziratkereskedések. A középületek pedig tele voltak hirdetésekkel. Ez időből ismeretes cégek: a Szosziusz testvérek (Horáciusz kiadói), Triklon, Dorusz és Juvenalisz Rariszt. Ez utóbbinak egy érdekes feljegyzése maradt reánk: «A gyermek mielőtt elmondja leckéjét, a pad alá tartja könyvét s alattomban mégegyszer átfut rajta.» Ebből arra lehet következtetni, hogy Rómában a tankönyvekkel is élénk kereskedést űztek.

Az ókorban felpezsdült szellemi élet a római birodalom bukásával jóval aláhanyatlott. Míg az ókorban a rabszolgák százai, a középkor első századaiban már csak a kolostorok magas falai mögött a szerzetesek foglalkoztak a kéziratok másolásával. Így tehát a szerzetesek voltak a műveltség fenntartói és részben fejlesztői. Csakhogy az ő általuk készített másolatok nem voltak oly könnyen megszerezhetők, mint az ókoriak, a kéziratkereskedelem virágzásának idején. Ritkák és drágák voltak. Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy páratlan szorgalommal másolgatták le az ókorból fennmaradt kéziratokat, mintegy helyreállítani igyekezvén ezáltal azt az alig elképzelhető veszteséget, melyet a világirodalom több ókori könyvtár elégése következtében szenvedett. Azonban nemcsak a kolostorokban, de a fejedelmek udvaraiban is készítettek másolatokat, de csak magánhasználatra.

A szellemi élet újabb fellendülése csak a VIII. században észlelhető. Ekkor a nyugaton Nagy Károly frank király fáradozott a tudomány és műveltség emelésén. Halála után fia, «Jámbor» Lajos uralkodása alatt a pártviszályok a frank birodalmat megingatták s az apja által kezdett törekvések dugába dőltek. A romokból felvirágzott azonban egy új élet Németországban, mely a tudományra és műveltségre kétségkívül nagyjelentőségű kihatással volt.

A XII. században, az egyetemek alapításakor, már nagyobb arányokban folytatták a kéziratok másolását. Eleinte csak az egyetemi, de későbben már minden nagyobb városban voltak másolók. S ezzel kezdetét vette a rendszeres kéziratkereskedelem is. Legelőször Olaszországban tüntek fel kéziratkereskedők; utána Franciaországban és Angolországban. Mind a három helyen meglehetős nagy mértékben űzték a kéziratokkal való kereskedést. Legtöbben közülük a másolást is maguk végezték, sőt kéziratokat lemásolás végett ki is kölcsönöztek. Németországban eleinte leginkább a tanítók kezében volt a kéziratkereskedelem. Későbben azután a levélfestők vagy levélnyomtatók és a formametszők voltak azok, kik kisebb füzetek és egyes lapok készítésével foglalkoztak s azokat főkép vásárok alkalmával hozták a nép között forgalomba.

A középkori kéziratkereskedelem a XV. században érte el virágzását. Ekkor az egyetemi városokban a kézirat-szükséglet egyre nagyobbodott, a főurak és gazdag könyvkedvelők könyvtárakat alapítottak, melyek közül a legnevezetesebb mindenesetre az V. Miklós pápa által alapított vatikáni könyvtár Rómában.

Magyarországon a kéziratkereskedelemnek – sajnos – semmi nyoma. Pedig a középkorban hazánk sem állott az utolsó helyen a szellemi műveltség terén. A XIII. században már egyetemünk volt Veszprémben, a XIV. században Pécsett és Budán. Könyvtáraink is voltak szép számban. Az iskolák, a püspökök, a vagyonosabb kolostorok és könyvkedvelő főurak bírtak könyvtárakkal. S így szinte érthetetlen, hogy magyar kéziratkereskedelemről semmi feljegyzést sem találunk, holott külföldön minden egyetemi városban voltak kéziratkereskedők. Nagyon valószínű, hogy a mi egyetemeink külföldön szerezték be tan- és egyéb könyveiket és pedig ama kalmárok által, kik áruikkal Zárát, Velencét, Bécset, Prágát és Krakót is szokták volt látogatni. Arról azonban vannak adataink, hogy hazánkban is voltak a XIV. és XV. században kéziratmásolók és betűfestők. Az ismertek száma körülbelül százra tehető. Csakhogy ezek leginkább elzárkózva a kolostorokban és a főurak házaiban dolgoztak s valószínűleg csak az ottani könyvtárak számára.

A könyvkereskedelem alapvetése és állapota a XV. és XVI. században.

A könyvnyomtatás feltalálása után alapját vetették a könyvkereskedelemnek is. Noha a könyvnyomtatás mellett folytatták még egy ideig a kéziratok másolását, mert a vagyonosabb könyvgyűjtők sokkal jobban szerették a díszesen ékesített kéziratot, mint a nyomtatott könyvet. Idegenkedtek tőle s nem igen vettek róla tudomást. Végre azonban mégis csak diadalmaskodott a nyomtatott könyv és a kéziratokra ráborult az örök alkonyat. Szóval, a maradiság helyébe a haladás lépett.

A szellemi haladás egészen új életet hozott felszínre. Ezen új élet első hirnöke a reneszánsz volt, mely Olaszországból kiindulva, csakhamar átcsapott Európa többi művelt országaiba is. A reneszánsz a szabad szellem jegyében erős küzdelmet folytatott a skolaszticizmus ellen. Ennek jótékony hatását természetesen a könyvnyomtatás és a könyvkereskedelem érezte legjobban.

Kezdetben a könyvnyomtatók voltak egyszersmind a könyvkiadók is. Későbben azonban már kizárólagos könyvkiadók és könyvkereskedők léptek fel. Értve ezalatt azokat, kiknek nyomdájuk nem volt. Németországban, a könyvnyomtatás őshazájában, Fuszt és Schöffer voltak az első nagyobb könyvkiadók és könyvkereskedők. A könyvkiadás terén nagyarányú tevékenységet fejtettek ki s mindenesetre méltó hely illeti meg őket a könyv történetében. Hiszen ők voltak azok, kik a nyomtatott könyvet elsőnek bocsátották útjára s igyekeztek számára állandó piacot létesíteni nemcsak hazájukban, de idegen országokban is. Így többek között Párisban és a Keleti-tenger mellékén fióküzleteket állítottak fel, hogy a könyv elterjedését minél szélesebb körben biztosítsák. Hasonló szellemben működött Birckmann Ferenc Kölnben, ki működését 1507-ben kezdte. Könyvkiadó-üzletét a család mindenkori tagjai közel 200 évig folytatták, miáltal jelentős szerephez juttatták a kölni könyvkereskedelmet. Sorukat követte Froben János, ki 1491-ben alapította könyvkiadó-üzletét. Főleg arról nevezetes, hogy a remekírók helyes kiadásaira törekedett s hogy kiadványait művészies kiállításban hozta forgalomba. Jelentékeny könyvkiadó volt még Rinmann János Augszburgban. Működésének ideje alatt 146 művet adott ki, melyekkel évente beutazta az országot. A legjelentékenyebb német könyvkiadó és könyvkereskedő azonban kétségkívül Koberger Antal volt Nürnbergben. Könyvkiadói tevékenysége (1473-tól 1513-ig) és az a mód, mellyel kiadványait terjesztette, láthatóan irányították a könyvkereskedelmet. Ő volt az első könyvkiadó, ki vándor-könyvkereskedőkkel bejáratta Olaszországot, Ausztriát, Magyarországot és Lengyelországot. S hogy a könyveknek ily módon való terjesztése bevált, bizonyítja az, hogy aránylag kevés kiadványaival – számuk 220 – óriási vagyont szerzett.

Itt említjük meg, hogy a vándor-könyvkereskedők voltak azok, kik a könyvnyomtatást és könyvkereskedelmet a külföldön meghonosították. Igy elsősorban Olaszországban, Franciaországban és Angolországban.

Luther fellépésével az irodalom és a könyvkereskedelem újabb irányba terelődött. Előtte ugyanis a skolasztikusok és a humanisták uralták az irodalmat, de Luther a reformáció behozatalával egészen új irodalmat teremtett és ez lett azután a győztes. A reformációval új könyvkiadók is léptek fel, kik Luther és annak követői szolgálatába állottak. Semmi kétség tehát aziránt, hogy a reformáció csak hasznára vált a könyvkereskedelemnek, mert a nyomában keletkezett gazdag irodalom újabb rétegét hódította meg a közönségnek, megszaporította a könyvkiadók számát s biztosította későbbi fejlődését.

Nagy fordulóponthoz jutott azonban a könyvkereskedelem, mikor a frankfurti vásárhoz csatlakozott. Az első könyvvásárt a XV. század utolsó éveiben tartották meg. A frankfurti vásár a könyvek eladására igen jó talajnak bizonyult, mivel oda a világ minden részéből látogattak el az emberek. Igy a könyvvásár idővel hatalmassá fejlődött s évről-évre többen keresték fel. De nem hagyhatjuk említés nélkül a frankfurti után megindult lipcsei könyvvásárt sem, melyet leginkább akkor kezdtek látogatni, mikor Lipcse a vallásos vitatkozások központja lett. S itt a könyvkiadók és könyvkereskedők szabadabban is űzhették a könyvek eladását mint Frankfurtban, hol a szigorú cenzura működésüket nagyon megszorította. Későbben már jegyzéket is adtak ki a könyvvásáron megjelent könyvkiadókról és kiadványaik számáról. Az első könyvvásári jegyzék 1564-ben adatott ki s innentől kezdve minden évben rendszeresen bocsátották közre.

XV. és XVI századbeli könyvkereskedelemről megrajzolt kép tehát azt mutatja, hogy a rendszeres könyvkereskedelem őshazája és kiindulópontja: Németország volt.

A magyar könyvkereskedelem kezdete. Az első könyvkereskedők Budán, Felsőmagyarországon és Erdélyben. (1484–1525.)

Hazánkban Mátyás király idejében Budán, a könyvnyomtatás behozatalával tüntek fel az első könyvkereskedők, kik egyszersmind könyvkiadók is voltak. Kiadói működésük leginkább vallástani, iskolai és történeti könyvekre szorítkozott. Minthogy azonban első nyomdánk rövid fennállás után megszünt s újabb nyomda 1534-ig nem alapíttatott, kiadványaikat külföldön, többnyire Velencében, Nürnbergben és Bécsben nyomatták.

Az első budai könyvkereskedők időszaki sorrendben a következők voltak:

_Feger Tibold_ (1484–1494). Első kiadványa az esztergomi breviarium volt, melyet Mihály, milkói püspök megbizása folytán 1484-ben adott ki. Ezenkívül még 4 kiadványa ismeretes. A legértékesebb ezek közül Turóczi János krónikája; megjelent 1488-ban.

_Ruem György_ (1490–1493). Kornisz Benedek drivasztumi püspök és nagyváradi kanonok meghivására Németországból jött Budára.

_Paep (Pap) János_ (1498–1515). Egyike volt a legtevékenyebb budai könyvkereskedőknek. Hét kiadvány – misekönyvek és ehhez hasonlók – látott működése alatt napvilágot, melyek csinosan és ízlésesen vannak kiállítva. Ismerjük 1509-ből keltezett végrendeletét, melyből az látszik, hogy leginkább velencei könyvnyomtatókkal állott összeköttetésben, mert három ottani könyvnyomtatót: Giunta Lukács Antalt, Lichtenstein Pétert és Frankfurter Miklóst említi mint hitelezőit. De felemlíti Alantszee Lénárd és Schreiringer Márton bécsi könyvkiadókat is, kiknek könyvekért tartozott. Valószínű, hogy még 1509-ben elhunyt, mert ez év december 10-én özvegye a végrendeletet láttamoztatta a budai tanács által. Adataink szerint üzlete 1515-ig állott fenn.

_Kaym Orbán_ (1503–1519). Kiadványainak nagy része tankönyvekből állott, ami azt mutatja, hogy hazánk akkori középiskolai tanítása már olyan fejlett volt, hogy érdemesnek mutatkozott tankönyvek kiadásával foglalkozni. S bizonyára több hasznot is hajtottak, mint a költséges új misekönyvek és breviariumok.

_Várdai István_ (1511). A budai könyvkereskedők sorában az egyedüli, ki születésére nézve magyar volt. Könyvkereskedését azonban vajmi csekély sikerrel alapíthatta, mert mindössze csak egy kiadványa ismeretes 1511-ből és azontúl neve többé nem fordul elő.

_Nagybányai Heckel István_ (1512–1514). Emlékét négy kiadványa tartotta fönn.

_Schaller Jakab_ (1512–1515). Előbbivel egy időben lépett fel és ugyancsak négy kiadványa volt.

_Murariusz Antal_ (1513). Ez évben kezde meg működését s valószínű, hogy tovább nem is folytatta. Egy kiadványa volt.

_Milcher Mátyás_ (1514). Szintén csak egy évig volt budai könyvkereskedő és emlékét egy kiadvány őrzi.

_Kaym Orbán örökösei_ (1520). Kaym Orbán 1519–1520 között elhalálozván, örökösei a könyvkereskedést 1520-ban folytatták, de úgy látszik, nagyon rövid ideig. Költségükön egy kiadványt adtak ki.

_Sessardiai (Szegszárdi?) Lénárd_ (1523). Csak ez évben gyakorolta a könyvkereskedést s nevét csupán egy kiadványáról ismerjük.

_Gryneusz György_ (1524). Németországból jött Budára és Luther vallását dicsőitő könyvek árusításával foglalkozott. Róla sokáig azt tartották, hogy II. Lajos király 1524-iki törvénycikke értelmében az új hit terjesztése miatt könyveivel együtt máglyán elégettetett. Ezt a balhiedelmet azonban Fraknói Vilmos «Mária magyar királyné állása a reformáció irányában» című akadémiai értekezésében hiteles adatok alapján megcáfolja és világosan kimutatja, hogy Gryneusszal ez meg nem történt.

_Prischwitz Mihály_ (1524–1525). Gryneusz Györggyel egy időben alapította könyvkereskedését, azonban nálánál valamivel szerencsésebb volt, mert könyvkereskedését Budán 1525-ig zavartalanul folytathatta és három kiadványa is volt.

A budai könyvkereskedők működése azonban csak 1525-ig tartott, mert 1526-ban a mohácsi vész és az arra bekövetkezett török uralom mindennek véget vetett. Buda is a törökök birtokába jutván, megszünt Magyarország fővárosa lenni s így az ottani könyvkereskedelem teljesen lehetetlenné vált s majdnem két évszázadon át szünetelt.

E korszakban Felsőmagyarországon és Erdélyben is voltak könyvkereskedők. Igy Kassán már 1493-ban volt könyvkereskedő. Reh Henrih (puchfürer), ki az ez időbeli városi jegyzőkönyvek szerint az említett évben tilalmat tett Prewsz János javaira és könyveire. Prewsz János adósságát 1495-ben Szeidel István, Kassa város jegyzője kifizette s így valószínűleg magához váltotta a könyveket is.

Egy Márk nevű könyvkereskedő volt 1529-ben Eperjesen, Johannesz bibliopola (puchfürer) 1506-ban Nagyszebenben, ki 1522-ben Segesvárott is megfordult.

Ezek voltak a magyar könyvkereskedelem első úttörői.

A magyar könyvkereskedelem a mohácsi vésztől a szatmári békéig. (1526–1711.)

A mohácsi vész után szomorú életre virradt a magyar nemzet. A győztes török bár elhagyta az országot, de a nemzet kebelében aggasztó körülmények újabb veszélyt idéztek elő. A csatában elesett II. Lajos királlyal sírba szállt az utolsó magyar Jagelló s ennek folytán a királyválasztás kérdése került szőnyegre, mely a pártviszályokat igen elmérgesítette. A Habsburg-házból származó Ferdinánd főherceg és Szapolyai János voltak a jelöltek. Mind a kettőt meg is választották és az ország ketté szakadt. A két király folytonos harcokat vívott egymással s ez alkalmat adott a törökök ismételt beavatkozására. János király 1540-ben bekövetkezett halála után a török Budát és Magyarország középső részét foglalta el. Nemsokára Erdély is különvált.