# A jövő század regénye, 1. rész

## Part 30

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-jovo-szazad-regenye-1-resz-55911/index.md

A zápor, mely egész nap tartott, kedvezni látszott a nihilista vezér tervezetének; százhuszezer főnyi hadtestet indított ki Krakkó alul s azoknak első dandárai erőltetett utazással vasutak és podgyászszekerek segélyével, éjszakára megérkeztek a Czenstochowától két mértföldnyire fekvő szélesen elterülő nyirfaerdőkhöz. Itt szándékoztak magukat az éjjeli ostromhoz rendezni; összeválogatva a drusinákat, mik pánczélaik oltalma alatt legelől induljanak.

De a mint a nyirfaerdők felé közeledtek, egyszerre valami sajátszerű pattogás lepte meg őket, mely hasonlít a szüreti tréfák tűzbékájának hangjához, s a hol ez a pattogás hangzik, egyszerre csak kidűl két-három ember a csatárlánczból, mintha halálra volna sebesitve s végigvágja magát a földön, a nélkül, hogy vérét látná valaki folyni.

E pukkanások eleintén a földről jönnek, mintha lehullott robbanó mogyorók szórattak volna; később azonban a golyók sűrűen kezdenek kopogni a pánczélokon, a sisakokon, s a hol egy megütődik, rögtön szét is pattan s arra több ember, a kit nem is ért a golyó, elbukik, összeroskad.

Az orosz hadseregben vannak régi, harczedzett katonák, kik a kapott sebnek oda se néznek, kik kóstoltak már a vasból is, az ólomból is eleget; a kiket, ha a golyó megsebesített, még dühösebbek lettek a kapott seb után s annál veszettebbül rohantak előre. Hanem az a seb, a mit itt osztogatnak, egészen más valami. Nem tép az hust és nem tör csontot; vékony tűhegyekkel hatol keresztül a nemez-pánczélon, s ha csak a födetlen kezet vagy arczot találja is, oly ijesztő fájdalmat okoz, mely hasonló a tarantulacsipés, a viperaharapás rögtöni hatásához; s rá ugyanaz az égető sajgás következik, mely az állati méreg következése szokott lenni; a sebhedt tag megmered, feldagad s kínzó viszketeg támad e daganatból.

A nihilista hadvezérek nem akartak hinni a rémmesének, a mit harczképtelenül visszatérő katonáik beszéltek ez új lövegekről; tömeges rohamra tüzelték vitézeiket; a hadsorok éleire állították a tiszteket, s aztán «en avant les épaulettes!» de mindazzal nem mentek semmire. Az éjszaka nem nekik volt jó barátjuk, hanem ellenfeleiknek. Azoknak a fegyvere nem ad hangot a sötétben, csak golyóik pattannak el ott, a hol leestek. Azok magukra sem hagynak találni; azok ravaszok, odaékelik magukat két támadó csapat közé, aztán elvonulnak onnan, ki tudja, mi módon? ki tudja, hová? S mikor aztán végre egy nihilista dandár nagy veszteség árán, hősi vitézséggel elfoglalt egy kétségbeesésig védett állást, akkor veszi észre, hogy saját hadfele ellen küzdött, a sötétben az ellenség kicserélte magát a jó baráttal, s mire azok egymásra ismertek, már ismét oldalukban van és onnan nyugtalanítja őket.

A sötétben, a záporban összezavarodik a nihilisták egész hadirendje; reggel felé a hadvezérek kénytelenek minden ponton takarodót fuvatni.

Mikor másnap reggel Schertsinszkoi a tábori kórházakat végig látogatta, ezt táviratozta Sasza asszonynak:

– Éjjeli támadásunk visszaveretett. Pánczél nem jó többé. Ellenség mérgezett tűkkel lövöldöz. Halottunk kevés, sebesültünk sok. Hadseregünk fele vakarózik.

(A hogy mr. Severus mondá egykor nevetve.)

A sikertelen éjjeli támadás után azonban megkisérlé a szabályszerű ütközetet.

Egy kozák ezred, egy csapat kaukázusi lovasvadász és négy röppentyütelep indult kémszemlészetre az ellenség hadállásának kitudása végett. Alig közelíték meg a mult éjjeli harcz szinterét, midőn az ellenség robbanó lövegei tudatták velük, hogy a nyirerdők egész hosszában meg vannak szállva. Nehány lövést váltottak egymással udvariasságból s azzal visszatért a lovas kémlő csapat az arczvonal mögé.

Ekkor aztán megszólaltak az ágyuk.

A nyirerdővel szemben volt egy domb, arra felvontatott a hadvezér százhusz ágyut, miknek lövegei erdőgyujtó tűzokádók, gömbszóró shrapnelek, assa fœtidával töltött chinai büzgolyók és petroleum-bombák voltak.

Mikor a legelső amerikai Rodman-ágyu eldurrant a dombtetőről, bombáját az erdő felé hajítva, abban a perczben felrepült a nyirerdőből az ærodromon.

Még mindig csak az első, csak egyetlenegy.

– Ah itt jön a fehér sas! kiáltának az oroszok; de most már tudták, hogy mi az? Egy gép. S el voltak készülve a fogadására.

Igaz, hogy annak a gépnek előnye van; hajigálhat le onnan a magasból Orsini-bombákat; de már ezek be vannak véve a számításba. Ennyi és ennyi embert fog megölni. Mondjuk, hogy ezeret, vagy kétezeret. No hát kétezerrel több halott. Ez nem tesz különbséget. Ember van elég.

Hanem az ærodromon nem látszott semmi előkészületet tenni holmi bombahajigálásra. A mint távcsöveken nézték, az egy síma, fényes csucshenger volt, hasonló egy szivarhoz, mely terjedelmével nem árult el romboló ballasztot.

Az orosz tüzérek elkezdtek e szép szárnyasra vadászni.

Feléjük közelített. A Rodman-mozsarak bombái elérhették. A süvöltő gömbök ott jártak alatta, fölötte, a légjáró tudomást sem látszott róluk venni, s mikor a dombhoz közel ért, melyen az ágyuk fel voltak vontatva, egyszerre olyan közelre szállt alá, a hol a bombavetők «már» nem találhatták el, s a vontcsövű ágyuk «még» nem érheték fel.

Hanem erről is volt gondoskodva.

Ott állt százhúsz röppentyütelep, mely egyszerre, egy jeladásra elkezdé sistergő csillagait felszórni a közelítő aërodromon ellen.

Ez egy valóságos «girandol» volt a hadi tűzjátékban. Az ærodromon egy tűzraj közé jutott, mely minden oldalról zúdult ellene, mintha egy tűzhányó krátere fölött rohant volna el, midőn hirtelen kitör.

És annyi tűz között úgy járt, mint a Salamander.

A röppentyüket, a mik szárnyai közelébe értek, mintha lapták lettek volna, úgy csapta félre szárnyainak ütése. A sima, ruganyos test, mely a légben libeg és pánczélozva is van, sérthetetlen. Ezt sokszor tapasztalják a vadászok, kik egy egész adag kilőtt göbecscsel nem birnak egy kigyót megsérteni.

Az aërodromon a tüzértelep fölé érve ismétlé azt az «intést,» a mit már az anastaterrel szemben adott a hadviselőknek; detonatorának egy villanyszikráját aláküldé s az egyenesen beletalált a Rodman-ágyú töltényszekerébe. Az felrobbant. Az aërodromon tovarepült, nehány percz mulva, midőn újra meggyült condensatorában a villany, megint visszatért, s ezt a műveletet folytatva, félóra alatt valamennyi töltényszekeret mind felrobbantott. A villám jól czéloz; a töltény, szekér és a bomba vasból vannak, odatalál bizonyosan. Hanem azt már tüzérek és hadvezérek csak messziről nézték. Menekült és ott hagyta lőporos szekereit és ágyuit mindenki.

Az orosz hadvezér e tény után azt táviratozta Sasza asszonynak: «nincs többé ágyú!»

Ez egyenlőtlen harcznak, a mit egyetlen egy gép folytatott százhúsz ágyú és tömérdek röppentyű ellen, szemtanuja volt a nihilisták táborában időző képviselője a washingtoni kormánynak, mr. Perkins is. Minden hadseregnél volt az akkori kormányoknak egy-egy képviselőjük.

Ez esemény után mr. Perkins rögtön sietett kormányának a párisi congressusban üres szalmacséplő nagykövetét és teljhatalmazottját a következő sürgönynyel felfrissíteni unatkoztából:

«Minden hadi készülődést abba kell hagyni. A villany, mint mozderő problemája meg van oldva. Krakkónál, Czenstochowánál villanyos repülő gép működött. A villany megsemmisítette a lőport. Vége az ágyúharcznak. Várak, kikötők, erősségek nincsenek többé. Az egész hadiléggömbstratagéma szappanbuborék ezentúl. Senki háborúhoz ne kezdjen addig, a míg a villanyrepülőgép titkát meg nem szerezte. A nihilistáknak még csak egyetlen eszközük van, mely részükre dönthet: a tömeg. Ha összes lovasságukat egyesítik, s tömeges hadoszlopokban vetik magukat a Czenstochowát elfoglalt ellenfélre, s lóháton ostromolják meg a sánczokat, nem törődve az emberélet áldozatával. Egyéb nincs.»

Bármilyen lehetetlennek, bizarrnak lássék is ez az utóbbi eszme, hogy erdőket elfoglaló gyalogság ellen, sőt sánczok ellen tömeges lovassági rohamot vezényeljenek, mégis valóban ez volt Schertsinszkói terve is. A mire leginkább az a körülmény vezette rá, hogy a mult napi lovasszemlészet alkalmával a lovak maguk fel sem vették a hyalichor golyók forgácsainak sebeit, a miktől lovagjaik leszédültek; – mint a hogy nem fog a lovon a himlő, a hogy meg tudja enni a ló az arsenikumot; a hogy nem árt meg a sertésnek a mérges kígyó marása. Ezek tehát a legjobb eleven pánczélt képezik a kábító lövegek ellen, leszállítva azoknak hatását a közönséges lőfegyverekére. Azt pedig a doni kozákok már fényesen bebizonyították Lipcsénél, Samarkandnál s most legutóbb Bochniánál, hogy lehet lovassággal ágyútelepes sánczokat és eltorlaszolt erődőket is elfoglalni. Az orosz lovasok nem közönséges emberek: azok centaurok.

Hanem a terv kivitelének egy nagy akadálya volt. A krakkói tábor lovai a nagy anastater szétrobbanása óta tökéletesen «demoralizálva» voltak. Nem lehet azt más szóval kifejezni. Ismerik ezt az állapotot, a kik hosszas hadjáratokat végigfáradtak. Az 1849-iki magyarországi hadjáratban is történt hasonló eset a fényszarui nagy lovassági ütközet után, hogy a rákövetkező éjszakán a paripák nem voltak fékezhetők, az egész tábor minden lova futni készült, letépte magát kötőfékéről, s a melyik elszabadulhatott, elfutott világgá. Talán járul ehhez valami a nemes állatok, a ló, a kutya előérzetes ösztönéből is, mely nagy veszedelmeket előre láttat velük, mikről az emberek nem is álmodtak: az állatok már érzik. A Krakkó alatti lovak közül sok megvakult a nagy felrobbanástól. Ez még nem lett volna nagy hiba: a vak ló annál könnyebben nekivezethető a tűznek. De ezek a lovak attól a naptól fogva oly ijedősek, oly neszrehallgatók lettek, hogy minden ismeretlen zajra futni készültek, nem engedték magukat tisztogattatni, felnyergeltetni; ha a lovas felült rájuk, ágaskodtak, hátráltak, a fejeiket kapkodták s a zablát harapták, mintha egyszerre valamennyien mind remonda-csikókká lettek volna visszavadítva. A lovassági tisztek egyenesen kimondták Schertsinszkoinak, hogy ha őket mind főbe löveti is, nem képesek négyezer lónál többet csatarendbe állítani; a többit vissza lehet hajtani a ménesre, hadd nyargalja ki az ijedtségét; a vakját pedig mindjárt szaláminak és csizmának lehet feldolgozni.

Nem maradt hátra egyéb, mint Sasza asszonyt tudósítani a veszélyes helyzet egész valóságáról, és hogy most már szükséges, hogy magát a repülő lovasságot küldje fel rögtön Czenstochowa ellen.

Sasza asszonyt igen kellemetlenül érinté ez a tudósítás. Neki épen egy merész terv forrt az agyában: lovasságát a léggömbökkel végig bocsátani Stirián; onnan Horvátországba becsapni, a magyar alvidéken a szlávokat felkelésre bírni, s ez által az osztrák-magyar hadseregeket köröskörül, mint egy ostromlott várba bezárni. E czélból lovasságának előhada, mintegy nyolczezer lovas, már Gráczig nyomult, roppant zavart idézve elő a dunántúli táborban, mely, ha a nihilisták a trieszt-fiumei vonalat is kezükbe keríthetik, s ha a szerb és román oldalon a távirdákat elronthatják, teljesen meg lesz fosztva a többi Európával lehető minden közlekedésétől, a hogy jó részt már eddig is meg van fosztva; mert az senkinek sem jut eszébe, hogy Berlinben egy táviratot via Livorno, Konstantinápoly, Galacz, Brassó, Temesvár küldjön le Pestre, pedig ezen a csigavonalon kivül már semmi más úton tudósítás Magyarországra nem jöhet; úgy hogy a Dunántúl, a Krakkó és Czenstochowa alatt történtekről még akkor sem tudnak semmit, a mikor már azokkal Európa minden hirlapja tele van. Ők be vannak zárva.

Ezt a tervét Sasza asszonynak egészen megzavarta a czenstochowai epizód.

A kárpáti hadsereg lovasságával nem hajthatta végre ugyanazon megkerülési tervet a Duna és Tisza között, mert az ki lett volna téve annak az esélynek, hogy az osztrák-magyar lovasság oldalba fogja. Most már az ellenfélnek is voltak repülő lovasai. A magyarok is találtak egy fajt, mely kiállja a versenyt odafenn az égben a samojédokkal. A czigány volt az. Héj, nagy becsülete lett egyszerre a szegény czigánynak. Minden vályogvetőt bundába öltöztettek s úgy küldték fel a mennyországba. – Az is figyelembe veendő volt, hogy egy hét óta nyugati szél uralkodik. Tehát a nihilisták a Duna-Tisza között az osztrák-magyar sereg léggömbjei alatt állanak, oda nem szabad előnyomulniok.

Sasza asszony azonban nem hagyott fel a tervével. Azt belátta, hogy repülő lovas seregének nagy részét fel kell bocsátania Czenstochowa alá, mert hadikészleteit nem hagyhatja ellenséges kézben, azokat vissza kell venni, ha minden sánczárkot saját halottaival tölt is meg. Azonban a horvát, dalmát expeditióra használható volt a gyalogság is; az előre tolt lovas dandár folytatta küldetését, hanem a nyomában haladó lovas hadsereg kicseréltetett a gyaloggal, úgy hogy a nyolczvanezer főnyi lovasságból hatvannégyezer visszaküldhető volt északra. A roppant hadsereget Czernoff tábornagy vezette, kinek hirét megalapította az a lovas hadjárat, melyet tíz év előtt az Amurtól a Yancse-Kiangig merészen és vitézül hajtott végre, China veszedelmével.

Czernoff erőltetett napi járatokban haladt végig Ausztrián, Csehországon, oldalt hagyva az ostromolt Olmüczöt; Teschennél, Bialicznál portyázó szárnycsapatai találkoztak a német határon felállított előőrseivel a németországi figyelő hadtestnek, melynek zöme Kosel vára körül táborozott. Mikor azután Krakkó közelébe értek, az a meglepetés várt reájuk, hogy Krakkó déli részét a Visztula-oldalon egészen megszállatlan találták: közeledtükre a honvédhuszárok előörsi csapatai vonultak vissza, a nihilista hadsereg táborhelye ez oldalon üres volt. Azoknak védcsapatait csak Bendzinnél találták. Itt találkozott Czernoff Schertsinszkoi szárnysegédével, ki őt az eddig történtekkel megismerteté. A megszálló sereg, hogy Czenstochowát sikerrel ostromolhassa, kénytelen volt Krakkó körülzárolásával felhagyni, s egy erős figyelő hadsereget az északi oldalon felállítani, miután a krakkói sereg a czenstochowaival repülőgépe segélyével értekezhetik s annálfogva a várból folytonos tömeges kitöréseket rendez.

Czernoff, mint minden olyan hadvezér, kit a győzelmek elkényeztettek, túlszigorú volt azok iránt, a kiknek a szerencse nem kedvezett, s mindent tudott rosszalni, a mihez szerencsétlen vezértársa kezdett.

Mikor összejött Schertsinszkoival, első dolga volt azt táborkara előtt válogatatlan szavakkal lehordani eddigi rosz intézkedéseiért; azután tudatta vele, hogy a főparancsnoksággal ő van megbízva, Schertsinszkoi pedig hátra fog menni a figyelő hadsereghez s ott várja el az ő további intézkedéseit.

Schertsinszkoi igazi orosz volt. Megnyugodott a parancsszóban, s ha a felhatalmazott Czernoff azt mondta volna neki, hogy üljön fel egy léghajóba samojednek s ott működjék, abba is belenyugodott volna.

Czernoff erélyes katona volt, kiméletlen az ellenség iránt úgy, mint saját emberei iránt. Az igaz, hogy a roham élén szokott lenni maga is. Ménest tenne a lovak száma, miket kilövöldöztek alula, s a teste egy élő albuma a minden csatákból elhozott sebhelyeknek. Ő nem is szokott tanácsot tartani, mikor haditervet készít; kigondolja egyedül és aztán parancsol és előlmegy.

Az ő terve volt a bochniai támadás is, mely az osztrák-magyar tartaléksereget a földre gázolta. Akkor is megmutatta, hogyan kell egy ellenséges csillagsáncz cavalierejének a tetejére lóháton felnyargalni.

Most ugyanazon győzelemittas «molodczi»-k tábora jő utána.

Ily vezér és ily sereg mellett a csataterv természetesen csak ez lehetett:

A nyugati szél az orosz ærostatokat csak Czenstochowa nyugati oldaláról teszi hasznavehetőkké. Ez pedig olyan közel esik a német határszélhez, hogy a Jaszna Gora halmairól, melyekről a rohamnak indulni kell, a német előörsök szuronyainak villogását lehet látni Lublinicz körül.

Közönséges talentumu hadvezér nem merné azt megkisérteni, hogy ily szűk helyen befúrja magát, a hol ha meg találják futamítani, egyszerre a semleges ország területére fogják visszavetni, a hol azután le kell raknia a fegyvert. De erre Czernoffnak nem lehetett gondolni. Ki futamítaná meg az ő legyőzhetlenjeit? Hatvannégyezer lovas egy tömegben, mely a dombokról alárohan. Előttük repül, kedvező széltől ragadva ötezer ærostat, mely bombákat ont.

Hogy az ellenfélnek repülő gépe van, talán több is egynél, Czernoff azt is számításba vette. Az pusztítani fog az ærostatok közt. Nem tesz semmit. A léghajósok közt van még csak fegyelem; azok nem futhatnak el a csatatérről, nincs a ballonjaikon szellentyű. Ha százat, ha ezeret összetépnek is közülök a repülőgépek, de az egész tömeget föl nem tartóztathatják, villámaik azokon nem fognak, a selyem és gyantaburok miatt, s elvégre a repülőgépek is úgy fognak járni, mint az alligatorok, hogy a nagy tömeg közt belekeverednek szárnyaikkal a ballonok köteleibe, s megfogják magukat.

Czernoff, hogy még biztosabb legyen a döntő csapás eredménye, azt a parancsot adta ki, hogy a megszálló sereg összes lovassága csatlakozzék a repülő lovas sereghez.

Az alvezérek szerényen figyelmeztették a bajra, mely ebből támadhat: azoknak a lovai «félnek!»

«Félnek!» Ezt a szót nem akarta hallani Czernoff. Félni még a lovasnak sem szabad, nem hogy a lovának. Mire való a sarkantyú? mire való a kancsuka? Nehány erélyes tiltakozót főbe lövetett a hadsor előtt, s aztán nem beszélt senki arról, hogy a lovak félnek.

Augusztus tizenharmadikán reggel zendült meg az orosz nihilisták marseillaisének népszerű kardala a Jaszna Gora fenyőerdőiben:

«Megyünk, hogy megigyuk borod; Megyünk elvenni aranyod; Megyünk ölelni asszonyod; Hurráh!»[3]

És azzal elkezdtek alászállani a kibontakozó csapatok, s ott, csaknem a czenstochowai sánczok lőtávolában rendezkedtek támadó hadoszlopokba.

A léggömböket csak ekkor töltötték meg a helyszinén, magukkal hozott gázfőző gépekkel. Ez a készület eltartott délután négy óráig. Elég hosszú a kutyacsillag napja.

A czenstochowai sánczokról egy ágyúlövés sem háborította készülődéseiket.

Czernoff terve igen világos volt.

Egy hadoszlopot állított össze, melyben keverve voltak az általa vesztésre itélt Krakkót megszállott lovasezredek. Azokat tolta maga előtt a bochniai győztesek pánczélos hadserege. Tizezer ember és ló talán elég lesz a polygonum caponiérejeinek árkait betemetni, azoknak a hulláin aztán átzudulhat a feltarthatatlan ár, elgázolva maga előtt az ellenséget, ha mind vasból van is.

A szerencsétlen, kipéczézett ezredek sorsa meg volt pecsételve. Őket elől a lovaikhoz kötött léggömbök vonják, hátul a rohanó ezredek taszítják, meg kell tölteniök azokat a hosszú sírokat ott maguk előtt. Hanem aztán a várt elfoglaló ellenség itélete is alá volt írva. A molodczik nem hagynak maguk után sem foglyokat, sem sebesülteket. A mai napon a Varta folyamnak meg kell áradni a párolgó meleg vértől.

Négy órakor délután hangzott a jeladó három ágyúlövés, mire minden ponton megszólaltak a trombiták s az egész rettentő lovas tábor megindult várat ostromolni.

A czenstochowai ágyúk mégis hallgattak.

Mikor aztán a trombita újra hangzott, gyorsabb ügetésre adva jelt, akkor a sánczok mögül egyszerre fölrepült ötszáz olyan fehér sas, a milyen eddig csak egy mutogatta magát.

A stymphalidák elfogadták a centaurokkal az ütközetet.

A sedáni ütközetet (a franczia irók szerint) nem az emberek nyerték meg, hanem a gépek, – a czenstochowai ütközetet nem az emberek vesztették el, hanem a lovak.

A mint az első hadoszlopban ügető paripák megpillanták a szemközt repülő szörnyetegeket, egyszerre visszatorpantak és az egész arczvonal elkezdett «flottirozni».

Legbomlottabbak voltak a vak lovak, a kik nem látták azt a rémet, csak közeledtének hangját hallották és arra egyszerre megbokrosodtak.

A végitéletnapi hangok voltak e soha nem hallott suhogó mély zúgásban, melyben egyesülve van a sebzett viziló bőgése, a gőzmozdony puhogása és a vihar üvöltése; a mint az egyre közeledett s keresztül hangzott az ezernyi ezer paripa földrengető robogásán.

Az aërodromonok félhold alakú sorban közeledtek a lovas tábor felé, annak északi szárnyát megkerülve.

A mint ezer ölnyire értek a lovas arczvonalhoz, egyszerre leszálltak csaknem a földszinig, s akkor aztán vizirányos vonalban rohantak ismét előre.

Ezt a támadást nem várta be semmi négylábú állat.

A jelenés, mely e rohamot követte, csak Farao hadseregének bomlásában leli párját, mikor azt a Vörös tenger hullámai megrohanták.

Minden ló megvadult, nyerítve, hánykódva fordult oldalt s tört az utána jövők soraiba vissza. S a lovak rémülete ragályos. Egy megijedt paripa agyonijeszt százat; és mind a száznak, mind a tizezernek ott jön a réme, huhogva, fütyülve, szárnyaival csapkodva.

Pillanatok alatt összebomlik az egész hadirend. A felzavart tömegek az utánuk jövők közé rohannak s azokat is összebomlasztják.

Az aërodromonok terv és vezényszó szerint látszanak működni. Minden tíz között van egy hosszabb hajójú, mely a többinek parancsol. Jelkiáltásaik hangzanak odafenn a légben. Négyen-négyen összefognak egy-egy tömeg lovast s azt egymásra terelik. A megriadt mének, mint a birkanyáj, tódulnak egymásra, egyik ló a másik hátára ágaskodik patáival. Nyerít, harap; embert nem ismer többé. A megszorult méntömeg vadállati ordítással tölti meg a léget, mely az emberi káromkodás hangját is elnyomja. És a lovasság még nagyobb veszedelmére hozzá van kötözve a légben uszó ærostatokhoz, minden tizenkét lovast egy közös ballon tart fogva. Az ádáz zürzavarban most a ballonok kötelei összekeverednek; a zilált csoportok ballonjai egymáshoz ütődnek, köteleikkel összetekergőznek; odafenn idomtalan gomoly támad belőlük; egy-egy ballon a szorítástól elpukkan, akkor annak a hajója leesik; a lehulló Orsini-bombák a tömegek között pattognak szét, mire az összetódult raj ismét szétriadva töri magát a tömkeleg minden része felé.

Vezényszó nem hangzik többé.

A felkavart porfellegben nem láthatja senki, mi történik fenn és alant. A legszélről eső tömegek látják a feléjük rohanó légi gépeket, a mik ott zúgnak el fejeik fölött. A távolabb álló ezredek csak olyankor pillantják meg azokat, mikor hirtelen fölemelkednek, hogy egyet fordulva, ismét lecsapjanak.

Czernoff látta, hogy az aërodromonok az egész első arczvonalát zavarba hozták, visszafordították. Nem akarta elhinni, hogy meg van verve. Nem akarta elhinni, hogy a mai naptól fogva vége van a lovassági harcznak. Nem akarta elhinni, hogy annyi sok szép huszárnak, dzsidásnak, kozáknak, cserkesznek mától fogva le kell szállnia a lováról, s a dicső mén nem fog többé soha a csatatéren nyeríteni, hogy ezentúl csak ekét és boronát húzni van hivatva. Hogy vége a háboruk költészetének! a kivont karddal harczoló hősöknek, az ellenség vérében fürdő daliáknak! Hogy mindez olyan mese lesz mától fogva, minők a mythosz centaurusai.

Czernoff egyik válogatott ezredét a másik után küldé azon porfellegek feltartóztatására, melyek minden oldalról közeledtek feléje. Azt parancsolta, hogy a futókat, ha másként meg nem állnak, aprítsák le. Azok alászegzett dárdákkal rohantak előre, mint érczfal; és azután még nagyobb lett a porfelleg, azokat is magával ragadta az, mint a forgószél.

Czernoff napbarnította arczán csorgott a köny, szürke szakállát áztatva.

«Előre! Előre! Kutyák!» hörgé. (Nem «molodczi» többé, hanem «kutyák!») Mire való a sarkantyú? mire való a kancsuka? Ágyukat hozzatok! Söpörjétek el a futókat!

De nem volt ideje azokat az ágyukat előhozatni.

Száz aërodromon emelkedett ki egyszerre a többi közül minden oldalról s azok találkozót látszottak egymásnak adni azon halom felett, melyről Czernoff nézte a csodaromlást.

«Átkozott gépek!» kiáltá öklével fenyegetve az ég felé. Hát mégis van valami az égben, a mitől félni kell? Mit hányjátok magatokra a keresztet? barmok! Nem istenek azok ott, hanem égi kutyák! Halljátok, hogy ugatnak!

Valóban az aërodromonok csunyául tudtak ugatni.

És egyre szükebb kört vontak Czernoff és válogatott lovascsapatai körül. Ah! ezek voltak azon hősök (ember és ló), a kik megszokták az ágyúdörej közepette moczczanatlanul megállni, kik közül ha az ágyúteke egész utczát vágott, nyugodtan zárták össze a támadt rést dönthetlen tömegükkel. A győzhetlen, a félelmetlen sotniák voltak azok.