# A könyv története (1. rész) A magyar könyvnyomtatás és könyvkereskedelem rövid története a legrégibb időktől napjainkig

## Part 10

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-konyv-tortenete-1-resz-a-magyar-konyvnyomtatas-es-konyvkeresk-fa3e4d5c/index.md

Trattner János Tamásnak egyik legnagyszerűbb kiadványa azonban a «Tudományos Gyüjtemény» cimű, gondosan szerkesztett évnegyedes folyóirat volt, mely 1817-től 1841-ig jelent meg. Érdekes az a felhívás, melyet a folyóirat első számának közrebocsátása alkalmával az irókhoz intézett: «Azon tudós férfiak, kik e Tudományos Gyüjteményt alkalmas munkáikkal elősegítik, tőlünk mindenik nyomtatott ivnyitől négy forinttal tiszteltetnek meg ezüstpénzben, csak arra kérjük az írókat, hogy a beküldendő munkák közhasznú tárgyat foglaljanak magokban, tökéletesen kidolgoztassanak s tisztán, csinosan és hibátlanul leírassanak stb.» A «Tudományos Gyűjtemény» mint hazánk első komoly kritikai és irodalmi folyóirata fényesen megállotta a helyét s ha tekintetbe vesszük, hogy e folyóirat fennállása alatt egymagában közel 300 kötetben jelent meg, akkor ezt egyedül elégségesnek tartjuk arra, hogy Trattner János Tamásnak a magyar nyelv, irodalom és tudomány terjesztése körül szerzett érdemeit kellő fényben visszatükrözze. Pedig ezenkívül még számos kisebb-nagyobb művet adott ki, melyek túlnyomó része magyar nyelvű volt.

Trattner János Tamás nevével van kapcsolatban Kisfaludy Károly híres «Aurorá»-ja is. Mielőtt azonban tovább mennénk, lássuk először, hogy mit jelent az «Aurora» a magyar irodalom történetében. Az «Aurorá»-val egy új korszak kezdődött a magyar irodalomban. Jó ideig ez a folyóirat uralkodott a magyar szépirodalmon és a XIX. század első felében legjelesebb költőink, íróink és tudósaink mind azon körből kerültek ki, melyet Kisfaludy Károly gyűjtött maga köré és a melyet «Aurora-kör» néven ismer a magyar irodalomtörténet. Az «Aurora» híven kifejezte a magyar irodalom szükségletét, helyesen irányította törekvéseit.

Most pedig térjünk át az «Aurora» történetére. 1821-ben Trattner János Tamás nagy számmal hívott meg írókat s más előkelő férfiakat farsangi vacsorára. Ezen a vacsorán vetődött fel az «Aurora» eszméje, vagyis Kisfaludy Károly híres almanachjáról itt folyt először a tanácskozás. A tanácskozás folyamán Horváth István kijelentette: «Pénz kell mindenekelőtt. Ezt tegyük össze s félig készen leszen az Almanach». Erre a jelenlevők egy része rögtön adakozott és a gyüjtést folytatták. Az adakozók Horváth István indítványára egyhangúlag Kisfaludy Károlyt bízták meg a szerkesztéssel, évi 700 forint «jutalom fejében már csak azért is, mivel őt szépművészeti tehetségein kívül is egyfelől szeretve szerettük, másfelől pedig nem épen kedvező helyheztetésén édes örömest ezáltal is könnyebbíteni akartunk».

Sok izgalom és előkészítés után 1822-ben megjelent az «Aurora» első kötete, melynek címlapján ez állott: «Aurora. Hazai Almanach. Kiadá Kisfaludy Károly. 1822. Pesten, Trattner János Tamásnál.» A kötet fényesen volt kiállítva. Aranymetszéssel, préselt papiroskötésben, tokba foglalva, 16-rét alakban. A II. és III. kötet az egyetemi nyomdánál, a IV. kötet már Landerer Lajosnál, a többi ismét Trattner János Tamásnál jelent meg. Az 1829–30-iki köteteket Kisfaludy Károly egy Lichtl nevű pesti mű- és zeneműkereskedőnél adta ki, de ő vele sem volt megelégedve. Végre is, hogy a kiadás gondját magáról teljesen elvesse, az 1831-iki «Aurora» kiadási jogát eladta Trattner János Tamás vejének, Károlyi Istvánnak, 700 váltó forintért. Úgy látszik, Kisfaludy Károlynak legtöbb gondot az «Aurora» terjesztése okozott. Ugyanis az «Aurorá»-t leginkább Kisfaludy Károly jó barátjai és egyes buzgó hazafiak árusították. Könyvkereskedőknek nem igen adta, mert sokalta a nagy levonást. Pedig amint tudjuk, a könyvkereskedők csak 15%-öt kötöttek ki maguknak, s ime, ezt is sokalta holott ma 25% a legkisebb rabatt.

Kisfaludy Károly «Aurorá»-ja előhírnöke volt annak az új és szebb korszaknak, mely az 1825-ik évvel köszöntött be. Nemcsak a magyar irodalomban, de a nemzet életében is új korszak volt ez. Az alkotmányos államforma visszaállíttatott, az országgyűlés nagy ünnepélyességgel kezdte meg működését s olyan törvények egész sorát hozta, melyek a magyar nemzet önállóságát és törekvéseit mindenképen biztosították. Döntő hatást gyakorolt az irodalomra és a közéletre különösen gróf Széchenyi István, ki fellépésével az igazi közszellem felköltésére az egyesületi eszmét hívta életbe, hogy a hazafiakat közcélok létesítésére képesítse. Legnagyobb eseménye e korszaknak azonban a «Magyar Tudományos Akadémia» megalapítása volt, mely «a magyar nyelvet s a tudományt magyar nyelven mívelni» tűzte ki célul.

S míg nálunk a nemzetiség megerősödésén fáradoztak, addig Németországban ugyanabban az időben – 1825-ben – Horváth Károly Keresztély magyar származású tekintélyes potszdami könyvkereskedő hathatós közreműködésével megalakult a «Német Könyvkereskedők Egyesülete» és ezzel a német könyvkereskedelem ama korszakba lépett, mely mai nagyságának vetette meg az alapját. Az egyesület megalakulásának üdvös volta csakhamar a magyar könyvkereskedelemben is érezhetővé vált. Különösen azok a könyvkereskedők, kik a német könyvkereskedelemmel összeköttetésben állottak, lassanként az újjászervezett német könyvkereskedelem mintájára rendezkedtek be, s így a magyar könyvkereskedelemben is bizonyos rendszer honosult meg.

Természetes következményként kell felemlítenünk, hogy ezen új korszakban az irodalom és a közélet központja Pest lett. Így a magyar könyvkiadásra nézve is a megfelelőbb működési tér Pesten kinálkozott.

Wigand Ottó, kassai könyvkereskedő és könyvkiadó volt az első, aki ezen kedvező helyzetet felismerte. Már 1826-ban átadta szép lendületü kassai könyvkereskedését öccsének, Wigand Györgynek, míg ő a könyvkiadóvállalattal Pestre költözött. Itt rövid idő alatt csakugyan keresett kiadója lett az újraéledt magyar irodalomnak. Kiadványai közül mindenesetre ki kell emelnünk a 12 kötetes «Közhasznu Esméretek Tárá»-t, az első magyar lexikont. E lexikon megjelenése alkalmából támadt az akkori irók között ama nevezetes irodalmi harc, mely «Conversations-Lexikoni pör» alatt, ismeretes s mely irodalmunkra messzemenő kihatással volt. Wigand Ottó működésének azonban váratlanul, szinte meglepetésszerűen végeszakadt. 1832-ben, politikai üldöztetés elől menekülve, Pestet örökre elhagyta és Lipcsében telepedett meg, ahol megalapította a még ma is virágzó Wigand Ottó-féle könyvkiadó-céget. Menekülésekor pesti üzletét nála alkalmazásban lévő sógorára, Heckenaszt Gusztávra bizta, ki azt 1834-ben véglegesen birtokába vette.

Bizvást mondhatjuk, hogy Heckenaszt Gusztáv fellépésével kezdődött a magyar kiadó-könyvkereskedelem fénykora. Úgyszólván az alapvetésnél kezdte meg könyvkiadói működését, de nem tartott sokáig s máris nagy arányokban fejlesztette. Hogy mily nagy energiát fejtett ki a könyvkiadás terén, mutatja az, hogy míg elődjétől 21 magyar kiadványt vett át, addig ő 38 évi működése alatt 900-nál több magyar kiadványt hozott forgalomba. S ha még hozzávesszük az idegennyelvű kiadványokat, akkor 1000-en felül kiadványainak száma. Magyar kiadványai között ott találjuk azt akkori fiatal irógárda legjelesebbjeit ú. m. Jókai Mórt, Jósika Miklóst, Toldy Ferencet, Horváth Mihályt stb. Az idegennyelvűek között pedig szerepel Albach, Rosegger és Stifter, kiknek ő volt az első kiadójuk. Nagyszámban adott ki zeneműveket is; több napi- és hetilapot, melyek közül a «Vasárnapi Ujság» még ma is fennáll. Sőt a politikai napisajtó egyenesen ő általa lett nagyhatalommá.

Nyilvánvaló tehát, hogy Heckenaszt Gusztáv az az igazi, rátermett, jóízlésű könyvkiadó volt, kinek önálló eszméi voltak s aki mindig megtalálta a helyes utat az olvasóközönséghez.

Az 1838-iki pesti árvízkor súlyos csapás érte Heckenaszt Gusztávot. A pusztító ár úgyszólván teljesen megsemmisítette könyvkészletét. A magyar irodalom akkori jeles férfiai azonban hamarosan segítségére siettek Magyarország legnépszerűbb könyvkiadójának. A segítségnyujtás nobilis módja ugyanis abban nyilvánult, hogy báró Eötvös József, az akkoriban feltűnt lángeszű fiatal jeles író felhívására az irodalom valamennyi jelese egyesült az «Árvízkönyv» kiadására, mely nagyszabású irodalmi vállalkozás jövedelme «Heckenaszt Gusztáv kiadó-könyvárus úrnak baráti ajándékul» ajánltatott fel. Ez a könyv irodalomtörténeti fontosságúvá lett: benne jelent meg először báró Eötvös József «Karthauzi»-ja s irodalmunk számos más nevezetes műve.

1832-ben ifj. Kilián György alapított könyvkereskedést, mely csakhamar virágzásnak indult. 1837-ben Aszter Lajos munkatársával társas viszonyba lépett és a cég «Kilián és Társá»-ra változott. Aszter Lajos azonban 1842-ben kilépett a cég kötelékéből, de azért a cég 1853-ig változatlan maradt. Csak ez évben változott «Kilián György egyetemi könyvkereskedése» cégre. Ifj. Kilián György a «cs. és kir. magyar egyetemi könyvkereskedő» cimmel különben még az ötvenes évek elején lett kitüntetve.

Ifj. Kilián György a könyvkiadás terén már több tevékenységet fejtett ki, mint atyja. Működésének ideje alatt 248 művet adott ki, melyeknek nagy részét az akkori híres jog- és történetirók, pedagógusok s nyelvészek és szépírók (Bajza József, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Kazinczy Ferenc) művei képezték. Ifj. Kilián György nevéhez fűződik a nevezetes «Aurora-per», mely a magyar irodalomtörténetben is meg van örökítve.

Kimagasló alakja volt a magyar könyvkereskedelemnek Emich Gusztáv, ki 1841-ben alapított könyvkereskedést s azt nemzeti alapokra fektetve, «nemzeti könyvkereskedés»-nek nevezte. Különösnek hangzott ez abban az időben, mert a magyar könyvkereskedelem általánosságban akkor még szellemében és nyelvében is német volt. Emich Gusztáv csak két évre reá, hogy üzletét megalapította, lépett összeköttetésbe a német könyvkereskedelemmel. 1843-ban Budán fióküzletet is alapított, melynek élére régi meghitt barátját és munkatársát, Schröpfer Andrást állította, kinek 1847-ben azután el is adta.

1843-ban Emich Gusztáv már mint könyvkiadó is fellépett s innen kezdve munkásságának javarészét a könyvkiadásnak szentelte. Mindjárt az első évben 17 magyar kiadványt adott ki, mind olyanokat, melyek még ma is becses művei a magyar irodalomnak. 1868-ig, működésének utolsó évéig, összesen 663 művet 850 kötetben bocsátott közre. S hogy kiadványai irodalmi színvonalon állottak és értékkel bírtak, annak igazolására elég, ha felemlítjük a következő neveket: báró Eötvös József, Jókai Mór, Abonyi Lajos, báró Jósika Miklós, Báró Kemény Zsigmond, Madách Imre. Még ma is sokat emlegetett kiadványa a «Márk krónikája», mely 1867-ben jelent meg s mint páratlanul álló remekmű nagy feltűnést keltett.

Emich Gusztáv hírnevét azonban főleg, mint Petőfi Sándor kiadója tette maradandóvá. Eleinte ugyan csak bizományba vette műveit, de későbben, mikor a költő népszerűsége egyre nagyobb lett, összes költeményeinek a kiadói jogát szerezte meg. A «Pesti Divatlap» 1846. évi 22. számában meg is emlékszik erről, ezt írván: «Petőfi összes verseinek újévre leendő kiadását derék könyvárusunk, Emich Gusztáv vállalá magára, ki a zseniális költő eddigelé megjelent valamennyi költeményeit 500 pengő forinton vette meg, mi nálunk, kivált versekért, nem csekély díj. A mű díszkiadásban s a költő acélba metszett arcképével fog megjelenni.» És ezen folyóirat 1847. évi 4. számában már közzé is tette Emich Gusztáv «Előfizetési felszólítását Petőfi Sándor összes költeményeire egy kötetben». A kötet 1847. március 15-én jelent meg és egyes akkori lapok tudósításai szerint 3000 példány fogyott el ezen első kiadásból. A 2-ik kiadás 1848. február havában jelent meg, de már két kötetben. 1848-ban megvette újabb verseit, melyekre ez évben 1000 forintot és 1849-ben – julius végéig – 700 forintot fizetett.

Emich Gusztáv, mint lapkiadó is fejtett ki nagyszabású tevékenységet. 25 különféle lapot indított meg, melyek közül egyik-másik ugyan rövid életű volt, de a legtöbb mégis sikerrel járt. Legjobban bevált az 1850. március 9-én megindult «Pesti Napló», mely még ma is fennáll. Közkedveltté vált a «Fővárosi Lapok» című szépirodalmi napilap is.

Ugyancsak 1841-ben alapította könyvkereskedését Geibel Károly, ki azt páratlan dísszel és ízléssel rendezte be, úgy hogy az övéhez hasonló könyvkereskedés akkoriban nem igen volt Pesten. A helytartótanácshoz intézett folyamodványában erősen hangsúlyozta, «hogy könyvkereskedői működése jó részét a magyar irodalom szaporításának fogja szentelni». Ennek azután meg is felelt, amennyiben 7 év alatt 71 művet 84 kötetben adott ki és ezek között csak nyolc német és egy latinnyelvű volt; a többi tehát mind magyarnyelvű. Könyvkereskedését – minthogy a szabadságharc után beállott kedvezőtlen viszonyokba nem tudott beletörődni – 1850-ben eladta öccsének, Geibel Árminnak, ő pedig Lipcsébe költözött, ahol új könyvkereskedést alapított. Többnyire magyarnyelvű kiadványait azonban továbbra is megtartotta s «Geibel Károly könyvkiadóhivatala Pesten» bejegyzett cég alatt szolgáltatta ki. Geibel Ármintól a könyvkereskedést 1862-ben Grill Károly vette meg.

1846-ban tünt fel Magyar Mihály, kivel a pesti könyvkereskedők kara egy igen képzett és művelt taggal szaporodott. A pesti könyvkereskedők azonban nem jó szemmel nézték önállósítását s ezért a helytartótanácsnak, mikor véleményüket kikérte, kedvezőtlen nyilatkozattal válaszoltak. Ennek folytán a helytartótanács 1847. évi december 15-én kelt határozatával egy új könyvkereskedés létesítését nem pártolta, s Magyar Mihály működési körét csupán az apósa, Ivanics Zsigmond örököseitől átvett antiquárium folytatására korlátozta. Magyar Mihályt kartársainak mellőzése korántsem csüggesztette el. Belenyugodott a változhatatlanba és a saját körében igyekezett a magyar könyvkereskedelemnek és irodalomnak hasznára lenni. Hogy vérbeli könyvkereskedő s amellett lelkes hazafi volt, kitűnik a «Pesti Divatlap» 1848. évfolyamában megjelent «A magyar könyvkereskedés és irodalom ügyében» című cikksorozatából, melyből kiemeljük a következő részletet: «Pályám az Irodalom kezelése, vagyis a könyvkereskedés, mely ügyben foglalkozásom első idejét ugyan idegen szellemű egyének és idegen viszonyok közt töltém, mit kezdetben azért is igen fájlaltam, mert szivem mindenben csak hazámért dobogott, és helyzetemnél fogva mégis külföldieskedni voltam kénytelen. Azonban habár eleinte szerettem volna is szerepemet nemzetivé fölcserélni, mégis minden elfogultság nélkül meg kell vallanom, hogy később valóságos szükségnek tartanám azon közbeni maradásomat, különben nem szerezhettem volna magamnak azon tapasztalást az irodalom kezelése vagyis inkább terjesztése körül (mert nemzeti könyvkereskedés még nem létezék), – nem ismertem volna meg azon rideg s visszaélő szokásokat, mellyek honi irodalmunk előmenetelét gátolják.»

Magyar Mihály néhány kiadvánnyal is gazdagította irodalmunkat. Egy lapot is adott ki, «Kalauz. Hetilap a nép jólétére» címen. Szerkesztője Boross Mihály volt. Az előfizetési felhívás szerint a «gyűjtéssel fáradozók minden tízre egy tiszteletpéldányt kapnak, ki azonban 20-at gyüjt, két tiszteletpéldányon kívül még egy tárcanaptárt is kap». A lap 1857–58-ban jelent meg, azután megszünt.

1848-ban Fogarasi János kezdeményezésére «Szent István-Társulat» cimen egy katolikus könyvkiadóvállalat alakult meg, oly célból, hogy a magyar katolikus közönséget katolikus szellemben megírt és valláserkölcsi olvasmányok által hitében megerősítse. A társulat alapszabályai szerint kezdettől fogva fővédője mindenkor a hercegprimás, elnökei főrangú világi urak, alelnökei és igazgatói pedig kiváló egyházi férfiak. Elnökei voltak az első ötven év alatt: gróf Károlyi István, gróf Cziráky János, Majláth György országbiró, gróf Károlyi Sándor, gróf Apponyi Albert, gróf Zichy Sándor, gróf Eszterházy Miklós Móric.

A negyvenes években könyvkereskedést alapítottak még: Müller Gyula, Bucsánszky Alajos, Edelmann Károly. Ez utóbbi 1847-ben Heckenaszt Gusztáv könyvkereskedését vette meg. – Ugyancsak a negyvenes években keletkezett a «Népkönyvkiadó Egyesület», mely a népies irodalom előmozdítása érdekében valóban hasznos tevékenységet fejtett ki. Állandóan pályadíjakat tűzött ki és csakis olyan műveknek a kiadására vállalkozott, melyek a jutalmat elnyerték.

Az 1848–49-iki szabadságharc súlyos helyzet és nagy megpróbáltatások elé állította a magyar könyvkereskedelmet. Minden irodalmi élet, könyvtermelés és árusítás megszűnt, az iskolák bezáródtak. A közönség csak a napilapok és az egymásután megjelent röpiratok iránt érdeklődött, ezek azonban a könyvkereskedőknek vajmi sovány üzleteredményt nyujtottak. Ehhez járultak azután még a kétségbeejtő pénzkalamitások: az arany- és ezüstpénznek kiviteli tilalma, az osztrák bankjegyek elértéktelenedése és az abból következett rengeteg magas arany- és ezüstárfolyam és a «Kossuth-bankók»-nak kétes értéke és kifelé való hasznavehetetlensége. S mikor Világosnál a nagy nemzeti tragédia utolsó akkordja is lejátszódott: a nemzet még inkább gyászba borult. Elvesztette nemzeti jellegét; német lett minden intézménye a közigazgatás, törvénykezés és kereskedelem terén, de még a tanügyet is elnémetesítették. Teljesen abszolutisztikus kormányrendszert léptettek életbe, melynek feje a hirhedt Bach volt. Innen van, hogy az elnyomatás idejét «Bach-korszak» elnevezés alatt örökítette meg a történelem.

Mindazonáltal, hogy a «Bach-korszak» 1850-ben rettenetes reakcióval köszöntött be, a nemzet szellemi életének feltámadását nem tudta végleg elnyomni. Előbb a napisajtó támadt fel tetszhalottaiból, majd az irodalom adta jelét, hogy még él, hogy élni kiván s ezzel felragyogott a magyar könyvkereskedelemre is egy kis hajnali fény. S hogy mindenki bizott egy jobb jövőben, az tény; mert azok az alakulások, melyek ezekben a nehéz és válságos időkben végbementek, nem a jelent, hanem a jövőt érintették.

Így gondolkozott bizonyára Lampel Róbert is, ki 1850-ben, mint társ belépett Lantossy József könyvkereskedésébe, minek következtében a cég «Lantossy és Lampel»-re változott. Erre a társulásra Lantossy Józsefnek már azért is volt szüksége, mert nem volt kitanult könyvkereskedő, hanem hivatalnok. 1853-ban azonban Lantossy József kivált a cégből és ez időtől kezdve Lampel Róbert felsőbb engedély alapján saját neve alatt folytatta a könyvkereskedést. Természetesen az elnyomatási idő tartama alatt csak rendkivüli erőmegfeszítéssel folytatta működését, de helyes tapintatával és ritka gyakorlatiasságával így is felvirágoztatta üzletét.

A hatvanas években Lampel Róbert már a tekintélyes könyvkiadók sorába emelkedett. Könyvkiadói működésével elsősorban a tanügyi irodalom terén tűnt ki. Másodsorban törvénykiadásai érdemelnek figyelmet. Ezeket a politikai átalakulások napi szükséglete hozta létre, épúgy, mint legtöbb kiadványait, melyek mind a valóban érzett szükséglet követelményei folytán jöttek létre. Ebből azt láthatjuk, hogy Lampel Róbert könyvkiadói vállalkozása céltudatos irányelven alapult.

Edelmann Károly könyvkereskedését 1854-ben Lauffer Vilmos és Stolp Oszkár Károly vették meg és «Lauffer és Stolp» cégen nagy szorgalommal tovább fejlesztették. 1863-ban Stolp Oszkár Károly megvált a cégtől s ennek következtében Lauffer Vilmos két öccsét, Hermannt és Tivadart, kik már előbb is munkatársai voltak, cégjegyzési joggal ruházta fel és a céget «Lauffer Testvérek»-re változtatta.

1857-ben Ráth Mór alapított könyvkereskedést a «Vastuskó»-hoz címzett épületben. Ekkor az abszolutizmusnak már látszólag lealkonyodott s így a viszonyokhoz megfelelően berendezett könyvkereskedésnek szép és áldásos működési tér kinálkozott. Ráth Mór számított is e körülménnyel s üzletét főleg a magyar irodalmi termékek terjesztésére és ápolására rendezte be, ámbátor külföldi könyvekből álló készlete is elég számottevő volt. Széleskörű ismeretségénél fogva üzletét nemcsak a fejlődés magas fokára emelte, de egyszersmind központjává is tette a magyar politikai és irodalmi életnek. Kivált a hatvanas években gyakran megfordult nála Deák Ferenc, báró Eötvös József, Csengery Antal, Gyulai Pál és Beöthy László. És e kiváló férfiakkal való folytonos érintkezései és összeköttetései azt az elhatározást érlelték benne, hogy a könyvkiadás terére lépjen. Eleinte azonban igen kevés művet adott ki. Tulajdonképeni könyvkiadói működése csak a kiegyezés után kezdődött.

A «Bach-korszak» utolsó éveiben még feltünt könyvkereskedők és könyvkiadók ezek voltak: Pfeifer Ferdinánd, ki 1857-ben Emich Gusztáv nemzeti könyvkereskedését vette meg, Oszterlamm Károly (1857), Légrády Testvérek (1858).

Az 1859-ik évvel elérkezett a megváltás órája. Az abszolutizmus megszünt és hazánk vezérférfiai, kik az elnyomatás alatt hallgatagon szemlélték az eseményeket, ismét átvették a vezérszerepet és élére állottak a nemzeti törekvéseknek. Az egyetértő és összetartó magyarság az új éra hajnalában rendezte első nemzeti ünnepélyét. Kazinczy Ferenc, a nagy nyelvujító születésének százados évfordulóját ünnepelték 1859 október 27-én, mely kedvező alkalom volt a nemzeti közérzület hatalmas megnyilatkozására.

Már 1861-ben két törekvő fiatal könyvkereskedő, Nagel Bernát és Wischán Viktor, a feltámadt szellemi életre támaszkodva alapított Budán könyvkereskedést.

Áttérve a vidéki magyar könyvkereskedelem XIX. századbeli számottevőbb cégeire, előrebocsátjuk, hogy itt is a kronológikus sorrendet követjük.

1805-ben Kiss István pesti könyvkereskedő Debreczenben, hol vásárok alkalmával többször megfordult, megalapította az első könyvkereskedést, melynek vezetését vejére, Csáthy Györgyre, de inkább mondhatnánk leányára, Kiss Rákhelre bízta, ki a könyvek árusítási módját már gyermekkorában sajátította el. 1808-ban azonban már Csáthy György birtokába ment át a könyvkereskedés, ki azt nagy körültekintéssel vezette 1817 nyarán bekövetkezett haláláig. Utána özvegye állott az üzlet élére, majd 1831-ben fia, Csáthy Lajos, 1866-ban pedig ennek unokaöccse, ifj. Csáthy Károly, kinek idejében érte el a könyvkereskedés virágzásának fénykorát.

Kassán 1810-ben Ellinger István átvette atyja, Ellinger János József könyvkereskedését. Ebben az időben Kassa első irodalmi fénykora ugyan már hanyatlani kezdett, de azért Ellinger István még mindig kivette a maga részét a kassai irodalmi mozgalmakból. Ő adta ki 1825-ben gróf Dessewffy József nevezetes «Felsőmagyarországi Minerva» című folyóiratát; melynek az akkori legjelesebb írók voltak munkatársai, köztük Kazinczy Ferenc is. Azonkívül 1846-ig 144 magyar, 71 német, 41 latin és 2 tót nyelvű művet adott ki.

Kassán még a következő jelesebb könyvkereskedők működtek: Wigand Ottó (1816–1826), Wigand György (1827–1834), Szandvossz Ernő Frigyes (1818–1853), Vajda Pál (1821–1833), Hagen Károly (1842–1852), Novelly József (1851–1855), Hartig Gusztáv (1855–1870), Toperczer Lajos (1861–1875), Haymann Ferenc (1863–1888) és Thiele Joachim Károly, ki 1827-ben egy hat kötetes műre hirdetett előfizetést és 547 előfizetője volt.

Eperjesen 1834-ben Benczúr József alapított könyvkereskedést. 1846-ban Vetter Róberttel társult s innentől a céget «Benczúr és Vetter» név alatt vezették tovább. A társasviszonyt azonban csak két évig tartották fenn. 1848-ban Benczúr József megvált a cégtől és a könyvkereskedés Vetter Róbert egyedüli tulajdonába ment át. 1859-ben Révai Sámuel lépett be, mint csendes társ, de már 1862-ben vétel útján megszerezte a könyvkereskedést és saját neve alatt folytatta.

Kolozsvárott az első rendszeres könyvkereskedést 1832-ben Tiltsch János alapította, a másodikat 1833-ban Burián Pál és a harmadikat 1835-ben Barra Gábor, ki báró Jósika Miklós első kiadója volt, kiadván két első művét, az «Irány»-t és a «Vázlatok»-at. Még 1835-ben maga mellé vette Stein Jánost, ki 1837-től – Barra Gábor elhalálozása következtében – egyedül vezette a könyvkereskedést. 1842-ben társasviszonyba lépett özv. Barra Gábornéval, minek folytán a cég «özv. Barráné és Stein» lett. 1855-ben azután már teljesen Stein János tulajdonába ment át. Stein János egyike volt a legnagyobb és legtekintélyesebb vidéki könyvkiadóknak. Nagymennyiségű kiadványai mind számottevők voltak s azokon egy bizonyos irodalomtörténeti fonal is húzódott végig: az erdélyi kultura.

A magyar könyvkereskedelem 1868-tól napjainkig.