# A jövő század regénye, 1. rész ## Part 32 Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-jovo-szazad-regenye-1-resz-55911/index.md A hadastyán szava pedig tetszett nagyon a környezetnek, többen kiáltottak helyeslést: «Méltó jutalom lesz a bécsieknek, a mért minden ellenséget örömmel fogadnak, akár franczia, akár burkus, akár muszka!» – «Legalább leszámolunk egyszerre négyszáz esztendei rovásunkkal!» «Akkor tessék azután a dölyfös Bécsnek a nagy Németországhoz átkérezkedni!» Dávid fejét ingatta komolyan. – Nem, urak, a romboló gépeket «én» nem viszem sem Varsóba, sem Bécsbe, s egy kunyhót sem fogok azokkal ledönteni. Hanem el fogom őket szállítani innen a Kárpátok legelhagyottabb szakadékai közé. A hegyláncz hosszában lebocsátom mindegyiket egy-egy tengerszem fenekére. Ott nem bántanak senkit. És majd azután, mikor jönnek ismét olyan gonosz esztendők a ti hazátokra, a minők gyakran meg szokták azt látogatni; egy rendkívüli időjárás, tízhetes aszály, mely porrá égeti a vetést, midőn semmi ima és harangszó egy csepp esőt nem képes lekönyörögni az aczélkemény égből, vagy ha jön egy fenyegető tavaszi fagy, mely a tejben levő kalász magvát egy éjszaka megölni készül: akkor ezek a pokolgépek meg fogják tenni azt a szolgálatot, a miért a térden álló nyomorultak milliói hasztalan énekelnek fel az égre. A Kárpátokban felrobbantott anastaterek egyszerre megfordítják az időjárást, a hogy tapasztaltátok azt a mult napokban. A légrázó robbanás, a gázok, mik rögtön kifejlődnek, a légrétegek egymásba keverése aszály idején országos esőt, fagy idején borult eget ajándékozand egész országoknak. Erre lesznek eltéve az anastaterek. Mindenki elhallgatott és néma áhitattal tekinte a komoly, szelidséggel teljes arczra és mindenkinek önkénytelen futott végig lelkén amaz emlékezetes ige: «az én országom nem e világból való…» A honvéd-fővezér letette sipkáját s megszorítá Dávid kezét. – Igazad van. Ellenfeleink hadd harczoljanak úgy, mint ördögök; ti harczoljatok úgy, mint angyalok; mi közbül itt úgy fogunk harczolni, mint emberek! Ez a körmönfont phrasis általános tetszéssel találkozott. Dárday erős volt az ilyen emlékezetes nagy mondásokban. «Igen, úgy fogunk harczolni, mint igazi emberek!» Ez lett az általános jelszó a bajtársak között. Még azt is mondák Tatranginak: «Ha ti velünk, ki ellenünk?» És aztán mikor a lakoma megkezdődött mikor a párolgó bográcsokat feltették a hosszú asztalokra s a hordókat csapra ütötték, akkor megeredtek a túlfűtött kedélyek szellentyüi, s bár az áldomás köszöntés szerződésileg elmaradt is, de a tekintélyek szava mégis tört magának annyira utat az általános pohárcsengés és szeretetreméltó zűrzavar között, hogy Dávidnak elég alkalma lehetett az «emberül harczolás» értelmének minden lehető változataival megismerkedni, a hogy azok a felhevült phantasiák mintáiból előkerültek. Egyik bajtárs elmondá a kebellázító hírt, miszerint a nihilisták által fellázított szerbek betörtek a temesi Bánságba s testvéreink vérében gázolnak. Azok ellen kell vinni rögtön a boszú fáklyáját; Szerbiát most van alkalom visszafoglalni a magyar koronához, büntetésül a megtámadásért. A másik hadfi még nagyobb gerjedelmet támasztott annak az előadásával, hogy a románok, egyetértve az orosz nihilistákkal, azoknak az odessai táborát Erdélyre vezetik s Zarándban, Hunyadban, Fehérben már kigyujták a lázadás vésztüzeit, ki akarják irtani a magyart; oda kell rögtön rohannunk s elgázolnunk őket és aztán elfoglalni a hajdani Etelközt és Lebediást, egész a fekete tengerig: miénk volt az egykor úgy is. A harmadik alig várta, hogy kivehesse az előtte beszélők szájából a szót s összekösse mind a két indítványt; legyen úgy, mint nagy Lajos korában volt: három tenger uralja a magyart. A negyedik még egy lépéssel odább ment: ha már felhúztuk a hét mérföld hágó csizmát, menjünk odáig, a hol Botond vezér bevágta bárdjával az érczkaput; Európa el van most foglalva Amerikával, oldjuk mi meg a keleti kérdést s foglaljuk el magunknak Konstantinápolyt. S ha beleszól Európa, megverjük Európát! (Dávid csak szeliden mosolygott s hagyott mindenkit buzogni a jó zsákmánypezsgő mellett, mit a nihilista urak hagytak itten.) Végül aztán Dárday szólalt meg, kezével intve, hogy csendet kér. El is hallgatott mindenki; mert tudták, hogy ő okos, meggondolt beszédet szokott mindig közrebocsátani. – A legelső feladatunk most az, hogy értesítsük a magyarországi közös hadsereget az itt történtekről, a mit azok a rendes úton egyhamar nem fognak megtudni, mert minden az országba vezető távirdahuzal el van tépve az ellenség és szövetségesei által. A legutolsó hírt akkor küldém a királynak, midőn Schertsinszkoi feladásra szólított s megmutatta a pokolgépet. Én hírnököm által azt üzeném ő felségének, hogy hű honvédserege kész az utolsó emberig életét elveszteni, de becsületét soha, s meg nem adja magát, míg el nem lesz temetve! A király most többet nem tud felőlünk, csak ez elhatározásunkat. Ha most Tatrangi barátunk csodagépei segélyével tudomására juttatjuk, hogy nem csak élünk, de az egész megszálló sereget, sőt még a repülő lovas tábort is leráztuk a nyakunkról, akkor világos a feladatunk. Nekünk seregünk zömével fel kell keresnünk az ellenség főhaderejét, hogy a dunántúli hadsereggel egyetértve, a Nihilt közreszorítsuk és megsemmisítsük. A főerő letörtével aztán lehullanak maguktól az apró ellenségek. Az, hogy nekünk lovasságunk nincsen, nem hátrányunk, mert Tatrangi repülő gépei az ellenfél lovasságának kifejlését mindig lehetetlenné teszik; ellenben az ellenség által hátrahagyott pánczélok most már jók lesznek nekünk s egyenlő fegyverrel harczolunk. Általános volt a helyeslés minden oldalról. Ez a legjobb hadjárati terv. Csak Dávid hallgatott. Severus sem szólt semmit, csak evett. Dárday pedig egyenesen felhivta Dávidot, hogy mit szól e tervhez? Akkor aztán Dávid kivont az oldaltáskájából egy jegyzéket s azt széttárva, az asztalra tette. – Legelőször is átadom neked az áttekintését a jelenlegi csatatérnek. Itt megtalálod egész a legapróbb részletekig, hol, mennyi és miféle serege áll az ellenfélnek? merre irányul az útja, hol erődíti az állását? hol a zöme? hol a vezénylete? mely helyeket tart erősen megszállva? s viszont hol tüntet álczázott mozdulatokkal? hol vannak hidai, élelmezési központjai, tüzérparkja, tartalék lovassága? Mindezek a leghitelesebb adatok, mert magam jegyeztem fel azokat. Repülő gépemmel összejártam az egész országot, s távcsövem mindenről értesített. Mikor gépemmel kémczirkálásra megyek, alatta egy széles ponyvát feszítek ki, mely két szárnyát a földről láthatatlanná teszi. Ha azután észreveszi is valaki azt a szürke foltot az égen, azt mondja rá: «Ott is egy elszabadult léggömb úszik!» s nem törődik tovább vele: mindennapi látvány az most. Ezekből az adatokból már most, a ki katonai szaktudós, kiszámíthatja, hogy az egész bánáti lázadás csak vak lárma; orosz portyázó csapatok vannak ott csupán, s hiba volna a hadsereg zömét azzal gyöngíteni, hogy egy képzelt szerb invasiót egész hadtömegekkel fogadjon valaki. Épen ilyen a Románia felöli zaj is: ott sincs semmi baj; csak szándékosan terjesztett rémhírek és kóbor kalandorok sikertelen kudarczai, a mik a mult századok rémjeleneteit sírjaikból előidézik. Az odessai orosz sereg nem Erdély, hanem Galiczia felé siet, hogy a Kárpátok átjáratait biztosítsa, mert az orosz fősereg mozdulatai azt tanusítják, hogy az vissza akar vonulni. Az okát is tudom, hogy miért akar visszavonulni? Nem a tegnapi veszteség miatt. Más indoka van rá; de arról most nem beszélhetek. A Magyarországon levő gyalog hadtestek mind sietnek az Ausztriát megszállottakkal egyesülni. S hogy e tervüket eltakarják, a legremekebb sakkjátékkal vezetik félre a Dunántúl összpontosított seregünk vezéreit lovas hadtesteik merész mozdulatai által. A generalissimus minden haderejét Budapest és Komárom között összpontosítja, s a steyer határt őrzi. Nem lát az ellenfél lovasságától. A legrövidebb idő alatt tehát a nihilistáknak mind a nyugati, mind az északi hadserege egyesülten fog reátok szemközt jönni. Már most tanácsos lesz-e tinektek elhagyni a krakkói biztos védműveket s a síkra menni egy még mindig háromszorta nagyobb számú ellenségre? (mert hiszen Krakkóban és Czenstochowában erős helyőrséget kell hátrahagynotok) azt itélje meg, a ki katonai szaktudós. De azt én is előre láthatom, hogy ha lovasság nélkül indultok meg, az ellenfél benneteket legázol, ha pedig az én repülő gépeim is veletek mennek, hogy az ellen lovasságát szétriasszák, akkor a ti saját lovaitok is szét lesznek riasztva, s a mint ezek a gépek megjelennek a csatatéren, oda ágyut nem lehet többé vinni, mert a ló nem marad a hámban. Tehát lesz egy harcz, melynek kimenetelét ágyu és lovasság el nem dönti, hol a kézi fegyver tüzét a pánczél felfogja, s elvégre szuronynyal és puskaagygyal fognak az ellenfelek egymás ellen küzdeni. S ez nem lesz többé ütközet, hanem mészárlás, melynek csak a kimerülés vet véget, eredménytelen, győzelemtelen vérontás, minő a catalauni ütközet volt, hol mind a két fél vertnek érzé magát. Dávid szavai fagyasztó hatással voltak a feltüzelt hadfiakra. Nem lehetett azokat megczáfolni. – Bajtárs, szólt hirtelen egy nagy dologra határozva el magát Dárday, te nagy ember vagy. Mindent jobban tudsz, mint más. Én téged kinevezlek tábornokká és táborkarom vezetőjévé, s aztán ird elénk te a hadi tervet. Erre ismét összecsendült minden pohár; az asztal lelkesült népe harsogó éljenkiáltással üdvözlé a fővezér ötletét. Csak Dávid arcza maradt nyugodt. Várt, míg szóhoz juthatott. – Azt te nem teheted! szólt azután halkan, de szilárdul. Először azért nem, mert tábornokot kinevezni a király joga; másodszor, mert nekem semmi hadvezéri tehetségem nincs, és harmadszor, mert velem már más parancsol. – Kicsoda? kérdé elbámulva a vezér. – Ez az úr. Dávid Mr. Severusra mutatott. A néger aztán felkelt és szólt. Ez a fekete arcz és alak, abban a fénylő pikkelhüvelyben olyan nagyon emlékeztetett a rémmesék Salamandereire. – Az érdemes gentleman helyesen szólt. Ő az én üzlettársam. Igenis uraim. Önöknek a háboru mesterség; nekem üzlet. Önök harczolnak dicsvágyból, nemzetiségi gyűlöletből, király iránti hűségből, hazaszeretetből s ezért készek a más vérét is, a magukét is kiontani. Mi nem ebből a szempontból fogjuk fel a háborut. Mi nem szomjazzuk az ellenség vérét. Ez nem jó üzlet. Az agyonvert ellenség miasmával fizet; dögvészt hágy maga után. Mi azt akarjuk, hogy éljen jó egészségben. Hanem először elvesszük a lőszereit, hogy ne lövöldözhessen, másodszor az élelmi szereit, hogy kénytelen legyen hazamenni, és harmadszor a hadi pénztárát, hogy térítse meg a hadi költségeinket. Mi erre vállalkoztunk. A hol megkaphatjuk e hármat, ott aztán lövöldözünk is, s hogy mivel lövöldözünk? azt megkérdhetik önök az orosz lazaretumokban. A mi csatatérünk megtelik elesettekkel, de azok mind feltámadnak s egészségesebben mennek haza, mint idejöttek; de nem is kivánnak másodszor találkozni velünk. Mihelyt azonban a «jó csipet»-et (gute Prise) biztos helyre szállítottuk, odábbmegyünk s keresünk más érdemes telepet, hol iparüzletünket sikerrel gyakorolhassuk. Czenstochowából már elemeltünk ötven millió rubelt aranyban és ezüstben (nem számítván ötven millió papiros rubelt semmibe): ez, a munkásaink tantiémejeit levonva, befektetett tőkénket visszapótolja! most még megyünk a kamatok után, s ha adataink nem csalnak, az üzletévet száz perczent osztalékkal fogjuk bezárhatni. Az előadás humora épen abban a hidegvérben volt, a mivel Severus ezt mind kitálalta. Igyekezett cynicus lenni. Kapzsinak, üzérkedőnek mutatta be magát és Tatrangit; tán még a szép Rozálit is. És azok is ráhagyták, hogy úgy van. S Dárday és az egész tisztikar elhitte neki, hogy nem is lehet máskép. Ez az amerikai bizony semmit sem tesz ingyen. És hát igaza van. Tatrangi pedig az ő üzlettársa. Most emlékezett már vissza Dárday, hogy hiszen ő egyszer ötvenezer forintot ajánlott ennek a Tatranginak a találmányaért. Azért beszél ez most olyan fanyaron. No de hát ezt a hibát helyre lehet hozni. Dárday meg akarta mutatni, hogy a magyar jellemvonása még mindig a nagylelküség, s ha valaki iránt pénzzel le lehet róni egy nagy lekötelezettséget, az a legjobb vásár. Egy kicsit felfujta magát, s aztán zsebébe dugva kezét, így szólt Dávidhoz: – No, hát hogy még több legyen a «jó csipet», mely üzletetek hasznára válik: én is adok hozzá. – Mink itt a hátrahagyott hadipénztárban, a mit a nihilisták a nagy veszedelemben nem szállíthattak el, tizenöt millió rubelt találtunk aranyban, ezüstben: ezt megosztom veletek; fele tietek legyen, hiszen «egyrészt» a ti gépeitek szerezték a diadalt. Csupa ujdon veretü ezüst és arany. Azzal nagy kegyességgel odavetett Dávid elé egy ezüst rubelt, meg egy tíz rubeles aranyt mutatóban. Dávid mosolyogva vette két ujja közé először az ezüstöt, azután az aranyat, s akkor azt mondta Severusnak: «Kipper és Wipper!» – Mi az? kérdé a magyarázatot Dárday hegyes hangon. – A tallér Haggemakers-féle alfenideból van; az arany aluminium aranyból; az ezüst rubel megér hat kopeket, az arany ötöt. – Igen biz az! erősíté Severus. A zsiros tapintatáról megérzeni. Nihil pénzek, külföldi háboruviselésre verettek. Ilyen az egész hadi zsákmányotok, azt mi előre tudtuk; a tizenöt millió rubel megér talán felet. A mit mi foglaltunk el Czenstochowában, az mind igazi régi «imperiale,» a hogy a pétervári bank pinczéjéből kikerült. Még van több is, de az Sasza asszonynyal jár, a többi vezérek kincse mind «Kipper és Wipper». Arra mi nem vadászunk. Dárday e fölfedezésre minden tiszteletről megfeledkezve, melylyel a jelenlevő asszonyságnak tartozott, egyikét a legtőrülmetszettebb lefordíthatatlan magyar erőmondatoknak szalasztá ki ajkán. Az bizony világos volt. Az aluminiumarany csak a szinére meg a rezgő hangjára nézve hasonlít az igazi aranyhoz, de már a fogása elárulja, a könnyüsége még inkább, hogy hamis pénz. A felsült nagylelküségen aztán kénytelen volt mindenki nevetni. E derült hangulatot sietett Dávid felhasználni a látogatás berekesztésére, visszatérve Dárday megnyitó mondatára. – Így van biz az, felebarátom: már most láthatod, hogy az ellenség nem harczol ördögmódra, mi nem harczolunk angyalmódra s aztán ti is, ha az öt érzéketek tanácsát beveszitek, megültök Krakkó sánczai közt – embermódra, s várjátok, hogy ki jön benneteket megtámadni. Én most elvitetem innen a veszélyes pokolgépeket; e czélra töltessétek meg estig gázzal a léggömböket; naponkint értesíteni foglak benneteket az ellenfélnek és az osztrák-magyar seregnek minden mozdulatáról. Most pedig szálljátok meg Czenstochowát is, mert én csapatommal és gépeimmel az éjjel odább megyek s nem mondom meg, hová? – Sok szerencsét a vállalathoz, mondá röviden Dárday. Dávid sípszóval adott jelt a légben czirkáló gépnek, mire az alászállt s a három jövevény ismét felült bele, ezuttal sokkal kevesebb «éljen»-ben részesülve, mint megérkezésükkor. Elvette fejük körül a dicsfényt az a fölfedezés, hogy ők nem a hazáért, az igaz ügyért fáradnak, hanem üzleti nyeremény elérése végett. Azt mondák róluk: «materialisták!» s még a mi egy óra előtt bámulni való volt rajtuk, hogy ők a pokolgépeket várospusztítás helyett időjárás-fordításra szándékoznak használni, az is oly prózai indoknak tünt fel egyszerre. Hát a paszulyt megmenteni a dértől, a kukoriczát a kiszáradástól, hol itt a poézis! Ninive, Carthago romjai; – a hunhalmok, tele csontokkal: – az a költészet! Mikor fenn voltak a légben, Dávid így szólt Rozálihoz. – Neked el kell menned Budapestre és igyekezned a királynéhoz bejutni, és elmondani neki mindent, a mi eddig történt. Hallottad a felebarátainkat, hogy beszéltek? Tele van a fejük dicsvágygyal. Képesek volnának a győzelem mámorában a félvilágnak hadat üzenni s mennének jó kedvvel országok meghódítására. S ez még csak a mi népünk. De mi lesz még, ha az osztrák chauvinok megtudják, hogy minő győzelmet nyertünk tegnap! Hallani sem akarnak majd békekötésről. Revancheot fognak kiáltani. S ha leverték a muszkát, határt nem ismerő újra megerősödött katonai hatalmukkal belekötnek Németországba, Italiába, az egykor elvesztett tért, országot, hegemoniát visszafoglalni, s ha mindenütt győztek, akkor leverik idehaza az alkotmányos szabadságot. Ránk nézve a háboru mindenképen romlás. Az, ha győzünk, az, ha vesztünk, és az, ha soká huzódik. S én ennek eszköze nem akarok lenni. Azért beszélj a királynéval és mondj el neki mindent. Mondd el, hogy találmányunk által az ellenséget minden ponton vissza tudjuk tartani attól, hogy döntő ütközetre összeszedhesse magát; hogy kényszeríteni tudjuk becsületes béke megkötésére. Ők most Budán szorongatva vannak. A királyné még ifju anya, első gyermeke függ keblén. Képzelheted, miket szenved most, midőn minden órában új meg új híreket hoznak neki a szélrózsa minden irányából; vérrel festett, lőporral füstölt, kétségbeesés emlőin nagyrahizlalt szörnyhíreket. A mikből semmi sem igaz; – hamisan vannak értesülve, mert minden külföldről jövő tudosítás el van zárva tőlük. Vigy neki vigasztalást. De egyuttal essél előtte térdre és könyörögj neki, hogy vegye rá koronás férjét a békekötésre: a mi dicsőséges lehet a tegnapi győzelem után, dicstelen lett volna bizonyosan a nélkül; – de lehetetlen lesz, ha tovább foly a harcz. Az ellenség kénytelen lesz mindenre ráállni, épen azért emberiek legyenek a békeföltételek. Nem kell őket megalázni, hogy késő időkre eltett boszut ne vigyenek magukkal haza; ne kérjen tőlük a győztes ország hadi kárpótlást, hogy vagyonilag meg ne romoljon a vesztes ország; hanem inkább kössön vele kereskedelmi szabad szövetséget, hogy mindkét fél gyarapodjék. Egyezzenek meg a kölcsönös lefegyverkezésben: egész Európa követni fogja őket. Ne kivánjanak tőlük egyebet, mint Lengyelország helyreállítását, erre szükségünk van nekünk s az európai béke tartósságának. Legyen aztán a lengyel trón egy osztrák secundogenitura helye; Zsigmond főherczeg ott koronát találand; ki lesz elégítve nagyravágyása, s magával viszi tábornokait és papjait, a kik Lengyelországnak még mind hasznára lehetnek, nekünk pedig csak veszedelmünkre vannak. S én ezeket nem bízhatom senkire rajtad kívül. Ha a Krakkó és Czenstochowa között történteket megtudja valaki a királyon és királynén kívül, minden ember harczháborut fog ordítani, a ki most lélekzetét visszafojtva lesi a vészhireket. Megteszed-e ezt? – Mindent, a mit te mondasz. – Úgy még ma éjjel elviszlek Budakeszire; ott kis nyári lakunkban leszállunk s másnap felmégy a királynéhoz; téged bizonyosan elfogad. Ott biztos helyen fogsz lenni. Budapestet nem közelíti meg ellenség; azzal nekem lesz mindennapi találkozóm. Mikor a czenstochowai sánczokhoz elértek, hol az aërodromonok tömege pihent, leszálltak a légből, Dávid átadta a parancsnoki tisztet és a vezérhajót mr. Severusnak, utasítva őt az anastaterek elszállítása s a jövő találkozás helye iránt. Azután Rozálival egy kisebb, könnyebb járatú gépbe ült bele, mely úgy aránylik a többiekhez, mint a fecske a sashoz. – Még egyet, szólt Rozáli, mikor repülni kezdtek. Küldetésemért jutalmat kérek. – Ha kérted, meg van adva. – Azt kérem, hogy legyen szabad a királynén kívül még egy embernek elmondanom mindent, a mit tudok. – Kinek?… – Apádnak… – Csókolj meg!… SASZA ASSZONY. Egy nő, a kinek férfihíre betöltötte már egész Európát. Abból a népkoloszból való, mely megszokta a férfijellemű nők uralmát, mely a hadviselő, országhódító Katalinok, Erzsébetek neveit himzette be a világtörténelem könyvébe. (Azért választottuk e szót «himzés» e helyett, hogy «irás», mert e nagy asszonyok nevei is keresztekből vannak összerakva, mint a himzet betűi: a csatatéri sírok keresztjeiből.) Sasza asszonyt is forradalom állította az orosz nép élére, mint II-ik Katalint s a napi történelem krónikásai egy asszonyi szörnyeteget rajzoltak le benne, a nélkül, hogy valamelyik megközelítette volna a valót. Egyik csodaszépnek, a másik csodarútnak festé; de kegyetlennek, bujának, vérszomjúnak, csalárdnak, indulatosnak valamennyi. Maga az a hír, hogy ő személyesen jön rettentő táborával, kétségbe ejtett minden nemharczoló elemet. A nők reszkettek magukért, de még inkább férjeikért s a békés családapák nejeikért, de még inkább magukért. Segítettek a rémületet növelni a papok is, kik a népnek az orosz nihilisták közeledtére olyan textusokról prédikáltak, minők Sékhem város romlása és Sámson hadizsákmánymóringja, hogy a harczosokat még jobban feltüzeljék az ellenállásra. A nihilista seregek aztán oly hirtelen lepték meg Bécset, egyszerre körülfogva azt lovas táborukkal, hogy még csak nem is lehetett belőle menekülni, s a kétségbeesés tetőpontra hágott, midőn a védő sereg főparancsnoka kijelentésére, hogy nem képes a várost megvédelmezni, az orosz lovassági tábornagy kegyetlen feladási feltételei tudomásra jutottak. Ninive sorsa közelg; Carthagó végnapja esteledik már! De az lett aztán a kellemetes fölébredés e rémekkel álmodó hagymázból, mikor másnap Sasza asszony megérkezett s tudatá a megszállott várossal a feladás enyhébb feltételeit. Ah! azok minden ábrándos reményen túl kegyesek voltak. Szabadon mehet az egész helyőrség minden fegyverével, podgyászával, ágyuival; elviheti a nagy fegyvertárból, a mi csak megmozdítható s Bécs nem fizet többet sarczul egy milliónál; csak a látszat végett. A bank kincsei pedig az összes európai nagykövetek pecséteivel lezáratva, érinthetlen vagyonnak nyilváníttatnak. És még ezzel nem volt vége a kellemes meglepetésnek. Sasza asszony, a mint a város előljárói megjelentek előtte a hadsereg kivonulása után, hogy a város kulcsait átadják, felhivta őket, hogy a belső rend fentartása végett rögtön alakítsanak városi polgárokból nemzetőrséget; s miután az elvonult hadsereg minden fegyvert eltakarított a városból, Sasza asszony maga ajánlott fel a bécsi nemzetőrség számára negyvenezer puskát, hozzávaló lőszerrel együtt, miket a bochniai ütközetben vettek el az osztrák tartaléktól. Azonkívül egy napiparancsot ragasztatott ki minden utczaszögletre, melyben az volt kihirdetve, hogy a nihilista hadsereg minden katonájának tiltva van a város vámsorompóin belül lőfegyverrel megjelenni, csupán oldalfegyverrel szabad. Azután felhivta az előljárókat, hogy tartsanak népgyülést a nagy iparpalotában s válasszanak ott egy «közbiztonsági parlamentet», mely a két milliónyi lakosság ügyei felett szabadon tanácskozzék. E parlament tagjainak személye sérthetetlen; s míg a háború tart, sem jó barát, sem ellenség, sem hitelező őket nem nyugtalaníthatja. A mit azok határoznak, az a törvény. A hírlapirók értesíttetnek, hogy teljes sajtószabadság van, s azért, a mit valaki nyomtatásban vét, nagyobb bűntetés nem éri, mint ha ugyanazt élő szóval mondta volna el. Hogy e legelső intézkedéseivel egyszerre meghódított mindenkit Sasza asszony: az igen természetes. Mikor ugyanaz nap kihirdeté, hogy mindenkinek, a ki Bécset el akarja hagyni, szabad út engedtetik Magyarország felé, s személyének s vagyonának sérthetlensége teljes szigorral biztosíttatik; hát akkor nem mozdult senki a városból. A főurak, az udvarhölgyek, a főpapok, a bankárok, kiknek már be volt málházva a legdrágább értékük, hámban a lovaik, hogy meneküljenek, a merre lehet; a mint azt látták, hogy nagyon könnyen lehet, mind leszerszámoztak s ott maradtak. Az előzmények után sokkal jobb most megülni a kapitulált Bécsben, mint futni a viharos Magyarországba, a honnan most nincs semerre kijárás. Tetézte a kedvező benyomást Sasza asszony személyes megjelenésének varázsa.