# A jövő század regénye, 1. rész

## Part 29

Book page: https://www.cyberlibrary.org/hu/books/a-jovo-szazad-regenye-1-resz-55911/index.md

Ezzel szemben volt a generalissimus által, elismerésre méltó hadvezéri ügyességgel hazavezényelt háromszázezer főnyi galicziai hadsereg, hétszáz ágyúval, melyhez csatlakozott a király személyes vezénylete alatt alakult kétszázezer főnyi tartalék és az Ottó herczeg által lehozott osztrák honvédség, összesen mindannyinál ötvenezer lovas és ezernyolczszáz ágyu.

És e szerint e síkon álló csapatok körülbelül még mindig egyenlő erőben néztek egymással szemközt, s ha volt is a nihilistáknak előnyük repülő lovasságukban, ezt ellensúlyozta az ellenfél két erős vár-táborhelye: Komárom és Budapest; s az egész előnyt meghiusíthatá egy támadó déli szél, mely az osztrák-magyar levegői bombavetőket szabadítja lészen fel. Mindezeken kívül volt még a krakkói helyőrség, a kétszázezer honvéd, a kiknek körülzárolására a nihilistáknak legalább háromszázezer embernyi ostromló sereget kellett hátrahagyniok.

Az volt csak a kérdés, hogy tudja-e a krakkói honvédsereg magát addig tartani, a míg az osztrák-magyar rendes sereg a Dunántúl ujra szervezkedik, hogy ismét támadásba mehessen át. Az elvesztett idő nem vész kárba. Egy magyarországi hadjáratnál (kivált uborkaszüret idején) a cholera is nagy segítségül szokott jönni az oroszok ellen. Azok csatatér nélkül is mindenütt temetőt hagynak hátra maguk után, a hol időznek.

De vajjon meddig tart el a krakkói honvédsereg dicsősége?

Az osztrák hadvezérek nem minden káröröm nélkül beszéltek erről.

«Most mutassa meg Dárday uram, hogy ki a legény a gáton!» ezt mondá a generalissimus.

«Most tessék henczegni a honvédelmi miniszternek!» mondá a közös külügyminiszter.

«No azt hiszem, hogy hat hétig kiállják, hogy nem capitulálnak!» véleményezé gróf Cadorna, a táborkar főnöke.

Rosszul hitte pedig. Mert azoknak nem hat hetük, de hat napjuk sem volt többé.

A cernirozás első napján a megszálló sereg fővezére, Schertsinszkoi tábornagy, megfuvatta a «chamade»-ot a krakkói hidfő előtt s parlamentairje által értekezletre hivta fel az ellen hadsereg főparancsnokát.

Dárday, ki nem tartotta magát valami nélkülözhetlen katonai talentumnak, ráállt a hivásra s kiment Schertsinszkoi táborába, otthon minden intézkedést megtéve, hogy ki legyen helyette a főparancsnok, ha ő valami brutális cselszövénynek áldozatul találna esni. Azt hitte szegény, hogy majd valamit tud ki az orosztól, a mi helyzetét felismerhetővé teszi.

Az orosz táborban a legnagyobb előzékenységgel fogadták; a «zászlóutczán» végig tisztelgő díszőrség fogadta a hintaját, s sátora előtt az orosz zenekarok a Rákóczy-indulót, meg a magyar kedvencz népdalokat hangoztatták.

Schertsinszkoi maga ment látogatására, megölelte, megcsókolta; a szemei könybe lábadtak. Azután elkezdett vele politizálni. Szidta az osztrákokat, a kik mindig veszedelembe vitték Magyarországot önhibájuk nélkül. Elmondta, minő rokonszenv van a magyarok iránt az egész orosz nemzetnél. Ez a két szomszéd arra van hivatva, hogy Európa keletén egyetértve uralkodjék, érdekeik egészen azonosak. Kereskedelmi vonaluk egyenesen a két ország szivén megy keresztül; a szabadság után vágyó magyarnak egyedüli támasza a felszabadult orosz; ők egyesülten az egész világ fegyvere ellen léphetnek sorompóba s egész Európának diktálhatják a békét s gyarapíthatják vagyonukat. Csak az osztrák diplomatia az oka, hogy most ellenségképen állanak szemközt. Azután, mikor észrevette, hogy Dárday ezen a téren lábáról le nem vehető, áttért komolyabb dolgokra.

– Bajtárs! ti most itt egészen elveszett «végőr»-nek vagytok hátrahagyva. Az osztrák-magyar hadseregek egész a Duna jobb partjára vonultak vissza. Hogy tiértetek egy felmentő sereg ide jöjjön, arra legalább három döntő ütközet megnyerésére s legalább hat hónapi időre volna szükség. Addig ti itt meghalhattok éhen. Keresztül nem törhetitek magatokat rajtunk, mert mindössze ezer lovastok van, nekünk pedig itt helyben húszezer, a mivel a kitörő sereget összemorzsolhatjuk. Nincs is hová menekülnötök. A Kárpátok, a Beszkidek szorosan a mi kezünkben vannak, egész Csehország, Olmütz vár kivételével, hatalmunkban, Bécs capitulált, Felső-Magyarországot megszállottuk; merre akartok kiszabadulni? Hanem hát minderre te azt mondhatod, hogy ez üres ijesztgetés. S igazad van. Jó katona vagy. Nem ijedsz meg egykönnyen. Van kétszázezer embered, hatalmasan erődített várad: védheted magadat. Hanem én hát már most arról foglak meggyőzni, hogy ha én akarom, hát neked nincs sem hadsereged, sem várad, kétszer huszonnégy óra mulva. Akarsz szemeiddel meggyőződni róla?

Dárday hidegvérrel elővette szivarát, rágyujtott s azt mondá:

– Hadd látom.

– Előbb reggelizzünk egyet.

Dárday elfogadta a vendégszerető meghivást s segédjével együtt átment a fővezér sátorába, hol pompás reggeli várt reájuk, kitünő borokkal s liqueurökkel. Hanem Dárday bornemissza volt, s nem is erőltették, hogy igyék.

A reggeli után az orosz hadvezér karonfogta s elvezette őt magával egy a tábor közepén álló kaucsukponyvákból alakított magas sátorba, melyet köröskörül állva egy egész sotnia kozák őrzött.

Schertsinszkoi tábornagy felnyittatá a sátor bejáratát s bevitte abba magával a magyar hadvezért.

A sátor belsejét egyetlen nagy tömeg foglalta el. Egy hegyével lefelé fordított gula, egymásba tolt vert vashengerekből alakítva, melynek hegye puha gyapotzsákok közé mélyed, míg felső szegletein vastag karikák vannak, a miknél fogva a négyszögben felállított tömör vasállványok kapcsaiba van felakasztva. Ennek a czukorsüvegnek az átmérője, felső részén két öl, a magassága négy öl.

– Ennek a neve «anastater!» mondá az orosz tábornagy. Tudod, mit tesz ez?

– Nem tudok görögül.

– Megmondom. Ez a vasgula, mely magában kétezer mázsát nyom, belül üres, s az üreg meg van töltve ötezer mázsa dynamittal. Azt tudod, hogy a dynamit vetereje úgy áll a lőporéhoz, mint az 1 a 10-hez, tehát úgy vedd, mintha ötvenezer mázsa lőpor volna itt összesítve; az egész gúla egyes hengerei húsz mázsát nyomnak egyenkint s száz léggömb kellett ideszállításukra. Hogy ezt az egész megtöltött gulát kiemelje helyéből, négyszáz léggömb összesített erejére van szükség. Most kérlek, figyelj arra, a mit mondok. Hadmérnökeink a legpontosabb összevetésével a távolságnak, a szél erejének és az időnek, kiszámították, hogy mely pontokról felbocsátott anastaternek mely ponton kell leesnie, mikor a ballon belsejében alkalmazott óraműves gyujtó a ballont fellobbantja? a négyszáz léggömb az anastatert oly magasra viszi fel, hogy oda congrév röppentyüiteket hasztalan küldöznétek utána: ez ki van próbálva. Saját pneumodromonaitokkal sem állhatjátok útját, mert szél mentében vagytok, s a léghajóból nem lehet röppentyüket lőni, mert a szikráktól legelőbb is a saját léggömbötök gáza gyulad meg. Ezt is próbálták már. Tehát a mi pokolgépünk ott esik le, a hol akarjuk. S a hova ez az anastater leesik, ott ezer ölnyi kerületben élő teremtés nem marad. Ez esés közben belefurja magát a földbe két ölnyire, s elpukkanásával összelapít minden földalatti folyosót és boltozatot, mint a borzlyukat; a mit a föld fölött talál épületet, azt simára ledönti, mint a kártyavárat; embert és állatot a rögtöni légnyomással egyszerre megfojt. S minden sánczot keresztül-kasul szaggat. Ez nektek van szánva. S ilyen anastater van nálunk még öt. Látod azokat a kimagasló sátorokat? azokban vannak. Ha ma este tizenkét óráig meg nem adjátok magatokat tisztességes fogságra s fel nem adjátok a várat, én pontban egy órakor éjfél után felbocsáttatom az első anastatert. Ez a Stradomban fog leesni. Azért mondom meg előre, hogy jókor elmenekülhessetek onnan; mert én nem örömest pusztítom az emberéletet, ha kikerülhetem, s titeket szeretlek. De ha az után a rombolás után, a mit ez fog okozni a várban, nem okultok, a többiekre már nem figyelmeztetlek; azokat oda hullatom le, a hol legjobban összegyültetek, mert én itt sokáig nem időzhetek, a háborút gyorsan be kell fejezni. Nézd meg egyszer. Ez ellen nincs segítség, nincs emberi oltalom. Láttad magad. Tudod mi ez? Már most eredj vissza és beszélj alvezéreiddel. Kétszázezer magyar férfi van rád bizva. Testvéred, fiad mind. Most is kevesen vagytok. Gondoljátok meg jól, hogy elveszítsetek-e itt egy rakáson kétszázezer derék magyart; színét, virágát népeteknek? és kiért? és miért? Adieu bajtárs! Éjfélkor a Wawel-hegyen ha fehér bengál tüzet látok, az azt teszi, hogy «igen»; ha «vöröset» akartok meggyujtani, arról tudni fogom, hogy «nem».

Az elváláskor ajándékozott az orosz fővezér Dárdaynak egy pár szép, ezüsttel kivert pisztolyt, emlékül: vagy talán gyöngéd gondoskodásból, hogy ha arra kerül a sor, ne a saját pisztolyával lője magát főbe.

Dárday a kétségbeesés kínjai közt tért vissza Krakkóba. Kiszámítá, hogy ily irtóztató hadi gép ellen semmi oltalom, még a föld alatt sincs.

De megadni magát kétszázezer fenhéjázó magyarral, egy ágyúlövés nélkül, az még az eltemettetésnél is rettentőbb gondolat.

Soha!

«Soha!» Ezt visszhangzá az összehivott hadi tanács, mely előtt Dárday elmondta, a miket látott és hallott, s ezt visszhangozá kétszázezezer férfiajk; és éjfélkor a Wawel-hegyen messze tündökölve gyuladt ki a vörös fény; ez is azt mondá: «soha!»

«No hát legyen nektek: először!»

A négyszáz léggömböt, mint egy óriási felfelé álló nagy szőlőfürtöt egymáshoz kötözve, nyolcz aczéllánczczal hozzáerősítették a felnyitott sátorban nyugvó szörnyeteg vaskarikáihoz; a gyutacsokat a legalsó léggömbökben a kiszámított másodperczre tempirozva elhelyezék; az orosz táborban parancsszóra minden tüzet kioltottak, nehogy egy felszálló szikra az ærostatok könenyét fellobbantsa; mindenki ébren volt, s a szélesen elterülő táborhelyről mindenünnen várakozásteljes csendben néztek az anastater kimagasló sátora felé.

Ez erőszakolt csendben, mint egy enyészetes síri dal hangzott át a krakkói glaciskról a honvédek karéneke, az ősi hymnusz:

«Isten áldd meg a magyart…»

… – Lachez les cordes! hangzott a nihilista mérnök parancsszava; a gépet letartó köteleket egyszerre kettévágták s azzal a titáni romboló csoda gyorsan fölemelkedett a légbe, s oly magasra felszállva, a hol semmi gyujtó röppentyü utól nem érheti, elkezdett csendesen haladni a krakkói erődítmények felé. A hogy meg volt mondva, egyenesen a Stradomnak tartott.

«Nyujts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel…»

A kisértetes zsolozsma végig rezgett a csöndes éjben.

Szép csillagos volt az ég; a sötétkék mennyboltozaton mint a végitéletnap csodája úszott végig az óriási léggömb gúla, mintha egy pyramid volna rakva halálfejekből, mely egy óriási fekete harangot visz magával, hegyével lefelé fordítva. Félmillió férfi nézett fel e csodára a két táborból.

És midőn a rettenetes felleg, melynek méhében a föld romlása rejlik, már útjának egy harmadát megtette s kezdett a krakkói sánczok felé közelíteni, akkor mind az ötszázezer férfi azt kiáltá: nézd! A láthatár bérczei mögül egyszerre előröpül egy «fehér sas;» egy óriási szárnyas alak, melynek egész teste, mint a csillag, úgy világít. Sebesebben közelít minden viharnál. Száz másodpercz nem telik bele s már itt repül az orosz tábor fölött, szárnyainak csengése hangzik.

«Huh-ha!» kiált, keresztet hányva magára a mohilewi harczos, és babonás rémülettel mondja: nézd, az «Orol Polszke!» (a lengyel sas.)

A fehér sas két másodpercz mulva utóléri az anastatert, eléje kerül, a legfelső léggömböt megragadja s annálfogva az ormótlan szörnyet hatalmas szárnycsapásaival ellenkező irányba igyekszik téríteni.

Egy perczre sikerül neki azt megállítani. Nehány pillanatig csodaerővel vontatja az egész tömeget visszafelé. Akkor egy erősebb szélroham segélyére jön az anastaternek s a fehér sas által megragadott léggömb leszakad az egész tömeg közül, s a romboló gép újra megindul Krakkó felé.

Most a fehér sas lecsap a léggömbök közé és szárnyainak paskoló csapásaival sorban kilyukgatja a legfelül levőket. Olyan ez a küzdelem, mint az ezeregyéjszaka meséje, hol a galambbá változott tündér küzd elefántalakú ellenfelével. Angyali és ördögi küzdelem. A fehér sas még egyszer belekapaszkodik lomha ellenfelébe, s megfeszített rohammal visszafelé czepeli azt magával. A szél csillapul.

A fehér sas szárnyainak suhogó zaja lehallik a földre, a tündérfényű szárnyas a lengő pokolgépet lódítja visszafelé oda, a honnan küldték.

«Menekülj!» ordítja egyszerre százezer meg százezer ajk, s az orosz tábor népe rémületes bomlásnak indul. Futó tömegek omolnak kétfelé a visszatérő pokolgép útjából.

Most egyszerre elereszti a fehér sas a pokolgépet. Ott leng az, még mindig háromszázötven léggömb által emelve az orosz tábor és a krakkói sánczok között, egyenlő távolban mindkét hadseregtől.

A krakkói glaciskról hangzik a hymnus végsora:

«Megbünhödte már e nép a Multat s jövendőt…»

Ebben a perczben a magasra felszállt fehér sas egy czikázó villámsugárt sujtott le az anastaterra…

A villámsugár a léggömbcsoporthoz érve, annak tafota buborékai előtt két ágra szakadt; de mind a két ág egyesült ismét az anastater vasfödelén.

És abban a perczben azt látta az égre bámuló két tábor népe, hogy a fekete ércztömeg kétfelé válik; alsó része egy darabban zuhan alá; és azután nem látott senki egyebet, mint egy tűzbe borult eget, mely egyik láthatárától a másikig egy megnyilt lángtengernek látszik, a minek örvénye felmegy a csillagokig. S mikor e perczekig tartó vakító éggyuladás kialszik, akkor az utána maradt éjszakában egy csillag sem áll az égen; ködfehér az égboltozat s szerteszélylyel miriádnyi futó csillag rajzol tűzfényével veres vonalakat a szürke lapra, mintha egyszerre le lett volna tépve az ég minden álló csillaga, s azok sziporkáznának szét a világ minden sarka felé. A szétrobbant anastater megolvadt darabjai azok; tízezer meg tízezer görré szakadva, röpíté azokat az éktelen távolba a rettenetes robbanó elem, egyes darabjai elrepültek a Kárpátokig: a négy mértföldnyi távolban fekvő Pilicza házaira valóságos meteor-eső hullott alá, mely nyolcz helyen gyujtott. Meglehet, hogy egyes ellökött nagy tömegek elszáguldtak a légtelen világürbe, s azokkal mint meteorokkal fog a föld ismét összetalálkozni.

Hanem e csillagszórás látványát nem szemlélte sem az orosz táborban, sem a krakkói redánokon senki. Az az eget és földet egymástól eltaszító pukkanás, mely az anastater felrobbanását követte, a földre vágott minden embert; a ki azt hallotta, az nem tudja megmondani, hogy mit hallott, mert arra a süketség következett. Az orosz táborban, mely a szabadban állt, tömérdeken maradtak örökre süketen, s a redánok kaszamatáiban levők csak arra emlékeznek, hogy egyszerre összeszorította koponyáikat valami s arra szédülten buktak le a földre. Csak a krakkói observatorium mérnökei irták le e tüneményt, kikhez a hang csak hatvan másodpercz mulva jutott, s kiket az egy hyalichor üvegboltozat alatt ért. A csattanástól rengett a föld, mintha kitörni készülő vulkánok dúlnák mélyeit, a tömör kőfalak végig hasadoztak, az ajtók felpattantak záraikból, a tornyokról lehullottak a keresztek; hanem a hyalichor kiállta a próbát, az nem törött össze, mint a hogy cseréppé zuzott négy mértföldnyi kerületben minden ablak, mely közönséges üvegből készült. Hanem háztető egy sem maradt épen, azokról a légnyomás lesöpört minden cserepet, feltépte a zsindelyeket, s azután mint a forgószél indult meg egyszerre két irányban, nagy messzeségben kitépve gyökereikből a százados fenyőfákat, s összedöntögetve házakat, váracsokat; a Vieliczkánál összesített vasuti szekereket tömegestül megragadta s elvitte Bochniáig, s a Visztulát keresztülzudította védtöltésein; egész Szandeczig megérezték ezt a vihart; ott pihent el az erdős Kárpátok ormain.

Ha ezt a rettenetes pokolgépet az a «fehér sas» odaczepeli az orosz tábor fölé s azalatt léggömbjeit annyira összetépi, hogy az a maradványokkal csendesen szálljon a földre alá, mely esetben az a hegyén levő gyutacsok hatásától épen a föld szinén robbant volna szélylyel, akkor most, a hány ölet e csodarém lángszárnyai átölelnek, annyi öl volna beterítve a földön halottakkal.

De a «fehér sasnak» öntudata van; az aërodromon azt mondta: «nem azért születtem, hogy százezerével öljem az embereket, hanem, hogy meggátoljam az emberölést» s ezért fenn a magasban, a két tábortól egyenlő távolban robbantá fel a «pusztítót» villámkanóczával.

Így is irtóztató volt a hatás. Tömérdek katona gyógyíthatlanul megsiketült, sok ezer veszedelmes szemgyuladást kapott, s a mi sajátságos tünemény: valamennyi ló, a mi a cernirozó tábor nyugoti részén volt, tökéletesen megvakult. Attól a lángoló égtől amaurosist kaptak.

Hanem emberélet nem oltatott ki.

Az aërodromon pedig e magas emberszeretetével saját magát is veszélybe döntheté.

Mikor Dárday a krakkói observatoriumból nézte az «égi harcz» meseszerű jelenését, azt mondá: «nézzétek! én tudom mi ez. Az a szegény góbé, a ki azt a törhetlen üveget csinálja, ajánlotta fel nekem honvédminiszter koromban az ő találmányát, a szabadon repülő gépet: most itt van!»

És száz másodpercz mulva nem volt az égen sem az anastater, sem az aërodromon.

Mikor aztán teljes sötétség lett, azt mondá a vezér:

«És én ennek a derék embernek ötvenezer forintot kináltam a találmányáért; a helyett, hogy siettem volna neki odaadni az egész világot és magamat is ráadásba. Most ez minket megszabadított, de magát is feláldozta. E mélységes pokoltűzben meg kellett annak is olvadni, mint a pokolgép vashengerei megolvadtak.»

Mindenki abban a hitben volt, hogy a fehér sas is odaveszett a lángörvényben.

Pedig az nem veszett el.

Ennek a magyarázata az, hogy a villanygép röptének gyorsasága csaknem egyenlő a kitörő gáz sebességével, mely azután perczről-perczre fogy, úgy, hogy a robbanásnak sem a lángja, sem a taszitása nem érhette utól a tovarepülő aërodromont. A robbanás hangját pedig épen nem hallották meg az abban ülők, a hang minden perczben 400 lábnyival maradt mögöttük.

E rémjelenés után Schertsinszkoi azt táviratozta Sasza asszonynak Bécsbe chiffreekben:

– Anastaternek vége. Levegőben elrobbant. Ellenségnek repülőgépe van. Hadseregben sok ezer harczképtelen, süket, szemfájós; valamennyi ló vak.

Sasza asszony erre azt táviratozta vissza:

– Ha egy anastater nem sikerült, eressz rájuk egyszerre négyet, tizet, százat.

Madamenak igaza volt.

Négyet, tizet, százat nem foghat el, le nem istennyilázhat az egy aërodromon.

(Még akkor azt hitték, hogy csak «egy» van.)

Hanem a legközelebbi nap és éjszaka nem volt arra való, hogy ezt a jó szándékot keresztülvihessék.

A mult éji vulkánszerű gázrobbanás úgy megterhelé gőzökkel a léget, s a rázkódás által egyszerre úgy megváltoztatta az időjárást, hogy az addig derült ég egyszerre beborult s reggelre elkezdett szakadni a zápor, és dült pihenetlenül egész nap és egész éjjel s e záporban a hadmérnökök a legjobb akarat mellett sem tehettek meg semmi előmunkálatot, a mi az anastaterek felbocsátására szükséges. Az ember vak volt az esőben; sem kémlő léggolyókkal nem észlelhette a felső légáramlatot, sem a távolt nem mérhette ki, az arányokat nem vethette össze; ezek nélkül pedig az anastater gyutacsait tempirozni nem lehet, ha csak az ember azt nem akarja koczkáztatni, hogy a vaktában repülő pokolgép valahol magának a cernirozó seregnek tegyen egy nem kivánt látogatást.

Harmadnapra virradóra pedig aztán volt más gondja Schertsinszkoinak, mint hogy a krakkói honvédeket nyakgassa.

Lóhalálában menekülő futárok hozták hozzá a hirt, hogy a mult éjjel a szakadozó záporban egy ellenséges hadtest elfoglalta Czenstochowát. Hogyan jutottak be a sánczokon, a bástyákon, a bezárt kapukon? azt senki sem tudja. Az egész helyőrséget, mielőtt védelemre gondolhatott volna, lefegyverezték. A támadók üvegpánczélt és harangidomú átlátszó sisakot viselnek, melyet nem jár át a golyó. Egyszerre minden oldalról támadtak s mikor a helyőrség egy része a templomokba akart vonulni, hogy onnan védje magát már, akkor az üvegpánczélos szörnyek a templomok tornyait tartották elfoglalva.

Ez már aztán nagyobb baj volt, mint az anastater nem sikerülése.

Czenstochowa volt a nihilista seregek hadkészleteinek főraktára. Egy egész hadjáratra összehordott élelmiszer benne. A rég titkolt találmányai az orosz tudományos világnak: «a halkenyér,» mely kis helyen elfér, igen izletes és tápláló eledel, tonnákban felhalmozva, a Thiel-féle «hus kétszersült;» millió és millió adagokban; a hadjárathoz nélkülözhetetlen pálinka, gabona, liszt, sózott hus, szalonna rengeteg tömegekben, zab az egész lovasság számára, és a mi legfőbb: a töltényraktárak. Ezek nélkül nem lehet folytatni a háborut; hiszen ha a hadsereg a magával vitt töltényeket az első ütközetben kilövöldözi, pedig a gyorspuskák mellett ez nagyon hamar megtörténik, s nincs honnan új készletet kapnia, akkor szaladhat haza. De a mi még a töltényeknél is nagyobb dolog: ott van a főhadi pénztár! És abban ötven millió rubel papirosban és ötven millió rubel aranyban ezüstben!

Schertsinszkoi most ezt a táviratot küldé Sasza asszonynak:

– Valami ördög az éjjel egy camisadedal elfoglalta Czenstochowát.

Sasza asszony ezt válaszolta vissza:

– Légy kétszer ördög és foglald vissza egy másik camisadedal.

(Camisadenak híják az éjjel támadó harczokat, a milyennel győztek az osztrákok Páviánál s a poroszok Gitsinnél.)

A nihilista fővezérnek első feladata volt azt kitalálni, hogy kik lehetnek azok, a kik Czenstochowát az éjjeli támadással meglepték? A menekülő futárok tudósításai ehhez nagyon kevés felvilágosító adatot szolgáltattak. A hány, annyiféle leirását hozta az éjjeli harcznak s az egészből csak azt lehetett megtanulni, hogy ott zürzavar volt, nagy. A támadó ellenség öltönyét pánczél, fejét sisak borítja: nem tudhatni miféle nemzet. Azonban az egész helyiséggel igen jó ismeretségben kell lennie, mert egyszerre elfoglalt minden főpontot, a honnan a védelem sikeresen folytatható lett volna.

Mindezekből Schertsinszkoi azt a következtetést származtatá le, hogy a megrohanás lengyel összeesküvés műve. A czenstochowai helyőrség lengyel katonái bocsáták be a támadókat a kapukon; s azok vezették őket az erődítvény labyrinthjában.

Ezen okoskodásra alapította azután követendő rendszabályait.

Jó szerencse, hogy az orosz hadseregnél már eleve gond volt rá, hogy soha egyetlenegy lengyel se alkalmaztassék a műszaki csapatoknál. Igy azok, ha elfoglalták is Czenstochowa sánczait, a mostani bonyolult szerkezetű hátultöltő ágyukat sikeresen kezelni nem tudják. Nem kell nekik annyi időt engedni, hogy azt megtanulhassák. A mult században a francziák azzal vesztették el az orleansi döntő ütközetet, hogy ujoncz tüzéreik nem tudtak a tömérdek ágyuval lőni.

Ágyuostrommal foglalni vissza Czenstochowát különben sem volna tanácsos, mert az ott felhalmozott lőszer és élelmezési készlet szét lenne rombolva az átkozott győzelem esetén.

Az ellenfél, ki az erődített tábort hatalmába kerítette, nem lehet oly számos, hogy minden előművet kellően megvédhessen, ha azok egyszerre minden oldalról szuronynyal, lábtóval megtámadtatnak; még kevésbbé lehet tudomása a «holt szegletekről» és a «néma sétányokról.» Az első alatt értik a hadászok azokat a térségeket, miket az erődök ágyuinak kereszttüze érintetlen hágy, az utóbbi alatt pedig azokat a hozzájárulható utakat, a mik nincsenek aláaknázva. Ezek felől csak a táborkar főnökének van tudomása s ezeknek felhasználása mellett, számba véve az orosz harczi nép halálmegvető vitézségét, igen könnyen visszafoglalható lesz a táborhely egy rögtöni kardcsapással.

Azonban az egész okoskodás halomra dült a hibás alapföltételen.

Nem lengyel összeesküvők voltak azok, kik Czenstochowát elfoglalták, hanem Tatrangi Dávid «halhatatlan»-jai. Az egész táborhelyet még a korábbi napokban, az aërodromonból lefényképezték s amaz éjszakán ötszáz gép szállítá le egyszerre minden kijelölt pontra a tizezer sérthetetlen harczost, a kik keresztül sétálnak a mitrailleusök golyózáporán. E látványra azt mondá a várparancsnok: «én lelkek ellen nem harczolok.»